Magyar Nemzet, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 12. szám
Csütörtök, 1939. január 15. Magyar Nemzet A GRAVITÁCIÓ BILINCSEIBŐL SZABADULVA... Az első kozmikus sebességtől a végtelenbe való utazásig Földünk nem elszigetelten kering a Nap körül. Bolygónk életét eltéphetetlen kötelékek fűzik az univerzumhoz. De ez a kapcsolatunk a Föld kialakulása és az élet kifejlődése óta teljesen passzív jellegű volt. A szovjet holdrakéta most túlhaladta a második kozmikus sebességet s véglegesen legyőzve a gravitáció bilincseit, megteremtette az emberiség első aktív kapcsolatát a kozmosszal. Ha Földünk egyedül volna a világegyetemben Ezekben a napokban a kozmikus sebességekről esett talán a legtöbb szó. Nem ártana tisztázni, mit is értünk ez alatt. Ha egy testet a kozmikus sebességek bármelyikére felgyorsítunk, akkor mesterséges égitestté válik s mozgását az égi mechanika törvényei szerint végzi. Az első kozmikus sebességet körsebességnek nevezzük, ennek értéke a Föld felszínére vonatkoztatva 7904 méter másodpercenként Ha Földünk sima felszínű golyó és légkör nélküli égitest volna, akkor az ilyen sebességre felgyorsított test soha többé nem zuhanna vissza a felszínre, hanem mesterséges holddá válva körpályán keringeni kezdene. Körülötte a körsebesség értéke az égitest tömegétől és átmérőjétől függ. Holdunkon ennek értéke már csak 1680 méter. A Föld légköre miatt a mesterséges holdakat nagyobb magasságú pályára kell juttatni, ahol a körsebesség fokozatosan csökken. Ezer km magasságban már csak 7,4 km és 60 földsugár távolságban, ahol természetes Holdunk kering, a körpálya megtartásához alig 1 km-es sebesség is elegendő. Ha az első kozmikus sebességet túllépjük, körpálya helyett — a sebességtől függően — egyre elnyúltabb elliptikus pályákat kapunk. Elméletileg olyan elliptikus mozgás is elképzelhető, melynek során a pálya körülzárja a Holdat is. A sebesség további növelése eredményezi a második kozmikus sebességet. Ennek értéke 11,2 km/mp s az a test, mely erre egyszer szert tesz, örökre megszabadul a Föld vonzóerejétől, ezért elszakadási vagy szökési sebességnek is nevezhetjük. Hivatalos elnevezése egyébként: parabolikus sebesség, mert az ilyen sebességgel mozgó test parabola alakú pályán hagyja el bolygónkat. Ez a 11,2 km-es érték úgy függ össze a körsebességgel, hogy annak értékét négyzetgyök 2-vel, azaz 1,4142-vel megszorozzuk. A parabolikus pályán távozó test — ha Földünk lenne a kozmosz egyedüli égiteste — elméletileg a matematikai értelemben vett végtelenig jutna s ott a sebesség éppen nullára csökkenne. Ezt a sebességértéket még a múlt század elején Chladni német fizikus ismerte fel először. Elméletileg kiszámította, hogy mekkora végsebességgel zuhanna a Földre az a test, melyet a végtelenből indítottak el. Eredményül 11,2 km-t kapott és tudta, hogy mindez fordítva is érvényes: a 11,2 km/mp sebességgel elindított test a végtelenbe távozna. Hiperbolikus sebességek A szovjet rakéta tényleges sebessége 11,5 km/mp lehetett s ezt már hiperbolikus sebességnek nevezzük. Ez annyit jelentene az előző fejezetben használt hasonlat alapján, hogy az ilyen sebességű járműnek még a végtelenben is lenne némi maradék sebessége, tehát ott sem állna meg. A rakéta azonban a Nap bolygója maradt, mert a Naprendszer elhagyásához tovább kell növelni a