Magyar Nemzet, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-13 / 241. szám
10 Magor Nemrat MEXIKÓ A olimpiai érem másik oldala Mexikó alaposan felkészült az olimpiai játékok rendezésére, de nem készült fel a tulajdon belső problémáinak megoldására, ez általában a nemzetközi megfigyelők véleménye az ünnepi nyitány után. Nem tudjuk, hogy megzavarja-e újabb tüntetés a játékokat, amelyek most két héten át a világ sportkedvelő közönsége érdeklődésének középpontjában állnak — a lázongó diákság vezetői fegyelmet és nyugalmat ígértek —, az eddigi események azonban azt tanúsítják, hogy a nagy vállalkozás mexikói szempontból nem érte el eredeti célját, mi több: balul ütött ki. A mexikói kormány ugyanis az olimpiai játékok rendezésével demonstrálni akarta a világnak az ország stabilitását és fellendülését. Kirakatot szeretett volna állítani, hogy íme: egy latin-amerikai állam, ahol rend uralkodik, nincsenek problémák és a háromféle kultúra — az indián, spanyol és amerikai — szerencsés módon ötvöződött államalkotó elemmé. A rendezés valóban felülmúl minden eddigi rekordot, e tekintetben méltán illeti az országot az első aranyérem. 119 ország több mint hétezer versenyzője méri össze erejét az elkövetkező napokban, négy évvel ezelőtt Tokióban 94 ország ötezer és néhány száz fiatalja versengett, ami akkor ugyancsak „csúcsnak” számított. A költségek meghaladják a 150 millió dollárt, ami ugyancsak fölülmúl minden eddigi kiadást. A sport szempontjából tehát a lelkes mexikóiakat nemigen lehet elmarasztalni. Mexikó mindezek ellenére, akaratán kívül, másik arculatát is a világ elé tárta. A plakátokon hirdetett jelszó mellett feltűnt a nép hangadóinak a jelszava is. „1968 — az Olimpia éve”, ez a hivatalos szólam. „1968 — az elnyomatás éve”, hirdetik a látogatóknak a diákok és a munkások plakátjai. Miért? Hiszen tényleg az egyik legrendezettebb latinamerikai államról van szó, amely bizonyos szociális reformokat mutathat fel, ahol földosztás történt, ahol iparkodnak megszüntetni az írástudatlanságot, és az is figyelemre méltó, hogy a mexikói kormány az egyetlen a földrészen, amely diplomáciai kapcsolatot tart fenn — az Egyesült Államok szomszédságában — a szocialista Kubával. Mexikó kezdeményezésére írták alá 1967-ben Tlatelalcóban a szerződést, amely atomfegyvermentes övezetnek nyilvánítja Latin-Amerikát. Nyár elején Carillo Flores külügyminiszter kulturális szerződést írt alá Moszkvában. Számos jel vall tehát arra, hogy a kormány valóban „békére és barátságra törekszik minden országgal” — ami ugyancsak jelszava az olimpiai játékoknak. Miért nem tud mégsem megbirkózni a belső problémáival? A magyarázat részben az ország múltjában, sajátos helyzetében és adottságaiban, pontosabban hiányosságaiban keresendő. 44 millió lakosával a harmadik legnépesebb ország az Egyesült Államok és Brazília után az amerikai kontinensen. Majdnem 2 millió négyzetkilométer nagyságú területen tropikus az éghajlat és dzsungel övezi a partokat, az ország belsejében azonban örök hó szikrázik a hegyek csúcsain. Mexikóváros — a főváros, a játékok színhelye —, mint ismeretes, magasabban fekszik, mint bármely síparadicsom az Alpokban (2300 méteren a tenger szintje felett) és majdnem 8 millió lakosával, Londont és Moszkvát kivéve, túlszárnyalja az európai metropoliszokat. Mexikó — nemcsak földrajzi adottságait tekintve — az ellentmondások hazája. Spanyolok hódították meg, spanyol a hivatalos nyelv is — itt többen beszélik ezt a nyelvet, mint Spanyolországban —, de a lakosság megvet mindent, ami spanyol. Az előkelőség