Magyar Nemzet, 1947. május (3. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-29 / 119. szám

4 fht # dtci 2 Az a baj, hogy a Várnak még mindig nincs közlekedése ugyanakkor, amikor például a Rózsadomb villalakói már autóbuszt, kaptak. A Várban ma már szegény emberek lak­nak, akiknek nem tstik taxira, tehát naponta esetleg négyszer gyalog mászhatnak fel-le és ci­pelhetik a városban vásárolt élelmiszereket, ha nemre akarják odafönt dupla áron megvenni. Az építkezési munkákra munká­sok százai járnak fel, a vissza­költözött hivatalok tisztviselői, ügyfelei és a fentlakók ugyan­csak elég sokan vannak. Leg­alább a munkaikezdet ide­jére és­ a délutáni órákra kérünk siklót, vagy autóbuszt, utóbbit legalább a Bécsi kapu­­térig. (Dr K. E.) Az a baj, hogy egy hangver­­senyjegy ára 16-­22 forint kö­zött mozog, ami azt jelenti, hogy csak az úgynevezett felső tízezer számára elérhető. Tu­dom, hogy ennél sokkal komo­lyabb bajok, is vannak, de mégis szükségesnek tartom leszögezni, hogy a kisembereknek is lehet­nek kultúrába igényeik és sú­lyos méltánytalanság, ha nem teszik lehetővé ezeknek leg­alább részbeni kielégítését. (Ze­nekedvelő.) A magyar kormány tiltakozása a spanyolországi terrorhullám ellen A magyar kormány a londoni spanyol követnél tiltakozott a magyar dolgozók nevében a spa­­nyolországi május 1-i tüntetéssel kapcsolatban megindult terror­hullám ellen. Ugyanakkor a párisi spanyol köztársasági kormánnyal közölte, hogy mélyen elítéli a május 1-i tüntetések kapcsán megindult spanyolországi terrorhullámot. A kávé lett a berlini feketepiac királya A United Press jelenti Ber­linből: Az amerikaiak, akik a hadügyminisztérium intézkedése folytán hétfőn elvesztették jöve­delmező dohányeladási kerese­tüket a cigaretta-import tilalma következtében a kávét jelölték meg a berlini feketepiac jövő­beni királyának. Az amerikai katonák és civilek a hétfői nap folyamán teljesen megszállták a berlini távíróhivatalokat, hogy a tizenkettedik órában feladják rendelésüket, mert a hadügy­minisztérium még további hat napot engedélyezett cigaretta­­importra. Gajdát csak kétévi fegyházra ítélték A Weltpresse közli, hogy­ Gaj­dul, a cseh fasiszták volt vezé­rét a prágai népbíróság kétévi fegyházra ítélte. Azért kapott csupán két esztendőt, mert a népügyészség elejtette a néme­tekkel való együttműködés vád­ját. Kizárólag a fasiszta mozga­lom szervezéséért kapott tehát büntetést. Június közepén rendezik a fővárosi iskolák az FTC sport­telepen a tanulóifjúság nagy­szabású torna- és sportünnepé­lyét. Az eredetileg tervbe vett Ifjúsági Hét elmarad, az annak keretében tervezett sportünne­pélyt azonban megtartják. Az MKDSZ értekezlete. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége szerdán délután ér­tekezletet tartott, amelyen be­számoltak az egészségügyi autók körútjának sikeréről. Húsz vármegyében összesen 170.000 embert vizsgáltak meg az egészségügyi autókkal ér­kező orvosok és zöldkeresztes nővérek. ­ Weber Henrikmé szül. Jan­­ko­vits Ilona úgy a maga, mint a rokonok, jóbarátok és munkatársak nevében is fáj­dalommal megtört szívvel je­lenti, hogy szeretett, drága jó férje Weber Henrik folyó hó 27-én, életének 45-ik és boldog házasságának 12-ik évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Felejthetetlen drága halot­tunk földi maradványait folyó hó 30-án 3 órakor a kerepesi temető halottasházából az ág. hitv. ev. egyház szertartása szerint fogjuk nyugalomra helyezni. Párlat magyar hírek A franciaorségi Magyar De­mokratikus Pront vezetői a prie­ncehaise-i temetőben megko­szorúzták Frankel Leó, Kom­­rolth Aladár, Ágoston Péter, Disner-Dinet József és Tihanyi Lajos sírjét. ünnepélyes partizán-esküvő­ről számol be a párisi Magyar Szemle. Szenes György, a spa­nyol Nemzetközi Brigád volt főhadnagya és a francia sa­­badságküzdelem híres Petőfi­­századának egyik vezetője há­zasságot kötött a Pantheonban kihelyezett V. kerületi Városhá­zán Ináig Irénnel, akit ő szaba­dított ki a németek fogságából. * Dr Radnóti Aladár egyetemi tanár előadást tartott a Magyar­­ország és Franciaország közötti régészeti kapcsolatokról. * Gara László és Gara Nathalie nagysikerű regénye, * Saint Boniface et ses Jatfs, amely egy francia kisváros életét tár­gyalja a német megszállás alatt, most svédül, dánul és héberül is megjelent.★ A párisi Magyar Szemle közli, hogy Ferenczi Edmon­­dot, a Svájci Magyar Függet­lenségi Mozgalom volt vezető­ségi tagját, az UNESCO mellé állandó magyar delegáltnak ne­vezték ki.­ Agnes Capri színháza bemu­tatja Molnár Ferenc Liliom­ jét, Adorján Andor fordításában. ★ Az Etoile Montmartre csa­pata vízipolómérkőzés során megverte a SCUP-ot, Paris ed­digi legjobb vízipolócsapatát. A győztes csapat három legjobb játékosa magyar volt: Radó, Lovas és Horán Tibor. A főváros ismét biztosítja vagyontárgyait A főváros néhány éve a biz­tosítóintézetekkel megszüntette az összeköttetést és az önbizto­­stásra akart áttérni. Ezt azonban a belügyminiszter annak idején nem hagyta jóvá. A városházi sikkasztás után most ismét napi­rendre került a biztosítás kér­dése. A főváros a pénztáraiban lévő pénzkészletet fűz, és betörés ellen fogja biztosítani, a főváros tulajdonában lévő gépkocsikra pedig szavatossági biztosítást kötnek­. Azonkívül biztosítják a fővárosi üzemek és intézmények nagyobb kárveszélynek kitett va­gyontárgyait és gépi berendezé­seit. Strandfürdő Leányfalun Leányfalun, a főváros egyik legkedveltebb nyaralóhelyén eddig nem volt strandfürdő. A Leányfalun nyaralók ott fü­rdőtek a Dunában, ahol akar­tak, de a­ kirándulóknak nem volt sehol helyük, ahol ruhái­kat biztonságba helyezhették volna. Most nagyszabású strandfürdő létesítését hatá­rozták el Leányfalun. Hatal­mas területet sajátítanak ki a strandfürdő céljára s tervbe van véve több nagy telektömb felosztása is, hogy a nyaraló­helyet a szélesebb rétegeknek is hozzáférhetővé tegyék. A belügyminisztérium illeté­kes osztályának kezdeményezé­sére a közúti balesetek megelő­zésére és a közlekedési fegye­lem helyreállítása céljából szé­leskörű megbeszélések folynak. Ebben az ügyben a belügymi­nisztériumban értekezlet volt. A megbeszélésen megvitatták azo­kat a tennivalókat, amelyek ré­vén meg lehet akadályozni az utóbbi időben gyakran előfor­duló baleseteket. Június 6-ára újabb értekezletet hívtak egybe. Bartók Béla nemzetközi emlékverseny részt­vevői a kötelező előadási dara­bokat beszerezhetik KORDA TESTVÉREK