Magyar Nemzet, 1964. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-04 / 233. szám
10 Gyermekek, felnőttek, könyvek Gyermekkönyvtárosok találkoznak kedden Budapesten. Az ország minden részéből jönnek, kicserélik tapasztalataikat, megvitatják szakmai problémáikat, s a legfőbb feladatot: hogyan lehet még jobban felhasználni az irodalmat, a könyvet a gyermekek művelődésében, hogyan segítheti a könyvtár a tanulást, az iskola munkáját. Magyarországon 111 gyermekkönyvtár, illetve önálló gyermekkönyvtári részleg működik. A fővárosban 60, vidéken 80 könyvtáros foglalkozik a gyermekolvasókkal. A gyermeknek könyvet adni látszólag könnyű feladat, hiszen a gyerek szeret olvasni. Mégsem olyan könnyű. Súlyosbítja a pedagógiai felelősség. — Büszkék vagyunk, mert a gyerekek sokat olvasnak — mondotta Vargha Balázs, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársa, aki tájékoztatott az érdekesnek ígérkező tanácskozásról. S büszkék lehetünk arra is, hogy korukhoz képest is állandóan fejlődnek. Nem koravén emberkék, hanem értelmes, széles látókörű gyerekek járnak a könyvtárakba. Életükben ma is, mint évszázadok óta, megtalálható az úgynevezett mesekorszak, a regénykorszak, a romantikus korszak. Az is előfordul azonban, hogy 13—14 éves gyerekek már „kiolvasták” a gyermekkönyvtár anyagát. Egyre több "felnőtt" könyv kerül a gyermekkönyvtár polcaira, elsősorban klasszikusok. Mikszáth egész életműve ma már gyermekirodalom is — természetesen nemcsak gyermekirodalom — s a gyermekek kedvelt olvasmánya Jókai, Gárdonyi, sőt sok külföldi klasszikus, romantikus szerző, például Dumas vagy Victor Hugó néhány műve. Természetes jelenség ez, a fejlődéssel jár. Évről évre több régebbi, eredetileg felnőtteknek írt mű kerül a gyermekolvasó érdeklődési körébe. A mai gyerek is megtalálja az utat Robinson Crusoe-hoz, Gulliverhez, Don Quijote-hoz, igaz nem ugyaneztolvassa ki belőle, nem ugyanazért kedveli, mint az írók korának közvéleménye, vagy akár a múlt század gyermekgenerációja. A technika fejlődése sem pusztította el a Verne-könyvek népszerűségét, s ma is izgalmas a lakatlan szigetre vetődött ember harca, győzelme a természet felett. Korunkat jellemzi az ifjúsági ismeretterjesztő irodalom rendkívüli népszerűsége is. A gyerekek nem tesznek különbséget — legalábbis kezdetben nem — a szépirodalom és az ismeretterjesztő irodalom között. A szépirodalomból is tanulnak. Nemcsak a művészi értéket érzik meg benne, nemcsak a mesét, a romantikát, hanem megjegyzik az eseményeket is, a neveket, adatokat, a történelmet, a földrajzot, az életformákat. Nem véletlen, hogy azon a megbeszélésen, amelyet a múlt héten az írószövetségben, a magyar ifjúsági és gyermekirodalom hivatott művelői folytattak, sok szó esett az ismeretterjesztő irodalom jelentőségéről. Az írók érzik: nagy szerep vár az ismeretterjesztő irodalomra, nagy feladat a szerzőkre, akik ismeretterjesztésre vállalkoznak. A gyermekkönyvtárosok konferenciáján az első fontos téma az ifjúsági ismeretterjesztő irodalom helyzete, az ismeretterjesztő könyvek felhasználása lesz. A Móra Ferenc Könyvkiadó nagyszabású tervet készített, s ezt a konferencián a könyvtárosokkal ismertetni fogják. Jellemző, lelkesítő adat: a közművelődési könyvtárak olvasóinak 40 százaléka 14 éven aluli. És még egy adat: az általános iskolás gyerekek 40 százaléka könyvtári tag. Budapesten három évvel ezelőtt építették meg, a Liszt Ferenc téren, az első gyermekkönyvtárat. Most a tizediknél tartanak. Ezeken kívül, mintegy 40 fővárosi könyvtárban működik "gyermek-részleg". Valamennyi gyermekkönyvtár