Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
12 Madar Nemzet Kis Kolumbuszok az óvodában Újítások a legkisebbek nevelésében „Mikor megszülettetek, egészen kicsik voltatok, aztán nőttetek, növögettetek és mind nagyobbak lettetek. A krétákkal épp fordítva történik. Először nagyok, nyúlánkok, s ahogy öregszenek, egyre kisebbek lesznek. De mielőtt egészen elenyésznek, még rácsodálkoznak és birtokukba veszik a gyerekek. A kisgyerekeket — magyarázza Milos Macourek egyik meséjében — valami különös barátság fűzi az öreg krétákhoz.” Hasznos barátság: feltárja, megismerteti velünk a gyerekek világát, gondolkodásukat, képzeletüket — segítségével kitágíthatjuk, újabb és újabb fogalmakkal népesíthetjük be, szebbé tehetjük ezt a világot. A korszerű nevelés nemcsak figyelembe veszi, hanem fel is használja a kisgyermekek és az öreg kréták különös barátságát A firkálás hozzátartozik életkori sajátosságukhoz, mint a sok mozgás, a játék — és játszani, rajzolni éppúgy meg kell tanítani őket, mint ahogy sok minden másra. Kell... — kellene. Mert az egymásra torlódó kötelességek közül mindig az marad el, amelyik látszólag a legkevésbé fontos, amelyikre már sehogyan sem telik a napból. Majd az óvodában! — nyugtatja meg magát a mama és örül, ha reggel idejében érkeznek. Majd az óvodában rajzol, játszik, mesélnek neki, verseket tanul — hogy vasárnap, amikor a vendégsereg összeül, produkáltatni is lehessen: „Mondd csak el szépen, mit tanultatok az oviban?” Játék és munka Mit tanulnak a gyerekek az óvodában? — Kevesebbet, mint eddig és mégis többet — mondja a Művelődésügyi Minisztériumban Buti Lászlóné. — Nem a tanításon van a hangsúly, hanem azon, hogy megteremtsük azt a nyugalmat, azt a fejlődésüknek leginkább megfelelő környezetet, amit a legtöbb gyerek otthon nem kap meg. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy a reggeli készülődés, rohanás fáradalmait csak az óvodában pihenhetik ki a gyerekek, itt van a legtöbb alkalmuk nyugodtan játszani. Megváltozott a családi élet struktúrája, a mamák egy része nemcsak munkába jár, hanem iskolába is. Az elmúlt években túlságosan számítottunk arra, amit a család nyújt a gyereknek. Bebizonyosodott, csak akkor várhatunk ennyit, ha mi is többet segítünk a családnak. Jobban összehangoljuk az otthoni és az óvodai nevelőmunkát, nagyobb támogatást nyújtunk a neveléshez és elsősorban jobban figyelembe vesszük a gyerekek életkori sajátosságait, több időt hagyunk nekik a játékra. A gondolat nem új. Felvetődött már, alig néhány évtizedre rá, hogy az „angyal jóságú” Brunswick Teréz grófnő kétszáz pengő költséggel megnyitotta a Krisztinavárosban az első magyar óvodát. A kisdedóvó nem iskola, de nem is csupán óvóintézmény — jelentette ki az óvodai nevelés egyik jeles képviselője az 1800-as évek derekán, s ami azt illeti, volt is mi ellen hadatlakozniuk: az első kisdedóvók teljesen iskolai jellegűek voltak, a vallás és a „szívformálás” mellett számolás, természetrajz, földrajz, történelem, a betűk ismerete, de még mérték- és pénzismeret is szerepelt a foglalkozások között. „Mindenki tudja, hogy a gyermek játéka is munka neki, s viszont munkája is csak játék” — ezt a mondatot ma is leírhatja bármelyik óvónő. A kötetlen foglalatosságok, amik ma egyre nagyobb hangsúlyt kapnak — száz évvel ezelőtt is hasznosnak találtattak. Az óvodák pedagógiai, történelmi múltjára — nálunk jött létre Közép-Európa első ilyen