Magyar Nemzet, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-11 / 159. szám
tmtfS’attmr’tató llartvar Soniol ... fillér I y mUvJL ^ J ^ VII. év 159. szám Az egész nép versenye Kongresszusi beszédében Rákosi Mátyás hangoztatta, hogy «... nálunk is kezd meghonosodni az a jó szokás, hogy a dolgozó nép minden nagy évfordulóját vagy fontos eseményt munkafelajánlással ünnepel.» Ezt tapasztaljuk most is, amikor hatalmas munkafelajánlásokkal, a munkaverseny tömegmozgalmának minden eddiginél nagyobb arányú kiszélesítésével készülnek fizikai és szellemi dolgozóink augusztus 20-nak, Alkotmányunk születésnapi évfordulójának méltó megünneplésére. Hazánk rohamos ütemben halad az ötéves terv útján s ma már nem szükséges külön részletezni Alkotmányunk jelentőségét népünk történetében, hiszen minden dolgozó saját felszabadult életén, munkás hétköznapjának minden egyes szakaszán lemérheti, mit köszönhet az Alkotmánynak törvényileg biztosított jogokban — de leméri azokat a kötelezettségeket is, amelyeket új hazája építése, békéjének megvédelmezése ró reá. Ez a magyarázata annak az egyetemes lelkesedésnek, amellyel a DIMÁVAG munkásainak és a katymári dolgozó parasztoknak az augusztus 20-i ünnep tiszteletére szóló versenyfelhívását fogadta a város és falu dolgozó népe. A dolgozók megváltozott viszonya a munkához fejeződik ki abban, hogy az Alkotmány tiszteletére indult verseny újult lendületet adott a „szakma legjobb dolgozója” címért folyó versenynek is. A munka új hősei bukkannak fel mindenfelé: a dolgozók új munkamódszerek bevezetésével, újításokkal, munkájuk jobb megszervezésével igyekeznek a legjobbakat utolérni és elhagyni, hogy a büszke címet megszerezhessék. Az üzemek, földek, hivatalok fizikai munkásai és értelmiségi dolgozói egymást licitálják túl, hogy versenynyel, a szocializmus építésének immár nálunk is egyre állandóbbá váló eszközével mutassák meg hűségüket, szeretetüket hazájuk iránt. Fokozta a szocialista verseny lendületét az a mélyről előtörő felháborodás is, amelyet joggal váltott ki népünkből a Grősz-féle összeesküvők aljas merénylete —• éppen az elért eredmények, az Alkotmányban lefektetett szabadságjogok, népünk szabadsága és függetlensége ellen. A felajánlók, versenyvállalók egyre növekvő tömege népünk legyőzhetetlen erejét, félelmetes öklét mutatja meg — ezúttal a többtermelés, a túlteljesítések százalékaiban — a háborús gyujtogatók ügynökeinek, azoknak, akik nyugodt életére törtek s legszentebb jogait akarták elrabolni. A munkások, a mérnökök, a földek békearatást végző munkásai az előttük álló feladatok nagyságának tudatában teszik meg felajánlásaikat. Tudják, hogy fejlődésünk tempója gyorsul és feladataink jóval nagyobbak, mint bármikor azelőtt. Tudják, hogy ők a módosított ötéves terv óriási számainak életrehívói, a merészségükben is reális előirányzatok, a négyszeresére emelkedő nehézipar és az 50 százalékkal többet termelő mezőgazdaság áldozatkész megvalósítói. A párosversenyre lépő Kalauz István és Talmayer József sztahanovista vájárok, a kisújszállásival versenyző túrkevei termelőszövetkezeti parasztok és a Kistext Kossuthdíjas szövőnőjét, Tarnóczi Júliát kihívó Lénárt Jánosné ésúgy tudják, mint a Budapesti Gyárépítési Vállalat versenyben álló műszaki értelmisége, hogy ennek a hónapnak első napján hozzákezdtünk az 1951-es év harmadik negyedévi tervének megvalósításához és