zsúfolt. A könyvtárosok jóformán nem mernek propagandát csinálni. A megnyitás után három héttel általában megtelik a könyvtár. A gyerekek láthatóan jól érzik magukat itt, jobban, mint az iskolai könyvtárakban, ahonnan szintén kaphatnak könyveket. A közművelődési könyvtáraknak, ha szabad így mondani, más a jogi helyzetük. A gyerek a könyvtárban önálló "felnőtt lénynek" érzi magát. Ide szórakozásból megy, önként megy, érdekesebb, színesebb a környezete, itt minden érte van. A könyvtárakban nincs szükség különösebb fegyelmezésre, mégis csend, mégis rend van. Az iskolák, a napközi otthonok réme a könyvtárban nyugodt, fegyelmezett ember. Az iskola és a gyermekkönyvtár kapcsolatában akad még javítani való. Éles a választófal az iskolában szokásos feldolgozási módszer és a sok más hatás között, ami a tanulót az iskolán kívül különböző kulturális élményeken keresztül éri. Az iskola erőt meríthet a népművelésből, ha felhasználja, ha felhasználná mindazt, amit a népművelés különböző eszközei, a rádió, a televízió, s a többi között a könyvtár a tanulóknak nyújt. A mechanikus tanulás, a tananyag rögzítésének, pontos elsajátításának készsége ma is lényeges elem az iskolai oktatásban. Korunk azonban mást, többet is megkövetel az embertől. Azt, hogy megtanulja, hogyan kell valaminek "utána nézni", hogyan kell egy-egy témát önállóan kidolgozni. Ebben a munkában segít a kézikönyvtár. Gyermekkönyvtáraink ma már rendelkeznek kézikönyvtárral, s remélhetőleg ezeket a kézikönyvtárakat tovább bővítik. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ feldolgozta s közrebocsátotta azoknak a műveknek a jegyzékét, amelyeket érdemes elhelyezni a gyermekkönyvtár kézikönyvtárában. A mai gyerek hajlik az önálló búvárkodásra, önálló gondolkodásra, szeret maga rájönni a titok nyitjára. A kézikönyvtár használatának korai elsajátításával erre vezetjük őt, és arra, hogy önállóan gondolkodó, kutató, alkotó felnőtté váljon. A gyermekkönyvtárosok tanácskozásának második fontos témája ezért lesz a kézikönyvtárak használata. A harmadik téma összefügg az első kettővel. A többi között a kézikönyvtár használatára is megtanítják a gyermekolvasókat a könyvtárakban az úgynevezett csoportos foglalkozásokon. A kis olvasók ugyanis nemcsak a kölcsönzés, nemcsak maga a könyv miatt kedvelik a gyermekkönyvtárakat. Ide vonzza őket a klubélet, a kellemes társaság, a sok játék, a vetélkedő, rejtvények, előadások, zenedélutánok. A gyerekek közreműködésével kiállítások készülnek. Ahány könyvtár, annyi ötlet, annyi módszer. Közöttük sok az érdekes, a követésre érdemes. A tanácskozáson a legjobb könyvtárak legjobb módszereit mutatják be, adják át az ország valamennyi gyermekkönyvtárosának. Felsorolni is nehéz lenne a játékok, rejtvények, vetélkedők témáit, formáit. Közös jellemzőjük: végső fokon összahatnak a könyvtárra. Játék közben megismerik például a katalógust s megtanulják helyes használatát. Arra is alkalmat nyújtanak a különböző pályázatok, vetélkedők, a csoportos játékok, hogy a kis olvasók a kézikönyvtár segítségével megtanulják, hol lehet egy-egy témához adatokat keresni, milyen módon kell egy-egy kérdésre önálló kutatómunkával választ szerkeszteni, így neveli a könyvtár saját közönségét is. A mai gyermekolvasókból néhány év múlva a felnőtt olvasók lesznek. Bizonyára felkészült, értő olvasókká nőnek, hiszen annyi szeretettel, gondoskodással, s hozzáértéssel foglalkoznak velük a könyvtárosok. Vilcsek Anna Az olvasóért.. (Vasvári Anna rajza) NAPLÓ Október 4 Szombatom a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bóka