Marczali Henrik: A magyar nemzet története 8. Magyarország története III. Károlytól a Bécsi Congressusig (1711-1815) (Budapest, 1898)
Első könyv. I. Károly király uralkodása 1711-1740 - VIII. fejezet. A török háborúk és az emigratio
164 A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE. Másrészt a császári táborban a győzelem teljes felhasználására voltak elhatározva. Eugén lehetőnek tartotta a görögök fölkelését. Igen valószínű, hogy azon esetben, ha Belgrád eleste után mindjárt tovább vonulhat a győztes ármádia délkelet felé, szinte kardcsapás nélkül hatalmába kerítheti Nisszát és Szófiát és eljuthat a Balkán szorosáig. De ily kockáztatott vállalatra az akkori rendszeres hadvezetés nem volt képes. A sereg nagy veszteségeket szenvedett, azok pótlására alig lehet gondolni, az élelmezés, mihelyt eltávoznak a Duna vonalától, szinte lehetetlenné válik. A császár, de Eugén is csak arra gondolnak, hogyan köthetnek kedvező békét a győzelem lesújtó hatása alatt. Erre még fontos külügyi bonyodalom is késztette a bécsi udvart. A spanyol királyral, V. Fülöppel még nem kötöttek voltakép békét. Károly nem mondott le Spanyolországról, Fülöp pedig fenntartotta jogát a spanyol melléktartományokra, melyeket a rastadti szerződés a császárnak juttatott. Fülöp, kit erélyes neje, Erzsébet és Alberoni bíbornok vezettek, a török háború által alkalmat nyert igényei érvényesítésére. Szeptember közepén egy spanyol hajóhad kikötött Sardinia szigetén, akkor a császár birtokán. Nápoly és Milano megtámadása előre volt látható. Tudjuk, mennyire csüngött a császár spanyol és olasz birtokain. Anynyira ment e ragaszkodása és az a félelme, hogy ezek elveszhetnek, hogy az első hírre a belgrádi táborból készült volna oda küldeni segítséget, mit csak Eugén határozott tiltakozása akadályozott meg. Mivel a császárnak nem volt hajóhada, Anglia segítségére kellett támaszkodnia a spanyol flotta ellenében. Anglia kész is volt fenntartani a békeszerződéseket, de viszont a császárnak el kellett fogadnia a tengeri hatalmak közbenjárását, melytől addig nagyon vonakodott. Az Alberoni által támasztott mozgalom már 1718-ban csúfos véget ért — az angolok tönkre tették Sicilia partján a spanyol hajóhadat— de ki nem számítható hatással volt a monarchia keleti politikájának alakulására. A béke kötésére Eugén 1717 szeptember 12-ikén a következő feltétételeket tűzte ki: 1. annak megtartását, amit elfoglaltak; 2. Belgráddal, mint fővárossal együtt egész Szerbiát; 3. mindannak megtartását, amit Boszniában eddig megszállottak vagy ezután fognak megszállani és kedvező megállapításokat Moldvára és Havasalföldre nézve. Ezért azon volt, hogy a béke megkötéséig lehető nagy területet tartson megszállva. De Petrás nem vehette be Zvornikot, Draskovich és Königsegg pedig Novi előtt csatát vesztettek. Jobban járt Splényi, kinek sikerült elfoglalnia Orsovát. 1718 januáriusában a császár elfogadta a nagyvezér azon javaslatát, hogy a békét congressuson tárgyalják, melyen Anglia és Hollandia követei is részt vegyenek, mint közbenjárók. A tanácskozás helyéül Pozsarevácz szerb falut tűzték ki. Meghatalmazottjául gróf Virmontot nevezte ki a Militärische Correspodenz, 167 —168.