Magyar Nemzet, 1960. december (16. évfolyam, 285-310. szám)

1960-12-04 / 288. szám

Tcsárnap, 1960. december 4. Madar Nemzet MUNKÁSOSZTÁLYUNK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETE újabb megvilágításban N­emcsak az elmúlt SZÁZ ESZTENDŐ törté­netének kutatói, hanem széle­sebb körök is fokozódó érdek­lődéssel kísérték már évek óta Lackó Miklós, a Történettudo­mányi Intézet tudományos munkatársának a Társadalmi Szemle, a Századok és más történettudományi folyóiratok hasábjain rendre megjelenő tanulmányait, melyek ipari munkásságunk eredetének, társadalmi forrásainak kérdé­sével foglalkoztak. Most, hogy a szerző eddigi tanulmányai­nak eredményeit összegezte és — éppen a múlt héten — szép sikerű kandidátusi vitáin meg is védte, itt is fel kell hívni a figyelmet vizsgálatainak nagy tudományos és politikai jelen­tőségére. A tanulmányok elkészítésé­nek lehetőségét — a szerző kitűnő kvalitásain kívül — marxista történetírásunk ed­digi fejlődése biztosította. Is­meretes, hogy a magyar pol­gári történetírás milyen sze­gényes volt társadalomtörté­neti munkákban, az elkészült néhány munka is mennyire eltorzította a társadalmi folya­matok valóságos menetét és általában milyen kevés gon­dot fordítottak az "alsóbb" néposztályok, de különösen a munkásosztály — az elmúlt évszázad legnagyobb történe­lemformáló ereje — történeté­nek feltárására. A felszabadu­lás után gyorsan fellendülő marxista történetírás azonnal hozzálátott ezeknek a kérdé­seknek a kimunkálásához s ma már — nagy monográfiák sorában — előttünk áll a ma­gyarországi kapitalista fejlő­dés képe, legfőbb vonalaival és sajátosságaival, és előttünk élt a magyar munkásmozga­lom fejlődésének — ha sokszor még nem is egészen egyenle­tesen kidolgozott — története. E két tényező — az ipari fej­lődés és a munkásmozgalom történetének­­ ismeretében most már mélyebbre lehetett ásni, kísérletet lehetett tenni egy újabb fontos tényező, a munkásosztály összetételének, eredetének vizsgálatára, mint ami befolyásolja a munkásosz­tály magatartását, bizonyos fo­kig magyarázza a magyar munkásmozgalom néhány­ sa­játos vonását. T­ACKÓ MIKLÓS MUNKÁ­­JÁT igen finom analitikus módszerrel feldolgozott nagy statisztikai anyag birtokában kezdi meg, felvázolva az ipari munkásság kialakulásának kezdeti korszakát, a fejlődést meghatározó gazdasági és tár­sadalmi tényezőket. A nagy­ipari munkásságnak 1850 után meginduló kialakulását ter­mészetesen az ipar fejlődésé­nek iránya befolyásolta. Az élelmezési ipar túlsúlya, a vas- és gépipar nagy szerepe, a tömegcikkipar hiánya kö­vetkeztében a gyári munkás­ság lassan növekedett, de nagy szakmunkás szükséglet jelentkezett. A kialakuló nagy­ipari munkásság ezért két fő­rétegből állott: a számszerűen nagyobb szakmunkásságból és a géphez nem kötött, erősen fluktuáló, "kétlaki" élelmezési és építőanyagipari idénymun­kás-napszámos rétegből. A történelmi előzmények követ­keztében nagyszámú külföldi szakmunkásra volt szükség, ami miatt bizonyos mértékben leszűkültek az agrárproletariá­­tusból az állandó gyári mun­kássághoz vezető utak. Rész­letesen elemzi Lackó Miklós a munkásság kor, nemek és nemzetiség szerinti összetéte­lét, az átmeneti formák nagy változatosságát, majd meg­vizsgálja, hogy az így feltárt összetétel hogyan hatott ki a proletariátus társadalmi tuda­tára, a munkásmozgalomra. Az ide