Magyar Nemzet, 1944. március (7. évfolyam, 49-66. szám)

1944-03-01 / 49. szám

4 Angolszász sztratégia Hogy a második világháború had­vezetésének lényegébe bepillanthas­sunk, nagy vonásokban ismernünk kel az ellenfél hadászati irányelveit. Az angolszászok hadászati tervei, leg­alább is az európai vonalon Churchill elgondolásai alapján kerülnek kivite­lezésre. Különös véletlene a sorsnak, hogy két nagy államférfi a maga politikai és hadászati elgondolásait egy-egy könyvben fektette le, mielőtt még a hatalomra juthatott volna. Churchill nyíltan, hét lakat alá tartozó állam­­ügyeket tárgyal művében nagysza­bású hadászati kérdések vázlatával s ehhez a diplomáciai előkészületeket is megvitatja. A történelem során nem fordult elő, hogy két nagy nép vezetője ilyen nyílt betekintést enge­dett volna olyan sorsdöntő kérdé­sib­­­e, amelyek végeredményben­­ eh­hez a háborúhoz vezettek. Hitler 1933-től, a hatalomra jutásától kezdve sorra érte el diplomáciai és katonai győzel­meit. Az ellenfelek egymásután hal­lottak el. Az első ember Churchill volt, aki szembekerült vele s akiről a vezér tudta, hogy ezzel a szívós angollal keményen kell megküzdeni. Ebben a világháborúban csapott össze két vi­lágnézet. Amidőn 1940-ben megindult a harc Norvégiáért, a villámküzdelemben Anglia lemaradt. Ez az északeurópai földdarab igen fontos brit érdekterü­letnek számított, mert oldalazta az Északi-tenger felől Anglia keleti part­vidékét. Norvégia természetesen né­met megszállás alá került. Az angol közvéleményt lehűtötte az esemény , nagy elégedetlenséget váltott ki, amely egyúttal komoly belpolitikai változá­sokat­ hozott. Chamberlein meg­alkuvó államvezetése megbukott. Ek­kor jött el Churchill ideje, melyre olyan nehezen várt. Most az­után nekikezdhetett sajátos hadászati célkitűzéseinek végrehajtásához. Chur­chill politikai szereplésének első ide­jében nem tudott feljutni a hata­lomra, ahová olyan szívóssággal tö­rekedett. Az első világháború 1914—■ 16-os éveiben tengerészeti miniszter volt. Javéban dúlt­ akkor is a háború , az ifjú erejű Churchill teljes erővel tört az élre. Mint az admiralitás első lordja azonban nem tehetett mást, csak rendelkezéseket hajthatott végre, vagy terveket terjeszthetett­ elő,­ anél­kül azonban, hogy azokat meg is va­lósíthatta volna. Az első világháború megrövidítését célzó egyik nagyobb­­szabású terve a Dardanellák elleni akciója volt. Ezt gonddal tervezte, de ezt,i­rvényesen kivitelezni nem tudta, mert mint könyvében írja — a vég­rehajtásra szánt erők összpontosítása­­­em azzal a gyorsasággal történt, mint ahogyan azt kidolgozta s ezzel a központi hatalmakat meglephette .Volna. Művében a gallipoli esemény­ről azt mondja, hogy tervét 3 had­osztállyal — ha azt azonnal végre­hajthatja­­— a kitűzöttt feladatát megoldotta volna. 1916 márciusában már 5, április végén 9, július elején még 11 hadosztály a hadműveletre elégséges lett volna, de augusztus 1-én, a történelmi esemény eldöntése­kor már 14 hadosztály is kevés volt Itt láthatjuk, a háború sem más, mint magas matematika erővel, tér­rel és idővel számolva. A Dardanellák ellen indított hadműveletnek az volt a célja, hogy a mindössze 36 kilomé­teres Gallipoli-félsziget elfoglalásá­val Törökországot elvágja a központi hatalmaktól és e fontos útvonalon át hadianyaggal látta volna el Oroszor­szágot. Churchill nagy célkitűzésű vállalkozása kudarcba fulladt. Közvé­leménye kész volt bírálatával s egy bukott politikai nagyság számára nem maradt más hátra, mint eltűnni a po­litikus­i színpadról. 