Magyar Nemzet, 1960. október (16. évfolyam, 233-258. szám)

1960-10-23 / 252. szám

Vasárnap, 1960. október 21 Színes riportfilm a szovjet kormányfő márciusi látogatásáról Hruscsov Francia­országban ☆ Bemutató vidéken : október 27 Budapesten : november 3 a HÍRADÓ MOZIBAN Magyar Nemzet ­ A Hazafias Népfront Országos Elnökségének látogatása Mezőhéken 99Társadalmunk egységének alap­ja itt, az élet fejlődő új rendszerében van 99 — mondotta Kállai Gyula A Hazafias Népfront Orszá­gos Elnöksége Kállai Gyulá­nak, a Hazafias Népfront elnö­kének vezetésével meglátogat­ta Mezőhéken az állami gazda­ságot és a Táncsics Termelő­szövetkezetet. Mezőhéken nagy szeretettel fogadták a küldöttséget: Dobi Istvánt, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnökét, dr. Münnich Ferencet, a forradal­mi munkás-paraszt kormány elnökét, dr. Ortutay Gyulát, a Hazafias Népfront főtitkárát, Szabó Pál Kossuth-díjas írót és Z. Nagy Ferencet a népfront alelnökeit, Harmati Sándort, Nánási Lászlót, Szatmári Nagy Imrét, Vass Istvánnét, a nép­front országos titkárait, Nagy Dánielt, az Elnöki Tanács el­nökhelyettesét, dr. Hamvas Endre csanádi püspököt, Be­­resztóczy Miklós pápai prelá­­tust, Rchátz Imre pécsi peda­gógust, Barcs Sándort, a Ma­gyar Távirati Iroda vezérigaz­gatóját, Bognár József egye­temi tanárt, Danovits Lajos, győri sztahanovista hegesztőt, Göncz Ilonát, a szombathelyi Textilgyár szövőnőjét, Szabó Árpádné csurgói pedagógust és Vigh Imrét, a székkutasi Vi­harsarok Termelőszövetkezet elnökét , a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagjait. A népfront elnökségét elkí­sérte útjára Csáki István, az MSZMP Szolnok megyei bi­zottságának első titkára. Oláh György, a Szolnok megyei ta­nács elnöke és Horváth Imre, a Hazafias Népfront Szolnok me­gyei elnöke. Felülmúlta a tőkés gazdaságokat Szikrázó fehér gömb a bo­­rongós ég alatt, a korszerű víz­torony. Megcsavarod a csapot, s zuhog a víz itt, ahol azelőtt sorra követték egymást az aszályos évek. Azt lehetne mondani: gépek trdeje. Vontató, szántó-trak­tor, vetőgép, aratógép, kom­bájn, rendsodró, silózó. A gé­pesített mezőgazdaság, a kor­szerű nagyüzem itt, ahol az­előtt mezítlábas cselédek nyo­morogtak a szegény földön. Szegény föld? »A Mezőhéki Állami Gazdaság termésered­ményeiben elérte, sőt megha­ladta a legfejlettebb nyugati tőkés államok birtokainak ho­zamait* — mondotta a gazda­ság igazgatója, Oláh János, amikor a Hazafias Népfront Országos Elnöksége előtt is­mertette az eredményeket. Kulák birtokokból és tőkés uradalomból alakult az állami gazdaság, amelynek 7270 hold földje és három önálló üzem­egysége van. Hét évvel ezelőtt, a gazdaság megalakításakor 405 hold szántóra, ma 102 holdra jut egy traktoregység. Őszi búzából 1957-ben 15 má­zsát termeltek, az idén 19 má­zsát, kukoricából három évvel ezelőtt 23,20 mázsa volt a ter­més, az idén 25 mázsa. A cu­korrépa termése 144 mázsáról 180 mázsára emelkedett. 