Magyar Nemzet, 1905. március (24. évfolyam, 54-80. szám)

1905-03-01 / 54. szám

2 MAGYAR NEMZET, 1905. márczius X. S mivel bizonyos, hogy másképpen a dolog nem megy, a válságból másképpen, mint a dogmák és jelszavak tőketételével s a reális élet és a gyakorlati politika igényeihez mért programmal ki nem sza­badulhatnak, megbocsáthatatlan mulasztás minden nap, a melylyel a kibontakozást késleltetik s a nemzetet a bizonytalanság kispadjára teszitik. A nemzet érdekét nézzék s ne a ma­guk személyes vonatkozásait bizonyos el­vek és jelszavak irányában. Adják meg a nemzetnek, a mire okvetlen szüksége van s ne sajnálják, ha a magukéból adják. Budapest, február 28. A Tisza István gróf miniszterelnöknek kü­szöbön álló bécsi útjáról beavatott körökben mit sem tudnak. Ma este minisztertanács lesz. A tulajdon a polgári törvénykönyv tervezetében. Az általános polgári törvénykönyv terveze­tének most közkézre kerü­lő dolog jogi részében egyik legérdekesebb fejezet az, a­mely a tulaj­donról szól s az idevágó elvi kérdéseket fej­­tegeti. Az ügyleti elidegenítés tilalmára vonatkozó­lag a tervezet a két végleges álláspont: az ügyleti elidegenítési tilalom korlátlan elismerése s másrészről teljes megtagadása között a középső álláspontot foglalja el. Megengedi az elidegenítés tilalmának jogügy­let (szerződés, vagy végintézkedés) által való alapít­­hatását és pedig dologi hatálylyal, de csakis bizonyos korlátozásokk­al, melyek az intézménynyel űzhető visz­­szaélések meggátlására alkalmasak. Az elidegenítés tilalmát a dolog természete szerint csak a dolog tulajdonosa állapíthatja meg, ezenkívül szükséges, hogy a tilalom a tulajdon átruházásra vonatkozó követelés megóvására szolgáljon. Ehhez az a to­vábbi korlátozás járul, hogy a szerződés útján a tilalom csak az átruházás alkalmával alapítható meg vagy az átruházó tulajdonos visszakövetelési jogának, vagy harmadik személy a tulajdon átru­házására vonatkozó követelésének megóvására. A tilalommal terhelt jogtárgy ingó és ingatlan mi­nősége közt a tervezet a jogügyleti tilalom elis­merésének kérdésében különböztetést nem tesz. Elidegenítési tilalom jogügylet által a tervezet szerint ingó dolgon is, — dologi hatálylyal — alapítható. A meghatározott személy oltalmát c­élzó el­idegenítési tilalom hatályát a tervezet akként sza­bályozza hogy a tilalom ellenére történt rendel­kezés hatálytalan azzal szemben, a­kinek jogát a tilalom óvja. A tervezet tehát a tilalomellenes elidegenítési cselekmény relatív hatálytalanságának alapján áll. Megjegyzendő végül, hogy a tervezet azokat az eseteket, a­melyekben az elidegeníthe­tetlenség a dologi kötöttség közvetlen folyománya (például bontó feltételtől függő tulajdon, utóörök­lés), nem sorozza az elidegenítési tilalom fogalma alá, hanem külön intézményként szabályozza. A szükségleli át­engedésének kérdésében azon esetben, ha valamely telek közúttal nincs úgy összekötve, a­mint ez a telek rend szerinti (helye­sebben rendszerű) használhatása szempontjából szükséges volna, a tervezet a tulajdonosnak — ha csak ezt a helyzetet önkényesen nem ő maga idézte elő — megadja azt a jogot, hogy a szom­szédoktól ezek kártalanítása fejében át­engedését követelhesse arra az időre, a­míg a szükség­­helyzet megszűnik. Abban a spec­iális esetben, a­mikor ez a szükséghelyzet parczellázás következ­ményeképp állott elő, a tervezet ezt a jogot a tulajdonosnak csak az elidegenítő ügyletben ré­szes azon másik tulajdonossal szemben adja meg, a­kinek telekrészén át az összeköttetés előbb is megvolt és pedig — ellenkező megállapodás hiá­nyában — kártalanítási kötelezettség nélkül. Azon a főeseten kívül, a­mikor a tulajdonos telkének egy részét elidegeníti, ezen szabály alá esik a tervezet szerint az az eset is, a­mikor a szükség­helyzet annak folytán áll