intézménye — méltán büszkék lehetünk, s most az utóbbi tíz év tapasztalatait, változását figyelembe véve új programot dolgozott ki a Művelődésügyi Minisztérium, programot, amely kézikönyvként nemcsak az óvónőknek, hanem a szülőknek is több segítséget ad a korszerű gyermekneveléshez. Két és fél évesek A tíz évvel ezelőtt kiadott kézikönyv sok vonatkozásban elavult, valósággal kinőttek a gyerekek és a nevelők. Az új nevelési programot 1970-ben vezetik be, s az új rendelkezés szerint 1969-ben veszik fel az első két és fél éveseket az óvodákba. Kitolódik — előre tolódik — tehát az óvodáskorú gyerekek korhatára, s ez már önmagában is megkívánja az új nevelési szempontokat. Mi lesz az új gyerekek óvodai foglalkoztatásában? — A több játékon s azonkívül, hogy szorosabb kapcsolatban állunk a szülőkkel, nagyobb különbség lesz az egyes csoportok munkája között, jobban alkalmazkodunk a gyerekek életkori sajátosságaihoz — feleli Buri Lászlóné. — A kiscsoportokban nem tartanak kötelező foglalkozást, ez azonban nem zárja ki az ismeretnyújtást. A mesét sem kötelező ülve „figyelve” hallgatni. A kisgyerek nehezen tud egyhelyben ülni, tétlenül figyelni, s ha csendesen játszik, akkor is figyel. A mesének, versikének nagy szerepe van az óvodai munkában: ezeken keresztül sajátítják el az anyanyelv alapjait, s ahogy egyik mesétől a másikig haladnak, úgy tágul körülöttük a világ, megtelik bumfordi mackókkal, ravaszdi rókákkal, okos kutyusokkal, jó és rossz gyerekekkel. A mese, az anyanyelvi nevelés egyik csoportban sem jelent külön foglalkozást, hanem átfogja, áthatja majd az egész napi munkát. Épp így a testnevelés is. A csoportos foglalkozások mellett sokkal több szükségük van a gyerekeknek az egyéni bánásmódra. Az oktatásban új módszereket vezettünk be, s bár a régi elvek szerint is igyekeztünk elkerülni a verbális oktatást, most még inkább a szemléltetést szorgalmazzuk. Arra törekszünk, hogy ne elmondjuk, hanem rávezessük, gondolkodásra szoktassuk a gyerekeket. A programmal egyidejűleg kiadunk egy eszköznormatívát is, meghatározva, melyik korosztálynak milyen szemléltető eszközöket ajánlunk. Azt tanácsoljuk, amit lehet, azt a valóságban nézzék meg, sétáljanak el például egy építkezésre, a természetben figyeljék meg az évszakokat. A szemléltető eszközöket, képeket se a tábláról nézegessék, hanem minden gyereknek adjanak egy-egy képet, s ki-ki saját maga fedezze fel a látnivalókat. Fedezzék fel a világot, mint apró Kolumbuszok. Mint minden új módszernél, a program kidolgozását itt is kísérletek sora előzte meg, ennek alapján döntötték el, mit fogadjanak el véglegesnek, ami ismét jó néhány évre előre meghatározza az óvodai nevelőmunkát. A Sopron út 50. szám alatti óvodában négy éve kísérletként bevezették az új módszertani foglalkozásokat. * Az óvoda most néptelen, üresen áll az udvaron a babaház, a homokozóban hetek óta csak a szél játszik. Festenek. A kapu alatt meszes vödrök, zöld és sárga festékes dobozok, létra, pamacs egy halomban, s ha stílszerűek akartak volna lenni, a kapura táblát szögelnek, mint gyerekkori barátunk Milne Micimackójában „Tilos az Á!” Önkiszolgálás De az épület most sem gazdátlan, s a vezetőnő, dr. Wittman Istvánné szívesen beszél a négy év tapasztalatairól: — Sosem voltam híve a drill-szerű nevelésnek, a gyerekek sorakoztatásának, túlzott fegyelmezésének, ezért örömmel oldottam fel a kötelező foglalkozásokat. Először