Magyar Nemzet, 1905. november (24. évfolyam, 263-289. szám)

1905-11-01 / 263. szám

1905. november 1." MAGYAR NEMZET. czessziókkal nem lehet többé útját állni, mindössze arra lehet és kell szorítkozni, hogy az a kérdés tisztán a maga természete szerint oldódjék meg, nem pedig — mint Fejérváryék teszik — csak közbevetett kísérletképp a mai helyzet tisztázá­sára. Mert abban nagyon is igaza van Tisza Ist­vánnak, hogy akár győz, akár bukik a kormány, javulást a mai helyzetnek nem hozhat. Ezt a ja­vulást csak a meglevő parlamenti erők, vagy azok új csoportosulása hozhatja meg. Az utóbbi eshető­séget a hatvanhetes alap érdekében mi kívánato­sabbnak tartjuk. A Pester Lloyd: Alaposabb polémia e radi­kális reform ellen, mint a­milyent a szabadelvű­­párt vezére ma nyújtott, alig képzelhető, és még sem hiszszük, hogy meg fogják téríteni azokat, a­kik elvileg már az általános és titkos választójog mellett foglaltak állást. Sőt úgy lehet, hogy ezek Tisza István grófnak nagyon is makacs konzerva­tivizmust fognak a szemére lobbantani. A liberális újításokat és expanzív reformtörekvéseket minden­kor olyféle érvekkel ellenezték, a­melyek a széle­sebb néprétegek politikai intelligencziáját, törvény­hozói képességét és mérsékletét kétségbe vonták. És ezek az érvek soha sem bizonyultak igazaknak. Föltéve még azt is, hogy a szélesebb néprétegek szellemi inferioritására és alkotásra képtelen radi­kalizmusára vonatkozó aggodalmak alaposak len­nének is, abból nem következik, hogy e körök­től el szabad zárni a törvényhozáshoz való hozzá­jutást, hanem az következik belőle, hogy éppen a politikai életbe való bevonás által kell őket a politikai érettségre nevelni. Micsoda veszé­lyektől rettegett a világ a francziaországi szoczia­­lizmus síkralépése idején, s a tapasztalat ime megmutatta, hogy a franczia szocziálizmus annál ártalmatlanabb lett, mennél jobban belevonódott az aktuális politikába s mennél inkább kormány­képessé vált maga is. Voltak ott szoczialista mi­niszterek s ezek nem forgatták fel az országot fenekestül, hanem beleilleszkedtek az uralkodó rendszerbe s a polgári köztársaságban éppen olyan megbízhatók voltak, mint többi minisztertársaik. Mindenesetre különbség van az általános vá­lasztói jog dolgában egységes nemzeti álla­mok között, a­minek Francziaország és Né­metország, és etnográfiai sokféleséget mutató országok között. És íme, csodálatos, hogy Bismarck a partikularizmus leküzdésére, a­mely a német birodalomban hosszú időn át nem kevésbé éles ellentétekkel és szenvedélyes gyűlöl­ködéssel járt, mint más államokban a nemzetiségi különféleség, Bismarck az általános szavazati jog­hoz nyúlt, s ez a radikális szer tényleg nagyon hasznosnak bizonyult a német egységesítés folya­mata számára. Angolországgal példálózni pedig — úgy tetszik nekünk — teljességgel nem helyén­való. A mi viszonyainkat Angolország vi­szonyaival összehasozanlítani olyan politikai lic­en­­czia, a­melyet csak az indokolhat meg, hogy nálunk megszoktak egyáltalán mindenben angol példára hivatkozni, akár találó a hivatkozás, akár nem. Teljességgel alaptalan az az aggodalom, mintha új erők bevonulása által népképvise­letünk intellektuális tartalma leszállíttatnék. Sőt ellenkezőleg, a színvonal emelkedése várható, mint ezt már többször kifejtettük. Azon a hatáson persze, a­melyet