Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-11 / 188. szám

12 Madar Nemzet Kis Kolumbuszok az óvodában Újítások a legkisebbek nevelésében „Mikor megszülettetek, egé­szen kicsik voltatok, aztán nőt­tetek, növögettetek és mind nagyobbak lettetek. A kréták­kal épp fordítva történik. Elő­ször nagyok, nyúlánkok, s ahogy öregszenek, egyre kiseb­bek lesznek. De mielőtt egé­szen elenyésznek, még rácso­dálkoznak és birtokukba ve­szik a gyerekek. A kisgyere­keket — magyarázza Milos Macourek egyik meséjében — valami különös barátság fűzi az öreg krétákhoz.” Hasznos barátság: feltárja, megismerteti velünk a gyere­kek világát, gondolkodásukat, képzeletüket — segítségével kitágíthatjuk, újabb és újabb fogalmakkal népesíthetjük be, szebbé tehetjük ezt a világot. A korszerű nevelés nemcsak figyelembe veszi, hanem fel is használja a kisgyermekek és az öreg kréták különös ba­rátságát A firkálás hozzátar­tozik életkori sajátosságukhoz, mint a sok mozgás, a játék — és játszani, rajzolni éppúgy meg kell tanítani őket, mint ahogy sok minden másra. Kell... — kellene. Mert az egymásra torlódó kötelességek közül mindig az marad el, amelyik látszólag a legkevésbé fontos, amelyikre már seho­gyan sem telik a napból. Majd az óvodában! — nyug­tatja meg magát a mama és örül, ha reggel idejében ér­keznek. Majd az óvodában raj­zol, játszik, mesélnek neki, verseket tanul — hogy va­sárnap, amikor a vendégsereg összeül, produkáltatni is le­hessen: „Mondd csak el szé­pen, mit tanultatok az ovi­ban?” Játék és munka Mit tanulnak a gyerekek az óvodában? — Kevesebbet, mint eddig és mégis többet — mondja a Művelődésügyi Minisztérium­ban Buti Lászlóné. — Nem a tanításon van a hangsúly, ha­nem azon, hogy megteremt­sük azt a nyugalmat, azt a fejlődésüknek leginkább meg­felelő környezetet, amit a legtöbb gyerek otthon nem kap meg. Nem szabad meg­feledkezni róla, hogy a reg­geli készülődés, rohanás fára­dalmait csak az óvodában pi­henhetik ki a gyerekek, itt van a legtöbb alkalmuk nyu­godtan játszani.­­ Megváltozott a családi élet struktúrája, a mamák egy része nemcsak munkába jár, hanem iskolába is. Az elmúlt években túlságosan számítot­tunk arra, amit a család nyújt a gyereknek. Bebizonyosodott, csak akkor várhatunk ennyit, ha mi is többet segítünk a családnak. Jobban összehan­goljuk az otthoni és az óvodai nevelőmunkát, nagyobb támo­gatást nyújtunk a neveléshez és elsősorban jobban figyelem­be vesszük a gyerekek életkori sajátosságait, több időt ha­gyunk nekik a játékra. A gondolat nem új. Felvető­dött már, alig néhány évtized­re rá, hogy az „angyal jósá­gú” Brunswick Teréz grófnő kétszáz pengő költséggel meg­nyitotta a Krisztinavárosban az első magyar óvodát. A kis­dedóvó nem iskola, de nem is csupán óvóintézmény — je­­lentette ki az óvodai neve­lés egyik jeles képviselője az 1800-as évek derekán, s ami azt illeti, volt is mi ellen ha­datlakozniuk: az első kisded­óvók teljesen iskolai jellegűek voltak, a vallás és a „szívfor­málás” mellett számolás, ter­mészetrajz, földrajz, történe­lem, a betűk ismerete, de még mérték- és pénzismeret is szerepelt a foglalkozások kö­zött. „Mindenki tudja, hogy a gyermek játéka is munka neki, s viszont munkája is csak já­ték” — ezt a mondatot ma is leírhatja bármelyik óvónő. A kötetlen foglalatosságok, amik ma egyre nagyobb hang­súlyt kapnak — száz évvel ezelőtt is hasznosnak találtat­tak. Az óvodák pedagógiai, történelmi múltjára — nálunk jött létre Közép-Európa első ilyen