Magyar Nemzet, 1944. március (7. évfolyam, 49-66. szám)
1944-03-01 / 49. szám
4 Angolszász sztratégia Hogy a második világháború hadvezetésének lényegébe bepillanthassunk, nagy vonásokban ismernünk kel az ellenfél hadászati irányelveit. Az angolszászok hadászati tervei, legalább is az európai vonalon Churchill elgondolásai alapján kerülnek kivitelezésre. Különös véletlene a sorsnak, hogy két nagy államférfi a maga politikai és hadászati elgondolásait egy-egy könyvben fektette le, mielőtt még a hatalomra juthatott volna. Churchill nyíltan, hét lakat alá tartozó államügyeket tárgyal művében nagyszabású hadászati kérdések vázlatával s ehhez a diplomáciai előkészületeket is megvitatja. A történelem során nem fordult elő, hogy két nagy nép vezetője ilyen nyílt betekintést engedett volna olyan sorsdöntő kérdésibe, amelyek végeredményben ehhez a háborúhoz vezettek. Hitler 1933-től, a hatalomra jutásától kezdve sorra érte el diplomáciai és katonai győzelmeit. Az ellenfelek egymásután hallottak el. Az első ember Churchill volt, aki szembekerült vele s akiről a vezér tudta, hogy ezzel a szívós angollal keményen kell megküzdeni. Ebben a világháborúban csapott össze két világnézet. Amidőn 1940-ben megindult a harc Norvégiáért, a villámküzdelemben Anglia lemaradt. Ez az északeurópai földdarab igen fontos brit érdekterületnek számított, mert oldalazta az Északi-tenger felől Anglia keleti partvidékét. Norvégia természetesen német megszállás alá került. Az angol közvéleményt lehűtötte az esemény , nagy elégedetlenséget váltott ki, amely egyúttal komoly belpolitikai változásokat hozott. Chamberlein megalkuvó államvezetése megbukott. Ekkor jött el Churchill ideje, melyre olyan nehezen várt. Most azután nekikezdhetett sajátos hadászati célkitűzéseinek végrehajtásához. Churchill politikai szereplésének első idejében nem tudott feljutni a hatalomra, ahová olyan szívóssággal törekedett. Az első világháború 1914—■ 16-os éveiben tengerészeti miniszter volt. Javéban dúlt akkor is a háború , az ifjú erejű Churchill teljes erővel tört az élre. Mint az admiralitás első lordja azonban nem tehetett mást, csak rendelkezéseket hajthatott végre, vagy terveket terjeszthetett elő, anélkül azonban, hogy azokat meg is valósíthatta volna. Az első világháború megrövidítését célzó egyik nagyobbszabású terve a Dardanellák elleni akciója volt. Ezt gonddal tervezte, de ezt,irvényesen kivitelezni nem tudta, mert mint könyvében írja — a végrehajtásra szánt erők összpontosításaem azzal a gyorsasággal történt, mint ahogyan azt kidolgozta s ezzel a központi hatalmakat meglephette .Volna. Művében a gallipoli eseményről azt mondja, hogy tervét 3 hadosztállyal — ha azt azonnal végrehajthatja— a kitűzöttt feladatát megoldotta volna. 1916 márciusában már 5, április végén 9, július elején még 11 hadosztály a hadműveletre elégséges lett volna, de augusztus 1-én, a történelmi esemény eldöntésekor már 14 hadosztály is kevés volt Itt láthatjuk, a háború sem más, mint magas matematika erővel, térrel és idővel számolva. A Dardanellák ellen indított hadműveletnek az volt a célja, hogy a mindössze 36 kilométeres Gallipoli-félsziget elfoglalásával Törökországot elvágja a központi hatalmaktól és e fontos útvonalon át hadianyaggal látta volna el Oroszországot. Churchill nagy célkitűzésű vállalkozása kudarcba fulladt. Közvéleménye kész volt bírálatával s egy bukott politikai nagyság számára nem maradt más hátra, mint eltűnni a politikusi színpadról. 