hiperbolikus sebesség értékét, mindaddig, míg a harmadik kozmikus sebességet elérjük. Ennek értéke a Napra vonatkoztatva, attól 159 millió km-es távolságban 42,1 km másodpercenként. Ez a sebesség akár mi is elérhető már, mert a Föld napkörüli keringése folytán a természettől már eleve ajándékba kapunk 29,8 km/mp sebességet. Ha tehát egy űrhajót a Föld haladási irányában indítunk el 12 3 kmmp-es sebességgel, akkor az már legyőzte az egész naprendszer vonzó erejét. Sokan úgy hiszik, ilyen kísérletre nemsokára sor kerülhet, hiszen a szovjet rakétát — ha utolsó fokozata néhány száz kg-mal könnyebb lett volna — semmi sem akadályozta volna a harmadik kozmikus sebesség elérésében. Ilyen kísérletet aligha fognak végrehajtani; ennek csupán elvi jelentősége volna s azt bizonyítaná, hogy az emberiségnek olyan eszközei vannak, melyek segítségével képes egy egytonnás testet kidobni bolygórendszerünkből. Hova jutna az ilyen rakéta, melyet néhány millió km-es út után végleg szem elől vesztenénk? Ilyen sebességű járműbe embert nem szabad ültetni, hiszen túl a naprendszer határain a legközelebbi állócsillagig 41 billió km-es utat kell befutni. Az állandóan csökkenő sebességű űrhajó a legközelebbi csillagszomszédunkat — feltéve, hogy az bevárná — talán millió év alatt érné el! A naprendszer elhagyásához olyan sebességre lesz szükség, mely a fénysebességgel összemérhető. Évszázadunk végére talán elérhetünk 500 km/mp-es sebességet, de még ezzel is 2700 év kellene a legközelebbi csillag felkeresésére. (Fénysebességgel ez az út odavissza 9 évig tartana!) Maradjunk tehát abban, hogy a naprendszert viszonylag csekély sebességgel akár ma is elhagyhatjuk, de ennek gyakorlati értelme nincs. A csillagokat egymástól olyan roppant távolságok választják el, hogy a harmadik kozmikus sebességre felgyorsított rakétával soha nem érnénk célt. A negyedik kozmikus sebesség Ha a jövő embere űrhajójának sebességét tovább fokozza, elérheti a negyedik kozmikus sebességet. Ennek azonban éppúgy nincs és nem is lesz gyakorlati jelentősége, mint a harmadiknak. Ha egy űrhajó végleg el akarja hagyni csillagrendszerünket, a 100— 150 milliárd csillagból álló Galaxist, akkor legalább 350 km/mp sebességet kell elérnie. A Galaxis 100 ezer fényév átmérőjű s a peremvidéken levő Napunkat a rendszer centrumától 27 ezer fényév választja el. A Nap sebessége 240—250 km másodpercenként s ennek négyzetgyök 2- vel való szorzata adja a Tejútrendszerből való szökési, másnéven negyedik kozmikus sebességet. Az előbbiekből már láttuk, hogy az ilyen — viszonylag csekély — sebességgel még a naprendszert sem érdemes elhagyni, hát még a Tejútrendszert. Egy ilyen utazás csak akkor volna megvalósítható, ha űrhajónk sebessége megközelítené a fénysebességet, hiszen a legközelebbi világszigetig (Androméda köd) 1 514 000 fényév távolságot kell befutni. Igaz, ilyen nagy sebességek esetén már nem érvényesek a klaszszikus fizika mozgástörvényei és helyettük a relativitásos mitét egyenleteit kell alkalmaznunk. A gyorsan mozgó űrhajóban az idő lassabban telik, mint a Földön s ha rakétánk végig 10 m/mp gyorsulással halad, akkor az Androméda ködöt, a rakéta órája szerint 14—15 év alatt elérhetjük, mialatt a Földön másfél millió év telik el! A távoli égitestek felkeresése esetén — ha erre valaha is sor kerül — az űrhajó