az általános választójog nemzetiségi vi­szonyainkra gyakorolhat, nem szabad olyan köny­­nyedén átsiklani; ez mindenesetre nagyon fontos, sőt legfontosabb része az egész kérdésnek. És éppen erről van szó, hogy a választójog jelentékeny ki­­terjesztésével egyben a történelmi nemzet s a magyar állam történeti jellegének rendületlen és zavartalan fenmaradására biztosítékok szereztesse­nek. Ha vannak ilyen megbízható garancziák, akkor nem szabad előzetesen és elvben ellentétbe helyezkedni a reformmal; ha nincsenek ilyen ga­rancziák, akkor a kísérletből hiányzik a raison. A Bu­dapest Napló: Egy elismeréssel köteles adózni a szabadelvű párt vezérének mindenki, az­zal, hogy őszinte, nyílt és becsületes. Ő nem az egyetlen, a­ki a választójogot nem tartja a nép jogának, hanem kedvezménynek, a­melyet az or­szág urai kegyesen adományoznak azoknak, a­kik jól viselik magukat. Szívük szerint így beszélné­nek a baloldali grófok is. De Tisza az egyetlen, a­ki ezt megmondani is meri. Alapos reménye lehet rá, hogy így bálványa lesz a koalicziónak, de a mai nyílt vallomás után lehetetlen, hogy fejlődést, egyetemes jólétet, népuralmat kívánó ember melléje álljon. Mai beszédében kérlelhetetlenül konzervatív­nek mutatkozott a szabadelvű párt vezére, konzer­­vatívebbnek és feudálisabbnak, mint egy porosz junker. Mai beszéde szerint ő úgy képzeli az or­szág kormányzását, hogy a magasabb osztályok kormányozzanak, a dolgozó elemek pedig, a mil­liók tűrjék ezt a kormányzást. A Budapesti Hírlap a szabadelvű párt állás­­foglalása alkalmából a következő reflexiókat fűzi Tisza gróf beszédéhez: Itt van valahára az ideje annak, hogy Tisza István levonja eddigi tévedéseinek a következéseit., Itt az ideje bevallania, hogy a januáriusi válasz­tásig teljesen félreismerte és méltatlanul lebecsülte azt a mozgalmat, a­mely a nemzetet hatalmába vette és új, mondhatni históriai ösvényre terelte. Hogy e tévedéseit eddig vonakodott beis­merni, következményeit levonni, ez tette azóta való szereplését vergődéssé, ez fosztotta meg az őszinteségétől, ez kényszeríti oly kertelő, körül­bástyázott, kétértelmű határozatokra, mint a mai is. Kínos, meddő és az országra veszedelmes helyzetéből őt és pártját csak az a heroikus el­határozás mentheti ki, ha — nem negatív állást foglal el Fejérváryval szemben — hanem pozitív állást abban, a­mi a jelen helyzetnek lényege, az egész terjedelmében kialakult alkotmányválság kérdésében. Mert ha ezt Tisza nem teszi, akkor könnyen azt a benyomást keltheti, hogy mérsékelt és passzív ellenzéki álláspontján csak kényelmes páholyából azt lesi, hogy a két harczias ellenfél egymást megegye s azután ő jelentkezzék épen és megóvott friss egészségben mindkettőnek örökére. A Pesti Napló: A szabadelvű párt tehát párt­­kérdéssé tűzte ki az általános választói jog ellen­zésének dolgát. Újból hangsúlyozni kell, hogy a mai határozat sem bír az őszinteség erejével. Tisza a Fejérváry-kormányban nem lát egyéb hibát, mint hogy az általános választói­ jog jel­szavával indít akc­iót. Az alkotmány sérelmeiről, a törvényesség szellemének teljes hiányáról, a­mely ennek a kabinetnek eredendő bűne, nem tesz emlí­tést. Ez a körülmény még mindig a taktikázás gyanúját borítja Tisza fellépésére, a­mely nincs összhangzásban az utolsó időkben követett maga­tartásával, a­mikor pedig