Magyar Nemzet, 1906. augusztus (25. évfolyam, 180-205. szám)

1906-08-01 / 180. szám

t arra, hogy hadilábra helyezkedjék. De elkö­vetkeztek az első vereségek; a császár el­bukott s vele a szövetség csirájában pusz­tult el. — Ha a császár megmarad. Ön azt hi­szi, hogy ezek az uralkodók tényleg segítet­tek volna ? — Meg vagyok győződve róla, hogy akár katonailag, akár diplomácziailag be­avatkoztak volna s nem engedték volna meg, hogy Francziaország területi egységét megcsorbítsák, de a franczia nemzet­nek nem mentek segítségére. Ők a csá­szárnak mint nemes embernek kötelezték magukat erre, s III. Napóleon császár­ságának megszűntével ez a kötelességük meg is szűnt, vagyis a franczia res­publika Francziaországnak Elszász-Lotharin­­giába került.­­ A képviselőház és október hatodika. A kormány valamelyik félhivatalos kőnyomatosa — olyan sok van, hogy a nevüket se lehet mind megtartani! — ma a következőleg akarja kima­gyarázni Justh Gyulának ezt az eljárását, melylyel elfelejtette október hatodikét a képviselőház teg­napi ülésén. A képviselőház tegnapi ülésével kap­csolatosan egyes lapok olyasmit imputálnak Justh Gyula képviselőházi elnöknek, mintha feledékeny­­ségből, v­agy éppen más egyéb indokból mulasz­totta volna el a jelentést, hogy miképpen történ­jék a képvisel­őti részvétele az október ha­­todiki gyásznapon. Illetékes helyb­ől jelentik, hogy a Ház elnöke nem feledékenységből mulasz­tolta el ezt a bejelentést, hanem egyszerűen azért nem jelenthette azt be, mert a képviselőház erre a gyászünnepre eddig semmiféle bizottság, vagy hatóság részéről meghívást nem kapott. A Ház elnöke­, mint minden hazafias ünnepélyre hozzá­érkezett meghívót ezt is közölte volna a kép­­viselőházzal, éppen úgy, mint a múltban, a­mikor ugyancsak a képviselőház szünetelése idején a budapesti alkotmányvédő polgárok végre­hajtó­ bizottsága hívta meg a képviselőházat az október hatodiki gyászünnepségre. Justh Gyula elnök akkor azonnal intézkedett, hogy a képvise­lők ezen meghívásról értesítést kapjanak és hogy a képviselőház a gyászünnepélyen képviseltetve legyen. Ez meg is történt. Ezt azután a Ház el­nöke a Ház legközelebbi ülésén be is jelentette. És így fog eljárni mindig a jövőben is, a­mint ezt a múltban tette. Versed. Rád lopom... ’ Irta : Peterdi Andor. Rád lopom olykor bágyadt pillantásom Mint egy búcsúzó, haldokló beteg, • Ki szemével inti szerelmesének Az utolsó üzenetet. E kis dalt is úgy csaltad ki szivemből, Mint egy elkésett virágot a nap, Mikor a nyárutói szürke égen Már őszi felhők szállanak. S oly jó e csend agyonfáradt szivemnek, Nem lázong már, nem sír, nem álmodik. S ábrándjaim színes, sugárzó napja Alámerül, leáldozik ... Sugarak. Irta: Dömötör Miklós. Szomjazom a fényt s elűznek az árnyak Vigyorgó arcunkkal az utamba vágnak Csábító sugarak hívnak, megigéznek S rám tör a sötétség, mint egy átkos végzet Hiába vergődik, sóvárog a lelkem Vágyaim elbuknak némán, könnyes csendben. A fényt, a fényt csak még egyszer lássam Átszűrődő napban, hajnalhasadásban S­erezzem a csókját szűz leheletének Még csak egyszer hívlak, sugaras szép­­ élet Könnyörülj meg rajtam, a sorvasztó lázban Ne hagy felpusztulni, fényevesztett gyászban. MAGYAR NEMZET, 1906. augusztus 1. A TIZENNEGYEDIK VÉRTANÚ. 