sebességének mindenesetre sokszorosan felül kell múlni a negyedik kozmikus sebességet. Gauser Károly Szép téli történet Amikor az a nagy hóvihar dühöngött a Dunántúlon, s úgy hordta a havat a szél, mintha füstöt hajtana, két ember indult el az iszkaszentgyörgyi határba. Két testvér: Nagy István és Imre. Akkor találkoztam velük, amikor visszajöttek, olyanok voltak, akár a hóemberek: szemöldökükön és bajuszukon is vastagon pillegett a zúzmara, kabátjuk pedig kopogósra fagyott. Bevallom, nem értettem, miért kellett nekik ilyen időben a határba menni, de nem szóltam erről rögtön. Ültünk sokáig a kis szobában a kályha mellett, hallgattuk, hogy zuhog a tűz, s hogy birkózik, viaskodik a szél a kéményben a kiáradó meleggel. A jó hír A megyénél hallottam, Székesfehérvárott, hogy termelőszövetkezet alakult a faluban. Ezért jöttem most Iszkaszentgyörgyre. Kíváncsi vagyok: hogyan történt, mikor kezdődött? Ki tudna erre pontos választ adni? Talán már esztendők óta érik a szívekben, talán csak hónapok óta. Az is lehet, hogy most kezdődött decemberben, amikor egy szép napon útnak indult a falu néhány gazdája, hogy megtekintse Baracska, Kápolnásnyék és Székesfehérvár termelőszövetkezeteit. Sokat beszéltek erről az utazásról, hosszú ideig készülődtek az útra. Arról akartak meggyőződni, hogy nem minden termelőszövetkezet olyan rossz, mint a falubeli Új Élet, amely csak 23 forintot fizet egy munkaegységre. Senki sem akar belépni közéjük, önmaguk meggyőzése érdekében volt szükség az utazásra, hogy lássák, hogyan dolgoznak a jobb termelőszövetkezetek és mennyit keresnek ott a tagok. Eleinte harminc ember akart menni. Egy nappal az indulás előtt, tizenhatra apadt a számuk. Végeredményben pedig csak nyolc parasztember szállt be másnap reggel az autóbuszba. A többiek otthon marad- eak, ki betegségre, ki másra hivatkozott. Meggondolták ma-gukat. — Odafelé menet nagyon szomorú voltam — mondja a fiatalabb Nagy. — Hiszen hetekig szerveztem az utat beszéltem a fél faluval. Nem is szóltam én egész úton. A többiek sem igen beszélgettek odafelé. De visszafelé! Néha hárman is egyszerre. Annyi mondanivalónk volt régen , nem éreztem olyan izgalmat, mint amilyen akkor elfogott, összeszorította a torkom, alig ismertem meg saját hangomat. Hoztuk a jó hírt a falunak. Elhallgat. Csak hogy lélegzetet vegyen, de erre a rövid idő- re is megváltozik az arca. , Mintha felhő suhanna át rajta. Kifelé figyel, ahol csak a szél süvítését hallani. Az udvaron becsapódott az ólajtó, nagyot dörrent. Nem hittek nekünk. A kapu kinyílik Valóban, mintha nem az ő hangja volna. Előbb az öröm változtatta meg, most a szomorúság. Hozták a jó hírt a falunak és a falu nem hitte. — Hazajöttem, bezártam a kaput mögöttem. Az utcára se léptem ki. Két napig. A harmadik nap kopogtak: "Ki az?* "Én vagyok. Székely András.* "Mit akarsz?* "Beszélni akarok veled!* Beengedtem, hoztam neki bort a pincéből. Így ült itt, szemben velem, mint most maga ez, mutat felém. — Ült és hallgatott. Én meg elmondtam neki mindent, amit láttam. Aztán felállt és azt mondta: "Rám számíthatsz!