Magyar Nemzet, 1963. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-24 / 301. szám
10 Danton halála Georg Büchner drámája a Madách Színházban Ahogy Danton homlokán a szabadság, Büchnerén a művészi tehetség géniusza ragyogott. Huszonkét esztendős korában írta hatalmas drámáját, a francia forradalom tragédiáját megjelenítő Danton halála-1 — egy érett, a kor és a filozófia nagy problémáit telibetaláló művet, mely még az örökkévalóságban is kiragyogja az ifjúság tüzét, ártalanságát és naivitását. A hibái árulkodnak a zsenialitásáról. Elsőnek az, hogy egész tudását beleírta a drámába: latin idézeteket és a rómaiak ide illő példáit. Még jó, hogy ez a természettudósnak se utolsó forradalmár kihagyta a Dontonból a márnák idegrendszeréről írott disszertációját — hisz tobzódik a tudásban, a műveltsége orgiázik, s hogyan lehetne másként, amikor mélységesen hisz az észben, felhabzsolhatónak ítéli az emberi elme valamennyi termékét. Szertelen volt, tudjuk. Orvos, természettudós, politikai röpiratok szerzője, agitátor, titkos társaságok tagja, a tébolyult Lenz életírója. Tífuszban halt meg, huszonnégy esztendős korában. De szertelenségénél gondolati fegyelme nagyobb volt. A Danton halála minden műveltségi ballasztja, fiatalos túlírtsága ellenére, vagy épp azzal együtt: remekmű. Fényét, 1835-től máig a sugárzó ifjúság lobogása adja — ilyen merészen elmebetegek, szentek és serdülő poéták vágnak bele a lét alapkérdéseibe. Öt hét alatt, menekültként, rejtekhelyen írta a Danton halálá-t. S az addigi világtörténelmet markolta össze benne. Kérdésfeltevése azóta ismerős lett — megismételte nemegyszer a história is, s kérdéseit Brechttől Canusig a modern irodalom visszhangozta. •Forradalmunk legmaradandóbb emléke: a filozófia« — mondta Brissot. S ebből sokat megérzett a Danton halálának szerzője. A történelemből azt a pillanatot ragadta ki, amikor az elmélet csakugyan a gyakorlatba ért, az elvekért vérpadon felelt a gondolkodó A guillotine átvette a logista szerepét, írta Camus, s a pengeéles robespiere-i, saintjusti érvelés igazolja ezt. A szó ennek a drámának a mozgalmassága. Robespierre csaknem bénán áll s beszél — de a víziónk egy örjöngő birkózásé. Sebek nyílnak a szavak nyomán és szuronyok kelnek, tőrszúrás minden mondat. A forradalmat, tovább, minden áron, vallja Robespierre, az erény bajnoka, a Megvesztegethetetlen, az aszkéta. Mindegy az eszköz: hamis bírák, csonka kihallgatás: Dantonnak pusztulnia kell. A forradalomnak ez ahalott szentje a bűnt testesíti meg Robespierre szemében. Az élet élvezője, epikureus és elege van a vérből. Az öröm hiányzik neki a forradalomból. Unalmasnak érzi az erényt, és veszedelmesnek a hiú tisztaságot. Annyi harc után: osztálya a magány, a megoszthatatlan egyedüllét. Mit tehet? Kacérkodik a halállal s unott legyintéssel kihívja a pusztulást. A megsemmisülésre vágyik, Istentől elhagyatva, vad ateistaként. De még a semmiből is kisemmizték — a teremtés betöltött mindent: a dantoni materialistának még a halál is a szerves anyag továbbélésének formája. Az érvek meghosszabbítása a guillotine, de a vitát a kiontott vér se mossa el. S a nagyoknak ez az összecsapása még mindig elvont