cenerifikereskedésen, Budapest, VII. Erzsébet­ krt 52. Telefon: 422—109. Társat keres Petőfi Sándor­ utcában lévő textil- és divatáru üzlet ,,120.000 Ft 13703" jeligére a kiadóba. [Mar Kened . Rendőrségi hírek Tömeges ételmérgezés Tömeges ételmérgezés történt a Magyar Ruggyantaárugyár Kerepesi út 17. sz. telepén. Az éjjeli turnusban dolgozó mun­kások kedden este a gyártelep étkezdéjében tojásos tésztát va­csoráztak és nem sokkal később többen rosszul lettek. Értesítet­ték a mentőket, akik az OTI baleseti kórházba 7, a Rókus- kórházba pedig 20 munkást szál­lítottak be. Ezen kívül még az éjszakai órákban 33 munkáson végeztek gyomormosást a hely­színen. Ezeket a munkásokat részben a Bajcsy Zsilinszky kór­házba, részben pedig lakásokra vitték. Szerdán reggel ismét több munkás panaszkodott rosszullétről, közülük 20-at a gyár teherautóján, 11-et pedig a mentők vittek kórházba. A fő­kapitányság megindította a vizs­gálatot, a vacsoramaradékokat vegyvizsgálat alá veszik. A kór­házba szállítottak állapota sze­rencsére nem súlyos. Megkerült a főjegyző Megírtuk, hogy hétfőn elter­jedt a híre annak, hogy Har­sányi Károly vásárosnaményi főjegyző, aki május 20-án in­dult el Budapestről­ Debrecen felé, eltűnt a vonatról és gyil­kosság áldozata lett. A nyomo­zás megállapította, hogy a fő­jegyző a vonaton megismerke­dett két férfivel, akikkel együtt ivott Ceglédig, ott leszállt a vo­nalról. Harsányi nélkül indult tovább a vonat az Utas állapot­ban lévő ember ek­kor megállí­tott egy autót, amely azonban Budapest felé tartott. Csak Mo­nomár vette észre Harsányi, hogy rossz irányba ment, akkor megállította a kocsit és az autó valamennyi utasát a csár­dában megvendégelte. Ezután gyalog Albertirsára ment, ahol a váróteremben másnap estig aludt. Kedden hajnalban azután vonatra ü­lt és Budapestre jött sógornőjéhez, aki a Verpeléti­ út 21. sz. házban lakik. Itt találtak rá az ügyben nyomozó detektí­vek, akiknek Harsány­ el­mondotta, hogy idegállapotának kivizsgálása végett ideggyógyin­tézetben fog jelentkezni. Razzia a Nyugatin Szerdára virradóra az R-cso­­port razziát tartott a Nyugati pályaudvaron. Akiknél nem volt megfelelő személyazonossági igazolvány, azokat behoz­ták a főkapitányságra. Többek között elfogtak egy Jugoszláviából át­­szökött sváb csoportot is: Franz Kockát, Elizabeth Kockát, Mag­dolna Kockát, Stecker Katerinát és Stecker Margarettát. A Ju­goszláviában lévő Karkova-lá­­gerből szöktek meg és Bécsbe akartak jutni. Mindnyájukat át­adták a KEOK-nak. Kitett csecsemő A Lóversenytér és Kerepesi út találkozásánál Nimizsei Ferenc mezőőr egy bodzabokor tövében síró leánycsecsemőt talált. A kisgyermeken egy rossz állapot­ban lévő sötétkék rózsaszínű párnaangin, egy kötött fehér csecsemőkabát volt ugyanolyan sapkával, kék Szalaggal. Aki tud valamit a csecsemőről, jelent­kezzék a Nádor­ utca 12. II. em 19. sz. alatt. Öngyilkosság Steingruber Károly állásnél­küli műszaki rajzoló a József- Ikerút 77. sz. házban lévő laká­sán gázzal megmérgezte magát és meghalt. Halálos folyosóbeomlás Jelentettük, hogy a Rumbach Sebestyén 9. sz. ház első emeleti folyosója leszakadt és az ottar­tózkodó 86 éves Gutholm Már­ton és Feldmann Nándor 32 éves kántor súlyosan