* Így nyitt ki Nagyék kapuja ismét. És Székely András után jöttek a többiek: Bokányi István földmunkás, két gyermek apja, Mátyus János 8 holdas gazda, Titli István, volt urasági cseléd a grófi birtokon. Kopogtattak, benyitották a kiskaput, leültek az asztal mellé, hallgattak és kortyolgatták az olasz rizlinget, amelyből 80 hektoliter termett másfél holdon. Olyan gazdának, akinek ilyen bora van, ilyen portája, ilyen állatállománya, ilyen tekintélye, annak csak elhiszik, amit mond? Mit is mond? Hetvenforintos munkaegységről beszél, egyegy tag 30—40 ezer forintos jövedelméről, nagy istállókról, amelyekben törzskönyvezett állatok heverésznek. Közben kipirosodik az arca, mintha láz tüzelne benne. Micsoda láz! Soha még ilyet nem érzett. — Te hiszed? Mondd. —• Én láttam. — És azt mondod, hogy nálunk is meg lehetne csinálni? — Azt. — Akkor legyél te az elnök. Így lett elnök a termelőszövetkezetben, amelynek még neve sem volt. Székháza sem volt, földje sem volt. Nem volt más, csak tizenhat ember és ennek a tizenhat embernek a hite. De ez a hit nagyon erős volt Valaki jött És most? Ülünk a kis szobában, a gazda, azaz az új szövetkezet elnöke, s töltögeti a bont Huszonkét cukorfoltos volt a mustja. Csattan ismét se, udvaron valami. Egymásra nézünk. Lábdobogás. Valaki jött Kopog, s belép. Szurok József kovácsmester. — Nem kellene nektek egy kovács? — kérdi. — Nagy a terület. Ezer hold. — De bizony! — nyújtja a kezét az elnök, majd hellyel kínálja. — De hát ebben a cudar időben? Várhatott volna holnapig. Annyira sürgős? —A nevet Eszembe jut, hogy ő is ebben a cudar időben járt egy órával ezelőtt a határban a bátyjával. Furdal a kíváncsiság, miért volt olyan fontos az útjuk? Nem várhattak volna holnapig? Mit csináltak a határban ilyen dühöngő hóviharban? Megkérdem. Nagy csend lesz. Huhog a tűz, jajgat kint a szél A két testvér egymásra néz. Miért is jártak ők kint a határban? Ezer hold Veorg az elnök megszólal: — Hét hold földön dolgozom, amióta a magam gazdája vagyok. Megéltem belőle szépen. Mindennek megvolt a helye, a kukoricának, búzánnak, takarmánynak. Most meg, hogy összefogtunk, hát számolgatunk a bátyámmal: harminchárom hold gyümölcsösünk lesz, ez községi tartalékföld volt ezelőtt. Kaptunk 46 holdas erdőt. A legelőbizottság átadta a földet, a tagok is hoztak be, az Új Élet is hozzánk csatlakozik. Számolgatunk, tervezgetünk, mennyi állatot nevelünk, szarvasmarhát, juhot. Egyszer csak azt mondja a bátyám: -Te, Imre, tudod, hogy több mint ezer holdunk van?- Ezer hold? Elakad a lélegzetem. Gróf Pappenheim Sándornak volt csak ezer holdja. Számolunk újra, valóban: több mint ezer hold a Haladás Termelőszövetkezet birtoka. Ekkor szó nélkül felvették a kabátjukat. Kucsmát nyomtak a fejükbe és elindultak. Hogy százkilométeres sebességgel fújt a szél és hordta a havat? Hogy csonttáfagyott a kabátjuk és megfagyott arcukon a szemükből kipotyogó könnycsepp? Mit számított az? Ezer hold föld gazdái! Akik megszokták a hétholdakat, a nadrágszíjparcellákat, akik megszokták, hogy lábbal is kimérik a föld hosszát, azoknak csodálatos érzés lehet ezer holdat birtokolni. Látni akarták Végigjárni. Ízlelgetni, kóstolgatni az örömöt Érezni és hallgatni, milyen hangosan dobog a szívük. Ezért mentek ki a viharba is. Most már megértem őket. Szép téli történet ez. Illés Sándor Paksi parasztok látogatása AZ ERŐMŰJAVÍTÓBAN Voltam már sok lakoda- lomban, banketten és keresztelőn, de ilyen szívélyes légkör-ben vendég még sehol nem voltam, mint itt a gyárban. Látogatásunk egész ideje alatt éreztem, több ez, mint