László akadémikus, egyetemi tímár megnyitotta a Madách Imre halálának centenáriumára rendezett emlékkiállítást és Az ember tragédiája új illusztrációit bemutató tárlatot. A Jeann Anouilh: Becket vagy az isten dicsősége című (a Nagyvilágban nemrég magyarul is megjelent) drámájából készített filmet még ebben a hónapban bemutatják Bécsben. A filmet Peter Glenville rendezte, főszereplői: Richard Burton és Peter O’Toole. Madách Imre halálának századik évfordulójára a moszkvai Iszkusztvo művészeti könyvkiadónál Leonyid Martinov fordításában megjelent oroszul Az ember tragédiája. Madách művét először 1904- ben adták ki Oroszországban, Makszim Gorkij szerkesztésében, akkor még prózai fordításban. Hans Knappertsbusch, a nemzetközileg ismert 76 éves karmester müncheni lakásában combnyaktörést szenvedett. Állapota a körülményekhez képest kielégítő, közölte orvosa. A Fővárosi Operettszínház október 22-én mutatja be Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának zenés változatát. A színművet Csiky Prielle Kornéliának írta, később Pásztor Árpád átdolgozta és Máder Rezső zenéjével a Népszínház mutatta be ezt a változatot a főszerepben Blaha Lujzával. Az Operettszínház is Máder Rezső zenéjével mutatja be a Nagymamát, akit Honthy Hanna személyesít meg. Molnár Ferenc Liliom című színművének müncheni próbái idején súlyos autószerencsétlenség érte Maria Andergast ismert német színésznőt, akinek a Residenz színházban kellett volna a főszerepet játszania. A bemutatót elhalasztották, helyette Shaw Hősök című műve kerül színre. Magyar Nemzet •Vasárnap, 1964. október 4. Beszélgetés Pablo Casalsszal „Az ember érzelmei indítják el a harmóniát”” Amikor Pablo Casalsot gellértbeli lakosztályán felkeresem — miután a kérdéseket egy nappal előbb írásban elkérték —, a művész éppen a rádió egyik munkatársának nyilatkozik terveiről. Közben két angol riporter filmezi , akik, úgy látszik, végigkísérik turnéján. Nyugodt, figyelő arccal ül és pipázik. A felesége, Marita Casals (azt hiszem, a világ tizenöt legszebb nőjének egyike), fekete pulóverben, fehér szoknyában, sima fekete kontyos selyemhajjal, halkan telefonokat vesz fel spanyolul, angolul és franciául, ő adja kézhez a férjének a leírt kérdéseket: — Van-e köze mostani nagy oratóriumának, a »Jászolának ahhoz az első karácsonyi énekhez, melyet hatéves korában írt? — Nemmel kellene felelnem. Zeneileg semmi köze a kettőnek egymáshoz. Zenészcsalád gyereke voltam. Apám orgonista, kis spanyol faluban. Előbb tudtam énekelni, mint beszélni. Az első dalt, amit írtam, a karácsony élménye váltotta ugyan ki, de ha egész őszinte akarok lenni, nem a Madonnának, hanem saját anyámnak írtam. Neki akartam vele örömet szerezni! Nyolc taktusból állt, de volt benne melódia ... Ennek a kis melódiának köszönhetem, hogy azonnal elkezdtek komolyan tanítani. — Hogyan választotta a csellót élete partneréül? — Ezt már sokszor elmondtam! És mert igaz, mindig egyformán! Kamarazenekar jött hozzánk egyszer, koncertezni. Akkor hallottam először a cselló hangját. Hegedűm már volt. De könyörögni kezdtem apámnak, vegyen nekem csellót. Ám ez igen drága hangszer. Meg nehéz is gyereknek. Apám megtagadta a kérésemet. Akkor elkezdtem úgy tartani a hegedűt, mintha cselló lenne... És akkor édesanyám megsajnált és spórolni kezdett. Aztán megkaptam életem első kis csellóját. — Aztán bevittek Madridba tanulni. Tizenegy éves koromban már pénzt kerestem zenével, kávéházi zenekarban. Aztán jött a színházi, az operai zenekar és a párizsi nagy siker: a Lamoreux-zenekarral! De hát ez mind csak a virtuóz