Magyar Nemzet, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-26 / 280. szám
12 KÖZÉLET A KÉPERNYŐN "Az információ záporában — ezt a címet választotta múlt szombati előadásához dr. Szecskó Tamás; a tömegkommunikációs eszközökről, azok hatásáról beszélt. Ebben az információ-záporban a Magyar Televízió is sűrűn ontja a maga cseppjeit. Felmérések, beszélgetések, levelek tapasztalatai bizonyítják nálunk a televízió elsőrendű szerepét a közvélemény tájékoztatásában, alakításában. Tudjuk, milyen korszakalkotó változást hozott például az iskolatelevízió, elsősorban a vidéki, falusi gyerekek oktatásában, mit jelent a világesemények helyszíni közvetítése és mit jelentenek a filmriportok, az ismeretterjesztő műsorok a földrajzi, történelmi, politikai tájékozottság, érdeklődés növekedésében és kielégítésében. Meglepő tehát, ha még most is vitatná valaki a tévé informátori feladatainak elsőrendűségét, s pusztán a jól-roszszul szerkesztett szórakoztató program alapján ítélné meg az egész műsort. Ha mégis lábra kaphattak olyan nézetek, amelyek a televíziót kizárólag szórakoztató intézménynek tartják, szórakoztató programjai szerint ítélik meg, abban az információs műsorok egy része is ludas. A magyar információk záporában ugyanis jó néhány langyos, lagymatag csepp is hull, ezeket valóban fölöslegesnek érezheti a néző, anélkül, hogy észlelné a vízcsepp összetevőit, a benne oldott kristályokat, sókat A langyos, unalmas cseppek mellett szerencsére érdekes, tartalmas, gondolatébresztő információt is ad a tévé. Az ipari rovat műsora, a Sokszemközt például szellemesen, meggyőző jegyzetekben, riportokban tárgyalja a régi mechanizmus ellentmondásait, , bemutatja a készítlő-adást az újra. A falurovat a mezőgazdaság termelési kérdéseivel foglalkozik rendszeresen, méltánylandó erőfeszítéssel, és sorolhatnánk a többi rovatot is, amely a maga műsoridejében feldolgozza, sugározza a hasznos információk tömegét Jegyzetek, kommentárok, viták, nyilatkozatok hangzanak el. Szakszerűek, de nem mindig eléggé népszerűek. A művészi műsorok közérthetőségének, népszerűségének ügyét gyakran firtatják. A tájékoztatás, a közéleti programok népszerűsége, közérthetősége legalább olyan fontos, mint a televízióra átdolgozott, modern irodalmi műveké. A televízió szorgosan, gyakran megérdemelt sikerrel készíti úgynevezett rétegműsorait, viszont nem mindig találja meg, vagy nem újítja meg elég gyorsan a társadalom valamennyi rétegéhez szóló közérdekű tájékoztatás műsorformáit. Nem zár le idejében, vagy nem elevenít fel kifáradt sorozatokat, beletörődik egy-egy műsortípus egyhangúságába. Előfordul például, hogy a kedvelt híradó egy-egy riportja végére már elfelejti a néző, hol épült fel a létesítmény, amelynek avatását bemutatták. Vitaműsorok alatt megesik, hogy a második negyedórában elmosódik, ki milyen álláspontot képvisel, s a végén kiderül: nem is volt ennek semmi jelentősége, mert csak a protokoll kedvéért osztották fel az információt több személy, több illetékes, több interjúalany között Jó példákat is említhetünk. A Kék fény-1 például. Nem egyenletes színvonalon, összhatásában azonban jól, elevenen közvetíti hasznos mondanivalóját. Megtalálta hangját a Szülők, nevelők egymásközt tavalyi sorozata is, majdnem elérte a jó szórakoztató műsorok népszerűségét, pedig