Magyar Nemzet, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-30 / 100. szám

a Befejeződött a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület ülésszaka Pekingből jelenti az Új Kí­na. Szerdán közölték, hogy a Kínai Népi Politikai Tanács­kozó Testület országos bizott­ságának elnökévé kedden Csou En-lajt választották meg. Ugyancsak megválasztották az országos bizottság tizennégy alelnökét. A Kínai Népi Politikai Ta­nácskozó Testület országos bi­zottsága politikai határozatot fogadott el. A határozat han­­goztatja, hogy a »tibeti kérdés Kína belügye — nem szabad tűrni a külföldi beavatkozást«. A határozat elítéli a volt ti­beti helyi kormány és a tibeti reakciós­ klikk árulását és fegyveres lázadását. A határozat felszólítja az egész népet, a demokratikus osztályokat, a politikai párto­kat, a népi szervezeteket és minden hazafit, hogy a Kínai Kommunista Párt és Mao Ce­­tung elnök köré tömörülve va­lósítsák meg az országos népi gyűlés döntéseit, teljesítsék túl az 1959. évi népgazdasági ter­vet és terem­tsék meg Kínában a virágzó szocialista társadal­mat. A határozat elfogadása után Csou Eti­ la­, a Kínai Népi Po­litikai Tanácskozó Testület el­nöke elismeréssel nyilatkozott az ülésszak munkájáról. Csou En-laj Zárószavai után befejeződött a Kínai Népi Po­litikai Tanácskozó Testület ülésszaka. A tibeti lázadók titkos üzeneteit találták meg a kungtehlini kolostorban Utászából jelenti az Új Kí­na: Tibetben a kungtehlini ko­lostorban a lázadók két titkos üzenetének eredeti fogalmaz­ványát találták meg. Az üze­neteket a tibeti reakciósok Sagoba Ba-nak, a lázadók irá­nyítójának küldték Kalim­­pongba. Hruscsov fogadta Montgomeryt Moszkvából jelenti a TASZSZ­ Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke szerda reggel a Kremlben fogadta Montgome­­ry tábornagyot. Montgomery élesen bírálta az amerikai vezetőket New Yorkból jelenti a Reu­ter. Montgomery tábornagy a Columbia Broadcasting Sys­­tem­nek adott televíziós inter­jújában kérdésekre válaszolva élesen bírálta az amerikai ve­zetőket. Montgomery hangoztatta, hogy az Egyesült Államok ve­zetői­­nem túlságosan egész­séges emberek­. Ezzel kapcso­latban Eisenhower elnököt —­ aki alatt egykor mint katona szolgált —, valamint Dulles volt külügyminisztert és annak utódját, Hertert nevezte meg.­­A második világháború után — mondotta a tábornagy — a vezetés természetszerűleg az Egyesült Államok kezébe ment át. Véleményem szerint a tör­ténelem feljegyzi majd, hogy az Egyesült Államok vezetése nagyon­­váltakozó lüktetésű­volt, s nem olyan jó, mint le­hetett volna. A csúcsértekezletről az an­gol tábornagy kijelentette, nem ért egyet Eisenhower el­nöknek azzal a szándékával, hogy csak akkor vesz részt a kormányfői találkozón, ha bi­zonyos eredmény biztosított­nak látszik. Terror Argentínában Betiltották az Argentin Kommunista Párt tevékenységét Buenos Airesből jelenti a TASZSZ. Az argentin kor­mány hétfőn Frendizí köztár­sasági elnök aláírásával ren­deletet adott ki, amely "betilt­ja a kommunista tevékenysé­ged a köztársaság területét"­". A rendelet szerint Argentína te­­rületén tilos a kommunista pártnak, valamint minden olyan csoportnak, szervezetnek és egyesületnek a tevékenysé­ge, amely közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban áll, vagy együttműködik a kom­munista párttal. Monnerville lett a francia felsőház elnöke Párizsból jelenti az MTI. A francia