24 év telt el bukásától hatalomra­­jutásáig. E hosszú idő alatt nem volt téljen. Hogy balsikerének okát a vi­lág előtt igazolja és tekintélyét vissza­állítsa, megírta nagy művét, A világ Válságá­t Ez ma azért érdekes, mert amit abban lefektetett, azt a most folyó második világháborúban szán­dékszik elvileg megvalósítani.. Chur­chillnek a hatalom csúcsán igen ne­héz ,a helyzete, mert először sok a bí­rálója,, másodszor, ami még nehe­zebbé teszi tervei megvalósítását, ott van Roosevelt és Sztálin, a triumvi­rátus másik két tagja. A nagy dönté­seknél súlyos a szavuk. Az eddig le­folyt eseményekből azonban megálla­pítható, hogy a francia-afrikai partra­szállástól eltekintve lényegében Churchill elgondolásai szerint folynak a hadászati események, Európa nyu­gati, illetve déli térfelében. A leg­iem réa­ibb végrehajtó helyekre azokat az alvezéreit helyezte, akik szándé­kait teljesen ismerik és azt minden körülmények között keresztül is hajt­ják.. Churchill hadászati vezérelveiben megállapítja: „döntő hadszíntér“ az a terület, ahol a létérdekek harca el­dől. A „főhadszíntér“ az a nagy tér, ahol a főerők (hadseregek, flották) felvonulnak és harchoz fejlődnek. Nem bizonyos, hogy a főhadszíntér egyúttal döntő hadszíntér is. Ha nem sikerül az ellenfél fővédelmi rend­szerét áttörni, akkor a támadásnak a szárnyak ellen kell irányulni, támasz­kodjanak a szárnyak a tengerekre, a hadvezetésnek mindent el kell követ­nie, hogy a háborút „kétlaki“-vá (amphibikussá) kialakítsa. Az első világháborúban a „főhad­színtér“ Franciaországban volt, a „döntő hadszíntér“-et Churchill a Balkánon kereste. A német, magyar­­osztrák hadseregek arcvonalai zártan az Északi-tengertől az Adriáig húzód­tak. Kisebb hadseregek a balkáni frontot tartották, míg keleten az orosz arcvonal Romániával meghosszabbítva a Keleti- és Fekete-tenger között nagyjában megmerevedett Churchill, mint mondja, sohasem értett egyet azzal a felfogással, hogy a franciaor­szági főhadszíntéren vérezzenek éve­kig tartó harcokban nagy hadseregek, amikor lehetőség volt arra, hogy a haderők zömét az ellenfél arcvonalai mögé is lehet szállítani, ahol a hátá­ban a döntést kierőszakolhatja. Ez volt az alapvető elgondolása az 1916. évi Dardanellák elleni támadásnak. A szövetségesek vezérkara vele szemben nem­ Volt hajlandó a franciaországi főhadszíntérén az általános helyzetet • megváltoztatni­ és valahová másfelé áttenni) Churchill előterjesztései nem találtak meghallgatásra. A háború most kifejlődő , döntő szakaszában Churchillnek, ha hű akarna maradni korábban vallott hadászati elveihez, a főhadszínteret Dél-Franciaország­­ban, Olaszországban, a dalmát part­vidéken, vagy esetleg a Közel-Keleten kellene látnia. E területekről lehetne elméletileg a tengelyerők hátába fér­kőzni. A német vezetés ezt a veszélyt már jóelőre látta és még a háború első menetében megtette az ellenintézke­déseket. A múltban lefolyt olaszor­szági események