Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-16 / 296. szám
*... i|S:l rri., < ,o A HAZAFIAS NÉ FF RONT LAPJA nnwiB.?—PMiiwmuffimwrrwrTWi ~in-i?tt- -i ~i —r ír , Gyermekáldás Milyen lehet azoknak a házastársaknak a karácsonya, kiknek nincs gyermekük? Mit is jelenthet számukra a december, amely szüntelen kirakatnézéssel, ajándékvásárlással, fenyőfaválogatással, boldog izgalomvárással telik el? Egy hónapot jelenthet a tizenkettő között. Vajon fáj-e nekik, hogy őket senki sem szólítja édesanyának, édesapának? Fáj, bizonyosan fáj. S akiknek nem fáj? Hozzájuk szeretnék szólni, az ünnepvárás hangulatában. Nem, nem azokhoz, akik nem tehetnek róla, kikre a gyermekáldás az élet olykor mostoha osztása miatt nem köszöntött. A 30 százalékról van szó, a nőkongresszuson elhangzott 30 százalékról, amely mint valami szomorú árnyék terült a jövőről tanácskozó asszonyok, lányok fölé. A múlt héten a Minisztertanács tűzte napirendjére a főváros népesedésének gondjait. A jelentésben tengersok szám szerepelt, biztató is, nyugtalanító is, s egyetlen mondat, amely mindenképpen izgalmas: "A születések alacsony száma... azzal jár, hogy a gyermekek részaránya egyre kisebb, ezzel szemben a munkaképes korúaké, különösen pedig az idősebbeké egyre nagyobb. S két nappal rá a Minisztertanács elnöke a nőkongresszuson így szólt: »A gyermeknevelés segítését és könnyítését szolgáló társadalmi juttatásokat a jövőben is fejleszteni kívánjuk. Mindez nagyon helyes és jó! Nem tartjuk azonban jónak és elfogadhatónak, hogy hazánkban a családok 30 százaléka olyan, amelyből hiányzik a családi öröm legfőbb forrása, a gyermek. És bár a csökkenés a legutolsó két évben megállt, a magyarországi születések száma még mindig a legalacsonyabb Európában. Ez bonyolult társadalmi jelenség. Sok családnak vannak objektív okai is, de még több a kifejezetten szubjektív tényező; magyarán és egyszerűen az, hogy éppen a fiatal, húsz és harminc év közötti asszonyok nem kívánnak szülni, mert férjükkel együtt bizonyos anyagi javak birtoklását előbbre helyezik annál az egész életet végigkísérő tartós örömnél és boldogságnál, amit a gyermek jelent. A család, a gyermek, a nemzet jövője, amely iránt mindanynyian súlyos felelősséggel tartozunk.* Baráti társaságban beszélgettünk Kállai Gyula fenti megállapításairól, mindanynyian két-, háromgyermekes szülők, tehát ahogyan mondani szokták, objektívek maradhattunk. Valamelyikünkben mégis támadt ellenvélemény, s próbálta megérteni, megmagyarázni a gyermekáldást kikerülő fiatal házasok álláspontját Lakásgondokra hivatkozott a bölcsődei és az óvodai férőhelyek szűk voltára, a gyermekneveléssel járó tengernyi gondra, s kevesellte, amit a gyermeket váró szülőkért teszünk. Érvek jöttek elő sorra, számok és öszszehasonlítások a múlttal és a kapitalista országok statisztikáival. Elfogadta a bizonyításokat, a szülőotthonok, a gyermekintézmények, a bölcsődék, az óvodák, a napközi otthonok hálózatának fejlődését. Komoly és meggyőző érvnek tartotta a szülőnők gyermekágyi szabadságának felemelését, a 75 forintról 200 forintra nőtt családi pótlékot. Azzal is egyetértett, hogy soha és sehol nem volt olyan gyermekkultusz, mint ma és nálunk (a Könnyűipari Minisztériumra mondott legfeljebb néhány haragos szót, a beérő gyermekcipők miatt). — Hát akkor? — kérdeztük. Makacs volt, nem engedett könnyen. Újra a lakásgondokkal jött elő, s ebben igazság szerint voltak is nyomós érvei. Csak hát közös ismerősök példáival tanúsítottuk, hogy sok helyütt lakás is van, összkomfortos, autó is lesz az új évben, de a gyerek az olyan távlati terv, mint mondjuk a Holdra induló IBUSZ-utazás. Ebben a pillanatban — a hangos vitában alig hallottuk — csöngött a telefon. Barátunkat keresték, az ellenlábast, kislánya tudakolta, hogy mikor jön haza. ígérte, hogy siet, mert a gyereknek csak akkor esik jól a vacsora, ha édesapjával egy asztalnál költhet fel, s közben arról is számot adhat, hogy mi történt aznap az iskolában, barátnői körében, kicsi és mégis tágra nyíló életében. Telefonálás közben arcának, a velünk folytatott vita hevében megszorult ráncai megszelídültek, nevetőssé váltak. — Igazatok van — mondta a hallgatót letéve —, de egy dologban tévedtek. Hordhattok itt öszsze érvet rakásra, az