Magyar Nemzet, 1960. december (16. évfolyam, 285-310. szám)
1960-12-04 / 288. szám
De aztán jött Hanák és meglazítottuk a szögeket Délben senki sem nyúlt a koszthoz. Csak tetettük az evést és kis belső remegéssel vártuk, hogy Csutarás elfoglalja helyét. Végre leállította a gépet. Előszedte táskáját és ráült a falépcsőre. A lépcső recsegett is, mint a rozsdás kapu, de nem ment össze. Dühösek lettünk, amiért nem sikerült, de Schneider optimista maradt. — Jobban kell lazítani — súgta kajánul és megvillogtatta sárga fogait. Reggel aztán olyan minőségi munkát végeztünk, hogy a lépcsődarabokat tényleg csak a szentlélek tartotta össze. Schneider egész délelőtt kiabált: — Még négy óra a kamperig! — Még egy óra... — Még félóra ... Fújt a gyárduda. Egymást lökve rohantunk az asztalhoz. Mindenki a sarokra akart ülni, hogy mindent lásson. Csutorás elindult a lépcső felé. Ráült. Morogva belevágott a szalonnába, a lépcső nagyot reccsent és ropogtak a fadarabok. Csutorás a levegőt kapkodva a földön feküdt. A táska, a szalonna meg a kenyér, szétrepült a betonon és meghempergett a vasporban. Megfagyott a nevetés a szánkban. Csak Schneider kuncogott az asztalra borulva. Csutorás a falnait kapaszkodva felállt... Most nem ordított... Remegett... És vizenyősen nézett a szeme. Párszor belerúgott a facsomóba, aztán lassan elcsoszogott a kijárat felé. Az ajtót nyitva hagyta. Hideg szél vágott be az udvarról és végigsepert a műhelyen. Csendben ültünk. Mindenki a széke alá bámult. Hanák a kabátját gyűrködte. — Kár volt — mondta alig hallhatóan és lejjebb hajtotta a fejét. — Ó... ó, de oda vagytok — hangoskodott Schneider —, biztos megint elment spicliskedni... Mondja majd a magáét...Hja, ez a fiatalság! A semmivel törődök!" Úgy kell neki... Vén bolond, mit különcködik... Hirtelen elhallgatott, a művezető jött felénk sietősen, mérges tekintettel. Végignézett rajtunk, de aztán nyugodt lett a pillantása. Felálltunk, körülfogtuk. — Hiba volt, fiúk — mondta. Senki sem mert a szemébe nézni. A földet néztük. — Az a lépcső — folytatta — nemcsak lépcső volt... Elakadt. Ránéztünk. Fátyolos volt a tekintete. — Negyven éve kuporog rajta ... Akkor nem volt asztal a műhelyben. Kapkodva, hogy ne lássa senki, mindig a falépcsőn ettünk. — Megfogta Hanák vállát, mert ő állt mellette és átölelte — ... hát így.. . A műhely vécén felzúgott egy gép. Az öreg az esztergánál állt. Háttal nekünk. Másnap rosszul ment a munka. Kedvetlenek voltunk és szótlanok. Schneider sem hangoskodott. Amikor asztalohoz ültünk, kiraktuk az enni-valót, de nem ettünk. Vársünk. Magunk sem tudtuk, hogy mit. Talán egy pillanatot, ami majd kettészeli a der- medt csendet... Végre Schnei-dér megmozdult. Fészkelődön, aztán lopva, hangtalanul elült? az asztalfőről. Lestük, mit akar? ... Többször nekikez- ) dett, kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. ) Csutorás a polc mellett állt, a falunak dőlve. Állva evett.? Ekkor valami fojtott, rekedt hang tört elő Schneiderből: ? — Szaki bácsi, van még hely... ? Aztán hallani lehetett a csendet. ( Csutorás nem nézett ránk.) A plafont figyelte... De egy-? szer csak láttam, egyik szemé- vel les bennünket. Mi vissza-) lestünk rá. Észrevette. Nem) vitte el a tekintetét.. Hagy-( ta, hogy találkozzon a mién-? kével... Mosolyogni kezd-) tünk. ő visszamosolygott, hal? ványan, alig láthatóan ... És lassan csoszogva elindult az? asztal felé... ) Délután jókedvünk lett. Fü-? tyülni kezdtünk. Mindnyájan.) Együtt. Egy nótát. · Egyszer csak lábujj hegyen ) hozzám szaladt Hanák. ) — Hallgassunk el — mond-ta —, fütyül az öreg. · Intettem a többieknek. Le-? álltunk. Figyeltük. Az ördög- képű öreg elmerülten dobo- zott