Magyar Nemzet, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-24 / 46. szám
_____ NAPI KRÓNIKA : J'duczis'' Isjován. Az Agnes vizéről ismert Fejér megyei Moha községben az idén is megtartották a régi népszokást, a tikverőzést. Színes szalagokkal kivarrt ruhájú, maszkos »bohócok« és női ruhába öltöztetett, álarcos *»leányok« járták végig a falu utcáit, hogy begyűjtsék a tikverőzőknek kijáró tojást. A furkósbottal felszerelt maszkosok a hagyományhoz híven bekormozták a menyecskék arcát, felkutatták a tyúkólakat, a füstölőket, és »rémületben tartották« a falu kutyáit. A mulatozás csak este ért véget a gyűjtött tojásokból készült rántottavacsorával. A mohai tikverőzés az egyetlen olyan maszkos népszokás az országban, amelyik még érintetlenül, az ősi hagyományok spontaneitásával él tovább, ezért néprajzi értéke igen nagy. Mivel a mohácsi busójárás délszláv eredetű, Moha egyúttal az egyetlen lelőhelye a magyar eredetű népi maszkoknak is, a népszokás motívumaiban felismerhetők a középkori karnevál-játékok és az ősi termékenység-kultusz emlékei. A szeghalmi járás helyzetéről tanácskozott a többi között az országgyűlési képviselők Békés megyei csoportja szerdán, Szeghalmon megtartott ülésén. A tanácskozáson ismertették a Berettyó jeges ár okozta károkat, s azt, hogyan akarják segíteni a bajbajutott szeghalmi Rákóczi Tsz-t. — A hős vietnami nép harcáról gazdag anyagú kiállítás nyílt szerdán a váci Madách Imre Művelődési Házban. A falusi nők helyzetének javításával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg szerdán, a SZÖVOSZ székházában, az Országos Földművesszövetkezeti Nőbizottság ülésén. Több fontos határozatot is hoztak a nőmozgalom falusi feladatairól. E szerint a földművesszövetkezeti nőbizottságok — a nőtanáccsal együttműködve — további erőfeszítéseket tesznek a falusi asszonyok második műszakját megkönnyítő szolgáltatások fejlesztésére. Százhalombattán, a Dunai Hőerőműben már az utolsó ellenőrző próbákat végzik az ország első 150 megawattos teljesítményű gépsorán, a IV. számú blokkon.. A blokk, ha rendszeresen termel majd, annyi villamosenergiát fejleszt, amennyi elegendő két olyan nagy város ellátására, mint Szeged és Debrecen. — Csökkent az üzemi balesetek száma az elmúlt évben, a SZOT munkavédelmi osztályán készült statisztika szerint. A százezer munkásra jutó üzemi balesetek száma 9,6, a halálos balesetek ezer munkáshoz viszonyított száma pedig 7,6 százalékkal csökkent. — A főváros peremkerületeinek fejlesztésére a főváros költségvetéséből az idén mintegy 800 millió forint jut. — A megyei művelődési házak vezetőinek országos értekezlete szerdán, befejeződött. — A kilencszáz éves Vác testvérvárosává fogadta a kéthónapos városit, Gödöllőt. A testvérvárossá nyilvánítási határozatot Vác város tanácsa szerdai ünnepi ülésén szavazták meg a tanácstagok. Megkezdődött a jelentkezés a Képzőművészeti Főiskola következő tanévének felvételi vizsgáira. A vizsgákat június 27. és július 9. között rendezik meg. A jelentkezésekkel, illetve a felvétellel kapcsolatban részletes felvilágosítást a főiskola titkárságán adnak (VI., Népköztársaság útja 69-71.). ) Svájci műszerkiállítás nyílt szerdán a Műszer és Irodagépértékesítő Vállalat Népköztársaság útja 2. szám alatti bemutatótermében. A két napig tartó kiállításon a Dwiag A. G. zürichi cég mutatja be a különféle svájci gyárak vegyi laboratóriumi készülékeit, üzemi fotómétereit, elektródjait és vibráció elve alapján működő berendezéseit. Elköltözik az Egressy