Magyar Nemzet, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-26 / 174. szám
4 Szegedi Szabadtéri Játékok HAMLET Minden mellette szól, hogy ezt a Shakespeare-tragédiát egyszer meg kell próbálni szabad ég alatt eljátszani, »az éjnek rémjáró szakában«, csillagfényben, "midőn ama csillag, mely a saroktól nyugatra ég, a mennynek épp azon a részén viágol«. A Hamlet tetemes része nyílt tereken játszódik: bástyákon, szirtfokon, temetőkertben, partokon, sötét tengermorajban. A mindenségnek ezt a hatalmas lélegzését, az élet neszeit és zúgását, kakasszót, ágyúdörejt, láncok csörgését, és a halál sóhajait és sikolyait az ember nagy dimenziókban várja ettől a műtől, akkora kiterjedésekben, mint amekkora maga a dráma. Még azt a nyugati csillagot is keresné a magasban, amelyről az őrtálló katona beszél, szívesen megkeresné a szemével a milliárdnyi ragyogás és hunyorgás között, a párás végtelenben. Mert az ember mindent látni akar ebben a műben, még a környezetét is, még a mellékeset is — ha van benne egyáltalán mellékes. Látni akarja még azt a felhőt is, amelyre Hamlet fölmutat s amellyel Poloniussaal a bolondját járatja: a teve-formájú, a menyét-formájú, a cethal-formájú felhőt. S érezni akarja az arcán, a haja közt a dán széljárást, a nyirkos, hűvös leheletet — mindent, ami ezt a borús királyfit, ezt a magányos gondolkodót, ezt a minden emberben élő, legbenső embert körülveszi. Mindent tudni akar róla, tudni akarja, milyen felhők, milyen szellők, milyen sziklák, milyen füvek illata, milyen csillagok sugallják a gondolatait, amelyekben ekkora tökéllyel mondja ki a világot, a társadalmat, az embert Csillagokban, felhőkben, szelek szabad járásában, az ég alatt visszamorajló ágyúdörgésben, fától fáig, háztól házig, dombtól dombig verődő, halkuló kakas-kiáltásban egy zárttéri, színházi előadás szegény. A Hamlet színtere a világ. Minden, amellett szól, hogy ezt a Shakespeare-tragédiát meg kell próbálni egyszer szabad ég alatt eljátszani. És minden ellene szól, hogy ezt a Shakespeare-tragédiát szabadtéren eljátsszák. »Az éjnek rémjáró szakában, a rémek nem nyitott tereken lépkednek, nem várfalakon, nyálkás köveken, kongó folyosókon. Az igazi rémekkel, a szörnyekkel, a szellemekkel, a maga riadalmaival, sejtelmeivel, tétovázásaival, eltökéltségeivel és megtorpanásaival, a maga tilos vonzalmaival, anyához, lányhoz vonzó érzéki vágyaival az embernek önmagán belül van baja és elszámolnivalója. A világgal, a korával, a társadalmával, a zsarnokságokkal, barátaival és árulóival, a csalódásaival nem nyílt tereken ütközik meg, hanem legbelül. Amikor négyszemközt marad a gondolataival, tudja csak meg, hogy "kizökkent az idő", s mert az idő mindiuintalan és mindenkiben, mióta ember az ember, kizökken, tudja csak meg, hogy az ember dolga, mindenkié, nemcsak Hamleté, x helyretolni azt*. Még a csillagok is az emberben legbelül kelnek s nyugosztak, még a mindenség légzése és szellőjárása is benne kerekedik és benne ül el — a Hamlet színtere a legeslegelzártabb színtér: egy ember gondolatvilága. Minden az ellen szól, hogy ezt a Shakespeare-tragédiát szabadtéren játsszák el. Az ellentmondás feloldását akkor keresi az ember a legbuzgóbban, amikor reménytelen. Amikor meghallottam, hogy az idei Szegedi Szabadtéri Játékok egyik műsordarabja a Hamlet lesz, játszani kezdtem az ötletekkel, hogyan lehetne ezt az expanzivitásában a mindenség betöltésére hivatott, de a maga ritka lélekszámú "kis-emberiségévelnyílt téren elszaporodni képtelen drámát mégis a szabadba vinni? Egy szűk kis trupppal valahogy mégis benépesíteni a világot? Tudtam, hogy a Hamlet világa különös faj: a