Magyar Nemzet, 1969. augusztus (25. évfolyam, 177-202. szám)

1969-08-05 / 180. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT Párbeszéd a nagyvilággal Nagy dolog a holdutazás. A holdport rugdaló űrhajósok közvetlen párbeszéde a Földön maradottakkal. De még nagyobb dolog szerintem, ha a Földön maradottak nem holdtávolságokat, csupán néhány száz vagy ezer kilométert áthidalva folytatnak párbeszédet, akkor is, ha más világban, más politikai közegben élnek". Más a véleményük világról és emberről , s érveiket mégsem úgy tetézik, hogy egymásnak esnek, mondjuk egymás hajának, ősi manufakturális módon, vagy éppen előrehaladottabb formában, szuperszonikus bombázókkal. Provinciális Föld-lakó vagyok, engem e pillanatban még sokkal inkább meghat az efféle harcmentes dialógus. Igen, meghat, mert a holdutazást nemrég kezdtük el, a Földön viszont már meglehetősen régen lakozunk: ha öszszevetjük az első holdutazás évének párbeszédét azzal a néhány békés kimenetelű dialógussal, amit földi létezésünk százezer évei alatt sikerült létrehoznunk, akkor nyilvánvaló, hogy statisztikailag is mennyivel rosszabbul állunk ez utóbbiak terén, őszintén tisztelem tehát a holdutasokat. De örülni, meghatottan örülni mégiscsak annak tudok inkább, ha a földi holdtávolságok csökkennek. Erről meditáltam, mialatt szerdán este a Rádió új sorozatának — Párbeszéd a nagyvilággal — első adását hallgattam. Technikailag is imponált nekem a vállalkozás — a beszélgetők egyfelől a BBC londoni, másfelől a Magyar Rádió budapesti stúdiójában foglaltak helyet —, de valójában az tetszett, amit ez a technika hordozott: a különböző nézetek egymással küzdő, de egymást nem agyoncsapó csörtéjét. Mi történt tehát? A londoni stúdióban ült Arnold Hauser professzor, aki — ahogy itthon szeretjük mondani — magyar származású, de ő a beszélgetésben egyszer határozottan magyarnak vallotta magát, és aki majdnem fél évszázada külföldön él, mégis meghatóan jó ízzel beszél magyarul, a művészetszociológia egyik világtekintélye, nemrégiben nálunk is megjelent A művészet és irodalom társadalomtörténete című fontos munkája. A budapesti stúdióban pedig Lukács György ült, akit Arnold Hauser a fellobbanó vitában mesterének nevezett, Ortutay Gyula, aki a néprajztudós, és Huszár Tibor, aki a szociológus vívóállásából kapcsolódott a dialógusba, végül Kézdy Beatrix, aki a mű magyar kiadóját képviselte. A beszélgetést, rokonszenves tartózkodással, de a megfelelő pillanatban mindig művelten és felkészülten közbelépő Rapcsányi László vezette. Miről beszélgettek? Sokféléről, fontos dolgokról. A pluralizmusról, amiről természetesen Lukácsnak és Hausernak teljesen eltérő a véleménye, vagy az ortodox marxizmusról (Hauser) és a sztálini korszak karikatúra-marxizmusáról (Lukács), a reménytelen társadalmi káoszról (Hauser) és a reményteli rendről (Lukács), a művészet szerepéről, feladatáról a modern világban, a történelemről, mint legfőbb tudományról (Hauser), a népművészet eredetéről és mai funkciójáról (Ortutay), a társadalomkutatás legfrissebb általános és kelet-európai tendenciáiról (Huszár). Nem feladatom most, nem is tudnám teljesíteni, hogy az egyórás vita anyagát rögzítsem, inkább azt hangsúlyoznám, hogy e nehéz fajsúlyú beszélgetés —amiről az imént felvázolt kulcsszavakból is fogalmat alkothat az olvasó — milyen élvezetesen és érthetően pergett. Gyárigazgatói interjúkból általában sokkal nehezebben (vagy egyáltalán nem) értem meg, hogy mi a baj a dugóhúzófronton — most pedig, korunk legbonyolultabb filozófiai, szociológiai, művészeti problémáiról beszéltek professzorok és akadémikusok, első hallásra világosan és érthetően. És ráadásul nem is volt ez amolyan „száraz” tudósbeszélgetés, nem hiányoztak