Klub és a keretében, működő fővárosi népművelési tanácsadó Dohány utcai helyiségéből. Február 24-től a SZOT Fehérvári úti művelődési házában tevékenykednek. Az országos szépkiejtési versenyben legjobb eredményt elérő középiskolás diákoknak három évenként osztják ki a Péchy Blanka által alapított Kazinczy-díjat. A díj átadására idén először kerül sor. Szerdán a Horváth Mihály téri iskolában a budapesti középdöntő 161 részvevője közül 20 diákot jutalmazott a zsűri. A jutalmakat Péchy Blanka adta át. Az Egyetemi Színpad vezetősége közli, hogy az »Ahogy veszszük” c. politikai kabaré február 25-i, pénteki és február 27-i, vasárnapi előadása elmarad. Sikeresen felbocsátottak egy kísérleti rakétát kedden Norvégiában, az európai (nyugat-európai) űrkutatási szervezet jelentése szerint.A rakéta műszerei az északi fény jelenségeiről közölnek majd adatokat. Szünetelteti működését 12 Szabolcs megyei kisközség tanácsának végrehajtó bizottsága. Az átmeneti szüneteltetést a helyi és a járási tanácsok kezdeményezték, e szerint március 1-től Szamostatárfalván, Szamosbecsin, Angyaloson, Csengersimán, Gyügyén, Mánd-Nemesborzován, Szamosújlakon, Fülesden, Kisszekeresen. Vámosorosziban, Tiszarinden és Mátyuson a községi tanács látja majd el a közigazgatást, s a vb hatásköre ideiglenesen szünetelni fog. A poharas tejfelen megvíltoztatják a lejárati nap jelzését. Az új jelzés római és arab számból áll. A római szám a készítő üzemet, az arab szám pedig a lejárat napját mutatja. Hétfőtől a fővárosban már egységesen, az új számjelzéssel kerül forgalomba a poharas tejjel. Műsoros, vietnami szolidaritási ünnepséget rendez vasárnap délután hat órakor a Hazafias Népfront VII. kerületi bizottsága a Lenin körút 32. szám alatt. Az ünnepségen Lehel Miklós, az MTI külpolitikai szerkesztője élménybeszámolót tart . Tíz EMBERTŐL, 14 000 FORINTOT CSALT KI előlegképpen, lakásokra. Keresztessy Lajos 54 éves budapesti lakos, aki kihasználta a lakást keresők hiszékenységét. Az emberek becsapásában több alkalommal segítségére volt Kiss Sándor 69 éves budapesti lakos, aki önállóan is szerzett pénzt, hasonló fondorlattal. A Központi Kerületi Bíróság Keresztessy Lajost háromévi és kéthónapi, Kiss Sándort pedig kétévi és nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. Hátbaszúrta nevelt fiát Majakovszkij utcai lakásán Söléter Ormos Antal 59 éves nyugdíjas szobafestő. Ittasságában összetűzött feleségével, s a vitába beleavatkozott nevelt fia, Tóth László is. Söléter ekkor leszúrta a fiatalembert. Tóthot a mentők kórházba vitték, Söléter pedig önként jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették. — A Vidám Színpad igazgatósága közli, hogy a ma délelőtti nyilvános főpróba elmarad. — Meghalt Vicky, Nagy-Britannnia, sőt az egész világ egyik legismertebb politikai karikaturistája, szerdán, 53 éves korában, Londonban. A nagy karikaturista, eredeti nevén Weisz Viktor, magyar szülők gyermeke volt. A Sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban 1926-ban érettségizettek negyvenéves találkozójukat augusztus 7-én tartják régi iskolájukban. Jelentkezés: Deniz Gézánál. Sátoraljaújhely, Deák utca 14. — A televízió műsora csütörtökön. 8.05: Iskola-tévé. Környezetismeret — olvasás (ált. isk. 2. oszt.). Becsüljük meg egymást! (mesék). 9.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Csehszlovákia. 9.30: Műsorismertetés. 9.31: Gyerünk Gyurka! Magyarul beszélő angol filmburleszk. (ism.). 10.50: Mókus a kalitkában. Szovjet kisfilm (ism.). 