Magyar Nemzet, 1949. szeptember (5. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-23 / 220. szám

Gazdasági földrengés a nyugati féltekén (S. E.) Ma már nem csupán a kapitalista országok valutái­nak sorozatos leértékeléséről szóló híradások és nemcsak a pillanatnyi helyzetet visszatük­röző táviratok állanak rendel­kezésünkre, hanem végigolvas­hatjuk a külföldi lapok kom­mentárjait is. Ha végigtekintünk ezeken a külföldi lapokon, tel­jes képet kaphatunk mindar­ról, ami az utolsó napokban a kapitalista gazdasági rend terü­letein történt és megállapíthat­juk, hogy cseppet sem túloznak azok a sajtókomm­entárok, ame­lyek szerint — a valutáikat le­értékelő országokban nem egy­szerű pénz­értékelőkként él, ha­nem szinte példátlan arányú gazdasági földrengés történt. Ez a gazdasági földrengés lényegesen megváltoztatja a pitalista országok egymás közötti viszonyát és az eddig­nél is job­ban kiélezi a kapitalista orszá­gok gazdasági ellentéteit. A® Egyesült Államok és Anglia ér­dekei a jövőben még ellentéte­sebbek lesznek, de könnyen meglehet, hogy a nagyhatalmi jellegét egyre csökkentebben megtartó Angliának állandóan kevesebb és kevesebb lehetősége lesz saját szempontjainak figye­lembevételére és saját érdekei­nek képviseletére. * Egy pillanatig sem vitás * józan szemlélő elölt, hogy ami Angliában — és Anglia után f­ranciaországban, valamint a különböző országok hosszú so­rában — történt, nem annak az Angliának és nem azoknak az országoknak a/, érdekében /aj­tótt le, amelyeket állítólag ez alkalommal is gazdasági «segít­­ségben» akartak részesíteni. Az angliai és egyéb inevalvációk ki­­zárólag az Egyesült Államok­nak, vagy még pontosabban: a Wall street urainak kívánságait­­juttatták diadalra. Talán enyhe a «kívánság» szó használata is és akkor járunk teljesen közel az igazsághoz, ha a Wall­ Street parancsairól beszélünk. Az a gazdasági földrengés,­­ amely Londonban kezdődött, de azután érintette Párizst, Há­gát, Koppenhágát, Kairót, Mel­­bournet és Tel-Avivot is, egyes­­e­gyedül az Egyesült Államok bankárainak és nagyiparosai­nak juttat újabb hasznot. Az azután más lapra tartozik, hogy az Egyesült Államok pénzügyi diktátorai a washingtoni érte­kezlet határozatában gondos­kodtak a brutális gazdasági uta­sításoknak szépen kicirkalma­­zott és megtévesztően hangzó megfogalmazásáról. A wa­­shingtoni pénzügyi megbeszélé­sek zárókontraüünkéjében azt olva­satjuk, hogy: «A szabályo­san irányított magán- és állami tőkebefektetési hullám, amely a dollár-területről a sterling­blokk országai felé irányult egyik legalkalmasabb eszköz a sterling- és dollár-terület kö­zötti egyensúly megzavarásának kiküszöbölésére.» Ha a washing­toni kommünikének ehhez a megállapításához hozzáfűzzük a fontnak és az egyéb valuták­­ hosszú sorának leértékelését, akkor tisztán láthatjuk: a kü­lönböző valuták devalvációjára felén azért volt szükség, hogy a­ dollár könnyebben hatol­hasson be a font eddigi öveze­tébe. A Journal of Commerce le­szögezi, hogy az angliai és egyéb devalvációk lényegesen növelhe­tik az amerikai magáncégeknek Angliába és a fontövezet más­­ országaiba irányuló jövedelmező tőkebefektetéseit. Ez a sajtó­orgánum a továbbiakban bevall­ja: "A bankárok abban remény­kednek, hogy a devalváció nem­zetközi jellege és a nemzetközi alap részéről történő határozott tám­ogatása külföldi tőkebefekte­tésekre buzdítja majd az ame­rikaiakat. Az amerikai üzletem­berek eddig azért terjeszkedtek lassabban a külföldön iparvál­lalataikkal, mert attól tartottak, hogy dollárjaikért, amelyeket külföldre küldenek, nem kapnak megfelelő cU^g^t « iljgj£ országok valutáiban.» A párisi­ Combat, amely pedig nyíltan