munkás-paraszt találkozó, itt a szívek találkoztak, az egy célért dolgozó magyar emberek, akiknek a kasza nyelétől és a kalapácstól kérges a tenyerük. Ezeket mondta Molnár István paksi egyéni gazda, amikor társaival kijött az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat kapuján. Hatvanketten jöttek fel tegnap reggel Paksról, hogy megismerkedjenek egy angyalföldi üzem munkájával, bepillantsanak dolgozóinak életébe. Ezért csak enynyien, mert többen nem fértek fel az autóbuszra, a későn jelentkezők otthon maradtak. Egy országos mozgalom első fecskéi —• A madocsaiak csináltak kedvet nekünk ehhez az úthoz — mondja Gosztola János, a paksi tanács titkára. — Tőlük hallottuk, milyen szeretettel fogadták őket a munkások. Egy kicsit irigyeljük is őket, hogy az országban először ők kezdték el a Hazafias Népfront támogatásával, munkások és parasztok személyi kapcsolatainak ilyen nagyszerű kiépítését ismerve falvaink lakosságának a munkások iránti növekvő szeretetét, megbecsülését, úgy gondolom, hogy egy országos mozgalom első fecskéi vagyunk mi is. A madocsaiak és a paksiak példáját hamarosan követik majd az ország más részén levő falvak parasztjai is. A paksiak egy egész délelőttöt az üzemben töltöttek. Velük tartott Vass Istvánná, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront országos titkára, meg a budapesti és kerületi népfront vezetők, akik ezt a találkozót megszervezték. Az egyik munkás, Arany László mutatott a vendégeknek egy füstös kis műhelyt Innen indultak el 1953-ban harminc munkással és két rossz esztergapaddal. Ma több mint kétszázan dolgoznak a vállalatnál és ötször nyerték el az élüzem kitüntetést. A gyár jelenleg a legmodernebb gépekkel van felszerelve és energiatermelésünk folyamatos biztosításában igen nagy szerepe van. Eddig az aratást tartották a legfontosabb munkának A gyár egyik tágas műhelycsarnokában nagy forróságot árasztó kemence mellett dolgoznak a lakatosok és a kovácsok. Fogóval, gyors mozdulatokkal izzó vaslemezeket emelnek a présgép alá. Olyan feketék, mint a kéményseprők. Sokáig nézi őket Vácz Ferenc paksi gazda, aztán azt mondja a mellette álló Koch Józsefnek: — Eddig én az aratást tartottam a legnehezebb munkának. Most látom, a gyárakban is akad hozzá hasonló nehéz munka. Itt is éppúgy megdolgoznak a kenyérért, mint mi, kint a földeken. A vendégeknek megmutatták az üzem két büszkeségét is. Az egyik egy hatalmas balanszírozógép, amelyből csak kettő van az országban, a másik egy óriás eszterga. Az esztergapadon most éppen a Tiszapalkonyai Erőmű egyik kilenctonnás turbináját javítja Főfai Jenő esztergályos. — Mennyit keres? — kérdezik tőle a látogatók. — Havi 2200—2600 forint között mozog — hangzik a felelet. Till Márton egyénileg dolgozó paraszt is a fizetés után érdeklődik Simon Lászlónál, aki egy modern német gépen fogaskerekeket mar. Elmondja, hogy a fizetésével elégedett, 2000—2300 forintot keres. Hozzáteszi még, hogy tavaly nagyon jól dolgozott az üzem, így tizenhét napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak. — Hát a bort szereti-e? — kérdi tőle Till Márton. — Mert van ám kint az autóbuszban egy demizsonom, tele paksi borral. Simon László azonban nem szereti a bort. Él-hal viszont a füstöletlen, fagyasztott fehér szalonnáért, amit Pesten csak néha lehet kapni. Till Márton erre