Magyar Nemzet, 1960. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

»­4 Magyar­ Nemzet A Vá­rban helyezik el M& I­!Nemzeti Környvb­árrst A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA »hegyen a Vár a kultúra vá­ra« — írta a Magyar Nemzet 1957. november 27-én. A továb­biakban kifejtettük, melyek azok az intézmények, amelyek­nek várbeli elhelyezése a leg­sürgetőbb szükség megoldását jelentené.­­Legelsősorban a Széchényi Könyvtár, a magyar nemzeti könyvtár. Jelenlegi helyzetét egyetlen szóval lehet csak jellemezni: katasztrofális. A Nemzeti Múzeum Múzeum körúti épületén kívül tizenkét épületben van elhelyezve a vá­ros különböző pontjain, nem­zeti kincset jelentő gyűjtemé­nyeinek egy része ömlesztett ál­lapotban pincékben pusztul. Évek óta keresnek az illetéke­sek megfelelő új helyet, de nincs Budapesten erre alkal­mas épület. Szakértők szerint a Várpalota krisztinai, délnyu­gati szárnya, amelynek újjá­építése a legelőrehaladottabb állapotban van, alkalmas lenne a nemzeti könyvtár elhelyezé­sére.­ A javaslatot lapunk ha­sábjain heteken át termékeny vita követte. A problémát a párt és a kormány határozata oldotta meg, amelynek alapján máris megkezdődtek a Vár új­jáépítése tízéves programjának tervező munkái, oly módon, hogy a Várpalota a hozzá tar­tozó építményekkel együtt szá­mos kulturális intézménynek, közöttük a nemzeti könyvtár­nak otthont ad majd. Tanulmányút külföldön Hétfő délelőtt a Művelődés­­ügyi Minisztérium könyvtári osztálya tájékoztatta a sajtót a nemzeti könyvtár építésével kapcsolatban külföldi tanul­mányúton járt könyvtári szak­emberek és építészek tapaszta­latairól. Szekeres Pál, a minisztérium könyvtári osztályának vezető­je, bevezetőben ismertette a könyvtár elhelyezésének jelen­legi helyzetét és azokat a­­hát­rányokat, amelyek ebből az ol­vasóközönség kiszolgálására származnak. Elmondotta, hogy a lassú, nehézkes könyvtári munka ma már az olvasókö­zönség, az írók és újságírók, valamint a tudományos kuta­tók munkájának nem segítője, hanem sokszor akadályozója. Az a határozat, amely a nem­zeti könyvtár méltó helyét a Várpalotában jelölte ki, nem­csak a könyvtár­ megfelelő el­helyezését biztosítja, hanem azt is, hogy ez a hatalmas épület végre valóban a magyar népet szolgáló intézmény hajléka lesz. A külföldön járt küldöttség tagjai: Hámori Béla, a Széché­nyi Könyvtár főosztályvezető­je, és helyettese, dr. Pajkossy György, valamint Hidasi Lajos, a Vár főépítésze és Havassy Pál, a Vár tervező részlegének műteremvezetője. A delegáció a közelmúltban hosszabb ta­nulmányutat tett külföldön, hogy megismerje a korszerű könyvtárak építésének és be­rendezésének legújabb ered­ményeit. Felkeresték Moszkva, Varsó, Krakkó, Zürich, Bern, Lausanne, Genf, München és Bécs összesen huszonnégy könyvtárát, hogy tapasztalatai­kat az itthoni együttes tervező munkában érvényesíthessék. A küldöttség tagjai beszámoltak arról, hogy a baráti országok­ban rendkívül szívélyes fogad­tatásban részesültek és mesz­­szemenő segítséget kaptak. Moszkvában szerződést kötöt­tek, mely szerint Pascsenko fő­mérnök, a Szovjetunió legfőbb könyvtártervező szakembere segítségére lesz magyar kollé­gáinak és a Szovjetunió rendel­kezésünkre bocsátja ezzel kap­csolatos dokumentációs anya­gát. Hogyan működik a