24 év telt el bukásától hatalomrajutásáig. E hosszú idő alatt nem volt téljen. Hogy balsikerének okát a világ előtt igazolja és tekintélyét visszaállítsa, megírta nagy művét, A világ Válságát Ez ma azért érdekes, mert amit abban lefektetett, azt a most folyó második világháborúban szándékszik elvileg megvalósítani.. Churchillnek a hatalom csúcsán igen nehéz ,a helyzete, mert először sok a bírálója,, másodszor, ami még nehezebbé teszi tervei megvalósítását, ott van Roosevelt és Sztálin, a triumvirátus másik két tagja. A nagy döntéseknél súlyos a szavuk. Az eddig lefolyt eseményekből azonban megállapítható, hogy a francia-afrikai partraszállástól eltekintve lényegében Churchill elgondolásai szerint folynak a hadászati események, Európa nyugati, illetve déli térfelében. A legiem réaibb végrehajtó helyekre azokat az alvezéreit helyezte, akik szándékait teljesen ismerik és azt minden körülmények között keresztül is hajtják.. Churchill hadászati vezérelveiben megállapítja: „döntő hadszíntér“ az a terület, ahol a létérdekek harca eldől. A „főhadszíntér“ az a nagy tér, ahol a főerők (hadseregek, flották) felvonulnak és harchoz fejlődnek. Nem bizonyos, hogy a főhadszíntér egyúttal döntő hadszíntér is. Ha nem sikerül az ellenfél fővédelmi rendszerét áttörni, akkor a támadásnak a szárnyak ellen kell irányulni, támaszkodjanak a szárnyak a tengerekre, a hadvezetésnek mindent el kell követnie, hogy a háborút „kétlaki“-vá (amphibikussá) kialakítsa. Az első világháborúban a „főhadszíntér“ Franciaországban volt, a „döntő hadszíntér“-et Churchill a Balkánon kereste. A német, magyarosztrák hadseregek arcvonalai zártan az Északi-tengertől az Adriáig húzódtak. Kisebb hadseregek a balkáni frontot tartották, míg keleten az orosz arcvonal Romániával meghosszabbítva a Keleti- és Fekete-tenger között nagyjában megmerevedett Churchill, mint mondja, sohasem értett egyet azzal a felfogással, hogy a franciaországi főhadszíntéren vérezzenek évekig tartó harcokban nagy hadseregek, amikor lehetőség volt arra, hogy a haderők zömét az ellenfél arcvonalai mögé is lehet szállítani, ahol a hátában a döntést kierőszakolhatja. Ez volt az alapvető elgondolása az 1916. évi Dardanellák elleni támadásnak. A szövetségesek vezérkara vele szemben nem Volt hajlandó a franciaországi főhadszíntérén az általános helyzetet • megváltoztatni és valahová másfelé áttenni) Churchill előterjesztései nem találtak meghallgatásra. A háború most kifejlődő , döntő szakaszában Churchillnek, ha hű akarna maradni korábban vallott hadászati elveihez, a főhadszínteret Dél-Franciaországban, Olaszországban, a dalmát partvidéken, vagy esetleg a Közel-Keleten kellene látnia. E területekről lehetne elméletileg a tengelyerők hátába férkőzni. A német vezetés ezt a veszélyt már jóelőre látta és még a háború első menetében megtette az ellenintézkedéseket. A múltban lefolyt olaszországi események zavart keltők voltak, melyek pillanatnyilag a Balkán védelmére is kihatottak, de a kiesett olasz haderők helyére idejében beérkezett német kötelékek az egyensúlyt helyreállították. Ugyanúgy Dél-Franciaország védelmére régen megtörténtek a biztonsági intézkedések, átvezető vladivosztoki. A murmanszki út a német tengeralattjárók miatt igen veszélyes, a vladivosztoki igen hosszú s így az iráni szállítási útvonal látszik legjobban biztosítottnak. Churchill kétlaki hadászatában a kevésbé biztosított területek választandók ki támadási célokul s a végrehajtási műveleteknél itt is a gyenge pontokra kell fölényes erővel rátörni. 1915-ben és az azt követő években az antant-vezéreknek nem sikerült a német szárnyakat Franciaországbanátkarolni, a hadműveleteket mozgóháborúra kialakítani, ezért arctámadásokkal igyekeztek áttörni. Ez a módszer súlyos áldozatokat követelt. Megkezdődtek a nagy anyagcsaták. A támadók hatalmasan megerősített és nagy mélységbe tagolt állásrendszerbe ütköztek. Hogy oda betörhessenek, hihetetlen mennyiségű lőszertömeggel kellett azokat szétzúzni, vagy legalább meglazítani. Az antant vezérkarok meg voltak elégedve, ha sok ezer ember feláldozásával néhány kilométert előbbre juthattak. Churchill — mint mondja — ezt a módszert nem tartotta vezetési művészetnek, szemében