Magyar Nemzet, 1943. augusztus (6. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-01 / 172. szám
8 EK Ady Endre magyar írókról* Az Ady-irodalom tömkelegében lassanként elhallgat maga Ady. A költő ugyan ma már a magyar irodalom klasszikusainak sorában áll, de feledésbe merült hatalmas újságiró-munkássága. Ennek felelevenítése és teljes kiadása már csak azért sem lenne érdektelen, mert egész életművét új megvilágításba helyezné. Ady a Debrecen nek, majd a nagyváradi Szabadság-nak és a Nagyváradi Napló-nak munkatársa (az utóbbinak később főszerkesztője) volt, a kilencszázas évek elején pedig a Budapesti Napló állandó irodalmi és színikritikusa. A napról-napra megjelent cikkeket nem ihletett percek diktálták, hanem az újságíró-robot kényszere és így annál megkapóbb hallatlan frisseségük, szellemességük, a publicista soha nem alkuvó szenvedélyessége, az Irodalmi kritikus minden éber iróniája és a mód, ahogyan a jelentéktelen rendőri hírt is az örök emberi magaslataira tudja emelni. Ady ezekben a cikkekben írt mindenféléről: politikáról, művészetről, erkölcsről, a publikumról, a múlt nagyjairól és a kortársakról. A múlt nagyjainak költészetében saját lírájának igazolását keresi, hogy a kortársak közül kikről ír, azt a véletlen szabja meg. Azokról, akiket a színház és irodalom alkalmanként eléje dob. Petőfiről: Félszázad év után eszébe jutott a nemzetnek, hogy valaha régen, mikor nem „Übermensch“-ek, de félistenek éltek és küzdöttek a legfelségesebb harcban, volt neki egy nagy dalnoka, akit átszúrt szívvel dobhattak bele egy hevenyében ásott közös sírba, s kinél nagyobb költője nem volt és nem is lesz táncolas... Az iskolában talán nem így tanítják, az Akadémia talán kétségbevonja, hogy valaki lehet nagy költő anélkül, hogy középiskolai tanár, vagy biztosító intézeti hivatalnok lett volna, de a nemzetre nem lehet úgy ráoktrojálni a poétákat, mint a központból támogatott kormánypárti képviselő-jelölteket. Petőfi a mi legnagyobb költőnk, akármit is mondjanak a gyulai párok.... Reviczkyről: Hangulat, hangulat... Az én kedves halott poétám, itt a kerepesi temető obeliszkje alatt, az egész világot hangulatnak tartotta. Kis újságíró volt szegény, éhes és lenézett. Az utolsó két hónapban már volt neki mit enni, de már akkor nem engedte a doktor. Ellenben ígért díszesen temették volt el. Csodálatos dolog, hogy lehet csábító ereje ennek a nyomorult pennának. Ahogy rovom itt a fekete sorokat, az jut eszembe, hogy hallatlan és. Lapunk következő számaiban időről-időre témakörök szerint csoportosított részleteket közlünk Ady hírlapírói munkáiból, amelyek eddig egykét szemelvényes antológiát leszámítva nem kerültek könyvalakban a közönség elé. Az Ady-próza teljes kiadásának anyagát most készíti elő Földessy Gyula az Athenaeum megbízásából. Ebből a hatalmas anyagból adjuk a következő szemelvényeket. (A szerk.) Jobaság írni. Meg unalmas is. És mégis írunk, írtok, írnak — sokan és sokat. Szerencsére nem olvassák el a századrészét sem. Mit várjunk aztán mi, epigonok? Írunk, mert a szívünk kényszerít, hogy írjunk. Küzdünk lenézéssel, közönnyel, nyomorral, amikor megvetve az olcsó reklámot, összeszedjük amit írtunk, s aminek minden sora egy-két órával kurtította meg nyomorúságos életünket, várhatjuk, hogy észre vegyenek, hogy