Magyar Nemzet, 1938. december (1. évfolyam, 84-108. szám)
1938-12-25 / 104. szám
VASÁRNAP, 1938 DECEMBER IS. Magyar Nemzet A Belvedere és ami utána következett volna... és álmodjunk még szebbeket, mint amilyen álmok ma valóra váltak." A kormányzói szózat, mint kiterjesztett szárnyú madár lebegett a mámoros tömeg felett. Zene szólt, de nem lehetett hallani az élyenektől. Fáklyák fénye lobogott, zászlók lengtek a sokezernyi ember száján városnevek zengtek, mint megannyi győzelem jelszava: Kassai Komárom! Munkácsi Ungvári — Megyünk és megnézzük a nagy fejedelem sírját! — mondta egy bácsi a kisfiának s kézen fogta, mintha innen, a budai vár Udvaráról egyenesen a Dómba akarna indulni. — A Jókai szülőházát szeretném látni! — mondta egy kislány a mamájának. — Istenem, húsz éve nem láttam öregszülőmet, — tört fel a sóhajtás egy javakorbeli emberből, aki ebben a pillanatban könynyes szemű gyerekké fiatalodott. És így szálltak, kertek vágyak, tervek. A tömeg lassan indult el a sötét várbeli utcákon s minden útkereszteződésnél, lépcsőnél boldog nevetések harsantak fel. Egymillió emberrel többen vagyunk! Meg trt a jég! Kihúzták Trianon méregfogait — ilyen kiállások kongtak bele a visszhangos utcákba. * Magam is hazafelé indultam, még ki sem józandova teljesen az egész benyomás fergeteges zúgásától. Magambanújra átéltem az utolsó hónapok minden izgalmát. Nevek és dátumok kerengtek a fejemben. Mikor is volt, hogy egy Runciman nevű úr ... és mit is akart? És Berchtesgaden és'V Goidesberg?... és hogy olvastuk: a Hyde-parkban lövészárkokat ásnak! S a rádiót remegő kézzel csavartuk fel. A mély csengésű, megtört hang imádkozott a világ békéjéért s megáldott mindenkit: az áldás fogott. Éppen Komáromnál, az október eleji napok emlékénél tartottam, mikor a kapukulcsot kotorásztam elő zsebemből s beléptem az üres lakásba. Asztalomon könyvek, térképek, statisztikák szétszórva, ahogy napok óta kétség és remény közt találgattam: merre húzódik majd az új határ, mit várjunk, miről kell lemondanunk? Mint gyermek a karácsonyfa alatt, végignéztem legalább térképen az újból magyarrá lett területeket. S nekiültem, ceruzával a kezemben, tehát itt kezdődik, nyugaton. Pozsony — nagy kár, de semmi sem tart örökké — kívül marad. Aztán így megy felfelé: Csallóköz, Érsekújvár, itt megint délfelé kanyarodik ... Ki az? Ki kopog ilyenkor? Egy bőrkabátos sofőr áll az ajtóban. Szalutál. — Tessék kérem beszállni a kocsiba, az urak már várják a doktor urat. — Persze, persze, várnak. Veszem a kabátomat, sült a nyakamba és megyünk. Az autó elzúg a lecsöndesült utcák során, egy perc és a repülőtéren vagyunk. A motor begyújtva zúg s indulunk. Alig marad időm, hogy összerendezzem táskámba csapott könyveimet, jegyzeteimet, már le is ereszkedünk. S újból autóba. Csak úgy futtában találgatom: most megyünk el a Kaisermühren mellett, ez itt a Ring, az Opera, egy zökkenés és már állunk. Brokálos livréjű lakáj rántja fel az ajtót s kisegít, átveszi a táskámat, öles termetű, kenderszínhajú úr rázza meg a kezemet, — mintha moziban láttam volna már, — s egy perc alatt bent vagyok egy aranytól ragyogó teremben. Cigarettafüst, lepedőnagyságú térképek, fáradt, áléjszakázott arcok. A híradókban, képes mellékletekben szereplő, világszerte ismert fejek. Kezet ráznak velem s az egyik leültet. Körülvesznek. — Bocsásson meg kérem, hogy késő éjszaka zavarjuk, de szíves közremunkálását kell. kérnünk, — kezdi el ‘'at'' 'egyik, akinek finommetszésű ősz fejei gördülékeny modora, amin a hónapok óta tartó izgalom és emberfeletti munka sem hagyott nyomot, elárulja az ancien régimé diplomatáját. — Mi ugyanis, mint ennek már híre ment, megoldottuk a magyarosést határ kérdését. Legalább is... néhány kérdését — tette hozzá mosollyal. — Az elvek, amiknek alapján állatunk, helyesnek bizonyultak annyiban, hogy mindkét fél megelégedésére tudtunk eredményt elérni. Miután pedig Magyarország egyéb határkérdései még rendezetlenek, legcélszerűbbnek azt tartottuk, ha mind márt folytatjuk a munkálatokat és a még függőben levő ügyeket is rendezzük. Világos, nem? — Persze, kegyelmes uram, természetes. Nem is tudom, hogyan nem jutott már előbb is az eszünkbe? — Doktor urat