szenátus keddi ala­kuló ülésén immár tizenheted­szer Monnerville radikális szenátort választották meg a francia parlament új felsőhá­­zának elnökévé. Az új alkotmány szerint Monnerville a francia állam második személyisége. Ő he­lyettesíti a köztársaság elnökét és elvben átmenetileg reá száll a köztársasági elnöki hatalom, ha a köztársasági elnöki szék megürül. A szenátus kommunista tag­jai a kommunista szenátorcso­port elnökévé Jacques Duc­­los-t, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárát választották meg. Választási harc Ausztriában (Bécsi levél) Az Ausztriában folyó vá­lasztási harc zavaros színjáték látszatát kelti a felületes szem­lélőben: ígéretek és vádak röpködnek, trükkök, manőve­rek és színleges harcok foly­nak, propaganda-anyagok ára­data özönlik. Politikusok, akik évek hosszú során át együtt dolgoztak, befeketítik egymást, és mégis, már megérhettük, hogy ilyen támadások után újra barátságban összeülnek. Helyesen tájékozódni nem könnyű a felületes szemlélő­nek, de még a választónak sem. A két kormánypárt azzal vádolja egymást, hogy mindig a másik törekszik egyedura­lomra. "Védekezz a vörös dik­tatúra ellen**, ez az Osztrák Néppárt fő jelszava az Oszt­rák Szocialista Párt ellen. Az Osztrák Szocialista Párt vi­szont könyörög a választók­nak, hogy több szavazatot ad­janak le rá, nehogy az Osztrák Néppárt kiszorítsa a koalíció­ból. Egyébként mindkét fél többször nyilatkozott arról, hogy a koalíciót tovább foly­tatják. Az Osztrák Néppárt értésre adta, hogy emellett ••nagyobb játékteret** óhajt, ami azt jelenti, hogy nagyobb befolyást követel, és célzott ar­ra a lehetőségre is, hogy a magát szemérmetlenül Szabad­ság Pártnak nevező neonáci pártot is bevonják a kor­mányba. •Hogy mit­ hoz a koalíció folytatása Ausztriának, azt mindkét kormánypárt óvako­dik a választási harcban ki­mondani. A Kommunista Párt egyik nyilatkozata erről a kö­vetkezőket állapítja meg:­­*A nép súlyos megterhelését, ár­emeléseket, a bérlemények dí­jának emelését, tömeges el­bocsátásokat, a szociális jutta­tások korlátozását vették terv­be. A kőolaj legnagyobb rész­ben a külföldi tőke kezébe megy át. A kormánypártok nem merik mindezt a választá­sok előtt keresztülvinni. A vá­lasztási harc során — amely­ben egyik párt a másikat vá­dolja — meg akarják tévesz­teni a népet közös bűneikkel és közös terveikkel kapcso­latban. Az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szocialista Párt vitáiban nincsen erről szó. Sem azokról a beismerésekről, ame­lyeket az Osztrák Néppárt poli­tikusai hónapokkal a választá­sok előtt a demokrácia sír­ásóira, Leipelre és Dollfussra, valamint Habsburg Ottó visz­­szatérésére vonatkozólag tet­tek. Most a Választási progra­mokban lakásügyi­ és bérlemé­­nyi díj­ problémák, a valuta és az életszínvonal nehézségei kerülnek szóba, olyan kérdé­sek, amelyek állandóan napi­renden voltak, de a koalíció nem oldotta meg őket. Mivel ezek a hiányosságok, s az egész gazdasági és politikai helyzet az osztrák nép elked­­vetlenedéséhez vezetett a két kormánypárt, mint "ellenzék** lép fel a választási harcban. A Szabadság Párt pedig, amely­nek a kormányzatban való részvétele legalábbis az Oszt­rák Néppárt mérlegelésétől függ, megkísérli "rendet te­­remtő" erőként fellépni (kit nem emlékeztet ez Hitlernek a harmincas években elhangzott jelszavaira?). Említésre méltó emellett, hogy a Szabadság Párt, amely a parlamentben