1956- ban 567 ezer liter tejet termelt a gazdaság, az idén 2 350 000 literre számítanak. Négy évvel ezelőtt száz holdra 35 mázsa húst, az idén ugyanakkora te­rületre 90 mázsa húst adnak a népgazdaságnak. Három évvel ezelőtt hárommillió forint volt a tiszta nyereség, az idén hat­hét millió lesz. A második ötéves tervben kenyérgabonából 24—25, kuko­ricából 32—34, cukorrépából 260—280 mázsás eredményt kí­vánnak elérni. Száz holdra tej­ből 42 ezer litert, húsból 120— 130 mázsát, tojásból 33 ezer darabot termelnek. „Meghívom magukat a lakodalomba’* Hosszúszálú őszi eső mossa a határt, feláztatja a földet. Ez azonban nem szegi kedvét a vendégeknek. Mindent látni akarnak. Sorra járják a kor­szerű gazdasági épületeket. Ér­deklődnek, hogyan élnek a gazdaság dolgozói. A gazdaság dolgozói cselé­dek voltak valaha itt, ezen a földön. »Igen nagy volt közöt­tük a szellemi elmaradottság« — mondotta az igazgató. De ez is a múlté, ugyanúgy, mint a cselédsors. A gazdaság számta­lan tanfolyamot rendezett, a volt cselédek traktorvezetői, motorszerelői, növény- és ál­lattenyésztési tanfolyamokat végeztek, közülük sokan vezető beosztást kaptak a gazdaság­ban. Néhány ember kivételé­vel valamennyi vezető beosz­tású dolgozó levelező úton ké­pezi magát technikumon vagy egyetemen. — És a keresetük? — Az átlagkereset a múlt évben 1528 forint volt, ehhez azonban hozzájön a tej­járan­dóság, a fejadag és az illet­ményföld is. Ezzel együtt az átlagkereset 2—2500 forint, de ennél sok esetben több is. Nincs a gazdaságban olyan dolgozó, akinek ne volna rá­diója. Az asszonyok kívánságá­ra szabás-varrás tanfolyamot, a fiatalok kérésére tánctanfo­lyamot rendeztünk. Hetenként kétszer van filmelőadás, s há­rom televíziója van a gazda­ságnak. Érdemes hozzátenni: Van üzemorvos, rendelő, fürdő, ta­vasszal bölcsődét nyitnak, két üzemegységben uszodát építe­nek. Harminc dolgozó járt kül­földön, íme, ilyen az új élet ezen a földön. S azok, akik ezt for­málják, akik a gazdaságot lét­rehozzák, a dolgozók most nagy örömmel mutatják meg munkájuk eredményét a ven­dégeknek. A korszerű csibenevelő tele­pen 33 ezer csibét gondoznak. Évente százezer csibe kerül in­nen a piacra. — Maga mennyit keres, kis­lány? — kérdik a vendégek az egyik hamvasarcú, piruló ba­romfigondozótól, Bagó Teré­ziától. — Ezernégyet... Néha töb­bet. Azért van ám­ itt munka. De olyan szép, mintha mindig tavasz lenne körülöttem... — Van vőlegénye? — kérdi tőle Dobi István. — Van. Most katona. De ha leszerel, akkor ő is ide jön dolgozni, a gazdaságba. Körülfogják a vendégek, ott van Kállai Gyula, Ortutay Gyula, Hamvas Endre püspök. A kislány az életéről mesél. Terveiről, a jövőről. — Meghívom magaikat is a lakodalomba. — Eljövünk, Teréz!... — ígérik neki, amikor búcsúz­nak. Az eső még mindig szitál, apró szemű őszi eső ez már. Megtekintik a vendégek a kor­szerű, gépesített tehénistállót, ahol hat ember gondoz száz tehenet. Azután a műhely kö­vetkezik, nagy ez a gazdaság, csúszós az út, tócsákban áll a víz egyes helyeken, de azért senki se válik ki a sorból, min­dent látni akarnak a vendégek. Lépkednek egymás mögött. Miniszter, pártfunkcionárius, tudós, püspök, munkás, pa­raszt, tanár, tisztviselő... „Híven szolgáljuk a népi-nemzeti egységet” Erről beszélt Kállai Gyula is, amikor ebéd után megkö­szönte a szíves fogadtatást. — A Hazafias Népfront el­nöksége elhatározta — mon­dotta a többi között —, hogy társadalmunk politikai és gaz­dasági életének néhány