filozófia maradna, ha tragikus szembenállásuk bizalmatlan tanújaként Büchner nem vonultatná fel a népet. Shakespeare hű tanítványaként a viták absztrakt jelenetei közé valóságízű népi groteszkeket vágott be. A fellázadt tömeget, mely az éhség tompa logikájával Robespierre és Danton elveit egyaránt könnyűnek találja. Megosztott igazságuk fölött a csikaró has a bíró. Nekik adott keveset ez a forradalom, ezért labdáznak emberfejekkel.Megvásárolható, pálinkától bűzlő, ostoba tömeg — írta róluk Kosztolányi. Tévedés. Csak egy győztes forradalomvásárolhatná meg kitartó rokonszenvüket. Addig cserbenhagynak mindenkit. Gyerekes kegyetlenségük visszfénye annak, ahogy a történelem bánt velük. Danton vagy Robespierre? Hulljanak, nem az ő ügyük. Cirkusz, látványosság, amíg nem kapnak kenyeret. Az ő korgó igazságuk ad teljes távlatot Robespierre és Danton vitájának. Miattuk, tőlük viszonylagos mindkettejük álláspontja, történelmi vitájuk ettől feloldhatatlan. Csonka a forradalom, amíg nem a népé — és csonka Robespierre forradalmisága, mert a humortalan kegyetlenséggel lépett szövetségre. Danton igazát is megkurtítja ez a szituáció. Az örömöt kívánja, s ezzel valami eszményi s humánus boldogságot. De közben megbénul benne a forradalmár. És pusztulnia kell. Robespierre és Danton szembenállásában az igazság mindaddig vért kíván, amíg a nép nem győzelmes részese a forradalomnak. Büchner mondandójának ez a felfénylő aktualitása. Együgyűség lenne a világtörténelemből analógiákat keresni ehhez a mondandóhoz. De érdemes meglátni, hogy igazság, forradalom és morál meghasonlása — más formában persze — itt kísértett nálunk is. S korunk harca épp ennek a hajdani történelemből örökölt ellentmondásnak a feloldására törekszik: a nép részvétele a történelemben összeforrasztja az igazságot az erkölccsel. A százötven esztendeje halott Büchner öröksége nem a kiábrándultaké. Ez a hesseni lázadó, minden fatalizmusa ellenére hitt a jövőben. Azt a történelmi pillanatot állította elénk, amikor az isteneit száműző ember megpróbálja berendezni a maga akarata szerint a földet, a mennyek kegyelmenélkül. Az emberközpontú vi-]lág születésének tragédiája a, Danton halála, s benne, talán b elsőnek megfogalmazva, a fel-' adat — életöröm és revolúció,] igazság és Szépség magasren-idű harmóniája. < Szép előadásban szólal meg] ez a gondolat a Madách Szín-, ház színpadán. Ádám Ottó a tömegjelenetek és a filozófiai viták váltakozására építette a zárt, összefogott előadását. Az előbbiekben csupa mozgás, a vitákban viszont szárnyal a szó, néma a mozdulat. Ádám] olyan rendező, aki bízik a mon-adat erejében, az igében, ezt, örömmel fedeztük fel, a mos-' tani Danton-ban. S a szerep-' osztásban sem takarékoskodott . Minden gondolat mögött szí-,nészegyéniség áll és kis sze- repekben láthatjuk a néhányi jelenetét abszolút hitellel élő] Tolnai Klárit, kitűnő, gazdag, pillanatokban Vass Évát, s egy monológban Psota Irén beszédes szemét. A színház fiatal gárdája is meglepő szinten játszott: Tordy Géza micsoda levegőt teremtett Desmoulinsnak és Lőte Attila férfias biztonsága is jól érvényesült. S ne legyünk igazságtalanok Árva Jánossal, vagy Újlaki Lászlóval sem: egy