elő, hogy a tulajdonos több telke közül az egyiket elidegeníti, vagy hogy a társtulajdonosok a közös telket felosztják. Az egybegyűlt bírálati anyag s a kérdésre fölmerült észrevételek alapján azonban ebben a kérdésben még a gazdasági köröket is meghall­gatják s a megoldás ma a következő: Egyelőre fentartandó a tervezet itt vázolt álláspontja, azzal a kiegészítéssel, hogy a kártalanítás a jára­­dékszerű kártalanítás elvének alapul vételével sza­bályozandó, továbbá azzal a módosítással, hogy a parczellázás folytán keletkezett telek tulajdonosa, ha a szükségbeli utat épp a parczellázás tette szükségessé, ily át­engedését a parczellázás foly­tán keletkezett másik telek mindenkori tulajdono­sától követelhesse. Ezen telek tulajdonosa is köve­telhessen kártalanítást, a parczellázásban közvet­lenül részes fél azonban csak más megállapodás hiányában. A túlépítés esetén az építkező és a telek­­tulajdonos közötti jogviszony kérdésében a tervezet álláspontja az, hogy a túlépítő a túlépítés által elfoglalt telek vagy telekrész tulajdonának átru­házását a túllépéskor­ érték megtérítése fejében követelheti. A szomszédnak is jogában áll az ér­ték megtérítését a tulajdon átengedése fejében követelni. A túlépítő jogának előfeltétele a terve­zet szerint, hogy őt dolus vagy culpa lata ne terhelje. A­ szomszéd a túlépítés ellen mindaddig tiltakozh­atik, míg a túlépítés abbanhagyása arány­talanul nagy költséggel vagy értékveszteséggel nem járna. A tárgyalások konklúzuma pedig a követ­kező megoldást ajánlja: A beépített telek vagy telekrész ipso jure tehermentesen megy át, mint a túlépítkező telkének alkotórésze, ennek tulajdo­nába. Az ellenértékűl fizetendő kártalanítási ösz­­szeg ex lege minden más teher előtti elsőbbség­gel terheli a túlépítkező egész telkét és a másik telek nyilván könyvi jogosultjai jogaikat erre a kártalanításra érvényesíthetik. A kártalanítási ösz­­szeg mindkét telek nyilvánkönyvi jogosultjainak bevonásával állapítandó meg. Feltételeztetik, hogy az alaki jog a kisajátítási eljáráshoz hasonló kü­­lönszerű eljárást fog statuálni. A telek tulajdo­nosa részéről való tiltakoztatás határidejére nézve a tervezet álláspontja tartandó fenn,­mit, hanem csöndesen eltávoztam, mintha mi sem történt volna. Mindent tudtam, hamarosan magamhoz vettem köpenyegemet, kardomat és kisiettem a hideg téli éjszakába. Keblemben megszakadt egy húr, mely tegnap még tisztán csengett, tisztán, és reményteljesen ígérve boldogságo­mat. És a­ki azt eltépte, az egyetlen fivérem volt! Hirtelen eszembe jutott régmúlt gyermek­koromból egy eset, melyről már az­t hittem, hogy elfelejtettem s a mely most tisztán lebegett szemeim előtt. Szüleim háza előtt áll egy kocsi, melyen nagybátyámhoz akarok menni a nyári szün­időre ; magammal akarom vinni két kedven­­czemet, két gyönyörű, aranysárga kanári ma­darat. Az elkényeztetett fiú, Ernő, odaugrik és azt kiáltja: — Nem szabad magaddal vinned, mert magamnak akarom őket tartani. Haragosan távolítottam el őt, mert kép­telennek tartottam, hogy szeretett énekeseimtől, kiket évek óta beczűztem, megváljak. De ez el­kényeztetett fiú, ki mindig keresztülvitte aka­ratát, nem akart engedni és már-már csúnya jelenet következett volna, a­mikor elesiet anyám és jóságos hangján megszólalt: — Ugyan Vilmos, engedd át neki, hiszen ott más szórakozásod lesz. — Rövid ideig haboztam, hirtelen beleugrottam a kocsiba és hamar elhajtottam, hogy az előtörő könyeket ne lássák. Annyi év után nem ugyanez ismétlődik-e? Nem vette-e el tőlem fivérem a legkedvesebbet, a­mivel e földön rendelkeztem, mátkám szerel­mét? Most jöttem csak rá az okra, miért volt Margit az utolsó időben oly tartózkodó, rideg velem szemben, a­mit vak szerelmemben min­dig másra magyaráztam. Ernővel kellett elő­ször tisztáznom a