fontos kérdését a helyszínen tanul­mányozza. Ennek eredménye­ként látogattunk Mezőhékre. Elnökségünkben együtt van­nak társadalmunk valamennyi rétegének képviselői, szemre — nem sértő szándékkal szól­va — »vegyes­« összetételű tes­tületnek látszunk. Közöttük van az Elnöki Tanács és a kor­mány elnöke, a római katoli­kus egyház egyik vezetője, tu­dományos életünk kiválóságai, termelőszövetkezeti elnökök, pedagógusok, kiváló munká­sok. A közöttünk levő különb­ség azonban csak azt példázza, hogy a társadalom különböző rétegeiből, különböző helyek­ről, utakról jöttünk, de a fő kérdésekben — amelyek ha­zánk szocialista építését, béké­jét, függetlenségét, népünk jó­létét érintik — egyetértünk. Nem mindannyian vallunk egy világnézetet, de híven szolgál­juk azt a népi-nemzeti egysé­get, amely a párt vezetésével a Hazafias Népfrontban teste­sül meg. Beszéde további részében ki­emelte: társadalmunknak ez a politikai egysége a hazánkban végbement történelmi változá­sok eredményeként jött létre. Amíg a föld a nagybirtokosok tulajdonában volt, szó se lehe­tett társadalmi egységről. A mi társadalmunk egységének alapja itt, az élet most fejlődő új rendszerében van. — Örülök, hogy a Hazafias Népfront Országos Elnöksége eljött ide, közöttük olyanok is, akik nem mezőgazdasági szak­emberek, nem mezőgazdaság­gal foglalkoznak — folytatta. — Ez azt mutatja, hogy közö­sek az örömeink és a gond­jaink. Nagyon örvendetes, hogy népünk közös gondjává vált mindaz, ami ma hazánk­ban történik. „Ez az ország ma a dolgozóké” Ebéd után a vendégek a Munka Vörös Zászló Érdem­renddel kitüntetett Táncsics Termelőszövetkezet gazdaságát látogatták meg. Fénycső világít a korszerű művelődési házban, a falakon oklevelek, a polcokon kitün­tetések, emlékérmek, bizony­ságai az eredményes munká­nak. Tízezer hold a Táncsics vagyona. — Mi már elértünk oda, hogy elmondhatjuk: nincs kü­lönbség a város s e régi, volt pusztaság között — mondotta Tresser Pál elnök. Ebben a művelődési házban, amely két­millió forint értékű, s amelyet saját erőnkből építettünk, rendszeres bemutatókat tart a szolnoki Szigligeti Színház. Sa­ját filmvetítőnk van, s heten­ként a legjobb filmeket játsz­­szuk. A szövetkezet vagyona jelen­leg 74 millió forint. A régi, kisparaszti parcellákon termelt tízmázsás eredmény helyett búzából ma 17—18 mázsás át­lagtermést értek el és elnyer­ték az országos búzatermesz­tési nagydíjat. — Amióta Hruscsov elvtárs nálunk járt — mondotta az el­nök — silókukoricából 283 mázsás az átlagtermésünk, s megkaptuk az országos siló­kukorica-termesztési nagydí­jat is. És az emberek, akik ezeket a nagyszerű eredményeket el­érik? A hétszáz kisparaszti parcella volt tulajdonosa, föld­höz juttatott kisparasztj­a és kö­zépbirtokosa?