13.35: Környezetismeret — olvasás (ism.). 14.35: Földrajz (ism.). 17.40: Műsorismertetés. Hírek. 17.45: Hétmérföldes kamera. Úttörőhiradó. (A február 20-i adás ism.). 18.00: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. Méhek a mezőgazdaságban. 18.13: Halló fiúk! Halló lányok! Műsor 14—18 éveseknek. 19.15: Esiti mese. 11.30: TV-Hiradó. 19.30: Törékeny boldogság. TV-film. 21.10: Műkorcsolya VB. Párosverseny. Közvetítés Dacosból, felvételről. 22.10: TV-Hiraco — 2. kinőset. — Kifizették az öttalálatos lottó-nyereményt, szerda este Veszprémben, a Vörös Október Filmszínházban. A nyertes Ratkó Sándorné veszprémi gépírónő. — KIGYULLADT EGY NÉGYEMELETES HÁZ az amerikai New Jersey állambeli Jersey Cityben. Az első emeleten két gyerek meghalt, egy harmadik pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett. Miután a második emelet is tüzet fogott, egy aszszony az ablakból dobta le három gyermekét a járókelők karjaiba, majd ő maga lángoló fáklyaként vetette magát utánuk. Valamennyiüket sikerült megmenteni. — Az amerikai-Apolloprogram keretében szerdára tervezett holdrakéta felbocsátását a kedvezőtlen időjárás miatt néhány nappal elhalasztották. — Előadások a molekuláris biológia területéről címmel a Budapesti Orvostudományi Egyetem pénteken délután öt órai kezdettel tudományos ülést tart a 7. számú Belgyógyászati Klinika VIll., Szentkirályi utca 46. szám alatti tantermében. Harminchat évig tanított az alsósági általános iskolában Nagy István pedagógus, akit nyugdíjba vonulása alkalmából bensőséges ünnepségen búcsúztattak az iskola nevelői, diákjai és hajdani tanítványai. AZ ELSŐ KÖLTÖZŐMADARAK, az örvösgalambok mintegy 10 nappal korábban érkeztek meg az ország leghűvösebb időjárású hegyvidékére, a bükki erdőségekbe. Az örvösgalambok fészekrakását követően egy héten belül a szalonkák is megjönnek — régi tapasztalatok szerint. Ha a madárnaptár most is beválik, az utóbbi évtizedek legkorábbi szalonka-vadászatára kerül sor az idén. Gyalogos aluljáró épül a Kacsóh Pongrác úti vasúti pálya alatt. A 33 méter hosszú, 3 méter széles, 2,5 méter magas aluljáró építéséhez a jövő héten kezdenek hozzá. — Megölte és elásta újszülött gyermekét Kovács Ida 23 éves tiszafüredi lakos. A rendőrség letartóztatta a gyermekgyilkos anyát. — A borshari repülőtér őrtornyába ütközött egy indiai repülőgép, majd egy sor alacsonyan épült üzlethelyiségre zuhant. Hat ember meghalt, 12 pedig megsebesült. A halottak között van a gép pilótája is. A lassú lehűlés folytatódik Várható időjárás csütörtök estig: nyugat felől fokozatosan felszakadozó felhőzet, kevesebb eső. Időnként megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon helyenként erős északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés tovább mérséklődik. Várható legmagasabb nappali ttösvértéselet: 9—12 fok között. REVÍZIÓ MwNwir/rt — HALÁLOZÁS. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy édesapánk, dr. Zsédely József főorvos 1966. február 21-én *69. életévében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február hó 26-án 14 órakor lesz a Rákospalotai temetőben. Felesége és gyermekei: X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk. Kallós Béláné szül. Stefán Mária f. hó 20-án elhunyt. Temetése február 25-én 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: leányai, Éva, Zsuzsa és rokonai. X — Mélységes szomorúsággal tudatjuk, hogy dr. Beér János egyetemi tanár rövid szenvedés után elhunyt. Gyászolják: Beér Jánosné Balla Katalin