Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)
1969-10-10 / 236. szám
4 „ Egy szobrászot második fordulója Vucsetics arcképét mintázza Kisfalud! Stróbl Kisfaludi Stróbl Zsigmond Népstadion úti műtermében két hét óta egy markáns férfiarc formálódik a könnyen forgó szobrászállványon. Az idős mester jó barátját, a mai szovjet szobrászat egyik legjelesebb alakját, Jevgenyij Viktorovics Vucseticset mintázza. A portré már majdnem jelesen elkészült, ez az utolsó „ülés”-nap, amelyen végleges formát kap az erős homlok, az orr és a száj, s a szobor meg-élt struktúrája mögül teljesenkibontakozik az ember. Vucsetics szuggesztív erővel teli egyénisége. A két mestert, a művészt és modelljét aligha kell bemutatnunk, hisz mindenki ismeri őket és alkotásaikat. Kisfaludi Stróbl Zsigmond Felszabadulási emlékművét, íjászát, elegánsan mintázott szoborcsoportjait, emlékműveit és remek portréit, és J. V. Vucsetics kompozícióit, a második világháború szovjet tábornokainak arcmásait, a háborúban elesett szovjet katonák berlini emlékművét, a Kovácsoljunk ekevasat a kardokból lendülettel teli férfialakját és a legújabb monumentális kompozíciót, a hősök győzelmét megörökítő emlékműve Volgográdban, a Mamajev kurgánon, végül pedig a Kisfaludi Stróbl Zsigmondról készített portrét, amely a brüsszeli világkiállítás egyik aranyérmét kapta.. Két évtizedes barátság A két szobrászt régi jó barátság fűzi össze. Még 1947- ban ismerkedtek meg, s azóta is állandó levelezéssel és a személyes találkozások soroztával tartják fenn és mélyítik kapcsolataikat. J. V. Vusetics erről beszélt először, amikor — szobrász, művészember számára bizonyosan szokatlan helyen, a modell székében ülve — magyarországi útjának élményeiről kérdeztük. — Először találkozom most jó barátommal, Kisfaludi Stróbl Zsigmonddal saját hazájában, s ez, hogy végre megszokott környezetében láthatom őt viszont, rendkívüli élményt jelent a számomra, és mintegy megsokszorozza a jelentőségét mindannak, amit öthetes látogatásom alatt itt Magyarországon láttam. Jevgenyij Vucsetics sokfelé járt ez alatt a két hét alatt. Megfordult Visegrádon, Esztergomban, járt Aquincumban, Gorsiumban, Fehérvárott és Tihanyban, s végignézte természetesen a budapesti múzeumok kiállításait is, számos helyre elkísértek. Mindennap utaztam és segítségükkel olyan dolgokat láttam, amiről nem is álmodtam. Sok emberrel találkoztam, és boldog vagyok, hogy megismerhettem őket. Barátaimmá lettek, s remélem megtartanak emlékezetükben. Hiszem, hogy kapcsolataink nem fognak megszakadni elutazásom után sem. Szeretnék velük még sokszor találkozni, de ezeken túl nagyon szeretném, ha gyakrabban láthatnánk Moszkvában és az egész Szovjetunióban, a magyar művészet kiállításait is, hogy népeink még jobban megismerhessék egymást Lenin-szobor és győzelmi emlékmű Beszélgetésünk végén, a búcsúzáskor terveiről kérdeztük J. V. Vucseticset. —■ 1970-ben, Lenin születésének centenáriumán egész népünk Lenin emlékének szenteli munkáját. Mi, művészek, műveinkkel veszünk részt az évforduló megünneplésében. Éli Lenin szobrát mintázom meg, és munkámat a Volga—Don csatorna első zsilipjénél fogjuk felállítani. — Második nagy munkámhoz, a Moszkvában felállítandó Hősi emlékműhöz most fogok hozzá. A tervek, a modellek már készen állnak, csak a munka megkezdésére várjuk az utasítást. Hosszú évek óta dolgozom ezeken a terveken, miután egy három fordulóban lezajlott össz - szövetségi pályázat eredményeként megkaptam a megbízást kidolgozásukra. Az emlékmű a Kreml mögött, a Moszkva folyó szigetén áll majd, s 72 méter magas