szabadban érzi fogolynak magát s a nyílt tér rácsai között nem tenyészthető, nem szaporodóik, mint a nemes, nagy, magányos vadak. Minden gazdag dekoráció csak elszegényíti, mindennel, amit a szemnek ad, kiszúrja a szemet Minden, ami kívülről megnöveszti, belülről fojtogatja, mint a strúma a nyakat Mivel lehetne mégis úgy dagasztani, hogy ne idegen, ne mohó sejtektől dagadjon? A Hamlet, mint egyetlen szólószám, hogyan fejezhetné ki magát — de csakugyan önmagát — egy óriás zenekarban? Akkorában, amekkorát szabadtéri játék kénytelen igénybe venni? Egyik elképzelésemet egy részletéről baráti körben akkor elmondtam, elmondom most is. A mű egy-egy jelenetének néhány sora, sőt az egyiknek csak néhány szava adta a gondolatot, hogy a Hamletnek mégiscsak van egy személyisége, aki szaporítható talán: a Szellem, Hamlet atyjának szelleme. A dráma folyamán négyen látják: Hamlet, Horatio és két őrkatona: Marcellus és Bernardo. Az ötödik, a királyné, noha találkoznia kellene vele, nem látja s ezt mondja róla a fiának: "Hiú koholmány ez hevült agyadtól, anyagtalan teremtés, aminőben nagy mester a rajongás.* Horatio azonban és Bernardo a helsingöri bástyán e kiáltásokkal veszik űzőbe a káprázatot: "Itt van!" — mondja az egyik, "Itt van!" — mondja a másik. A Szellemet tehát nem látják a közömbösök, mint amilyen a királyné, nem is csak a rajongók látják, mint amilyen Hamlet, hanem látják a zaklatottak. Mindazok, akik Dánia sorsát változni, akik a zsarnokság nyomását növekedni érzik, akik gyötörtnek tudják az alattvalót, akiknek gyanús, "mért öntik e réz árgyukat naponta s veszik külföldön a sok harci szert?" Négyen látják hát szorongásuk rémalakját, miért ne láthatnák négy-, sőt többféleként »az éjnek rémjáró szakában"? Miért ne láthatnák teli az éjszakát a képzelet „koholmányával, a zsarnokság támadásának időszakában, amikor a valóság iszonyúbbakat kohol minden képzeletnél? Rémek a bástyákon, rémek a várfokokon, látomások ,minden fordulóban, minden folyosóvégen, minden homályos zugban. A szorongás nehéz, anyagszerű káprázattal. Így képzeltem valahogy saját anyagából, a kor valódi rémlátásaiból véve, a felháborult Szellem megtöbbszörösítésével benépesíteni ennek a kisnépű kamaradrámának egy-egy részletét, hogy a kísértetjárás a szabadtéri színpad irdatlan dimenzióiban talán a saját lehetőségeitől legyen dekoratív. A túldíszítés kísértése és esélye egyébként a szabadtéri terv első pillanatától megvolt — és kísértett — a Hamlet Dóm téri előadásában. Megvallom, Vámos László rendezését féltettem is tőle. Mohó, szertelen, dekoratív hajlamú, nem is mindig stílustartó képzelet az övé, egy ötletért néha elcseréli a gondolatát — volt már rá példa, és éppen a Dóm téren De most a másik Vámos László, a szemfényvesztő eszközeiről, a tűzijátékairól, a színpadi blöffjeiről lemondó rendező munkája látható a Szabadtéri Játékokon. Egy rendezőé, aki az artisztikumot nem kizárólag a maga fantáziájából akarja előállítani és nem színpadtechnikai, szcenikai segítségekkel, hanem tudja a műből is, az ízléséből is, a tehetsége mélyrétegeiből Nagy örömet szerzett és visszaadta a hitemet a rendezőnek nemcsak a teátrális, hanem csakugyan a színpadművészi tehetségében például az, ahogyan enépség, katonaság nélküli műben mégis népséget, katonaságot tud teremteni. Szerepet, feladatot, mondandót ad egy tömegnek, amely Shakespeare instrukciójában szerepel ugyanurak, úrnők, tisztek, katonák, színészek, hajósok, híradók és kíséreteként, de valódi funkciója nincs. Vámos viselkedést juttat nekik s viselkedésük egy frissen csírázó önkényuralmat jellemez, a testvérgyilkos, asszony- és trónbitorló