is gyakran közvetlenül síkra szállt a nyugatnémet kon­szernek érdekében, a válasz­tási harcban eltitkolja a bonni revansistákkal való kapcsolatát. Az Osztrák Kommunista Párt, amely a baloldali szo­cialistákkal közös listán indul, választási felhívásában a dol­gozó nép érdekeit képviseli. Követelései élén ez áll: A munkaalkalom biztosítása olyan gazdaságpolitikával, amely a nép szükségleteiből, nem pedig a milliomosok pro­fitéhségéből indul ki; az ára­kat, díjszabásokat és a bér­lemények díját ne emeljék; a kőolaj és a volt német javak biztosítása Ausztria részére; a nyugdíjkorhatár leszállítá­sa férfiaknál 60, nőknél 55 évre. Hogy mennyire egyeznek ezek a követelések a dolgozók kívánságaival, azt mutatja például a kőolajmunkások tüntetése a tömeges elbocsá­tások és a kőolajforrásoknak az USA monopóliumok részé­re történő kiszolgáltatása el­len, valamint a szakszervezeti egység egyes jelentős eredmé­nyei az üzemi bizottságok megválasztásánál. A választási harcban való tájékozódás lehetőségeihez tartozik természetesen a vá­lasztási propagandaanyag nagytömegű terjesztése. Itt ha­talmas pénzösszegek állnak szemben a munkások áldozat­­készségével. Szemben áll itt a kormánypártok részére az ál­lami rádióban biztosított sok­órás adásidő a kommunisták­nak engedélyezett ötször öt perccel. És itt lép a küzdőtér­re az úgynevezett ••független sajtó**, amely a legrosszabb indulatú uszítástól sem riad vissza. Így például hogy hű­hóval tálalták egy állítólagos olasz kapitány ••leleplezéseit** a csehszlovák "Schweigela­­ger**-ről. Néhány nappal ké­sőbb hivatalosan megállapí­tották, hogy egy büntetett elő­életű, notórius, nemzetközi szél­hámos tolvajról van szó, aki mindezt kiagyalta. Ezt a lelep­lezést természetesen nem hoz­ták a ••független** újságok az első oldalon. Egyes kommentátorok arról elmélkednek, hogy a szocia­lista munkások közül sokan, jóllehet elégedetlenek a párt vezetőségének irányvonalá­val és félnek a reakció előre­nyomulásától, a Végletekig hajtó propaganda hatása alatt mégis az Osztrák Szocialista Párt jelöltjeire szavaznak, ahelyett, hogy a munkásmoz­galom baloldalához csatlakoz­nának. A klérus is beavatkozott a választási küzdelembe. Nem­régiben közzétették a ••pápai tilalmat**, amely szerint a kommunisták által támoga­tott jelöltekre szavazni nem szabad. Mindez persze megne­hezíti, hogy összhangba hoz­zák Ausztriában a Valódi han­gulatot, az osztrák nép kíván­ságait és érdekeit a lehetséges választási eredményekkel. Mint mondták, nem könnyű a vá­lasztási harcban helyesen tá­jékozódni, sem a felületes szemlélőnek, sem a választók­nak. A koalíciós pártoknak egyébként ez is a céljuk. Ottó M. Horn Magyar Nemzet Kézfildítő munkatárnak jelenti : A lengyel sajtó a varsói értekezlet eredményeiről Valamennyi szerdai lengyel lap első oldalon közli a varsói tagállamok és a Kínai Népköz­­társaság külügyminisztereinek értekezletéről kiadott közös közleményt és a fogadáson el­hangzott pohárköszöntőket. A Zolniez Wolnosci már ma­gát a közleményt is kommen­tálja és a többi között így ösz­­szegezi a közleményből levon­ható fontos következtetéseket:­­Először: a varsói szerződés tagállamai és a Kínai Népköz­­társaság a genfi tanácskozás küszöbén egységes álláspontot foglalnak el atekintetben, hogy milyen kérdések szerepeljenek Genf napirendjén és a várha­tó csúcstalálkozón. Egységes az álláspontjuk valamennyi probléma megítélésében