vonatkozó tényeket ed­dig is ismertük, de okait nem láttuk világosan. Zackó fejte­getései nyomán tudományo­san megalapozódott az, hogy az idénymunkás-napszámos réteg miért nem jelenthetett ebben a korszakban számotte­vő bázist a munkás-tömegmoz­galmak számára. Kiemeli, hogy a munkásság arculatára jelentős hatással volt sok­­nemzetiségű összetétele, mert pozitívan elősegítette a prole­tariátus önálló osztállyá szer­veződését, bár ugyanakkor gá­tolta is az igen bonyolult nem­zeti problémák megértésében. Az itt csak töredékesen vá­­lsolt gondolatmenet a fejlődés 1890-ig terjedő szakaszára vo­natkozott. A továbbiakban már csa­k a legfőbb fejlődési vonalak érzékeltetésére kell szorítkoznunk. A­Z 1890—1919-IG TERJEDŐ IDŐSZAKBAN a gyáripa­ri szakmunkásság száma to­vább emelkedik. Ez a réteg most már elsősorban hazai forrásokból táplálkozott, ma­gából az ipari munkásságból (ennek második, vagy harma­dik generációja áll mo­st mun­kába), a hazai kézműves és iparos népességből s kisebb mértékben a parasztságból. A napszámos-segédmunkásság zöme viszont a mezőgazdasági proletariátusból és félproleta­riátusból jön. Erre a korszak­ra esik a betanított gépmun­kásság nagyobb számban való megjelenése, amely a városi és kisebb részben a falusi prole­tariátusból ered. Növekszik a munkásságon belül a magyar nemzetiségű munkások aránya is. Az ipari proletariátus tö­meges megjelenése, a gyári munkásság megerősödése nagy hatást gyakorolt a magyar tár­sadalomra és a munkásmozga­lom fellendülését vonta maga után. Ebből a szempontból nagy fontosságú volt a prole­tariátus örökletes rétegének a létrejötte, valamint az ipari munkásság társadalmi kapcso­latainak megerősödése a váro­si és falusi dolgozókkal. Bi­zonyos változások történnek a munkásság egyes rétegeinek arculatán: a vas- és gépipari szakmunkásság radi­kalizáló­­dik ugyan, de a szakmunkás­­ság egészének arculatán a leg­erősebb az ipari kistermelői hatás. A kispolgári hatást a munkásarisztokrácia megjele­nése is erősíti. Másrészt azon­ban a nagy létszámú gépmun­kásság a munkásmozgalom forradalmi irányzatának bázi­sává válik, velük a szakszer­vezeti és szociáldemokrata mozgalomban is erősödött a forradalmi eszmékhez és har­ci módszerekhez vonzódó munkások tábora. KT­ÜLÖNÖSEN ÉRDEKES az "­ 1919-től eltelt időszak fej­lődésének vizsgálata. Ebben a nagy periódusban a szerző há­rom kisebb időszakot külön­böztet meg. A harmincas évek közepéig az ipar és az ipari munkásság lassan és egyenet­lenül fejlődik. Mélyreható vál­tozás történik ekkor a gyár­ipar szerkezetében: a vas- és gépipar és az élelmezési ipar­­visszaszorul, a textilipar elő­retör. A harmincas évek köze­pétől a háborús konjunktúra fellendíti az ipart, nő a mun­kásság létszáma s a gyáripari munkásság legnagyobb rétegé­vé a betanított gépmunkásság válik. A felszabadulástól 1949-ig — rövid kezdeti vissza­esés után — a munkásság lét­száma gyorsan emelkedik, megnő a szakképzett munká­sok száma, különösen a nehéz­iparban. Az egész harminc év folyamán az ipari munkásság egységesebbé válik, nő az örökletes réteg, az egész mun­kásság számának növekedése elsősorban különböző paraszti rétegekből történik. Igen fi­gyelemre méltóak a férfi és élőmunkások, valamint a gyári és kisipari­­munkásság szár­mazási összetétele közötti kü­­löbségeket bemutató fejezetek. A munkások születési hely