és sószínű száját csücsös rítve fütyült, fütyült... Olyan szépen, dallamosan, mint tavasszal a sárgarigó. ) Vasárnap, 1960. december 4. SitiV SIKERÜK VOLT Beszélgetés Ferencsik Jánossal az Állami Hangversenyzenekar nyugati körútjáról Most, hogy a Magyar Állami Hangversenyzenekar angliai, hollandiai, belgiumi és ausztriai útjáról hazatért, felkerestük Ferencsik Jánost, a kiváló dirigenst, hogy az út élményeiről beszélgessünk vele. — Fárasztó volt az út — kezdi a beszámolót. — Huszonöt nap alatt több mint húsz koncertet adtunk. Nemegyszer megtörtént, hogy egy városba megérkezve, éppen csak annyi időnk volt, hogy megnézzük a pódiumot az elhelyezkedés végett. Aztán frakkot öltöttünk és kezdődött a koncert. — De a siker kárpótolta az együttest a fáradságért — vetjük közbe. — Azt olvastuk például az egyik holland lapban, a De Telegraaf november 14-i számában a Divertimento és A kékszakállú herceg előadásáról, hogynincs zenekar, mely e két Bartók-művet így tudná előadni... Így csak magyarok játszhatják nemzeti muzsikájukat". — Valóban nagy sikerünk volt. Bartók interpretálásunkat és a Háry-szvitet tombolva fogadta a közönség. Annak még külön is örültek, hogy a Háryszvitben megszólalt a cimbalom is, amelyet magunkkal vittünk. Ezt a hangszert Nyugaton kevesen ismerik. Arra is büszkék vagyunk, hogy az osztrák sajtó és a közönség igen nagy elismeréssel fogadta Beethoven VII. szimfóniájának előadását. Nagy dicséret ez, mert Bécs a Beethoven-értelmezés hazája. — A jobboldali polgári lapok túlnyomó többsége is elismerően írt zenekarunk és a szólisták teljesítményéről. Volt olyan lap is, amely nyíltan kijelentette, hogy ebben az esetben kénytelenfélretenni a politikáját". Ezzel igazolódott régi érvem: a zene alkalmas lehet arra, hogy az emberiségközös nyelvét propagálja. Ez a közös nyelv: egy írás és egy kiejtés az egész világon. — De hiszen a nyugati lapok éppen a sajátosmagyar kiejtést" hangsúlyozták... — Valóban — válaszolja mosolyogva Ferencsik — a közös nyelvben dialektusok léteznek és ez alkalommal a mi zenei dialektusunk aratott sikert. És az a színvonal, amelyet hazánk zenei fejlődése az utóbbi években elért. Erről a fejlődésről húsz—huszonöt évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna. Ki hitte volna akkor, hogy eljön az idő, amikor a klasszikus zenének nálunk tömegtábora lesz. Ma már a Filharmóniai Társaság és a Hangverseny Zenekar azzal dicsekedhet: szenzációt jelentő külföldi nevek nélkül is telt házakat vonzanak hangversenyeik. A magyar közönség és a magyar zeneművészek egymásra találtak. Külön kell szólni a Rádiózenekarról, amely ha nem is mindig hangversenypódiumon, de igen intenzíven ápolja a magyar zeneművészetet. És ne feledkezzünk meg a MÁV-zenekarról sem, amely hosszú évek szorgalmas munkájával törzsközönséget nevelt fel magának. — Milyen tapasztalatokat szerzett az egyhónapos külföldi úton? — Az együttes életében nagyon hasznos volt ez az út. Alkalom nyílt arra, hogy a zenekar egysége zeneileg is, emberileg is még jobban összekovácsolódjék. — Milyen tervei vannak a közeljövőben? — Zsúfolt programom van itthon, decemberben hat operaelőadást dirigálok, köztük az Othellót, amelyet évek óta nem vezényeltem. A rádió számára a Cigánybárót vesszük, fel és még decemberben hanglemez-felvételem van, Lisztműveket dirigálok. Január elején Prágába utazom, itt is hanglemez-felvételem lesz. Azt hiszem, egyelőre ez elég ... Gábor István A modern dráma hete Pécsett A pécsi Nemzeti Színház ebben az évadban is több fiatal szerző drámáját mutatja be. Az ősbemutatók sorát Cserhalmi Imre Harmadik nélkül című, a házasság problémáival foglalkozó drámája nyitja meg, a darabot Turján