jobboldali nézeteket vall, sem juthatott a nyugati félteke gazdasági földrengése után más megállapításra, mint arra, hogy­­Nagy-Britannia teljesen elvesz­tette pénzügyi függetlenségét és ugyanez vonatkozik Franciaor­szágra is, amely csupán egy­szerű sakkfigura lett a Wall­street urainak sakktábláján.» Minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Államok nagytőké­sei által kikényszerített deval­váció-sorozat újabb fázisát je­lenti a nyugati félteke külön­böző országaivl kapcsolatos gyarmatosítási terveknek. Az­ előbb már említett Journal of Commerce szó szerint a követ­kezőket írja: «A fontsterling leértékelése komoly lépés arra, hogy megvalósuljon Hoffman elgondolása, a nyugateurópai országoknak egységes marshal­­lizált piaccá változtatása.» Ez a rendszerint jól informált köz­­gazdasági lap tehát a devalvá­ciókat a Marshall-terv újabb lé­pésének tekinti. Az Egyesült Államok nagytő­kései újból ráerőszakolták aka­ratukat a nyugati félteke kapi­talista országainak túlnyomó részére, nem törődve azzal, hogy az elrendelt pénzügyi intézkedé­sek és az ezek nyomában ke­letkezett gazdasági földrengés után fokozódik majd mindenütt az életszínvonal csökkenése, a munkanélküliség­, a szociális szolgáltatások leszálítása, a nt/tumor. Az amerikai nagytőké­sek egyelőre elégedetten dör­­zsölgetik kezüket és azt mond­ják:­ «Sikerült az Egyesült Ál­lamok gazdasági válságának újabb alkatelem­eit exportál­nunk és ezzel saját országunk gazdasági krízisét egy időre máshová eltolnunk.» Ezek a nagytőkések persze csakhamar érezhetik majd, hogy semmiféle gazdasági válságot nem lehet ígért módon megoldani. A mos­tani «győzelmük» hátterében is megmutatkoznak az Egyesült Államok nagy gazdasági feszült­ségei, hiszen — hogy most más­ról ne beszéljünk — milliókat megmozgató sztrájkmozgalom robbant ki a dollárim­perializ­­mmus országában. Valószínű, hogy Amerika leg­újabb pénzügyi diktátuma — bár Attlee, Bevin és Cripps kormánya híven kiszolgálta az amerikai nagytőkések érdekeit és megvédte az államosítások­kal kapcsolatosan az angol nagytőkések szempontjait —■ némileg az úgynevezett «mun­káspárti» kormány ellen is irá­nyul, hiszen Truman és Ach­e­­son legszívesebben újból Chur­chill­ segítené hatalomra. Chur­chill Európa-tervei ugyanis száz­százalékosan megegyeznek az amerikai imperialist­áknak Euró­pa gyarmatosítására vonatkozó elgondolásaival. Az Attlee— Kevin—Cripps-együttes most azt az utasítást kapta az Egyesült Államok vezetőitől hogy a font értékének csökkentése után se járuljon hozzá a bérek emelé­séhez, hanem hárítsa át a font ér­ékcsökkenésének minden kö­vetkezményét a szegény kis­emberekre, a do­gozókra. Ez a parancs egyfelől közvetlenül az amerikai tőkebehatolási érdeke­ket szolgálja, másfelől pedig al­kalmas arra, hogy megtépázza az amúgyis lejárt jobboldali szociáldemokrata kormány «te­kintélyének» utolsó maradvá­nyait is. Az Egyesült Államok pénzügyi körei — a jelenlegi kormány nehézségeinek foko­zásával — Churchill választási esélyeit kívánják megjavítani. A helyzet teljes képéhez tar­tozik még, hogy Angliában egyre többen veszik észre egy olyan válság körvonalait, amely még súlyosabb lesz, mint az 19­11. évi volt. A józan gazdasági körök ebből a fenyegető válságból egyetlen kivezető utat látnak: a kereskedelem nagyfokú megélén­­kítését a Szovjetunióval és a Ma: Keresztrejtvény A legsúlyosabb büntetést kérte valamennyi vádlottra a népügyész Elhangzottak a védőbeszédek is a Ra­koperben Ötödik napja tart a nagy büpper tárgyalása. A Vasas­székház nagytermének külső képe nem változott. Ugyan­úgy helyezkednek el a bírák, a vádlók, a vádlottak, a védők, a külföldi és hazai sajtó mun­katársai, a dolgozók képviselő. Látszólag minden olyan, mint eddig, de a szereplők, a kró­nikások és a hallgatóság egy­aránt érzi, hogy a népbírósági tárgyalás új fejezetéhez érke­zett el.