Magyar Nemzet, 1960. december (16. évfolyam, 285-310. szám)
1960-12-04 / 288. szám
Tcsárnap, 1960. december 4. Madar Nemzet MUNKÁSOSZTÁLYUNK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETE újabb megvilágításban Nemcsak az elmúlt SZÁZ ESZTENDŐ történetének kutatói, hanem szélesebb körök is fokozódó érdeklődéssel kísérték már évek óta Lackó Miklós, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársának a Társadalmi Szemle, a Századok és más történettudományi folyóiratok hasábjain rendre megjelenő tanulmányait, melyek ipari munkásságunk eredetének, társadalmi forrásainak kérdésével foglalkoztak. Most, hogy a szerző eddigi tanulmányainak eredményeit összegezte és — éppen a múlt héten — szép sikerű kandidátusi vitáin meg is védte, itt is fel kell hívni a figyelmet vizsgálatainak nagy tudományos és politikai jelentőségére. A tanulmányok elkészítésének lehetőségét — a szerző kitűnő kvalitásain kívül — marxista történetírásunk eddigi fejlődése biztosította. Ismeretes, hogy a magyar polgári történetírás milyen szegényes volt társadalomtörténeti munkákban, az elkészült néhány munka is mennyire eltorzította a társadalmi folyamatok valóságos menetét és általában milyen kevés gondot fordítottak az "alsóbb" néposztályok, de különösen a munkásosztály — az elmúlt évszázad legnagyobb történelemformáló ereje — történetének feltárására. A felszabadulás után gyorsan fellendülő marxista történetírás azonnal hozzálátott ezeknek a kérdéseknek a kimunkálásához s ma már — nagy monográfiák sorában — előttünk áll a magyarországi kapitalista fejlődés képe, legfőbb vonalaival és sajátosságaival, és előttünk élt a magyar munkásmozgalom fejlődésének — ha sokszor még nem is egészen egyenletesen kidolgozott — története. E két tényező — az ipari fejlődés és a munkásmozgalom történetének ismeretében most már mélyebbre lehetett ásni, kísérletet lehetett tenni egy újabb fontos tényező, a munkásosztály összetételének, eredetének vizsgálatára, mint ami befolyásolja a munkásosztály magatartását, bizonyos fokig magyarázza a magyar munkásmozgalom néhány sajátos vonását. TACKÓ MIKLÓS MUNKÁJÁT igen finom analitikus módszerrel feldolgozott nagy statisztikai anyag birtokában kezdi meg, felvázolva az ipari munkásság kialakulásának kezdeti korszakát, a fejlődést meghatározó gazdasági és társadalmi tényezőket. A nagyipari munkásságnak 1850 után meginduló kialakulását természetesen az ipar fejlődésének iránya befolyásolta. Az élelmezési ipar túlsúlya, a vas- és gépipar nagy szerepe, a tömegcikkipar hiánya következtében a gyári munkásság lassan növekedett, de nagy szakmunkás szükséglet jelentkezett. A kialakuló nagyipari munkásság ezért két főrétegből állott: a számszerűen nagyobb szakmunkásságból és a géphez nem kötött, erősen fluktuáló, "kétlaki" élelmezési és építőanyagipari idénymunkás-napszámos rétegből. A történelmi előzmények következtében nagyszámú külföldi szakmunkásra volt szükség, ami miatt bizonyos mértékben leszűkültek az agrárproletariátusból az állandó gyári munkássághoz vezető utak. Részletesen elemzi Lackó Miklós a munkásság kor, nemek és nemzetiség szerinti összetételét, az átmeneti formák nagy változatosságát, majd megvizsgálja, hogy az így feltárt összetétel hogyan hatott ki a proletariátus társadalmi tudatára, a munkásmozgalomra. Az