György rendezi, a bemutató december 10-én lesz. A továbbiakban Sándor Iván R-34-es repülőjárat, Thiery Árpád Bokáig érő víz című drámáinak és Örsi Ferenc ugyancsak mai témájú darabjának bemutatója szerepel a színház műsorán. Ezekből és mai külföldi színpadi írók alkotásaiból rendezik meg az évadban a modern dráma hetét Pécsett. E hónap kiemelkedő eseménye lesz Pécsett a restaurált színház megnyitása. A december 29-i megnyitón Erkel Bánk bánját adja elő a pécsi Nemzeti Színház operatársulata. Másnap a balett-együttes mutatkozik be három modern egyfelvonásos táncjátékkal. Magyar Nemzet NAPLÓ Vecembér 4 A magyar írócsoport tagjai: Juhász Ferenc, Kardos Tibor, Köpeczi Béla, Ottlik Géza és Tamási Áron pénteken délután Londonból hazatérőben Párizsba érkeztek. A magyar írók részt vettek a Párizsi Magyar Intézet irodalmi estjén, amelyen Gereblyés Lászlónak, az intézet igazgatójának megnyitója után Köpeczi Béla tartott előadást a magyar irodalom mai helyzetéről. A Magyar Állami Operaház balettegyüttese — 53 művész — a jövő héten kezdi meg kéthetes lengyelországi vendégszereplését. A vendégjáték december 9-én kezdődik Varsóban és a csoport egy része vidékre is látogat. Műsorukban a többi között a két Bartóktáncjáték szerepel. is Mind több párizsi filmklubba jutnak el magyar filmek: a Cent Fleurs egyetemi filmklubban több száz néző előtt vetítették a Tegnap című magyar filmet. A filmklub műsorára tűzte a Virrad bemutatását is. A két film elkerült a 900 tagú Action filmklub közönsége elé is. Cl) A pécsi rádió ma este közvetíti Uj Rezső Békés megyei író Kötőfék című, a viharsarki parasztság életével foglalkozó hangjátékát, Katona Ferenc rendezésében.* A Hazafias Népfront III. kerületi bizottsága december 4-én, 11 órakor a József Attila Kultúrházban (Tanuló utca ..) kiállítást nyit meg a kerület képzőművészeinek alkotásaiból. A Békés megyeiNyomdaipari Vállalat gyomai telepén, az egykori híres Kner Nyomdában az idén százezer kötet könyvet készítettek, elsősorban a hagyományos kéziszedéssel. A gyomai nyomda nemrégiben új, magyar gyártmányú gyorssajtót kapott és megkezdték a gépterem bővítését is. Jövőre mintegy 125 000 kötet készül Gyomán. .. A Vígszínház vezetősége eredményes tárgyalásokat folytat az Országos Cirkusz Vállalattal, arról, hogy a Körszínház produkciójaként a Fővárosi Nagycirkusz helyiségében többször előadják az Iphigéneia Auliszban-t A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Leninrenddel tüntette ki Alekszandr Prokofjev szovjet költőt 60. születésnapja alkalmából. át A Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetsége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szombaton a Magyar Sajtó Házában baráti beszélgetést rendezett Hedda Zinner írónővel, az Egy kis bécsi kávéház szerzőjével és Fritz Erpenbeck színikritikussal a berlini Volksbühne rendezőjével. Fritz Erpenbeck budapesti élményeiről és a berlini színházi életről számolt be, Hedda Zinner pedig a József Attila Színházban pénteken bemutatott darabjának előadását méltatta. <§. Szófiában nemzetközi gyermancraz-kiállítás nyílt, amelyen több mint kétszáz gyermekrajzot mutatnak be a világ minden tájáról, köztük Magyarországiról is. 9 miagyar népmesék Három kötetben, hártyapapíron, több mint ezer oldalon át vonulnak el előttünk Róka koma, Kacor király, a szegény halász, a gazdag szomszéd, Csalóka Péter és Pénzes János, Mátyás király, az okos juhász, Bús királyfi, Sánta pajtás, Estefia, Éjfélfia, Hajnalfia, Széplvány Ibranka vagy a három gróffiú. Három kötetben, hártyapapíron, több mint ezer oldalon át regél, mesél, ■ cseng, reménykedik, vigad és vigasztalódik a mesemondó magyar nép. Három kötetben, hártyapapíron, több