Magyar Nemzet, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-12 / 87. szám
4 NAPI KRÓNIKA ■ikinntffVimnimnreiimHTmmivulniiiiiuiiluitiiiuiiiitiiiiixiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiitiiiiiuiiiHriitiiiiiu Kommentár nélkül A Spiegel című hamburgi képeslaphoz sok olvasótól érkeztek olyan levelek, amelyek polgárháborús hadseregnek nevezik a bonni NATO-haderőket. Az olvasók különösen dr. Flórnak, a bonni hadügyminisztérium előadójának azon nyilatkozata ellen tiltakoznak, amely szerint a NATO nyugatnémet katonáinak nem szabad vonakodniuk még akkor sem, ha csaját apjukra kell lőniök. Dr. M. Wenzel a következőket írta a Spiegelnek: »Blank úr! Még ha falhoz állít is engem, akkor sem fogok puskát ragadni Közép-Németországban élő anyám és testvéreim ellen.« — Az olasz nőszövetség április 12-től 15-ig tartja V. kongresszusát. A magyar nők képviseletében Benke Valéria, a Magyar Rádió Hivatal elnöke vesz részt a kongresszuson. — Meghalt Küsmödi Bálint, a budakörnyéki székely telepesek nevezetes egyénisége, akinek hagyományos népdal-, népi színjáték- és néptáncismeretéből gazdag anyagot jegyeztek le a zenefolkloristák és néprajzos szakemberek. Hatvannyolc éves volt. Temetése csütörtökön délután négy órakor lesz Budajenőn. — Virágzik a vad babarózsa, hazánk egyik legszebb virága, amely nálunk csak a Zengőn, Hosszúhetény környékén díszült. A két-három hétig virágzó növény ezekben a napokban nyitotta ki lilás-vöröses szirmait. 1900 új fővárosi telefonállomást és 1640 vidéki telefonállomást kapcsolt be a posta az országos telefonhálózatba, az év első negyedében. Kicserélik a taxiórákat Sok nézeteltérésre, szóváltásra ad okot az, hogy a taxiórák nem a teljes viteldíjat, hanem csak kétharmadát mutatják. A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága ezért a közelmúltban határozatot hozott az órák folyamatos kicserélésére. A taxióra-cserét a tervek szerint az év harmadik negyedében befejezik. Azokra a kocsikra, amelyeken már új óra van, figyelmeztető cédulát tesznek. — Új üzemrésszel bővül a szabadegyházi Szeszgyár, ahol a PVC-műanyaghoz szükséges lágyítók egyik alapanyagát, a butanolt készítik. — Pécsett csaknem ezer lakás építését kezdik meg ez évben. Hivatali hatalommal való visszaélés bűntette miatt a tamási járási ügyész nyomozást rendelt el Szabó József, Fricrich József és Lajkovits Róbert végrehajtók ellen, akik Tamási, Nagyszokoly és Ozora községekben zálogolás ürügye alatt törvénysértő módon kikutatták az adós házát és a nekik tetsző dolgokat (karórát, nagyobb mennyiségű ruhaneműt) eltulajdonítottak, majd egymás között felosztották. Rajzversenyt rendeznek általános iskolai tanulók számára április 18-án, 19-én és 20-án délután 4 órai kezdettel a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti Papír- és írószer Boltban. — Tavaszi sportingvásárt rendeznek április 12—26-a között a budapesti sportüzletekben. A vásárlási blokkok alapján az ingvásárlók között az április 29-i magyar—jugoszláv sportmérkőzésre ingyenjegyeket sorsolnak ki. — Halálozás. Váncza József okf.gyógyszerész április 9-én meghalt.emetése folyó hó 13-án du. 2 órakor lesz a farkasréti temetőben. (X) — Ajtai Rezső nyug. iskolai igazgató, nyelvész szakfelügyelő 83 éves korában elhunyt. Temetése