Magyar Nemzet, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-09 / 159. szám

4 A fiatal iparművészek első országos kiállítása az Ernst Múzeumban Nem azért fontos ez a kiállítás, mert „első” és „országos” — hisz az elsőség, vagy a protokolláris csengésű országos jelző még nem tett soha rendkívülivé, sem rosszá, sem jóvá egyetlen tárlatot sem. Ezt csupán egy dolog döntheti el: a bemutatott művek minősége, s ebben nincsen pardon; különösen akkor, ha a minőség olyan vitathatatlan, gyakorlati kategóriákban jelentkezik, mint az iparművészet és az ipari művészet alapkövetelményeként értelmezhető funkcionalizmus, s az ezen belül — és nem ezen felül, vagy túl — értékelendő szépség. Fiatal iparművészeink első közös bemutatkozását is ezeknek az alapkövetelményeknek a kielégítése teszi lényegessé, bizonyítván egyszersmind azt is, hogy jó ügyet karolt fel a KISZ, az Iparművészeti Tanács, a Magyar Képzőművésszek Szövetsége, a Kiállítási Intézmények, s a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, amikor összefonódó anyagi és erkölcsi támogatásukkal keretet és lehetőséget adtak iparművészeink ifjabb generációjának a jelentkezésre, a kioszttott díjak révén pedig az esetleges „kifutásra”. Az esztétikai és funkcionális követelmények megvalósításának szándéka természetesen nem általában, hanem nagyon is konkréten, sikerült munkák és szerencsésen felvetett ötletek sorozatában realizálódik a fiatalok tárlatán — ha nem is minden esetben egyenletes színvonalon; de hát ez természetes, hiszen mindenki csak a saját tehetségével és a maga lehetőségeivel gazdálkodhatott műveinek tervezése és megvalósítása közben. Mielőtt azonban egyenkénti elemzésükhöz fognánk, érdemes a különböző eredmények mögött szemügyre vennünk e fiatal gárda tehetségét, általánosságban — ha tetszik, nemzedéki szempontból — vizsgálva szellemi, azaz belső, tőlük és neveltetésüktől függő tőkéjüket. S azt,ogy menynyire tudnak élni ezek a fiatal művészek az alkalommal, van-e alkalmuk egyáltalán a megfelelő mértékű kibontakozásra, azaz, hogyan sáfárkodunk mi a képességeikben rejlő, mindnyájunk számára hasznossá emelhető tőkével. A fiatalok tehetségével aligha lehet hiba. A műveikből rendezett bemutató színvonala mindenkit meggyőzhet erről. S egyre kevesebb a probléma a második kérdéssel is, bár azt még korai lenne állítanunk, hogy e problémakör minden részlete megfelelően rendeződött. Jó jel, annyi bizonyos, hogy a fiatalok nagyobb része állást vállalt, gyárakban dolgozik, ki-ki a maga szakterülete szerint készítve a nagyipar számára a textilterveket, üvegtárgyakat, kerámiákat, bútorterveket. De nem jó jel, hogy ennek ellenére, csak „maszek” asztalosnál lehet méregdrágán — mondjuk —, jó könyvespolcot kapni, hogy kevés a szép modern bútor, hogy alig lehet hozzájutni cserép étkező- és tálalóedényekhez, szép üvegholmikhoz, lámpákhoz. Pedig most is itt láthatjuk őket — s nem is először —, a tárlaton. Hova tűnnek el ezek a tervek? Az ipar, vagy a belkereskedelem bátortalanságán múlik-e befulladásuk? Ezekre a kérdésekre mi most és itt, ebben a cikkben nem kereshetünk választ. Ám nem ártana egyszer feleletet kapni rájuk. Iparművészetünk, környezetkultúránk sokat nyerhetne tisztázásukkal, s a nyomában talán megjövő bátorsággal. A tárlat anyagának elemzésére térve, Szekeres Károly nagydíjat nyert cserép étkészletei, teás- és kávéskészlete kétségtelenül sikeres termékei lehetnének belföldön is a városlődi gyárnak — ha kapni lehetne —, hiszen divatosak, megfelelnek a mai terítési szokásoknak, amelyek között mind kevesebb helye van a különleges, ünnepi alkalmakra tartogatott drága porcelánoknak, nehéz abroszoknak, értékes kristályedényeknek, egyszerű formáik révén jól tisztíthatók, kézbefoghatók és (ez sem utolsó szempont), ha eltörnének, könnyen pótolhatók, anélkül, hogy