intézménye — méltán büszkék lehetünk, s most az utóbbi tíz év tapasztalatait, változását figyelembe véve új programot dolgozott ki a Mű­velődésügyi Minisztérium, programot, amely kézikönyv­ként nemcsak az óvónőknek, hanem a szülőknek is több se­gítséget ad a korszerű gyer­mekneveléshez. Két és fél évesek A tíz évvel ezelőtt kiadott kézikönyv sok vonatkozásban elavult, valósággal kinőttek a gyerekek és a nevelők. Az új nevelési programot 1970-ben vezetik be, s az új rendelke­zés szerint 1969-ben veszik fel az első két és fél éveseket az óvodákba. Kitolódik — elő­re tolódik — tehát az óvodás­korú gyerekek korhatára, s ez már önmagában is megkíván­ja az új nevelési szemponto­kat. Mi lesz az új gyerekek óvo­dai foglalkoztatásában? — A több játékon s azonkí­vül, hogy szorosabb kapcso­latban állunk a szülőkkel, na­gyobb különbség lesz az egyes csoportok munkája között, job­ban alkalmazkodunk a gyere­kek életkori sajátosságaihoz — feleli Buri Lászlóné. — A kis­csoportokban nem tartanak kötelező foglalkozást, ez azon­ban nem zárja ki az isme­retnyújtást. A mesét sem kö­telező ülve „figyelve” hallgat­ni. A kisgyerek nehezen tud egyhelyben ülni, tétlenül fi­gyelni, s ha csendesen játszik, akkor is figyel. A mesének, versikének nagy szerepe van az óvodai mun­kában: ezeken keresztül sajá­títják el az anyanyelv alapjait, s ahogy egyik mesétől a má­sikig haladnak, úgy tágul kö­rülöttük a világ, megtelik bumfordi mackókkal, ravasz­di rókákkal, okos kutyusok­­kal, jó és rossz gyerekekkel.­­ A mese, az anyanyelvi nevelés egyik csoportban sem jelent külön foglalkozást, ha­nem átfogja, áthatja majd az egész napi munkát. Épp így a testnevelés is. A csoportos foglalkozások mellett sokkal több szükségük van a gyere­keknek az egyéni bánásmódra. Az oktatásban új módszereket vezettünk be, s bár a régi el­vek szerint is igyekeztünk el­kerülni a verbális oktatást, most még inkább a szemlélte­tést szorgalmazzuk. Arra tö­rekszünk, hogy ne elmondjuk, hanem rávezessük, gondolko­dásra szoktassuk a gyerekeket. A programmal egyidejűleg kiadunk egy eszköznormatívát is, meghatározva, melyik kor­osztálynak milyen szemléltető eszközöket ajánlunk. Azt ta­nácsoljuk, amit lehet, azt a valóságban nézzék meg, sétál­janak el például egy építke­zésre, a természetben figyel­jék meg az évszakokat. A szemléltető eszközöket, képe­ket se a tábláról nézegessék, hanem minden gyereknek ad­janak egy-egy képet, s ki-ki saját maga fedezze fel a látni­valókat. Fedezzék fel a vilá­got, mint apró Kolumbuszok. Mint minden új módszernél, a program kidolgozását itt is kísérletek sora előzte meg, en­nek alapján döntötték el, mit fogadjanak el véglegesnek, ami ismét jó néhány évre elő­re meghatározza az óvodai ne­velőmunkát. A Sopron út 50. szám alatti óvodában négy éve kísérletként bevezették az új módszertani foglalkozásokat. * Az óvoda most néptelen, üresen áll az udvaron a ba­baház, a homokozóban hetek óta csak a szél játszik. Feste­nek. A kapu alatt meszes vöd­rök, zöld és sárga festékes dobozok, létra, pamacs egy ha­lomban, s ha stílszerűek akar­tak volna lenni, a kapura táblát szögelnek, mint gyerek­kori barátunk Milne Mici­mackójában „Tilos az Á!” Önkiszolgálás De az épület most sem gazdátlan, s a vezetőnő, dr. Wittman Istvánné szívesen be­szél a négy év tapasztalatai­ról: — Sosem voltam híve a drill-szerű nevelésnek, a gye­rekek sorakoztatásának, túl­zott fegyelmezésének, ezért örömmel oldottam fel a kötele­ző foglalkozásokat. Először fél­tem, hátha a kiscsoportban visszaesnek a gyerekek, de az év végén meglepődve láttuk, a kötetlen foglalkozás ellené­re is többet tanultak, mint az­előtt.