­­­Négy napon keresztül a vád­lottak és a tanúk vallottak, tár­ták fel a bacpert és annak részleteit. Négy napon keresz­tül nyolc fővádlott és tizenkilenc tanú világította meg különböző oldalról, egymástól függetlenül a Rajk-banda összeesküvését. Szerdán a népügyész vádbe­szédére került sor. Mindaz a szenny, hitványság, aljas elve­temültség, ami eddig részletek­ben és a vallomástevők külön­böző szemszöge szerint leplező­­dött le, most egységes egész­ként, valamennyi hazai és kül­földi kapcso­latainak ismereté­­b­en, a népügyész bűnügyi és politikai kiértékelése nyomán a maga teljes megdöbbentő és felháborító valóságában áll az ország előtt. ★ A hazaáru­lók mindig a bű­nözők legelvetemültebb csoport­jához tartoztak. A hazaárulás fogalma mindig a legsúlyosabb megbélyegzést jelentette. Aki áruba bocsátotta népét, hazá­ját, mindig méltán érdemelte ki az egész ország megvetését. Ma azonban ma idén eddiginél fokozottabb mértékben áll mindez. Miért? Azért, mert ed­dig a magyar történelem folya­mán a hazaérniük egy eljöven­dő jobb rendszer kialakulását igyekeztek megakadályozni és tudták megakadályozni. A nép­tömegek szinte csak odáig ju­tottak el, hogy megsejtették a szabadság, a függetlenség ízét. A szabadsággal és függetlenség­gel járó gazdasági felemelke­désnek már csak a képét raj­zolhatták meg képzeletükben. Ma gyökeresen más a hely­zet. A szovjet hadsereg diadalai nyomán ötödik esztendeje élünk szabadságban,, és függetlenség­ben, tervgazdálkodásunk alap­jait lerakjuk a hároméves újjá­építő tervünkkel, amelynek utolsó hónapjait most valósít­juk meg. Dolgozó népünk él mindazokkal, a jogokkal, ame­lyeket alkotmányunk biztosít számára és élvezi mindazokat az eredményeket, amelyeket gazdasági téren elértünk. A dol­gozók életszínvonala túlszár­nyalta már a háború előttit és mindez még csak a kezdő. A kémbanda tervének sikere ezt az emelkedő jólétet törte volna derékba. Csoda-e, ha a dolgozók a Rajk-banda merényletében saját maguk ellen irányított or­gyilkos tőrt látnak? Csoda-e, ha féltik mindazt, amit eddig elér­tek és el akarják, sőt el is fog­ják hárítani a további fejlődés elől is az akadályokat. A Rajk összeesküvése ilyen akadály volt. A hazaárulás módszereit eddig alig ismerte n épük­k, hiszen a hazaárulók népes tábora a poli­tikai, gazdasági és társadalmi élet úri parazitáiból toborzódott. Az úri Magyarországi természete­sen nem leplezte le ezeket. Na­gyon jól tudjuk, hogy kik árul­ták el a 48-as szabadságharcot, kik hozták be a dicsőséges 19-es forradalom leverésére az idegen hatalmak katonai erőit, de alig az árulásoknak részleteiről, módjáról, politikai és erkölcsi fertőjéről. A Rajk-ügyben mindez nyil­vánosságra került. És még egye­bek is. Az, hogy a besúg­a, spic­­liskedés, provokáció, denunciá­­lás, emberrablás, zsarolás, or­gyilkosság nemcsak a Rajk­­banda fegyvertárát képezi, ha­nem az egész nemzetközi kétes­­ szervezetét is, amelyet Washing­tonból irányítanak és amelynek Allan Dulles és Noel Field az európai helytartói, a Tito-klikk pedig balkáni és délkeleteurópai kirendeltsége. A népügyész sza­vai nyomán világosan rajzoló­dott ki az egész bűnügy politi­kai háttere, semmi kétséget nem hagyva a felől, hogy a kapita­lizmus visszaállításával a fasiz­mus restaurálása volt a cél, amit természetesen csak fasiszta eszközökkel lehetett volna végre­hajtani. A nagy per nyomán az árulás minden módszere és esz­köze lelepleződött dolgozó né­pünk előtt, amely irtózik ezektől a módszereiktől és ismeretükben