jellegzetesen informatív program volt, a pedagógiai szemléletet fejlesztette, a pedagógiai gondolkodást terjesztette. Más eszközökkel arat sikert a külpolitikai rovat illusztrált jegyzete, a Parabola. Jobb számai mellett akad ugyan gyenge, fáradt, vitatható is, egészében azonban méltán népszerű a Parabola, pletykáival illúziókat oszlat el, társadalmi, politikai tendenciákat tár fel. A három sorozat annyiban hasonlít egymáshoz, hogy vonzó eszközökkel közvetíti Információit. A Kék fény a rendőrség kulisszái mögé viszi el néha a nézőt, ami a mai krimi-kedvelő divatban, tetézve a dokumentum hatásával, eleve nagy vonzerő. Interjú a bűnözővel, vagy a sértettel, egy-egy eset krimisszerű rekonstruálása, vagy legalábbis jelzése, a bűnüldözés munkájának ismertetése, s a többi tájékoztatás úgy jelentkezik, hogy a néző nem az erkölcsi intelmet érzi ki belőle elsősorban, hanem az érdekességet, amely után maga is levonhatja a tanulságot Eleven a Parabola hatása is, ugyanakkor például az ugyancsak közéleti jellegű Hazai tükör csak elvétve tud igazi érdeklődést kelteni. A jegyzet, a szóló-publicisztika nem tévé-ellenes műfaj. Ellenkezőleg, fontos, gyümölcsöztethető műsortípus, sok szép eredményt ért el már vele a televízió, például a Sokszemközt jegyzeteiben, az Új könyvekről szóló kis beszámolókban, a híradó kommentárjaiban. Kivált a külpolitikai rovatban alakult ki a tévé erős publicista gárdája. Lassan — sajnos, meglehetősen lassan — bontakoznak már nálunk is azok a televíziós egyéniségek, akik fel tudják oldani a feszültséget önmagukban és a műfajban, s nem a hivatalos személy ünnepélyességével, hanem a család vendégeként köztik gondolataikat. S vannak is érdekes gondolataik. Ez az egyéniség, emberközesség hiányzik még gyakran nemcsak a jegyzetekből, hanem az interjúkból, nyilatkozatokból, kerekasztal beszélgetésekből is. A képernyőn időnként unalmasan szólnak fontos témákról, s az unalmasság a legnagyobb hiba, amelyet a televízió elkövethet, szóljon akár belpolitikáról, akár a nemzetközi helyzetről, akár az atomról vagy a repülő csészealjról. A napokban jelent meg valahol, hogy a Parabola stílusát mennyire meghatározza állandó bemondója, Varga József. Valóban, az ő hűvös iróniája teszi ezt a programot személyes jellegűvé, mint ahogy például Antal Imre jellemzi a Hallót — az utóbbi időben ez a program is veszített már erejéből fáradtnak látszik, reméljük, képes még a megújulásra. Vitray Tamás közvetlenségének jelentős része volt a Tizenkét szék sikerében. A Tv jelenti fogalma pedig egyre inkább Kovalik Károlyhoz kapcsolódik, nem mintha kollégái rosszul vezetnék a műsort, mégis Kovalik riporter-egyénisége, dinamizmusa és közvetlensége teremti meg a program jellegzetes atmoszféráját. A Mai vendégünk sorozatban is egyre több az érdekes, közvetlen hangú riport, vagy legalábbis törekvés a hivatalos hangnem feloldására. A kezdeti évekhez viszonyítva tehát fejlődtek a televízióban a közéleti, tájékoztató programok. Gazdagodtak is, de a mennyiség, a tematika bővítése még nem elegendő a sikerhez. Az információk záporában a jelentős mondanivaló elsikkad, ha a műsor nem köti le a figyelmet. Nem elég a fontos közölnivaló, a téma gondos kiválasztása. Érdekes emberek, érdekes formák, jó ötletek, áttekinthető illusztrációk, tehát jó műsorok