Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-16 / 296. szám

*... i|S:l rri., < ,o A HAZAFIAS NÉ FF RONT LAPJA nnwiB.?—PMiiwmuffimwrrwrTWi ~in-i?tt- -i ~i —r ír , Gyermekáldás Milyen lehet azoknak a há­zastársaknak a karácsonya, kiknek nincs gyermekük? Mit is jelenthet számukra a de­cember, amely szüntelen kira­katnézéssel, ajándékvásárlás­sal, fenyőfaválogatással, bol­dog izgalomvárással telik el? Egy hónapot jelenthet a tizen­kettő között. Vajon fáj-e ne­kik, hogy őket senki sem szó­lítja édesanyának, édesapá­nak? Fáj, bizonyosan fáj. S akiknek nem fáj? Hozzájuk szeretnék szólni, az ünnepvá­­rás hangulatában. Nem, nem azokhoz, akik nem tehetnek róla, kikre a gyermekáldás az élet olykor mostoha osztása miatt nem köszöntött. A 30 százalékról van szó, a nőkongresszuson el­hangzott 30 százalékról, amely mint valami szomorú árnyék terült a jövőről tanácskozó asszonyok, lányok fölé. A múlt héten a Miniszter­tanács tűzte napirendjére a főváros népesedésének gond­jait. A jelentésben tengersok szám szerepelt, biztató is, nyugtalanító is, s egyetlen mondat, amely mindenképpen izgalmas: "A születések ala­csony száma... azzal jár, hogy a gyermekek részaránya egyre kisebb, ezzel szemben a munkaképes korúaké, külö­nösen pedig az idősebbeké egyre nagyobb.­ S két nappal rá a Minisztertanács elnöke a nőkongresszuson így szólt: »A gyermeknevelés segítését és könnyítését szolgáló társadal­mi juttatásokat a jövőben is fejleszteni kívánjuk. Mindez nagyon helyes és jó! Nem tartjuk azonban jónak és el­fogadhatónak, hogy hazánk­ban a családok 30 százaléka olyan, amelyből hiányzik a családi öröm legfőbb forrása, a gyermek. És bár a csökke­nés a legutolsó két évben megállt, a magyarországi szü­letések száma még mindig a legalacsonyabb Európában. Ez bonyolult társadalmi jelenség. Sok családnak vannak objek­tív okai is, de még több a ki­fejezetten szubjektív tényező; magyarán és egyszerűen az, hogy éppen a fiatal, húsz és harminc év közötti asszonyok nem kívánnak szülni, mert férjükkel együtt bizonyos anyagi javak birtoklását előbbre helyezik annál az egész életet végigkísérő tar­tós örömnél és boldogságnál, amit a gyermek jelent. A csa­lád, a gyermek, a nemzet jö­vője, amely iránt mindany­­nyian súlyos felelősséggel tar­tozunk.* Baráti társaságban beszél­gettünk Kállai Gyula fenti megállapításairól, mindany­­nyian két-, háromgyermekes szülők, tehát ahogyan mon­dani szokták, objektívek ma­radhattunk. Valamelyikünk­ben mégis támadt ellenvéle­mény, s próbálta megérteni, megmagyarázni a gyermekál­dást kikerülő fiatal házasok álláspontját Lakásgon­dokra hivatkozott a bölcsődei és az óvodai férőhelyek szűk vol­tára, a gyermekneveléssel já­ró tengernyi gondra, s keve­sellte, amit a gyermeket váró szülőkért teszünk. Érvek jöt­tek elő sorra, számok és ösz­­szehasonlítások a múlttal és a kapitalista országok statisz­tikáival. Elfogadta a bizonyí­tásokat, a szülőotthonok, a gyermekintézmények, a böl­csődék, az óvodák, a napközi otthonok hálózatának fejlődé­sét. Komoly és meggyőző érv­nek tartotta a szülőnők gyer­mekágyi szabadságának fel­emelését, a 75 forintról 200 forintra nőtt családi pótlékot. Azzal is egyetértett, hogy so­ha és sehol nem volt olyan gyermekkultusz, mint ma és nálunk (a Könnyűipari Mi­nisztériumra mondott legfel­jebb néhány haragos szót, a beérő gyermekcipők miatt). — Hát akkor? — kérdeztük. Makacs volt, nem engedett könnyen. Újra a lakásgondok­kal jött elő, s ebben igazság szerint voltak is nyomós