minden­­ eddiginél fokozottabb mértékben ítéli el a hazaárulást. * A tárgyalás során nyilván­valóvá vált, hogy nemcsak a Ra­k-bandának, hanem a Tito­­klikknek és amerikai gazdáik­nak is a vádlottak padján vol­na a helye. Oda is fognak ke­rülni. Nem a Vasas Székház tárgyalótermének padjára, ha­nem a világ dolgozóinak ítélő­­tszé­ke elé. A rothadó, halódó kapitalizmus kétségbeesett ver­gődése felszínre dobja mindazt a szennyet, amelyet kitermelt és mindazokat a szemeteket, akiket elnyomó céljai érdekében zsold­­jába állított. Trockij iskoláján nevelkedett, elvtelen, kétszínű, álnok, semi­­lyen eszköztől vissza nem riadó hitvány kreatúrák furakodtak be a Magyar Dolgozók Pártjának soraiba is, hogy a magyar mun­kásosztály egységét megbontva, legjobb vezetőit legyilkolva, dönt­sék ki népi demokráciánk leg­erősebb pillérét. Tervük nem s­i­került, de nem is sikerülhetett. Hiába szervezték meg össze­esküvésüket minden részletre kiterjedő, körmönfont gondos­sággal, tömegekre nem tudtak szert tenni, mert a tömegek nem a kapitalizmus visszaállítá­sát, hanem a szocializmus építé­­sét akarják. A népügyész érvei pöröly­­csapásként zuhognak a termi­ben. Túlhallatszanak a Vasas- Székház falain és eljutnak min­denhová, ahová a bűnper hul­lámai elértek. Szavaiban a ma­gyar nép vádol és a népbíróság a magyar nép nevében fog ítélni. Népünk büszke arra, hogy ez az ítélet is a béke frontján való derekas helytállásának egyik bizonyítéka. ■k Alapi Gyula népügyész vádbeszéde A népbíróság különtanácsa Jankó Péter elnöklésével szer­dán folytatta Rajk László és társai bűnügyének tárgyalását. A tárgyalást , negyed 10 óra után néhány perccel nyitotta meg dr. Jankó tanácselnök, aki feltette a kérdést: a bizonyítás kiegészítése irányában van-e in­dítvány . Sem a népügyésznek, sem a vádlottak védőinek nincs indít­ványa a bizonyítás kiegészíté­sére. Elnök:­ Ennek következtében a bizonyítási eljárást befejezett­nek nyilvánítom. Felkérem nép­ügyész urat vádbeszédének meg­tartására. (Feszült izgalom fut végig a hallgatóság sorain.) Dr. Alapi Gyula népügyész: A tárgyalás, amely közel egy hét óta folyik itten Rajk László és összeesküvő társai bűn­ügyében, joggal keltett hatalmas visszhangot dolgozó népünkben, külföldi barátainkban és kül­földi ellenségeink közöt egy­aránt. — Ennek a pernek rendkívüli fontossága van. Túlzás nélkül állí­ttatom: ennek a pernek a jelentősége nemzetközi. Hiszen nemcsak olyan vádlottak felett kell ítélkezni, akik kezet emel­tek Népköztársaságunk állam­rendjére, demokráciánk nagy vívmányaira hanem egyben olyanok felek­ is, akik össze­esküvő tevékenységükben, a szocializmust épitő magyar dol­gozó nép­ külföldi imperialista ellenségeinek voltak az eszköz­zei, dróton rángatott bábui. A vádlottak padján itt nemcsak Rajk és társai ülnek, hanem külföldi gazdáik imperialista felbujtóik is, Belgrádban és Washingtonban. — Mi a jellegzetessége ennek a pernek? Nem elsősorban az, tisztelt Népbíróság, hogy a vád­lottak padján a magyar népi demokrácia esküdt ellenségei ülnek. Hiszen esküdt ellensége volt már a magyar népi demo­kráciának Nagy Ferenc és összeesküvő társasága is, amely felett annak idején a magyar népbíróság ítélkezett. Esküdt el­lensége volt a magyar népi demokráciának Mindszenty Jó­zsef is, ak­i szintén elvette meg­érdemelt büntetését. Rajk László és cinkostársai többek között abban különböznek a Népköz­társaságnak ama ellenségeitől, akikre az elmúlt esztendőkben sújtott le a demokratikus igaz­ságszolgáltatás büntető k­eze, hogy ezek rendszerré emelték az álnokságot és az álcázást, vádlottak és tanuk különböző oldalait, más-más részleteit egy­mástól függetlenül világították meg , hogy