Magyar Nemzet, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

Tudományos Figyelő Befejeződött a Magyar Tudományos Aka­démia idei tudományos ülésszaka. Bízvást elmondhatjuk: a magyar tudomány méltó seregszemléje volt a X. kongresszus előtt. Sajátosságait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy mindenekelőtt a tudománypolitikai irányelvek megvalósítása útján történt elin­dulás első sikereit tükrözte. A magyar nép azt várja a tudománytól, hogy minél nagyobb hatásfokkal szolgálja társadalmi igényeit, s a lehető legteljesebb mértékben teljesítse azokat a feltételeket, amelyek magasabb életszínvonalának elérésé­hez szükségesek. Mindezek a kívánságok nem jelentik és nem is jelenthetik azt, hogy be­zárult volna a kapu az előtt a kutatás előtt, amely kezdetben főként az ismeretszerzés céljait szolgálja, és csak felfedezéseivel tor­kollik bele olyan folyamokba, amelyek köz­vetlen energiát adó szakaszok előtt hömpö­lyögnek. Természetes, hogy jelentős összege­ket áldozunk alapkutatási célokra, emellett azonban fő törekvésünk, hogy a tudományos eredmények termelőerőként való hasznosulása a lehető legrövidebb idő alatt történjék meg. Lassan másfél éve, hogy napvilágot lát­tak a párt Központi Bizottságának tudo­mánypolitikai irányelvei. Ezek az irányelvek — elmondhatjuk — ma már elevenen hat­nak és behálózzák tudományos életünk egé­szét. A tudománypolitikai irányelvek szelle­mét tükröző ülésszakot főként az jellemezte, hogy komplex témákat tűzött napirendjére, olyan kérdéseket, amelyeknek megoldása tár­sadalmi igény is, s csak összefogott erővel sikerülhet. Ilyen volt például Az ember és környezete — a bioszféra című téma. Elő­adásai, a korreferátumok sok olyan vonatko­zását ölelték fel a mindennapi életnek, ahol valamelyes javulás is emberek tízezreinek jelent könnyebbséget. Az Akadémia tudományos ülésszakára az is jellemző volt, hogy az akadémikusok mel­lett az eddiginél sokkal nagyobb mértékben jutottak szóhoz az Akadémián kívüli intéze­tekben működő kutatók, tudósok. És az ér­deklődés is minden eddigit felülmúlt. Nem­egyszer bizonyultak szűknek a mégoly tá­gas előadótermek is. Nagy számban vettek részt az előadásokon fiatal szakemberek. A Magyar Tudományos Akadémia idei ülés­szaka abban is különbözött az eddigiektől, hogy megrendezésében sokkal inkább, mint eddig, a kollektivitás elve érvényesült. A már említett bioszféra témáért nem keve­sebb, mint kilenc osztály vállalt felelősséget. Ez a rendezésbeli kollektivitás ismét csak aláhúzza a tudománypolitikai irányelveknek azt a már megvalósított igényét, hogy a tudományos testületet mentesíteni kell a szakigazgatás mindennapi gondjaitól. Ez a mentesítés — az ülésszak is bebizonyította — már érezteti jótékony hatását. A Magyar Tudományos Akadémia üléssza­kán felvetett témák olyan sokrétűek, hogy még puszta felsorolásukra sincs elég hely. A szocialista tudattól a szilárdtestfizikáig és az immunológiától az élelmiszertudomá­nyokig megannyi területet pásztáztak fény­sugarak. A felvetett problémák a X. kong­resszus fényében új megvilágítást kapnak s az új, negyedik ötéves terv küszöbén látjuk meg igazán, mennyit kell még tennünk meg­oldásukra, népünk jólétének emelésére. Mostani összeállításunkban az ülésszak né­hány előadására térünk vissza. A szocialista társadalom teljes felépítésének lehetséges koncepciói A szocialista elosztás, annak tudati tükröződése és fejlődése témakörben, a „Jövedelem­­­fogyasztás” szekció keretében tartott korreferátumot Somo­gyi Zoltán, az MTA Filozófiai Intézetének tudományos mun­katársa, A szocialista társa­dalom teljes felépítése, és a szocializmus mint életforma címmel. Az előadás abból indult ki: a X. pártkongresszus tézisei megállapítják, hogy hazánk­ban a mezőgazdasági nagyüze­mi termelés általánossá válá­sával lényegében befejeződött a szocializmus alapjainak le­rakása. Az elkövetkező szakasz fő feladatként a szocializmus teljes felépítését jelöli