is. Másodszor: a varsói értekez­let eredményeként a Szovjet­unió a genfi tanácskozáson a szocialista országok — bele­értve a Kínai Népköztársasá­got is — közös álláspontját képviseli. Harmadszor: a szo­cialista államok úgy vélik, hogy a genfi tanácskozás és a csúcstalálkozó témája nem lehet más, mint a Németor­szággal kötendő békeszerződés és a berlini kérdés. A szovjet kormány ismeretes javaslatai alapján lehetséges ezeknek a problémáknak a megoldása. Olyan kérdések megtárgyalá­sa viszont, mint Németország egyesítése — amelyet külön­ben kizárólag a németek old­hatnak meg, külső beavatko­zás nélkül —, továbbá az európai biztonság bonyolult problémája, csak akadályoz­nák a­ megegyezés lehetősé­gét.*­ Lengyel újságírókörökben emellett felhívják a figyelmet az értekezlet határozott állás­pontjára, Lengyelország és Csehszlovákia részvételét ille­tően a genfi tanácskozáson. A közlemény erre vonatkozó megállapításai — hangoztatják — különös nagy helyesléssel találkoznak a lengyel közvéle­mény részéről és a nyugati ha­talmaknak nehéz dolguk lesz, ha ezt nem akarják figyelem­be venni. Rámutatnak arra is, hogy a varsói értekezlet konst­ruktív és határozott álláspont­ja erősíti azoknak a nyugati köröknek a pozícióit, amelyek tényleg a hidegháború és az erőpolitika felszámolására tö­rekszenek s megtisztítja a nemzetközi kapcsolatok lég­körét egy olyan fontos kelet— nyugati tanácskozás előesté­jén, amelyhez nagy reménye­ket fűznek az emberek az egész világon. Érdemes még megemlíteni a Zycie Warszawy cikkét a négy nyugati külügyminiszter pári­zsi megbeszéléséről.­­Herter­­nek sikerül-e összetákol­nia?** — ezt a címet viseli a kommentárt, amely többek kö­zött megállapítja, hogy Aden­­auer és Brentano nem vették figyelembe Macmillan rugal­masságra hajló koncepcióját, Bonnt támogatja Párizs és mindez nemhogy csökkentette, hanem ellenkezőleg, fokozta a meglevő nézeteltéréseket az at­lanti szövetségesek között.­­­Ebben a helyzetben — írja a lap — a nyugati sajtó azt re­méli, hogy Herter új amerikai külügyminiszter Dulles tradí­cióját folytatja és el tudja majd simítani a nézeteltérése­ket. Kiderül majd, hogy sike­rült-e ...« Ami Varsó diplomáciai életét illeti, az a külügyminiszterek hazautazása után is rendkívül élénk. Szerda délután megér­kezett a lengyel fővárosba Su­tait­no indonéz elnök. A varsói lapok az érkezés napján nagy teret szenteltek az államfő sze­mélyének és a lengyel—indo­néz kapcsolatok alakulásának. Kiemelik, hogy az indonéz kormány az elsők között támo­gatta a Szovjetuniónak az atom- és hidrogénfegyverek betiltására tett javaslatát. Somogyi Nóra Hruscsov köszönete a születésnapi jókívánságokért Moszkvából jelenti a TASZSZ. Hruscsov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke a Pravdában köz­zétett levelében a legmele­gebben megköszöni minden szervezetnek és magánsze­mélynek a 65. születésnapja alkalmából hozzá intézett üd­vözleteket. Egész lelkemből köszönöm a szovjet elvtársaknak és külföl­di barátainknak — írja Hrus­csov —, hogy kifejezték: he­lyeslik a párt Központi Bizott­sága és a szovjet kormány te­vékenységét, amely a kommu­nizmusnak országunkban való mielőbbi felépítésére, a béke és a nemzetközi biztonság megerősítésére irányul, köszö­nöm a személyemhez intézett jókívánságokat. Kedv­es Elvtársak, meg le­hetnek győződve arról — írja levelében befejezésül Hrus­csov — hogy erőmet nem kí­mélem