értelem még olykor-olykor ellentmond de hogy mit jelent a gyermek, azt csak az érzi, akinek van. Mindez szubjektív szenvedélyességgel hangzott, ám abban mindenképpen igaza volt, hogy a gyermekáldásról szólva és vitatkozva sosem maradhat figyelmen kívül az érzelem. Olyan értelemben sem, hogy mit jelent a szülői szeretet, a gyermek vonzódása, az általa szerzett megannyi öröm, a kis családi közösség együvé tartozása. De olyan értelemben is — talán megérthető, hogy ez nem frázisként hangzik —, hogy mit jelent a gyermeknevelés a hazaszeretettel összevetve. Vajon csak úgy építjük a nemzet jövőjét, hogy házakat emelünk, hidakat verünk, újításokon törjük a fejünket, többet termő búzafajtákat kísérletezünk, szoborban, képben, drámában, költeményben maradandót alkotunk? Nem maradandóbb-e mindennél a nemzet, a nemzedék, amely átveszi a stafétabotot és folytatja a munkát? A család, a gyermek, a nemzet jövője. Állhatnak itt harmincemeletes toronyházak, de ki lakik bennük? Roboghat a földalatti, percek alatt Budáról Pestre, de ki utazik rajta? Kinek teremtjük az új életet, amely más és szebb, mint apáinké? Fellengzősek ezek a szavak? Lehet! Sokszor egy telefoncsöngés is helyrebillenti a vitát, és nyomós érvként egyenlíti ki az ellentéteket. Az érzelmet a mi nyelvünkben csak egyetlen betű választja el az értelemtől. S e két szó közeli rokonsága többre mutat, mint egyszerű játékra a betűkkel. Az ünnepváró hangulat képével kezdtem. Ki is hagytam a számokat az új bölcsődékről, az óvodákról, a játszóterekről, a párizsi divatlapokba való gyermekruhák olcsó árairól. Azt az érzést és örömet kerestem, amit a gyermek jelent A családban — és igen —, a haza szeretetében. Ettől az érzéstől már csak egy lépés — egyetlen betű —, hogy az ifjú házasok meg is értsék, hogy miért mondják a születendő apróságra: gyermekáldás. Sokan értik, sokan, nagyon sokan tudják. Ők beszélhetnek róla legtöbbet. Beszélnek is. Most, aranyvasárnapon, karácsony előtt egy héttel a kirakatok előtt, ajándékvásárlás közben, a fenyőfát válogatva, boldog, izgalmas ünnepvárásban. És az esztendő minden napján. Éry József Kádár János és Biszku Béla látogatást tett a Szovjetunióban A külpolitikai helyzet ROSSZ NAPJUK volt szerdán az amerikai külpolitika irányítóinak. Vietnami háborújuk háromszoros kellemetlenséget okozott nekik és részben a washingtoni kormányzat kudarcának tekinthető a párizsi NATO-értekezletnek a nyugatnémet atomfelfegyverkezés kérdésében elfoglalt álláspontja is. A Vietnammal kapcsolatos első kellemetlenség magában ebben az indokínai országban érte az amerikaiakat: a partizánok Saigon külvárosában ütöttek rajta egy rendőrőrsön és ezzel valósággal bevitték a fővárosba a szabadságharcot. A partizánok növekvő aktivitása alaposan lehűti Washington vérmes reményeit. A vietnami háború volt az egyik témája az Ajuba Johnson találkozónak és a párizsi NATO-értekezletnek egyaránt. Az amerikaiak iparkodtak meggyőzni partnereiket arról, hogya szabadságot védik a délkelet-ázsiai, dzsungelben. Johnson a pakisztáni elnöktől nagyobb megértést és legalább erkölcsi támogatást kért. Bush a NATO-partnerektől minimálisan erkölcsi támogatást, McNamara pedig nagyobb anyagi áldozatokat a közös katonai erőfeszítések oltárán. A hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy sem Ajub Khan, sem pedig az Egyesült Államok atlanti szövetségesei nem mutattak hajlandóságot a washingtoni kérés teljesítésére. A NATO katonai kiadásainak növekedése, amiről Párizsban összefoglaló adatokat tettek közzé, váratlanul új feszültséget támasztott az Egyesült Államok és Anglia között. 1965-ben az atlanti tagállamok 74,3 milliárd dollárt költöttek hadicélokra, s ennek az összegnek több mint kétharmada az Egyesült Államokra esett. A NATO fennállásának tizenhat éve során a katonai költségek megnégyszereződtek, de a vietnami háború miatt Washingtonnak még az eddiginél is mélyebben kell a zsebébe nyúlni. A Johnson-kormány a fizetési mérleg hiányát most úgy akarja csökkenteni, hogy drasztikusan lefaragja az amerikai cégek külföldi fiókvállalatainak költekezését. Mivel ez az intézkedés legalább százmillió font erejéig sújtotta Angliát, a brit alsóházban máris csípős interpellációk hangzottak el. A Daily Telegraph