kellenek, amelyek a nézőre hulló információ-zápor cseppjeinek ízt, színt, formát adnak, hideget és forrót nyújtanak, nem langyos szürkeséget. Különben alig vesszük észre hogy új információhoz jutottunk. Vilcsek Anna Magyar Nemzet Reklám és esztétika un sin mn mm A Magyar Hirdető filmdramaturgiájára évente mintegy száz kisfilmet készítenek elő (ezeket a MAFILM egyik stúdiója, illetve a Pannónia rajz- és bábfilm stúdiója kivitelezi), és esztendőnként kétszázötven tévé-minifilmet gyártanak saját stúdiójukban. Két munkacsoport dolgozik szakadatlanul; a rendezőket és az operatőröket alkalmanként szerződtetik. A stúdió egyik sarkában áll saját készítésű trükkasztaluk, az előszobát pedig csöppnyi vetítővé alakították át. A tévéadások technikájához alkalmazkodó vetítőgépet ugyancsak maguk fusizták. Az új mechanizmus előjeleként növekszik az érdeklődés a reklámfilm iránt, gyarapodik a megrendelők tábora. Egyre több például a vidéki megrendelő (közülük sokan az úgynevezett filmdiát kedvevelik, ami filmre vett állókép, esetleg egy-két mozdulat csupán: szöveg és zene). A törzsvendégek — Állami Biztosító, OTP — mellé fölzárkóznak a szolgáltató vállalatok, színházak, mozik, a kereskedelem mellett mind többször rendel reklámfilmet az ipar. (Az egyik cipőgyár pihentető és gyógyító hatású papucsokat tervezett, a kereskedelem — így mondják — nem rendelt belőle. A gyár csináltatott egy reklámfilmet. A tévéadás másnapján a vevők keresték már az újfajta tázcipőt.-a-, boltokban. Az érdeklődés arra késztette a boltokat, hogy sürgősen rendeljenek ötvenezer már gyógyszandált. Alkalmazott filmművészet A legfontosabb, persze, hogy amit hirdetnek, valóban jó legyen, kapható, hozzáférhető, megbízható. A reklám hatásának azonban esztétikai követelményei is vannak. A stúdió munkatársai ezt így mondják: -A reklámkövetelmények érdekében a filmművészet legmodernebb lehetőségeivel kell élnünk, tömören és hatásosan, a legjobb szöveggel és kitűnő kísérőzenével. Tudják tehát, hogy a jó reklámnak mi a titka, miért, hogy filmjeinknek egy része mégsem tükrözi ezt a fölismerést, noha dramaturgjuk az esztétikában és a reklámpszichológiában egyaránt jártas és képzett, noha neves film- és tévérendezőket, kitűnő operatőröket szerződtetnek vendégmunkára? (Bár az is előfordul, hogy egy-egy vendégművész areklámfilmben inkább a pénzkereseti lehetőséget látja meg, semmint a művészi kifejezés sajátos gyakorlatát.) Hiányzik Karinthy A reklámszemléletben van a hiba. A megrendelők szeretik a cselekményes reklámfilmeket, a sztorit. Tagadhatatlan, hogy a reklámfilmnek ez is egyik lehetősége, de nem az egyetlen. Szinte teljesen hiányzik manapság az úgynevezett márkareklám. Pedig évtizedekkel ezelőttről is mennyire emlékezetesek az efféle reklámok: -Haladjon ön is a korral, süssön Váncza sütőporral". -Kétszer kettő négy. Flóra szappant vágya. -Mondja marha, mért oly hús? Olcsóbb a hal, mint a hús. Igaz, efféle szogeneket akkoriban Karinthy Frigyes is faragott: manapság oly jól megy az íróknak, hogy emlékezetes, találó reklámszöveg ritkán terem, s akkor is véletlenül. De ha találkozik, rákapnak, és elkoptatják. A reklámfilmekben így burjánzott el például a telitalálat. A stúdió munkatársai megkísérlik, hogy lebeszéljék róla a megrendelőket, hiszen kevés találékonyságra