korszerű könyvtár A külföldön járt szakembe­reknek számos fontos kérdésre kellett megoldást találniuk, ugyanis hazánkban évtizedek óta nem volt önálló könyvtár­­építkezés és így a korszerű könyvtár­építés és telepítés minden eredményével meg kellett ismerkedniük. Min­denekelőtt arra a kérdésre ke­restek feleletet, hogyan oldják meg a meglevő épület megfe­lelő átalakítását és berendezé­sét, ennek során milyen mű­anyagokat lehet felhasználni és hogyan kell korszerűen megoldani az olvasószolgálat elhelyezését. A Szovjetunióban és nyugaton is a korábbi 200— 400 személyes olvasótermeket a kisebb, negyven-ötven, leg­feljebb száz személyes olvasó­termek váltották fel, a köny­vek elhelyezését pedig részben szabadpolc rendszerrel, rész­ben pedig tömör raktározással korszerűsítik. A moszkvai Lenin-könyvtárban, amely napi 6—7000-es olvasóforgalmat bo­nyolít le, lenyűgöző gyorsa­sággal és pontossággal, több­­százezer kötetes szabad polc van, melyről az olvasó maga választhatja és veheti ki a neki szükséges könyvet. A könyvtár húszmillió kötetes állománya nagyobbrészt tömör raktározással van elhelyezve,­­azaz oly módon, hogy a polcok sűrűn egymás mellett állanak, tizenkint egy-egy utca szakítja meg sorukat és ötletes techni­kai apparátus segítségével könnyen mozgathatók, hogy a keresett könyv kiemelhető le­gyen. Ilyen módszerrel készül a Szovjetunióban a novo­­szibirszki akadémiai könyvtár, amelynél korszerűbb Európá­ban jelenleg nincs. Közép-Európa legnagyobb könyvtárépítkezése A szakemberek tanulmá­nyozták a könyvtári technoló­gia gépesítését és azt a benyo­mást szerezték, hogy a túlzott gépesítés a jó munka gátlójá­vá lesz. Tanulmányozták a könyvanyag vízszintes és füg­gőleges szállításának, valamint a könyvtár különféle részeit összekötő kapcsolat módsze­reit. Külön foglalkoztak azzal a kérdéssel, miképpen biztosít­ják a külföldi könyvtárak a helyiségek teljes csendjét, csendpadlóval, az ajtók kikü­szöbölésével, a falak és a mennyezet hangtompító mű­anyag-borításával és a kis, egy-két személyes olvasópul­­tokkal. A magyar szakembe­rek külföldi kollégáikkal meg­vitatták a könyvtárak és a raktárak fűtésének és kondi­cionálásának problémáit, arra a következtetésre jutva, hogy általában 16—18 fokos hőmér­séklet és 45—79 százalék rela­tív nedvesség-tartalom konzer­válja leginkább a hatalmas könyvanyagot. Meglepetéssel tapasztalták, hogy külföldön az olvasótermek és olvasóasz­talok megvilágítási erőssége a nálunk megszokottnak mintegy háromszorosa. A külföldi szakemberek őszinte elismeréssel hallották, hogy államunk milyen nagy áldozatkészséggel foglalkozik a nemzeti könyvtár elhelyezésé­vel. Nyugaton különösen az okozott meglepetést, hogy a száz-kétszáz millió forintnyi beruházást államunk a Vár épületkomplexumának az egy­­milliárdot meghaladó költség­­vetésében vállalta magára. A delegáció tapasztalatai szerint a Nemzeti Könyvtár építkezé­se Közép-Európa legnagyobb könyvtárépítő munkája lesz. A Nemzeti Könyvtár a Ma­gyar Nemzet vitaindító javas­latának megfelelően a Vár­palota Krisztina körúti, úgy­nevezett F-szárnyában lesz, amely mintegy 190 000 légköb­méter terjedelmű épület. A tervezés már ez évben meg­kezdődik, az építkezés azonban előreláthatólag 1963-ban indul meg, mert beilleszkedik az egész terület