már szintén tudta, hogy mit akar a Fejérváry-kormány. Az Egyetértés: A legfájóbban érintheti a Fejérváry Géza báró keblét, hogy még Tisza István gróf is lepocskondiázza az ő programútját. A gróf úr, a ki mostanában egyszerre roppant félti a törvényt és alkotmányt, a kormány pro­­grammját föltétlenül veszedelmesnek mondotta, mert az általános titkos választójog is benfoglal­­tatik. A­mi a programaiban jó, az nem uj — mondta — és a­mi uj, az rossz. Erre természete­sen harsogó derültség támadt. De nekünk úgy rémlik, mintha a Tisza kri­tikájában nagyon sok jezsuitizmus volna. A hatá­rozati javaslat, melyet elfogadtatott, azt mondja ugyanis, hogy a párt a kormány program­jának sok pontjában a maga program­jának reprodukc­ió­­ját látja. Belátja a párt azt is, hogy a választó­jogot ki kell szélesbíteni. De azért a kormány­­programmot mégis perborreszkálja. Egyebekben Tisza kijelentette, hogy évtizedek óta szörnyen szereti Fejérváryt és most is bámulattal nézi azt az önmegtagadást, melyet a miniszterelnök kifejt, hogy rendbe hozza az ország szénáját. A N. P. Journal: Kétségtelen, hogy a sza­badelvű párt összetartása, mint már oly sokszor, most is, főként Tisza István gróf beavatkozásának tulajdonítható. S mi úgy véljük, hogy ez újabb együttmaradással a közérdeknek is nagy szolgála­tot tesznek. Mert az események zagyva sodrában eleddig a szabadelvű párt az egyetlen szilárd mag, mely körül még talán képződhetik valamely cso­portosulás védelmére és fentartására az annyira fenyegetett 67-es alapnak, mely a magyar po­litika egyetlen lehetséges alapköve. Ezzel azon­ban nem akarjuk azt mondani, hogy mi is osztozunk Tisza gróf véleményében, mely sze­rint a szabadelvű párt továbbra is nézője és kritikusa legyen a politikai eseményeknek, szinte negativ szerepet játszszon bennük. Ellen­kezőleg. A szabadelvű pártnak kötelessége —­ most még inkább, mint bármikor — belevegyülni az eseményekbe s a kibontakozás munkájában aktiv részt venni. Oly nagy politikai testületnek, a­milyen még most is a liberális párt, nem szabad — Tisza gróf rec­eptje szerint — elnézni az események folyását, hanem igyekeznie kell lehető­ség szerint kormányozni őket, hogy elveit és taktikáját szolgálja velük. Mint ebben, úgy nem tudunk Tisza gróffal abban a módban sem egyetérteni, a­melylyel Fejérváry báró program­ját, s különösen annak legfőbb pontját, az általános, titkos választójogot támadja. Hogy a mi túlságosan komplikált társadalmi és nemzetiségi viszonyaink közepett ily reform követ­kezményei megközelítőleg sem állapíthatók meg, s ezért ama szállóigének a sötétbe való ugrásról, van némi jogosultsága — ezt elismerjük. Ez azon­ban egyáltalán nem jogosít még arra a junkeri hangra, a reform barátai és védői ellen, melyet Tisza gróf ma alkalmazott. Igaz, már beszédében hozott fel oly adatokat, melyek nem éppen az általános választói jog mellett szólnak. De a­mily kevéssé bizonyul valónak ez adatokból az a tétel, hogy egy parlament annál magasabb értelmi és politikai nívón áll, minél magasabb választási czenzuson alapul, éppen oly kevéssé lehet néhány s igen különböző országból összeszedett adattal valami bizonyosat kideríteni arról a hatásról, melyet az általános választói jog Magyarországon fel fog idézni. A programm a vezérlő-bizottságban. A vezérlő-bizottság ma délelőtt 10 órakor