vall, hogy mindenki ezt a bemondást követeli, s erejét is veszti, ha mindig, minden csupa telitalálat, de mégsem tudnak mindenkit lebeszélni róla. Mert manapság a reklámfilmeket ritkán írják mai Karinthy Frigyesek, annál többször a vállalatok igazgatói, főkönyvelői, főmérnökei, vagy propagandistái. Szunnyadó tehetségüket szeretnék sokan kibontakoztatni. Ők hozzák a sztorit. Régi, közismert, közhelyekből összetákolt sztorit a leggyakrabban, de dédelgetett, kedves történetet, amelyen ők maguk nagyszerűen mulatnak. Kiosztják a szerepeket is. Azután, mert ők a megrendelők, ők fizetnek, ragaszkodnak az elképzelésükhöz. Mindent és semmit meg, hogy a pénzükért sokat kapjanak. Eziért zsúfolnak bele egy-egy percbe mindent: a reklámozott cikk minden fajtáját, vagy a meghirdetett bolt minden áruját, fiókját. A percet ki kell használni. (A tenyérnyi vetítőben fölgyulladt a lámpa- Az igazgató, két helyettese, és a propagandaelőadó az órájára nézett. Egyszerre mondták: -Ez csak ötven másodperc!" Csákugyári. És ragaszkodtak hozzá, mert egy percet fizetnek, a tarifa szerint megkezdett percenként számláznak, hogy a hiányzó tíz másodpercet is kitöltsék, ha másképp nem, hát a cég jelvényét mutassák a képernyőn. Hosszabb lett, és roszszabb a reklám.) A bőség tévedése az is, hogy a reklámfilm — elsősorban a manapság leginkább hatásos, és ezért leginkább kedvelt televíziós reklám — ömlesztve, csoportosan jelentkezik Tízperces blokkokban, rendszerint tíz egyperces reklám füzéreképpen. A stúdió munkatársai arra törekszenek hogy valamiféle értelmes szerkezetbe állítsák a tíz reklámot, de ez a módja a hirdetésnek esetleg önmaga hasznát csökkenti. Egy nyíl a céltáblában Ebben, természetesen, része van annak is, hogy sokáig a reklámot a szocialista gazdálkodástól idegen, sőt vele ellentétes valaminek tartottuk, s ha egyáltalán műveltük, röstelkedve, félrenézve. Az adás elejére tettük, amíg a készülék bemelegszik. Csakhogy időközben a gazdasági élet is bemelegedett, s kiderült, hogy a reklám — a jó, esztétikus reklám — a szocializmusban is szükséges, hasznos. Arról továbbra sincsen szó, hogy Lear király, mielőtt a tenyérbe lép, leszóljon a képernyőről: -Kalucsnit a Cipőboltból!", s a Bolond, mikor ezt mondja: »Ó, komám, az udvari szentelt víz többet ér száraz házban, mint ez az esővíz házon kívül, tegye hozzá. A lyukas ereszt megjavítja a Lakatos ktsz. fiókjaink minden kerületben. De a tízperces, ömlesztett reklámműsorokat föl kellene váltani a műsorszünetekben elhelyezett, a körülölelő műsorokkal összhangban, de legalábbis nem ellentétben levő, egy-két perces kis reklámokkal. Hatásosabb lenne. Marta reklámfilmjeink modorában szólva —, a céltáblán csak elvetlen nyílveszsző érhet el telitalálatot. A többi be!''ütközik a célba talált nyílba, és lehull Zay László Vasárnap, 1961. november . Ki mit tud LÁTNI? Gondok és eredmények a vizuális kultúrában A látás művészete korunk egyik legtöbbet emlegetett, legtöbbször vitatott kérdésévé emelkedett az utóbbi években Szakemberek százai vitatják meg alkalmazásának, fejlődésének tendenciáit — könyvek, cikkek és tanulmányok tucatjaiban véve bonckés alá egyes területeit, ankétok, tanácskozások során foglalkozva az általa felvetett lehetőségek taglalásával, s a még nyitott problémák megoldásával. A vizualitás, a