ide vonatkozó tényeket eddig is ismertük, de okait nem láttuk világosan. Zackó fejtegetései nyomán tudományosan megalapozódott az, hogy az idénymunkás-napszámos réteg miért nem jelenthetett ebben a korszakban számottevő bázist a munkás-tömegmozgalmak számára. Kiemeli, hogy a munkásság arculatára jelentős hatással volt soknemzetiségű összetétele, mert pozitívan elősegítette a proletariátus önálló osztállyá szerveződését, bár ugyanakkor gátolta is az igen bonyolult nemzeti problémák megértésében. Az itt csak töredékesen válsolt gondolatmenet a fejlődés 1890-ig terjedő szakaszára vonatkozott. A továbbiakban már csak a legfőbb fejlődési vonalak érzékeltetésére kell szorítkoznunk. AZ 1890—1919-IG TERJEDŐ IDŐSZAKBAN a gyáripari szakmunkásság száma tovább emelkedik. Ez a réteg most már elsősorban hazai forrásokból táplálkozott, magából az ipari munkásságból (ennek második, vagy harmadik generációja áll most munkába), a hazai kézműves és iparos népességből s kisebb mértékben a parasztságból. A napszámos-segédmunkásság zöme viszont a mezőgazdasági proletariátusból és félproletariátusból jön. Erre a korszakra esik a betanított gépmunkásság nagyobb számban való megjelenése, amely a városi és kisebb részben a falusi proletariátusból ered. Növekszik a munkásságon belül a magyar nemzetiségű munkások aránya is. Az ipari proletariátus tömeges megjelenése, a gyári munkásság megerősödése nagy hatást gyakorolt a magyar társadalomra és a munkásmozgalom fellendülését vonta maga után. Ebből a szempontból nagy fontosságú volt a proletariátus örökletes rétegének a létrejötte, valamint az ipari munkásság társadalmi kapcsolatainak megerősödése a városi és falusi dolgozókkal. Bizonyos változások történnek a munkásság egyes rétegeinek arculatán: a vas- és gépipari szakmunkásság radikalizálódik ugyan, de a szakmunkásság egészének arculatán a legerősebb az ipari kistermelői hatás. A kispolgári hatást a munkásarisztokrácia megjelenése is erősíti. Másrészt azonban a nagy létszámú gépmunkásság a munkásmozgalom forradalmi irányzatának bázisává válik, velük a szakszervezeti és szociáldemokrata mozgalomban is erősödött a forradalmi eszmékhez és harci módszerekhez vonzódó munkások tábora. KTÜLÖNÖSEN ÉRDEKES az " 1919-től eltelt időszak fejlődésének vizsgálata. Ebben a nagy periódusban a szerző három kisebb időszakot különböztet meg. A harmincas évek közepéig az ipar és az ipari munkásság lassan és egyenetlenül fejlődik. Mélyreható változás történik ekkor a gyáripar szerkezetében: a vas- és gépipar és az élelmezési iparvisszaszorul, a textilipar előretör. A harmincas évek közepétől a háborús konjunktúra fellendíti az ipart, nő a munkásság létszáma s a gyáripari munkásság legnagyobb rétegévé a betanított gépmunkásság válik. A felszabadulástól 1949-ig — rövid kezdeti visszaesés után — a munkásság létszáma gyorsan emelkedik, megnő a szakképzett munkások száma, különösen a nehéziparban. Az egész harminc év folyamán az ipari munkásság egységesebbé válik, nő az örökletes réteg, az egész munkásság számának növekedése elsősorban különböző paraszti rétegekből történik. Igen figyelemre méltóak a férfi és élőmunkások, valamint a gyári és kisiparimunkásság származási összetétele közötti külöbségeket bemutató fejezetek. A munkások születési hely