tízéves építési tervébe, amelynek során a Ki­rályi Vár, a Sándor-palota, a Várszínház, a Honvédelmi Mi­nisztérium, a Karmatica-kolos­­tor és a József főherceg palota volt épületeit is helyreállítják és néhány új épülettel kiegé­szítve, Budapest építészetileg legszebb tömbjévé képezik ki. A tervek biztosítják a komp­lexum megfelelő közlekedését. A könyvtári szárnyat nemcsak az oroszlános Dísz térről, ha­nem a Palota tér felől is meg lehet majd közelíteni, s ez utóbbi érdekében egy tizenhét méteres szintkülönbséget áthi­daló Hitrendszert fognak épí­teni a Palota tér felőli oldalon. A könyvtár belső kiképzése olyan lesz, hogy előrelátható­lag ötvenesztendős fejlődést biztosít, vagyis a Széchényi Könyvtár jelenlegi másfél­­milliós könyvállományát öt­millió kötetig lehet majd fej­leszteni. A raktárak ezenfelül biztosítják majd az ez idő alatt várható kézirat- és egyéb do­kumentum-mennyiség korsze­rű elhelyezését is. A külföldön járt szakembe­rek tapasztalataik felhasználá­sával a legrövidebb idő alatt elkészítik a hatalmas építkezés terveit, amelyek jóváhagyásuk után lehetővé teszik, hogy va­lóra váljon az első lépés azon az úton, amelyen a Vár való­ban a kultúra vára lesz. Zay László ÜT0180 ASSZONYA Japán filmdráma Csak 18 éven felülieknek Bemutató Budapesten, március 3 12 könyvespolc Trencsényi-Waldapfel Imre: Vallástörténeti tanulmányok Főleg korábbi, mintegy har­mincéves vallástörténeti ku­tató munkájának leglényege­sebb mozzanatait összegező tanulmányokat gyűjtött össze e kötetében Trencsényi-Wald­apfel Imre professzor. A ta­nulmányok tekintélyes része különböző tudományos folyó­iratokban jelent meg — egy részük most került kiadásra magyar nyelven először —, publikálásuk tehát minden­képpen fontos és időszerű volt. Az írások elsősorban a görög és római társadalomban nagy szerepet játszó mítoszok­kal, vallásokkal, vallási intéz­ményekkel és a vallásnak az antik filozófiában korán fel­lépő kritikájával foglalkoznak. A kötet néhány olyan — a gö­rög és a római mitológia keleti elemeire és az ószövetségi mitológia marxista értelmezé­sére vonatkozó — tudományos dolgozatot is tartalmaz, ame­lyek a haladó tudósok körében nemzetközi érdeklődést kel­tettek. A szovjet vallástörté­nészek több terjedelmes publi­kációt szenteltek Trencsényi- Waldapfel professzor munkás­sága ismertetésének. A vallás­­történeti tanulmányoknak ezt a fontos gyűjteményét az ér­deklődő olvasókon kívül az egyetemeken mostanában meg­kezdődött vallástörténeti kol­légiumok előadói, előkészítői forgathatják nagy haszonnal. (Akadémiai Kiadó.) Győre Imre: Korba esős ének A kötet címadó versében ol­vassuk ezeket a sorokat: »Kor­­bácsot adott kezembe az idő — hogy a langyosakat, s önmaga­mat ostorozzam...« Három verseskönyve jelent meg rövid pár esztendő alatt Győre Imrének. A mostani, a Korbácsos ének mintegy össze­foglalja fiatal kora ellenére már mennyiségileg sem jelen­téktelen életművét. A közvéle­mény mint a fiatal költőnem­zedék egyik kiemelkedően te­hetséges tagját tartja őt szá­mon, s joggal, verseiből egy szüntelenül lángoló, a szocializ­mus eszmeiségétől áthatott, egyre biztosabb mesterségbeli tudású lírikus markáns arcéle bontakozik ki. A jelzők sor­rendje ezúttal nem véletlen: Győré költészetének egyik leg­főbb jellegzetessége — most is, de indulásakor különösen fel­tűnő módon — a lángoló szen­vedély, az izzásig hevült ne­mes pátosz,­­­a langyosaknak s önmagának­ szinte aszketikus ostorozása. Fiatal költőink között azon kevesek közé tartozik, akik ké­sőbbi fejlődésének iránya ko­rántsem “­sejtelem”, mint va­laki az ifjú lírikusok egy ré­széről szólva találóan megje­gyezte. Nála tökéletesen biz­tos, végleges elhatározássá, akarattá, tetté keményedett érzésekről van szó, melyek egyre szélesebb skálán szólal­nak meg. Korábbi köteteinek olvasásakor a nyelv árnyal­tabb, finomabb, hajlékonyabb, s könnyedebb kezelését, gazda­gabb hangzását kértük tőle számon. A Korbácsos ének most meggyőz arról, hogy Győre Imre eszme- és képze­letvilágának fejlődését, gondo­lati gazdagodását anyagának, a nyelv titkainak tökéletesebb elsajátítása is követi. A kötet néhány terj­edelmesebb ciklusa — különösen a Mese a vándorlegényről című — el­árulja, hogy népköltészetünk tiszta forrásaiból is merít. Megragadóan szép az eddigi költői pályáját összegező Be­széd című ciklus. »A gond vizéből ittam — s így szóltam: emberek — nézzétek, hang­jaimban — a hangotok remeg.* Másokért élni, mások boldog­ságáért harcolni — korábbi verseinek is egyik domináló mondanivalója volt; e kötetből ez a magasrendű közösségi ma­gatartás árad és győz meg a társadalom és a kor mély ösz­­szefüggéseit értő, a haladás irányát ismerő költő igazáról. (Magvető.) (t. i.) Mihai Beniuc : Villámok és csillagok Költő, akinek soraiban egy­szerre ismerünk rá a magyar irodalom és a román versmű­vészet ízeire: ez Mihai Beniuc vonzásának titka számunkra. Eminescu sorai itt Petőfi zeng­­zetével teljesebbek; a román dallam Ady és József Attila versmondataitól gazdagodik férfias erővel. Beniuc fiatalon ismerte meg a magyar költé­szetet ,­s már ifjúkorában el­utasított minden sovinizmust. Költői fiatalságában is európai áramlatok sűrűjében kereste a maga egyéni útját: a tett­­vágy és nihilizmus szélsőségei között hányódva szélsőséges formakultúrákkal is próbálko­zott: népdaltól a szabadversig számos eszközt próbált, hogy haragját, megvetését az elnyo­mók ellen kifejezhesse. A dolgozó nép szeretete és a művészalázat akkorra érlelte meg tehetségét, mikor minden képessége szabadon fejlődhe­tett ki — a szocializmusban. Régi történelmi témái is — az új történelmi fordulóban ér­nek be: a “Vörössüveges” című hosszabb versében, ahogy Ho­­ria és Closca lázadását idézi, már egy lírai realizmus kör­vonalai sejlenek fel. Az élet­öröm hangja zeng fel új ars poeticájában , s ha olykor úgy érezzük, hogy ennek a költői hitvallásnak megvalósí­tása közben időnként egyhan­gúbb lesz a verse, e rövid s át­meneti szakasz után új költe­ményeiben már gazdag, az élet teljességét tükrözi. Műfordítóink szeretettel, mű­gonddal ültették át Mihai Be­niuc verseit magyarra. Jékely Zoltán, Szabó Magda, Lator László fordításai mellett öröm­mel láttuk kiváló romániai ma­gyar műfordítók közreműkö­dését: emeljük ki Franyó Zol­tán és Székely János munkáit. (Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó.) (u. t.) Földes Péter : Mennyei páncélvonat A tizennégy éven felüli ifjú­ságnak szól, de a felnőttek már-már homályba vesző em­lékeit is életrekelti Földes Pé­ter könyve a proletárdiktatúra heroikus harcairól és