az „utánpótlás” vegyessé tenné együttesüket, hiszen típussorozatok típusdarabjaiként gyártható minden részük. Mindez közrejátszik abban, hogy — ha az értesülések nem csalnak — a városlődi gyár egyik sikeres exportcikkévé válhattak Szekeres Károly edényei és készletei. S ugyanezt mondhatjuk el Papp Marianne rétegelt lemezből alakított bútorairól, Burián Judit karszékéről, Polgár Csaba nyomott mintájú függönyanyagáról, Kányák Zsófia, Konsztantinidisz Iraklisz és Borz Kovács Sándor asztali és függőlámpáiról, különböző formájú, a modern üveggyártás technológiáját messzemenően figyelembe vevő világítótesteiről, Gemsperger Beatrix frottír törülközőiről, Andráska József és Kénes György pohársorozatairól — és folytathatnánk még hosszan a sort; reménykedve, hogy nyitott kapukat döngetünk emlegetésükkel, mert hamarosan találkozunk velül a boltok polcain is. A fiatal iparművészek természetesen nem mindenik művüket szánták nagy szériájú megvalósításra. Ez részben nem lehetséges, részben értelmetlen is lenne, hiszen a klasszikusan értelmezett iparművészet kézműves munkájára, az anyaggal való közvetlen kapcsolatot őrző művekre ugyanúgy szüksége van korunk emberének, mint a sorozatokban megvalósítható szép tárgyakra. A kiállítás termeiben ezért láttuk örömmel Gecser Lujza térelválasztó szövedékeit, Attalai Gábor Vörös káró subaszőnyegét, Cságoly Klára Makrokozmosz című gobelinjét, Fürtös Ilona Piros háromszögek, illetve Kelő korong című gobelinjeit, Muharos Lajos fali tálját, Polgár Csaba kézzel festett, kitűnő, dinamikus textiljeit, Szilágyi Júlia elegáns párnáját, és Temesy Ildikó szőnyegét. Bosszankodva kell megemlékeznünk azonban a bemutató indokolatlanul zsúfolt és kapkodó rendezéséről, amely az Ernst Múzeum rendelkezésére álló helyiségeiből mindössze másfél teremben helyezte el a tárlat anyagát, összekeverve, sőt „eltüntetve” a munkák egész sorát. Ez a bemutató igazán több figyelmet és gondosabb munkát érdemelt volna, olyat, amely hagyja érvényesülni a tárgyakat, nem pedig „tapétáz” velük, a padlótól a plafonig tornyozva őket. Horváth György A Nemzeti Galéria Szobotka Imre festőművész alkotásaiból emlékkiállítás rendezését tervezi. Kéri, akinek Szobotka Imre képe van, értesítse levélben vagy telefonon a kiállítás rendezőjét, dr. Bodnár Évát, telefon 114—360. oo Sir Allen Lane, a Penguin Books megalapítója, a világ első és legsikeresebb zsebkönyv-kiadóinak egyike kedden, 67 éves korában elhunyt. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Budai Parkszínpad: Maya (8) (esőnapok: 13, 14) — Városmajori Színpad: Charley nénje (8) (esőnapok : 13, 14). — A HÉT FILMJEI Lány az országútról A szerelmi háromszög örökzöld témáját frissíti fel néhány motívummal a neves angol színházi rendező, Peter Hall, akinek ez második filmje. Az új motívumok a háromszögben szereplő „harmadik” jellemében mutatkoznak meg. A hajdani démoni kalandornők helyét, a hosszú szipkából füstöt eregető „végzet asszonyának” státusát a farmernadrágos, sportszatyros teenager vette át. Ő szédíti könnyű kalandra a tisztes polgárférjeket, ő dúlja fel gondosan ápolt angol családi házak nyugalmát. Az ifjú leány, az országút autóstoppos csavargója, ezúttal azzal a trükkel hatol be alkalmi szeretőjének otthonába, hogy állapotos. A házaspár gyermektelen. Az asszony megsajnálja a szerencsétlennek vélt lányt. A férj szabadulni akar a kínos helyzetből. A nézőt kecsegtető szirupos megoldás elmarad. Az utak ketté, illetve háromfelé válnak. Talán ez a keserű végjáték is az újabb motívumokhoz tartozik. Szentimentális happy enddel ma már nem lehet az igényes filmdráma látszatát kelteni. Márpedig a film szerzője minden bizonynyal erre törekedett. Az igényesség illúziójának ébrentartását a kitűnő színészi játék segíti. Claire Bloom, az angol színművészet legjobb hagyományait