látáskultúra fogalma azonban meglehetősen tág, s ennek következtében nagyon nehezen körvonalazható. Határainak megállapítására egyetlen kritérium áll rendelkezésünkre: a befogadó érzékszerv, illetve a rendelkezésre álló művészi kifejező eszközök köre. S így, ebben az értelemben kétségtelenül a vizuális művészetek sorába tartozik például — többek között — az építészet és a formatervezés ugyanúgy, mint a képzőművészet valamennyi ága. Hatalmasak tehát azok a különbségek, amelyek e közös kategórián belül elválasztják egymástól a vizuálisan befogadható művészeteket, s népes családjuk valamennyi ága sajátos és csak egyenként megoldható kérdések özönét veti fel Ez a különöshierarchia", amely a művészetek között az idők során kialakult, sajátos módon a praktikumot szolgáló, s az ily módon könynyebben megítélhető, befogadható műfajok felé billenti a mérleg nyelvét. Mindenki tudja például, hogy milyen keresettek lettek az utóbbi években a célszerű és egyben esztétikailag is magas színvonalat képviselő modern bútorok, vagy milyen népszerűségnek örvendenek a formatervezett gépek és háztartási eszközök , amelyekről számos pszichológiai vizsgálat mutatta ki immár, hogy menynyivel használhatóbbak, sőt termelékenyebbek kevésbé gondosan formált, bár sok esetben ugyanolyan konstrukciós előnyökkel bíró társaiknál. A köztudat azonban máig is értetlenül, vagy — jobb esetben — jóindulatú beletörődéssel fogadja a vizuális művészetek másik, rendkívül fontos csoportja: a képzőművészet eredményeit, a festők, szobrászok és grafikusok munkáit. A dühös visszautasítás, amelyet nem egy alkalommal tapasztalhattunk, világosan jelzi, hogy vizuális kultúránk épületén még ma is hatalmas rések tátonganak, s hogy ezek nagyon sokszor egyenesen a konstrukció alapjaiban indulnak ki: forrásuk a megközelítés módja, amely fogódzó és mérce nélkül, előkészítés nélkülhozza létre a találkozást az alkotás és a néző között. Ismerjük tehát a bajt, tudjuk a forrását is. És keressük rá a gyógyszert — tanúsítják ezt a megjelent írások, és az ankétok sora, legutóbb pedig az a konferencia, amelyet november 23-án és 24-én rendezett meg a Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművészek Szakszervezete. E tanácskozás egyik előadója, Banszki Pál, a Népművelési Intézet művészeti osztályának csoportvezetője Társadalmunk vizuális, képzőművészeti, esztétikai kultúrájának jelenlegi állapota címen tartott referátumában rendszerbe fogva ismertette azt az állapotot, amelyellen küzdve meg kell kísérelnünk a felemelkedést, de amely — mint előadásából is kiviláglik — tendenciáival egyben bázist is jelent ehhez a küzdelemhez. A Bánszki Pál által ismertetett egyik felmérés négy művész egy-egy alkotásába sűrítette a jelenleg élő haladó hazai festészeti törekvések legjellemzőbb irányait. • így — Kurucz D. István Állami gazdaság csikósa, Németh József: Hóolvadás, Orosz János: Nap, Hold és állatok, valamint Kondor Béla: Repülés című művét tekintve a közvéleménykutatás alapjának — mérte fel 860 megkérdezett személy válaszai alapján az általuk képviselt csoportok vizuális képzőművészeti felkészültségét, ismertetveválasztásukat". A kérdésre adott feleletek összesítésénél kiderült, hogy a megkérdezettek legnagyobb része Kurucz D. István képe mellett foglalt állást (A megkérdezett hódmezővásárhelyi kiállítás látogatók 39,8 százaléka választotta az ő művét. 