ezek a harcok, melyek semmi lényeges eredményt felmutatni nem tudtak, értelem nélküli ember- és anyagelhasználódást jelentettek. Churchill még 1917—18-ban is szorgalmazta a brit hadvezetőség útján, hogy a döntő támadásnak a gyengébb és könnyebben sebezhető ellenfél ellen kell irányulni. Szalonikiban annak idején partra tett antanterők ezt csak töredékesen igazolták be. Ágyneműjét kijavítja, kelengyéjét megvarrja fepüs .Idénneműkészítő. Veres Pálné-u. 31 A várható nyugati főhadszíntér légi terében évek óta folynak a kemény légi harcok, mintegy bevezetői az eljövendő kétlaki hadműveleteknek. Az atlanti csata a tengeren a háború kezdete óta egy percre sem szünetel, hogy az angolszász felvonulást megbénítsa. Hiszen ettől a csatától függ végeredményében a szövetségesek kétlaki hadászati terveinek megvalósítása, mert a tengeri és légi fölény elérése nélkül nem indulhatna meg az USA csapat- és anyagoffenzívája az eljövendő fő- és döntőhadszínterek megteremtésére. Ha visszatekinünk az első világháborúra, mint említettük, az 1915 évi Dardanellák elleniakciónak az volt egyik célja, hogy az Oroszországba vezető tengeri utat megnyissa. Ezen az úton át akarta Churchill hadianyagszállításaival az orosz ellenállást a döntésig erőben tartani. A murmanszki vasútvonal akkor még nem volt megépítve, azt lázas ütemben hadifoglyok tízezereivel siettették. Churchill ebben a háborúban is hasonló gondokkal küzdött, bár a szállítási lehetőségek azóta lényegesen megváltoztak. Ma a szovjetunióba három nagy szállítási út vezet A legrövidebb a murmanszki, a Perzsa-öbölbe torkolló iráni, végül a Csendes-óceánon Magyar Nemzet A német hadvezetés már 1939-ben e tanulságok figyelembevételével döntött hadműveleteinek végrehajtásánál. Előbb Lengyelországot kapcsolta ki, majd 1940-ben lefolyt rövid hadjáratban Franciaország katonai ereje semmisült meg. Ebben a harcban Anglia expedíciós hadserege is felmorzsolódott. Hitler vezér tudta, hogy ez a csapás Angliára nem jelentette a végleges leszámolást. A veszélyes nagy ellenfél már ott állt a keleti határokonóriási erőkkel. 1941-ben a szovjetunió ellen megindított hadjárat, mely már két és fél éve hullámzik, mint minden idők legnagyobb csatáit fogja majd feljegyezni a történelem. És ebben a sorsdöntő élet-halál harcban a német vezetésnek szemét állandóan rajta kellett tartani a várakozó angolszászokon. Churchill 1940-ben, a dünkircheni katasztrófa után megoldhatatlan feladatok előtt állott. Anglia sorra kapta a súlyos csapásokat a tengeren, a levegőből, az afrikai szárazföldön. Akkori hadművelettervezési lehetőségei szűk határok között mozogtak. Hadászati célkitűzéseiben egy gondolat élt, Olaszországot kikapcsolni a háborúból. Erre minden előteremthető erőt, diplomáciai tevékenységet latba vetett Ez volt a Casablanca és quebecki tanácskozások főtémája. Churchill arra számított, hogy Olaszország küülönbékét fog kötni, melynek hatása a német harci szellemre is ki fog hatni. Churchill ebben csalódott, mert a villámgyorsan végrehajtott német katonai intézkedések az olasz haderő kiesését azonnal kiegyenlítették. Az olasz területen folyamatban lévő harcok megteremtették a déli arcvonal magvát, ennek további méretezése a jövőben rendelkezésre álló angolszász erőktől függ majd. Hadácsi Rezső Tartalékos tiszt csak az lehet, aki levente ifjúvezető volt A honvédelmi miniszter elvi döntést hozott és kimondotta: tartalékos tiszti iskolába a jövőben csak azt vezényelhetik) tartalékos tiszt csak az lehet, aki korábban ifjúvezetői kiképzést kapott és a leventekiképzésben eredményesen közreműködött. Ez a rendelkezés természetesen nem érinti a honvédelmi törvényben megszabott karpaszományos jogot, amelyhez minden arra testileg alkalmas ifjúnak továbbra is joga lesz, ha a követelményeknek megfelelő középiskolai végzettséget megszerzi. Szerb