meg, ami az elkövetkező időben a gyakorlati tevékenység irány­jelzőjévé fog válni. Tapaszta­lataink alapján ugyanis a szo­cializmus teljes felépítését nem foghatjuk fel valami gyorsan és automatikusan le­zajló folyamatnak, vagy kam­pány feladatnak. A fogalmak tisztázása Milyen feladatok hárulnak ebből következően ideológu­sainkra? Ki kell dolgozniuk a szocializmus felépítésének exakt fogalmi kritériumait. Ennek sok feltétele ma még hiányzik. A szocializmus alap­jának lerakását a mezőgazda­­sági nagyüzemi termelés álta­lánossá válásához, a falu és a város közti gazdasági kapcso­lat maradéktalan kiépüléséhez, a szocialista tervgazdaság egé­szének átfogó, kiegyensúlyo­zott működéséhez, az extenzív iparosítási szakasz lezárulásá­hoz köthetjük. Ezek ma már többé kevésbé világosan, egy­értelműen meghatározott fo­galmak. A szocializmus teljes felépítésével kapcsolatosan azonban még nem rendelke­zünk az exaktság ilyen fokán álló kritériumokkal. Fellelhe­tők ugyan bizonyos határjel­zők, de az még nem világos, hogy ezek azonosak-e a szo­cializmus teljes felépítésével, s ha nem, akkor milyen vi­szonyban vannak azzal. Somogyi Zoltán két határ­kőre gondol. Az egyik a fej­lett tőkés országok elérése és túlhaladása az egy főre jutó termékmennyiség és a munka­termelékenység területén, a másik a szocialista életmód kialakítása, az emberek min­dennapi életének átformálása, a szocialista—kommunista hu­manizmus, a közösségi szel­lem, az öntevékeny, alkotó munka ideáljai szerint. Konzumtársadalom ? Az első célkitűzés — a fej­lett kapitalista országok bizo­nyos mutatókban való utol­érése és túlszárnyalása — egy­oldalúan mennyiségi absztrak­ció. Még nem tudhatjuk, mi­lyen módon és milyen irány­ban determinálja majd a szo­cialista termelést, a társadalmi és politikai viszonyokat. Még nem dőlt el, hogy a feltéte­lezett termékbőség elméletileg egy, a mai fejlett kapitaliz­muséhoz hasonló fogyasztási struktúrát hoz-e létre s ez­által egy konzumtársadalmi magatartást határoz-e meg a termékbőséget élvező szocia­lista ember részéről. Vagy: a szocializmusban, fejlődése so­rán egy, a mai kapitalizmusé­tól minőségileg eltérő fogyasz­tási struktúra fog-e kialakul­ni. Ez utóbbi esetleg a szo­cialista elosztási rendszernek a termelőapparátustól való vi­szonylagos függetlenségére tá­maszkodva a kapitalizmus em­berének a fogyasztással szem­beni attitűdjétől eltérő maga­tartásmódot és fogyasztási el­várásrendszert alakítana ki a szocializmus országaiban. Ennek a kérdésnek az el­döntése a termelési-elosztási­­fogyasztási struktúra, a terme­lés, az elosztási rend, a fo­gyasztási struktúra viszonylagos autonómiájának kérdését is felveti. Az összefüggések fel­derítése nélkül nem lehet ál­lást foglalni az első kérdés­ben. A másik „határkőként” szol­gáló kritériumot illetőleg az előadó szerint éppen fordított a helyzet, mint az első kérdés­ben. A szocializmus életmód­ját illetően már eljutottunk bizonyos minőségi meghatáro­zásokig, de csak absztraktam Nem tudjuk, és nem is tud­hatjuk, hogy a humanizmus, a kollektivizmus és az alkotó munka kritériumaiból kiindul­va egy szocialista életforma az anyagi javak mekkora bőségé­nek esetében, a munka ter­melékenységének milyen fo­kán, milyen ütemben, a fo­gyasztás mekkora mértéke és milyen strukturáltsága mellett, milyen elosztási és felhalmo­zási arányok esetén realizál­ható. Három „előkoncepció"­ Eszerint a szocializmus tel­jes felépítéséről csak lehetsé­ges koncepciók körvonalazha­tók. Somogyi Zoltán szerint három ilyen lehetséges „elő­­koncepciót” lehet az ideológiai élet és a cselekvés gazdag anyagából megfogalmazni. Ezek az előző korszak fel­adatait kísérő vitákban és te­vékenységekben halvány ide­ológiai tendenciákként jelent­keztek. Az első ilyen tendencia ab­szolutizálja a szocialista élet­mód, a szocialista mindennapi tudat jelentőségét. Ez a felfo­gás lappangó formában ná­lunk is létezik. A másik lehet­séges koncepció a fejlett