csütörtökön, 12-én du. 2 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben. Hűvösebb idő Budapesten szerdán 12 órakor a hőmérséklet 19 fok, 21 órakor 12 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 759 milliméter, mérsékelten emelkedő irányzatú. Várható időjárás csütörtök estig: Változó felhőzet. Több helyen, elsősorban északon, záporeső, helyenként zivatar. Élénk délnyugati —nyugati, később északnyugati szél. A hőmérséklet csökken Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön északon 10— 13, délen 13-16 fok között. A Duna vízállása szerdán reggel Budapestnél 376 centiméter. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet csütörtökön 7-10 fok között. Imaoka Gyuicsiro japán professzor ajándékot küldött a csehmindszenti békebizottságnak: 280 oldalas könyvet, amely a professzor fordításában klasszikus és mai magyar költők verseit tartalmazza japán nyelven. A könyvben, szerepel többi között Petőfi »János vitéz« című mesekölteménye is. Tanácstagi beszámolók Budapesten áprlis 24 és május 31 között rendezik meg a tanácstagi beszámolókat, ahol a fővárosi tanácstagok ismertetik Budapest idei városfejlesztési tervét, a kerületi tanács ez évi terveit és beszámolnak munkájukról. A kerületi tanácstagok a községfejlesztési tervek körzeti céljait ismertetik választóikkal. Számot adnak az elmúlt időszakban végzett tevékenységükről s megbeszélik a lakókkal: milyen társadalmi segítséget nyújthatnak a körzeti tervek végrehajtásához. — Bolgár oktatásügyi küldöttség érkezett hazánkba Sz. Sztojkov, a bolgár közoktatásügyi minisztérium osztályvezetőjének vezetésével a magyar technikumi és szakmai oktatás tanulmányozására. Színházait műsora Operaház: Carmen (7) — Erkel Színház: A kérők: 13/7 (7) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7) — Katona József Színház: Ványa bácsi; Jászai-bérlet 8. (7) — Madách Színház: Dulszka asszony erkölcse (7) — Madách Színház Kamaraszínháza: Misanthropé, Vagy ki, vagy be (7) — Magyar Néphadsereg Színháza: Fiaim (7) — József Attila Színház: A kalóz (7) — Fővárosi Operettszínház: Csárdáskirályné (7) — Blaha Lujza Színház: Tékozló fiatalok (7) — Déryné Színház: Cseresznyevirág (7) — Petőfi Színház: Kőszívű ember fiai (7) — Jókai Színház: Nincs előadás — Állami Bábszínház: Andersen-mesék (3) — Pearl mesék (fél 8) — Vidám Színpad: Nincs előadás — Kis Színpad: Bukfenc (fél 8) — Zeneakadémia: Zenekari hangverseny a v. magyar zenei hét keretében (8) — Bartók-terem: A magyar év. orosz zene kincsei 4. bék. est (fél 6), Négerek muzsikálnak (8) — Kamara Varieté: Mindent 1 helyen (6 és fél 9) — Budapest Varieté: Humor expressz (8) — Egressy Gábor Színpad: Vándordiák (7)— Fővárosi Nagy Cirkusz: A Szovjet Állami Cirkusz vendégjátéka (4 és 8). Lósport Szerdai ügetőeredmények: 1. I Debrecen, 2. Dorog T: 10, h: 10, II Bef. 18. II. 1. Csalfa, 2. Darabont, 3. Bajkeverő T: 62, h: 14, 13. II Bef. 241 és 134. III. 1. Becsked fia, 2. Aladin, 3. City Rosecroft T: 12, h: II, 15, 13 Bef. 35 és 32. IV. 1. Bámulatos, 2. Ala Panna, 3. Cicoma T: 21, H: 12, 13, 12 Bef. 51 és 47. V. 1. Ácsa, 2. Aranykéz, 3 Véletlen T: 58, h: 28, 25, 27 Bef. 153 és 131. VI 1. Apropó. 