ér­vei. Csak­ hát közös ismerősök példáival tanúsítottuk, hogy sok helyütt lakás is van, össz­komfortos, autó is lesz az új évben, de a gyerek az olyan távlati terv, mint mondjuk a Holdra induló IBUSZ-utazás. Ebben a pillanatban — a hangos vitában alig hallottuk — csöngött a telefon. Bará­tunkat keresték, az ellenlá­bast, kislánya tudakolta, hogy mikor jön haza. ígérte, hogy siet, mert a gyereknek csak akkor esik jól a vacsora, ha édesapjával egy asztalnál költ­het f­el, s közben arról is számot adhat, hogy mi tör­tént aznap az iskolában, ba­rátnői körében, kicsi és mégis tágra nyíló életében. Telefoná­lás közben arcának, a velünk folytatott vita hevében meg­szorult ráncai megszelídültek, nevetőssé váltak. — Igazatok van — mondta a hallgatót letéve —, de egy dologban tévedtek. Hordhattok itt ösz­­sze érvet rakásra, az értelem még olykor-olykor ellentmond de hogy mit jelent a gyermek, azt csak az érzi, akinek van. Mindez szubjektív szenve­­délyességgel hangzott, ám ab­ban mindenképpen igaza volt, hogy a gyermekáldásról szól­va és vitatkozva sosem ma­radhat figyelmen kívül az ér­zelem. Olyan értelemben sem, hogy mit jelent a szülői sze­retet, a gyermek vonzódása, az általa szerzett megannyi öröm, a kis családi közösség együvé tartozása. De olyan értelem­ben is — talán megérthető, hogy ez nem frázisként hang­zik —, hogy mit jelent a gyermeknevelés a hazaszere­tettel összevetve. Vajon csak úgy építjük a nemzet jövő­jét, hogy házakat emelünk, hidakat verünk, újításokon törjük a fejünket, többet ter­mő búzafajtákat kísérlete­zünk,­ szoborban, képben, drá­mában, költeményben mara­dandót alkotunk? Nem mara­dandóbb-e mindennél a nem­zet, a nemzedék, amely át­veszi a stafétabotot és foly­tatja a munkát? A család, a gyermek, a nemzet jövője. Állhatnak itt harmincemeletes toronyházak, de ki lakik bennük? Roboghat a földalatti, percek alatt Bu­dáról Pestre, de ki utazik rajta? Kinek teremtjük az új életet, amely más és szebb, mint apáinké? Fellengzősek ezek a szavak? Lehet! Sok­szor egy telefoncsöngés is helyrebillenti a vitát, és nyo­mós érvként egyenlíti ki az ellentéteket. Az érzelmet a mi nyelvünkben csak egyetlen betű választja el az értelem­től. S e két szó közeli rokon­sága többre mutat, mint egy­szerű játékra a betűkkel. Az ünnepváró hangulat ké­pével kezdtem. Ki is hagytam a számokat az új bölcsődék­ről, az óvodákról, a játszó­terekről, a párizsi divatlapok­ba való gyermekruhák olcsó árairól. Azt az érzést és örö­met kerestem, amit a gyer­mek jelent A családban — és igen —, a haza szeretetében. Ettől az érzéstől már csak egy lépés — egyetlen betű —, hogy az ifjú házasok meg is értsék, hogy miért mondják a születendő apróságra: gyer­­mekáldás. Sokan értik, sokan, nagyon sokan tudják. Ők beszélhet­nek róla legtöbbet. Beszélnek is. Most, aranyvasárnapon, karácsony előtt egy héttel a kirakatok előtt, ajándékvásár­lás közben, a fenyőfát válo­gatva, boldog, izgalmas ün­­nepvárásban. És az esztendő minden napján. Éry József Kádár János és Biszku Béla látogatást tett a Szovjetunióban A külpolitikai helyzet ROSSZ NAPJUK volt szerdán az amerikai külpolitika irá­nyítóinak. Vietnami háborújuk háromszoros kellemetlenséget okozott nekik és részben a washingtoni kormányzat kudarcá­nak tekinthető a párizsi NATO-értekezletnek a nyugatnémet atomfelfegyverkezés kérdésében elfoglalt álláspontja is. A Vietnammal kapcsolatos első kellemetlenség magában ebben az indokínai országban érte az amerikaiakat: a partizánok Saigon külvárosában