zavart keltők voltak, melyek pillanatnyilag a Balkán védel­mére is kihatottak, de a kiesett olasz haderők helyére idejében beérkezett német kötelékek az egyensúlyt helyre­állították. Ugyanúgy Dél-Franciaor­­szág védelmére régen megtörténtek a biztonsági intézkedések, átvezető vladivosztoki. A murmanszki út a német tengeralattjárók miatt igen veszélyes, a vladivosztoki igen hosszú s így az iráni szállítási útvo­nal látszik legjobban biztosítottnak. Churchill kétlaki hadászatában a kevésb­é biztosított területek válasz­tandók ki támadási célokul s a vég­rehajtási műveleteknél itt is a gyenge pontokra kell fölényes erővel rá­törni. 1915-ben és az azt követő években az antant-vezéreknek nem sikerült a német szárnyakat Franciaországban­­átkarolni, a hadműveleteket mozgó­háborúra kialakítani, ezért arctáma­­dásokkal igyekeztek áttörni. Ez a módszer súlyos áldozatokat követelt. Megkezdődtek a nagy anyagcsaták. A támadók hatalmasan megerősített és nagy mélységbe tagolt állásrendszerbe ütköztek. Hogy oda betörhessenek, hihetetlen mennyiségű lőszertömeggel kellett azokat szétzúzni, vagy leg­alább meglazítani. Az antant vezérka­rok meg voltak elégedve, ha sok ezer ember feláldozásával néhány kilomé­tert előbbre juthattak. Churchill — mint mondja — ezt a módszert nem tartotta vezetési művészetnek, sze­mében ezek a harcok, melyek semmi lényeges eredményt felmutatni nem tudtak, értelem nélküli ember- és anyagelhasználódást jelentettek. Churchill még 1917—18-ban is szorgalmazta a brit hadvezetőség út­ján, hogy a döntő támadásnak a gyengébb és könnyebben sebezhető ellenfél ellen kell irányulni. Szaloni­kiban annak idején partra tett antant­­erők ezt csak töredékesen igazolták be. Ágyneműjét kijavítja, kelengyéjét megvarrja fepüs .Id­énneműkészítő. Veres Pálné-u. 31 A várható nyugati főhadszíntér légi terében évek óta folynak a ke­mény légi harcok, mintegy bevezetői az eljövendő kétlaki hadműveletek­nek. Az atlanti csata a tengeren a há­ború kezdete óta egy percre sem szünetel, hogy az angolszász felvonu­lást megbénítsa. Hiszen ettől a csatá­tól függ végeredményében a szövet­ségesek kétlaki hadászati terveinek megvalósítása, mert a tengeri és légi fölény elérése nélkül nem indulhatna meg az USA csapat- és anyagoffen­­zívája az eljövendő fő- és döntőhad­színterek megteremtésére. Ha visszatekinünk az első világ­háborúra, mint említettük, az 1915 évi Dardanellák elleni­­akciónak az volt egyik célja, hogy az Oroszországba vezető tengeri utat megnyissa. Ezen az úton át akarta Churchill hadianyag­szállításaival az orosz ellenállást a döntésig erőben tartani. A murman­­szki vasútvonal akkor még nem volt megépítve, azt lázas ütemben hadi­foglyok tízezereivel siettették. Chur­chill ebben a háborúban is hasonló gondokkal küzdött, bár a szállítási lehetőségek azóta lényegesen megvál­toztak. Ma a szovjetunióba három nagy szállítási út vezet A legrövidebb a murmanszki, a Perzsa-öbölbe tor­kolló iráni, végül a Csendes-óceánon Magyar Nemzet A német hadvezetés már 1939-ben e tanulságok figyelembevételével döntött hadműveleteinek végrehajtá­sánál. Előbb Lengyelországot kap­csolta ki, majd 1940-ben lefolyt rövid hadjáratban Franciaország katonai ereje semmisült meg. Ebben a harc­ban Anglia expedíciós hadserege is felmorzsolódott. Hitler vezér tudta, hogy ez a csapás­ Angliára nem je­lentette a végleges leszámolást. A ve­szélyes nagy ellenfél már ott állt a keleti határokon­­óriási erőkkel. 