felesége, Braun Aga és Friedbinder Márta testvérei, Balla Miklósné anyósa. Temetése 1966. február 26-án szombaton 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. x SPORT Veszélyesebben támadott az Internazionale Milánóban mintegy 65 000 néző előtt kezdődött meg az Internazionale—Ferencváros labdarúgó Európa Kupa mérkőzés. Az olasz bajnokságban hétről hétre nehéz mérkőzéseket játszó Inter mindjárt kezdeményezően lépett fel a Ferencváros ellen és különösen a mérkőzés első negyedórájában gyors támadásaival szinte állandóan veszélyeztette Géczi kapuját. A 7. percben az olaszok megszerezték a vezetést. Egy hosszú átadásra a lesen álló Jair rárajtolt és a jobb alsó sarokba helyezte a labdát. (1:0). A mezőnyben egyre kiegyenlítettebbé vált a játék, azonban a Ferencváros lassú, körülményes támadásszövése miatt nem tudott helyzetet kialakítani. Egy villámgyors Inter-támadás viszont, újabb gólt hozott: a 34. percben az előretörő Facchetti kapura lőtt, a labda Corso elé pattant és a balszélső mintegy 18 méterről a jobb sarokba vágta a labdát. (2:0). Albertnek lett volna alkalma szépíteni, de a középcsatár mintegy 11 méterről rosszul helyezte a labdát Az Inter tehát jól kezdett és az I. félidőben kétgólos előnyhöz jutott Ismét egy csoportban az NDK-val Sorsoltak a labdarúgó Európa-bajnokságra Zürichben szerdán délelőtt megtörtént a labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztásának sorsolása. A 31 csapatot (Málta az utolsó pillanatban visszalépett) nyolc csoportba sorsolták. Magyarországot Barcs Sándor, az UEFA alelnöke, és Honti György, az MLSZ főtitkára képviselte. Barcs Sándor elmondotta, hogy a szervező bizottság tagjai a sorsolást megelőző tanácskozáson úgy döntöttek, hogy a londoni VB-n szereplő tíz európai válogatott közül — természetesen sorsolás alapján — nyolcat kiemelnek a csoportok élére. Ezúttal az olaszoknak és a bolgároknak nem kedvezett a szerencse, ők a második kategóriába kerültek, ahol mellettük még az NDK, Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Belgium várta a besorolást A harmadik kategóriába Finnország, Hollandia, Lengyelország, Írország, Románia, Svédország, a negyedikbe Cyprus, Norvégia, Luxemburg, Albánia, Dánia és Görögország került Miután a szervező bizottság elfogadta az angolok javaslatát — terminus és egyéb nehézségek miatt oszszák egy csoportba a brit válogatottakat csak hét csoportba kellett sorsolni a csapatokat, s a nyolcadik lett abrit csoport. A sorsolást végig Stanley Rous, a FIFA elnöke és G. Wiederkehr, az UEIFA elnöke végezte. A csoportok beosztása: 1. csoport: Spanyolország (védő), Csehszlovákia, Írország, Törökország. 2. Portugália, Bulgária, Svédország, Norvégia. 3. Szovjetunió, Ausztria, Finnország, Görögország. 4. NSZK, Jugoszlávia, Albánia. 5. Magyarország, NDK, Hollandia, Dánia. 6. Svájc, Olaszország, Románia, Cyprus. 7. Franciaország, Belgium, Lengyelország, Luxemburg, 8. Anglia, Skócia, Északírország, Wales. — Szinte felmorajlott a terem, amikor az ötödik csoportnál kihúzták az NDK-t — mesélte Barcs Sándor. — Az ottlevő szakemberek mindegyike tudta, hogy már évek óta milyen nagy harcokat vívtunk a Nemzetek Kupájában, a VB- selejtezőjében is német barátainkkal. S a sors ismét velük hozott össze bennünket — immár negyedszer. A csoportbeosztással kapcsolatban általában az volt a vélemény, hogy a hatodik csoportot kivéve — mindegyikből a kiemelt jut tovább. Természetesen, a 6. csoportnak is az olaszok az első számú esélyesei. Ha végignézzük a