igazi jele, ha valakiben indián vér csöregedez. (A lakosság 75 százaléka mesztic, 15 százaléka indián és 10 százaléka fehér.) Az olimipai lángot is indián származású sportolónő gyújtotta meg megnyitó ünnepségen. A mexikóiak legnagyobb ellenségüknek az észak-amerikaiakat tekintik, „gringóknak” nevezik őket, az Egyesült Államokat pedig „Gringolandiá”-nak. Ennek ellenére az amerikai befektetésekből és a „gringo-turizmusból” élnek. A spanyolok a múltban mindent kiirtottak és elraboltak ezen a földön. Utánuk diktátorok kormányozták az országot. Azután jöttek az amerikaiak 1846-ban, akik az ország felét elrabolták, a mai Texas, Kalifornia, Új-Mexikó, Arizona, Utah és Nevada területét. („Szegény Mexikó — mondotta Diaz a múlt század végén —, az Úristen oly messze van, Amerika pedig olyan közel. ”) A múlt század 72 kormánya és diktátora közül alig került néhány törvényesen hatalomra. És aztán jött a forradalom ebben a században, amely több mint egymillió emberéletet követelt. Azóta a nép retteg minden változástól, hiszen a változás a mexikói nép történetében mindig egyet jelentett a katasztrófával. Ez a belenyugvás a megmásíthatatlanba átmenetileg tág teret nyitott a sógor-komaságnak és a korrupciónak. A mexikóiak ezt már-már erényként fogják fel... Már a játékok megkezdése előtt megmutatkozott a rendezés aranyérmének másik oldala, Mexikó igazi arca. A dolog tulajdonképpen középiskolás diákok, gimnazisták veszekedésével kezdődött, amelyben ez év júliusában — váratlanul beavatkozott a rendőrség. Gumibottal és fegyverekkel iparkodtak rendet teremteni. Egy diáklány meghalt, sokan súlyosabban vagy könnyebben megsebesültek. A mexikói sajtó — éppen az olimpiai játékokra való tekintettel — elhallgatta az esetet. Az ezt követő tüntetést azonban már nem tussolhatta el, amikor 150 000 diák vonult fel a főváros utcáin és követelte: 1. a szükségállapot-törvény eltörlését; 2. a letartóztatott diákok szabadon bocsátását; 3. a rendőrfőnök, a belügyminiszter és a polgármester eltávolítását; 4. a készenléti rendőrség, a „gravindero” feloszlatását; 5. a halott lány és a sebesültek szüleinek kártalanítását; 6. az oktatás reformját. E követelések alapjában véve nem mentek túl a megengedett határon. Rudi Dutschke, a nyugat-berlini és Cohn-Bendit a párizsi diákok lázadásának vezetője lenézően mosolygott volna e program hallatán, Mexikóban azonban ez már forradalomnak számított, a hadsereg vonult fel a tüntetők ellen, s több mint harminc diákot agyonlőttek! Azóta az utóbbi napokig egymást követték a tüntetések. A halálos áldozatok, a sebesültek és a börtönbe zárt diákok száma lassan megközelíti az olimpiai játékokon részt vevő ifjúság számát! A diákokhoz csatlakoztak a professzorok, majd az üzemek munkásai. Augusztus végén például 250 000 ember tüntetett az ország fővárosában! A seb fölszakadt, egyszeriben az ország szociális problémái kerültek előtérbe. Mert igaz, hogy Mexikóban stabilnak mondható a pénzegység, a peso, s az is igaz, hogy a nemzeti jövedelem évente hat-hét százalékkal emelkedik, de ebből a lakosság túlnyomó többsége nem sokat lát. Körülbelül 25 millióra tehető azoknak a száma, akik a szó kimondott értelmében ínségben és nyomorúságban tengődnek, továbbá azok a parasztok, akik földet kaptak, tulajdonukat időközben ismét elveszítették hitel és gazdasági felszerelések hiányában, elnyelte őket a nagybirtok. A munkaerő olcsó Mexikóban, az élelmiszer és az ipari termék viszont drága, amiből a vezető réteg és főként az Egyesült Államok profitálnak. Ordaz, éppen úgy, mint elődei, kemény kézzel