szerinti megoszlásának vizsgálata azt mutatja, hogy míg az első világháború előtt Budapestre a szomszédos megyékből, az északi, felvidéki területekről és a Dunántúlról vándoroltak fel a legtöbben, addig a háború után a Tiszántúlról való felvándorlás növekedett. JELLEMZŐ ÖSSZEFÜGGÉSEKET tár fel a munkásosztályból való kiáramlás vizsgálata. A kiáramlás az első világháború után igen alacsony, a Horthy-korszak társadalmi viszonyait ebből a szempontból kasztszerű elzártság jellemzi. Az ipari munkások gyermekeinek több mint 83 százaléka dolgozott bérmunkásként tovább. Újságírók, értelmiségiek, tisztviselők között igen kevés a munkás származású és az ipari munkásságból alig van kiáramlás a közszolgálati és közlekedési dolgozók felé. A felszabadulás után azonnal oldódni kezd a társadalmi osztályok elzártsága. Az ipari munkásságból való kiáramlás megnő, elsősorban az értelmiség felé. Megindult az ipari munkásság társadalmi térfoglalása és tovább növekedett az örökletes proletárréteg. Munkája utolsó fejezetében Lackó Miklós nagy tudományos felelősségérzettel és körültekintéssel vonja le eddigi vizsgálatainak következtetéseit. Felvázolja a fejlett tőkés országok és az elmaradott Magyarország munkásosztálya között a munkáíság száma, súlya, politikai arculata tekintetében mutatkozó különbségeket. A munkásság összetétele hatásának vizsgálatánál gondosan számbaveszi a tényezőket, amelyek a nagyüzemi szakmunkásságot az ellenforradalmi korszakban bizonyos fokig gátolták a forradalmi munkásmozgalomhoz való gyorsabb közeledésben, valamint azokat a tényezőket, amelyek a munkásság legnagyobb és legjellegzetesebb rétegének, a betanított gépmunkásságnak forradalmi beállítottságát növelték. A munkásságnak ez az alsó, forradalmi rétege a felszabadulás után gyorsan fordult a kommunista párt felé. Ez a munkásság állt a legszorosabb kapcsolatban az agrárproletariátussal, ez élte át a legmélyebben a munkásosztályon belül a népi demokrácia forradalmi-demokratikus szakaszát, ez vett részt a legaktívabban a tömegmozgalmakban, a burzsoázia politikai és gazdasági megdöntéséért folyó küzdelemben. A GAZDASÁG FEJLŐDÉSÉNEK HATÁSA a társadalomra, a társadalmi osztályok bonyolult mozgása, erőviszonyainak alakulása, ennek kifejeződése a politikai harcokban — ezek a marxista történetírás alapvető kérdései. Lackó Miklós tanulmánya sokoldalúan, módszertanilag is sok újat nyújtva felel ezekre a kérdésekre. Kiemelkedő példát mutat a társadalmi fejlődés valóban tudományos, mélyebb vizsgálatára, a marxizmus alkotó szellemű alkalmazására. Munkája az újabbkori magyar társadalmi fejlődés legfontosabb fejezetére vonatkozik — de egyúttal biztatás és követendő példa a többi fejezet, a parasztság, a kispolgárság, a magyar uralkodó osztályok társadalmi összetétele alakulásának vizsgálatához, az egész magyar társadalom történetének feltárásához. Pamlényi Ervin SbLcLjxÓYLcJí jer a. VuLdUsC, pAJitLonjyáJfriZív, bdjLü tun-K-o. sGwxtvöröm, trug-uWb fuwáaiv fúrwrn. cóo&v ucltl q. zaŐMa** «. Megjelent a Magyar Tudomány legújabb száma A Magyar Tudomány, az Akadémia központi folyóiratának legújabb számában jelent meg Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes: a tananyag korszerűsítése a felsőoktatásban című cikke. A folyóirat közli Richard Meister: Az osztrák