emocionális mozzanatok sem (az évtizedek előtt barátsággal elvált Lukács és Hauser felszabadult hangulatú, igazán élményszerű találkozása a rádióhullámokon) vagy olyan jó sűrű drámai pillanatok, mint a vita hevébe belelendült Hauser professzor ütemes asztalveregetése Londonból, vagy egy félelmetesre kihegyezett, kivédhetetlen Lukács-replika után beálló sokatmondó csönd. Kitűnő és nagy horderejű vállalkozás ez, csak a legnagyobb elismerés illeti mindazokat, akiknek szerepük volt benne. Kíváncsian várom a negyedévenként jelentkező sorozat további adásait. Legközelebb Szent-Györgyi Albert lesz a vitapartner. Görgey Gábor NAPLÓ Négy kiállítás nyílt meg vasárnap. Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes mondott beszédet az idei Szegedi Nyári Tárlat megnyitóján a Móra Ferenc Múzeum Képtárában. Nagymaroson 15 művész munkáiból rendeztek kiállítást a művelődési házban. Martyn Ferenc rajzkiállítása Niklán nyílt meg a Berzsenyi Dániel Emlékmúzeumban. Deim Pál festőművész képeiből Szentendrén a Ferenczy Múzeumban nyílt meg tárlat. Elegyrázkódással szállították kórházba szombat délután Vittorio Gassmannt. A művész Cortina d’Ampezzóban tölti szabadságát. Fiával korcsolyázott, amikor egy másik korcsolyázó meglökte. Gassmann elesett és elájult. Az orvosok szerint állapota elég súlyos. 4* Nagyezsda Krupszkaja naplója alapján forgatják a moszkvai népszerű tudományos filmstúdióban az 1917 március—április című dokumentumfilmet. Az új munka a Lenin életéről készülő 14 dokumentumfilmek egyike. Augusztus 5 Magyar műsort sugároz augusztus 20-án a moszkvai rádió. A félórás zenés programot a Magyar Rádió munkatársai állították össze. A műsor címe: Zenés séta Budapesten. Képzőművészek dolgoznak hétfő óta egy hétig a bonyhádi Zománcgyárban. A tolnai és baranyai művészek tűzzománccal készítenek faliképeket, kísérleteiket a gyár támogatja. Az elkészült művekkel a Zománcgyárat és a bonyhádi járási művelődési házat ajándékozzák majd meg. De Balázs Béla születésének 85. évfordulójára értékes ajándék érkezett a szegedi Somogyi Könyvtárba — Balázs Béla szülővárosába — az odesszai könyvtár igazgatójától. Balázs Béla 1936-ban az odesszai filmstúdióban filmet készített Karcsi kalandjai című ifjúsági regényéből. A könyvtár igazgatója, V. Tyetyenko felderítette a film születésének történetét, gazdag fényképanyagot gyűjtött, s az értékes dokumentumokat küldte el Szegedre. A gödöllői Agrártudományi Egyetem Csárdás táncegyüttese háromhetes vendégszereplésre Franciaországba utazott. Maon Nemzet Petőfi emléke Szobrot lepleztek le, kiállítás nyílt meg Vasárnap délelőtt Szalkszentmártonban, a költő édesapjának egykori háza mellett felavatták Petőfi Sándor két és fél méter magas bronzszobrát, Marton László Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. Az avatáson a falu és a járás vezetőivel együtt — mind fővédnök — részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese mondott avatóbeszédet. Kiskőrös, Petőfi szülőhelye is megemlékezett vasárnap a költő halálának 120. évfordulójáról. Állandó emlékkiállítást nyitottak meg Petőfi életútja címmel, a költő szülőháza mellett kialakított múzeumi épület három helyiségében. A kiállított anyag nagyobb részét a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeum adta át Kiskőrösnek. Nyolcvan eredeti Petőfi-dokumentummal gazdagodott a szülőfalu. A múzeumba került a költő szülőházában őrzött irodalmi hagyaték is. Az emlékkiállítást Váci Mihály Kossuth-díjas költő nyitotta meg. Egy amerikai magyar grafikus a stílusról és az asszociációkról Peterdi Gábor festő- és grafikusművész — Peterdi Andor és Várnai Zseni fia — néhány napja családja, s barátai látogatására New Yorkból Budapestre érkezett. Fiatal volt, alig 16 éves, amikor 1931-ben elhagyta az országot, hogy már egy sikeres — 1930-ban az Ernst Múzeumban rendezett — tárlattal a háta mögött külföldön folytassa tovább tanulmányait, s két esztendeig Olaszországban, utána pedig — egészen 1939-ig — Párizsban tökéletesítse tudását. Közben dolgozott, s a szívós munka rövidesen idegenben is meghozta számára az elismerést. 