­­A középső csoportban tízről hatra csökkentettük a kötelező foglalkozásokat, a nagy csoportban pedig a felé­re. A mesére, bár nem kellett, mégis mindig összegyűltek a gyerekek. A versikékre egy­szerre kevesebb gyereket taní­tottunk, s gyorsabban ment. Nagyon élvezték például a rajzolást. Sokkal többféle esz­közt használtunk. Színes kré­tát, festéket, tustollat és na­gyobb papírt adtunk hozzá. Nagyobb önállóságot kaptak, nem a tanítónéni rajzát má­solták, hanem saját megfigye­lésük alapján dolgoztak. A na­pi nevelőmunkában is több önállóságra szoktattuk a kicsi­ket, egyedül öltöztek, sőt az étkezésben is bevezettük az önkiszolgálást és azt láttuk, többet és gyorsabban esznek, mint máskor. Happy end Az új, korszerűbb óvodai ne­velés azonban sajátos módon egyáltalán nem egyszerűsíti, könnyíti az óvónők munkáját. Itt ami korszerű, az több időt, nagyobb energiát követel, s ennek az energiának egy ré­szét gyakran arra kell fordí­tani, hogy játékokat javítsa­nak, képeket, posztófigurákat vágjanak ki és ragasztgassa­­nak, mert kevés a szemléltető eszköz. Az sem mindegy, mi­lyen verseket, meséket monda­nak a gyerekeknek. Minden korcsoportban más és más a követelmény. A hároméve­seknek a rövid kis állatmesé­ket használhatják a legjobban, de itt is nagyon fontos, hogy a mese jól végződjön: a gaz­daasszony ne üsse agyon az icinke-picinke kismacskát, amiért tejet lopott, a mackó, a kismadár, ha elcsavargott otthonról, visszataláljon. A kiscsoportnak találnak a legnehezebben jó mesét, ebből van a legkevesebb. Színes le­porellókból négyet-ötöt ad ki a Móra Könyvkiadó évente, ez elég is lenne, de hamar tönk­remegy és nem lehet tisztán tartani. A négy-ötéveseknek már sok jó meséből válogathatnak az óvónők, s olvasóankétjain a Móra Könyvkiadó gyakran ta­pasztalja, főként vidéken, hogy nem is ismerik valamennyi kiadványt. Tavaly a pedagógus szakszervezetek megbízottai továbbképzés formájában meg­ismerkedhettek a legújabb if­júsági kiadványokkal, írókkal találkoztak, ankétokat, vitákat rendeztek. A tervek szerint a jövőben évente két alkalom­mal rendszeresen szerveznek ilyen találkozókat. Kerek számban tizenegyezer óvónő van az országban és 200 ezer óvodás. Minden második kisgyerek óvodába jár, tíz év alatt több mint húsz százalék­kal nőtt az óvodába járók szá­ma és 1969-re, a jelenlegi tá­jékozódás alapján negyven­ötvenezer két és fél évesre számítanak. A megnövekedett igényeknek és követelmények­nek pedig csak úgy tudnak eleget tenni az óvónők, csak akkor lesz a gondosan kidol­gozott irányelvekből valóság, ha a kézikönyv mellett még több segítséget kapnak. Ha a korszerű nevelési módszerek mellé becsomagolják nekik a nevelési munkájukat meg­könnyítő, korszerű eszközöket is. Fekete Judit A velencei festészet négy évszázada A­ velencei festészet négy évszázadának kiemelkedő mestereivel ismerkedhet meg a budapesti közönség néhány nap múlva, a Szépművészeti Múzeum augusztus 24-én meg­nyíló tárlatán. A kiállítás négy város: Budapest, Drezda, Prá­ga és Varsó múzeumainak leg­szebb darabjait mutatja be. Százhúsz művet felölelő anya­gában Giorgione, Giovanni és Gentile Bellini, Tiepolo, Tin­­toretto, Tiziano és Veronese — a velencei reneszánsz és barokk festészet legnagyobb mesterei — képei sorakoznak fel A kiállítás megnyitása után — augusztus utolsó