Amerikát "a XVI. századbeli spanyol birodalomhoz hasonlítja, amely a külföldi katonai kalandok irtózatos terhei alatt fokozatosan összeroppant és hatalma lehanyatlott. A vietnami háború egyébként belpolitikai gondot is okoz az angol kormánynak, melynek feje, tegnap utazott Amerikába. Wilson gondjairól az MTI londoni tudósítójának híranyagunkban ismertetett jelentése számol be. Johnson elnöknek Wilsomom kívül még egy magas rangú nyugat-európai vendége is lesz a közeli napokban: Erhard. A nyugatnémet kancellár útját ismét elhalasztották, de csak egynappal. A párizsi NATO-értekezlet tartózkodása az NSZK atomfelfegyverzése kérdésében, a jelekből ítélve egyáltalán nem bátortalanította el őt. Ellenkezőleg: kijelentette nyugatnémet újságírók előtt, hogy mindenekelőttaz atom-közreműködést kívánja szóba hozni, s bár nem hiszi, hogy kész szerződéssel tér haza, de biztos benne, hogy konkrét eredménnyel érkezik majd vissza az Egyesült Államokból. Magas szintű magyar—szovjet eszmecsere Moszkvában Moszkvából jelenti az MTI. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára december 11—14 között az SZKP Központi Bizottságának meghívására baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A Szovjetunióban tett látogatásuk során Kádár János és Biszku Béla találkozott és megbeszéléseket folytatott L. I. Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának első titkárával, N. A. Kosziginnal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével és N. V. Podgornijjal, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnökével, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagjaival. Az SZKP és az MSZMP vezetői tájékoztatták egymást az országukban folyó szocialista és kommunista építés eredményeiről, megvitatták a szovjet—magyar kapcsolatok kérdéseit, eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom problémáiról. Mindkét fél igen kedvezően értékelte az SZKP és az MSZMP kapcsolatait, a két párt testvéri barátságát és teljes nézetazonosságát. A találkozó részvevői örömmel állapították meg, hogy minden területen eredményesen fejlődik a Szovjetunió és Magyarország együttműködése. Emellett megvitatták az együttműködés kibővítésére számbajövő intézkedéseket. A szovjet és a magyar vezetők megbeszéléseit a szívélyes barátság és a teljes megértés légköre jellemezte. A megbeszéléseken részt vettek még: szovjet részről J. V. Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, magyar részről Szipka József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes. Az SZKP Központi Bizottságának elnöksége vacsorát adott Kádár János és Biszku Béla tiszteletére. December 14-én Kádár János és Biszku Béla hazautazott Moszkvából. A Kijev pályaudvaron búcsúztatásukra megjelentek L. I. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, J. V. Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és mások. Ott volt Supka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Kádár János és Biszku Béla szerdán este visszaérkezett Budapestre. Kádár János és Biszku Béla fogadtatására a Nyugati pályaudvaron megjelent Kállai Gyula, a kormány elnöke. Komócsin Zoltán, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Péter János kül- ügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter. Ott volt G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. „MtkrCTlmiqit1* »« atlanti partnerek Az NSZK atomfelfegyverzésének kérdését a tavaszi NATO-ülésre halasztották Párizsból jelenti az MTI. Az Atlanti Tanács szerdán folytatta tanácskozását a NATO párizsi székházában. A külügyminisztereknek a nemzetközi helyzetet elemző vitája után a hadügyminiszterek szigorúan zárt ajtók mögött tárgyalták meg az atlanti szervezet katonai kérdéseit. Már az eddigi tanácskozásokból és a NATO-ülés margóján lezajlott kétoldalú megbeszélésekből is nyilvánvaló, hogy mind a politikai, mind a katonai kérdésekben erősen megoszlik a tagállamok álláspontja és ezért az ülés eredményét összefoglaló záróközlemény ezúttal sem megy majd túl az utóbbi években ismételgetett általánosságokon. A tanácskozás középpontjában lényegében k két kérdés áll: az Egyesült Államok délkeletázsiai politikája és a NATO, pontosabban Nyugat-Németország atomfegyverkezésének problémája. Bushnak és McNamarának, az