1941-ben a szovjetunió ellen meg­indított hadjárat, mely már két és fél éve hullámzik, mint minden idők legnagyobb csatáit fogja majd fel­jegyezni a történelem. És ebben a sorsdöntő élet-halál harcban a német vezetésnek szemét állandóan rajta kellett tartani a várakozó angol­szászokon. Churchill 1940-ben, a dünkircheni katasztrófa után megoldhatatlan fel­adatok előtt állott. Anglia sorra kapta a súlyos csapásokat a tenge­ren, a levegőből, az afrikai száraz­­földön. Akkori hadmű­velettervezési lehetőségei szűk határok között mo­zogtak. Hadászati célkitűzéseiben egy gondolat élt, Olaszországot kikap­csolni a háborúból. Erre minden elő­teremthető erőt, diplomáciai tevé­kenységet latba vetett Ez volt a Casablanca­ és quebecki tanácskozá­sok főtémája. Churchill arra számí­tott, hogy Olaszország küülönbékét fog kötni, melynek hatása a német harci szellemre is ki fog hatni. Churchill ebben csalódott, mert a villámgyorsan végrehajtott német katonai intézkedé­sek az olasz haderő kiesését azonnal kiegyenlítették. Az olasz területen folyamatban lévő harcok megterem­tették a déli arcvonal magvát, ennek további méretezése a jövőben rendel­kezésre álló angolszász erőktől függ majd.­ ­ Hadácsi Rezső Tartalékos tiszt csak az lehet, aki levente ifjúvezető volt A honvédelmi miniszter elvi döntést hozott és kimondotta: tartalékos tiszti iskolába a jövőben csak azt vezényel­hetik) tartalékos tiszt csak az lehet, aki korábban ifjúvezetői kiképzést kapott és a leventekiképzésben ered­ményesen közreműködött. Ez a ren­delkezés természetesen nem érinti a honvédelmi törvényben megszabott karpaszományos jogot, amelyhez min­den arra testileg alkalmas ifjúnak továbbra is joga lesz, ha a követel­ményeknek megfelelő középiskolai végzettséget megszerzi. Szerb Antalt Ruhahiány teszi az embert Barátom, az író mondja: Nem sokat értek a közgazdaság­­tanhoz, de most azt hiszem, egy gazdasági törvényre jöttem rá. Rá­jöttem az irodalom gazdasági vas­törvényére. És ez igen szomorú. Ide hallgass. Egy idő óta feltűnően többet kere­sek, mint azelőtt. Ez nem csoda, hiszen olyan könyvkonjunktúra van, amilyent még nem látott az ezeréves Magyarország, a könyvkiadók gomba­módra elszaporodnak, a kereskedők lázasan eladják és az emberek láza­san megveszik a könyveket, amelye­ket a kiadók kiadnak — és ebből a nagy sürgés-forgásból az írónak is leesik valami. Nem sok, de mégis több, mint máskor. Megtörténik, hogy­­ kifizetem a házbért, a villanyt, a gázt, meg miegymást, amit ki illik fizetni és még mindig marad valami pénzem. Így született meg bennem a prob­léma, életemben úgyszólván először: mit csináljak azzal a pénzzel, ami megmaradt? Könyvet, színházjegyet nem veszek, mint a „közönség“, ezt valahogy tiltja írói méltóságom, az ilyesmit ingyen kell kapnom, vagy sehogy. Természetesen merült fel bennem tehát az a gondolat, hogy­­kiegészítsem hiányos ruhatáramat. Veszek, mondjuk, egy inget vagy két zsebkendőt. Esetleg egy nyakkendőt is. Kesztyűről is lehet szó. Évek óta nem jutott ez az eszembe. Most egy reggel elhatároztam magam és el­indultam­­bevásárolni. A többit akár el sem kell monda­­­­nom. Kiderült, hogy a számomra oly megdöbbentő arányú fellendülésem távolról sem elég ahhoz, hogy­ inget vagy zsebkendőt vehessek. Pénzemen egyáltalán­­ nem tehetek semmit, amit érdemes volna. Ekkor jöttem tisztába azzal, hogy az emberek azért veszik meg a könyveimet, mert nem vehetnek inget, nyakkendőt, haris­nyát. — Ezt mindenki tudja ?