1937-ben a párizsi világkiállításon már aranyéremmel jutalmazták a Szellemi Együttműködés Palotájában festett freskóit. A világháború kitörése előtt két héttel, 1939 augusztusában érkezett meg Amerikába, ahol véglegesen letelepedett. Jelenleg — elismert festőként és grafikusként tevékenykedve — művészi munkája mellett a fiatal amerikai grafikusok egyik szellemi vezetője és mestere, a Yale Egyetemen a sokszorosított grafikai tanszék vezetője. A grafikusművészetek technikájáról — számos hasonló tárgyú előadáson és tanulmányon kívül — könyvet is írt Printmaking címmel. Ez számos kiadást megért — munkáját ma már az amerikai egyetemek mellett a Japánban működő művészeti iskolák is tankönyvként használják. Amikor családja körében felkerestük Peterdi Gábort, természetesen hamarosan a művészetre, munkásságára került a szó, s műveit, grafikáit lapozva — festményeit sajnos nem hozhatta magával — egy sajátos, a mű felépítésével mindig már született érzések hullámai szerint csapongók Peterdi Gábor metszetei és rézkarcai, ezért nem köti őket sem megszabott forma, sem stílus, és ezért fér meg sorukban békésen egymás mellett egy fa organikusan pontos képe, az alkonyat színeit sűrítő (a Naplemente és utána című vershez csatlakozó) lap, a tájak, sziklák, tengeri szivacsok és halak „asszociációival”, és a kalligráfiák szabad fegyelemmel alakított forma- és színjátékával. Születésük, formába öntésük indítékát és folyamatát Peterdi így fogalmazta meg a beszélgetés során: — Ha dolgozom, sohasem az éppen akkor látott egyedi tárgy érdekel, hanem az általánosabb dolgok: a konkrét dologból, élményből kibontható asszociációk. Ezért nem érzem szükségét annak sem, hogy egyetlen „stílusban” dolgozzam, hogy előre el- és meghatározott formarendszer kössön. A stílust véleményem szerint mindig a mondanivalónak kell kialakítania. Hiszen fordítva, a stílus falai közé kényszeríteni a gondolatot, képtelen vállalkozás, és csak az lehet az eredménye, hogy a stílus „önállósul”, és eszközből modorossággá válik. Ez a gondolat irányította Peterdi Gábort minden művének készítésekor. Grafikáinak másik két csoportja: a Napfogyatkozás című sorozat és a Hawaiiban született, vagy az ottani élményeket tükröző akvarell- és metszetsorozat ugyanúgy a tudatosan irányított és felhasznált benyomások és a belőlük kibontott általánosabb tanulságok tükre, mint a Genesis. ______________H. Gy. a természethez kötődő, de a stíluskategóriák korlátait, a látvány primér benyomásait egyértelműen elvető művész világa tárul fel előttünk. A lapok — céljuk és intellektuális indíttatásuk szerint — három sorozatba rendeződtek. Az elsőt — a John Ciardi költeményeihez kapcsolódva született és velük közös albumban megjelent — Genesist a költmények gondolatainak vizuális kibontása inspirálta. Mégsem illusztrációk ezek a kompozíciók, legalábbis a szó hagyományos, „szabályos” értelmében nem, hiszen alapjuk, s céljuk nem a versek vagy az egyes verssorok képeinek „megjelenítése” volt, hanem az általuk elindított asszociációs sorok papírra vetése a grafika eszközeivel, a szellemükhöz való csatlakozás, és tartalmuk megvilágítása egy új és más nyelven fogalmazott gondolatkör szembesítésével. Ezért lehettek azután ilyen szabadok, szinte a versek nyo Kallódó műkincsek Több száz, magánkézen levő védett műtárgy állapotát ellenőrizték az év első felében