fő-, és arányos méretű mellékfiguráival, csoportjaival az egész szigetet betölti. — Az emlékmű a győzelem himnusza lesz — mondta, befejezésül J. V. Vucsetics — amelyben megtestesül hazánk proletár internacionalizmusa, a népek barátsága és a fasizmus barbár erői fölött aratott győzelem. Kompozíciója a szobrászat, az építészet, a festészet és a városi környezetalakító munka eredményeit egyesíti majd környezetében. Tervezése és felépítése rendkívül felelősségteljes feladat, hiszen fővárosunk központjában, a Kremllel szemben foglal majd helyet, s nem szabad, hogy zavarja környezetét, másrészt mélyrehatóan be kell mutatnia művészetünk és modern városépítészetünk eredményeit. H. Gy. Lelkes elismerés — önöknek itt Magyarországon hihetetlen értékeik vannak múzeumaikban és városaikban. De az az érzésem néha, hogy maguk sem ismerik eléggé, milyen kincseik vannak, mert nem csinálnak nekik elég propagandát, nem értesítik róluk a világot. Az emberek ezért azután nagyon sok országban csak másodrendű szerepet tulajdonítanak a magyar művészetnek és kultúrának. Most azonban, hogy végignéztem alkotásaikat, ki kell jelentenem, szó sincs ilyesmiről; sőt, szerintem a magyar művészetnek Európa élvonalában van a helye, hiszen a magyar művészek számtalan olyan művet alkottak, amely nemcsak nemzetüket, de az egész világot előbbre vitte. — Ne értsen félre, nem akarok nagy szavakat használni, vagy frázisokat mondani, és nem akarom felmagasztalni Munkácsy Mihályt és Stróbl barátomat sem, akiknek munkásságát az egész világ jól ismeri. Rajtuk kívül még nagyon sokan vannak, akik jelentős értékeket adtak a világnak, erről tanúskodnak múzeumaik és műemlékeik is. — Ez alatt a két hét alatt, amit önöknél töltöttem, vendéglátóim és barátaim — Gyimesi Lajos festőművész, művészettörténész és Szabó Balázs hadiművészettörténész . Magyar Nemzet EXUBERI Amerikai énekesnő a Carmenben REGINA RESNIK a Carmen címszerepét énekelte az Operaházban. Az amerikai alténekesnő nevének jó csengését régebben metropolitanbeli és bayreuthi fellépések mellett jó néhány hanglemezfelvétel alapozta meg , amit ebből a rangból megőrzött és Budapesten is megmutatott, leginkább formaérzékében, stílusának választékosságában volt kitapintható. A teljesítmény egésze alighanem sápadtabb visszfénye a régi kondíciónak. A forszírozott, kiélesedett magasságok ellene szólnak a hanglemezfelvételekről ismert egyenletességének — az alakításból is hiányzik az illúziókeltés varázslata: forszírozás, „rájátszás”, bizonyos csináltság árulja el magát itt is. A szerep mozaikját (mert, sajnos, mozaikszerű, egyenetlen maradt) persze, tagadhatatlanul át-átszínezik az értékesebb mozzanatok, részletszépségek is: a mesterségbeli tudás jelei kétségbevonhatatlanok. A hang nemességét még tisztán őrzik a középfekvések, az énekes kultúráját a gördülékeny pianók (a seguidillában él,másutt), az ízlést és formátumot a „nagy számok” (például a kártyaária) formábaöntöttsége. Nélkülözhetetlen alkotórészei lehetnének egy jelentékeny alakításnak. A többlet, amely egységbe foglalná ezeket az alkotóelemeket — akár az egyenletes és hibátlan technikai fölény, akár az egyéniség vonzóereje, meggyőző atmoszférája — sajnos, hiányzott: az alakítást nem kísérte igazi szerencse, a varázslat elmaradt. Kovács János A szlovák nemzeti színház holnap Pozsonyban bemutatja Az ember tragédiáját Az idei évadban ünnepli a pozsonyi szlovák Nemzeti Színház, saját nevén a Slovenské Národné Divaldo, fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi évad egyik ünnepi eseményének szánták Madách Imre