gyáriparunknak például 7,4 százalékkal, építőiparunknak 8,8 százalékkal kell többet termelnie az előző negyedév tervében előírtnál. Lépést kell tartani a megnövekedett feladatokkal. Műszaki értelmiségünk számára ez annyit jelent, hogy lépést kell tartania a munkásság lelkesen vállalt versenyével és alkalomnak kell tekintenie az augusztus 20. tiszteletére indult versenyt annak újólagos bebizonyítására, amit Rákosi Mátyás elismerőleg állapított meg róla, hogy: .Technikai értelmiségünk megfelelt a reá háruló fokozottabb feladatoknak és zömében lojálisan, helyeslően, pozitíve viszonylik népi demokráciánkhoz és szocialista célkitűzéseinkhez.* Műszaki értelmiségünk lelkesedése és odaadása is jelentős mértékben fokozza azt a hatalmas lendítőerőt, amelyre biztosan számít dolgozó népünk az ipar nagy feladatainak teljesítése során. A problémák nem oldódnak meg önmaguktól, a verseny szó kimondásának mintegy varázslatára szükséges, hogy technikai értelmiségünk teljes felkészültségével álljon az üzemek munkásai mellett a nehézségek leküzdésében, a versenyre való mozgósításban és annak szakszerű, jó előkészítésében, az anyagellátás folyamatosságának biztosításában. Szükséges, hogy a műszaki vezetők személyes példamutatásukat a munkafegyelem élharcosaivá váljanak s különösen fontos szerep hárul az üzemek vezetőire, technikai dolgozóira az anyagtakarékossági mozgalom és az üzemek közötti együttműködés jobb megszervezése terén is — amire a minisztertanács augusztusi verseny jutalmazásáról szóló határozata nyomatékkal hívja fel a figyelmet. Magától értetődő, hogy a vállalások teljesítése és túlteljesítése, az augusztus 20-i verseny sikere elválaszthatatlan a békénk megvédéséért folytatott harctól. Az Alkotmány tiszteletére indított verseny egyik legfontosabb feladata, hogy ébren tartsa azt a nagyszerű lendületet, amely a tízhetes aláírásgyűjtés során oly nagyszerű eredményeket hozott. Aki igazán szereti a békét, az kétszeres lendülettel teljesíti hazafias kötelezettségét. Minél teljesebbé teszi a versenyben álló munkás, paraszt és értelmiségi dolgozó az augusztus 20-i verseny győzelmét, a harmadik negyedévi terv sikerre vitelét, annál hívebb katonája az emberi haladás nagy ügyének, a béke legyőzhetetlen táborának. j . Megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások Keszonban • Az iráni miniszterelnök visszautasította Truman újabb beavatkozását Katonai tárgyalások Párizsban az „európai hadsereg" felállításáról A külpolitikai helyzet Az egész világ közvéleményének figyelme Keszon felé fordul, ahol kedden megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások. Ezeknek a döntő jelentőségű tanácskozásoknak kezdetén az Egyesült Államokban és Angliában feltűnő tartózkodással írnak a lapok a megegyezés lehetőségeiről. Hangsúlyozzák ugyan azt a törekvést, hogy a tűzszünetet mielőbb létrehozzák, mindazonáltal az amerikai külügyminisztérium részéről már kijelentették, hogy a fegyverszüneti tárgyalások néhány hétig is eltarthatnak és ezalatt „a katonai erőfeszítéseket nem szabad lazítani11. Állandóan megismétlődik a nyilatkozatokban és a sajtókommentárokban az az amerikai-angol álláspont, hogy a fegyverszüneti tárgyalásokon csak katonai kérdések kerülhetnek szóba, de nem hajlandók semmiféle politikai kérdésről tárgyalni, hanem erre később, egy szélesebb körű konferencián kerülhet csak sor. Ugyanakkor, amikor