követve, megragadó alakításban eleveníti meg a megcsalt asszony figuráját. Rod Steiger a férj szerepében vívódik, hírnevéhez méltó tehetséggel. Csábító teenagerként pedig Judy Geeson bizonyítja, hogy csinos termetén kívül színészi képességeire is érdemes figyelni. Metrózszerelem Egy egész brigád vonul be egyszerre a tengerészeihez az NDK-ban készített új színes vígjátékban. A brigádnak csak egyetlen tagja, az egyetlen leánytagja, marad otthon, a hajógyárban, s később nemcsak a munka meg a tanulás okoz neki gondot, hanem vőlegényének, a matrózzá lett brigádvezetőnek nagyképű viselkedése is. Szerencsére a film végére a szerelmesek kibékülnek. Addigra a matrózok kiképzése is befejeződik, valamint az új nagyszerű hajó is felépül, tehát mindenki nyugodtan énekelheti a film slágerét, amely arról szól, hogy az élet csupa szépség. S ki tagadna ilyesmit ennyi daliás matróz, valamint a női főszerepet játszó, bájos Regina Beyer láttán. V. A. Magyar Nemzet. Három magyar győzelem a nemzetközi kórusversenyen Debrecenben Debrecen lett 1961 óta a nemzetközi énekkari verseny pátriája, akárcsak Angliában Gloucester, Llangollen. Az idén, június 29—július 3 között, négy napon át délelőttdélután, bel- és külföldi együttesek énekeltek a debreceni Bartók-teremben. A kórusok nem elkülönülve versenyeztek, mint „öntevékeny”, „ifjúsági” csoportok, hanem jellegük szerint tagozódtak. A férfi-, női-, gyermek- és vegyeskari tagozatokon kívül még a folklór műveket intonáló karok küzdöttek. Az eddigi versenyeken is bevált módszer szerint az első és második fordulónál egyegy meghatározott kötelező számot, a jelen esetben kijelölt Bartók- vagy Kodályművet kellett előadnia a versenyző csoportoknak, kivéve a folklór tagozatban, amelyben indulhattak tetszés szerint választott művek előadásával. Egyébként más könnyítést is adott a rendezőség: a versenyszabályzat a kotta nélkül éneklést nem írta elő, melyet például az 1960-as budapesti nemzetközi Erkel szólóének verseny zsűrije megkövetelt. Élt is a kottából való éneklés jogával az igen kulturált, kitűnően képzett hangvételű Szilágyi Erzsébet nőikar, a hamburgi vegyeskar, sőt a Rádió versenyen kívül szereplő énekkara is. Korhatár sem volt megállapítva, így egyikmásik tagozatban, főleg a férfikarokban, túlsúlyra került az idősebb korosztály, s ha egyegy kórusban olykor „préselőhangok” is akadtak, az nem csökkenti a kórus teljesítményének értékét. Tanulságos az ilyen versenyközönségnek, karénekeseknek, dirigensnek, zeneszerzőnek egyaránt. Okulhat belőle a zeneszerző, hallhatja, hogyan hangzik a valóságban az, amit papíron elképzelt, s a dirigens is buzdítást nyerhet egy-egy mintaszerű vezénylésből. A karmesterek általában kitűnően fegyelmezték „csapatukat”. Alig egy-két kórus, így a szófiai és bukaresti kívánta meg a hangmegadást számaik előtt zongorán, mely bizony kizökkentette kissé a hallgatóságot az ünnepi zenei hét hangulatából. A magyar énekkarok sikere kétségkívül fejlett kórusirodalmunknak is köszönhető, fia a német kórusok teljesítménye kissé lemaradt nagyszerű szimfonikus zenekaraik mellől, annak oka talán erőtlen literatúrájukban rejlik. Az ünnepségek változatos, érdekes műsora dicséretet, elismerést érdemel, mert a mieink is, és a külföldi együttesek is a XX. század terméséből válogatták a java műveket. Bőségesen szerepeltek fiatal magyar zeneszerzők kompozíciói is. A nemzetközi zsűrinek, melynek elnöke Farkas Ferenc volt, nem könnyű feladat jutott, amikor annyi kiváló együttes között válogatott. Emiatt volt kénytelen sok díjat megosztani, mert a kitűzött 15 díj sem volt elegendő az igazságos jutalmazásra. Az eredmények így alakultak: A gyermekkori versenyben: 1. Sumeni kórus, 2. Komlói zenei általános iskola és a debreceni Bányai zenei általános, 3. Miskolci zenei általános. Nőikari versenyben: 1. Szegedi Tömörkény Gimnázium és Szakközépiskola, 2. Budai Juventus, 3. Miskolci zeneművészeti szakközépiskola. Férfikari versenyben: 1. Budapesti munkásőrség énekkara, 2. Bukaresti G. Danga, 3. Budapesti HVDSZ Liszt Ferenc énekkara. Vegyeskari versenyben. 