villanással alakot teremtenek, akárcsak Tallós Endre, Szénási Ernő, Békés Itala, s mindazok, akiket talán a puszta felsorolás jogosan sértene. A színpadképet viszont már nem éreztük megfelelőnek. A rendkívül tehetséges Szinte Gábor jól teremtett játékteret, technikailag is hibátlanul oldotta meg a gyors színváltozásokat. Az elképzelésével vitáznánk. A Danton színpada nem ez a fekete-fehér elvontság. Puritán vonalaival eleve az aszkézis igaza mellett döntőt. Kosztolányi Dezső költőien izzó fordítása, Petrovics Emil zenéje. Mialkovszki Erzsébet kosztümtervezése is vitázik vele. S talán ez a különben ihletett tévedés indította arra Ádám Ottót, hogy olyannyira tompított fényben játszasson: néha fakó a színpad, az életöröm és puritán fegyelem összecsapásának drámájában. Saint-Just se ragadott meg különösebben Avar István megszemélyesítésében. Igaz, hogy egysíkú a szerep is, de roppant fontos. S a fiatal, vonzó színész csak nemes eszközökkel győzte, az alkatából hiányzó erővel, nagy energiával nem. Bessenyei Ferenc játssza Dantont. Megragadóan, megrázóan. Hatalmas hang, hatalmas fizikum, hatalmas tehetség. Tudta, hogy Dantonban maradt valami a hordószónokból, a hitből: tegnapjának emlékeit vetíti át mai spleen-jén. Danton felszedett frivolságát ugyan nem adta vissza, s a humorát is visszafogta , de a tárgyalási jelenetekben már megint remekelt. Partnere, Robespierre-ként, Gábor Miklós. Izzó intellektus, kérlelhetetlen akarat, ritka plaszticitással megjelenítve — ez volt alakításában a Megvesztegethetetlen. S az a tört fényű szem, ahogy a magány kísértetével viaskodik, a jövő vak látomásával, melyben már a halál kísért. A meztelen lélek remegett indulattal pergetett szavaiban. Bessenyei és Gábor Miklós hőfokán, Ádám Ottó ízekig átgondolt, okos értelmezésében jelentékeny előadássá érett a Danton halála. Megértettük belőle egy nagy tragédia üzenetét. Ungvári Tamás ÚJDONSÁG! Egy- és kétszemélyes összecsukható rekamié (nappal komód) habgumi matraccal 2 NAPOS HATÁRIDŐRE megrendelhető a Csillaghegi, Faipari és Csónaképitő Ktsz-nél Budapest. Hl. (Csillaghegy), Valéria u. 6—7. Telepm: 163—*44 i'vwyvwwwwwwvvwvwwwwwww> Magyar Nemzet. Karinthy Ferenc: utalsó- Vodowts Szatirikus kisregény »... mindezek folytán a kérdésfelvetésből önként adódik, hogy fejlődésünk mostani szakaszában különös jelentősége lehet a szatirikus műfajoknak, és az a sokszor idézett felszólítás, hogy új Gogolokra és Scsedrinekre van szükség, lényegében egyfajta társadalmi igény tömör és adekvát kifejezése. A szatíra azzal, hogy bizonyos hiányosságokat, tehát részletjelenségeket kiragad, öszszefüggéseikből kiemel, mintegy jelképesen felnevel és úgy ábrázol, mintha azok általában volnának jellemzők, valójában épp a műfaj e paradox jellege révén — tudniillik, hogy a nem tipikusokat tipizálja — irányítja rá a figyelmet a még meglevő fogyatékosságokra, s adhat segítséget kiküszöbölésükhöz ...