sikere volt. Holott én mindig elsősorban zeneszerző voltam és vagyok! — Honnan meríti a komponáláshoz az élményt? — Ó, ez nagyon izgalmas kérdés! — Rámnéz és most rájövök, hogy élénk, szürkéskék szeme van. — Hogy honnan? Először is innen ... — mutat a szívére. Az ember érzelmei indítják el a harmóniát. De hogy a dallam honnan jön? — Volt valami vizuális élménye, ami elindította? — Hogyne. A színek... Az nekem mindig rengeteget jelentett. Tájak is ... Az otthoni hegyek! Azért is lakom mindig lehetőleg hegyek között. De festmények is. Legjobban Fra Angelico hatott rám. — Mikor ismerkedett meg először a magyar zenével? — 1908-ban jártam itt először. Akkor barátkoztam meg egyszerre a fiatal Bartókkal, Kodállyal és a magyar tájjal. Ez erősen összefügg. Minden népnek a zenéje, a ritmusa tükrözi a tájat. Nagyon szeretem Kodály Psalmus Hungaricusát. Boldog vagyok, hogy őt is ilyen teljes életkedvben és jó egészségben találtam! Bár én hat évvel idősebb vagyok nála! De hála istennek, kemény katalán fajta szervezetem van! Mindent ugyanúgy bírok, mint fiatal koromban. Talán azért is, mert remeksegítségem van: a feleségem. ! Minden levelezést, tárgyalást elintéz helyettem. És szíves, lélekkel részt vesz ebben a minden szabad időmet betöltő békeharcomban is. A feleség tearózsa színű arca elpirul, mint egy megdicsért gyereké. — Ugye a növendéke volt? — Igen, és most is az vagyok! Csellóművész akartam lenni. — Spanyol? — Nem! Porto Ricó-i vagyok, de minden ősöm spanyol volt és az az anyanyelvem is. — Nem volt nehéz lemondani arról az álmáról, hogy csellóművész legyen? Casals felelt: — Ezt én is megkérdeztem. Kilenc évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk, ő azt mondja, nem érzi áldozatnak. Fontosabbnak tartja, hogy az én életem rendben legyen. — Fontosabb, mint az, hogy egy csellistával több legyen a világon — vág közbe Marita asszony. A FILMKLUBBAN rendezők, operatőrök, stúdióvezetők, színészek és újságírók gyülekeznek. Négy óra: belépnek a vendégek, Vagyim Juszov operatőr, Galina Polszkih és Nyikita Mihalkov színészek. Filmjük, a Moszkvai séta bemutatójára érkeztek hazánkba, most pedig egy délutánt a Filmklubban töltenek, hogy elbeszélgessenek magyar művészekkel és kritikusokkal. Herskó János üdvözli őket és sorra bemutatja a magyar kollégákat. Juszov ül középen. Harmincéves lehet, két társához képest "meglett" korú. Csendes, szófukar ember. Alig beszél, bár minden szóra figyel. Bólogat közben — a szeme nevet —, ha megszólal, egy-egy tőmondatba foglalja mondókáját. Csak akkor kezd beszélni, mikor a délután második felében kis csoportokra ősztünk s körülveszik őt a magyar operatőrök. Szűkebb szakmai kérdésekről folyik a szó, a fényképezés fontosságáról, a technikáról, erről a filmjéről és az előzőről, az Iván gyermekkoráról, a formalizmusról és a tartalomról. A kezdeti csend megtört: Polszkih beszél. Szőke haja, mint kis kazal omlik az arcára, kerek vonásain derű. Elegáns barna ruhában van, magabiztosan válaszol a kérdésekre. Alig négy hónapja végezte el a színiiskolát Három filmszerep áll már mögötte: az Amikor egy lány tizenöt éves hallatára felélénkül a terem, ezt a filmet mi is láttuk. Második filmjét a televízió készítette, a címe: Lépcsők. A Moszkvai séta óta már új a kamera előtt áll. Csuhrajjal dolgozik most, november végére fejeződik be a forgatás. Érdeklődünk a készülő Csuhraj-film iránt. Megérti: régóta várjuk a világhírű rendező új művét, ő pedig szívesen beszél róla, mert maga is lelkesedik a művészért is, meg a készülő filmért is. A film címe: Hol volt, hol nem