1. Veszprémi városi kórus, 2. Hannoveri kórus. 3. Hallei akadémiai és rostocki egyetemi kórus. Folklór tagozatban. 1. Szófiai könyvtári és Veszprémi énekkar. 2. Rostocki egyetemi, leningrádi és OKISZ énekkar. 3. Hamburgi Monteverdi és Miskolci zeneművészeti szakközépiskola énekkara. Dr. Sonkoly István KÖRSZÍNHÁZ (A BNV lengyel pavilonban) MILTON: ELVESZETT PARADICSOM Főszereplők: Kohut Magda, Venczel Vera, Esztergályos Cecília, Gór Nagy Mária, Bitskey Tibor, Balázs Samu, Kozák András, Szénási Ernő, Vállai Péter. Rendezte: Kazimir Károly Előadások: Július 10., 11., 13., 16., 17., 18., 19., 33., 34., 25., 26., 30., 31. Augusztus 1., 2. Az előadások fél 8 órakor kezdődnek. A jegypénztár telefonja: 223—640. A legrangosabb európai nyári nemzetközi zenei táborba, Weimarba utazott szerdán a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola hét tanára. Európa legnevesebb zeneprofesszorai tartanak előadásokat, s a kéthetes programban több koncert is szerepel. Augusztusban az ausztriai Baumbergben rendeznek nemzetközi zenei tábort, amelynek tíznapos programjában szombathelyi fúvószene-tanárok vesznek részt. .Csütörtök, 1970. július 9. A BOLDOGSÁG HÁZA" a szentendrei bábkiállításon A magyar vásári bábjátékok, a század első felében oly népszerű népligeti bábszínház hangulatát nemcsak a teátrumi játékok előjátékaként rendeződő móka Vitéz Lászlójelenete idézi most Szentendrén, hanem egy kiállítás is, amely a művelődési házban nyílt meg. Látogatói az egykori hatalmas tölcséres gramofonon pergő lemezek magnóra vett zenekíséretében barátkozhatnak a 200 kiló spenótot felemelő erőművésszel, a zsonglőrrel, a kötéltáncossal, a néger cintányéros párral, Sen Tsang ■ kínai táncművésszel, Jang Tagore indus lábegyensúlyozóval, az alakját különös trükkökkel pillanatonként változtató bohóccal, spanyol, hollandi, skót, francia és kínai táncospárral, a bikaviadal részvevőivel — és társaikkal. Bábu-mesevilág Itt ül — a Kemény család egykori előadásának eredeti díszletei között . A fülemile Péter és Pálfa, itt van Csipkerózsika, Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas . A koldus és királyfi bábugárdája, és itt kergeti el a gonosz ördögöt Vitéz László híresnevezetes palacsintasütőjével a népligeti bábszínház színes, villanyhajtásos miniatűr-makettjében. S ha egy kíváncsi gyermeklátogató megrántja a csengőt, itt csilingel Keményék bábszínházának konferansziéja. Polcokon pihennek, békésen egymás mellett, rendőrök és csavargók, uralkodók és alattvalók, ördögök és angyalok — bábuk: az ember ősi jelképei, karakterek különös sűrítői. „A valóságból mesét és a meséből valóságot tudnak csinálni" — hirdeti az 1916-os Szent István heti népligeti ünnepség plakátja, amely „a boldogság házába” invitálja a gyerekeket és felnőtteket Egy népművészet története A népi bábjátszást Magyarországon meghonosító dinasztiák, a Kemény és a Hincz család apai-nagyapai öröksége látható itt Ládákban eltöltött másfél évtizedes kényszerpihenő után kerültek erre a kiállításra, amelyet a Magyar Színházi Intézet Színháztörténeti Múzeuma rendezett a szentendrei hetek alkalmával. A ma már Európa-szerte kivesző mutatványos vásári bábjátszás hazai történetéről mesélnek ezek a díszletek közé, színpadra és polcokra helyezett, illetve falon függő bábuk, a vitrinekben látható kellékek — a többi között a fából, faragott paprika, uborka, sonka, puska, harapófogó — valamint a fényképek és mindenféle írásos dokumentumok. Köztük a Pestvidéki Királyi Ügyészség 1912-ből kelt határozata, amely egy bábu eltűnése körüli nyomozásra