­­ Tagjaink közül hatnak van személygépkocsija, a mo­torkerékpárok száma ped­g 189 darab. Kerékpárja 432 tagnak van. A szövetkezetben négy agráregyetemet végzett szak­ember irányítja a munkát. — Azért van itt ennyi ki­tüntetés és oklevél! — mondot­ta dr. Münnich Ferenc. — Ez azt jelenti, hogy a tagok sze­retik a szövetkezetüket. De azt is jelenti, hogy itt nem kell agitálni a szövetkezeti gazdál­kodás mellett. Azt bizonyítják az itt látott új lakóházak is. — Jártam egyszer gróf Des­­sewffy vencsellői birtokán, még gyermekromban — foly­tatta — s ott láttam, hogy az istállóban villany világít. Ugyanakkor láttam a béresek nyomorúságos, egészségtelen lakásait is, s találkoztam a ron­gyos, éhes gyerekekkel. Erre gondolok most, amikor itt ülök ebben a fényes, szép te­remben. Ma tágas, napfényes, fürdőszobás lakásban lakik sok parasztember. Kell-e ennél kiáltóbb bizonyíték, hogy jó úton haladunk­? Ez az ország ma a dolgozóké. A nagybirto­kok a szövetkezetek és a nagy­­birtokosok a tsz-parasztok Ezért érdemes dolgozni, a szo­cializmusért, amelynek építé­sét senki sem zavarhatja meg. Most így lakunk! Új házak az út mentén. Villák. Egyik-másik még be sincs vakolva. Nagy veranda, keletre néz. Előtte virágos­­kert lesz. Szalai Lajos tíz­gyermekes tsz-paraszt építet­te az egyiket. A Murányiak cselédje volt 15 esztendeig. Közös­ konyhás lakásban ten­gette az életét. A szomszéd ház is új, s en­nek Vészé Sándor a tulajdo­nosa. Vészé is cseléd volt, még iskolába se járhatott. Amikor belépett a szövetke­zetbe, tanulni kezdett, elvé­gezte a brigádvezető iskolát is, s ma a szövetkezet leg­jobb brigádvezetője. Háza két szobából, fürdőszobából és nagy konyhából áll. A szomszéd ház, Panyik Sándoré, annyira új, hogy még ablaka sincs. Mind sorra járják a vendégek az új la­kásokat, bekukkantanak a kam­rába is. S az új paraszti élet úttörői boldogan mutatják meg a fürdőszobát, a bútort, a kamrát, a képeket a falon. Szalai és a felesége, meg a két kisebb fia körülfogja Münnich Ferencet és Kállai Gyulát. — Fényképezzenek le ben­nünket így, együtt a család­dal! — mondja Kállai a fotó­riportereknek. — Legyen egy emlékük a látogatásról. — Most így lakunk — mondja a fényképezés után büszkén Szalai. — Boldog vagyok, örülök ennek a ház­nak. De ha azt látták volna, hogyan laktunk mi azelőtt! — Tudjuk mi azt is — vá­laszolta Kállai Gyula. A vendégek ezután bejár­ták a majorságot is, majd Ortutay Gyula mondott kö­szönetet a Táncsics tagjainak a vendéglátásért. Az elnök­ség tagjai a késő estig együtt maradtak a szövetkezet tag­jaival és elbeszélgettek velük életükről és a jövőről. A jövőről, ami még szebb lesz. Illés Sándor Bécs az elmúlt héten furcsa vendéget fogadhatott falai kö­zött: egy férfit, aki nagykö­vetnek nevezi magát, s köz­ben csupán ügynök; aki szo­cialistának nevezi magát, pe­dig csupán hamisítatlan kis­polgár; aki demokratának ne­vezi magát, pedig csupán amerikaivá átvedlett Gestapo­­kém, aki Willy Brandtnak ne­vezi magát, pedig igazi neve Karl Berbert Frahm. Abból az alkalomból érke­zett az osztrák fővárosba, hogy itt egy hasonlóképpen furcsa ünnepi hét megnyitá­sán részt vegyen: ez a hét ál­lítólag "berlini", pedig legfel­jebb nyugat-berlini lehetne; állítólag a béke ünnepe, pe­dig célja a hidegháború fo­kozása; állítólag a demokrá­cia védőbástyájának ünnepe, pedig célja a nyugatnémet re­­váns támogatása. S ha szabad ezzel kapcso­latban még egy furcsaságra felhívni a figyelmet: ez az "ünnepi hét", amely a Nyugat- Berlin abnormális állapotából fakadó feszültség exportálása céljából jött létre, egy semle­ges ország fővárosában zajlott le... Willy Brandt nyugat-berlini