szeretett kommunista pártunk, a szovjet nép, a vi­lágbéke megerősítése szolgála­tában. .Csütörtök, 1950. tente­r. Antik a hite mögött van CUKOR ÉS SZABADSÁG A kubai forradalom győ­zelme, mint azt az azóta eltelt időben a kubai nép barátai és ellenségei egyaránt leszögez­ték, teljesen új helyzetet te­remtett nem csupán az Egye­sült Államok és Kuba viszo­nyában, hanem hatással volt egész Latin-Amerikára. A korábbi katonai puccsok nyomán történő hatalomátvé­teltől eltérően ugyanis Ku­bában valóságos népmozgalom alapján jött létre a fegyve­res felkelés, mely elsöpörte az amerikai imperialistákat ki­szolgáló Batista-féle dikta­túrát. Ebben a harcban részt vettek a parasztok és a cukor­nád-ültetvények idénymun­kásai csakúgy, mint a városi szervezett munkásság. Követ­kezésképpen a forradalom népi és demokratikus jellege szükségszerűen megmutatko­zott egyrészt a reakciós dik­tatúra maradványai elleni harcban, másrészt pedig az ország belső problémáinak olyan jellegű megoldására való törekvésben, mely nagy vonásokban megfelel a kubai nép érdekeinek. Bias Roca, a Kubai Népi Szocialista Párt főtitkára nemrégiben rámuta­tott a Kubában bekövetkezett változások lényegére. A ku­bai forradalom, népi forrada­lom — mondotta Roca —, amely a nagybirtok ellen irá­nyul és célja, hogy a parasz­toknak juttassa a földet. A kubai forradalom a gazdasági függetlenség és az iparosítás forradalma, minthogy e két té­nyező biztosítja és megerősíti az ország függetlenségét és szuverenitását. Fidel Castro, Kuba minisz­terelnöke az elmúlt héten nem hivatalos vendégként az Egye­sült Államokba utazott. Uta­zása újból felvetette az Egye­sült Államok és Kuba gazda­sági és politikai viszonyának számos problémáját. Az ame­rikai lapszerkesztők társasá­gának gyűlésén Castro elmon­dotta, hogy ez a viszony a legutóbbi időkig­ csáf­ a­z Egyesült Államok érdekeit szolgálta. Az USÁ-val folyta­tott kereskedelem a kubai népnek tíz év alatt másfél­­milliárd dollár veszteséget okozott. A két ország poli­tikai kapcsolatát illetően a kubai miniszterelnök arra is rámutatott, hogy az ame­rikai kongresszus hogyan mó­dosította a Kuba "szuvereni­tását és függetlenségét** meg­hirdető "egyesített határoza­tot**. Ez a módosítás feljogosí­totta az Egyesült Államok kormányát, hogy a Kubában élő amerikai állampolgárok és az "amerikai tulajdon** bizto­sításának ürügyével nyíltan beavatkozzék Kuba belügyeibe. Amerikai tartózkodása alatt Fidel Castro találkozott az or­szág vezetőivel, szenátorokkal és képviselőkkel. A velük folytatott beszélgetések során hangsúlyozta, hogy Kuba jó viszonyt akar fenntartani az Egyesült Államokkal, de eh­hez az szükséges, hogy az USA módosítsa kereskedelempoli­tikáját azzal az országgal szemben, amelynek "létkérdés a termelt cukor értékesítése**. Az Egyesült Államok részé­ről a kubai cukor felvásár­lása körüli huzavona termé­szetesen nem gazdasági, ha­nem politikai akció. Az Egyesült Államok kubai gazdasági érdekeltsége még egy Kuba számára mél­­tányosabb kereskedelmi poli­tika mellett is kölcsönösen elő­nyös kapcsolatokat biztosíthat­na. (Kubában az Egyesült Ál­lamok mintegy egymilliárd dollárt fektetett be különböző vállalatokba.) Az Egyesült Ál­lamok monopolista körei azon­ban gazdasági és politikai mo­nopolhelyzetet szeretnének fenntartani Kubában. Az a tény, hogy a baloldali erők a forradalomban való részvéte­lük alapján ma fontos szere­pet játszanak Kuba