második kategóriából sorsolt csapatokat, akkor láthatjuk, hogy még kellemetlenebb ellenfelet is kaphattunk volna. Elég talán, ha Csehszlovákiát, Jugoszláviát és Olaszországot említem. A harmadik kategóriában is vannak erősebb csapatok, mint Hollandia, például Svédország, Románia, Írország válogatottja... Elmondta még Barcs Sándor, hogy a csoportokon belül oda-vissza alapon körmérkőzést játszanak, s az első helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. Annak sorsolására a csoportmérkőzések befejezése után kerül majd sor. A csoportokon belüli találkozókat 1966. augusztus 1. és 1968. február 28. között kell lejátszani. Nem ment a játék a Bp. Honvédnak A Bp. Honvéd labdarúgócsapata szerdán délután Kispesten barátságos mérkőzést játszott a Grazer AK csapatával. A Honvédnak ezúttal nem ment a játék, igen mérsékelt teljesítményt nyújtott, különösen fedezeteigyengélkedtek”. A grazi győzelem után otthonában meg kellett elégednie az 1:1-es döntetlennel. Az első gólt a 35. percben a vendégek szerezték meg: Spanring hat méterről a bal sarokba lőtt Az egyenlítés a félidő utolsó percében Komorénak sikerült : egy jobboldali szöglet után három méterről küldte kapuba a labdát. *A Jugoszláviában vendégszereplő MTK és II. Dózsa ezúttal is II. osztályú csapatokkal mérte össze erejét Az MTK 4:2 (1:2), arányban győzött a Cservenka, míg a Dózsa 3:2 (3:1) arányban a Srem együttese ellen. A Vasas együttese Aradon, a román bajnokság 4. helyezettje, az U. T. A. ellen lépett pályára szerdán. Az erőtlenül játszó magyar bajnok csapat 2:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett. Problémák az országos gyorskorcsolyázó-bajnokság körül Az újabb kiírás értelmében pénteken, szombaton és vasárnap került volna sor az ez évi férfi és női gyorskorcsolyázó magyar bajnokság küzdelmeire. A tavasziasra forduló idő azonban ismét közbeszólt, s kétségessé tette a bajnokság lebonyolítását. — A még néhány nappal ezelőtti 7800 négyzetméteres jégfelületet a gyors felmelegedés, a napsütés és a már-már nyárias zápor miatt kénytelenek voltunk erősen csökkenteni — mondotta Pete Vince, a Műjégpálya igazgatója, a gyorskorcsolyázó szakbizottság egyik tagja. Le kellett kapcsolni a fagyasztásról a patkót és az 5-ös szakaszt, így jelenleg csak 200 m-es pálya áll a gyorskorcsolyázók rendelkezésére. Elmondta az igazgató, hogy a bajnokság lebonyolításával kapcsolatban három lehetőség áll a szövetség előtt. 1. A kitűzött időpontban megrendezzük 200 m-es pályán. 2. Tekintve, hogy az arany-, ezüst- és bronzérmekért mindössze hat férfi (Martos György és Mihály, Ivánkai, Kőszegi, Karácsony és Markó), valamint négy nő (Ihászné, Kőszeginé, Tamási és Fazekas) mérheti össze egymással tudását, s ezek valamennyien ott lesznek a berlini nemzetközi versenyen, az NDK fővárosában elért sorrend alapján állapítsák meg a bajnoki címet. 3. Az 1966. évi bajnokságot a jövő végidény első felében, decemberben bonyolítják le, míg az 1967. évit januárban. Döntés az érdekes ügyben ma lesz a szakbizottság valamennyi tagjának jóváhagyásával. -Csütörtő, 1366. február 54. Danzer vezet, Ebert a tizenhetedik A davosi műkorcsolyázó- és jégtánc-világbajnokságon befejezték a férfi kötelező gyakorlatokat. Az első helyen az Európa-bajnoki címet védő osztrák Danzer áll honfitársa Schwarz, valamint az amerikai Allen és Visconti előtt. Ebert Jenő a 17. helyet foglalja el. Turócsyt és Kosztolánczyt kizárták az úszókeretből A Magyar Úszó Szövetség elnöksége felülvizsgálta a fegyelmi