azt mondja, akkor csak jöjjön le ő hozzá Paksra, mert ő éppen nemrég vágott egy hízót és a szalonnáját így készítette el. A műhelyek megtekintése után a gyár kultúrtermében ebéd várta a vendégeket. S amíg a zenekar kellemes dallamokat játszott a színpadon, a munkások és a parasztok a régi időkről és a jövőről beszélgettek. A gyár igazgatója, Barta Béla, a múltra emlékezve, arról beszélt, hogy a gyártulajdonosok, a politikai vezérek mindenáron a magyar dolgozók megosztására törekedtek. Előttük, munkások előtt a büdös parasztról* beszéltek, falun viszont "naplopó proliként* emlegették a gyárak dolgozóit. Az így keletkezett bizonyos ellentétek az elmúlt tizenöt év alatt nemhogy eltűntek, de az utóbbi két évben a legteljesebb barátság alakult ki a két osztály között. Ma már a munkás is aggódva néz az égre, ha nyáron későn jön az eső, hoszszú az aszály, és a földeken szántóvető parasztnak is jobban ízlik az étel, ha tudja, a munkások sem nélkülöznek, nem hiányzik asztalukról a kenyér. Már búcsúzáshoz készülődtek a paksiak, amikor azt mondották, hogy a gyári dolgozók és a közöttük levő barátságnak van egy feltétele. Mégpedig az, hogy az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat munkásainak is le kell, hogy jöjjenek hozzájuk a közeljövőben, hogy megmutathassák nekik, milyen is az a paksi vendégszeretet, milyen zamatosak a paksi borok, hogyan főzik a jó paksi halászlét Keserű Ernő il * Február végén megkezdik az 1958. évi nyereségrészesedések kifizetését A részesedés irányelvei változatlanok Az ország valamennyi vállalatánál folyamatban van és a legtöbb helyen még ebben a hónapban befejeződik a múlt évi mérlegbeszámolók készítése. Az érintett üzemekben ennek alapján állapítják meg a nyereségrészesedés nagyságát. A mérlegbeszámolókat az ország különböző részein 600— 700 revizor vizsgálja felül, akik az év végi leltárak készítésekor már megkezdték munkájukat. A revizorok tevékenysége körülbelül áprilisig tart. A Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a mérlegbeszámoló elkészültétől függően a nyereségrészesedés kifizetését február végén , március elején kezdik meg, s erre a célra 1957-hez hasonlóan ismét több százmillió forintot fordítanak. A nyereségrészesedés rendszere 1959-re is fennmarad és alapelvei is változatlanok. Az új termelői árrendszer bevezetése meglehetősen bonyolulttá teszi a tavalyi és az idei nyereség összehasonlítását, a beérkezett több mint 30 javaslat közül illetékes szerveink mégis azt az indítványt fogadták el, amely a nyereségrészesedést továbbra is a tavalyihoz képest elért fejlődéshez köti. A jutalom ugyanis ebben az esetben ösztönöz leginkább nagyobb eredmények elérésére. Az új termelői árrendszerből adódó átszámítások módszerét 1959 első negyedévének tapasztalatai alapján dolgozzák ki, ezért az idei nyereségrészesedés részletes feltételeit csak körülbelül májusban ismerhetik meg az üzemek dolgozói. A legfőbb feltétel azonban már most ismeretes, mégpedig az, hogy a tavalyinál jobb munkáért nyereségrészesedés jár. Növelik a bitumen exportját. A Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat 180 ezer forintot juttatott a Zalai Kőolajipari Vállalatnak a bitumen-export növelése érdekében. — Nógrád megye első erdőgazdasági gépállomása épül másfélmillió forintos költséggé a Balassagyarmaton.