életében, aggodalommal tölti el a wash­ingtoni uralkodó köröket. A Wall Street Journal rámutat arra, hogy **a kubai gazdasági átalakulások jobban megrémí­tették az amerikai üzletembe­reket, mint az államférfiak po­litikai kijelentései**. Különösen áll ez a földreformmal kap­csolatos intézkedésekre. Ami­kor Fidel Castrót megkérdez­ték Washingtonban, hogy mi lesz a sorsa az amerikai tu­lajdonban levő cukornád ül­tetvényeknek, s hogy a kubai kormánynak valóban szándé­kában van-e elkobozni ezeket, a miniszterelnök kijelentette, hogy Kuba "nem elkobozza, hanem törvényesen kisajátít­ja** a szóbanforgó ültetvénye­ket. Tudni kell ugyanis, a ku­bai földek mintegy 45 száza­léka külföldi monopóliumok tulajdonában van. A kisajátí­tott földeket 25—65 hektáros parcellákra tagolják és így osztják szét a parasztok kö­zött. A földreform lényegében a 650 hektárnál nagyobb kiter­jedésű birtokokra vonatkozik, ezek a földek kerülnek aztán kiosztásra a parasztok között. A földreform megvalósítását, sőt további kiszélesítését sür­geti ma Kuba közvéleménye. A kubai parasztok égető szük­ségleteinek kielégítésére ez lenne a legfontosabb lépés. A földreform terve azonban rendkívüli mértékben izga­lomba hozta az amerikai tő­kés sajtót. "Kommunista be­hatolásról** cikkezik a US News & World Report és igyekszik félrevenni a haran­got a régi mesével, a "moszk­vai ügynökökről**. Szinte nincs olyan kubai vezető, beleértve Fidel Castro öccsét, Raul Cast­rót, a hadsereg jelenlegi pa­rancsnokát, akit ne nyilvání­tanának kommunistának — Fidel Castrót pedig a kommu­nisták "útitársá"-nak. Ezzel azonban csak nevetségessé te­szik a kubaiak előtt az egész amerikai propagandát. Való igaz, hogy a kommunisták a Kubai Népi Szocialista Párt tagjai, derekasan kivették ré­szüket a harcokból és részt vesznek az ország politikai életében, hosszú idő óta elő­ször van lehetőségük legálisan harcolni a párt célkitűzéseiért. A hatalom azonban a Fidel Castro vezette "Július 26-a mozgalom** irányítása alatt áll. A kormányban képvisele­te van a kis- és középpolgár­ságnak, valamint a latifun­diumokkal nem rendelkező földbirtokosságnak. Ezek a társadalmi­­erők az imperia­lizmussal szemben ellenállást fejtenek ki, védelmezve saját érdekeiket, az ország nemzeti függetlenségét. Ingadoznak azonban azoknak a társadal­mi-gazdasági átalakulásnak végrehajtásában, amelyek biz­tosítanák a társadalmi hala­dást. A kommunisták támogat­ják az új hatalmat és védik a külső és belső reakció táma­dásaival szemben. Ugyanak­kor azt követelik, hogy a kor­mány széles népi koalíción alapuljon és a hatalomban ne­­csak a burzsoázia és a kispol­gárság, hanem a parasztok és a munkások is képviselve le­gyenek. Az Egyesült Államok mosta­ni politikájának legfőbb cél­kitűzése a kubai forradalom­ban kialakult egység és szö­vetség megbontása. Washing­tonban nagyon jól tudják, hogy­ Kuba mai vezetői nem kommunisták, de az is vilá­gos számukra, hogy ha sike­rülne elszigetelni a kommunis­tákat, könnyebb lenne megin­gatni a Castro kormány hely­zetét és visszaállítani azt az állapotot, amikor az Egyesült Ál­lantoktól mindössze 90 mér­­földnyire levő Kuba szilárd amerikai támaszpont volt. A nyílt fenyegetések, a zsarolás politikája mellett ma az USA olyan irányban is puhatolózik, hogy a jelenlegi vezetők kö­­zül vajon kit lehetne megvesz­tegetéssel új Batistává nevel­ni, vagy esetleg a régit vissza­vinni. F. M.

Next