bizottságnak a korábban Brémába indult úszócsapat egyes tagjaival kapcsolatos határozatát Az elnökség megváltoztatta az ítéleteket, s úgy határozott, hogy az állami szervek vizsgálatának befejezéséig az említett úszócsapat valamennyi tagjának külföldi versenyzési jogát felfüggeszti. A fegyelmi bizottság által eltiltott Turóczy Juditot és Kosztolánczy Györgyöt a válogatott keretből kizárta. A Vasas kiadta Nellt a Győrnek A Győri Vasas ETO azzal a kéréssel fordult a Vasashoz, hogy a bajnokcsapját adja ki részére Nell Lajos nevű játékosát. A Vasas — figyelembe véve a győriek problémáit, továbbá azt, hogy Korsós István a Győrből került a Vasashoz — teljesítette az ETO vezetőségének kérését, s hozzájárult ahhoz, hogy Nell (aki jelenleg a Vasassal Romániában túrázik) a tavaszi idény kezdetekor már a győriek rendelkezésére álljon. . Constantineseu nélkül. .< A Sportcsarnokban ma este 18 órai kezdettel kerül sor a Bp. Vörös Meteor—Progressul Asztalitenisz Európa Kupa mérkőzésre. A román együttes szerdán, a sokszoros válogatott Constantinescu nélkül érkezett meg Budapestre, s így tartalékosan — Alexandra, Felea, Jandrescu összeállításban lép asztalhoz az EK-ban. A magyar bajnokcsapat összeállításában nincs változás: Kóczián, Vörös, Pusztai. — Nehéz mérkőzés előtt állunk annak ellenére, hogy Constantinescu nem jött el — mondta Kóczián Éva. — Alexandru tudását jól ismeri a budapesti, közönség, és nagyon jó eredményekre képes Falea is. Nagyon fontos lehet a végső eredmény kialakulásában, hogy a mi fiataljaink hogyan szerepelnek a román csapat második és harmadik tagja ellen. Nem is titkoljuk, nagyon szeretnénk a döntőbe jutni. SPORTNAPLÓ Laky Károly, a BVSC vízilabdacsapatának az edzője Kubába kapott meghívást. A világszerte ismert, kiváló szakember a jövő héten indul a tengerentúlra, ahol előadásokat tart, és edzéseket vezet Havannában, s valószínűleg más kubai városokban is. Laky előreláthatólag hat hetet tölt Kubában. A Népstadion igazgatósága ismételten felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a március 1-i Honvéd—Liverpool mérkőzésre a 180- as, a március 2-i FTC—Internatonale találkozóra pedig a 171-es sorszámú belépőjegyek érvényesek. A Központi Sportiskola jégkorong szakosztálya tagtoborzót hirdet 1951—1958 között született, korcsolyázni tudó fiúk számára- Jelentkezni lehet szombaton 10-20 óra, hétfőn és kedden 16—20 óra között, vasárnap pedig egész nap a városligeti Műjégpályán. Több mint 500 nevezés érkezett a Csepel idénynyitó mezei futóversenyére, amelyet vasárnap 9.30 órai kezdettel rendeznek a Stadion környékén. Az északi sívilágbajnokságon szerdán ismét két versenyszámban dőlt el az aranyérem sorsa. Az 5 km-es női sífutást a szovjet Revtyina Kolcsina nyerte honfitársai. Bojarszki és Atskina előtt. A 4X10 km-es síváltóban Norvégia végzett az első helyen. 2. Finnország, 3. Olaszország, 4. Svédország, 5. Szovjetunió, 6. Svájc Nagy sikerű karnevált rendezett a városligeti Műjégpályán az Úttörő Szövetség a budapesti KISZ- bizottsággal karöltve. Az esőben is mintegy 2500 fiatal vett részt a vidám parádén, amelynek során a hagyományos gyorskorcsolyázóverseny vándordíját a Május 1. úti általános iskola vitte el. Küclönvonatot indít Tatabányára március 15-án a Csepel, a Tatabánya—Csepel NB I. osztályú labdarúgó-mérkőzésre. Jégkorong. Az NDK válogatottja 14:5 arányú vereséget szenvedet Berlinben a szovjet B-válogatottól. Tamperében a csehszlovák junior válogatott 4:0-ra legyőzte Finnország együttesét.