ütöttek rajta egy rendőrőrsön és ezzel valósággal bevitték a fővárosba a szabadságharcot. A partizá­nok növekvő aktivitása alaposan lehűti Washington vérmes reményeit. A vietnami háború volt az egyik témája az Ajuba Johnson találkozónak és a párizsi NATO-értekezletnek egy­aránt. Az amerikaiak iparkodtak meggyőzni partnereiket arról, hogy­­­a szabadságot védik­ a délkelet-ázsiai, dzsungelben. Johnson a pakisztáni elnöktől nagyobb megértést és legalább erkölcsi támogatást kért. Bush a NATO-partnerektől minimá­lisan erkölcsi támogatást, McNamara pedig nagyobb anyagi áldozatokat a közös katonai erőfeszítések oltárán. A hírügy­nökségi jelentések arról számolnak be, hogy sem Ajub Khan, sem pedig az Egyesült Államok atlanti szövetségesei nem mu­tattak hajlandóságot a washingtoni kérés teljesítésére. A NATO katonai kiadásainak növekedése, amiről Párizs­ban összefoglaló adatokat tettek közzé, váratlanul új feszültsé­get támasztott az Egyesült Államok és Anglia között. 1965-ben az atlanti tagállamok 74,3 milliárd dollárt költöttek hadi­célokra, s ennek az összegnek több mint kétharmada az Egye­sült Államokra esett. A NATO fennállásának tizenhat éve során a katonai költségek megnégyszereződtek, de a vietnami háború miatt Washingtonnak még az eddiginél is mélyebben kell a zsebébe nyúlni. A Johnson-kormány a fizetési mérleg hiányát most úgy akarja csökkenteni, hogy drasztikusan lefa­ragja az amerikai cégek külföldi fiókvállalatainak költekezését. Mivel ez az intézkedés legalább százmillió font erejéig sújtotta Angliát, a brit alsóházban máris csípős interpellációk hang­zottak el. A Daily Telegraph Amerikát "a XVI. századbeli spa­nyol birodalomhoz hasonlítja, amely a külföldi katonai kalan­dok irtózatos terhei alatt fokozatosan összeroppant és hatalma lehanyatlott. A vietnami háború egyébként belpolitikai gondot is okoz az angol kormánynak, melynek feje, tegnap utazott Amerikába. Wilson gondjairól az MTI londoni tudósítójának híranyagunkban ismertetett jelentése számol be. Johnson elnöknek Wilsomom kívül még egy magas rangú nyugat-európai vendége is lesz a közeli napokban: Erhard. A nyugatnémet kancellár útját ismét elhalasztották, de csak egy­­nappal. A párizsi NATO-értekezlet tartózkodása az NSZK atomfelfegyverzése kérdésében, a jelekből ítélve egyáltalán nem bátortalanította el őt. Ellenkezőleg: kijelentette nyugat­német újságírók előtt, hogy mindenekelőtt­­­az atom-közremű­ködést­ kívánja szóba hozni, s bár nem hiszi, hogy kész szer­ződéssel tér haza, de biztos benne, hogy konkrét eredménnyel érkezik majd vissza az Egyesült Államokból. Magas szintű magyar—szovjet eszmecsere Moszkvában Moszkvából jelenti az MTI. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára de­cember 11—14 között az SZKP Központi Bizottságának meg­hívására baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A Szovjetunióban tett láto­gatásuk során Kádár János és Biszku Béla találkozott és megbeszéléseket folytatott L. I. Brezsnyevvel, az SZKP Köz­ponti Bizottságának első titká­rával, N. A. Kosziginnal, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökével és N. V. Pod­­gornijjal, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségének el­nökével, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tag­jaival. Az SZKP és az MSZMP vezetői tájékoztatták egymást az országukban folyó szocia­lista és kommunista építés eredményeiről, megvitatták a szovjet—magyar kapcsolatok kérdéseit, eszmecserét folytat­tak a nemzetközi