Egyesült Államok kül- és hadügyminiszterének nem sikerült eloszlatnia a tagállamoknak a vietnami háború miatti aggodalmát Felszólításukat, hogy a társországokerkölcsi szolidaritásukat-* fejezték ki az Egyesült Államok délkelet-ázsiai politikájával, a tagállamok jelentős része tartózkodással fogadta, míg Bush a háború folytatásában jelölte meg a vietnami konfliktus•egyedüli távlatát-*, addig a társországok zöme a politikai megoldás szükségességét hangoztatta. Határozott ellenállás mutatkozik különösen az európai NATO-országoknál Bonn atomfegyverkezésével szemben is. A tanácskozáson a legtöbb felszólaló az atomfegyverek elterjedését meggátló egyezmény megkötése mellett foglalt állást Csupán Schröder bonni külügyminiszter helyezkedett szembe ezzel az irányzattal, amikor kifejtette, hogy egy ilyen megállapodásKözép-Európa teljes atommentesítéséhez és a nyugat-németországi NATO-atomerők felszámolásához vezethet-e. Schrödernek ez a kijelentése megerősíti, hogy a miniszter ezúttal csak taktikai okokból nem hangoztatta nyíltan Bonn-nak az atomfegyverekre támasztott igényét. A francia küldöttség az elnökválasztásokra való tekintettel kerülte a vita kiéleződését, Couve de Murville azonban kormánya nevében elítélte a McNamara kezdeményezésére létrehozott "különbizottságot", amelynek keretében Nyugat-Németország is beleszólást kapott volna a közös NATO-stratégia kidolgozásába. A francia külügyminiszter kifejtette, a bizottságnak nem lehet döntési joga és a júniusban összeülő legközelebbi atlanti tanácsülésig be kell fejeznie működését A francia álláspontot még azok a küldöttségek is elfogadták, amelyek részt vettek a McNamara-féle atombizottság létrehozásában. Healey brit hadügyminiszter is elismerte, hogy az olyan népszerűtlen kérdések felvetése, mint az atomfegyverek feletti felelősség megosztása, csak növeli a feszültséget Kelet és Nyugat között. A nyugatnémet atomigények tárgyalását ezzel lényegében elhalasztották a legközelebbi NATO-tanácsülésig, de senki sem vonja kétségbe, hogy Erhard kancellár küszöbönálló washingtoni látogatásakor újabb kísérletet tesz, hogy Johnson elnököt rábírja a nyugatnémet atomkövetelések teljesítésére. A NATO reformjának kérdését hallgatólagos megegyezéssel kerülték a miniszterek tanácskozásán. Jól értesült körökben azonban úgy tudják, hogy Franciaország — amenynyiben de Gaulle marad az Elysée-palota gazdája — tavasszal javaslatot terjeszt elő az atlanti katonai szervezet átalakítására. A titoksatóság függönye mögvn folynak Ajub Khan és Johnson megbeszélései A Washingtonban tartózkodó Ajub Khan pakisztáni államelnök kedden a délutáni órákban újból találkozott Johnson elnökkel. A két elnök második megbeszélése során mintegy két óra hosszat tárgyalt négyszemközt, majd tanácsadóik bevonásával újabb félórás megbeszélést tartott. A Reuter washingtoni tudósítója szerinta Fehér Ház a titokzatosság függönyét bocsátotta a tárgyalásokra, amelyek szerdán is folytatódtak. A keddi tárgyalásokról anynyi vált ismeretessé, hogy azok során a két országot kölcsönösen érdeklő ázsiai problémákat vitattak meg, különös tekintettel az indiai miniszterelnök és a pakisztáni államelnök január elejei taskenti találkozójára és az indiai miniszterelnök közelgő washingtoni látogatására. Hírek szerint Johnson kifejtette Ajub Khannak az Egyesült Államok Vietnammal kapcsolatos álláspontját és bizonygatta, hogy Amerika szabadság védelmében- folytat háborút Délkelet-Ázsiában. Kitértek a Pakisztánnak szóló amerikai katonai és gazdasági segítség kérdésére is. Az utóbbi időben ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy az Egyesült Államok — a pakisztáni—kínai közeledés miatt kilátásba helyezte a katonai segély megvonását. Magyar idő szerint szerdán az éjszakai órákban fejeződtek be Ajub Khan pakisztáni elnök washingtoni tárgyalásai. Bár a megbeszélésekről nem adtak ki részletes tájékoztatást, a hírek szerint három kérdés állott előtérben — jelenti az MTI —: a kasmíri konfliktus, az amerikai—pakisztáni viszony és az Egyesült Államok vietnami háborúja. Washington szemmel láthatóan támogatást követel Pakisztántól a vietnami háborúhoz, az országnak nyújtott katonai és gazdasági segítség fejében. Pakisztán tagja a SEATO-nak és a CENTO-nak.