tarthatja fenn rendszerét. Az egyetlen ellenzéki laptól — a „Politica” című folyóirattól — megvonták a papírt, kénytelen volt megjelenését beszüntetni. Ilyen körülmények között jelent meg a falakon a felirat: „Revolución si — olimpiada no” (forradalom igen — olimpia nem). Mármár veszélybe került a játékok megrendezése, így mutatkozott meg Mexikóban az ünnepélyes megnyitó előtt — az érem másik oldala. Vámos Imre FIGYELEM! Azonnali megvételre felajánlunk EXPORT KIVITELŰ 1/4”, 5/16”, 3/8”, ÉS 1/2”-OS ÁTMÉRŐJŰ WITHWORTH MENETŰ, HATLAPŰ, NYERS ÉS TÖVIGMENETES, VALAMINT PÁNTCSAVAROKAT ANYÁVAL EGYÜTT nettó Áron, felár nélkül Csavaripari Vállalat Kereskedelmi Osztály BUDAPEST, XIII., VÁCI ÚT 168. Ügyintéző: KELEMEN FERENC .Vasárnap, 1968. október 13. Házasság helyett A Fiat és a Citroen tartás jegyessége Hetek óta tartotta izgalomban a nemzetközi autóipart, vajon mi lesz a Citroennel, létrejön-e a tervezett fúzió a Fiattal, avagy sem. A francia kormány pénteki nyilatkozata után eldőlt, hogy a frigyet nyélbe lehet ütni, amolyan „házasság francia módra” alapon. A kormány nem egyezik bele abba, hogy a Citroen kimondja a boldogító „igent”, mert „fenn kívánja tartani egy igen jelentős francia iparvállalat függetlenségét”, de elfogadja a két gépkocsigyár együttműködését. A nyilatkozat tehát mégis megnyitja az utat a szorosabb, technikai és műszaki kooperáció előtt és mind gazdasági, mind politikai szempontból ez a fontos. Párizsi és bonni ,,nem” A Citroen—Fiat fúzió kisugárzása nemcsak a francia— olasz gazdasági viszonyokra vet fényt, hanem a francia Európa-politikára és világgazdasági összefüggésekre. De Gaulle elnöknek az európai államok összetartozásáról, közös érdekeiről vallott nézetei régóta ismeretesek, hiszen a francia államfő és kormánya nem engedett — és ma sem enged — a már fogalommá vált koncepcióból, amelynek egyik alaptétele éppen az államközi kapcsolatok elmélyítése. Csakhogy míg kelet-nyugati vonatkozásban a szándékok őszintesége iránt kétség nem merült fel, a Közös Piacon belül ellenfelei de Gaulle elnököt éppen azzal vádolják, hogy útját állja az együttműködés kiszélesítésének. A Közös Piac nagyszabású vállalkozásának ígérkező Citroen—Fiat társulás francia részről fontos ellenérv lehet ezzel szemben, annál is inkább, mivel ez esetben a francia fél, a Citroen a gyengébb, amely az egyesüléstől gazdasági megerősödést remél. A Citroen rózsásnak nem mondható helyzete azért kap külön hangsúlyt, mert javában folyik a kötélhúzás a francia—nyugatnémet olajegyezmény körül A legnagyobb francia olajtársaság, a Compagnie Francaise des Pétroles a hatalmas nyugatnémet olaj- és szénmonopóliummal, a Gelsenkirchners Bergwerk AG-vel szeretne „házasságra lépni”, de itt Bonn nem akar egyelőre „igent” mondani, mert a francia társaság gazdasági hatalma jóval nagyobb, mint a nyugatnémeté. A franciáknak éppen az van — fölösleges mennyiségben is —, ami a nyugatnémeteknek nincs, nevezetesen nyersolaj. (Az idén 50 millió tonnát meghaladó termelésre számítanak.) Ha Párizs előmozdítja a francia—nyugatnémet egyesülést, s ezzel egyidejűen megakadályozza a Fiat—Citroen fúziót, óhatatlanul, olyan gyanúba keveredik, hogy csak anyagias „érdekházasságot” hajlandó kötni. Támogatja az erősebb francia vállalatok behatolását, de a külföldieket elzárja a gyengébb franciák elől. A nemzeti érdekeket szem előtt tartó francia politika feltehetően középúton marad, meg akarja őrizni a Citroen franciaságát, de szabadulni szeretne annak gazdasági gondjaitól. Visszaesett a Citroen Az elmúlt években visszaesett a Citroen