Tudományos Akadémia szervezete és tevékenysége, Komlós Aladár: A szimbolizmusról. Szodó Iván: A sugárterápia helye az orvostudományban és Egyed László: A földrengések és az újabb geofizikai kutatások című tanulmányát. A Szemle rovatban a többi, között részletes beszámoló foglalkozik a moszkvai nemzetközi automatizálási és a stockholmi földrajzi kongresszussal. Lányok az intézetben Mindig hálás téma volt. Kiszivárgó botrányaival a bulvárlapok foglalkoztak egykoron; szerelmi cselszövéseit frivol operettek dolgozták fel és a leányregényekben itt ábrándozott ideáljáról a hősnő, mindaddig, amíg mindazt elsajátította, amit egy jólnevelt feleségnek tudni illett. Akkor az intézet kapujában csónakra szállt és egyenesen a házasság révébe evezett. Az élet tengerét persze elkerülte. Aki azonban író volt, mint Kaffka Margit, az ábrázolni merte a leányintézet fülledtségét, a természetellenes életmód kiváltotta ösztönöket, a vonzalmakat és gyűlölködéseket, a pletykákat és intrikákat. De sejttette azt is, hogy a külvilág sem kevésbé sivár, a növendékek jövője sem kevésbé egyhangú. Érdekelt: milyen ma egy leányintézet légköre, ki kell-e szökniük ahhoz, hogy friss levegőt szippantsanak, megterem-e odabent is az életöröm, van-e elképzelésük a lányoknak jövőjükről? A Lorántffy Zsuzsanna utcai diákotthonban töltöttem egy napot. Éppen iskolaszünet volt. Sorsközösség és közösség Megnéztem a növendékeket tanulás közben. Az első impresszióm az volt, hogy egytől-egyig csinosak. Munkaköpenyükhöz nem hordtak kötelező frizurát és kötelező arckifejezést. Aztán civilben találkoztam velük, ebéd után, amikor az eltávozás jogával éltek. Mind elegánsan felöltözött, nem lehetett észrevenni rajtuk, hogy különböző módú emberek a szüleik: az egyik mindent megkap otthonról, a másik állami gondozott lévén, maga osztja be kiutalt ruhapénzét. Úgy hallottam, sok leleményesség van itt, felfrissítik a régi holmit, a kinőtt télikabátot divatos kilenctizedessé alakítják. És mennyi a segítőkészség, a kesztyűk, sálak és kézitáskák kikölcsönzésében. Ha valamelyik szomszédos villában Csipkerózsika most ébredne negyedszázados álmából, és meglesné az egyik randevúra siető leányzót, azt gondolná, hogy az előkelő Bar—Madas intézet növendéke lépett ki a kapun, öltözködésük kiegyenlítődött tehát. De nemcsak ez. Eleinte nagyon meghatározta a viselkedésüket, hogy otthonból, vagy gyermekotthonból jöttek ide és milyen minőségű otthonból. Kezdetben sorsközösségi alapon szövődtek a barátságok, elvált szülők gyerekei között, árva lányok között. Egy kislány éjszaka és tanév közben, a felvétel formaságait mellőzve, érkezett. Fájó csaló, más érte, mint a népmesében, édesapja gonosz mostohája pártjára állt. A diákotthonban az a lány vette pártfogásába, akinek ugyanannyi jutott a gyermeki fájdalmakból. Érthetők ezek a vonzódások, de ha elkülönüléssel járnak,, nehéz a közösséget kialakítani. Ezért az a teendő, hogy ne a közös múlt legyen a barátságok alapja, hanem a jövő, így tágul is a baráti kör, nemesedik a kapcsolat erkölcsi oldala, optimistább a hangulata. Negyedik gimnazista mondotta nekem: "Az elsőben csak egy barátnőm volt. ő is faluról került fel, mint én. A másodikban már hat, azok, akikkel elsőben egy osztályba jártam. Most tizennégy van, vagyis az egész szövetkezet.s