drámai költeményének, Az ember tragédiájának bemutatóját. Az ünnepi eseményre, amely természetesen a magyar irodalomnak is ünnepe, holnap este kerül sor a szlovák Nemzeti Színházban. A mű Tibor Rakovsky rendezésében kerül színre, díszleteit pedig Ladislav Vychodil állami díjas érdemes művész tervezte. NAPLÓ október 10 Pátzay Pál készíti el a debreceni páncélos csata emlékművét. A második világháború egyik legnagyobb páncélos csatája Debrecen közelében zajlott le, s a többnapos ütközetben a náci hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett. Az emlékművet jövő év április 4-én avatják fel. ‡$› A kolozsvári Magyar Színházban október 11-én Petőfiműsort rendeznek, amelynek zenei anyagát Bartók és Kodály műveiből állították öszsze. Major Tamás rendezi, vendégként, Kolozsvárott Shakespeare Téli regéjét. A próbák október végén kezdődnek meg, ugyanakkor mutatják be Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát. oo A VI. kerületi Népfront Klub balettfórumán október 13-án a Spartacus című táncjátékról rendeznek vitát. A beszélgetés mottója „Seregi László Spartacus balett-drámája Baalbek-ben és Párizs előtt.” A találkozóra több kiváló táncművészt is meghívtak. Rembrandt halálának 300. évfordulója alkalmából szombaton emlékkiállítás nyílik meg a Szépművészeti Múzeumban. A kiállításon a Rembrandt-tanítványok kevéssé ismert 35 rajzát is bemutatják. ‹?› Az újabb Berzsenyi kutatások eredményeiről tart előadást dr. Merényi Oszkár, , az irodalomtudományok kandidátusa, hétfőn Marcaliban a járási könyvtárban. Európai kerámiaművészet címmel nyílik meg kiállítás október 18-án az Iparművészeti Múzeumban. A megnyitó ünnepségen Gönyei Antal a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának vezetője mond beszédet. A Rigolettóban Gilda szerepét ma énekli először Lehoczky Éva az Erkel Színházban. Hétfőn pedig kéthetes vendégszereplésre az NDK-ba utazik koncertkörútra. 4* A Fészek Művész Klubban is megrendezik Békés Itala estjét A nő címmel ma este. Ezt a műsort a művésznő tavasszal az Egyetemi Színpadon mutatta be, sikeres estjéről annak idején beszámoltunk. Devecseri Gábor mond bevezetőt, közreműködik Fellegi Ádám zongoraművész és Fehér András főiskolai hallgató. © Móra Ferenc—Móricz Lili: Négy apának egy leánya című vígjátékát október 11-én, Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című színművét 12- én, Aszlányi Károly—Karinthy Ferenc—Gyulai-Gaál János—Romhányi József: Hét pofon című revüoperettjét 13- án mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. adton. segm*. EotoattEötemal wnjjét mert egy kg tiszta, háztartási pamutrongyért, vagy öt kg vegyes háztartási rongyért az ellenértéken felül ajándéksorsjegyet is ad a (MÉM) a rongygyűjtő hetek alatt, október 1-től november 9-ig. EZERNÉL TÖBB ÉRTÉKES NYEREMÉNS1 Főnyeremény: SKODA 1000 MB SZEMÉLYGÉPKOCSII SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaházi Manon Lescaut (Környei bért. 1.) (7) — Erkel Színház: Rigoletto (Szemere bért. 1. és Főisk. bért. XI. sor. 1.) (7) — Nemzeti Színház: Athéni Timon (Bemutató: A. bért. 1.) (7) — Katona József Színház: Mozaikok (7) — Madách Színház: A Waterlooi csata (7) — Madách Kamara Színház: Rakéta (Bemutató) (7) — Vígszínház: Solness építőmester (Ebéri. 