szerinti megoszlásának vizs­gálata azt mutatja, hogy míg az első világháború előtt Bu­dapestre a szomszédos me­gyékből, az északi, felvidéki területekről és a Dunántúlról vándoroltak fel a legtöbben, addig a háború után a Tiszán­túlról való felvándorlás növe­kedett. J­ELLEMZŐ ÖSSZEFÜGGÉ­SEKET tár fel a munkás­­osztályból való kiáramlás vizs­gálata. A kiáramlás az első világháború után igen ala­csony, a Horthy-korszak tár­sadalmi viszonyait ebből a szempontból kasztszerű elzárt­ság jellemzi. Az ipari munká­sok gyermekeinek több mint 83 százaléka dolgozott bér­munkásként tovább. Újság­írók, értelmiségiek, tisztvise­lők között igen kevés a mun­kás származású és az ipari munkásságból alig van ki­áramlás a közszolgálati és közlekedési dolgozók felé. A felszabadulás után azonnal ol­dódni kezd a társadalmi osz­tályok elzártsága. Az ipari m­unkásságból való kiáramlás megnő, elsősorban az értelmi­ség felé. Megindult az ipari munkásság társadalmi térfog­lalása és tovább növekedett az örökletes proletárréteg. Munkája utolsó fejezetében Lackó Miklós nagy tudomá­nyos felelősségérzettel és kö­rültekintéssel vonja le eddigi vizsgálatainak következteté­seit. Felvázolja a fejlett tő­kés országok és az elmaradott Magyarország munkásosztálya között a munkáí­ság száma, sú­lya, politikai arculata tekinte­tében mutatkozó különbsége­ket. A munkásság összetétele hatásának vizsgálatánál gon­dosan számbaveszi a tényező­ket, amelyek a nagyüzemi szakmunkásságot az ellenfor­radalmi korszakban bizonyos fokig gátolták a forradalmi munkásmozgalomhoz való gyorsabb közeledésben, vala­mint azokat a tényezőket, amelyek a munkásság legna­gyobb és legjellegzetesebb ré­tegének, a betanított gépmun­kásságnak forradalmi beállí­tottságát növelték. A munkás­ságnak ez az alsó, forradalmi rétege a felszabadulás után gyorsan fordult a kommunis­ta párt felé. Ez a munkásság állt a legszorosabb kapcsolat­ban az agrárproletariátussal, ez élte át a legmélyebben a munkásosztályon belül a népi demokrácia forradalmi-de­mokratikus szakaszát, ez vett részt a legaktívabban a tö­megmozgalmakban, a burzsoá­zia politikai és gazdasági meg­döntéséért folyó küzdelemben. A GAZDASÁG FEJLŐDÉ­­SÉNEK HATÁSA a társa­dalomra, a társadalmi osztá­lyok bonyolult mozgása, erővi­szonyainak alakulása, ennek kifejeződése a politikai har­cokban — ezek a marxista történetírás alapvető kérdései. Lackó Miklós tanulmánya sokoldalúan, módszertanilag is sok újat nyújtva felel ezekre a kérdésekre. Kiemelkedő pél­dát mutat a társadalmi fejlő­dés valóban tudományos, mé­lyebb vizsgálatára, a marxiz­mus alkotó szellemű alkalma­zására. Munkája az újabbkori magyar társadalmi fejlődés legfontosabb fejezetére vonat­kozik — de egyúttal biztatás és követendő példa a több­i fe­jezet, a parasztság, a kispol­gárság, a magyar uralkodó osztályok társadalmi összeté­tele alakulásának vizsgálatá­hoz, az egész magyar társada­lom történetének feltárásához. Pamlényi Ervin SbLcLjxÓYLcJí jer a. VuLdUsC, pAJitLonjyáJfriZív, bdjLü tun-K-o. sGwxtvöröm, trug-uWb fuwáaiv fúrwrn. cóo&v ucltl q. zaŐMa** «. Megjelent a Magyar Tudomány legújabb száma A Magyar Tudomány, az Aka­démia központi folyóiratának leg­újabb számában jelent meg Mol­nár János művelődésügyi minisz­terhelyettes: a tananyag korsze­rűsítése a felsőoktatásban című cikke. A folyóirat közli Richard Meister: Az osztrák