napjaiban — háromnapos nemzetközi művészettörténeti konferencia lesz a Szépművészeti Múzeum­ban hazai, lengyel, cseh, né­met, olasz és angol tudósok részvételével. ■Vasárnap, 1968. augusztus 11. HÁROM KÖLTŐ HÁZA Egy „negyvennyolcas'' költőről, Bossai Pálról A Magyar Nemzet augusztus 3-i számában rövid hír jelent meg, mely jelzi, hogy „Bozzai Pál költő és 48-as szabadság­­harcos emlékeit felkutatták a révfülöpi helytörténeti múz­zeum gyűjtői s szülőfalujá­ban, Kővágóőrsön azonosítot­ták szülőházát”. A révfülöpi múzeum mun­katársai gondos és tiszteletre méltó munkát végeznek a ha­ladó hagyományok felkutatá­sában, ismertetésében, ám igazságtalanság volna elhall­gatni, hogy Bozzai emlékét több mint három évtizeddel ezelőtt Szalai Imre ásta ki a feledés és ismeretlenség kútjá­­ból, s az ő fáradozása nyomán nyílt most lehetőség arra, hogy kiállításon lehet adózni az el­feledett költőnek. A kővágóőrsi szülőház A kővágóőrsi egyszerű kis házban három magyar költő született­­, 1829-ben Bozzai Pál, s a századvégen az ő szabad­ságharcos, humanista hitének két későbbi folytatója, két unokatestvér: Lakatos Péter Pál és Szalai Imre. S bár Lakatos Péter életétől s halálától nem egy évszázad, hanem csak néhány esztendő választ el, az ő neve is aligha ismert. A kővágóőrsi házból indult el, József Attila és Rad­nóti Miklós barátja volt, ifjan csatlakozott a munkásmozga­lomhoz s élte az illegális kom­munista szerény, veszélyekkel teli sorsát, vállalt börtönbün­tetést. Fennmaradt versei a kéziratban, vagy néhány közü­lük a Nyugat, a kolozsvári Korunk, a budapesti Új Kul­túra, Magyar írás című folyó­iratokban — egyéni hangú, te­hetséges költőről vallanak. A háta görbe s görbén járt sokat, Lázadó lett s lazított másokat. Lecsapott rá a társadalmi rend: pusztuljon el, aki balra kileng .. . — így vallott „Ének magam­ról” című költeményében. Kéz­iratban fennmaradt 1939-ben született „Csúfolódó”-ja így végződik: Nézegetem hát csontos öklom: (nyelvem csúfolódva kiöltöm) ne reszkess, lendülj, vágd jól állón álmos népem, úri országom. Radnóti költőtársa Ugyancsak a kővágóőrsi kis házban született Szalai Imre. ő is korán kezdett eszmélni, csatlakozott a Galilei Körhöz, s a tanulás mellett a szépiro­dalomhoz kötötte életét. „Múltja” miatt itthon, a Ta­nácsköztársaság leverése után, nem fejezhette be az egyete­met. Külföldre ment, s az épí­tészmérnöki diplomát Brünn­­ben szerezte meg a fiatal köl­tő. A Nyugat már 1923-ban három versét közölte, részt vett a Magyar írás című prog­resszív irodalmi folyóirat lét­rehozásában és szerkesztésé­ben, írt a Kortársba Radnóti­val, barátjával együtt (Párizs­ban is együtt jártak), versei, cikkei, novellái jelentek meg a Toll, a Magyar írás, a Ma­gyar Hírlap, a Korunk és más lapokban, verseskötetét „A nappalokba költözöm” cím­mel a Magyar írás kiadásában látott napvilágot. Az építész­költő européer műveltségű, mély humanizmustól áthatott cikkei széles skálát öleltek fel: építészet és zene, irodalom és képzőművészet, vers, novella, publicisztika. Radnótit az ő ösztönzése ihlette — és a pári­zsi világkiállítás hangulata — az „Ének a négerről, aki a vá­rosba ment” című költeménye megalkotására. S a három köl­tő közül már Szalai Imre él egyedül és ír tovább, szakmai cikkeket a Magyar Építőmű­vészetbe, önálló kisebb kiad­ványokat — mint a Halász­­bástya, Balatonfüred, Buda­pest Album, Városliget —, és gazdag irodalmi emlékeit bocsátja közre, mint például most készülő összefoglalója a Vajda János Társaság történe­téről. » „Elhagyott jászol” Szalai Imre kutatta fel Boz­zai Pál emlékét, több mint há­rom évtizeddel ezelőtt. 