az Iparművészeti Múzeum szakértői. Az ellenőrzés hoszszabb idő óta meglehetősen vigasztalan képet mutat. A szakemberek a műkincseknek csupán 70—80 százalékát találják meg, a többi eltűnik, elkallódik, holott a tulajdonosok rendszerint tudják, hogy törvény szabályozza a védettnek nyilvánított tárgyak gondozását, eladását és ajándékozását. Hazánkban hozzávetőleg 1500 műtárgytulajdonost tartanak számon, ezek közül csak 150 a tulajdonképpeni gyűjtősök óvják, gondozzák műkincseiket. A védett műkincsek eladását vagy elajándékozását be kell jelenteni a művelődésügyi miniszternek. A tulajdonos köteles gondoskodni a tárgymegóvásáról, szakszerű helyreállításáról. Az a műtárgytulajdonos, aki az előírásoknak nem tesz eleget, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Kedd, 1969. augusztus 5. ZENEI jegyzetek NÉMETH GYULA szervezte és vezényli azt a kamarazenekart, amely — egyelőre még név nélkül — a Kiscelli Múzeumban szerdán mutatkozott be a közönségnek. A mind nagyobb mértékben kibontakozó magyar kamarazenekari kultúra kétségkívül tovább gazdagodott ennek az együttesnek megalakulásával. Hangzásképüket korántsem tarthatjuk véglegesnek, ám amit produkálnak, már most is élvezetes és főként ígéretes. Túlnyomórészt tisztán játszanak, ha nem is mindig teljesen ritmikusak. Tagadhatatlanul van bennük valami amatőrjelleg, ám ez a dolog természetéhez tartozik, semmiképpen sem kellene a továbbiakban arra törekedniük, hogy a szó szoros értelmében profikká váljanak. Az amatőr zenélési mód szabadságát és lelkesedését megtartva kell tovább haladniuk a megkezdett úton. Ami Németh Gyula vezénylési módját illeti: jó és egészséges kapcsolatot hoz létre együttesével. Talán egy fokkal több gondot kellene fordítania a barokk vonószenekari hangzás alapját alkotó basszusvonósokra, a felső, mozgó — tematikus dallamos — szólamok szinte önmaguktól értelmet nyernek, ha van mire épülniük. A műsor első száma, Handel d-moll concerto grossója, mint mindig, ezúttal is felveti azt a problémát, hogy a pontozott ritmusú, méltóságteljesen vonuló „francia nyitány”-t vajon nem lenne-e helyesebb széles és nagy mozdulatokkal vezényelni. A szokott ritmikus aprózás ugyanis éppen a vonulójelleget semmisíti meg. Ugyanez vonatkozik a harmadik számként elhangzott Á-dúr Händel-concertóra is. Ami a gyors tételeket illeti, abban a karmester igen jó szólistacsoportra támaszkodhatott, élén Négyessy Györgygyel, a kamarazenekar koncertmesterével, aki könnyed, olaszos lebegéssel és túlnyomórészt tisztán hegedül. Mindkét concerto grosso, valamint a műsort záró Corelli „Karácsonyi concerto” minden erőszaktól mentes, bensőséges muzsika benyomását keltette. Ifj. Kovács Imre gyermekkorát meghazudtoló biztonsággal és fölénnyel játszotta Vivaldi F-dúr fuvolaversenyét. Ha produkciójában egyelőre még nehéz is megkülönböztetni azt, ami „beállított”, attól, ami valóban a sajátja — nem mindennapi muzsikusképességei vitathatatlanok. Perényi Eszter Tartini dmoll hegedűversenyét nagy felkészültséggel és lendülettel, viszont a kelleténél talán egy árnyalattal súlyosabb hangon és kevéssé felszabadultan adta elő. Igaz, hogy negatívumaiban nem kis része van a műbarokk és romantika között eldöntetlenül imbolygó, tisztázatlan karakterének. (A romantikus jelleg nyilván az átdolgozó Emilio Pente keze nyoma.) A produkció mindennek ellenére számos megragadó részletszépséget tartalmazott KOMOR VILMOS hétfői, Károlyi-kerti Dvorák-koncertje az Állami Hangversenyzenekarral jó zenei légkörben és hangulatban folyt le. Mező László Dvorak közismert csellóversenyét a tőle megszokott abszolút biztonsággal és minden részletében kidolgozottan adta elő. Nála már valóban csak a legmagasabb fokon beszélhetünk bizonyos