hő­sies elbukásáról. Régi hiányt pótol ez az­­ adatai­ban hiteles regény, mert hiszen mivel kelthetnénk fel jobban a fiatalság lelkesedését, a nagy elődök iránti tiszteletét, mint­ha Kun Béla, Szamuely Tibor, Korvin Ottó, Landler Jenő, Stromfeld Aurél és számtalan névtelen harcostársuk eszmé­nyi alakját állítjuk elébük? Az ifjúsági regény, némileg leegy­szerűsített formában, tükrözi a 133 nap alatt felszínre jutott és egymással összeütközésbe ke­rült társadalmi erők mozgását. Szépen mutatja az élet-halál­­harcát vívó Szovjetunió és a fiatal magyar proletárdiktatúra kapcsolatát, Lenin szerepét és útmutatásainak óriási jelentő­ségét. Az egyetlen, amit hibájául róhatnánk fel, hogy túlságosan is nagy részletességgel foglal­kozik a hadműveletekkel (bár kétségtelen, hogy ez a fiúolva­sók képzeletét nagymértékben megragadja). Talán helyesebb lett volna, ha az egyébként ki­tűnő regény több helyet és időt szentel a nagy ellentétes osztá­lyok — munkásság, szegény­parasztság egyrészről és a tő­kés, feudális úri osztály más­részről — bemutatása mellett a speciális magyar viszonyok között nem jelentéktelen kis­polgári befolyás ábrázolásának. (1. r.) R­ádió­­ Televízió Különös műfaj a Szabó-család. Hasonló sorozatok azelőtt is léteztek és mindig nagy érdek­lődés kísérte a szereplők sor­sát, a bonyodalmakat. A siker valószínűleg két forrásból táp­lálkozik: a nagyszámú hallga­tó­tábor egyrészt a legmaibb máról hallhat, a néhány napos friss eseményeket a rádióbeli “fiktív« család tagjai már megtárgyalják, s miután mindez rádiójátékszerűen zaj­lik, nagyobb útmutató-peda­gógiai ereje van bármilyen kommentárnál. (A legszélesebb értelemben vett közönség mai témára szomjazó érdeklődésé­nek szinte végleges bizonyíté­ka ez.) A siker másik forrása: a hallgatók szinte saját szavu­kat hallják, nem a művészi tömörítő­ erő, hanem a naturá­lis közelség és hasonlóság vonz. A Szabó-család tükör, melyben a hallgatók önma­gukkal ismerkednek. Bizo­nyíték arra, mennyire önma­gukat akarják hallani, az a sok levél is, mely a szerkesz­tőkhöz kerül, s melyben a hall­gatók pontosan előírják, mi­lyen fordulatokat akarnak a Szabó-család élete folyásá­ban. Mindezekből következik, hogy a műfaj rangjáról vitat­kozni fölösleges, a hatása pe­dig óriási. A legfontosabb te­hát, hogy a Szabó-család írói, szerkesztői ezt a helyzeti előnyt kihasználják, s anélkül, hogy a sorozat népszerűségét kockáztatnák, még igényesebb emberformáló szándékkal folytassák e hétköznapi króni­kát. Lehetőleg el kell kerülni a “bestselleres”, olcsó fordula­tokat, és óvakodni attól, hogy az állandó szereplők emberi­­lélektani sémákká merevedje­nek. A múlt heti adásnál sok­kal jobb Szabó-család részle­teket hallottunk már. Új agitprop-műsorral je­lentkezett szombat délután a rádió. A külpolitikai kaleidoszkóp so­krétű, változatos sorozat­nak ígérkezik, a bemutatkozás mindenesetre biztató volt. Friss külpolitikai események ismertetése, nem híradás­, de riportszerűen, szemtanúk, tu­dósítók beszámolóival, kör­nyezetrajzzal, interjúval, hely­színi közvetítésekkel. Eleven, valóban rádiószerű vállalko­zás, kíváncsian várjuk a foly­tatást És még egy újdonság: szinte a Külpolitikai kaleidoszkóp testvérműsoraként megindult A világtörténelem legfrissebb kiadása című sorozat. Történelmi