termelése, a régi típusok veszítettek vonzerejükből, újakat pedig nem dobtak piacra. A múlt esztendőt 280 millió frank veszteséggel zárták, a vállalat áprilisban már nem kapott többlettámogatást a francia kormánytól, s kasszáját megviselték a májusi-júniusi események. Nem sokat segítettek az átszervezések sem, így néhány hónappal ezelőtt Michelin, a Citroen részvényeinek fő tulajdonosa elkezdte a tapogatózást. Kölcsönös „vonzalom" Az egyesülés általános jelenség a világgazdaságban. A gyakori fúziók egyik oka, hogy a termelés javítására ösztönző verseny sarkallja, szorítja, vagy máskor — mint a Citroen esetében is — kényszeríti a vállalatokat az összeolvadásra. Legalább ennyire fontos a másik ok is: a magasan fejlett technika nem tűri, szétfeszíti a kisszerű kereteket, a mind nagyobbá váló tömegtermelés sokkal kifizetődőbb, mint a kisipari üzem. Michelin előtt több út is kínálkozott. Már az első pillanatban sem kecsegtetett sok reménnyel a francia Renault-Peugeot gyárral való egyesülés, túl nagy ugyanis a szakadék az államosított Renault és a magánkézben levő Fiat között, más részről még az egyesült francia autógyártás sem állná hosszabb ideig a versenyt európai és amerikai vetélytársaival. A franciák mindenképpen el akarták kerülni, hogy amerikai cég társuljon, hiszen az elmúlt tíz év alatt két mammutvállalat amúgy is megvetette lábát francia földön: a General Electric a Bull és a Chrysler a Simca irányításába szól bele. A nyugatnémet Volkswagennek pedig különösebb érdeke nem fűződött volna a „házassághoz”. Így került a Fiat előtérbe, s az olasz autógyár nem is rossz partner: adóssága nincs, márkái népszerűek, ami tartós fellendülést biztosít a torinói cégnek. A „vonzalom” azonban nem egyoldalú. A Fiat belső piaca már nagyrészt telített, s érdeke az export növelése. Az olasz autógyár már ma is 28 százalékkal részesedik a francia behozatalban. Gianni Agnelli a részvények 25 százalékának gazdája — nagyapja volt az alapító —, a Fiat mostani elnöke a gyár külföldi orientációját világosan kifejezésre juttatta, mondván, „külföldön többet nyerhetünk, mint amennyit itthon elveszítünk”. A francia—olasz együttműködés már csak azért is kapóra jön Olaszországnak, mert biztosíték arra, hogy továbbra is sikerül az amerikai tőkét feltartóztatni, az olasz félsziget autóiparában a külföldi cégek közül csak az angol Austin Morris befolyása jelentős. Japán és az Egyesült Államok között A Fiat-Citroen dosszié az európai összefüggéseken keresztül világgazdasági jelenségekhez is elvezet. A Citroen a második legnagyobb francia autógyár, a lyoni Berlict céggel a francia tehergépkocsigyártás felét tartja kezében, ötvenezer munkást foglalkoztat. A Fiat Olaszországban a piac 70 százalékát uralja, világszerte nagy lerakatai vannak, így például Spanyolországban évente 200 ezer gépkocsit állítanak elő, és — köztudomásúan — a Fiat közreműködésével épül a Szovjetunióban az új szovjet—olasz autógyár. Torinóban naponta hat-hétezer kocsit állítanak elő. A valóban európai formátumú vállalat a kontinensen a Volkswagen-művek mögött a második helyen áll. Ha megvalósul a tervezett együttműködés, Európa versenyképessége javulhat, jelenleg ugyanis az amerikai Forddal, a General Motors-szal és a Chryslerrel meg a japán Toyotával csak a nyugatnémet gyár állja a versenyt. A GM október elején bejelentette, hogy 1970-re új modellt dob piacra, mert még mindig túl nagy az amerikai import, szeptemberben nap mint nap 3917 Volkswagent vittek be az Egyesült Államokba. Az új amerikai autómárka is a konkurrencia-harcot fogja