Claudiusét. Ezek a felvonulások, ezek az alabárd- és címererdők, ezek a fáklyák nem azért vannak, hogy mozgás és látnivaló legyen a színpadon, hanem arra szolgálnak, hogy egy kamaszodó zsarnokság hencegjen velük; a lándzsák csillogó hegye dicsekvésre is, fitogtatásra is való, de arra is, hogy az önkény, amely mindig gyanakszik és mindig retteg, védekezni, döfni, irtani is tudjon velük. A taps, amely Claudius mondataira ezektől az uraktól, úrnőktől, tisztektől, katonáktól, színészektől, hajósoktól, híradóktól és kísérőktől hízelegve kicsattan, a gyávaság, a törleszkedés, a meghunyászkodás tapsa, hazug taps é s a rendező meg tudja éreztetni, hogy az. Tenyerek szavazata a zsarnokság mellett, s nem a gondolatoké. Magánhasználatra szánt elképzelésemet a Szellem megsokszorozására bizonyos önelégültséggel láttam megvalósulni Vámos rendezésében. Ő pusztán színpadtechnikai meggondolásból — és jó meggondolásból — szerepelteti több kiadásban ugyanazt a Szellemet, hogy a nagy, szabadtéri háttérben gyorsan elsuhanni látsszék. Én a több szereplővel talán mondanék is valamit a rémek elburjánzásáról egy korban, amikorrohadt az államgépben valami". Lehet, hogy a színpadtechnikával neki van igaza, lehet, hogy a mondanivalóval nekem. Mindenesetre a nagy színpadi térben, amelyet ugyancsak Vámos László díszletterve szerint hatalmasan ható, gyorsan mozgatható hasábrendszer oszt meg s amelyet Vámos, a rendező, mindig képzőművészetileg is szépen tölt ki alakokkal, csoportokkal, ez a sokszorosító eljárás jó hatást tesz és kisebb térben, zárt színpadon is hasznosítható. A Madách Színház előadása, ez az immár világelismerésre jutott előadás valósul meg lényegileg a szegedi szabadtéren is színészi összetételben: Gábor Miklós, és a többiek. S ha az elején arról volt szó, hogy Hamletról, a dán királyfiról, erről a magányos gondolkodóról, erről a minden emberben élő legbenső Emberről a néző mindent tudni akar, akkor ezúttal is elmondható, hogy Gábor Miklóstól mindent meg is tud róla. Tudja, hogy az ő Hamletjának milyen felhők, milyen sziklák, szellők, milyen füvek illata, milyen csillagok sugallják a gondolatait. Gábor Miklós — meg kell ismételni és mindig újra meg, valahányszor ezt a szerepet eljátssza akárhol, szabad ég alatt, színpadon, pódiumon, vagy akár könyvben éli végig — tökéletesen mondja ki a világot, a társadalmat, az embert, önmagát. Hamletet. Mindig újra a világra hozza ezt az alakot, a születés nagy gyötrelmével és gyönyörűségével. A zárttéri és annyiszor méltatott Hamlet-előadáshoz képest Bessenyei Ferenc Claudiusa mintha erőben és erőszakban, rettegésben és elvetemültségben, pánikban és lelkifurdalásban, a zsarnoki jellemzőkben mintha növekedett volna a szegedi szabadtéren, részben attól a megnövelt környezettől, amelyet a rendezés teremt köréje, részben a saját átsültségétől. Ugyanilyen gyarapodást érezni Vass Éva Ophéliáján, kivált a téboly megejtő és megrendítő jeleneteiben, és Ajtay Andor Poloniusán. Hangtechnikailag is, művészileg is nagyszabásúan megoldott jelenség szólal meg Basilides Zoltán szavaiban a Szellem szerepében s megnőtt a jelentősége az Első sírásóéban Kőmives Sándornak, Rosencrantzéban Árva Jánosnak és a vele együtt lépő Guildensteinében Tallós Endrének. Ugyanilyen elismerés illeti Újlaki László Színészkirályát, Kelemen Éva Színészkirálynőjét, Garics János Fortinbrasát. A színpad hatalmas méretei, az oszloprendszer sziklasúlya, a végtelenség arányai mintha egy kicsit nyomasztóan hatnának Tolnay Klári nagyon bensőséges, félénk és törékeny lényére. Gertrúdja elsápad ebben az óriás térfogatban s ha nem rettentette is zárt színpadon a