megsebe­sültek. Gutholm Márton szerdán reggel meghalt a Rókus-kórház­­ban. A rendőri bizottság megál­lapította, hogy a folyosórész kövezetén történt repedés idézte elő a szerencsétlenséget, amibe® hozzájárult az is, hogy a ház az ostrom következtében megsé­rült A főkapitányság a mű­szaki bizottságokkal együtt folytatja a vizsgálatot, annak megállapítása végez. Új terhel a halálos balesetért a felelősség. Vetkőztetők Szerdára virradóra a Dob­utcában Borbély Ferenc állás­­nélküli megtámadta Farkas Ist­ván főpincért, aki ittas állapot­ban volt. A járókelők megaka­dályozták a vetkőztetést. Bor­bélyt az R-csoport előállította a főkapitányságra, de­­odakerült Kocsis Magdal 19 éves leány is, aki a rablásra Borbélyt fel­bujtatta. Mindkettőjüket őrizet­be vették. Késlekedési szerencsétlenség A Vörösvári­ út 95. sz. ház előtt a 72-es villamos elgázolta Wágner József 81 éves eltartot­tat. Wágne­r a Margit-kórház­­ban meghalt. — Csáky László HÉV-kalauz a pestszenterzsébeti jutagyárnál kiesett a robogó villamosból. Életveszélyes sérü­léseket szenvedett. — Hersko­­vics Julianna 42 éves tanárnőt, aki kerékpáron haladt az Orczy­­úton, a 21-es villamos elütötte. Életveszélyes állapotban vitték­ a Költ­éy Anna-kórházba.­­ A Kossuth-tér és az Alkotmány­utca sarkán Varga Dénesné 45 éves háztartásbelit elgázolta egy személyautó. Súlyos állapotban vitték a Rókus-kórházba. A főkapitány ünneplése Dr Münnich Ferenc rendőr­­a­ltábornagy, a budapesti fő­­kapitányság vezetője, hivatalát egy évvel ezelőtt vette át Eb­ből az alkalomból a budapesti rendőrség ügyosztályainak veze­tői, a rendőrszemélyzet képvise­lői és a rendőri sajtóiroda munkatársai felkeresték a fő­kapitányt és szerencsekívána­­taikat fejezték ki a nehéz idők­ben végzett munkájáért. Súlyos szerencsétlenség Súlyos szerencsétlenség tör­tént szerdán délelőtt a Teresz­­körút és Aradi­ utca sarkán. Egy Jeep-kocsi nagy sebességgel fel­rohant a járdára és a járóke­lők közül két nőt a járda szé­lén álló hirdetőoszlopnak so­dort. Az egyik sebesült egy 60 év kör­ül egyszerűen öltözött nő, akinek kilétét még nem si­került megállapítani, a mentő­autóban kórházba szállítás köz­ben meghalt. Megsérült még Major Klaudia 19 éves tisztvi­selőnő, akit a mentők súlyos ál­lapotban vittek a Rókus-kór­házba. A baleset ügyében vízs­­gálat indult. Mikor jönnek haza a nyugaton rekedt hadi­foglyok ? Az alábbi sorokat kaptuk: Örömmel olvastuk, hogy haza­jönnek az Oroszországban lévő hadifoglyaink. Hála Istennek! De vájjon miért nem történik intézkedés arra, hogy a nyu­gaton rekedt hadifoglyainkat is hazaszállítsák? Igen sokan vannak odakint magyar fog­lyok, akik magyar értékeket őriznek és várják, hogy egy­szer majd hazakerülhetnek és magukkal hozhatják ezeket az értékes holmikat is. Például hírek szerint Bajorországban 30—35 darab értékes autó is van a hadifoglyok őrizetében. Kérjük az illetékes tényezőket, tegyenek lépéseket a nyugaton élő hadifoglyok hazaszállításá­ra is. Kiváló tisztelettel D. D.