1.) (7) — Pesti Színház: Szekrénybe zárt szerelem (7) — Thélia Színház: Kalevala (7) — József Attila Színház: Két úr szolgája (7) — Fővárosi Operettszínház: West Side Story (7) — Bartók Gyermekszínház (a Főv. Operettszínházban): A kőszívű ember fiai (du. 3) — Kis Színpad: Titkárnők lázadása (fél 8) — Kamara Varieté: vonkós négyes (du. 6 és fél 9) — Mikroszkóp Színpad: Tessék továbbmenni (fél 9) — Állami Bábszínház: A gyáva kistigris (de. XO); Gulliver Liliputban (du. 3) — Zeneakadémia: Gerard Souzay dalestje (Mesteriért, 3.) (fél 8) .Péntek, 1969. október 10. FOLYÓIRATSZEMLE Eksztázis és katarzis A modern író, a modern művész sokat vitatott fogalmával kapcsolatban új mondanivalója van Király István tanulmányának, amely a Kritika 9-es számában jelent meg. Király szerint az irodalmi műszóként és magatartási modellként is jelentkező modernség atyja Baudelaire volt, akinek fellépése óta a modern művész „a nagyváros, a rohanó, modern technika, a gyorsult élettempó elkötelezettje”, aki „az új gépi civilizációval kötötte egybe életét”. Baudelaire-től és az ő nyomán például Babitstól is „végleg idegen volt már a korai polgárság — és a nyárspolgárság — problémamentes haladásmítosza: tragédiát, idegenséget, titkot sejtett mindenütt a modernség művésze”. A kapitalista társadalom mélyén feszülő elidegenedettség érzés az „individuális jellegű, szubjektivista kiútkeresés” felé hajtotta e művésztípus képviselőit, akik Balázs Béla szavával „fordított forradalmárok”, Gorkij híressé lett kifejezésével pedig „érzelmi bombavetők”. Király szerint „szűken polgárinak” tekinthető az olyan nézet, „amely a huszadik századi irodalmi fejlődésnek mintegy a fő útját kívánja láttatni a modernizmusban”. (Hiszen az antikapitalista művészi attitűdű, ám a kapitalista világ igazi meghaladásához el nem jutó modernizmus a polgári társadalom válságának egyik tartozéka, s nem „irányt szabó művészi eredmény”.) Egyoldalú azonban Király szerint az a szemlélet is, amely egyszerűen azonosítja a dekadenciát és a modernséget. „Holott nem lehet feledni, hogy hozzátartozik ehhez a történelmi jelenséghez, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, hol elvontabban, hol közvetlenebbül: a társadalmi tiltakozás, a protest jellege is." A tanulmány leszögezi: a kritikai realizmus és a modernség között „nemcsak ellentét van, de összefüggés is”, így a század első évtizedeiben, s különösen a már kapitalizálódó, de még nem eléggé fejlett közép- és keleteurópai országokban voltak meglehetősen erős kapcsolataik. „Ha szintézisről nem is, de meghaladásról, megszüntetve megőrzésről lehet beszélni. Legalábbis a magyar fejlődés reprezentatív művészi tényei erről tanúskodnak.” Ady is, József Attila is „az individuális kiútkeresés válaszát adták eleinte a társadalmi valóság kérdéseire: modernistaként kezdték pályájukat. Ady Endre a művészt tette meg eszménynek, a szimbolizmus vonzásában élt, s az egyéni életnek értelmet keresve nem volt idegen tőle a transzcendencia utáni sóvárgás, az istenkeresés, a neomisztika sem. József Attila pedig az expresszionizmus és a szürrealizmus hívének vallotta magát, minthogy lombikban — önmagába zártan, bent a lelki mélyben — kívánta megteremteni az álmodott kollektív individuumot, a vágyott új embert...” Művészi pályájuk további szakaszán mindkét nagy költőnk a társadalmi kiút szószólója lett. ..De megszüntetve is továbbvitték annak nem egy mozzanatát, mégpedig nemcsak formai, de tartalmi vonatkozásban is. Nem utolsósorban ennek jeleként, az individuum problémáit jobban felölelő, mélyebben átélő lett realizmusuk ... Realizmusukhoz nemcsak a hitet, s öntudatotadó emberiségélmény, de a magányos én vívódó kétsége, a nihil félelme is hozzátartozott.” Baudelaire-t is, Adyt is idézi Vitálussy József „Eksztázis és katakízis” című tanulmánya a szórakozási lehetőségeket (és rítusokat) igényelnek a mai fiatalok. Nem lehet azonban