Keszonban megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások, az imperialisták Párizsban megkezdték az úgynevezett Pleven-tervvel kapcsolatos tárgyalásokat az agreszszív „európai hadsereg”1 felállításáról. Ezeken a párizsi tanácskozásokon Nyugat-Németország küldöttje is részt vesz, mert hiszen a felállítandó „európai hadseregbe 11 német katonai egységeket is be akarnak kapcsolni. A párizsi értekezlet semmiesetre sem vall a nyugati imperialistáknak arra a szándékára, mintha a legkisebb mértékben is változtatni akarnának agreszszív politikájukon. Az iráni nép egyre erélyesebben foglal állást az imperialista beavatkozással szemben. Truman a Moszadik iráni miniszterelnökhöz intézett levelével újra megpróbált beavatkozni Irán belügyeibe, de ezt a beavatkozást az iráni kormány visszautasította. Az iráni külügyminiszter egyébként az ENSZ főtitkárához intézett táviratában közölte: Irán megfontolás tárgyává teszi, hogy Angliával szemben fennálló panaszát az ENSZ elé vigye. Az Új Kína hírügynökség közleményt adott ki a Keszonban vasárnap megtartott előkészítő fegyverszüneti tárgyalásokról. A közlemény szerint a kedden Keszonban megkezdődött hivatalos tűzszüneti tárgyalásokon a következők vesznek részt: a koreai néphadsereg részéről Nam ír tábornok, aki a küldöttség vezetője, továbbá Li Szan-Csu tábornok és Csan Bjon-Szan tábornok, a kínai népi önkéntesek részéről pedig Ten Hua és Sze Fan tábornokok. Az angol békevédelmi bizottság nyilatkozatot adott ki, amelyben üdvözli a koreai tüzelés beszüntetésére vonatkozó tárgyalások megindulását. A nyilatkozat hangoztatja: «Hiszünk abban, hogy amennyiben a tárgyalásokon valamennyi érdekelt részéről őszintén megnyilvánul az a kívánság, hogy véget vessenek azoknak a hadműveleteknek, amelyek kimondhatatlan szenvedéseket okoztak a koreai népnek, úgy ezek a tárgyalások kiindulási pontul szolgálhatnak egy újabb kísérlet számára, amelynek célja, békés áron megoldani azokat az ellentéteket, amelyek ma a világot kettéválasztják. Irán az ENSZ elé akarja vinni Amimn elleni panaszát Truman hétfőn Moszadik iránti miniszterelnökhöz intézett személyes levelével igyekezett újabb nyomást gyakorolni az iráni kormányra az olajipar államosításának kérdésében. Truman üzenetében — mint a Reuter jelenti — felszólította Moszadikot, hogy fogadja el a hágai nemzetközi bíróság előzetes határozatát, amely az olajállamosítási törvény elfogadása előtti állapotot akarja visszaállítani. Truman javasolta továbbá, hogy Averell Harrimant Teheránba küldi közvetítőként. Moszadik — a Reuter jelentése szerint — közölte Grady teheráni amerikai nagykövettel, hogy Truman ajánlata „túl későn érkezett”1. A hágai nemzetközi bíróság határozata ellen Teheránban tiltakozó gyűlés volt, amelynek jelszava így hangzott: „A hágai nemzetközi bíróság döntése nem egyéb papírrongynál !“ A Medzsliszben is több képviselő tette szóvá a hágai nemzetközi bíróság döntését. Iszlami képviselő kijelentette, hogy a hágai nemzetközi bíróság, amely Irán elleni határozatával „a legnagyobb bűncselekményre 11 ragadtatta magát, olyan intézménynek minősíthető, amelyet azért létesítettek, hogy „igazolják az elnyomók eljárásait és elősegítsék a kis nemzetek megsemmisítését.11 Azad képviselő rámutatott, hogy a nemzetközi bíróság döntése ellentmond a nemzetei önrendelkezési elve- nek és az ENSZ alapokmánya- nak. Mi — mondottam— mindvégig