így nevezik az elsődleges közösséget. Célja a kölcsönös segítség a jobb tanulásért, a mélyebb emberségért. A szövetkezeteket egy végrehajtó bizottság igazgatja, amelyet az intézet növendékei választottak maguk közül, kijelölt tagja csak egyetlenegy van, az igazgatónő, Tóth Sándorné. S a szövetkezeteket most meg kell szilárdítani, mert arra törekednek, hogy diákotthonból kollégiummá alakuljanak. S ennek az a feltétele, hogy többet produkáljanak a tanulásban és emelkedjék az erkölcsi-politikai színvonal. Hosszabb ideje vizsgálja már a KISZ egy pedagógusokból álló brigádja a diákotthont, hogy megfelel-e a kollégiumi feltételeknek. Beszéltem a brigád egyik tagjával, akinek az volt a kifogása, hogy a közösségek nem elég szervezettek, mert nem tartanak meghatározott időben megbeszéléseket, és működésükről nincs elég írásos dokumentum. Ezzel nem tudok egyetérteni. A közösségi szellem elevenen él közöttük. Ha valakivel valami baj van, azonnal közbelépnek és nem várják meg az értekezlet napját. Nincs civakodás, nincsenek klikkek. Ha valaki visszaesik a tanulásban, a hálószobában korrepetálnak vele. Most éppen azon töprengenek, mint neveljenek meg egy viszszaeső „bűnöst”, aki egy egész csirkét tulajdonított el az ablakban elhelyezett éléskamrából. Az a szokás tudniillik, hogy minden csomag tartalma oda kerül, s aki megéhezik, az vesz belőle, de nem eszi el a többiek elől. Különös korrepetálás Az önnevelésre is tudok példát. Ott van az a kedves, okos kis teremtés, akit tudós bagolynak nevelt az apja. Nagy műveltséganyaggal és felnőtt komolysággal érkezett az intézetbe. Ha este bolondoztak szobatársnői, ő rájuk szólt: "Inkább az Élet és Tudományt olvassátok!" Nem mondták neki, ő jött rá egy napon, hogy nagyképű. Arra kényszerítette magát, hogy bekapcsolódjék a csevegésekbe és a csínyekbe és egyszer észrevette, hogy már nem kényszerűségből, hanem örömből teszi. "Mostanában sokkal optimistább vagyok, mondja magáról. A minap ő jött ünnepélyesen meghívni az igazgatónőt egy nagy eseményre. Szövetkezetük tudniillik nem értett egyet azzal a sok intermezzóval, amellyel a szerzők a Szabó-család fiataljainak boldogságát késleltették. Elhatározták, nem várják ki, míg a Rádió stúdiójában elérkeznek idáig, ők rendezik meg a lakodalmat. Ez alkalomból megjelenítették az összes szereplőt. A Szabó-családtársszerzőjétől tudom, hogy az önfeláldozás sem mindig patetikus. Volt egy kislány, aki mindig, mindenkit túllicitált. Neki mindenből szebbje, többje akadt a másiknál, vele mindig érdekesebb dolgok történtek. Haragudtak rá, emiatt, el is hallgattatták nemegyszer. Atársszerző vállalta, hogy korrepetál vele, vagyis kihallgatja élményeiből. Ezzel nemcsak azt érte el, hogy másnak nem dicsekedett, hanem ki is javíthatta a nem elég pontos megállapításokat. A v. b. egyik tagja, szőke, zöldszemű lány, úgynevezett komoly szépség. Pedagógusnak készül, a választásnál ő kapta a legtöbb voksot. Akicsik, az elsősök egy szálig rá szavaztak. Nem kismamaként, hanem idősebb testvérként állt mellettük és a felsősök közül jónéhány nővért akvivált nekik. Nem KISZ-tag még, és ennek furcsa története van. Amikor az elsőben jelentkezett a KTSZ-be, a gimnáziumban, egyik tanárnője azt kérdezte tőle: -így akarsz bejutni az egyetemre?