polgármester, akit tavaly a politikailag tájékozatlan ame­rikai polgárok konfettiesővel avattak a "szabad világ" baj­nokává, Bécsben e speciális nyugati, sőt nyugatnémet sza­badság avatott szószólójaként lépett fel: sajtóértekezletén egy újságíró kérdésére vála­szolva "teljesen elfogadhatat­lannak" minősítette azt az 1958-ban tett szovjet javasla­tot, hogy mind­két fél vonja ki fegyveres erőit Berlinből; sőt, a továbbiakban nehezen kö­vethető fejtegetésekbe bocsát­kozott arról, hogy Nyugat- Berlin szabadságának legfőbb feltételét az idegen csapatok jelenlétében látja. Furcsa "szabadság"... Azután azt kérdezték tőle, vállalja-e a hamburgi Welt álltal neki tulajdonított kije­lentést, amely szerint "Berlin megér egy háborút". Brandt szemrebbenés nélkül taga­dott, de egy lélegzetre tagad­ta e kijelentés ellenkezőjét is: felszólította a nyugati hatal­makat, hogy Berlinre vonat­kozólag "ne hozzanak helyte­len döntést" — például ne vo­nuljanak ki Nyugat-Berlinből, s ne ismerjék el az NDK-t —, mert »ez fokozná a feszültsé­get és veszélyeztetné a világ békéjét". Mint határozottan hozzáfűzte, "Nyugat-Berl­in polgármestere a háború elke­rülése árán sem érthet egyet egy nyugat-berlini kompro­misszummal". Furcsa "béketörekvések"... Amikor a bécsi sajtóértekez­leten tőle, a nyugati demok­rácia felkent lovagjától azt kérdezték, mi a véleménye a nyugatnémet revansista és mi­litarista szövetségek, valamint az SS-egyesületek nyugat­­berlini találkozóiról, Brandt nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy "ha ezeket az ösz­­sze­jöveteleket provokációnak tekintik, akkor tovább fogunk provokálni..Kik? A nyu­gat-berlini szociáldemokrata- keresztény­demokrata koalí­ció és a város falai közé ille­téktelenül belopakodott náci rohamcsapatok, militaristák és a háborúra spekuláló, elva­kult revansisták. Furcsa "demokrácia" ... De Brandt már különb dol­gokat is össze tudott egyeztet­ni: 1933 után, amikor mint alighogy leérettségizett lü­­becki diák Norvégiába ván­dorolt "a nácizmus elől", a Gestapo megbízásából beépült a norvég antifasiszta mozga­lomba. 1936-ban, amikor szo­ciáldemokrata norvég újság­íróként a spanyol polgárhábo­rú köztársasági vonalai mö­gött jelent meg, a POUM trockista­ csoporttal és a náci ötödik hadoszloppal együtt­működve köztársaság-ellenes lázadást szervezett; amikor "norvég önkéntesként" a há­ború folyamán német fogságba esett, a norvég hadifoglyok között besúgó­ munkát végzett a Gestapo javára, s ezért őt, a náci Németországból "szököt­tel", a nácik rövidesen szaba­don is bocsátották, ami nem volt éppen szokásos... Ügyes, fiatal karrieristaként — ami­kor a hitleri frontok meginog­tak — kettős ügynökké vált, s most már a Gestapo mellett az amerikai kémszolgálatnak is dolgozott a német emigrán­sok között; s hogy "demokra­tábbnak" tűnjék fel, egy csi­nos svéd özvegyet sürgősen feleségül vett, számítva a náci vereség utáni időkre is... Egyszer akadt egy nyugat­berlini fasiszta szenátor, név­­szerint Herr Fischer, aki — most, az ötvenes évek elején — pert indított Brandt ellen, mert — mint kifogásolta — a jelenlegi nyugat-berlini pol­gármester "némethez nem méltó módon viselkedett a há­ború alatt", "részt vett