Antalt Ruhahiány teszi az embert Barátom, az író mondja: Nem sokat értek a közgazdaságtanhoz, de most azt hiszem, egy gazdasági törvényre jöttem rá. Rájöttem az irodalom gazdasági vastörvényére. És ez igen szomorú. Ide hallgass. Egy idő óta feltűnően többet keresek, mint azelőtt. Ez nem csoda, hiszen olyan könyvkonjunktúra van, amilyent még nem látott az ezeréves Magyarország, a könyvkiadók gombamódra elszaporodnak, a kereskedők lázasan eladják és az emberek lázasan megveszik a könyveket, amelyeket a kiadók kiadnak — és ebből a nagy sürgés-forgásból az írónak is leesik valami. Nem sok, de mégis több, mint máskor. Megtörténik, hogy kifizetem a házbért, a villanyt, a gázt, meg miegymást, amit ki illik fizetni és még mindig marad valami pénzem. Így született meg bennem a probléma, életemben úgyszólván először: mit csináljak azzal a pénzzel, ami megmaradt? Könyvet, színházjegyet nem veszek, mint a „közönség“, ezt valahogy tiltja írói méltóságom, az ilyesmit ingyen kell kapnom, vagy sehogy. Természetesen merült fel bennem tehát az a gondolat, hogykiegészítsem hiányos ruhatáramat. Veszek, mondjuk, egy inget vagy két zsebkendőt. Esetleg egy nyakkendőt is. Kesztyűről is lehet szó. Évek óta nem jutott ez az eszembe. Most egy reggel elhatároztam magam és elindultambevásárolni. A többit akár el sem kell mondanom. Kiderült, hogy a számomra oly megdöbbentő arányú fellendülésem távolról sem elég ahhoz, hogy inget vagy zsebkendőt vehessek. Pénzemen egyáltalán nem tehetek semmit, amit érdemes volna. Ekkor jöttem tisztába azzal, hogy az emberek azért veszik meg a könyveimet, mert nem vehetnek inget, nyakkendőt, harisnyát. — Ezt mindenki tudja ?- vetettem közbe. — Ez a nagy gazdasági törvény, amelyet, kitaláltál?. Tudod mit, maradj inkább az irodalomnál. . — Várj felak — mondta az író. — Az alaptörvény vagy ha úgy tetszik, alapparadoxon. Így hangzik az én megfogalmazásomban: Az írónak akkor van pénze, amikor nem tud rajta semmit sem venni és mikor tudna rajta valamit venni, akkor nincs pénze. Mert nyilvánvaló, hogy azok az emberek, akik azért vesznek most könyvet, mert nem vehetnek inget vagy harisnyát, abban a percben nem fognak többé könyvet venni, mihelyt megint inget és harisnyát vehetnek. Amikor tehát megint lehet majd inget és harisnyát kapni, emberi áron és emberi árut, akkor nekem megint nem lesz miből megvennem. A könyvekből élő emberek már előre borzalommal gondolnak arra az időre, amikor a világ megint rendbejön majd egy kicsit és az embereknek megint módjukban áll majd annyit költeni a ruházatukra, mint azelőtt. Úgy gondolják, a könyvkonjunktúra előbb-utóbb összeomlik, mint a kártyavárás ez a katasztrófa feltartóztathatatlan. Mert ki fog Magyarországon könyvet venni, amikor majd nemcsak inget és harisnyát, hanem még ruhát és cipőt is kaphat? Már most én azt gondolom, az írónak, könyvkiadónak, könyvkereskedőnek nem volna szabad fatalista módra beletörődnie a gazdasági élet vastörvényeibe, nem volna szabad ölhetett kézzel várnia, amíg fejére szakad a vész. Gondosan és jóelőre ki kellene építenie védelmi intézkedéseit. És azt hiszem, az előbb mondottakból csalhatatlanul következik a védekezés egyetlen módja. Köztudomású dolog, hogy minálunk élnek a legjobban öltözködő férfiak. Sehol a világon nem fordítanak az emberek akkora gondot ruházatukra, mint Magyarországon. Ha külföldön igazán jólöltözött férfit látsz, majdnem biztos lehetsz abban, hogy magyar az illető. Nem mondom, az angol szemében is ruha teszi az embert, de az ő eleganciája éppen abból áll, hogy nem látszik rajta, hogy törődik a ruházatával. Igazi angol például a világ minden kincséért sem menne ki az utcára olyan nyakkendőben, amely nincs félrecsúszva. A latin országokban pedig azután igazán és őszintén nem törödnek a férfiaik azzal, hogy mit és hogyan vesznek fel A Párizst járt