-né Tűz-, betörés- és rablás elleni biztosítással s­­zőnyegmegóvás! Szőnyegpormentesítés, mosás és javítás MAGYAR VACUUM CLEANER V. Kiss József (Visegrádi)­utca 62. Telefon: 800—564. mgra Külön szállítmányozási osztály: na* Külföldi és belföldi szállítások, bútorberaktározás. ELVESZTETT BOLDOGSÁG (La Symphonie Pastorale) MICHELE MORGAN — MERRE BLANCHAR művészi francia filmje Mától: STÚDIÓ SPENCER TRACY - INGRID BERGMAN - LAN A TURNER ÖRDÖG AZ EMBERBEN (Dr Jekyll és Mr ffydr)­­ Mától: __________DuFITOI HatÁrőrnapok Budapesten A honvéd határőrök május 27-től 31-éig műsoros határőr­­napokat tartanak Budapesten. Ezzel kapcsolatban sportmérkő­zések lesznek, tánc- és szín­játszó verseny, majd vasárnap délelőtt 11 órakor díszszemle a Hősök­ terén. A határőrök tevékenysége kü­lönösen az ország gazdasági ér­dekeit súlyosan sértő csempé­szek elleni küzdelem, de az őrsökön, kinn a végeken, nagy­arányú kultúrmunka is folyik. S a honvédség demokratikus átneveléséről, szelleméről érde­kes tükörképeket mutatnak a kiállított érdekesebbnél­ érdeke­­sebb fali újságjai. Az egyik a szolgálatból mond ed vidám, ta­nulságos történetet, a másik a magyar irodalom jeleseiből idéz. Az ünnepség rendezése, szelleme az új magyar honvéd­­típust mutatja be. Csak a dicsé­ret hangján szólhatunk ezekről a derék honvédekről , a szel­lem gyökeres változását mu­tatja az is, ahogy önmaguk­ is kritizálják. Mi az, ami nekik határőröknek nem tetszik? Egy ilyen rovatban a következőket sorolják fel: — Nem tetszik­­— mondja az egyik fali újság — az a mérhe­tetlen közömbösség és véghetet­­len tisztyaság, hogy mindent, amit tesznek, valami­­kényszerhatás alatt teszik, hogy a legénység alsóruha nél­kül teljesít szolgálatot... hogy kihallgatások alkalmával a fölsorakozott legénység néha két órát is várakozik, mert a tiszt úrnak egyéb dolga van,­hogy a szolgálati időt egy-két órával akkor is túl kell lépni, amikor nincs munka és ezzel a beosztottak alaptalan gyanúsí­tásnak teszik ki magukat oda­haza... hogy a parancsnokságra be­osztott legénység fegyelmezet­len... hogy amióta egyesek felvarr­­ták az aranygallért, elvesztek főle eddigi közvetlen modoru­kat és igyekeznek érzékeltetni a törzstiszti távolságot... hogy a Jóléti közvetlen a W. C. mellé települt és a rit­kán kiosztott árut addig tá­rolja, míg teljesen átnedvese­dik. A legutóbb kiosztott bur­gonyának is csak 95%-a volt romlott emiatt — « végül nem tetszik a munkamegosztás értelmezésének az az újabb formája, hogy egyesek dolgoz­nak, mások pedig elő is lép­­nek." Ez a katonás egyenességgel kimondott bíráló szellem bizto­san hozzájárult ahhoz, hogy ezeknek a felsorolt hibáknak nagy része megszűnt. Nagy tömeg várta New Yorkban a perzsa «egészség­imádkozót» A­z­élt préssé jelent New Yorkból, hogy a La Guardia­­repülőtéren hatalmas tömeg várta a Teheránból érkező 20 esztendős Avak Hakobian-t, a hírhedt perzsa «egészség­­imádkozót», akit­ egy kaliforniai borkirály hozatott 37 esztendős fiának betegágyához. Avak Hahobiant valósággal megrohamozta a tömeg. Min­denki meg akarta érinteni ruhá­ját. Sokan a kezét csókolták. A Zsidó Egység Demokratikus Hitközségi Párt június hó 1-én délelőtt 1t órakor tartja a Vá­rosi Színházban zászlóbontó nagygyűlését. Belépőjegyek a központi pártirodában, Erzsébet­­körút 6n. igényelhetők. CsOHHÖS, 1941 niSfaM Ü KorlAto«á» és Kontárkodás Amikor még szégyenlősek vot­­tak és restelték volna az ipari­engedélyeket a származástól