ülést tartott. Az ülés nem a függetlenségi párt­körben folyt le, hanem mivel Kossuth Ferencz még mindig gyöngélkedik és a szobát nem hagyhatja el, de az ülésen részt akart venni, az értekezletet ezért Kossuth Ferencz lakásán tar­tották meg. A bizottság tagjai közt jelen voltak Kos­suth Ferenczen kívül: Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignácz, Zichy Aladár gróf, Bánffy Dezső báró, Szederkényi Nándor, Th­aly Kálmán, Gulner Gyula, Tóth János, Holló Lajos, Sághy Gyula,Vázsonyi Vilmos, Hock János, Ugrón Gábor és Kaas Ivor báró. A vezérlő-bizottság Újvidék, Abaújtorna, Bé­kés, Esztergom, Szabolcs, Zala, Csik, Udvar­hely törvényhatóságoknak és az ózdi vas- és aczélgyár munkásainak a vezérlő-bizottsághoz intézett határozatait, melyekben a szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottságát üdvözlik és ragasz­kodásukról biztosítják, hálásan vették tudo­másul. Tárgyalás alá vette ezután a vezérlő­­bizottság a kormánynak közzétett program­ját, melylyel szemben a következő határozatot hozta : »A szövetkezeti pártok vezérlő­bizottsága nem tételezi föl az ország közvéleményéről azt, hogy a Fejérváry báró által fölolvasott kormányprogrammot komolyan venné. A magyar nemzet hagyományos józan fölfogása ítélt már e programm fölött és a vezérlő­ bizottság csak elméleti kötelességet teljesít, midőn ezt az ítéletet megpecsételi. A programm magán hordja a megvesztegetési kísérlet bélyegét, elszomorító jeléül annak, hogy megvesztegethetőnek hiszik a nemzetet, a­mi fölött a nemzeti lélek minden bizonynyal föl fog háborodni. Mindent ígérnek, mindenkinek, tekintet nélkül arra, hogy az ígéret megvalósítása mennyi időbe, mennyi pénzbe és mennyivel több adóba kerülne. Évtize­dekre szóló programmot csinál magának egy kor­mány, mely még azt sem tudja, vájjon lesz-e pártja és mekkora, tehát hány hétig állhat fenn, kiszámíthatatlan milliók befektetését ígéri, bár tudja, hogy ha eddig nemzeti életünk teljes kiépí­tése nem volt lehetséges, ez azért is volt, mert a folyton emelkedő katonai költségek nyomasztó súlylyal nehezedtek rá. Ennek da­czára a programm a katonai költségeket te­­tetemesen növelni szándékozik és mégis tömérdek pénzbe kerülő reformokat és befektetéseket ígér, tehát vagy amit vagy óriási adóemelést tervez. Összehord mindent, a­mit a különböző ellenzéki pártok évtizedig követeltek és ezzel igyekszik megvesztegetni a tömegeket, csakhogy kikerülje azt az egyet, hogy a magyar pénzen és magyar­­vérrel fentartott hadseregben a magyar állam hi­vatalos nyelve használtassák. Ezzel bebizonyítja, hogy a nagy tömegeket hazafiatlanoknak hiszi, a­miben csalódik. De még egyrészt olyan ez a programm, mint az evangéliumi példabeszéd öt kenyere, melyből mindenki jóllakhatik és minden vágy teljesülését megígéri mindenkinek, tekintet nélkül bármire, és senkinek sem mondja meg, hogyan és mikor fogja véghez vinni a nagy csodát, addig akaratlanul is elárulja a programm valódi czélját a következő rövidre foglalható pontozatokban. A királyi vétójog végtelen mindenhatósága, a­mi megsemmisítené az országgyűlés önálló tör­vényalkotó képességét és ezzel a nemzeti akarat érvényesülhetését kizárólag az uralkodó akaratától tenné függővé. A hadseregnél a nemzeti kívánságok teljesí­tésének lehetetlensége. A véderő terheinek felemelése a kétéves .

Next