- Ezt a sértést nem tudja felejteni. Kamasz hősiességgel most bizonyít, szembeszáll egy rosszízű gyanúval, amely nemcsak őt érinti. Szerelem A lányok délutáni eltávozásával kapcsolatban leírtam a randevú szót. De nem a kikotyogás szándékával. Nincs itt szó titkos találkákról, az igazgatónő is tud róluk. Nem kicsiség 121 leányzó vonzalmát nyilvántartani! (Arra gyanakszom, valami naplóba jegyzi fel azokat éppúgy, mint az osztályzatokat.) Az a szokás, hogy a lányok bemutatják neki udvarlójukat. Ha ezt valaki elmulasztja, az igazgatónő észreveszi, hogy itt nagyobb ellenérzésre van szükség. S hogy a vidéki lányok se éljenek kolostori életet, megállapodásuk van egy fiúkollégiummal, hogy kölcsönösen meghívják egymást klub-estjeikre. Nem tilos a randevú, mert az igazgatónő bízik a lányokban, nem is élnek vissza bizalmával. De a szerelem nem központi kérdés a leányintézetben. Csak egy kislány életében az. Gizi most végzi a közgazdasági technikumot. Kedves arcú, sápadt, fekete hajú, magas lány. Olyan, mintha egy szubrettből és egy tragikából ötvözték volna. Váltakozó hangulatok jellemzik. Míg beszélgettünk, nevetett és sírt, humorizált és deklamált, gyerekes volt és öreges. Gizi szülei elváltak, új családot alapítottak, újra szerencsétlenül. Apja nem sokat törődik vele, anyja pedig akkor bolygatja meg látogatásaival és hazahívó sürgönyeivel az életét, ha nincs más, akinek második házassága riasztó részleteit elmesélhesse. A kislánynak nagyszerű nővére van, aki elhatározta, hogy addig nem megy férjhez, míg Gizi révbe nem ér. Már-már úgy látszott, hogy ehhez nem is kell sok idő. A kislány szerelmes lett. Eszeveszetten. El is jegyezték és Gizi alig győzte az érettségit kivárni, hogy utána megesküdhessenek. Felfokozott idegállapotában szembekerült a közösséggel, s az igazgatónővel. Nem volt elég neki a szabad idő, nem értette, miért nem elégednek meg a négyes osztályzataival. Haragudott azért is, mert nevelői és barátnői egyaránt megmondták neki, nem tartják még se őt, se jövendőbelijét elég érettnek a házasságra. De Gizi most már nem hadakozik, csak zokog. A vőlegényét behívták katonának. Két sírás között értelmesen elmagyarázza, hogy a házasságban elrontott gyermekkoráért keresett volna kárpótlást, majd érzelmesen szavalja: »Én nem boldogságra születtem!" Kettős távlat Gizi történetét azért mondtam el, mert az intézetben rajta kívül mindössze még egy lánynak egyetlen életcélja a házasság. A többi növendéknekkettős a távlata*. E fogalom új értelmezését negyedikes gimnazistától hallottam. Ma már nem azt jelenti, hogy "férjhezmerés, vagy hivatás*. Ma mindkettőt adottnak véve, a kettős távlat csak a hivatásra vonatkozik, s ebben az értelemben az 5+1-es oktatás szüleménye. Néhány növendéktől megkérdeztem, hogy milyen pályára készülnek? "Vegyészmérnök leszek vagy laboráns* — "Ha nem leszek orvos, akkor műszerész.* A vagy szó után mindig az a foglalkozás következett, amelyet a hét egyik napján sajátítanak el. Nem mondom, hogy egyazon lelkesedéssel beszélnek az értelmiségi vagy a munkás jövőről, de ilyesmit már nem hallani tőlük: "Orvos leszek, vagy semmi! Ha nem vesznek fel az egyetemre, mindennek vége!* Az 5-1-1-es oktatás ebben az intézetben még többet is jelent: a külvilághoz nemcsak családdal vagy szerelemmel, hanem munkával is kapcsolódnak. Kovács Judit