22,9 százalékuk Németh József, 13,1 százalékuk Orosz János, 11,1 százalékuk pedig Kondor Béla alkotását részesítette előnyben. A lakásukon felkeresett személyek közül — a reprodukciók segítségével feltett kérdésre — 61 százalék Kurucz D. István, 24 százalék Németh József, 8.3—8,3 százalék pedig Orosz János, illetve Kondor Béla művét választotta ki.) A tanulságok — amelyeket e vizsgálat alapján, Bánszki Pállal együtt, levonhatunk — nyilvánvalóak. A közönség nagy része — különösen azok, akik nem látogatják a kiállításokat — előnyben részesíti azokat a műveket, amelyek megközelítésére és befogadására a köznapi tapasztalat alapján kialakult, a tárgyak egyszerű felismerésének képességét jelentő ismeretekkel is képes Az a kép vagy szobor, amely ennél többet kívánna tőle, nem számíthatmegértésére" é s csak szerencsés esetben kerüli el -sznob*, -nevetséges, -érthetetlen* ás hasonló jelzők áradatát. A másik, a -biztató- felmérés, amelyet Bánszki Pál ismertetett, a fiatal képzőművészek tavalyi, Stúdió 66 című reprezentatív kiállításán készült. Kidolgozói azokat a reakciókat igyekeztekfeltérképezni, amelyeket a bemutatott képek a tárlat látogatóiból kiváltottak. A legfontosabb az, hogy a megkérdezettek -stílusválasztásban- megmutatkozó ízléskülönbségek már nem mutatnak olyan, sokszor végletes, polarizálódást, mint a vásárhelyi közönség esetében. A látogatókat —ez esetben javarészt fiatalokat — többé-kevésbé egyformán vonzották a különböző felfogású képek; választásukat tehát nem annyira a stílusok külsőségei irányították, hanem a művek belső tartalma. Ez is tendencia azt mutatja, hogy a fejlődés — bár nem mindig halad a kívánt irányban és ütemben — a képzőművészeti műveltség területén is kétséget kizáróan létező valóság. A helyzetet persze — mindezek ellenére — nem idealizálhatjuk. Hiszen az említett Stúdió 66 című tárlatot összesen 12 840-en tekintették meg. Ez a szám átlagosnak mondható, és nagyon kevés — különösen ha egy közepes film milliós nézőseregével vagy a tévé minden este képernyő elé ülő négy-ötmilliós nézőtáborával hasonlíjuk össze. Egy-egy kiállítást persze soha nem fognak ennyien felkeresni. Ez lehetetlen volna. A magunk elé tűzött mércét azonban a mostaninál jóval magasabbra kell emelnünk. Ám, hogy ezt megtehessük, ahhoz nem elég az óhajok kifejezése: összefogott, tervszerű munkára, tettekre van szükség. Olyanokra, mint az iskolai művézeti oktatás helyzetének megnyugtató megoldása — s az irodalmi és a zenei nevelésszintjére való felmelése —, a kortárs művészetet bemutató állandó fórum létrehozása és egy rendszeresen megjelenő képzőművészeti hetilap, amely végre betöltené azt a szerepet, amelyet az ízlésnevelés és a képzőművészeti kritika terén jelenleg a napilapok és az irodalmi folyóiratok kénytelenek vállalni, valamint a már most is rendelkezésre álló eszközök jobb, tervszerűbb, egységes koncepcióra épülő felhasználása. Horváth György Budapest történetét és mai életét bemutató kiáltás nyílt meg pénteken Stockholm legnagyobb kiállító termében. A tárlatot svéd részről Cári Albert Andersson, Stockholm főpolgármestere és Hjalmar Mehr városi tanácsnok, hazánk részéről Kőmives is várt, a fővárosi tanács végrehajtó bizttsnak elnökhelyettese nyitotta meg.