helyzet, va­lamint a nemzetközi kommu­nista- és munkásmozgalom problémáiról. Mindkét fél igen kedvezően értékelte az SZKP és az MSZMP kapcsolatait, a két párt testvéri barátságát és teljes nézetazonosságát. A ta­lálkozó részvevői örömmel ál­lapították meg, hogy minden területen eredményesen fejlő­dik a Szovjetunió és Magyar­­ország együttműködése. Emel­lett megvitatták az együttmű­ködés kibővítésére számba­­jövő intézkedéseket. A szovjet és a magyar ve­zetők megbeszéléseit a szívé­lyes barátság és a teljes meg­értés légköre jellemezte. A megbeszéléseken részt vettek még: szovjet részről J. V. Andropov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titkára, magyar részről Szipka József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Magyar Nép­­köztársaság moszkvai rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe és Erdélyi Károly kül­­ügyminiszter-helye­ttes. Az SZKP Központi Bizottsá­gának elnöksége vacsorát adott Kádár János és Biszku Béla tiszteletére. December 14-én Kádár János és Biszku Béla hazautazott Moszkvából. A Kijev pályaud­varon búcsúztatásukra megje­lentek L. I. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, J. V. Andropov, az SZKP Központi Bizottsá­gának titkára és mások. Ott volt Supka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete. Kádár János és Biszku Béla szerdán este visszaérkezett Budapestre. Kádár János és Biszku Bé­la fogadtatására a Nyugati pá­lyaudvaron megjelent Kállai Gyula, a kormány elnöke. Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak­ tagjai; Péter János kül- ügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter. Ott volt G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete. „MtkrCTlmiqit1* »« atlanti partnerek Az NSZK atomfelfegyverzésének kérdését a tavaszi NATO-ülésre halasztották Párizsból jelenti az MTI. Az Atlanti Tanács szerdán foly­tatta tanácskozását a NATO párizsi székházában. A kül­ügyminisztereknek a nemzet­közi helyzetet elemző vitája után a hadügyminiszterek szi­gorúan zárt ajtók mögött tár­gyalták meg az atlanti szerve­zet katonai kérdéseit. Már az eddigi tanácskozá­sokból és a NATO-ülés margó­ján lezajlott kétoldalú megbe­szélésekből is nyilvánvaló, hogy mind a politikai, mind a katonai kérdésekben erősen megoszlik a tagállamok állás­pontja és ezért az ülés eredmé­nyét összefoglaló záróközle­mény ezúttal sem megy majd túl az utóbbi években ismétel­getett általánosságokon. A tanácskozás középpontjá­ban lényegében k két kérdés áll: az Egyesült Államok délkelet­­ázsiai politikája és a NATO, pontosabban Nyugat-Németor­­szág atom­fegyverkezésének problémája. Bushnak és McNamarának, az Egyesült Államok kül- és hadügyminiszterének nem si­került eloszlatnia a tagálla­moknak a vietnami háború miatti aggodalmát Felszólítá­sukat, hogy a társországok­­er­kölcsi szolidaritásukat-* fejez­ték ki az Egyesült Államok délkelet-ázsiai politikájával, a tagállamok jelentős része tar­tózkodással fogadta, míg Bush a háború folytatásában jelölte meg a vietnami konfliktus­­•egyedüli távlatát-*, addig a társországok zöme a politikai megoldás szükségességét han­goztatta. Határozott ellenállás mutat­kozik különösen az európai NATO-országoknál Bonn atom­­fegyverkezésével szemben is. A tanácskozáson a legtöbb fel­szólaló az atomfegyverek elter­jedését meggátló egyezmény megkötése mellett foglalt ál­lást Csupán Schröder bonni külügyminiszter helyezkedett szembe ezzel az irányzattal, amikor kifejtette, hogy egy ilyen megállapodás­­Közép-Európa