napi­lap, rádió hírszolgálat és riport formájában évezredek és év­századok előtti eseményekről “tudósít” a kor riportere és szpíkere. Elsőnek a bronzkor vége és a vaskor kezdete kö­zötti nagy eseményekről szá­moltak be a hallgatóknak. A sorozat kitűnőnek ígérkezik, népszerű formájában színvona­las, szórakoztatva művei, ironizáló napilap stílusában is tömör. A szolidan alkalmazott hangkulisszák jól sikerültek. Nem nehéz megjósolni, hogy a sorozatnak nagy sikere lesz. Az ötletért és a kivitelezésért dicséret illeti a rádiót. A televízió szombaton Lata­bár-estet sugárzott. A keret nagyobb igényű, “televíziós monográfiá­val* biztatott. Latabár Kálmán nagy komikus, bár a lata­­báriádák is csak természetes, eredeti környezetükben élnek és hatnak, kiragadott jelene­tek, operett- és filmrészletek halmazából csupán egy ismert figurát láttunk, de nem raj­zolódhatott ki egy művész ha­tározott profilja, sajátos ka­raktere — holott éppen ez lett volna a mű­sor érdekes feladata. A hu­mornak akusztika kell s ez az akusztika hiányzott a szombati adásból. Erről nemcsak Lata­bár Kálmán, hanem elsősorban az est szerkesztője és rende­zője tehet — koncepciótlan és igénytelen összeállításukban a semmitmondás zavarát igye­keztek leplezni csupán. .Kedd, 196­0. március 1. Bozsó János, festőművész kiállítása Sajnálatos, hogy a Fényes Adolf-terem csupán tíz napig tartotta nyitva Bozsó János kecskeméti festőművész bemu­tatkozó kiállítását. Pedig egy olyan művész számolt be itt tízévi munkásságáról, aki fi­gyelemre méltó tehetség, s amellett, hogy az alföldi festé­szet nagy hagyományai éltetik és ihletik festészetét, témáit, mondanivalóját egyéni hangon szólaltatja meg. Bozsó János az ismeretlen­ségből bukkant fel. S mint a katalógus előszavából értesü­lünk, kecskeméti szegény pa­rasztasszony fia, kit sorsa irányt­ vetett, a háború után gépkocsivezető volt, festeni, rajzolni sohasem tanult. Ha az őstehetség fogalmához nem ta­padna annyi rossz mellékíz, Bozsóról valóban elmondhat­nánk, hogy ő az. Motívumait festői látással, biztos szemmel és érzékkel válogatja ki. A napfényben felizzó fehérfalú falusi házak, a lilás alkonyok, a tavaszi olvadások szürkesé­gében vibráló színesség, a Ti­­sza-partok karcsú füzei és nyárfái fellobbantják festői képzeletét. Festményei a való­ságban áhítattal elmélyülő, de egyszersmind képszerűen gon­dolkodó festő vallomásai az annyira szeretett alföldi táj­ról, melynek ismeri minden színét és minden formáját. Az utóbbi években készült képein már tudatosabban komponál, kevésbé részletez, a látványt sommázza és színfolt­jai erőteljesebben harsannak föl, ízesebbek, tartalmasabbak, mint kezdeti próbálkozásain. Az Alföld kimeríthetetlen té­ma és kimeríthetetlen látvány egy festő számára. Bozsó János piktúrájában az alföldi táj újabb — mondhatnék izgalma­sabb és sűrítettebb jellemét mutatja meg. Koszta és Tor­nyai látásmódjához Bozsó hoz­záadja a saját érzésvilágát, s festői temperamentumának, alakító erejének eredetiségét. Hogy milyen született és biz­tos érzéke van a táj jellemé­nek megjelenítésére, arra kitű­nő példák a Szovjetunióban készült akvarelljei, melyek kis méretük ellenére is bravúro­san érzékeltetik a szovjet ut­cák és terek impozáns voltát, a téli Néva-part hangulatát. d. m

Next