1938- ban jelent meg szép lírai elbe­széléskötete, az „Elhagyott jászol” a Vajda János Társa­ság gondozásában. A kötetben szereplő első elbeszélés: „Boz­zai Pál”. Az író eredeti for­mát választott témája feldol­gozásához: gyermekkori emlé­­­ket elevenít fel, a padláson el­alszik s lepottyan a jászolba, annak sarkában „kis szúette fakeretben s gyerekes, tussal mázolt nagybetűkkel, fakó kartonpapíron. E HÁZBAN született BOZZAI PÁL A KÖLTŐ,­­ 1829. JANUÁR 10-ÉN.” Példaképe: Petőfi S mintha álmában látná, kí­sérné végig a szabadságharcos költő életútját, mint barátját szólítja, gondolatait, vágyait papírra veti. Bevezető soraiból kicsendül a lelki-eszmei kö­zösség, s a honi táj, a hazai egyszerű nép, az ország szere­­tete — e vonások rokonná te­szik a két költőt, a haza sor­sáért aggódó két fiatal em­bert. Egy házban születtünk — írja —, egy Balaton csillo­gása vonzotta szemüket s lel­küket. Látjuk a gyermek Boz­­zait, az anyát, aki meghal, mi­kor fia megszületik, látjuk a fiú jellemének bontakozását, a korán megmutatkozó férfias önuralmat és igazságérzetet, vonzódását a védelemre szo­ruló szegény parasztgyerekek­hez, kiknek sorsát magáénak érzi, látjuk a diákot, aki a la­tin és a német nyelv gyakor­lása közben ráébred a magyar nyelvre s felfedezi a verset. Látjuk az ifjan érett gondol­kodót a pozsonyi ifjak köré­ben, példaképe: Petőfi. S hűen követi tanárát, Hunfalvy Pált, a késmárki jogi fakultás hall­gatójaként: „... elviselhetetlen fájdalom tudni, hogy a cenzúra hogyan faggatja, kínozza és csonkítja a magyar írást és gáncsosko­­dása mennyire megtöri a hír­lapok munkáját” — így gon­dolkodik és verset ír a sza­badságról : Szellemem!... Légy olyan, miként az egek villámlása S tedd le most is bátran első áldozásod ... Lángol már az oltár, fölszáll már az ének, Első, a szabadság magas istenének. Pesten Jókai közli a fiatal Bozzai Pál verseit az „Életké­­pek”-ben, aztán visszamegy Pozsonyba, az országgyűlésre. Itt kapja meg Petőfi buzdító levelét a költészetre vonatko­zóan. Azután újra Pest: a for­radalom éri k­­i. A forradalom idején a költő tizenkilenc éves, a háborút, a kínokat, a halált gyűlöli, de tudja, hogy harcolni kell. S a vereség után ifjan megőszült, fáradt, kiábrándult, reményt­­vesztett, beteg emberként lát­juk viszont, hazafinak, költő­nek nincs helye a hazában a zsarnokság idején. Hiába tér vissza szülőfalujába, meggyó­gyítani sem gyengéd gondos­kodás, sem szerelem, sem vers nem tudja többé. A kisregényt elsőként Kár­páti Aurél ismertette a Ma­gyarország című lapban, 1935. december 28-án. „Új hetiregé­nyünk címe: Bozzai Pál, szer­zője pedig Szalai Imre, aki már régebben feltűnt komoly és értékes novelláival. Bozzai Pálról, a szabadságharc ide­jén feltűnt s később méltatla­nul elfelejtett magyar költőről írott regényes életrajza első nagyobb lélegzetű munkája s írói tehetségének újabb, erős bizonyítéka. Friss, eleven és plasztikus írás, amely az érde­kes »hőssel­« együtt az érde­kes kort is markánsan megje­leníti. A Bozzai Pál szombat­tól szombatig, vagyis folytatá­sokban jelenik meg a Magyar­­ország hasábjain.” A megtalált sír Amint Szalai Imre elmond­ja, Lakatos Péter Pál nagy­bátyjának, dr. Lakatos Vince keszthelyi pap-tanárnak a se­gítségével, vagyis az ő kuta­tási eredményei és személyes közlései nyomán állapította meg, hogy Bozzai