Tudományos Akadémia szervezete és tevékeny­sége, Komlós Aladár: A szimboliz­musról. Szodó Iván: A sugárterá­pia helye az orvostudományban és Egyed László: A földrengések és az újabb geofizikai kutatások cí­mű tanulmányát. A Szemle rovatban a többi, kö­zött részletes beszámoló foglalko­zik a moszkvai nemzetközi auto­matizálási és a stockholmi föld­rajzi kongresszussal. ­ Lányok az intézetben Mindig hálás téma volt. Ki­szivárgó botrányaival a bul­­várlapok foglalkoztak egyko­ron; szerelmi cselszövéseit fri­vol operettek dolgozták fel és a leányregényekben itt ábrán­dozott ideáljáról a hősnő, mindaddig, amíg mindazt el­sajátította, amit egy jólnevelt feleségnek tudni illett. Akkor az intézet kapujában csónakra szállt és egyenesen a házasság révébe evezett. Az élet tenge­rét persze elkerülte. Aki azonban író volt, mint Kaffka Margit, az ábrázolni merte a leányintézet fülledt­ségét, a természetellenes élet­mód kiváltotta ösztönöket, a vonzalmakat és gyűlölködése­ket, a pletykákat és intriká­kat. De sejttette azt is, hogy a külvilág sem kevésbé sivár, a növendékek jövője sem kevés­bé egyhangú. Érdekelt: milyen ma egy leányintézet légköre, ki kell-e szökniük ahhoz, hogy friss le­vegőt szippantsanak, megte­rem-e odabent is az életöröm, van-e elképzelésük a lányok­nak jövőjükről? A Lorántffy Zsuzsanna utcai diákotthonban töltöttem egy napot. Éppen is­kolaszünet volt. Sorsközösség és közösség Megnéztem a növendékeket tanulás közben. Az első impresszióm az volt, hogy egy­­től-egyig csinosak. Munkakö­penyükhöz nem hordtak köte­lező frizurát és kötelező arc­­kifejezést. Aztán civilben ta­lálkoztam velük, ebéd után, amikor az eltávozás jogával éltek. Mind elegánsan felöltö­zött, nem le­hetett észrevenni rajtuk, hogy különböző módú emberek a szüleik: az egyik mindent megkap otthonról, a másik állami gondozott lévén, maga osztja be kiutalt ruha­pénzét. Úgy hallottam, sok le­leményesség van itt, felfrissí­tik a régi holmit, a kinőtt téli­kabátot divatos kilenc­tizedes­­sé alakítják. És mennyi a se­gítőkészség, a kesztyűk, sálak és kézitáskák kikölcsönzésé­ben. Ha valamelyik szomszé­dos villában Csipkerózsika most ébredne negyedszázados álmából, és meglesné az egyik randevúra siető leányzót, azt gondolná, hogy az előkelő B­ar—Madas intézet növendé­ke lépett ki a kapun, öltözködésük kiegyenlítődött tehát. De nemcsak ez. Eleinte nagyon meghatározta a visel­kedésüket, hogy otthonból, vagy gyermekotthonból jöttek ide és milyen minőségű ott­honból. Kezdetben sorsközös­ségi alapon szövődtek a barát­ságok, elvált szülők gyerekei között, árva lányok között. Egy kislány éjszaka és tanév köz­ben, a felvétel formaságait mellőzve, érkezett. Fájó csaló­, más érte, mint a népmesében, édesapja gonosz mostohája pártjára állt. A diákotthonban az a lány vette pártfogásába, akinek ugyanannyi jutott a gyermeki fájdalmakból. Érthe­tők ezek a vonzódások, de ha e­lkülönüléssel járnak,, nehéz a közösséget kialakítani. Ezért az a teendő, hogy ne a közös múlt legyen a barátságok alap­ja, hanem a jövő, így tágul is a baráti kör, nemesedik a kap­csolat erkölcsi oldala, optimis­tább a hangulata. Negyedik gimnazista mondotta nekem: "Az elsőben csak egy barát­nőm volt. ő is faluról került fel, mint én. A másodikban már hat, azok, akikkel elsőben egy osztályba jártam. Most ti­zennégy van, vagyis az egész szövetkezet.s