méltányoljanak. Léhaság, pikantéria, gésa gimnázium szerez nervet is, kenyeret is, de nemesebb ambícióval legfeljebb is éhen lehet halni.... Az aszfalt még nem a kultúra jele, mi pedig még csak a XVI-ik században élünk. Vajda Jánosról: Úgy halljuk, hogy a magyar ifjúság fölfedezte Vajda Jánost. Anynyira fölfedezte volna, hogy már halottak napján egy ifjút szónokoltatta a Vajda János sírján. Mivel pedig a világ könnyen felejt s mivel nem szabad megvárni a magyar egyetemi brigadérosoktól, hogy ismerjék is azt, akit a halottaiban megtisztelnek, szabad legyen nekünk bemutatni azt a Vajda Jánost. Ez a Vajda János egy hazátlan bitang volt. Egy Jakab. Vajda Jakab verseiből írjuk ide ezt a déhány Még sok-sok sort ideírhatnánk. Nagy Jakab volt ez a Vajda János is. De jobb, ha nem kutatják ezt a derék brigadéros ifjak. Rettenetes dologra jönnének rá. Szent Istvántól kezdve Széchenyin keresztül Petőfin, Vajdán és minden nagyon át, Jakabok voltak Magyaország nagyjai. Szomorúak, elégedetlenek és gyalázatos reformerek. Haladópártiak ... Justh Zsigmondról: Szegény néhai Just Zsigának olvastam el — tizenhét év után fölmelegítettem — egy regénykéjét, mivel most régibb íróink könyveivel mulatok. Ez a regényke a maga idejében finom, sőt értékes volt, sok NAGY NYUGDÍJINTÉZETTEL rendelkező iparvállalat mielőbbi belépésre felvesz őskeresztény perM t magyar-néme gyors- és gépfrónöt per&kt nsapyar gyors- és gépfrónö és tiyakorlat! il&iraény-számfejtet Oszlathin munkaidő. Ajánlatok gyakorlat és igény megjelölésével „Perfekt lfik 18" jeligére TENZER hirdetőbe, IV., Szervita-tér 8. vétlenül különb a későbbi Herczegregényeknél. És áhitatosabban olvashatták az akkori snob-olvasók, mivel hát a legkékvérűbb arisztokraták életéről szól beavatottam s mégis naivan. Nem gondolnám, hogy azóta sokkal változtak ezek a lények életükben. Nekem se sorsom, se időm, se kedvem nem engedték meg, hogy a magam szemeivel, a saját szemeimmel láthassam — egy kis egyenrangúsággal s fél lépésről — őket. De a Justh Zsigmond regénykéje újból meggyőz, hogy a mi mágnásaink kiskirályi allűrökkel sem éltek s élnek másként, mint a megpocakosodott kispolgárok. Hiába, az Életet kezelni, elintézni, nem elég a régi rablás, tébolygás, hetykeség, császári urakhoz való dörgölődzés és vagyon kell, illetve kellene mindehhez egy kis művészet is. Egy igazi művész mindig teljesebben, tudatosabban, szebben fogja elérni a reá kiszabott életet, mint akármelyik Eszterházy herceg — ami megint íme egy kedves, jó, szükséges banalitás. Jókairól: Jókai, ki dacára újabb műveinek s különösen újabb színműveinek, a magyar irodalom legnagyobb alakja s az is fog maradni, ismét dramatizálta egyik regényét, mely mint regény is, a valószínűtlenségek mesterien megírt története, mint színdarab, a maga tökéletes mivoltában, hihetetlen alakjaival és kénytelen helyzeteivel a regényt is felül haladja. Herczeg Ferencről: 1896-ban Nászúton c. vígjátékának debreceni premierje után: Nászúton. Ez a címe Herczeg Ferenc 3 felvonásos bohózatának, amely ma került színre először a népszínházban. Miután népszínházi premierről van szó, le kell szállítani az igényeinket; eléggé hozzászoktatott bennünket az igazgatóság. És sajnos, le kell szállítanunk akkor is, ha Herczeg Ferenc vonul be oda, akit eddigi sikerei