a bíróság által meg­ejtett szembesítések tisztázták azokat az árnyalatbéli eltérése­ket is, amelyek egyes részletkér­désekben a vádlottak vallomá­saiban itt-ott előfordultak. Szétágazó össze­esküvésről volt szó . Hadd hívjam fel a nép­bíróság figyelmét arra, hogy például Rankovics és Rajk hír­hedt paksi találkozójáról 1948. októberében öten is vallanak, így dr. Klein Antalon, dr. Ta­­risznyás Györgyin, Rajkón kívül Pálffy és Brankov is, de külön­böző részleteket világítanak meg, olyanokat, amelyekről, csak egyikük tudhatott és meg kell állapítani, hogy még sincs sem­mi ellentmondás közöttük sem időben, sem fényben és éppen ezek a különböző oldalról meg­világított részletet és egyezésük bizonyítja az­l, hogy a színtiszta igazságról van szó. — Hadd hívjam fel a figyel­met ezzel kapcsolatban arra is, hogy Rajk és Rankovics titkos tárgyalásának Kelebián 1947. de­cemberében lényegében ugyanaz volt a tartalma, mint Pálffy tárgyalásainak Nedelkovicses,is a római partizánkongresszuson. Ez az egyezés azt bizonyítja, hogy egy szétágazó összeeskü­vésről volt szó, egy olyan galád tervről, amelynek megvalósításá­hoz több oldalról fogtak hozzá, olyan tervről, amelyért a vád­lottak kü­lföldi megbízóik utasí­tásai szerint éveken át, cselekvé­seiket összeegyeztetve, dolgoz­tak. „A vádirat valamennyi állítása bizonyítva van“ — Csúszó-mászó, alattomos kígyókkal állunk szemben, ve­szedelmesebb és gyűlöletremél­­tóbb ellenséggel, mint eddig bármikor. Népi demokráciánk eddig leleplezett és ártalmatlan­ná tett ellenségei is összejátszot­­tak a külföldi imperialistákkal és állami rendünk megbuktatá­sára törtek. Rajk László és bűn­társai szintén a külföldi impe­rialisták cselédjei és szolgái vol­tak, de specialitásuk, ennek a hanpernek a sajátossága abban áll, hogy a külföldi imperialis­ták parancsainak közvetítőiként, főü­gynökeiként, az imperializ­mus rohamcsapataként az a ju­­goszláv vezető klikk lép fel — Tito és bandája —, amely ma leigázza Jugoszlávia hősi népeit és bitorolja a hatalmat Jugo­szláviában. — Tisztelt Népbíróság! A tár­gyalás adatai alapján megálla­píthatjuk, hogy a vádirat vala­mennyi állítása, a nyomozás valamennyi adata teljes bizonyí­tást nyert. A vádlottak és a ta­núk vallomásai, a szembeditések lii.ed^UIJCi uwcaUi.» jelesül be­igazolták a vádat, megerősítették a vádiratot. — Ebben az összefüggésben nemcsak azt kell kiemelnem, hogy a vádlottak teljesen szaba­don védekezhettek és védekez­tek, hanem azt is, hogy ugyan­annak az eseménynek, az egyes Új adatok Titóék terveiről — A tárgyaláson, tisztelt nép­bíróság, nemcsak a vádiratban foglalt vádak igazolódtak be teljes mértékben, hanem új, fontos tények is napvilágra ke­rültek, amelyek sem a vádirat­ban sem pedig a nyomozás so­rán nem merültek fel, így pél­dául új volt Brankov vallomá­sában, hogy Titóék bomlasztó munkájukat az , imperialista kém szerveitekkel karöltve nem­csak valamennyi népi demokra­tikus országban folytatják, ha­nem olyan kapitalista országok­ban is, amelyekben erős mun­kásmozgalom van, széles tö­­megbefolyással rendelkező kom­munista pártok vannak. Új volt ban az a leleplezés is, hogy a fegyveres puccs megvalósítása, a magyar demokrácia vezető álamférfiainak meggyilkolása után alakítandó új kormányban Titóék Bán álitalnak is szerepet szántak. Ezt eddig nem tudtuk, csak a tárgyaláson vallotta b.* Brankov, aki egyben leleplezi" Bán Antalnak és az amerikai jugoszláv uralkodó köröknek igazi kapcsolatait. Kiderült, hogy Bán Antalt is azért akar­ták Titóék bevenni az új ma­gyar kormányba, mert régi ju­goszláv rendőrkém volt, akit ilyen módon ugyanúgy, mint a többieket, Rajkot, Rob Antont, kézben tertettük.

Next