« »... de ezek az esztéták megfeledkeznek arról, hogy a jelentős szatirikusok — egy Swift, egy Gogol — mindenkor egyrészt a reális, másrészt az irreális elemek keverésével, egyfajta művészi dialektikával adták elő tárgyukat, vagyis igen konkréten, a meg nem történtet úgy beszélve el, mintha az megtörtént, vagy megtörténhetett volna, és ebben rejlik .. .... a vita hevében épp a leglényegesebb kérdés nem kapott kellő nyomatékot, nevezetesen az, hogy a szatíra művészi erejét és hatását végső soron az szabja meg, hogy honnan, melyik oldalról bírálja a tárgyalt jelenségeket, egyszóval mi e bírálat objektív társadalmi tartalma, s ha most ebből a szemszögből...« (Részletek Kollonits L.: A korszerű szatíráért c. cikkéből.)* — Feküdj! — Föl! — Feküdj! Ez már a nyolcvanharmadik volt, s a vastag, komisz egyenruhás Kollonits láthatóan ereje végén járt, egyre kínosabban kászálódott fel vigyázzba, arca és nyaka szederjes, szőke haja csapzott a verítéktől. Ám a törzsőrmester — már a régi hadseregben is szolgált — kérlelhetetlen hidegvérrel folytatta: — Frissebben, gróf úr, attól még nem esik le az a kilencágú korona... Föl! Feküdj! Na mi az, fáradt a méltóságos úr?... Föl! Ebben az alakulatban a megbízhatatlan elemeket gyűjtötték össze, a környéken kulák századnak nevezték. Akadt köztük mindenféle: arisztokrata és tőkés származék, nyilas vagy volksbundista rokonságú, parasztfiúk, akiknek családja a listára került, cigány, bűnöző, közveszélyes csavargó. — Feküdj! Föl!... Mi az, mit csinál maga? Kollonits azonban nem mozdult, egy eleve kudarcra ítélt kísérlet után visszabicsaklott a sódorra. Juhász törzsőrmester ráordított, erre se moccant: úgy látszik, elájult. Vacsoraosztás előtt voltak, az udvar néptelen, csupán a túlsó sarokban, a röplabdapályán pufogott néhány félmeztelen katona, de azok is óvakodtak közelebb kerülni. A törzs lapos pillantással nézett körül: a szabályzat tiltotta az ilyesféle kiszúrásokat, s ha a századparancsnok megtudja, még baj lehet belőle. Csizmájával megérintette Kollonits lábát: csak nem akar itt meghalni neki ez az ember? — Na, ne komédiázzon már! Hé,nem hallja? A fiú fektében maga alá húzta a karját, a törzsőrmester lehajolt és enyhén megrázta. — Jól van, na, szedje már össze magát. És máskor nem dobjuk el a cigarettavéget, ezt megtanulhatta ... Most pedig menjen a gyengélkedőre, holnap nem kell kivonulnia. De aztán pofa be, értettem? Kollonits Lipót káderlapja a lehető legkedvezőtlenebb volt, egyetlen hatalmas fekete, így jelölték akkoriban az utolsó kategóriát, az osztályidegeneket, ellenségeket. Kezdve azon, hogy gróf, sőt, állítólag oldalági leszármazottja ama hírhedt Kollonich Lipót esztergomi bíborosérseknek, Rákóczi gyűlölt ellenfelének, aki a hagyomány szerint Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá akarta tenni. Apja, néhai gróf Kollonits Gusztáv lovassági tábornok volt, földbirtokos, aranykulcsos kamarás satöbbi, anyja baronessz, egyik bácsikája püspök, egész rokonsága kitelepítve: nagybirtokosok, magas rangú és vezérkari katonatisztek, felsőházi tagok, pápai és királyi kamarások, csillagkeresztes hölgyek, máltai lovagok, valóságos belső titkos tanácsosok, s még a család egyetlen nem kékvérű, beházasodott ága, a tétényi Gutmannak is csupa bankár, pénzmágnás, nagyiparos. Az ifjú Kollonits mindehhez papi gimnáziumban végzett, magas és szőke volt, vékony csontú, enervált, amellett enyhén raccsolt is: egész lénye merő