mint ezer oldalon át — a mesevilágnak mintegy felhőkbe vont képzeletbeli hídján — elszaladnak, vagy elsompolyognak, elbotorkálnak vagy elinalnak előttünk jók és rosszak, a szegény szolgák, a gonosz papok, pajkosak, incselkedők, furfangosak, bűntájósok. S azok, kik az indulat sugallatára, a nép örömére kifogtak az urak eszén. Ismert vagy ismeretlen forrásból, a magnetofon-szalag jóvoltából, porosodó kéziratokból vagy a Kriza Jánosokhoz hasonló szelíd alázatú gyűjtők műveiből, az Akadémia pincéjéből, évszázadok távolából vagy eleven mai tolnai falvas mesemondóinak ajkáról hatalmas tanúvallomást gyűjtött össze Ortutay Gyula. (Magyar népmesék, I—II—III. Szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula. A meséket válogatta és jegyzetekkel ellátta Dégh Linda és Kovács Ágnes. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969.) Igaz, a magyar népnek e gyűjtemény nem közvetlen, hanem közvetett tanúvallomása, a volt fojtó-szorító régi életnek valamiféle tündérfelhőkbe vont égi mása. Az égi más azonban — Aranynak igaza volt — valót takar. A tündérfelhők mögött felködlik elsüllyedt századok élete, társadalma, mindenek előtt azonban népelnyomása, amelynek ezek a habos virágok, pajkos trufák, hazugságmesék, vagy tündérmesék félre nem érthető üzenetei. A nagy munka bevezető tanulmányában Ortutay Gyula mély ismeretek birtokában elemzi ezt az összefüggést a mesék és korok kölcsönhatását. A magyar mesék eredetét kutatva eljut a sámán-motívumok tanulmányozásáig, fölemlíti a névtelen jegyző egyik sajátos megjegyzését, amelyet a Gesta Hungarorumban tett a magyar mesék álomba ringató jellegéről. A történeti áttekintés után a tudatos mesegyűjtéssel foglalkozik, áldoz nagyjaink emlékeinek, sommázza a mesegyűjté ►néprajz-tudomány elért eredí tményeit és ezt az igazi nép- frász-tudomány szellemében, amás népek mesekincsét nemcsorbító, de nem elismerő gondosság jegyében teszi. A népekbarátságának szellemében vizsgálja a sajátos magyar mesevilágot, üzeneteknek ezt a végtelen sokaságát. ̋ Honnan jöttek — fáradalmaktól porosan, attól elcsigázna — ezek az ember-üzenetek? Főképpen pedig miről beszélnek a "szógák", Gyöngyszín Ilonák, urak, halálvőlegények? ̋ A három kötet több mint ezer oldalának közel ötszáz meséjét a legváltozatosabb körülmények között, különböző korokban jegyezték fel, mentették meg különféle indíttatású emberek. Ezek közt volt szelíd érdeklődő, aki "lehajolt", az úr alapállásából közeledve a nép felé. Volt — mint Benedek Elek —, népből jött tudós, aki kristályos jellemével, példaként ragyogó életével, fehér hajával, az embereknek vigaszt osztogató emberjóságával már-már maga is mesehőssé vált abban a vadgalambszólásos kis faluban, ahol élt. Megjelent a gyűjteményben olyan mese, melyet császári mundérba bújtatott,, messze hajtott magyar közemberek mondogattak egymásnak a takarodó után, kaszárnyák hálótermeiben, azt kérdezve: »Csont?" S ha a többi azt felelte: -Hús, a mesemondó mondhatta fabuláját tovább. A nagy válogatás közöl olyan mesét is, melyet az a Berlinből hazatért fiatal unitárius teológus jegyzett fel, akinek Vadrózsák című életműve kincsestára a magyar irodalomnak, s kit Kriza Jánosként tisztelt, áldott a tudományos világ. Mesél a gyűjteményben az öreg korára megvakult, már sem írni, sem olvasni nem tudó vén Pandúr Péter hazánkfia, akinek történeteit Dégih Linda mentette meg. Van itt olyan fabula, melyet Ortutay még 1935-ben jegyzett fel Tiszabercelen, ahogy Korpics László 76 esztendős dohányostól hallotta, s felragyog az oldalakon olyan — a szlovén, szlovák, vend, délszláv, kárpátukrán népművészetben is fellelhető — Mátyás király-fabula, amelyet Gilice János