féltem, hátha a kiscsoportban visszaesnek a gyerekek, de az év végén meglepődve láttuk, a kötetlen foglalkozás ellenére is többet tanultak, mint azelőtt.A középső csoportban tízről hatra csökkentettük a kötelező foglalkozásokat, a nagy csoportban pedig a felére. A mesére, bár nem kellett, mégis mindig összegyűltek a gyerekek. A versikékre egyszerre kevesebb gyereket tanítottunk, s gyorsabban ment. Nagyon élvezték például a rajzolást. Sokkal többféle eszközt használtunk. Színes krétát, festéket, tustollat és nagyobb papírt adtunk hozzá. Nagyobb önállóságot kaptak, nem a tanítónéni rajzát másolták, hanem saját megfigyelésük alapján dolgoztak. A napi nevelőmunkában is több önállóságra szoktattuk a kicsiket, egyedül öltöztek, sőt az étkezésben is bevezettük az önkiszolgálást és azt láttuk, többet és gyorsabban esznek, mint máskor. Happy end Az új, korszerűbb óvodai nevelés azonban sajátos módon egyáltalán nem egyszerűsíti, könnyíti az óvónők munkáját. Itt ami korszerű, az több időt, nagyobb energiát követel, s ennek az energiának egy részét gyakran arra kell fordítani, hogy játékokat javítsanak, képeket, posztófigurákat vágjanak ki és ragasztgassanak, mert kevés a szemléltető eszköz. Az sem mindegy, milyen verseket, meséket mondanak a gyerekeknek. Minden korcsoportban más és más a követelmény. A hároméveseknek a rövid kis állatmeséket használhatják a legjobban, de itt is nagyon fontos, hogy a mese jól végződjön: a gazdaasszony ne üsse agyon az icinke-picinke kismacskát, amiért tejet lopott, a mackó, a kismadár, ha elcsavargott otthonról, visszataláljon. A kiscsoportnak találnak a legnehezebben jó mesét, ebből van a legkevesebb. Színes leporellókból négyet-ötöt ad ki a Móra Könyvkiadó évente, ez elég is lenne, de hamar tönkremegy és nem lehet tisztán tartani. A négy-ötéveseknek már sok jó meséből válogathatnak az óvónők, s olvasóankétjain a Móra Könyvkiadó gyakran tapasztalja, főként vidéken, hogy nem is ismerik valamennyi kiadványt. Tavaly a pedagógus szakszervezetek megbízottai továbbképzés formájában megismerkedhettek a legújabb ifjúsági kiadványokkal, írókkal találkoztak, ankétokat, vitákat rendeztek. A tervek szerint a jövőben évente két alkalommal rendszeresen szerveznek ilyen találkozókat. Kerek számban tizenegyezer óvónő van az országban és 200 ezer óvodás. Minden második kisgyerek óvodába jár, tíz év alatt több mint húsz százalékkal nőtt az óvodába járók száma és 1969-re, a jelenlegi tájékozódás alapján negyvenötvenezer két és fél évesre számítanak. A megnövekedett igényeknek és követelményeknek pedig csak úgy tudnak eleget tenni az óvónők, csak akkor lesz a gondosan kidolgozott irányelvekből valóság, ha a kézikönyv mellett még több segítséget kapnak. Ha a korszerű nevelési módszerek mellé becsomagolják nekik a nevelési munkájukat megkönnyítő, korszerű eszközöket is. Fekete Judit A velencei festészet négy évszázada A velencei festészet négy évszázadának kiemelkedő mestereivel ismerkedhet meg a budapesti közönség néhány nap múlva, a Szépművészeti Múzeum augusztus 24-én megnyíló tárlatán. A kiállítás négy város: Budapest, Drezda, Prága és Varsó múzeumainak legszebb darabjait mutatja be. Százhúsz művet felölelő anyagában Giorgione, Giovanni és Gentile Bellini, Tiepolo, Tintoretto, Tiziano és Veronese — a velencei reneszánsz és barokk festészet legnagyobb mesterei — képei sorakoznak fel A kiállítás megnyitása után — augusztus