teljes atommentesíté­séhez és a nyugat-németorszá­gi NATO-atomerők felszámo­lásához vezethet-e. Schrödernek ez a kijelentése megerősíti, hogy a miniszter ezúttal csak taktikai okokból nem hangoz­tatta nyíltan Bonn-nak az atomfegyverekre támasztott igényét. A francia küldöttség az el­nökválasztásokra való tekin­tettel kerülte a vita kiéleződé­sét, Couve de Murville azon­ban kormánya nevében elítél­te a McNamara kezdeménye­zésére létrehozott­ "különbi­zottságot­", amelynek kereté­ben Nyugat-Németország is be­leszólást kapott volna a közös NATO-stratégia kidolgozásába. A francia külügyminiszter ki­fejtette, a bizottságnak nem le­het döntési joga és a júniusban összeülő legközelebbi atlanti tanácsülésig be kell fejeznie működését A francia álláspon­tot még azok a küldöttségek is elfogadták, amelyek részt vet­tek a McNamara-féle atombi­zottság létrehozásában. Healey brit hadügyminiszter is elis­merte, hogy az olyan népsze­rűtlen kérdések felvetése, mint az atomfegyverek feletti fele­lősség megosztása, csak növeli a feszültséget Kelet és Nyugat között. A nyugatnémet atomigények tárgyalását ezzel lényegében elhalasztották a legközelebbi NATO-tanácsülésig, de senki sem vonja kétségbe, hogy Er­hard kancellár küszöbönálló washingtoni látogatásakor újabb kísérletet tesz, hogy Johnson elnököt rábírja a nyu­gatnémet atomkövetelések tel­jesítésére. A NATO reformjának kérdé­sét hallgatólagos megegyezés­sel kerülték a miniszterek ta­nácskozásán. Jól értesült kö­rökben azonban úgy tudják, hogy Franciaország — ameny­­nyiben de Gaulle marad az Elysée-palota gazdája — ta­vasszal javaslatot terjeszt elő az atlanti katonai szervezet át­alakítására. A titoksatóság függönye mögvn folynak Ajub Khan és Johnson megbeszélései A Washingtonban tartózko­dó Ajub Khan pakisztáni ál­lamelnök kedden a délutáni órákban újból találkozott Johnson elnökkel. A két elnök második megbeszélése során mintegy két óra hosszat tár­gyalt négyszemközt, majd ta­nácsadóik bevonásával újabb félórás megbeszélést tartott. A Reuter washingtoni tudósítója szerint­­a Fehér Ház a titok­zatosság függönyét bocsátotta a tárgyalásokra­­, amelyek szerdán is folytatódtak. A keddi tárgyalásokról any­­nyi vált ismeretessé, hogy azok során a két országot kölcsönö­sen érdeklő ázsiai problémákat vitattak meg, különös tekintet­tel az indiai miniszterelnök és a pakisztáni államelnök ja­nuár elejei taskenti találkozó­jára és az indiai miniszterel­nök közelgő washingtoni láto­gatására. Hírek szerint John­son kifejtette Ajub Khannak az Egyesült Államok Vietnam­mal kapcsolatos álláspontját és bizonygatta, hogy Amerika szabadság védelmében-­ foly­tat háborút Délkelet-Ázsiában. Kitértek a Pakisztánnak szóló amerikai katonai és gazdasági segítség kérdésére is. Az utób­bi időben ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy az Egyesült Államok — a pakisztáni—kí­nai közeledés miatt kilátás­ba helyezte a katonai segély megvonását. Magyar idő szerint szerdán az éjszakai órákban fejeződ­tek be Ajub Khan pakisztáni elnök washingtoni tárgyalásai. Bár a megbeszélésekről nem adtak ki részletes tájékozta­tást, a hírek szerint három kérdés állott előtérben — je­lenti az MTI —: a kasmíri konfliktus, az amerikai—pa­kisztáni viszony és az Egye­sült Államok vietnami hábo­rúja. Washington szemmel láthatóan támogatást követel Pakisztántól a vietnami hábo­rúhoz, az országnak nyújtott katonai és gazdasági segítség fejében. Pakisztán tagja a SEATO-nak és a CENTO-nak.

Next