1­000 ...... Politika a Pálmaligetben. Boszti Barabásért. Ehrlich G. Gusztávot megverték. A VII. kerületi izgalmas választás aktusát csak tegnap éjjel zárták le a Pálmaliget ven­déglőben. A győztes párt egyik vezetőembere, mint a szemtanuk állítják, egy pofont kapott. Ezzel a választás v­lószínüleg befejezést nyert és a felizgatott kedélyek lecsillapultak. Mind a két párt nagy lelkesedéssel ment a harczba, de a Barabás-párt minden igyekezete megtört, mert Eötvösöket Ehrlich G. Gusztáv, a VII. kerület korifeusa és a demokraták támogatták. A Barabás­­párt kortesei ezért nagyon el voltak keseredve és mint az alábbi eseményekből látszik, várták az alkalmat, hogy bukásukért boszut álljanak. Az Eötvös-párt a választást megelőzőleg ér­tekezleteit a Városligetben a »Pálmakert« ven­déglőben szokta megtartani. A párt lelkesebb hívei választás után is együtt maradtak. Tegnap este is körülbelül 50 tagból álló Eötvös-párti társaság gyűlt össze a nevezett vendéglő kertjé­ben. Köztük Vázsonyi Vilmos, Bródy Ernő, Bene­dek János képviselők és Ehrlich G. Gusztáv. A kert tele volt vendégekkel s köztük több Barabás­­párti is volt. A katonazene hangjai egyszerre csak el­hallgattak. Vázsonyi Vilmos beszélni állott fel. Többek között a tizenhárom vértanúról beszélt és Barabást úgy tüntette fel, mint a tizennegyedik vértanút. Ez okozta a kavarodást. A Barabás­­pártiak éltették jelöltjüket és abczugolták Eötvöst, valamint a jelenlévőket. Ez váltotta azután ki a kérdéses pofont. Águlár Viktor Barabás-párti lakatosmester, a­ki a pofont adta, így adja elő a történteket: — Itt ültem sógorommal és győri roko­naimmal. A demokraták hátul ültek. Vázsonyi beszélt s értették Eötvöst. Meghallottam, mikor Barabást gúnyolták s ez engem — ki hive vagyok Barabásnak — módfelett felháborított. Ekkor ment el asztalunk előtt Ehrlich G. Gusztáv, kit igen jól ismerek, mert valamikor alkalmazottja is voltam. Felháborodásomban el­kiáltottam magam: — Abzug Ehrlich! — Éljen Barabás! Ehrlich ekkor asztalomhoz jött és a­nél­­kül, hogy társaságomnak köszönt volna, meg­csípte karomat és felszólított: — Jöjjön az asztalunkhoz! — Minek? — kérdem én s kirántottam karomat ujjai közül. — Megveretem! De én ezt nem vártam be, hanem úgy pofon legyintettem Ehrlich urat, hogy elment a kedve a csipkedéstől. Ehrlich kiabálására a demokraták elő­­rohantak s ha jól láttam, valami Fischer nevű, ügynök hátulról engem is nyakon ütött. Baj lett volna, ha le nem fognak. Fischer urat azért jól megvertük az utczán. A mene­külő demokraták közül fogtuk ki a Damjanich­­utcza sarkán. Hütner vendéglős csak azt mondja, hogy eddig még nem történt botrány a vendéglőjében s az Eötvös-párt bejelentetlenül — de most is az ő tudta nélkül — először tartott politikai be­szédet helyiségében.­­ Wekerle és Andrássy a királynál, Bécs­­ből táviratoztak. Andrássy Gyula gróf belügy­miniszter ma délelőtt Bé­csbe érkezett és a ma­gyar minisztérium palotájában szállott meg. We­kerle Sándor dr. miniszterelnök és Andrássy Gyula gróf belügyminiszter hosszabb ideig tanácsko­zott egymással. Wekerle Sándor miniszterelnök és Andrássy Gyula gróf belügyminiszter a ma délben tizenkét óra és negyvenöt perc­kor Bécs­­ből induló vonattal Ischlbe utaztak, a­hol holnap ő felsége előtt külön kihallgatáson jelennek meg.