2. Delnő, 3. Diogenes T: 63, h: 17, 16, 12 Bef. 119 és 102. VII. 1. Idill, 2. Bertus, 3. Bözsike T: 90, h: 34, 32, 37 Bef. 242 és 391. VIII. 1. Adu Asz, 2 Antruska, 3. Csapongó. IX. 1. Derék, 2 Leányzó 3 Csillogó. Újabb 1 972 000 forint érkezett az árvízkárosultak részére Kedd estétől szerda estig újabb 1 972 000 forinttal emelkedett az árvízkárosultak megsegítésére beküldött összeg. Az ezt megelőzően beérkezett 52 158 000 forinttal együtt tehát már 54 130 000 forint érkezett az árvízkárosultak részére nyitott bankszámlákra. A szerdán érkezett adományok közül kiemelkedik: Gheorghiu-Dej Hajógyár 102 700 Kőbányai Zománcárugyár 65 000 Vörös Csillag Traktorgyár 41 000 EM 3. Bp. ip váll.: Miskolc 34 000 Villamos Erőmű Tervező és Szerelő V. 27 000 Részvétnyilvánítások a magyar népet sújtó árvízzel kapcsolatban A közelmúltban hazánkat pusztító árvíz okozta károkkal kapcsolatban Dalibor Soldatic, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, L. A. C. Fry, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere és F. W. Craandijk, a Holland Királyság rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere tolmácsolták részvétüket a Külügyminisztériumnak. M. A. Pepe, az Argentin Köztársaság ideiglenes ügyvivője egyéni pénzadományt juttatott az árvízkárosultaknak. Egy nap alatt ötven vagonnal emelkedett az árvízkárosultak részére gyűjtött termény Egy nap alatt újabb ötven vagonnal emelkedett a földművesszövetkezetek és az állami begyűjtési szervek által az árvízkárosultak részére átvett termények és termékféleségek mennyisége. Ezzel összesen 274 vagon gabona és élelmiszer gyűlt össze. Az ország lakói csaknem 12 000 mázsa burgonyával, több mint 7000 mázsa kenyérgabonával, 546 mázsa liszttel, 110 mázsa tojással és több tonna zsiradékkal, húsáruval, cukorral és egyéb élelmiszerrel járultak hozzá a kárt szenvedett családok élelmezéséhez. Az elpusztult állatok pótlására 1235 ló, sertés, szarvasmarha és egyéb állat gyűlt össze tsz-ektől és egyéni gazdáktól. Megyénként eddig a következő mennyiségű termék, és terményféleség érkezett a földművesszövetkezetekhez és az állami begyűjtési szervekhez: Baranya megye 2439, Bács megye 1790, Békés megye 2552, Borsod megye 1827, Csongrád megye 690, Fejér megye 888, Győr megye 611, Hajdú megye 2096, Heves megye 654, Komárom megye 710, Nógrád megye 608, Pest megye 505, Somogy megye 4323, Szabolcs megye 2879, Szolnok megye 2005, Tolna megye 1417, Vas megye 632, Veszprém megye 612 és Zala megye 169 mázsa, összesen 27 397 mázsa termék- és terményféleség. A kohó- és gépipar túlteljesítette 1956. első negyedévi termelési tervét A kohó- és gépipar dolgozói a rossz időjárás okozta nehézségek ellenére helytálltak, pótolták januári és februári elmaradásaikat és globálisan túlteljesítették az első negyedévi tervekben előírt feladataikat. A mezőgazdasági gépipar 107,1, az ipari tömegcikkipar 104,9, a közszükségleti tömegcikkipar 104,7, a vaskohászat 104,1, az autó- és traktoripar 103,6 százalékra teljesítette első negyedévi teljes termelési tervét. A híradástechnikai, valamint a járműipar befejezett termelési tervét teljesítette ugyan, de a teljes termelési tervben szereplő feladatok végrehajtásában elmaradt. Ifjúsági műszaki tanács az RM Művekben Az RM Művek DISZ végrehajtó bizottsága mellett nemrég megalakították a fiatalok Központi Műszaki Tanácsát. A tizenkilenc ifjú mérnökiből és technikusból álló csoport tervbe vette, hogy minden gyáregységben meg fogja vizsgálni a fiatal műszakiak segítségével, mi az akadálya a még jobb termelési eredményeknek. Kitört a kialudtnak vélt kamcsatkai Bezimjannij tűzhányó A kamcsatkai Petropavlovszkból jelenti a Komszomolszkaja Pravda tudósítója, hogy a Kljucsevszkaja tűzhányócsoporttól néhány kilométerre fekvő falvakat a napokban óriási robbanás rozkódtatta meg. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája vulkanológiai állomásának vezetője kijelentette: — A Bezimjannij-vulkán a múlt év október 22-én kezdett működni. Ez év március 30-án 17 óra 11 perckor azután bekövetkezett a kitörés. A környék éjszakai sötétségibe borult, a hamueső eltakarta a napot. Mintegy négy-öt percen keresztül tűzeső és törmelék vágódott ki a kráterből, húsz kilométer magasba. A MANCHESTERI VENDÉG León Rosenfeld, az elméleti fizika professzora a manchesteri egyetemen, az atomfizika nemzetközileg ismert szakértője. Belga születésű, előbb az utrechti egyetemen, 1947 óta pedig Manchesterben tanít. Angliában évekig együtt dolgozott Blackett professzorral, aki Manchesterben a gyakorlati fizika tanára volt. Rosenfeld professzor meghívásra jött hozzánk: az atommag-modellekről tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást. — Rövid itt tartózkodásom alatt — mondja — természetesen csak felületi benyomásokat szerezhettem, de ezek igen kedvezőek. Őszintén megragadott a szíves vendéglátás, nem kevésbé a magyar fizikusok nagy tudása, felkészültsége. Jánossy Lajos professzort már régebbről ismerem, most betekintést nyertem a fiatalok munkájába is. Örvendetes meglepetés volt számomra, mennyire ismerik a fiatalabb magyar kutatóik a legújabb külföldi eredményeket. Remélem, hogy a kialakuló jobb nemzetközi együttműködés munkájaikat megkönnyíti és még eredményesebbé teszi. Igen nagy dolognak tartom, hogy a magyar fizikusok önálló kutatásaik nyomán eredeti következtetéseikre jutnak. Anglia munkásságára fordítjuk a szót. Rosenfeld professzor nagy szeretettel beszél második hazájáról. — Különös öröm számomra — mondja —, hogy Manchesterben dolgozhatom, ebben a nagy ipari városban, ahol közelről láthatom az angol munkás életét. Felmerül a kérdés, hogyan látja az angol közvélemény az atomkorszak távlatait. — Az angolok — mondja erre nevetve — hűvösebbek, józanabbak, mint mi, lassabban reagálnak a tudomány fejlődésére is. Az atomkorszak távlatait is elsősorban gazdasági meggondolások alapján értékelik. Kezd már kimerülni az ország szénkészlete és mind szélesebb körök ismerik fel, hogy új energiaforrásokra van szükség. Ez az atomkorszak angliai népszerűségének alapja. Egyébként Angliában is sok még ezen a téren a nehézség: nincs elég szakember, az utánpótlás nevelésének szervezése is csak most indult meg. Az angol közvéleményben ezen a téren is mind erősebb lesz a versengés szelleme: versenyezni a Kelettel, a Szovjetunióval, az atomenergia felhasználása, a nukleáris tudományok fejlesztése terén is. Amíg ezt azangolok nemes vetélkedésnek tekintik, mint a futballt, nincs baj: a lényeg az, hogy a vetélkedésbe ne kerüljenek imperialista motívumok. Az atomenergia természetesen állami ellenőrzés alatt áll Angliában, és így is kell, hogy maradjon: ebben a kérdésben