szerep mélysége, most megrettenni látszik a környezet, a mennybolt magasságától. Egy árnyalattal ugyancsak erőtlenebb Madách Színházbeli alakításánál Avar István Horatiója s még mindig nem leli Laertes valódi hangját Lőte Attila. Színekben éppúgy, iránt stílusban, hangulatban és harmóniában a színpadi képhez és az alakok jelleméhez, rendkívül szépek Mialkovszky Erzsébet jelmezei. A Hamlet a Szegedi Játékokon mindent összevéve eddigi legnagyobb szabadtéri színházi élményeim közé tartozik. S hogy a közönség is így gondolkodik, észrevehető volt a nagy csenden, amely az első előadást kísérte és a nagy tapson, amely olyan szokatlanul hosszan ünnepelte a végén. Mátrai-Betegh Béla Hamlet a rémekkel teli éjszakában (Szlovák György rajza) A magánautók kötelező szavatossági biztosításának MÁSODIK FÉLÉVI DÍJÁT JÚLIUS 31-IG LEHET PÓTLÉKMENTESEN BEFIZETNI Felvilágosítást, befizetőlapot, az Állami biztosító fiókjai adnak ikear Nemzet Rádióvásár rádiócserével 1967. JÚLIUS 17-TŐL AUGUSZTUS 5-IG AR 612 VILÁGVEVO CSÚCSSZUPER RÉGI AR: 2800,— CJ AR. 2300.— MINDEN ÜZEMKÉPES RÁDIÓT VISSZAVÁLTUNK fc^ERAVIL^ RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS BOLTJAINKBAN televízió műsoráról Mit bír el a képernyő ? Egy-egy tévéjátékot szerény számítás szerint húszharminc népstadionnyi közönség lát, bár lakásonként csak négyen-öten nézik a képernyőt. Miért van az, hogy olykor úgy játszanak a képernyőn, olyan széles gesztusokkal, akkora lélegzettel, oly harsányan, monstre mimikával, mintha a stadion gyepén állna a színész, s a lelátó karimájáról figyelnék játékát? Mint most is, Turgenyev egyfelvonásos komédiáját vette elő a televízió, hogy az orosz irodalom újabb tájait fedeztesse föl nézőivel. A komédiának nem hiába szokványos jelzője afergeteges, friss, sodró iramot várunk tőle még akkor is, ha — mint a Reggeli a marsallnál — a tunya, ostoba vidéki nemesi életet figurázza ki. A tévéjáték bemutatója előtt azon tréfálkoztunk, hogy a filmeknek egyre jobb és érdekesebb a címkép-sorozatuk, szaknyelven szólva a főcímük.Szeretnék már egyszer egy másfél órás főcímet látni* — mondta egyikünk, s akkor megkezdődött a Turgenyevkomédia bemutatója. Szellemes képekből állt ez a főcím is — de mintha félreértette volna az előző tréfát: hosszúra nyúlt, minden mulatságos mozzanata lelassult. A film is. Alighanem félreértés áldozata lett Turgenyev: műve sok tekintetben hasonlít ugyan a mai atmoszférikus-lélektani ábrázolásokhoz, de részben el is tér azoktól. A televízióváltozat készítői e különbségekről elfeledkeztek, így a darab sem gondolatközlőnek, sem gondolatébresztőnek nem bizonyult, inkább lassúnak és unalmasnak. Talán ezt ellensúlyozandó, a terjengősséget leplezendő, hangolták az előadást harsányra. Már a fordítással kezdődött ez a törekvés: ízetlen szójátékokat hallottunk, pestieskiszólásokat* (no ne mondja!*). S a színészi játék! Egyedül Mezei Mária alkalmazkodott a darabhoz és a képernyőhöz egyaránt: ő játszott visszafogottan, szolid, groteszk eszközökkel. A többiek a némafilm korszakát idéző arcjátékkal, hangsúlyos mozgásokkal, várakozást keltő szemméregetésekkel, a vándorszínészet korában dívott mimikával helyettesítették a jellemábrázolást és a komikumot. Alig hiszem, hogy (a parodizálás kivételével) az efféle játékstílus ma bárhol is elviselhető volna, még kevésbé az a televízióban, a képernyőn. A kamera valóban gondolatközelbe férkőzik a színészhez, a gondolatot azonban soha nem pótolhatja az ágálás. Meglehet, valaha — az akkori technikai adottságok miatt — a gondolatot a színészi játéknak föl kellett nagyítania. De ma már a színész dolga, hogy a gondolatot