harcolunk szuverén jogainkért. Az iráni nép sohasem köt kompromisszumot az angolokkal. Kazemi külügyminiszter szintén felszólalt az ülésen és hangsúlyozta: Az iráni kormány illetéktelennek nyilvánította a nemzetközi bíróságot az olajkonfliktus kérdésének tárgyalására és ennek a bíróságnak a döntését érvénytelennek tartja. Az iráni kormány nevében — mondotta a külügyminiszter— kijelentem, hogy az iráni nép, a Medzslisz és a szenátus támogatásával, megvédi Irán jogait és oly messzire megyünk, amennyire szükséges. Az AFP newyorki távirata szerint az iráni külügyminiszter hétfőn Trygve Lie-hez, az ENSZ főtitkárához intézett táviratában közölte: Irán megfontolás tárgyává teszi, hogy Angliával szemben fennálló panaszának kérdését az ENSZ elé vigye. E jelentés szerint az iráni kormány az ország belügyeibe történő beavatkozással vádolja Angliát, valamint azzal, hogy az iráni kormány megfélemlítése céljából katonai intézkedéseket foganatosított. Az iráni kormány a Trygve Lie-hez intézett üzenetben viszszautasította a hágai nemzetközi bíróság előzetes döntését is az olajállamosítás kérdésében. Az Iráni Nemzeti Olajtársaság Huzilsztánban működő ideiglenes igazgatósága egyébként el isatírozta, hogy ellenőrzése alá helyezi a volt Angol-Iráni Olajtársaságot Basrával, Londonnal és más városokkal összekötő minden telefon- és táviróberendezését, továbbá minden rádióleadó és rádióvevő állomását. A Journal de Teherán című lap jelentése szerint ennek az intézkedésnek az a célja, hogy megszüntesse a volt Angol-Iráni Olajtársaság Iránban maradt ügynökeinek és alkalmazottainak minden ellenőrzés nélküli kapcsolatát a külfölddel. A volt Angol-Iráni Olajtársaság összeköttetési eszközeinek illegális felhasználását Iránban ezentúl büntetik. A Keiban című lap közlése szerint a Baara közelében fekvő saihi légitámaszponton állomásozó angol légierőik nagyarányú gyakorlataikat tartották. Tárgyalások Párizsban Nyugat-Németország felfegyverzéséről Párizsban kedden megkezdődtek az úgynevezett Preventerrel kapcsolatos tárgyalások. A bonni bábkormányt ezeken a tárgyalásokon Theodor Blank, abiztonsági hivatal vezetője képviseli, aki lényegében a hadügyminiszteri tisztséget tölti be és aki a háború alatt a náci Wehrmacht tisztje volt. A Pleven-terv alapján az úgynevezett „európai hadsereg” felállítására irányuló tárgyalások február óta folynak Franciaország, Nyugat-Németország, Luxembourg, Belgium és Olaszország között. Az atlanti tömb többi állama — köztük Nagy- Britannia és az Egyesült Államok — megfigyelőt küldött a tanácskozásra. A Pleven-terv szerint — mint ismeretes — a felállítandó «európai hadseregbe* német egységeket is beszerveznének és az egész haderőt egy «európai védelmi miniszter felügyelete alá helyeznék. Blankot francia részről tájékoztatták az eddigi megbeszélések eredményeiről. A l'Humanité megállapítja, hogy Blank párizsi utazását minden valószínűség szerint McCloy nyugatnémetországi amerikai főbiztos sugalmazta, röviddel az Egyesült Államok*ból történt visszatérése után. A Le Monde bevallja, hogy a nyugatnémet hadsereg felállítását Washington és Bonn szorgalmazza, de Franciaországban ezt egészen más érzelmek*kel fogadják el, Franciaország ugyanis jól tudja — írja a lap —, mennyit érnek majd a nyugatnémet hadseregkorlátozására1 hozott intézkedések. Egy londoni jelentés szerint Morrison angol külügyminiszter