után már-már hajlandók lettünk volna a magyar irodalom „aranyemberé“nek tartani. Az eredmény azonban megmutatta, hogy a közönség még a népszínházban sem akar lemondani bizonyos művészi igényekről és rossznéven vette Herczeg Ferenctől, hogy jóravaló tehetséges, s komoly egyéniségét alárendelte a népszínház alacsony nívójának és a chantante irányt, amely ott meghonosult, a magáévá tette. Az ízlésnek és erős tehetségnek ilynemű botlását csak sajnálattal vehetjük tudomásul. Újabb bizonyítéka ez annak, hogy egy színház dekadenciája magával ragadja a legnemesebb elméket is. A Gyurkopics lángokról, Herczeg Ferenc című elbeszélése diadalmasan járta meg a magyar szépirodalom különben elég rögös útját, s népszerűvé tette szerzője nevét széles e hazában. ..A Gyurkovics leányokh ez a hét tagból álló elragadóan kedves banda, mint ú. n. életképes, hasonló diadalokat aratott a fővárosban és bizonyára nem egy-két levéllel fogja gyarapítani a szerző babérjait a jó vidéken is ... a helyzet, komikumának, a kedves, naiv raffinériának olyan tárháza ez a darab, hogy nagyobb hibáit is szívesen megbocsátanék. kovics leányokat. A közönségnek ez kell, legyen meg az ő akarata. Gárdonyi Gézáról: 1908-ban Zita című drámája kapcsán. Bajos beszélni a Gárdonyi Géza fejével. Nagyon megvet ő bennünket, urbánus embereket. Én csak azon csodálkozom, miért hozza mégis mihozzánk darabjait. Aztán irodalmi bíróságaink ítéltek már Gárdonyi Géza kiváló és előkelő író. Minél rosszabbak az írásai, annál kiválóbb és előkelőbb lesz. És ő már néhány év óta lázasan licitál e tekintetben önmagára. Fanatikus ember, s ez nekünk szerencsénk. Mert hiába fohászkodnánk hozzá. Nem hinné el úgyse nekünk, hogy nem haragszunk reá. Bárcsak az volna ő, aminek megtelték: eredeti és nagy magyar író. Ellenben szó sincs róla... Írók erején fölül. Ezt mi már sokan és régen valljuk Gárdonyiról. Hogy érdekes és értékes író a maga Isis zagában? Ezt viszont szintén valljuk. De mivel nálunk nincs kifejlett irodalmi közízlés, nincs kritika, sőt irodalmi érdeklődés sincs. Gárdonyi rászabadult olyan területekre, ahol kalandozni csak nagyoknak szabad. Tudja-e Gárdonyi, hogy őt a franciáknál is megbecsülnék? Nagyon megbecsülnék. Parasztosságát, naiv kedvét, jámbor szeszélyeit, egyszerű és friss stílusát igazán szeretnék. De a kritika odakötné őt a falusi tanítónőkhöz, a Göre Gáborokhoz, a falusi lurkókhoz, az egyszerű Marikhoz. Nálunk ez másképpen mehet. Gárdonyinak szabad elvonatkoznia a lebecsült modern élettől, s emellett a modern élet orákulumának vallani magát? Ki ír pszichológiai regényt? Gárdonyi Géza. Ki gázol bele a históriába akár háromezer évnyi távolságig? Gárdonyi Géza. Mindent mer, mert minálunk csak cégér kell, ő pedig ügyesen és korán megszerezte a cégért. Rákosi Viktorról: Rákosi Viktor „Elnémult harangok“ című regénye vészkiáltás volt Erdély miatt és mi örültünk, hogy ezt a vészkiállást a színpadról halljuk újra, a színpadról, mely megszázszorozza a hangokat, hogy beleremegnek az erdélyi havasok és a magyar szívek. Miért nem merték hát megtenni azt Rákosi Viktor és Malonyay Dezső, a színműírókvagy színjátékírók, mert ők színjátéknak keresztelték a mai darabjukat), amit a regényíró Rákosi Viktor megcselekedett? Bocsánat, ez egy kis gyávaság. Vagy-vagy. Ez a