éreztesse, ő maga pedig mögéje rejtőzzön, szinte észrevétlen maradjon. Ez az előadás kiváló színészeink hitelét rontotta. S Turgenyevét is. Z. L. A Mojszejev együttes megkezdte vendégszereplését Szegeden Kedden este Szegeden, a Dóm téri színpadon mutatta be Út a tánchoz című, nagy érdeklődéssel várt műsorát a Mojszejev együttes. Az előadáson, amelyen megjelent Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes és F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, tucatnyi európai és dél-amerikai ország lakóinak népi táncait elevenítették meg. Az előadás művészeti vezetője és rendezője Igor Mojszejev Lenin-díjas, a Szovjetunió népművésze volt, aki éppen ennek a műsornak összeállításáért, illetve koreográfiájáért kapta meg a Lenin-díjat. A vezető karmester N. Nyekraszov, koncertmesterei 3. Uszikin és M. Parfjonova voltak. Az együttes zenekarát Sz. Kolobkov vezényelte. NAPLÓ Magyar—kambodzsai kulturális és tudományos egyezményt írt alá kedden a Kulturális Kapcsolatok Intézetének székházában dr. Bognár József, a KKI elnöke és Koun Wick, a Kambodzsai Királyság Budapestre akkreditált nagykövete. A megállapodás értelmében Magyarország és Kambodzsa együttműködését elsősorban a tudományos területeken és az oktatásban szerzett tapasztalatok kicserélésével szorgalmazzák. Ezen kívül kölcsönösen műsorokat cserélnek a két ország rádió-, televízió- és filmszervei. Tolna megyei születésű, vagy a megyével kapcsolatban álló költők, írók és művészek emléktárgyaival, életének dokumentumaival bővítik a szekszárdi Babits-emlékház kiállításait. A tárlaton helyet kapnak többek között Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Vas Gereben, Garay János, Liszt Ferenc, Hegedűs Gyula és mások dokumentumai. Kassák Lajos temetése július 28-án, pénteken délután három órakor lesz a Farkasréti temetőben. 18. Quadriennálé 1967 címmel Prágában megrendezik a színpadi díszletek és kosztümök fesztiválját. Vasárnap Zágrábban megkezdődött a jugoszláv népek népzenei és népi tánc fesztiválja. A jugoszláv együtteseken kívül olasz, magyar, norvég osztrák, bolgár, csehszlovák és lengyel népi együttesek is fellépnek a szemlén. József Attila válogatott verseskötete jelenik meg rövidesen dán nyelven. A könyvet a koppenhágai Borgerts Forlag adja ki. Július 26 A prágai nemzetközi dzsesszfesztivált október 18 és 25 között tartják. Eddig csehszlovák, szovjet, lengyel, bolgár, dán, angol és nyugatnémet együttesek jelentették be részvételüket. Ingres halálának 100-ik évfordulója alkalmából Párizsban a Louvrre Múzeumban őszszel nagy retrospektív kiállításon mutatják be a nagy francia művész alkotásait. Előzőleg szülővárosa, Mortauban emlékezik meg nagy fiáról, a szeptemberig tartó emlékkiállítással, amelynek címe: Ingres és kora is Román—német—francia koprodukcióban viszik filmre Mark Twain két klasszikus ifjúsági regényét, a Tom Sawyert és a Huckleberry Finnt. Carlo Ponti produkciójában csehszlovák film készül: Milos Formán, Iván Passer és Jaroslav Papousek rendezi A tűzoltók címmel. .Szerda, 1961. július 26. Felrobbant a szélmalom, vége a filmnek Felrobbantották a díszletszélmalmot kedden a pákozdi Szúnyog-szigeten, s ezzel véget ért Az utolsó csapat című nyugatnémet—olasz koprodukciós film magyarországi forgatása. A film a napóleoni időkben játszódik. Hazánkban a jénai csata felvételeit készítették. A film főszereplője egy kis csapat élén a jénai szélmalomból fedezi társainak visszavonulását, míg végül is felrobbantják a fedezékül használt malmot. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Budai Parkszínpad: Tanéra hív a nóta (a Budapest Táncegyüttes műsora) (fél 9).