utolsó napjaiban — háromnapos nemzetközi művészettörténeti konferencia lesz a Szépművészeti Múzeumban hazai, lengyel, cseh, német, olasz és angol tudósok részvételével. ■Vasárnap, 1968. augusztus 11. HÁROM KÖLTŐ HÁZA Egy „negyvennyolcas'' költőről, Bossai Pálról A Magyar Nemzet augusztus 3-i számában rövid hír jelent meg, mely jelzi, hogy „Bozzai Pál költő és 48-as szabadságharcos emlékeit felkutatták a révfülöpi helytörténeti múzzeum gyűjtői s szülőfalujában, Kővágóőrsön azonosították szülőházát”. A révfülöpi múzeum munkatársai gondos és tiszteletre méltó munkát végeznek a haladó hagyományok felkutatásában, ismertetésében, ám igazságtalanság volna elhallgatni, hogy Bozzai emlékét több mint három évtizeddel ezelőtt Szalai Imre ásta ki a feledés és ismeretlenség kútjából, s az ő fáradozása nyomán nyílt most lehetőség arra, hogy kiállításon lehet adózni az elfeledett költőnek. A kővágóőrsi szülőház A kővágóőrsi egyszerű kis házban három magyar költő született, 1829-ben Bozzai Pál, s a századvégen az ő szabadságharcos, humanista hitének két későbbi folytatója, két unokatestvér: Lakatos Péter Pál és Szalai Imre. S bár Lakatos Péter életétől s halálától nem egy évszázad, hanem csak néhány esztendő választ el, az ő neve is aligha ismert. A kővágóőrsi házból indult el, József Attila és Radnóti Miklós barátja volt, ifjan csatlakozott a munkásmozgalomhoz s élte az illegális kommunista szerény, veszélyekkel teli sorsát, vállalt börtönbüntetést. Fennmaradt versei a kéziratban, vagy néhány közülük a Nyugat, a kolozsvári Korunk, a budapesti Új Kultúra, Magyar írás című folyóiratokban — egyéni hangú, tehetséges költőről vallanak. A háta görbe s görbén járt sokat, Lázadó lett s lazított másokat. Lecsapott rá a társadalmi rend: pusztuljon el, aki balra kileng .. . — így vallott „Ének magamról” című költeményében. Kéziratban fennmaradt 1939-ben született „Csúfolódó”-ja így végződik: Nézegetem hát csontos öklom: (nyelvem csúfolódva kiöltöm) ne reszkess, lendülj, vágd jól állón álmos népem, úri országom. Radnóti költőtársa Ugyancsak a kővágóőrsi kis házban született Szalai Imre. ő is korán kezdett eszmélni, csatlakozott a Galilei Körhöz, s a tanulás mellett a szépirodalomhoz kötötte életét. „Múltja” miatt itthon, a Tanácsköztársaság leverése után, nem fejezhette be az egyetemet. Külföldre ment, s az építészmérnöki diplomát Brünnben szerezte meg a fiatal költő. A Nyugat már 1923-ban három versét közölte, részt vett a Magyar írás című progresszív irodalmi folyóirat létrehozásában és szerkesztésében, írt a Kortársba Radnótival, barátjával együtt (Párizsban is együtt jártak), versei, cikkei, novellái jelentek meg a Toll, a Magyar írás, a Magyar Hírlap, a Korunk és más lapokban, verseskötetét „A nappalokba költözöm” címmel a Magyar írás kiadásában látott napvilágot. Az építészköltő européer műveltségű, mély humanizmustól áthatott cikkei széles skálát öleltek fel: építészet és zene, irodalom és képzőművészet, vers, novella, publicisztika. Radnótit az ő ösztönzése ihlette — és a párizsi világkiállítás hangulata — az „Ének a négerről, aki a városba ment” című költeménye megalkotására. S a három költő közül már Szalai Imre él egyedül és ír tovább, szakmai cikkeket a Magyar Építőművészetbe, önálló kisebb kiadványokat — mint a Halászbástya, Balatonfüred, Budapest Album, Városliget —, és gazdag irodalmi emlékeit bocsátja közre, mint például most készülő összefoglalója a Vajda János Társaság történetéről. » „Elhagyott jászol” Szalai Imre kutatta fel Bozzai Pál emlékét, több mint három évtizeddel ezelőtt. 