téma, ez az egy téma, kibírja a tendenciát a végletekig. De ez a téma, ez az egy téma, nem tűri el, hogy kis szerelmi játékok mellé rendeljék, hogy teletarkítsák etnográfiai érdekességekkel, vígjátéki kedveskedésekkel és még sok más egyes mással... Az a legnagyobb hibája a Rákosi és Makonyay darabjának, hogy nem mert tisztán, becsületesen, nemesen tendenciózus darab lenni. Kiss Józsefről: Kiss József megcsinálta a maga lapját. Azt hirdette, hogy az irodalmi klikkek ellen küzd. A fiatal, viharos, erős tehetségeket akarja megmenteni. Így is kezdte a lap. De már a múlt nyáron, itt Nagyváradon, joggal hánytuk szemére, hogy a lapjával új klikket csinált. Nevelt egy gárdát, mely küzd mindenki ellen. Gárdát, mely azért szívesen adja meg magát. Mely mindent megbocsát — magának, s mindent felró másnak. Gárdát, mely csodálatos hittel hirdeti, hogy övé a tehetség, jelen, jövő, ítéletmondás, ország, hatalom és dicsőség, merünk most víg bátorsággal beszélni. Fene kurucvilágban élünk, s agyonütik az embert szájas hazafiak, ha különködik. És mégis szólunk. Mirevaló ez a kuruckor (kór és nem kor) ? Le akarják járatni ezt a nekünk legszebb, legdaliásabb időt? Szomorú és aktuális kérdés. Politikában, irodalomban, művészetben (de nem sejtik ezt, akik míveiik) elszájaskodják, elmelodrámázzák a legszebb históriai kincseket. Ne vegye ezt magára egészen Lampérth Géza.« De viszont vállalnia kell a vád egy részét... Vagyunk már sokan, kiket intellektuális szérum oltalmaz a görögtüzes hazafiasság ellen. És Lampérth Géza a Nemzeti Színházhoz nyújtotta be a darabját, nem egy borozó, kuruc asztaltársasághoz. Annak a kuruc kornak lelke volt, olyan lelke, mely a versaillesi udvartól Kiutahnáig lelkeket gyújtott. Hát az lenne ez a lélek, amit a mi kis mindennemű kurucaink idézgetnek? Egész estén sajnáltuk ezt a szimpatikus igricet, ezt a Lampérth Gézát. Milyen kedves, kis verses vígjátékot tudott volna írni, ha nem kuruckodik. Nem nagyszerűt, nem új csodákat revelálót, de polgárit, molidat, kedvest, amilyenre szintén szükség van... Ifj Hegedűs Sándorról, 1905-ben as Haron c. drámájának bemutatója után: ... A színpad: nagy áruló. Elárul titkokat, miket a könyvíróról nem is sejt az olvasók nagy része. Ifjú Hegedűs Sándorról most azt árulta el, hogy neki nincs voltaképpen mondanivalója, de nem adná a világért, hogyha nagy dolgokat mondhatna csak úgy egyre-kettőre. Alba Nevisről: A hét csoda című verseskötetének megjelenésekor: Érzelmes és jó emberek bizonyosan sokat nyugtalankodnak pár év óta a szegény magyar nőpoéták miatt. Ezeket a gyönge ,nőket olyan rettenetes lelkiviharok rázzák, melyek az erős férfit is elpusztítanák nagyon rövid idő alatt. Alba Nevis olyan kedves volt, hogy A hét csoda című kötetével bevilágít az izzó női lelkek dalkonyhájába s fölfed egy titkot, melyről különben a verebek is csiripoltak már. Nem kell kétségbeesnünk a magyar Sajtók miatt. Kibírják ők a maguk szenvedéseit, s nagyon csinos, szapora köteteket termelnek belőlük. Mert az irigyelnivaló nőköltők szenvedélyei nem olyan rombolók, mint vélné az ember. S boldogok ők, hogy nem ilyenek. Hogy úgy mondjuk, tézisszenvedélyek az övéik s az új magyar női líra érdekes tézises líra. Apró tézisekkel. És egy nagy összefoglaló tézissel: a költőnő egyéniségével, mely rendszerint