hétfőn közölte az angol alsóházban, hogy az Áttörti Egyezmény kormányai megvitatták a Jugoszláviával kapcsolatos általános katonai-stratégiai kérdéseket. Tizennyolcezer nyugatnémet hazafi béketüntetése Dortmundban Dortmundban tizennyolcezer nyugatnémet hazafi vett részt egy tüntető gyűlésen, amelyen az újrafelfegyverzés ellen és a béke mellett foglaltak állást. Több kommunista képviselő szólalt fel a gyűlésen, hangsúlyozva: a német nép készen áll arra, hogy más országok dolgozóival együtt megakadályozza a Schuman-tervet. Kijelentették a szónokok, hogy Adenauernak és McCloynak sohasem fog sikerülni megfélemlíteni a német népet, amely megvédelmezi jogait és síkraszáll a békéért és Németország egységéért. A nyugatnémetországi Szabad Német Ifjúság elnöke beszédében kijelentette: Adenauer kaszárnyákba akarja kergetni az ifjúságot, hogy ágyútöltelékként adja el. A német ifjúság azonban nem Adenauer és McCloy kaszárnyáiba megy, hanem Berlinbe utazik az ifjúság béke-világtalálkozójára. A gyűlés részvevői egyhangú határozattal elutasították az újrafegyverkezést és követelték a német békeszerződés megkötését még ebben az évben. A hamburgi kikötőmunkások hétfőn egyöntetűen sztrájkba léptek, mert a kikötő igazgatósága utasította őket, hogy az «Irán” nevű hajóról rakják ki a fegyvert és lőszert, amelyet a bonni belügyminisztérium a nyugatnémet zsoldoskötelékek számára rendelt. A hadianyagot Bilbao spanyolvárosban rakták a hajóra. Mint a DPA jelenti, Adenauer hétfőn megbeszélést folytatott von Falkenhausen vezérezredessel, Hitler volt belgiumi katonai kormányzójával, akit nemrég bocsátottak szabadon a belga börtönből. A nyugatnémetországi úgynevezett „határőrség11 parancsnokává egyébként Matzky tábornokot nevezték ki, aki annak idején közreműködött az úgynevezett „Fekete Reichswehr11 megszervezésében. Herriot lett az új francia nemzetgyűlés elnöke Az új francia nemzetgyűlés Pébellier pétainista korelnök elnöklésével kedden délután tartotta meg a nemzetgyűlési elnökválasztást, amelynek során Edouard Herriot-t, a nemzetgyűlés volt elnökét újból megválasztották. Az albán néphadsereg fennállásának évfordulóját ünnepelték Tiranában Az albán nép kedden ünnepelte hadserege megalakításának nyolcadik évfordulóját. Az évforduló alkalmából hétfőn este ünnepi gyűjtést tartottak, amelyen Csuvahin rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Szovjetúnió képviselője és a népi demokratikus országok diplomáciai képviselői is megjelentek. Az ünnepi gyűlés részvevői üdvözlő táviratot intéztek Sztálin generalisszimuszhoz, az egész világ dolgozóinak zseniális vezéréhez, a béke zászlóvivőjéhez, akinek hosszú életet és jó egészséget kívántak az egész haladó emberiség javára. A népgyűlés részvevői ígéretet tettek, hogy fokozzák a forradalmi éberséget az amerikai-angol imperialisták és csatlósaik, a fasiszta Tito* klikk, az athéni monarcho* fasiszták és a római neofasiszták provokációival, zsarolásaival és ellenséges izgatásaival szemben. Enver Hodzsa hadseregtábornok, az Albán Népköztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka napiparancsában rámutatott arra, hogy még szorosabbra fűzik a barátságot a Szovjetunióval, a népi demokratikus országokkal és a béke híveinek táborával. Az albán néphadsereg a diadalmas szovjet hadsereg példáját követi és katonái napról-napra jobban elsajátítják a sztálini haditudományt.