1938- ban jelent meg szép lírai elbeszéléskötete, az „Elhagyott jászol” a Vajda János Társaság gondozásában. A kötetben szereplő első elbeszélés: „Bozzai Pál”. Az író eredeti formát választott témája feldolgozásához: gyermekkori emléket elevenít fel, a padláson elalszik s lepottyan a jászolba, annak sarkában „kis szúette fakeretben s gyerekes, tussal mázolt nagybetűkkel, fakó kartonpapíron. E HÁZBAN született BOZZAI PÁL A KÖLTŐ, 1829. JANUÁR 10-ÉN.” Példaképe: Petőfi S mintha álmában látná, kísérné végig a szabadságharcos költő életútját, mint barátját szólítja, gondolatait, vágyait papírra veti. Bevezető soraiból kicsendül a lelki-eszmei közösség, s a honi táj, a hazai egyszerű nép, az ország szeretete — e vonások rokonná teszik a két költőt, a haza sorsáért aggódó két fiatal embert. Egy házban születtünk — írja —, egy Balaton csillogása vonzotta szemüket s lelküket. Látjuk a gyermek Bozzait, az anyát, aki meghal, mikor fia megszületik, látjuk a fiú jellemének bontakozását, a korán megmutatkozó férfias önuralmat és igazságérzetet, vonzódását a védelemre szoruló szegény parasztgyerekekhez, kiknek sorsát magáénak érzi, látjuk a diákot, aki a latin és a német nyelv gyakorlása közben ráébred a magyar nyelvre s felfedezi a verset. Látjuk az ifjan érett gondolkodót a pozsonyi ifjak körében, példaképe: Petőfi. S hűen követi tanárát, Hunfalvy Pált, a késmárki jogi fakultás hallgatójaként: „... elviselhetetlen fájdalom tudni, hogy a cenzúra hogyan faggatja, kínozza és csonkítja a magyar írást és gáncsoskodása mennyire megtöri a hírlapok munkáját” — így gondolkodik és verset ír a szabadságról : Szellemem!... Légy olyan, miként az egek villámlása S tedd le most is bátran első áldozásod ... Lángol már az oltár, fölszáll már az ének, Első, a szabadság magas istenének. Pesten Jókai közli a fiatal Bozzai Pál verseit az „Életképek”-ben, aztán visszamegy Pozsonyba, az országgyűlésre. Itt kapja meg Petőfi buzdító levelét a költészetre vonatkozóan. Azután újra Pest: a forradalom éri ki. A forradalom idején a költő tizenkilenc éves, a háborút, a kínokat, a halált gyűlöli, de tudja, hogy harcolni kell. S a vereség után ifjan megőszült, fáradt, kiábrándult, reménytvesztett, beteg emberként látjuk viszont, hazafinak, költőnek nincs helye a hazában a zsarnokság idején. Hiába tér vissza szülőfalujába, meggyógyítani sem gyengéd gondoskodás, sem szerelem, sem vers nem tudja többé. A kisregényt elsőként Kárpáti Aurél ismertette a Magyarország című lapban, 1935. december 28-án. „Új hetiregényünk címe: Bozzai Pál, szerzője pedig Szalai Imre, aki már régebben feltűnt komoly és értékes novelláival. Bozzai Pálról, a szabadságharc idején feltűnt s később méltatlanul elfelejtett magyar költőről írott regényes életrajza első nagyobb lélegzetű munkája s írói tehetségének újabb, erős bizonyítéka. Friss, eleven és plasztikus írás, amely az érdekes »hőssel« együtt az érdekes kort is markánsan megjeleníti. A Bozzai Pál szombattól szombatig, vagyis folytatásokban jelenik meg a Magyarország hasábjain.” A megtalált sír Amint Szalai Imre elmondja, Lakatos Péter Pál nagybátyjának, dr. Lakatos Vince keszthelyi pap-tanárnak a segítségével, vagyis az ő kutatási eredményei és személyes közlései nyomán állapította