- vetettem közbe. — Ez a nagy gazdasági tör­vény, amelyet, kitaláltál?. Tudod mit, maradj inkább az irodalomnál. . — Várj felak — mondta az író. — Az alaptörvény vagy ha úgy tetszik, alapparadoxon. Így hangzik az én megfogalmazásomban: Az írónak akkor van pénze, amikor nem tud rajta semmit sem venni és mikor tudna rajta valamit venni, akkor nincs pénze. Mert nyilvánvaló, hogy azok az emberek, akik azért vesznek most könyvet, mert nem vehetnek in­get vagy harisnyát, abban a perc­ben nem fognak többé könyvet venni, mihelyt megint inget és harisnyát vehetnek. Amikor tehát megint lehet majd inget és harisnyát kapni, em­beri áron és emberi árut, akkor ne­kem megint nem lesz miből meg­vennem. A könyvekből élő emberek már előre borzalommal gondolnak arra az időre, amikor a világ megint rendbe­jön majd egy kicsit és az embereknek megint módjukban áll majd annyit költeni a ruházatukra, mint azelőtt. Úgy gondolják, a könyvkonjunktúra előbb-utóbb összeomlik, mint a kártya­vár­ás ez a katasztrófa feltartóztatha­tatlan. Mert ki fog Magyarországon könyvet venni, amikor majd nemcsak inget és harisnyát, hanem még ruhát és cipőt is kaphat? Már most én azt gondolom, az író­nak, könyvkiadónak, könyvkereskedő­nek nem volna szabad fatalista módra beletörődnie a gazdasági élet vastörvé­nyeibe, nem volna szabad ölhetett kézzel várnia, amíg fejére szakad a vész. Gondosan és jóelőre ki kellene építenie védelmi intézkedéseit. És azt hiszem, az előbb mondottakból csalha­tatlanul következik a védekezés egyet­len módja. Köztudomású dolog, hogy minálunk élnek a legjobban öl­tözködő férfiak. Sehol a világon nem fordítanak az emberek akkora gondot ruházatukra, mint Magyarországon. Ha külföldön igazán jólöltözött férfit­ látsz, majdnem biztos lehetsz abban, hogy magyar az illető. Nem mondom, az angol szemében is ruha teszi az embert, de az ő eleganciája éppen abból áll, hogy nem látszik rajta, hogy törődik a ruházatával. Igazi an­gol például a világ minden kincséért sem menne ki az utcára olyan nyak­kendőben, amely nincs félrecsúszva. A latin országokban pedig azután igazán és őszintén nem törödnek a férfiaik azzal, hogy mit és hogyan vesznek fel A Párizst járt magyarok legerősebb és legnagyobb megrázkódtatása mini­dig az, hogy ott mennyi sálos, nyak­­kendőtlen, micisapkás alak jár az utcán elegáns hölgyekkel karonfogva. Nem mondom, nagyon szép dolog, ha honfitársaink fejlett esztétikai ér­zéke azt diktálja, hogy mindig kifogás­talanul öltözködjenek — de látod, én attól félek, ezért nem telik nekik könyvre normális körülmények közt. Azt a pénzt, amit odakint könyvre köl­tenek, nálunk eleganciára fordítják. Ezen kellene segíteni a magyar kultúra érdekében. A képviselőházban foglalkozni kel­lene ezzel a kérdéssel. Hiszen mainap­­ság már nem úgy van, mint