­­ Az iparczikkekkel való házalás eltiltása. Ismeretes a kereskedelemügyi miniszternek az az álláspontja, hogy — a fölmerült számtalan vissza­éléssel szemben — végképp eltiltja a községekben és városokban az iparczikkekkel való házaló keres­kedést. Legutóbb Szentes város képviselőtestülete hozott olyan értelmű határozatot, a­melynél fogva a házalást a város területén eltiltja. A kereske­delemügyi miniszter ezt a határozatot jóváhagyta és mivel ez a döntése elvi jelentőségű, most közli az összes törvényhatóságokkal s ezek közt a szé­kesfővárossal is. Verés után. írta Békessy Imre. Erősen benne volt a chantant a szezon­ban. Estéről-estére zsúfolt volt a kávéház és Német, a rekedt programmárusító, a­ki teno­rista volt és a mikor valami baja támadt a torkában, pénztárosa lett a truppnak, alig győzte eladni a sárga programmokat. Manó, a főpinczér szívesen kötött újra hitelügylete­ket a »tagokkal«, mert majd minden este akadt vendég, a­kinek a mulatság hevében nyakába lehetett varrni egy-egy kisebb tar­tozást, a virágárusasszony pedig estéről-estére kezet akart csókolni a társaság nőtagjainak, a­miért valóságos virágerdőket vásároltattak a pazarló mulatozókkal. A műsor a tavalyi volt. A lányok új ruhákat csináltattak, de a régi kóplékat éne­kelték, a férfiak ellenben ruhát se változ­tattak. A zongora csak úgy zörgött, mint tavaly és az öreg hegedűs, a­ki szabó volt azelőtt, még mindig nem tudott kottát olvasni. A kávéházat renoválták egy kissé. A plaká­tok azt hirdették az ajtó előtt, hogy a »kávé­házat nagy költséggel átalakítottam«, de bi­zony csak a kopott léczeket aranyozták be egy keveset és a falakat mosták meg a három éves piszoktól. Nagy költségről pedig szó se lehetett. Gruber, a kávés a legolcsóbb mester­embert fogadta, azt is nyáron, a­mikor semmi munka és feleáron csinál mindent és annak is le tudott különféle lehetetlen jogczimeken vonni annyit, a­mennyi csak belefért. Egyébként nem változott semmi. A vö­rös diványok kopottak voltak, a csillárok pisz­kosak, az eltörött székeket nem csináltatták meg, a kasszában pedig megmaradt Flóra, a­ki valaha szép volt, fiatal és énekelni is tu­dott, de kövér, rozoga lett és kellemetlen ri­kácsoló hangja van. Egy páran hiányoztak a trupp tavalyi tagjaiból. Novák, a baritonista rendes színész lett valahol a vidéken, Csutak Annát, a­ki matrózruhában énekelt pikáns dalokat és so­káig élt vadházasságban a rekedt tenoristá­val, elvette valami fiatal postatiszt, Baum, a népdalénekes, egy gyönyörű nyári éjszakán kiköpte az utolsó darab tüdejét és meghalt, Bein Katát, a primadonnát pedig elszerződ­tette egy másik chantant. Mindeniket pótolták és nem hiányzott egyik sem. A komisz és egyhangú előadások egyhangúan folytak, csak úgy, mint a­mikor mind együtt voltak és csak néha-néha, ha valamelyik délelőttön összeverődtek próba előtt, esett szó egyikről vagy másikról. Más­kor soha. Nem értek rá másokkal foglal­kozni. A nagy nyomorúság idején mégis többet gondoltak a távollevőkre. — Hja, akkor ... a­mikor ... — mondta egyik vagy a másik s hosszuakat sóhajtozott.— Akkor. De most ? A­kik elmentek, azoknak leg­alább olyan jó dolguk van, mint azoknak, a­kik itt maradtak. Minek hát gondolni rájuk? Itt nem kellenek most­anakinek. Főszezon van. Gruber boldog volt. Esténként odaállt a kassza mögé s számolta az embereket, a­kik bejöttek. Minden perezben tudta pontosan, hányan ülnek a kávéházban. Sunyi, apró sze­mei nevettek, a­mikor megtelt a chantant és a lakásból kellett lehozni székeket, hogy le­ülhessenek, a­kik éjfél felé jöttek. Hanem a truppnak nem mondta, hogy meg van elégedve. — A házbér, a világítás, a fizetésiek,.

Next