ugyanabban a falusi házban született, melyben ő és Lakatos szület­tek és töltötték gyermekkoru­kat. Ezután nem tudott nyu­godni, tovább nyomozott, míg végül is megtalálta a sírt is a zánkai temetőben, a har­mincas évek elején. Az akko­ri református tiszteletes volt segítségére az elhagyatott, föl­írását már-már elvesztő sírkő megtalálásában. Szalai Imre ekkor a költőre vonatkozó egyéb adatokat is összegyűj­tötte, többek­­ között magának a költőnek a műveit, melyeket Lévay József, Bozzai Pál ba­rátja gyűjtött össze, adott ki, s látott el bevezetővel, jóval a költő halála után — 1886- ban. Szalai Imre fáradozása s gyűjtési eredményei komoly értékkel gazdagítják a magyar költészet szabadságharcos ha­gyományait, a magyar vers humanizmusának emlékeit. S a rokonság nemcsak a hu­manizmusban volt, hanem a két költőre nehezedő, mind­egyiknél az adott korszak által gyakorolt nyomasztó helyzet­ben, mely a nép lelkiismeretét szavakba foglaló költő külön­böző korokban, különböző ki­fejezésekkel — de egyformán érez. A zsarnokság, mely ellen a csöndes, melegszívű Bozzai fegyvert fog, az elbeszélés megírásának idején egy még szörnyűbb zsarnokság ellen lá­zít, egy ugyanolyan csöndes, melegszívű ember tollából, őneki köszönhető, hogy a rév­fülöpi Helytörténeti Múzeum ma kiállíthatja a Bozzai emlé­két ébren tartó értékes doku­mentumokat. Markovits Györgyi NAPLÓ Augusztus 11 Az Amszterdamban működő Nederland Kodály Koor veze­tője, Dick van den Berg né­hány napos látogatást tett Ma­gyarországon. Van den Berg márciusra meghívta Amszter­damba a soproni Ady Endre művelődési ház kamarakóru­sát, 1969 nyarára pedig a hol­landiai Kodály-kórussal együtt magyarországi látogatást ter­vez.* A Kerepesi temetőben levő Kossuth-mauzóleum átépítési munkálatait még ebben az esztendőben megkezdik. A munka egymillió forintba ke­rül.* Londonban árverésre bo­csátják az 1946-ban elhunyt Gertrude Stein amerikai írónő korai Picasso-művekből álló gyűjteményét. A 38 festményt az írónő még az első világhá­ború előtt vásárolta. Gyűjte­ményében Picasso kék-, rózsa­szín és kubista korszakának számos ismert alkotása talál­ható, közöttük az 1914-ben fes­tett Ma Jolie két változata, az Avignoni kisasszonyok öt elő­tanulmánya, az 1905-ös Leány virágkosárral és az 1906-ban festett Meztelen nő összekul­csolt kézzel című festmény. Az akció előreláthatólag a Sothe­­by galériában lesz. Az idei Berlini Ün­nepi Na­pokat szeptember 29 és októ­ber 13 között rendezik meg­. Programján 130 szinielőadás, 19 koncert, továbbá slágerfesz­tivál és táncverseny szerepel. A vendégegyüttesek sorában fellép a Magyar Állami Báb­színház együttese is: két alka­lommal a Sárkány című mese­játékot, két alkalommal pedig a Fából faragott királyfit és a­ Petruskát adják elő. Kurucz D. István festőmű­vész képeiből nyílt meg kiállí­tás szombaton a szombathelyi Művelődési és Sportházban. Roger Moore szombaton be­fejezte az utolsó Angyal-fil­met. Hatesztendei „Angyal”­­ság után — mint bejelentette — nem akar továbbra is „vi­­gyorgó próbababa’’ lenni, ezért áttér a filmrendezésre.­­ A kaliforniai egyetem díszdokto­­rává választotta Alfred Hitch­­kockot, több rémfilm rendezőjét és producerét „a film terén kifejtett nagyszerű teljesítményéért*’, 4* Fritz Cremer Nemzeti-díjas NDK-beli szobrász emlékmű­vet készít a spanyol polgárhá­ború internacionalista hősei­ről. Cremer alkotása a fasiz­mus áldozatainak bécsi, bu­­chenwaldi, ravensbücki és H­authauseni emlékműve is.

Next