szilaspusztai csordás ajkáról mentettek meg 1934-ben. Ez a hol volt, hol nem volt a világ, egy nép remeklése a legváltozatosabb forrásokból fölmerülve tárul a szemünk elé. Van itt mese Ipolyi Arnold valamikor ezer folklórszöveget őrző hatalmas gyűjteményéből, amelynek a kis hányadát a Magyar Népköltési Gyűjtemény közölte, egy része elveszett, jelentős része a pesti Néprajzi Múzeum adattárában pihen, kis töredékét pedig a nagyváradi Tartományi Múzeum kézirattára őrzi. Találunk egy-egy csillagporos, harmatosan hamvas fabulát Kriza Jánosnak nem a megjelent, hanem a kiadatlan népköltési hagyatékából, amely a szerzők szerint ismeretlen okok miatt közel hetven esztendeig rejtőzködött a Magyar Tudományos Akadémia pincéjében. Merítettek abból a mármár történelmi ereklyeszámba menő csudálatos kéziratos gyűjteményből, amelyet az Akadémia őriz, s amelyet egy Esterházy-herceg bécsi könyvtárosa gyűjtött még a XIX. század első negyedében a Bécsben állomásozó nagykun huszárezred katonái közt. Akik aztán az óbester bizonyára zengő-dörgő, levegőt repesztő parancsszavára emlékezetből leírták nagy ákom-bákomokkal azt a mesét, amely éppen az eszükbe jutott. Gyakran ilyen kezdetekkel: -Vitéz Óbester úrnak, Kovács János közhuszár alássan jelenti, hogy ... hol volt, hol nem volt..." -Hejj, hol volt, hol nem volt hetedhét országon, még az operentziális tengeren is túl, volt egy..." De mit keresett a nép ... túl az Operencián? Mit kerestek a kanászok, szógafiúk, kézihuszárok, dohányosok, a Gilicék a tündérmesékben? Amivel díj' ján volt koruk társadalma. Az elégtételt kereste a magyar nép a magyar mesevilágban. Mikor a társadalomban nincs igazság, a nép a mesében tesz ■ igazat; mikor nincs, vagy alig van remény, felragyognak a reménység Kacsalábon forgó várai; mikor a nagy bíró — a kor osztálytársadalma —, gonoszul és részrehajlóan ítél, a cselédsoron virágszirmából, a nép művészetéből kibomlik a mese, melyben a képzeletbeli másik bíró jó, nemes s az igazságnak megfelelően dönti el a pert. A magyar mesevilág — ez a hallatlanul árnyalt, ezer és ezer alakot mozgató, zengő szép nyelven szóló, minden felesleges jelzőt kerülő, költőien megindító és emberien tiszta, zárt és példamutatóan logikus epika — egyetlen sóhaj, esdeklés, vágy, kiáltás a felszabadult, gonosztól ment világ után. A néprajz szerelmesei feljegyezték, hogy az elmúlt korok legjobb mesemondói a nincstelen agrárproletárok voltak. S a leggyakrabban elhangzott fabulák közé tartozik a gonosz urán, gonosz papján kifogó, bosszút álló szolgalegény. Nem a mesébe menekült, csak a mesével vigasztalódott a nép. Nem a mesevilág atom-tengerén altatta el, s oldotta fel társadalmi törekvéseit, hanem a mesében kereste meg, amit minden harca és törekvése ellenére a társadalomban nem talált: a gonosz bukását, a jók elégtételét, s kifogást az úri cselszövésen. Hol csak pislákolt a vágy, hol lobogott a tűz, hol robbant az indulat, ha a gyújtózsinór már végig égett. De akármilyen erővel égett e mesetűz, ez a fabula-láng, ez a tündérvilágban elégtételt kereső népharag — országos népi indulat ereje lobogott benne. A nép jussát, elfojtott igazát, elorzott leányát, elperelt kicsinyke földjét, ellopott emberméltóságát, megaláztatása elégtételét, valami újat, valami mást keresett hajlott boszorkányok, botladozó őzek, gonosz szomszédok, jó Tündér Ilonák árnyai közt. A valósággá érett mesék korában, a társadalom alakítóivá vélt mesehősök világában, a felszabadult Erős Jánosok országában a győztes igazság elégtételével lapoz az olvasó a kitűnő gyűjteményben — a hol csak bájos, hol már haragos néhol csak zümmögő, máshol már mennydörgő régi nép- kiáltások között. Ruffy Péter