függővé tenni, viszont a feleke­zeti-faji megkülönböztetés ne­mes gondolata már előtérbe ta­­lult, ekkor hozták azt a bölcs rendelkezést, hogy az iparható­ságok iparengedélyt csak a mi­niszter előzetes engedélyével ad­hatnak ki. Közben jöttek a zsi­dótörvények, közben ezeket a törvényeket kiirtották, de az a képtelenség, hogy teljesen ár­talmatlan kézműiparok vize­séhez külön miniszteri enge­dély szükséges, ma is épségben maradt. Ha például valaki aranyozó, cipész vagy csizma­dia akar lenni, annak nem elég, hogy beszolgálja a ta­­nonc- és segédéveket, nem elég, hogy letegye a mestervizsgát, nem elég, hogy egy sereg iga­zoló iratát bemutassa az ipar­hatóságnak, hanem mindezen felül még magának a minisz­tériumnak az engedélyére van szükség. Hogy ez mennyi után­járásba, mennyi időveszteségbe, mennyi költségbe kerül, az el­képzelhető.­­ És az eredmény?­­Az, hogy — a budapesti kereskedelmi és Iparkamara évi jelentése sze­rint — „éppen a korlátozás áld elő iparokban szaporodott at kontárkodás". Ugyanakkor a polgármester jelenti, hogy az új iparjogosítványok száma egyre csökken. A korlátozások, a túladóztatás, a túlbürokrati­­zálás kitermi a kisipar terén is a feketepiacot, t. i. az ipar­jogosítvány nélkül működő, képesítés nélküli kontárokat. Aki még hozzá adót sem fizet. Az angol munkáspárt értekezlete Az angol lapok első oldal­ért foglalkoznak Aillee miniszterel­nöknek a munkáspárt margaret­tragi gyűlésén mondott beszéd­déréi. A konzervatív Daily Te­­legraph szerint sok baj száza származnék abból, ha csak­­ugyan teljesülne a miniszterek nőknek ez a kívánsága, hogy a munkáspárt még öt évig kor­­mányon maradjon. Ezzel szen­­­ben a Times úgy véli, hogy­ Attlee beszédét bölcsesség és mérséklet jellemezte. Szerdán szólalt fel az értek­kezleten Herbert Morrison, aki­­ről többen mint a munkáspárti jövendő vezéréről beszélnek. Morrison párhuzamot vont Anglia és a Szovjetúnió között és kijelentette, hogy a nézetell­térések helyett inkább a két ország gazdasági helyzetének­ hasonlóságával kellene foglal­­kozni. Az oroszok már évtize­­dek óta nyitott szemmel, köntu­­datosan hoznak áldozatokat 6z ország gazdasági felépítése és hatalmának megalapítása érde­­kében. Az angol tömegeknek is ezt kell tenni azért, hogy hol­nap magasabb életszínvonalat érhessenek el. Végül Morrison megállapította: Nagy-Britan­niában is szocializmusért folyton tolt harc azonos a többterme­­lésért való küzdelemmel. A magyar könyvnapokra te­­k­intettel a kereskedelem­ és szövetkezetügyi miniszter rer­­denettel megengedte, hogy a­ könyvkereskedések és az ideig­lenesen felállítandó utcai könyvárusítási sátrak június 2-án, 3-án és 4-én este 7 óráig nyitva tarthassanak. A „STÚDIÓ" KÖNYVNAPI KÖNYVEI. RÓNAY GYÖRGY! Az alkony éve. Egy frénemzetfék regénye. F. RÁCZ KÁLMÁN: Szent Mihály útja* A kitűnő fré párisi regénye. KAPHATÓ MINDENÜTT. KÖNYVSÁTOR SZERVITA.TÉREN gptrandruházat. Vászon­gok hajton léden­, vihar­, átlátszd­ kabát, vad­UN­*, „hort. Itt rod ruha, löntüs. stb. Q 3 f O KI V ^Sportruházat-tól 07fí 07 Bajcsy-Zsilinszky-út II. An-i­issy-út sarok T® A M figyelem! Köztetek! Uségek! Eladd Knics:-*­i­dnafd­a Komoly ajánlatokat „Remekmű" jel. Arató hird. Erzsébet-krt lf.

Next