tesz pontot, mondván: „a gyanúsítottak a lopás elkövetését beismerték, bűnvádi eljárás alá azonban nem vonhatók, mert tettük elkövetésekor életük 12. évét még meg nem haladták”. A magyar népi bábjáték hőse, a csintalan kalandjairól híres Vitéz László csak e század elején született meg; ismert európai testvérei, a német Kasperi, az orosz Petruska, az angol Punch, a francia Guignol, az olasz Pulchinella és a török Karagöz mind idősebbek. A fejlődő magyar városokba, nagyobb községekbe elvetődő német és cseh-morva bábjátékosok hozták el hozzánk az idegen kultúrák művészetét, kezdetben természetesen elsősorban a német és a szlovák anyanyelvű városi lakosság megértésére számítva — mondja a kiállítás egyik rendezője, Belitska-Scholcz Hedvig, a Színháztörténeti Múzeum muzeológusa. S a másik rendező, Óhidy Lehel, a bábszínház művésze folytatja a történeti visszapillantást. — A Magyarországon letelepedett Korngut-Kemény család szakított a többi német bábjátékosra jellemző erzgebirgei hagyománnyal, és a Vitéz László-figura megteremtésével jellegzetesen magyarrá vált. A nagyapa, Korngut Salamon már az 1870-es években rendszeresen tartott az ország különböző helyeinek vásárain „dal, testgyakorlás és művészeti előadásokat, mint cirkuszos, mutatványos és bábtáncoltató”. Az apa, idősebb Kemény Henrik bábszínháza a századfordulón hosszabb-rövidebb ideig a Hűvösvölgyben, a Városligetben, majd a Népligetben működött. A tízes években a vándorélet keserűségei elől Amerikába menekült, a honvágy azonban hamarosan hazahozta. Ekkor, 1913-ban alakította meg apjával a később oly sok vidám percet, felejthetetlen szórakozást nyújtó népligeti bábszínházát Columbia magyar mechanikai színház elnevezéssel. . Gyermekbűvölő — A családból került ki a bábszínház egész személyzete: darabíró, játékos, kellékes, bábu- és díszlettervező — meséli ifjabb Kemény Henrik, e művészet ma már egyetlen eleven őrzője és továbbfejlesztője, a bábszínház nívódíjas művésze, a szentendrei játékoknak is paravánmögötti Vitéz Lászlója. A darab cselekményének egyegy jelenetében tehát egyszerre két-három bábunál több nincsen a színen. A színpad lehetőségei ugyanilyen takarékosságot kívántak; gyakran a legkülönbözőbb szerepet ugyanaz a játékos „mondta el” élesen, tisztán megkülönböztethető hangokon. Hagyományt éltet ez a kiállítás. Ezt a hagyományt élteti, teljesíti ki ifjabb Kemény Henrik. Kivételes átéléssel játszik a kis táskaszínpad paravánja mögött. Játéka ma is elbűvöli a gyermeket, megigézi a felnőttet. Kívánhat-e nemcsak kiállítás, de művészet — ennél többet? Heimann Ildikó NAPLÓ Július 9 A szegedi Dóm tér színpadán szerdán első alkalommal helyezték el a Csipkerózsika díszleteit. A Csajkovszkijbalett — mint ismeretes — a novoszibirszki opera és balettszínház 100 tagú együttesének vendégjátékában kerül színre július 10-én, 21-én és 22-én. A most elkészült díszleteket Sz. M. Janovics — az OSZSZK érdemes művésze — tervei alapján állítottak össze a szabadtéri játékok műszaki szakemberei. A San Sebastian-i nemzetközi filmfesztivál harmadik napján nagy sikerrel mutatták be Igor Talankin szovjet rendező Csajkovszkij-filmjét, amelynek főszerepét Inokentyij Szmoktunovszkij játssza. és A Metropolitanben kezdte meg amerikai vendégszereplését kedden a Mojszejev-együttes. A világszerte népszerű szovjet társulat negyedik alkalommal lép most fel az Egyesült Államokban. Az V. Balatoni Nyári Tárlatot július 12-én, vasárnap délben nyitja meg Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes a keszthelyi Balatoni Múzeumban.A A 20. nyugat-berlini filmfesztivál hivatalos része véget ért, az ismeretes zsűribotrány miatt a hivatalos díjakat nem osztották ki. A filmkritikusok és az újságírók mégis átadták díjukat — mindkettőt Roy Anderson svéd rendező Szerelmi történet című filmjének.