nincs helye a magánérdekek érvényesülésének. Rosenfeld professzor elmondja, hogy a műszaki fejlesztés kérdése Angliában is napirenden van. — Ott »automatization«-nak hívják — mondja. — A szakszervezetekben sok vita folyik erről a kérdésről. Nem egy munkásban nyugtalanságot kelt a nagyarányú gépesítés, nehogy munkáselbocsátásokkal, a munkanélküliség növekedésével járjon. Az angol munkások problémája — nem először a történelemben — az, hogy a sok új gépet ne a munkás ellen, ne a munkás kárára vezessék be. Manchester, Rosenfeld professzor tanszéke az elméleti fizikai kutatások egyik angliai középpontja. — Általában évente három fiatalt indítunk el az elméleti fizikai kutatások útján — mondja. — Sok tehetséges tanítványom van, közülük nem egy már önálló munkát is végez. Tanszékünk központi témája az atommag szerkezete. A fiatalok kiválasztását megnehezíti a középiskolai oktatás túlzott szakosítása, aminek az a hátránya, hogy az egyetemre kerülő hallgatók nem rendelkeznek kellő általános műveltséggel. Búcsúzunk. León Rosenfeld Magyarországról Jugoszláviába utazik, onnan pedig haza, Manchesterbe. — Remélem — mondja búcsúzóul —, hogy a magyar és az angol fizikusok kapcsolatai megerősödnek. Szívesen látnék például Manchesterben az egyetemen egy fiatal, magyar kutatót, lengyel hallgatóm már van. Addig is tapasztalataink, eredményeink kicserélésével segítjük egymásmunkáját. Lontay László Csütörtök, 1956. április 12. SPORT Olimpiai és világbajnokok indulnak a háromnapos nemzetközi tornaversenyen Pénteken, szombaton és vasárnap az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi egyéni tornaversenyére kerül sor a Sportcsarnokban. Olimpiai, világ- és főiskolai világbajnokok állnak rajthoz. A férfimezőnyben indul a többi között Murator, Sahlin (szovjet), Suomiomi, Mansikka (finn), Todoron (bolgár), Siloska (lengyel), Figogne (olasz), Wigardz (svéd) és a legjobb magyar versenyzők. A női verseny részvevői között találjuk: a szovjet Katinyinát és Manyinnt, a csehszlovák Bosakovát, a bolgár Grogorovát, a jugoszláv Kocist, a lengyel Kot-ot, a svéd Petterson-Collingot, az olasz Scarbabarozzi-t, a luxemburgi Anette Kri-t és a magyar tornászokat. A szovjet versenyzők már Budapestre érkeztek. Edzést is tartottak a Sportcsarnokban, kitűnő formában vannak.. Botafogo—zBp. Kinizsi, Bp. Honvéd (vegyes) labdarúgó mérkőzés Az Európában portyázó Botafogo brazíliai labdarúgó-csapat portyája során Budapestre is ellátogat. A dél-amerikai együttes április 22-én a Népstadionban mérkőzik a Bp. Kinizsi és a Bp. Honvéd játékosaiból összeállított vegyescsapat ellen. A Népstadion igazgatósága közti, hogy az április 15-re hirdetett Magyarország—Svájc válogatott labdarúgó-mérkőzésre érvényes 2. számú bérletsorozat a Bp. Kinizsi, Bp. Honvéd—Botafogo-mérkőzésre érvényes. Három japán, egy román és egy amerikai győzelem az asztalitenisz-világbajnokságban Tokióban befejeződtek az 1956. évi asztalitenisz világbajnokság döntő küzdelmei A több mint 13 000 néző előtt lezajlott mérkőzéseken három japán, egy-egy román és amerikai világbajnokság született. Eredmények. Férfi egyes: világbajnok: Ogimura (japán), 2. Tanaka (japán), 3—4. Tomita (japán) és Nonia (japán). Női egyes: világbajnok: Okawa (japán), 2. Watanabe (japán), 3—4. Zeller (román) és Eguchi (japán). Férfi páros: világbajnok: Ogimura, Tomita (japán), 2. Andreadis, Stipek (csehszlovák), 3—4. Tereba, Vyhnanovsky (csehszlovák) és Tanaka, Tsunoda (japán). Női páros: világbajnok: Roseanu, Zeller (román), 2. Watanabe, Eguchi (japán), 3—4. Hayden, D. Reiwo (angol) és Tanaka, Okawa (japán). Vegyespáros: világbajnok: Klein, Neuberger (amerikai), 2. Andreadis (csehszlovák), Hayden (angol), 3—4. Reiter, Zeller (román) és Fugli, Tanaka (japán). Gólzápor a válogatott labdarúgó csapatok edzőmérkőzésein A jutoaslárok ellen készülő A-csapat Baján 14:0 (7:0) arányban győzött Tichy és Machos 4—4, Puskás 3, Kocsis 2 és Budai 1 góljával. A B-válogatott Dunaharasztin a Csepel Autógyár ellen 16:1 (6:0) arányban nyert. Góllövők: Sándor és Bundsoák 4—4, Hidegkúti és Vilexsál 3—3, Molnár 2, illetve Glökl. A Bp. Vasas a tavaszi ökölvívó csapatbajnok A Sportcsarnokban szerdán este befejeződött az ökölvívó csapatbajnokság tavaszi fordulója. A tavalyi bajnok Bp Vasas ezúttal a Vörös Lobogót győzte le 14:6 arányban és ezzel veretlenül, pontveszteség nélkül végzett az első helyen. A Csepeli Vasas tovább folytatta győzelmi sorozatát, most a Kaposvári Dózsa ellen győzött 14:0-ra. Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd 11:9, Svájc—Brazilia 1:1 (1:0). A Zürichben szerdai, este lejátszott, országok közötti labdarúgó-mérkőzés nagy küzdelmet hozott. Sport aranyéremmel tüntették ki Renato Giardinit, a budapesti olasz követet Dante Berretti, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnökhelyettese az Olasz Olimpiai Bizottság (C. O. N. I.) nevében átadta Renato Giardini budapesti követ és meghatalmazott miniszternek a C. O. N. I. aranyérmét az olasz—magyar sportbarátság elmélyítése terén végzett kiváló munkájáért. A legjobb Sportoló tanuló. A paksi Közgazdasági Technikum DISZ-szervezete mozgalmat indított a legjobb sportoló tanuló címért. A cél az, hogy a sportolók minél többet javítsanak az év végéig tanulmány eredményükön, ugyanakkor minél több olyan jó tanuló kapcsolódjon a sportmozgalomba aki eddig nem vett részt versenyeken. II SAKK kényeserlépt-nex feladványok Hun Sándor L'fichiquier 1930, I. díj Világos indul és a 2. lépésben mattot ad. Megfejtések szerkesztőségünk elmérő küldendők *Sakkrovat Jelzései. Megfejtési határidő a megjelenéstől számított két hét. A megfejtők közt havonta 10 sakk-könyvet sorsolunk ki jutalmul. Megfejtenek. A március 30-i számunkban közölt »Kerüld a csapdát» c. feladat megfejtése: 9. Ve4-re sötét Fc3:t« 10. be:. VdhM 11. Kdl Hf2.f! folytatással gyalogot nyer. SZICÍLIAI VÉDELEM Cioctirea Cretulescu Román Népköztársaság bajnoksága, XIV. forduló: 1. e4, e3 3. Hf3, Hc6 3. d4, cd: 4. Hd4Hf6 5. Hc3, d6 6. Fc4, e6 (Nem ajánlatos itt 6 . . .. g6 7. Hc6:. be: 8. 0 51 miatt és nem megy 8 . . ., de ? 9. Ff7,f 1 vezérnyerés miatt.) 7. 000, *6 8. Fb3, Fd7 (Jobb 8___ Fe7 és rövid sánc, vagy a sáncolás elhalasztásával 8 . . ., Vc7 9. Fe3, Ha5 10. f4, b5 stb.) 9. FeS, b5 10. f4, b4? (Itt is jobb volt 10 . ... Ha5.) 11. Ha4, Fe7 (11......... Ha 4: gyalognyerés igen kockázatos volt 12. fe miatt.) 12. fS, e3 33. He6, . . . (Ez a huszáráldozat már előfordult a Hindre—Heuer-játszmában, ez ÉSt Szovjetköztársaság 1955. évi bajnokságán.) 