kihívás, kesztyűdobás, idegentest, kóros kinövés a rendszer organizmusán. A gyengélkedő szobában hat Kedd, 1963. december 24. Cica-Micának, Futrinka utca Látogatás a Cicavízióban Amikor ott jártam, Mazsola a zölddisznóról álmodott A zölddisznó, aki persze szintén Mazsola volt, virágos réten hempergett és gazságokat művelt. Mazsola félt álmában, de Manóka betakarta őt A folytatásból is láttam valamit. Akkor is a zölddisznóról volt szó, de ez a jó zölddisznó volt, olyan, amilyen Mazsola is szeretne lenni. Kevesen tudják az érdekeltek közül, hogy Mazsola tulajdonképpen maga is zöld disznó, de ez a képernyőn, a Cicavízióban nem látszik. Ami látszik, az, hogy Mazsola igen eredeti kismalac, nyűgös is, kedves is, hol , felbosszantja Manókát hol megsajmáltatja magát vele. Mazsola egyébként a sorozat a televízióban. Az "életben", ha lehet, még kedvesebb, mint a képernyőn, ahol nem zöldnek látszik, hanem világosbarnának, s mi, nézők, mindent elhiszünk neki, amit tesz és mond. Mazsola bábfiguráját Bródy Vera tervezte, szövegét Bálint Ágnes írja és Havas Gertrud tölti meg a bábut élettel, a mozgás és a hang harmóniájával, játékos kedvvel, meleg humorral. Manóka: Kiss István, nem kisebb ügyességgel, de más egyéniséggel, ő az okos, nyugodt felnőtt, mindig helyes, szép dolgokra tanítja a kismalacot. Mazsola ilyenkor felhúzza az orrát és azt mondja: oui... Morzsa kutya rendez A Cicavízió stúdiójában szorgalmasan dolgoznak. Egy-egy ilyen forgatási napon általában négy Mazsola-jelenetet vesznek fel. Király Erzsi vezető operatőr mellett négy operatőr dolgozik, az egymás mellé épített díszletek között. A tv-bábjáték paravánja előtt nincs függöny. Semmi sem takarja el az élő színészt, aki munka közben önmagát figyeli a szemben álló tv-készüléken , a monitoron. A játékot Morzsa kutya rendezi. Morzsa kutyát mindenki ismeri a Futrinka utcában. Ott vigyáz nagy eréllyel a rendre. Itt is komoly és megfontolt, pontos és lelkiismeretes munkát végez a rendező, Simándy József, a kiváló bábművész. A Mazsola-sorozatban Morzsa kutya csak láthatatlan főszereplő. Közben Manóka kukoricát morzsol, Mazsola pedig ahelyett, hogy segítene, nagy élvezettel kóstolgatja a finom csemegét. — Kitűnően eszel — mondja Morzsa kutya Havas Gertrudnak, majd később: — Takard be a fejedet — már mint Mazsola a saját fejét, amikor szégyenében a takaró alá bújik. A színész és a bábu a játék lázában közös fogalommá olvad össze. Ez annyira természetes, hogy senkinek sem tűnik fel, amikor Havas Gertrud Mazsola hangján szólal meg a pillanatnyi technikai kényszerszünetben: — Elromlott a kamera, oui... A félfülű egér Ha már itt vagyunk a Cicavízióban, nem állhatjuk meg, hogy meg ne kérdezzük: — Mi újság a Futrinka utcában? A Futrinka utca lakói »kivonultak" a szombat esti Cicavízióból, átadták helyüket Mazsolának és Manókának, de tovább szerepelnek a »nagy« Futrinka-műsorokban. Legközelebb most, karácsonykor láthatjuk őket. Ez a karácsonyi műsor már elkészült, a következőre csak jónéhány hét múlva kerülhet sor. Az előkészületeket még nem láttuk, de azért hoztunk magunkkal egy érdekes csomagot a Cicavízióból — Bálint Ágnes íróasztaláról — a Futrinka utcai postát. A Futrinka utcai