azért kérettük ide, mert tudjuk, hogy nagy érdeklődéssel kísérte az ezzel kapcsolatos folyományokat s így valószínűleg nem fog nehezére esni egy olyan megoldást találni, amelyik a müncheni bécsi eredmények elvi bázisán állva, a román és a jugoszláv határkérdést is tisztázza. Egy fiatalabb úr lépett ekkor hozzánk, s barátságosan, de tört németséggel azt mondta: — Én szívesen folytatnám a magam részéről, de itt — s ezzel az új határ északkeleti sarkára mutatott, — beletört a ceruzám a rajzolásba. Nem is tudtam, mit válaszoljak hamarjában a nagy megtiszteltetésre, de világért sem utasítottam volna vissza. Istenem, aminek a bűvöletében évek óta élek, most talán valóra válik! Tudom, mint jó keresztény, hogy a hiúság halálos lélek, de hát talán megbocsátja az Úr, ha képzeletemben Románia területi növekedése annak idején 101,197 km volt a mi járásunkra, lélekszámban pedig 5,3 millió lélek. Visszavárunk ezek szerint 19.200 négyzetkilométert és másfélmillió lelket. Jugoszláviánál tekintettel kívánunk lenni Horvátország különállására már láttam a világlapok első oldalán a nevemet: „A Lénárd János által rajzolt új határok megoldják Középeurópa évtizedes problémáin" Talán még utcát is neveznek el rólam, szülőhazámban, a kedves Budán ... Erőt vettem felindulásomon s pózba vágva magam, megszólaltam: — Kegyelmes uraim ! Valóban, a probléma nem idegen számomra s így remélem is, hogy olyan formában tudom a megoldást prezentálni, amely úgy az Önök, mint az érdekelt hatalmak megelégedését fogja kivívni. Azonnal hozzá is foghatunk, s így azt most kihagyjuk a számításokból. Területi növekedése így 21 ezer négyzetkilométert, lélekszám gyarapodása pedig másfélmilliót jelent. A fenti kulcsot alkalmazva, visszaadandó négyezer négyzetkilométer és négyszáztizenötezer lélek. Eddig, azt hiszem, logikus voltam. Következik már most a megfelelő területek kijelölése. Erre két alternatív megoldást ajánlok. Vegyük külön a területi és külön a népességi szempontokat és a két eredményt próbáljuk meg egybehangolni. A belvederes álomhatár Romániával . • A Romániával szemben megállapítandó új határ, amelynek másfélmillió lakost kellene visszacsatolni az anyaországhoz, Máramarossziget alatt kiindulva, magában foglalná Szatmárnémetit és Nagybányát, majd körülbelül a Bükk gerincén haladva, Zilahot is körülvenné s a Meszes- és a Rézhegység déli vonalán haladva, Nagyvárad alatt megközelítené a trianoni határt. Innen délre húzódva a Nagyszalonta körüli magyar népszigetet venné körül s végül Aradnál a Maros folyását követve érné el Nagylaknál a mai Magyarországot. . . v ... és Jugoszláviával Jugoszláviával szemben ugyanez így alakulna: a Maros—Tisza szögénél lehúzódnék Törökbecse alá, a Duna—Tisza közén pedig északnyugati irányban haladva futna a Ferenc-csatorna mentén, de a Dráva-torkolat magában foglalná. A Duna jobbparti területek természetesen hiány nélkül visszakerülnének. Nem kell hangsúlyoznom, — folytattam nagy figyelem közepette — hogy ez nem ideális, megoldás néprajzi szempontból, mert valóban kerülnének idegenajkú csoportok magyar uralom alá, de kell-e ezzel szemben rámutatnom arra, hogy a másik vonatkozásban még kedvezőtlenebb a Mennyit jelentene földben és népben, ha Románia és Jugoszlávia is követné a cseh példát Csehszlovákia 19°/0 földet és 27*8°/0 népet adott vissza a trianoni harácsból Induljunk ki abból, hogy egyes országok területet és népességet kaptak a magyar királyság állományából. Ezek közül Csehszlovákia került elsőnek abba a helyzetbe, hogy az okozott igazságtalanságokat bizonyos fokig jóvá tehesse. Bizonyos fokig! Most nem kívánunk annak részletezésébe fogni, hogy mennyiben előnyös életképtelen és további bonyodalmakat okozó formációkat létrehozni, vagy sem. De facto: az egyik utódállam visszaadott népet és területet- A másik kettőnél tehát ugyanezt az arányt kellene érvényesíteni. Azaz: a cseh állam annak idején szerzett magának 6.937 km* területet a rajta élő 3.6 millió lélekkel együtt. Visszaadott 12 ezer négyzetkilométert és egymillió lakost. A föld szempontjából tehát 19%, a lakosságéból pedig 27,8% volna visszaszolgáltatandó az utódállamok részéről, mármint abból, amit Magyarországtól elvettek. is