mellőzni egy ilyen problematikájú tanulmányból Baudelaire-t, aki annak idején a valóságtól való elszakadásra — attól való „elutazásra” — biztatta önmagát és olvasóit, és akinek ma sok (a nagy költő nevét talán nem is ismerő) követője van, annyiban, hogy nekik is az eksztatikus kielégülés, az önkívület kiváltása a céljuk. „Talán nem tévedünk — fogalmazza Ujfalussy —, ha a beat-rítusban is a kielégülést hajszoló álcselekvés egyik módját látjuk, és sajátságait ebből próbáljuk megérteni ... A dolog természetéből fakad, hogy a "meghiúsulás* (frusztráció) az egész rítus egyik alapélménye és forrása Innen a beatben és rokonaiban az agresszió.” Értő, lelkes műélvezők helyett „kibicek” és „drukkerek” jelennek meg, akik „az élet mindennapos vereségeiért, legyőzetéseiért azt várják, hogy valaki más győzzön helyettük”. Az eksztáziskeresés — a „Baudelaire-es magatartás — a későpolgári világ jellegzetes neurózisa”. „Mégis el kell gondolkozni azon, hogy a technikai forradalom, a belőle eredő technicista egyoldalúság, a társadalmunk gyors átrétegeződésével járó hullámzás, a munka- és társadalomszervezés kapitalista örökségei, bürokratikus torzulásai nem adnak-e itt-ott időleges alapot — kicsiben — a kapitalista talajon kinőtt közérzetek és magatartások reprodukálására?” A szerzőtől távol áll, hogy „generációs ellentétek apostolává, szítójává” szegődjön. Mégis úgy látja, „ha van társadalmunknak rétege, amely naphosszat absztrakt világban, absztrakt munkakörülmények között él és dolgozik”, az a tanuló ifjúság. „Absztrakt ez a világ már önmagában is, természete szerint. Még absztraktabbá teszi az, hogy hovatovább megfelezi a valóságot, és a természettudományosan felmért, matematikailag-technikailag manipulált, kvantitatíve kontrollált világ illúzióját építi fel neveltjeiben”, megkímélve őket „a társadalmi — emberi viszonylatok konkrét élményeitől.” Egyáltalán nem csoda, hogy a fiatalokban „mohó vágy van az érzelemfakasztó közösségi lét után.” Az sem csodálatos, hogy sok fiatal — mert „úgy tapasztalja, hogy az öröklött értékrend már nem felel meg a napi élet gyakorlati tapasztalatainak” — hajlamos mindenestül elvetni hagyományos értékeket. A beat-rítusoktól azonban nem lehet valóban új értékrendet kapni. „Éppen az a könnyűzene és a beat tragédiája, hogy kommerciális érdekek áldozatául esik, árucikké, produkcióvá válik, így a benne élő eleven, lázadó és újító erők könnyen konformizálódnak. Mivel a kommerciális érdek éppen az árucikk használhatóságához fűződik, érdeke az is, hogy ne engedje a használati érték fölé emelkedni. A technikai sokszorosítás milliója példányszáma annyival időli használhatóságának körét, amennyivel értékét, élettartamát csökkenti. Legfőbb ártalma, hogy a használók passzivitását fokozza.” Ujfalussy idézi Ady Endrét is. „Hajtson a szentlélek vagy a korcsma gőze” — állítja elénk Ady szavával az alternatívát: merre tovább? Válasza nem recept,de azért félreérthetetlenül az, hogy „hajtson a szentlélek”. Ujfalussy szerint ugyanis „a leglényegesebb új élettényekből aszerint szűrődnek le, általánosodnak maradandó társadalmi normák, emberi értékek, ahogyan az őket átélő és produkáló társadalmi réteg öntudatosodik, szervezett erővé rendeződik, ahogyan felnő, és vállalja a felelősséget elsősorban önmagáért, de ezzel együtt az egész emberiségért” Olcsón ez nem mehet, „de ne is menjen, mert akkor eredménye is élesó lesz” A, G Nagyvilág szeptemberi számában. Nem a modern irodalom — és nem is csupán a modern művészet — problémáiról esik szó a kiváló zenetudós írásában, inkább arról, hogy milyen