azelőtt, honatyáink gyakran szólnak hozzá irodalmi és művészeti kérdésekhez. Minduntalan felemelik szavukat, hogy ezt vagy azt a könyvet égessék el, ezt vagy azt a kiállítást csukják be, ezt vagy azt a színdarabot vegyék le a műsorról. Lassanként nem is lesz ren­des író az, akinek a könyvét még nem akarták elégetni. Ha én képviselő volnék, egy „Iro­dalmi ruharendelet“ tervezetét terjesz­teném a Ház elé­. Ez az irodalmi ruha­­rendelet azt a célt szolgálná, hogy stabilizálja a mai állapotokat ruház­kodás szempontjából. Elrendelném, hogy az embereknek a békeidőben sem szabad több ruhaneműt vásárolniuk, mint amennyit mostan vesznek. — Kedves barátom — vetem közbe —, ez kegyetlenség lenne. Szó sincs róla. Hiszen azért mi sem járunk meztelenül. A legtöbbünknek van annyi felvennivalója, amennyi megvéd a tél hidege ellen vagy ameny­­nyit a szemérem megkíván. Nem ra­gaszkodom ahhoz, hogy járjunk ron­gyosan, bár ez ellen sincs elvi kifogá­som. Csak annyit követelnék meg, hogy szálljon le a magyar férfiruházkodás, mondjuk békebeli párizsi nívóra. És inkább olvasottságban vegyük fel a versenyt a párizsiakkal. Úgy érzem — mondom —, íróhoz nem méltó­ az ilyen gondolkozás. Az író, mesterségénél fogva, legyen az egyéni szabadság híve. Ne akarjuk elő­írni az embereknek, hogy hogyan öl­tözködjenek. Hiszen innen már csak­ egy lépés a kötelező egyenruhaviselés. Látod, ebben igazad van — mondja az író eltűnődve. — Várj csak. Akkor talán odamódosítanám indítványomat, hogy a vásárló köteles minden ruhá­zati cikk vásárlásakor bizonyos meny­­nyiségű könyvet is venni, a vásárlás arányában. Aki kesztyűt vesz, köteles egy novelláskötelet is megvenni. Egy pár cipővel három regény jár.­­ Aki öltönyt csináltat, előfizet egy tudomá­nyos sorozatra. Aki városi bundát vesz, megveszi a teljes Jókait is. Hidd el, öregem, ez a gondolat nagyon élet­képes. Már csak azért jó, mert az embe­rek gondolkozásában egybeforrna így a ruha és a könyv és ez csak növelné a könyvek közkedveltségét. A bútor­­kereskedők kombinált szekrényeket árulnának, egyik fele ruhás-, másik fele könyvszekrény. Ide helyeznék el az emberek az egyszerre vett könyve­ket és ruhákat. Lassanként a ruhadarabokat arról a könyvről neveznék el, amellyel együtt kell vásárolni. Gondold meg, ennek mekkora propaganda-értéke lenne. „Vettem egy gyönyörű Kosztolányi­­cipőt“ mondaná az egyik ember a másiknak. „Igazán? Hol, mondd?“ „Hát a Krúdy-nagyáruházban.“ „Én mindig Móricz Zsigmondnál szoktam vásárolni. Kitűnő cég, csak erős, tar­tós árut ad el.“ „Én inkább Krúdynál veszek. Az egész helyiség olyan han­gulatos.“ És így lassanként elérnék azt, hogy az irodalom az élet szerves részévé válnék. Ebben maradtunk. SZERDA, 1944 MÁRCIUS 1. 1 A Budapesti Tanítótestület közgyűlése A Budapesti Tanítótestület most tartotta évi közgyűlését. Stolmár László elnöki megnyitója után dr. Horány­ Pálfl fővárosi tanügyi tanács­nok dr. Szendy Károly polgármester és dr. Bódy László alpolgármester üdvözletét tolmácsolta és ismertette, hogy személyesen tárgyalta le a bel­ügyminisztériumban a tanügyi állás­szervezésekre vonatkozó vitás kérdé­seket. A tanítói kinevezések április 1-én megtörténnek. Vitéz Móra Mi­hály a főtitkári jelentést terjesz­tette elő.

Next