13. .fe: 14. fe:, 0—0 (Az áldozat elfogadására 14. . Fc8? után világos 15. Fb6!-tal elfogja sötét vezérét.) 15. ed:f, Kh8 16. Fd5, Vc7 17. cS!, Bb8 (Nem ment 17. . . . bc3: 18. Bel! miatt.) 18. eb:, Nb4: 19. Fel, Ifd7: 20. Bel, Vb7 21. a3, Bfl: 23. Vfl: Hf8 (22. . .. Hc6 23. Fd5, Bc8 24. Vf7 azonnal veszít.) 23. Fe4, Ve4, 24. Fa7, Bb7 25. Hc3, Vg6 26. ab, Ba7. (Világos itt elutasította ellemfele döntetlen-ajánlatát. Valóban, az a6 gyalog esik, ezzel az anyagi egyensúly helyreáll és a szabad b-gyalog, valamint az elfoglalható középmezők miatt világos előnyben marad.) 27. Hd5!, VgS 28. Bal, ff 29. b5!, Kg7 30. ba. Vd2? (Azonnal veszít, azonban sötétnek az egyszerű 31. Vf2! fenyegetés ellen már kielégítő védelme nem volt.) 31. He7:! sötét feladta, Be7: 33. a7, Va4t 33. Vf2! után az agyalog átváltozik vezérré. Dzsakarcában Prins meater 2,5:1,5 Arányú győzelmet aratott Hutagalung indonéz bajnok elleni párosmérkőzésében. A Hortobágy sakkbajnoka címért kiírt versenyt az óháti falusi sakkkor 17 éves versenyzője, Szilágyi Sándor nyerte. Torony Vas megyei községben az általános iskolában 78 fiú és 65 lány indult az úttörő versenyen. A főiskolai sakkcsapat-világbajnokság második fordulójában az Egyesült Államok—Magyarország-mérkőzés egy döntetlen eredményt hozott. A többi 3 játszma függőben maradt. A sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén Szabó elvesztette Pilnik elleni mérkőzését. A függőjátszmák befejezése során Geller három játszmából 2,5 pontot szerzett és ezzel az élre tört. Rádióműsor CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 12. KOSSUTH-RÁDIÓ. 8.10: Szovjet népek dalai. — 8.40: Zenekari hangverseny. — 9.20: Néger mese. — 9.40: A Lipcséi Gyermekkórus énekel. — 10.10: Rádióegyetem. Kétéltűek és hüllők. — 10.40: Deutsch Lajos Liszt-műveket zongorázik. — 11.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.15: Fúvósindulók. — 11.30: Hárman a hegyen. Részlet Szabó József regényéből. — 12.10: Kórusok. — 12.30: Meyerbeer operáiból. — 13.15: Kóczé Gyula és zenekara játszik. Marjay Erzsébet énekel. 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 14.50: Válassz mesterséget! — 15.10: Juliusz Slowacki verseiből. — 15.30: Brahms: D-dúr zongoratrió. Op. 87. — 18.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.30: Szív küldi. — 17.10: Tánczene.— 17.40: Hidas Frigyes: Oboa—zongora-szonáta — bemutató. — 18.00: Ifjú Figyelő. — 18.30: Magyar népdalok. — 19.00: Új lakók — új fogyasztók. Riport. — 19.10: A dal aranyszárnyán. — 20.20: Schubert-est. — 21.35: Maik Radzs Anand: Tealevél. Regényismertetés. PETŐFI-RÁDIó. 14.00: Mai magyar operákból. — 14.30: Operettrészletek. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.40: Csajkovszkij: Évszakok. — 16.10: Emlékezés Czuczor Gergelyre. — 16.50: Beethoven A-dúr vonósnégyes. Op. 18. No. 5. — 17.20: Szórakoztató zenekari muzsika. — 17.45: A világ térképe előtt. Előadás. — 18.00: Szelényi István: Ének Szántó Kovács Jánosról. — 18.20: Berzsenyi Dániel. — 19.00: Gyöngyvirágtól — lombhullásig: Részletek Farkas Ferenc és Vaszy Viktor filmzenéjéből. — 19.30: Lányok, asszonyok ... — 19.45: Tánczene. — 20.45: Megemlékezés Jon Am koreai Hóról. — 21.00: A külföldi sajtó hasábjairól. — 21.10: Lakatos Vince és zenekara játszik. Kispál Mária és Reiter János énekel.