növelni Európa és az Egyesült Államok között. A Fiat-Citroen fúzió jelentőségét tanúsítja, hogy Párizsban is, Rómában is kormányszinten foglalkoztak az üggyel. Az „igennel” felérő francia „nem” nyitva hagyja a kérdést, hogy az együttműködés milyen formákban valósuljon meg. A korábbi tervek szerint Michelin a részvények harminc százalékát átadta volna a Fiatnak. A párizsi „nem” most valószínűleg másfajta együttműködés felé tereli a gyárakat, s arra készteti a vezetőséget, hogy kiskapukat, kibúvókat keressenek. A forma azonban csak másodrendű, a párizsi kormány döntése és az érdekek összecsengése alapján valószínű, hogy a Fiat és a Citroen — ha „házasságot” nem is köt —, de tartós jegyességre lép. Martin József A világgazdaság hírei 1966-ban az egész világon 2,8 billió cigarettát szívtak el. Az Élelmezésügyi Világszervezet (FAO) római jelentése szerint a cigarettafogyasztásban évi 2—3 százalékos növekedés tapasztalható, az orvosoknak világszerte csupán annyit sikerült elérniük, hogy a dohányosok inkább filteres cigarettát szívnak. A Világbank washingtoni közgyűlésén Schiller profeszszort, az NSZK gazdasági miniszterét egy évre a Tizek Klubjának elnökévé választották. Az elmúlt egy év alatt az elnöki tisztséget a svéd gazdasági tárca tulajdonosa töltötte be. Koren osztrák pénzügyminiszter, aki a Világbank közgyűlésén az osztrák küldöttséget vezette, kijelentette, hogy hazája a jövőben erőfeszítéseket tesz a külföldi tőke megszerzésére. Az osztrák pénzügyminiszter kapcsolatba lépett vezető nyugati bankok képviselőivel. A Deutsche Bank A. G. 120 millió dollár kölcsönt nyújt a francia vasutaknak, az SNCF-nek. A jelenlegi tárgyalások szerint a kamatláb 6,5 százalékos lesz, a kölcsönt 12 év alatt kell visszafizetni. A kairói ipari kiállítás megnyitását tíz nappal elhalasztották. Az október 10-re tervezett megnyitót 20-án tartják meg. Három vonatszerelvényt vásárolt Csehszlovákia Svájctól. A Magas-Tátrában levő, Strbát és Strabske-Pleso-t (Csorba-tó) összekötő fogaskerekűhöz vásárolt szerelvényekért Csehszlovákia 38 millió koronát fizet. Az üzletet a prágai Strojexport külkereskedelmi vállalat és a svájci Brown- Boveri kötötte meg. Az első két szerelvényt a jövő év végén szállítják. Az Arab-félszigeten található Bahrainben aluminiumkohót építenek, amely a tervek szerint 1971-re készül el. A bahraini kormány a szükséges pénztőke 28 százalékát adja, 25—25 százalékát egy angol és egy svéd cég finanszírozza. A gyár 57 ezer tonna évi termeléssel indul. Bécsben nemzetközi selyemkongresszust tartottak, amelyen elhatározták, hogy tovább növelik a világ selyemtermelését. Az elmúlt évben 32 000 tonna selymet gyártottak, a főtermelő Japán, 19 000 tonnával. A selyem ára kilónként mintegy 20 dollár. Jugoszláv—nyugatnémet gazdasági tárgyalások fejeződtek be Belgrádban. A két ország képviselői új árulistában állapodtak meg, ennek alapján Jugoszlávia és az NSZK növeli kereskedelmét a mezőgazdasági termékek, a textíliák és ruházati cikkek terén. Uránérc-lelőhelyek kiaknázására kötött egyezményt a francia atomenergia bizottság és az afrikai Bakouma. A Közép-afrikai Köztársaságban 1972-ig felépül francia segédlettel az urángyár, amely évente 500 tonna uránfémet állít majd elő. A LŐRINCI SZALAGSZÖVŐÉS CSIPKEGYÁR Árusítással egybekötött klöpli függöny bemutatót rendez a DIVATCSARNOK és az OTTHON ÁRUHÁZ FÜGGÖNYOSZTÁLYÁN OKTÓBER 14—26-IG Nagy választék modern és klasszikus mintákból Dekoratív, tartós, jól kezelhető A BEMUTATÓ IDEJE ALATT VÁSÁROLT FÜGGÖNYT KÍVÁNSÁGRA A HELYSZÍNEN DÍJTALANUL MEGVARRJUK