a nor­vég ellenállásban", "részt vett a spanyol polgárháború­ban a köztársaságiak oldalán", "részt vett németellenes sza­botázs-akciókban" stb. Brandt mindezt rágalomnak minősí­tette a bíróság előtt, és "be­csületsértésért" most ő indí­tott pert Fischer ellen. A pert meg is nyerte... Furcsa "becsület"... Ezek után nyilvánvalóan egyet lehet érteni a Die Furche című bécsi katolikus lap cikkével, amely leszögezi: "Ma és már néhány éve Willy Brandt kizárólag a jelenben él. Nem szívesen tekint vissza a múltra és rendkívül szűk­szavúan nyilatkozik a jövő konkrét kérdéseiről." Erről eszünkbe jut egy másik lap­nak — ez egyszer a Neue Zürcher Zeitungnak — az a megjegyzése, hogy Willy Brandt nyugat-berlini polgár­­mestert, a Német Szociálde­mokrata Párt 1961. évi kancel­lárjelöltjét sokféle módon nép­szerűsítették már a nyugatné­met lapok, csak kétféleképpen sohasem: mint antifasiszta harcost és mint államférfit... Furcsa "perspektívák" ... A Rundblick című osztrák lap pedig Brandtot, Bécsbe ér­kezésének napján "szociál­demokrata Adenauernek" ne­vezte. És Brandt méltó módon képviselte is az agg kancellár politikáját az osztrák főváros­ban: számtalan — bár igen gyéren látogatott — gyűlésen népszerűsítette a nyugatber­­lini "frontváros"-politikát, amely minden áron háborús tűzfészket akar konzerválni Európa szívében, útszéli han­gon uszított a Szovjetunió és a szocialista tábor ellen, ami a hidegháború fokozását szol­gálja; és — bár erre mindezek után aligha volt még szükség — közölte, hogy kancellári székbe jutása után Adenauer eddigi külpolitikáját fogja folytatni. Ez pedig a többi kö­zött ugyanaz a nagy német po­litika, amely annak idején is Ausztria létét fenyegette. Hogy többről ne is szóljunk... A bécsiek egykedvűen, sőt bizonyos hideg tartózkodással fogadták Brandtot, akinek előre meghirdetett és megszer­vezett gyűlésein többnyire a hivatalos meghívottak képvi­selték a "tömeget". A tény azonban tény marad: Brandt­nak a semleges Ausztria fővá­rosának vezetősége segédkezet nyújtott hidegháború­ tény­kedéséhez, ugyanakkor pedig ugyanezen semleges Ausztria fővárosának vezetői megtiltot­ták, hogy Albert Norden pro­fesszor, aki Berlin keleti ré­széből érkezett Bécsbe, el­mondhassa beszédét az össze­gyűlt ezrek előtt; pedig Nor­den professzor a béke meg­teremtésének lehetőségeiről, a német és a nyugat-berlini kérdés megoldásáról akart beszélni és a békét veszélyez­tető nyugatnémet militariz­­must akarta leleplezni. Furcsa "semlegesség"... Ausztria nem is olyan régen saját bőrén tapasztalta a ha­sonlóképpen "nagynémet" mi­­litarizmus és féktelen impe­rializmus "áldásait". S erre il­lenék emlékeznie annak az osztrák lapnak is, amely b­é­­csies könnyedséggel -Szer­vusz, Berlin !"-nel üdvözölte az "ünnepi hetet". Mert egyszer már elhangzott e köszöntés fordítottja is, a "Szervusz, Wien!" — csak azt akkor úgy kellett olvasni, hogy »An­­schluss«... Veszélyes feledékenység ... Haynal Kornél „Ünnepi hét" furcsaság­okkal Értesítjük vendégeinket, hogy a KOSSUTH LAJOS UTCA 5. SZ. alatti férfifodrász üzletünket ÁTHELYEZTÜK V. KER. SEMMELWEIS U. 2. szám alá. A konszernen berendezett higiénikus férfifodrász üzle­tünket megnyitottuk.

Next