magyarok legerősebb és legnagyobb megrázkódtatása minidig az, hogy ott mennyi sálos, nyakkendőtlen, micisapkás alak jár az utcán elegáns hölgyekkel karonfogva. Nem mondom, nagyon szép dolog, ha honfitársaink fejlett esztétikai érzéke azt diktálja, hogy mindig kifogástalanul öltözködjenek — de látod, én attól félek, ezért nem telik nekik könyvre normális körülmények közt. Azt a pénzt, amit odakint könyvre költenek, nálunk eleganciára fordítják. Ezen kellene segíteni a magyar kultúra érdekében. A képviselőházban foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel. Hiszen mainapság már nem úgy van, mint azelőtt, honatyáink gyakran szólnak hozzá irodalmi és művészeti kérdésekhez. Minduntalan felemelik szavukat, hogy ezt vagy azt a könyvet égessék el, ezt vagy azt a kiállítást csukják be, ezt vagy azt a színdarabot vegyék le a műsorról. Lassanként nem is lesz rendes író az, akinek a könyvét még nem akarták elégetni. Ha én képviselő volnék, egy „Irodalmi ruharendelet“ tervezetét terjeszteném a Ház elé. Ez az irodalmi ruharendelet azt a célt szolgálná, hogy stabilizálja a mai állapotokat ruházkodás szempontjából. Elrendelném, hogy az embereknek a békeidőben sem szabad több ruhaneműt vásárolniuk, mint amennyit mostan vesznek. — Kedves barátom — vetem közbe —, ez kegyetlenség lenne. Szó sincs róla. Hiszen azért mi sem járunk meztelenül. A legtöbbünknek van annyi felvennivalója, amennyi megvéd a tél hidege ellen vagy amenynyit a szemérem megkíván. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy járjunk rongyosan, bár ez ellen sincs elvi kifogásom. Csak annyit követelnék meg, hogy szálljon le a magyar férfiruházkodás, mondjuk békebeli párizsi nívóra. És inkább olvasottságban vegyük fel a versenyt a párizsiakkal. Úgy érzem — mondom —, íróhoz nem méltó az ilyen gondolkozás. Az író, mesterségénél fogva, legyen az egyéni szabadság híve. Ne akarjuk előírni az embereknek, hogy hogyan öltözködjenek. Hiszen innen már csak egy lépés a kötelező egyenruhaviselés. Látod, ebben igazad van — mondja az író eltűnődve. — Várj csak. Akkor talán odamódosítanám indítványomat, hogy a vásárló köteles minden ruházati cikk vásárlásakor bizonyos menynyiségű könyvet is venni, a vásárlás arányában. Aki kesztyűt vesz, köteles egy novelláskötelet is megvenni. Egy pár cipővel három regény jár. Aki öltönyt csináltat, előfizet egy tudományos sorozatra. Aki városi bundát vesz, megveszi a teljes Jókait is. Hidd el, öregem, ez a gondolat nagyon életképes. Már csak azért jó, mert az emberek gondolkozásában egybeforrna így a ruha és a könyv és ez csak növelné a könyvek közkedveltségét. A bútorkereskedők kombinált szekrényeket árulnának, egyik fele ruhás-, másik fele könyvszekrény. Ide helyeznék el az emberek az egyszerre vett könyveket és ruhákat. Lassanként a ruhadarabokat arról a könyvről neveznék el, amellyel együtt kell vásárolni. Gondold meg, ennek mekkora propaganda-értéke lenne. „Vettem egy gyönyörű Kosztolányicipőt“ mondaná az egyik ember a másiknak. „Igazán? Hol, mondd?“ „Hát a Krúdy-nagyáruházban.“ „Én mindig Móricz Zsigmondnál szoktam vásárolni. Kitűnő cég, csak erős, tartós árut ad el.“ „Én inkább Krúdynál veszek. Az egész helyiség olyan hangulatos.“ És így lassanként elérnék azt, hogy az irodalom az élet szerves részévé válnék. Ebben maradtunk. SZERDA, 1944 MÁRCIUS 1. 1 A Budapesti Tanítótestület közgyűlése A Budapesti Tanítótestület most tartotta évi közgyűlését. Stolmár László elnöki megnyitója után dr. Horány Pálfl fővárosi tanügyi tanácsnok dr. Szendy Károly polgármester és dr. Bódy László alpolgármester üdvözletét tolmácsolta és ismertette, hogy személyesen tárgyalta le a belügyminisztériumban a tanügyi állásszervezésekre vonatkozó vitás kérdéseket. A tanítói kinevezések április 1-én megtörténnek. Vitéz Móra Mihály a főtitkári jelentést terjesztette elő.