dolgot. A­mikor késő éjjel hazatért, látszólag nyu­godtan mentem elébe. —­ Komoly szót kell veled váltanom — e szavakkal fogadtam, alig türtőztetve magamat. — Mily álláspontra helyezkedtél jövendő sógor­nőddel szemben? Talán titokban egyeszséget kötöttetek, hogy feleségemnek idejét kellemesen szórakoztassad, a­mikor a férj a szolgálat által akadályozva lesz? — Ne gúnyolódjál — válaszolt Ernő. — Komoly dologról van szó, nem helyén­való a gúny. — Tehát te szereted? —­ kérdeztem őt feszült kíváncsisággal, mialatt kimondhatatlan félelem szorította össze torkomat. Bólintott fejével. — És ő? — tudakoltam tovább. — Ő viszonozza érzelmeimet — nyögte ki nagy nehezen. — Mióta engem ismer, azóta tudja, hogy irántad érzett szerelme csak képzelt volt! — Az igazi szerelemre talán te oktattad? — Félvállról, gúnyolódva mondottam ezt, de szívem azért fájt, mint az olyan emberé, ki a legkedvesebbjét veszítette el. — Ne harag ujj reám, Vilmos! — kérlelt bétán az ő édeskés, behízelgő hangján, mialatt szemet kérőleg t hintettek reám. — Ne hara­gudj, hiszen harczoltam érzelmeimmel, miként egy hős az ellenséggel és győztes maradtam volna; sohasem árultam volna el szerelmemet a leány előtt, ki, mint testvérem jegyese, elérhe­tetlennek látszott, ha Margit maga nem valltotta volna be tévedését irántad érzett szerelmében. Újabb mozzanata ma sincs még a politikai helyzetnek. A kombinácziók bő változatban jelentkez­tek ma is, a­nélkül azonban, hogy valami pozi­tív hírről adhatnánk számot. A kombináláson kívül a koalíc­iós lapok még csak egyben követ­kezetesek, abban, hogy mint eddig mindennap, ezúttal is tovább csipkednek-rágódnak a sza­­badelvűpárton. De egyúttal híresztelik azt is, hogy azért a szabadelvűpárt nagy része epedve sóvárog a koalíczió karjai közé. Hogy ez a sóvárgás nem olyan nagymérvű, mint a minőnek a koalíczió feltüntetni szeretné, nyilvánvaló abból, hogy a szabadelvűpárt lebecsülése még mindig egész általánosságban és minden kivétel nélkül a régi dühvel folyik. A képviselők igen jelentékeny része a kép­viselőház szünetét a vidéken tölti, a­honnan előreláthatólag csak a jövő hét első felében tér vissza a fővárosba. A szabadelvű pártkörben az élet tegnap is rendkívül élénk volt. A miniszterek közül ott voltak Tisza István gróf, Lukács László, Ber­­zeviczy Albert, Tallián Béla, Hieronymi Ká­roly, Nyíri Sándor s kivülök a párt számos — Talán felhatalmazott arra, hogy mindezt ne­kem elmondd? — kérdeztem Ernőt. — Nem! — szólt Ernő határozottan. — Még mindig hajlandó feleséged lenni, miután tudja, mily nagyon szereted. — Zsebórájára nézett. — Tíz óra, még van elég időm, hogy az éjféli vonattal elutazzam, talán sohasem lát­juk egymást. —­­Maradj, senkitől nem fogadok el áldo­zatot, legkevésbé tőled. Bementem a mellékszobába, érezve, hogy tettetett türelmem végét járja, elszontyolodtam mint egy kis gyermek, éppen úgy mint akkor, a­mikor könyeimet visszatartottam, sírni akarva kis énekeseim után. Álmatlan éjszaka után tettre szántam el magamat. Legyen a kettő szerencsés. Mátkám­nak néhány mindennapi búcsúszót írtam ; a ta­lálkozást és az azzal járó magyarázatokat ki akartam kerülni. Ezután jelentkeztem dan­­dárnokomnál és néhány órával későbben el­utaztam 8 heti szabadságra, elhagyva boldog­ságom tanyáját. Sohasem tértem oda vissza, mert nem­sokára máshová lettem áthelyezve. — És testvéred? — kérdeztem kissé bá­tortalanul kapitányomat. — Az azonnal nyomdokomba lépett és már régen boldog férj és két fiú atyja, kik már szeretnének nagybátyjuk térdén lovagolni. De én házom­­ halasztom a látogatást. — Addig míg nászútra nem megy — toldottam meg nevetve szavait. Ő azonban tagadón rázta fejét.­­ — Azt hiszem, hogy ez az eset sohasem áll be, mert a­ki egyszer megégeti magát, mindig fél a tűztől- A politikai helyzet.

Next