posta nemcsak leveleket őriz. Garmadával érkeznek ide rajzok, fényképek és más ajándékok, például csinos kis babaruha Böbének, csokoládé, és egy félfüle egér Cica-Mica részére a következő sorok kíséretében: •Mivel Cica-Mica nem szeret dolgozni, nincs pénze ennivalóra, így azt gondoltuk, hogy ezzel a kisegérrel jóllakhat. Igaz, az egyik füle elveszett, de ha megtaláljuk, majd azt is elküldjük. Jó étvágyat kívánunk. Utóirat: Kedves Böbe és Cica-Mica, nekem is van egy kiscicám, de az szeret egerészni és olyan kövér! Le is rajzoltam nektek. Erre sok egér van és ha Cica-Mica akar dolgozni, biztos találna olyan házat, ahol munkáját megbecsülnék.** Az egér és a levél még abból az alkalomból érkezett, amikor egyszer Cica-Mica megkérdezte a gyerekeket: vajon honnan van az embereknek pénzük? Cica-Mica ugyanis nem akart dolgozni, inkább az undok egércsaládhoz ment ebédelni, de nem ízlett neki az étel. A kérdésre a Futrinka utcába 5—600 levél érkezett. A levélírók egyhangúlag azt tanácsolták Cica-Micának, menjen el dolgozni, mert az emberek általában úgy keresnek pénzt. Többen határozottabb, pontosabb választ is adtak: »Cica-Mica, te dolgozhatsz egy tejüzemben is. Böbe-baba, lehetnél postás" — hangzott az egyik tanács. Utána az ígéret: — »És ha nyerek a lottón, küldök belőle nektek is.« •Menj el a buszra kalauznak" — ajánlotta egy másik levélíró. — •Menj el sportpályát építeni." — »Ne félj, nem fog lekopni a körmöd" — így a harmadik. Az öt és féléves Ágika, nyomtatott nagybetűkkel, kisebb helyesírási hibákkal így figyelmeztet: •Kedves Cica-Mica, ne menjél a pékségbe dagasztani, mert szőrös a lábad és belehullik a tésztába! A tsz-be menjél a fejőgéphez!" Te is szereted a bejglit ? Tanácsok, hozzászólások, kérések — ez a Futrinka utca postája, amely őszinte sikerről, nagy népszerűségről tanúskodik. Böbe-baba névnapjára például rengeteg jókívánságot kapott. •Karácsonyra Nagymami megcsinál Téged nekem" — közli jókívánságai után boldogan Zsuzsika. Majd gondosan oda írja: •Cica-Micát is sokszor csókolom." Egy levélben három űrhajó rajzát találjuk. Cica-Mica, Böbe és Morzsa ül a kabinokban. A szöveg: •Remélem, hogy így fogtok járni a gyerekekhez." A kérések: •Ha lehet, többször játsszatok a televízióban. Küldjetek egy képet és egy bábut." A levélírók természetesen önmagukat is bemutatják. »Te is szereted a beiglit? Én igen." Vagy:»Itt küldünk fényképet, rajta vagyunk mind a ketten. Mi a Bakonyban lakunk. Erre mifelénk sok az erdő, nagyok a hegyek. Itt is járnak a rókák. Nálunk nem a kerítést lopják el — a Futrinka utcában ugyanis ez történt —, hanem a tyúkokat." A leveleket feltétlen bizalom hatja át. •Képzeljétek— más vették ki a mandulámat és amiért nem sírtam, jól viseltem magam, kaptam egy fényképezőgépet. Ha majd megyünk Pestre, le foglak fényképezni benneteket." Sok hasonló levél hever még előttem. Nemcsak Böbe-babát, Cica-Micát, a Futrinka utcát dicsérik, hanem önmagukról is vallanak, a mai gyerekekről, a televízió legifjabb közönségének érdeklődési köréről, nyíltságáról, gazdag képzeletvilágáról. Valamennyit nem idézhetem. Összecsomagolom hát a postát és küldöm köszönettel vissza a Futrinka utcába. Vilcsek Anna