hiányokról és azok mármár kívül esnek a megfogalmazhatóság, sőt, a szorosan vett csellóművészet határain is. (A dolog paradoxiája, hogy a legmagasabb értelemben vett művészet e szűken felfogott határokon kívül fekszik.) Talán a lassú tételben hiányzott a leginkább valamiféle meghatódottság és bensőség, amikor a gyönyörű főtéma a klarinétokról a csellóra kerül, majd amikor a cselló mintegy kommentálja a klarinétok dallamát, az egyszerűség és a szeretet hiányzott egy kissé, amely ezt a kamarazenei tételindítást különösen vonzóvá teszi. Vagy amikor a lendületes harmadik tétel közepetáján egyszercsak lelassul a tempó és — megintcsak — a klarinétok, valamint a fagottok kíséretével megszólal a népien tiszta és egyszerű csellóének (G-dúrban) — ilyen és még jó egynéhány ehhez hasonló pillanat ihletett és meghatott szépsége hiányzott. És mindezt — hangsúlyozzuk — már csakis azon a fokon lehet szóvá tenni és értelmezni, amelyen Mező László technikája és muzikalitása mozog. Ez a szint ugyanis kivételesen magas. Dvorák V. (ún. „Új világ”) szimfóniája már csak azért is érdekes élményt jelentett ezután, mivel a csellóverseny első és a szimfónia utolsó tételének főtémája — ritmizálási különbségekkel — szinte hangról hangra azonos: mindkettő sajátosan népi koloritját ugyanaz a lefelé hajló pentaton dallamgyök biztosítja. Az előadás ezúttal különlegesen jól sikerült: a zenekar lelkesen és helyenként virtuóz módon követte Komor Vilmos — minden terrorizmust nélkülöző, de mégis egyértelmű — mozdulatait és ezzel együtt zenei intencióit. Az utolsó tétel kifejezetten lelkesítő előadásban részesült. SULYOK TAMÁS csütörtöki koncertjén Varsányi László Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játszotta. Varsányi különleges pianista rátermettségét és technikai készségét már többször volt alkalmunk méltányolni, és ez már magában véve is nagy dolog. Csajkovszkij versenyművének lendületes nagyságát azonban nem sikerült elénktárnia. Mintha a részletek kimunkálása foglalta volna le minden figyelmét és energiáját: briliáns futamokat, oktávokat és pergő skálákat hallottunk, ám azok egymásutánjából csak itt-ott bontakozott ki a nagyforma sodró dinamizmusa, főként azokon a helyeken, ahol a dinamizmust fokozás és erősítés is biztosítja. Ennek ellenére tisztelettel kell adóznunk Varsányi virtuozitásának. Csajkovszkij V. szimfóniája — a koncert második és egyben utolsó száma — szép részletmegoldásokkal, kissé mechanikusan, de azért igen hatásosan szólalt meg Pernye András A taorminai filmfesztivál díjait szombat este osztották ki. A „Donatello Dávid”-ja nevű díjat, amelyet az Oscardíj olasz változatának tekintenek, Rod Steiger, Alberto Sordi és Nino Manfredi kapta, megosztva a legjobb férfiszerep alakításáért. . Megosztották a legjobb női alakítás díját is Mia Farrow, Barbara Streisand, Gina Lollobrigida és Monica Vitti között. Két rendező kapott díjat: Franca Zeffirelli és Roman Polenski . Sikeres finnországi vendégszereplés után hazaérkezett az esztergomi Monteverdi Kamarakórus. A 26 tagú, aranydiplomás együttes a kuopiói kórus meghívásának tett eleget; szerepelt a többi között Finnország legrangosabb zenei eseménysorozatában, a savonlinnai fesztiválon is. A helsinki rádió egyórás felvételt készített a magyar énekkarról. SZÍNHÁZAK mai műsora Budai Parkszínpad: Palastrevü ’69 (8) — Ligeti Óriás Sátorcirkusz: Moszkvai Jégcirkusz (8). PEZSGŐ BÁR XII., Márvány u. 19. Minden este 11 órakor új műsor (vasárnap szünnap): RITMUS COCKTAIL Dalok, táncok a világ minden tájáróL Zene, tánc. Pezsgősorsolás KIS ROYALÉTTEREM Tel.: 159—051 Vacsorázzon Buda exkluzív éttermében. Magyar, francia konyha. Cigányzene A legmelegebb napokon is kellemes környezet a KERTHELYISÉGBEN!