így nevezik az elsődleges közösséget. Célja a kölcsönös segítség a jobb tanu­lásért, a mélyebb emberségért. A szövetkezeteket egy végre­hajtó bizottság igazgatja, ame­lyet az intézet növendékei vá­lasztottak maguk közül, kije­lölt tagja csak egyetlenegy van, az igazgatónő, Tóth Sán­­dorné. S a szövetkezeteket most meg kell szilárdítani, mert arra törekednek, hogy diákotthonból kollégiummá alakuljanak. S ennek az a fel­tétele, hogy többet produkálja­nak a tanulásban és emelked­jék az erkölcsi-politikai szín­vonal. Hosszabb ideje vizsgál­ja már a KISZ egy pedagógu­sokból álló brigádja a diákott­hont, hogy megfelel-e a kollé­giumi feltételeknek. Beszéltem a brigád egyik tagjával, akinek az volt a kifogása, hogy a kö­zösségek nem elég szervezet­tek, mert nem tartanak meg­határozott időben megbeszélé­seket, és működésükről nincs elég írásos dokumentum. Ezzel nem tudok egyetérteni. A kö­zösségi szellem elevenen él kö­zöttük. Ha valakivel valami baj van, azonnal közbelépnek és nem várják meg az értekez­let napját. Nincs civakodás, nincsenek klikkek. Ha valaki visszaesik a tanulásban, a háló­szobában korrepetálnak vele. Most éppen azon töprengenek, mint neveljenek meg egy visz­­szaeső „bűnöst”, aki egy egész csirkét tulajdonított el az ab­lakban elhelyezett éléskamrá­ból. Az a szokás tudniillik, hogy minden csomag tartalma oda kerül, s aki megéhezik, az vesz belőle, de nem eszi el a többiek elől. Különös korrepetálás Az önnevelésre is tudok példát. Ott van az a kedves, okos kis teremtés, akit tudós bagolynak nevelt az apja. Nagy műveltséganyaggal és fel­nőtt komolysággal érkezett az intézetbe. Ha este bolondoztak szobatársnői, ő rájuk szólt: "Inkább az Élet és Tudományt olvassátok!­" Nem mondták ne­ki, ő jött rá egy napon, hogy nagyképű. Arra kényszerítette magát, hogy bekapcsolódjék a csevegésekbe és a csínyekbe és egyszer észrevette, hogy már nem kényszerűségből, hanem örömből teszi. "Mostanában sokkal optimistább vagyok­, mondja magáról. A minap ő jött ünnepélyesen meghívni az igazgatónőt egy nagy esemény­re. Szövetkezetük tudniillik nem értett egyet azzal a sok intermezzóval, amellyel a szer­zők a Szabó-család fiataljai­nak boldogságát késleltették. Elhatározták, nem várják ki, míg a Rádió stúdiójában elér­keznek idáig, ők rendezik meg a lakodalmat. Ez alkalomból megjelenítették az összes sze­replőt. A Szabó-család­­társszerző­jétől­ tudom, hogy az önfelál­dozás sem mindig patetikus. Volt egy kislány, aki mindig, mindenkit túllicitált. Neki mindenből szebbje, többje akadt a másiknál, vele mindig érdekesebb dolgok történtek. Haragudtak rá, emiatt, el is hallgattatták nemegyszer. A­­társszerző­ vállalta, hogy korrepetál vele, vagyis kihall­gatja élményeiből. Ezzel nem­csak azt érte el, hogy másnak nem dicsekedett, hanem ki is javíthatta a nem elég pontos megállapításokat. A v. b. egyik tagja, szőke, zöldszemű lány, úgynevezett komoly szépség. Pedagógusnak készül, a választásnál ő kapta a legtöbb voksot. A­­kicsik­, az elsősök egy szálig rá sza­vaztak. Nem kismamaként, ha­nem idősebb testvérként állt mellettük és a felsősök közül jónéhány nővért akvivált ne­kik. Nem KISZ-tag még, és ennek furcsa története van. Amikor az elsőben jelentkezett a KTSZ-be, a gimnáziumban, egyik tanárnője azt kérdezte tőle: -így akarsz bejutni az egyetemre?