meg, hogy Bozzai ugyanabban a falusi házban született, melyben ő és Lakatos születtek és töltötték gyermekkorukat. Ezután nem tudott nyugodni, tovább nyomozott, míg végül is megtalálta a sírt is a zánkai temetőben, a harmincas évek elején. Az akkori református tiszteletes volt segítségére az elhagyatott, fölírását már-már elvesztő sírkő megtalálásában. Szalai Imre ekkor a költőre vonatkozó egyéb adatokat is összegyűjtötte, többek között magának a költőnek a műveit, melyeket Lévay József, Bozzai Pál barátja gyűjtött össze, adott ki, s látott el bevezetővel, jóval a költő halála után — 1886- ban. Szalai Imre fáradozása s gyűjtési eredményei komoly értékkel gazdagítják a magyar költészet szabadságharcos hagyományait, a magyar vers humanizmusának emlékeit. S a rokonság nemcsak a humanizmusban volt, hanem a két költőre nehezedő, mindegyiknél az adott korszak által gyakorolt nyomasztó helyzetben, mely a nép lelkiismeretét szavakba foglaló költő különböző korokban, különböző kifejezésekkel — de egyformán érez. A zsarnokság, mely ellen a csöndes, melegszívű Bozzai fegyvert fog, az elbeszélés megírásának idején egy még szörnyűbb zsarnokság ellen lázít, egy ugyanolyan csöndes, melegszívű ember tollából, őneki köszönhető, hogy a révfülöpi Helytörténeti Múzeum ma kiállíthatja a Bozzai emlékét ébren tartó értékes dokumentumokat. Markovits Györgyi NAPLÓ Augusztus 11 Az Amszterdamban működő Nederland Kodály Koor vezetője, Dick van den Berg néhány napos látogatást tett Magyarországon. Van den Berg márciusra meghívta Amszterdamba a soproni Ady Endre művelődési ház kamarakórusát, 1969 nyarára pedig a hollandiai Kodály-kórussal együtt magyarországi látogatást tervez.* A Kerepesi temetőben levő Kossuth-mauzóleum átépítési munkálatait még ebben az esztendőben megkezdik. A munka egymillió forintba kerül.* Londonban árverésre bocsátják az 1946-ban elhunyt Gertrude Stein amerikai írónő korai Picasso-művekből álló gyűjteményét. A 38 festményt az írónő még az első világháború előtt vásárolta. Gyűjteményében Picasso kék-, rózsaszín és kubista korszakának számos ismert alkotása található, közöttük az 1914-ben festett Ma Jolie két változata, az Avignoni kisasszonyok öt előtanulmánya, az 1905-ös Leány virágkosárral és az 1906-ban festett Meztelen nő összekulcsolt kézzel című festmény. Az akció előreláthatólag a Sotheby galériában lesz. Az idei Berlini Ünnepi Napokat szeptember 29 és október 13 között rendezik meg. Programján 130 szinielőadás, 19 koncert, továbbá slágerfesztivál és táncverseny szerepel. A vendégegyüttesek sorában fellép a Magyar Állami Bábszínház együttese is: két alkalommal a Sárkány című mesejátékot, két alkalommal pedig a Fából faragott királyfit és a Petruskát adják elő. Kurucz D. István festőművész képeiből nyílt meg kiállítás szombaton a szombathelyi Művelődési és Sportházban. Roger Moore szombaton befejezte az utolsó Angyal-filmet. Hatesztendei „Angyal”ság után — mint bejelentette — nem akar továbbra is „vigyorgó próbababa’’ lenni, ezért áttér a filmrendezésre. A kaliforniai egyetem díszdoktorává választotta Alfred Hitchkockot, több rémfilm rendezőjét és producerét „a film terén kifejtett nagyszerű teljesítményéért*’, 4* Fritz Cremer Nemzeti-díjas NDK-beli szobrász emlékművet készít a spanyol polgárháború internacionalista hőseiről. Cremer alkotása a fasizmus áldozatainak bécsi, buchenwaldi, ravensbücki és Hauthauseni emlékműve is.