volt. Tartalmát kérdezzük: — Idősebbekről szól, meg fiatalokról, akiknek összeütközéseik támadnak egymással — feleli Polszkih. Aztán a maga szerepéről: — Egy szerelmes lányt játszom. Reménytelenül szerelmes vagyok egy elhagyott férfiba. Én nagyon szeretem őt, de ő nem szeret engem ... Derültség szakítja meg a szavát: nehéz dolga lesz annak a színésznek, ha azt kell eljátszania, hogy nem szereti viszont ezt a csinos fruskát... A tolmács lefordítja, miért nevetünk, ő is velünk nevet és köszöni a bókot. MIHALKOV veszi át a szót. A Beatles-frizurás kamasz, ünnepélyes fekete ruhában, öklömnyire kötött nyakkendővel. Mint egy érettségiző diák, a kora sem sokkal több, a szava úgy árad, mint jó diáké a vizsgán. Magabiztosan, okosan beszél, lelkesen, időnként széles gesztusra tárja szét a kezét. Figyelem, ahogy a karja az ölébe visszahull: összekulcsolja, tördeli a kezét. Mint diák a vizsgán. A Moszkvai sétáról beszél. — A bátyám barátja írta a forgatókönyvet — közli olyan diadallal, mintha ő maga írta Megkérem, hogy egy fénykép számára üljön a zongorához. Megteszi. De ha már ott ül, játszani is kezd. — Ez az oratóriumom alaptétele — mondja aztán. — A katalán falvakban karácsonykor minden házban felállítanak egy kis jászolt. A Jézuskát, a pásztorokat, a tehenecskét, szamaracskát... Az én oratóriumomban ezek az apró bábuk énekelnek! A motívum, amit játszottam, pedig ez: békét a földön a jóakaratú embereknek! Fedor Ágnes volna. — Az eredeti elbeszélés címe: A colos. Két fiúról szól, Koljáról és Vologyáról, akik egy napon véletlenül találkoznak, s bár csak egyetlen napot töltenek együtt, igazán összebarátkoznak. Lelkesen szárnyal a szava: — Az elbeszélés alapgondolata az, hogy két derék ember között ilyen rövid idő alatt is létrejöhet igaz barátság. Ugye, így van? Egyetértünk. Juszov kedvesen megveregeti a vállát. — A vőlegényt meg a többit később írták hozzá az elbeszéléshez. Mi nagyon benne voltunk a dologban, azt akartuk, hogy minden nagyon hiteles legyen. Aztán elmeséli, hogy ő maga többször is megnézte a filmet, különböző mozikban, hogy a közönség reagálását megfigyelje. Kifakad. — Akadtak olyan szülők, akik azt mondták: nem szeretnék, ha a gyerekeik ilyenek lennének. _ S néz ránk herrdokiránti álló, éjfekete fürtjei alól ffssta, csodálkozó szemmel, mintha azt kérdezné: hát hallottak már ilyen butaságot? — Egyszer meg azt kérdezte valaki a moziban: mi a film eszmei mondanivalója? Hát még mindig vannak, akiknek csak akkor jó az eszmei mondanivaló, ha a szájukba rágják?! SZIKRÁZIK, harsog. Nyilvánvaló, hogy kedvenc témájánál vagyunk. Juszuf csitítja, mindhiába. Ám a terem átforrósodik: a téma valóban igaz, bennünket is foglalkoztat, egyetértünk. Rágyújt egy Fecskére. — Azt várják, hogy a mondanivalót készen kapják, ajándékba. Hogy az eszméhez nem kell szellemi energia? Ugyan! Csak az igazán a miénk, amiért megdolgoztunk. Lobog, fiatal lelkesedés fűti. — Sokan azt mondják: másfél órát ültem a moziban, és néztem a filmet. Most kijöttem a moziból, még gondolkoztam is? Hát nincs igazuk, nagyon nincs igazuk! Nemcsak a mozi után kell gondolkozniuk, már bent a moziban is! A moziban is gondolkozni kell — ismétli lelkesen. Mindnyájan egyetértünk, közös hangra találtunk. Most már nincs megilletődött csend. Vele lelkesedünk, a merev, hivatalos rend felbomlik, kis csoportok alakulnak, folyik a szó közös dolgainkról. Z. L. A MOZIBAN GONDOLKOZNI IS KELL Szovjet és magyar filmművészek beszélgetése HALOTTAK NAPJÁRA KRIZANT ÉS SZRKIÜLTETÉST VÁLLALUNK Megrendelhető: a Fővárosi Temetkezési Intézet temetői irodáiban !