- Ezt a sértést nem tudja felejteni. Kamasz hősies­séggel most bizonyít, szembe­száll egy rosszízű gyanúval, amely nemcsak őt érinti. Szerelem A lányok délutáni eltávozá­sával kapcsolatban leírtam a randevú­ szót. De nem a ki­ko­tyogás szándékával. Nincs itt szó titkos találkákról, az igazgatónő is tud róluk. Nem kicsiség 121 leányzó vonzal­mát nyilvántartani! (Arra gya­nakszom, valami naplóba jegy­zi fel azokat éppúgy, mint az osztályzatokat.) Az a szokás, hogy a lányok bemutatják ne­ki udvarlójukat. Ha ezt valaki elmulasztja, az igazgatónő ész­reveszi, hogy itt nagyobb el­lenérzésre van szükség. S hogy a vidéki lányok se éljenek ko­lostori életet, megállapodásuk van egy fiúkollégiummal, hogy kölcsönösen meghívják egy­mást klub-estjeikre. Nem tilos a randevú, mert az igaz­gatónő bízik a lányokban, nem is élnek vissza bizalmával. De a szerelem nem központi kér­dés a leányintézetben. Csak egy kislány életében az. Gizi most végzi a közgaz­dasági technikumot. Kedves arcú, sápadt, fekete hajú, ma­gas lány. Olyan, mintha egy szubrettből és egy tragikából ötvözték volna. Váltakozó han­gulatok jellemzik. Míg beszél­gettünk, nevetett és sírt, hu­morizált és deklamált, gyere­kes volt és öreges. Gizi szülei elváltak, új családot alapítot­tak, újra szerencsétlenül. Apja nem sokat törődik vele, anyja pedig akkor bolygatja meg lá­togatásaival és hazahívó sürgö­nyeivel az életét, ha nincs más, akinek második házassága riasztó részleteit elmesélhesse. A kislánynak nagyszerű nővé­re van, aki elhatározta, hogy addig nem megy férjhez, míg Gizi révbe nem ér. Már-már úgy látszott, hogy ehhez nem is kell sok idő. A kislány sze­relmes lett. Eszeveszetten. El is jegyezték és Gizi alig győzte az érettségit kivárni, hogy utá­na megesküdhessenek. Felfo­kozott idegállapotában szem­bekerült a közösséggel, s az igazgatónővel. Nem volt elég neki a szabad idő, nem értette, miért nem elégednek meg a négyes osztályzataival. Hara­gudott azért is, mert nevelői és barátnői egyaránt meg­mondták neki, nem tartják még se őt, se jövendőbelijét elég érettnek a házasságra. De Gizi most már nem hadako­zik, csak zokog. A vőlegényét behívták katonának. Két sírás között értelmesen elmagya­rázza, hogy a házasságban el­rontott gyermekkoráért kere­sett volna kárpótlást, majd ér­zelmesen szavalja: »Én nem boldogságra születtem!­" Kettős távlat Gizi történetét azért mond­tam el, mert az intézetben rajta kívül mindössze még egy lánynak egyetlen életcélja a házasság. A többi növendék­nek­­kettős a távlata*. E foga­lom új értelmezését negyedi­kes gimnazistától hallottam. Ma már nem azt jelenti, hogy "férjhezmer­és, vagy hivatás*. Ma mindkettőt adottnak véve, a kettős távlat csak a hivatás­ra vonatkozik, s ebben az ér­telemben az 5+1-es oktatás szüleménye. Néhány növen­déktől megkérdeztem, hogy milyen pályára készülnek? "Vegyészmérnök leszek vagy laboráns* — "Ha nem leszek orvos, akkor műszerész.* A vagy szó után mindig az a fog­lalkozás következett, amelyet a hét­ egyik napján sajátítanak el. Nem mondom, hogy egy­azon lelkesedéssel beszélnek az értelmiségi vagy a munkás jövőről, de ilyesmit már nem hallani tőlük: "Orvos leszek, vagy semmi! Ha nem vesznek fel az egyetemre, mindennek vége!* Az 5-1-1-es oktatás ebben az intézetben még többet is jelent: a külvilághoz nemcsak családdal vagy szerelemmel, hanem munkával is kapcsolód­nak. Kovács Judit

Next