bájos, dalos, szerelmes egyéniség. És határozottan az új frissenok közül való, ha a szerelemre hívó csalogányhangot női fészkekből halljuk megcsendülni... A hét csodában találunk igazán bájos, sőt feltűnően, értékesen szép verseket. S ezek az egyszerű versek. Melegek, színesek, a költőnő tehetségét hirdetők. De vannak aztán a kötetben túl hangos, pompázó versek. A pompázók pedig nagyon szegények. Zuhatagjai a lármás szavaknak . .. A formák is elég szabadosak a versben. De nem szabadok szintén. Mint az érzések. Ami pedig a címet illeti, a kötet első verse magyarázza meg. Az öreg bölcs hét csodát lát, de nem tudja őket megfejteni. Egy csodatestű leányka haja, szeme, vérpiros ajka, fülecskéje (a lepel lejjebb csúszik) válla (a lepel még lejjebb csúszik), a melle. Ez hat. De a költőnő hétről énekel mindig... A könyv első lapján a költőnő arcképe, öt csodát a dekoltált kép is megmutat. Zubolyról: Amikor 1915-ben hősi halált halt Nekem ma Zuboly kiszáradt szemekkel is jobban hiányzó, nem, jaj, nem látható, nélkülözhetetlenebb, mint bárkinek.. Életem kicsi eredménye a legjobbak, legfinomabbak, legigazabbak szerelme s ezt úgy megcsorbítota ez a rossz Zuboly ... Valóban, az én jóságos verekedő embereim közül való volt, ki nagy-nagy válságaim idején egy-egy kötet versemmel hadonászott utcákon és kávéházakban. Boldog vagyok, hogy magyarságunk új és a legrégibb volt, egyforma, a „Négy öt magyar összehajoló versemet neki írtam. összeállította: Gedeon Jolán Ha neve sem lesz a régi vármegyének, Lesz, ki parancsol is ki megfogadja, A szolgabírák rémmesében élnek, Mágnás nem áll fölötte la törvénynek, Ha az adó lesz kétszer annyi, mint ma, De kulcs, arány csalatkozhatatlan minta. Ha németek hozzánk tanulni járnak, Magyar leányt kresnek gouvernantenak, Csikós mulat vasárnap frakkot öltve, Utolsó antiszemita kitömve, Nadrágszíj, Csáti bot, cigányok sátra. Nemesség bibliája: ferbli, kártya, P.s tisztesség nem eshetik kimondva Rojtos gatya ... kerülnek múzeumba. Akkor telik be jós igéd Széchenyi, Dicsőség, boldogság lesz itten élni. VASÁRNAP, 1943 AUGUSZTUS 6. Magar Nemzet Voltaképen szomorú dolog, hogy a magyar közönség olyan üdvriadallal fogadta a Gyurkovics leányokat, a regényt és a színdarabot. Mert a magyar középosztálynak a léhaságát kegyetlenül éles, igaz csillogó világításba helyezi a darab. Persze, nem szabad moralizálni. Mindezeket tudta Herczeg Ferenc is és mégis fölényes okossággal, valami mély, nyugodt bölcseséggel megírta, sőt színpadra vitte a Gyár ymmmmamammammmi wmmmimmmmsaammmaaBmmmmam Épitésvezetésben jártas az 1039. évi IV. tc. követelményeinek megfelelő mérnöki vidéki munkára AZONNAL ALKALMAZUNK. Ajánlatok Bányavállalat VI . jeligére Tenzer hirdetőie, Budapest, IV., Szervita-tér 8. Lampérth Gézáról: Ha könnyű volna nekünk is a rigmus, amiként ugyebár könnyű Lampérth Gézának, verses, kurucos alekszandrinos beszámoló állna itt. Mert poétaember ez a Lampérth Géza, aki ki mit is mond. Csupa becsületes hit és rím ... Itt cseng még a fülünkben néhány egész és egészséges hang, egy nagy koncertnyi pompás és jó muzsika, még előttünk csinálja jelenését való élettel, való szépséggel. „Veér Judit rózsájáénak hús-vér alakja. Ez a Lampérth Géza talán tudna jobb darabot is írni, ha merne De nem mer. Mint ahogy mi sem