kapi­talista országok termelési mu­tatók terén való utolérését ab­szolutizálja. Az előadó részle­tesen ismertette ezeknek az „elméleteknek” mibenlétét, majd a harmadik tendeciára tért rá. Lényegében a két utóbbi hallgatólagos feltételezéssel szemben született meg az el­múlt évek vitáiban az a né­zet, amely a termelési folya­matok optimalizáció­jának a társadalmi viszonyok humani­zálásával való összefüggését emeli ki, rámutatva e kettő egymásra utaltságára, kölcsö­nös feltételezettségére. E fel­fogás érvei meggyőzőek lehet­nének, mert egy elvont meny­­nyiségi szemléletű termelés és termelékenységnövekedés, il­letve az elvont minőséget megragadó humanizálási tö­rekvés egyoldalúságait bírál­ják. A probléma ott jelentke­zik, hogy a szocializmus tel­jes felépítésének szakaszában nemcsak e kölcsönös feltéte­­lezettséget kell látnunk, ha­nem mibenlétét is. Tehát az ideológusok feladata — Somo­gyi véleménye szerint — az lesz, hogy a termelőerő-fej­lesztés és a termelési viszo­nyok átformálása közötti ösz­­szefüggés szerkezetét elemez­zék. A marxi társadalomtudomá­nyoknak ilyen és még sok más, eddig tisztázatlan kérdés kidolgozásával meg kell te­remteniük az elméleti bázist, hogy az elkövetkező feladat, a szocializmus teljes felépítése megvalósításához hatékonyab­ban járuljanak hozzá. A személyi jövedelmek „láthatatlan” újraelosztása E cikk szerzője, a Gazdaság­­kutató Intézet osztályvezetője, kérésünkre cikk formájában összegezte az ülésszakon el­hangzott előadását. KÖZISMERT, hogy a mi vi­szonyaink között egy-egy csa­lád életszínvonalát nemcsak és nem elsősorban az határozza meg, hogy mennyi a családfő „hivatalos” keresete, hanem és főleg az is, hogy mennyi a csa­lád összjövedelme és hogy ab­ból hánynak kell megélni. Az is köztudott, hogy a hivatalos fő- és mellékállásokból szer­zett fizetésen kívül számos ágazatban és szakmában jelen­tős lehetőség van „láthatatlan”, azaz statisztikailag-pénzügyi­­leg megfoghatatlan, ellenőriz­hetetlen jövedelmekre. Ilyen „láthatatlan” jövedel­mek elsősorban a személyi szolgáltatásokért nyújtott kü­lön „jutalmak” (a „hálapénz”, a „csúszópénz”, a „borravaló” stb.), de ide sorolhatók még a nem hivatalos lakossági szol­gáltatásokból („fusizásból”) stb. származó pénz és termé­szetbeni jövedelmek is. A kö­vetkezőkben e „láthatatlan” jövedelmek első nagy csoport­járól lesz szó. A téma közgazdasági nagy­ságrendjének összefoglaló ér­tékelését éppen az teszi lehe­tetlenné, hogy alig van vala­milyen támpontunk, amelyhez kapcsolódva számszerű követ­keztetést vonhatnánk le. En­nek hiánya a közvéleményben olyan végletes következteté­sekre is vezet, hogy a lakosság összjövedelmének igen tekin­télyes részét teszik ki e „látha­tatlan” keresetek. A részlete­sebb vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy e „láthatatlan” jövedelmek aránya a lakosság összes jövedelmén belül nem jelentős. AZOKBAN A SZAKMÁK­BAN, amelyekben közismert, hogy e külön „jutalmaknak” kisebb-nagyobb szerepük van, a láthatatlan jövedelmek évi összege mintegy 2—3 milliárd forintra tehető, ami a lakosság 150 milliárd forintos összes jö­vedelmének 1,5—2 százaléka. Igaz, hogy ez az összeg a „lát­hatatlan” jövedelmek alsó ha­tára, mert csak az általánosan elfogadott „borravalós” szak­mákat és a külön jövedelmek­nek is inkább csak az alsó ha­tárát vettük figyelembe. Ami azonban a lakosság összes ki­adásában nem különösen nagy összeg, az a „borravalós” szak­mák dolgozóinak „hivatalos” jövedelmét esetenként jelentő­sen növeli. Milyen hatása van és milyen következményekkel jár a sze­mélyi jövedelmek e „láthatat­lan” újra­elosztása? Azzal, hogy átcsoportosítja a jövedelmek egy részét, meg­változtatja a jövedelmi ará­nyokat, módosítja az egyes ágazatok, szakmák jövedelmi rangsorát. Közismert, hogy „a borravalós” szakmákban a hi­vatalos fizetés nem valami nagy, vagy legalábbis jóval ki­sebb, mint az azonos képesí­tést igénylő, hasonló szakmák átlagkeresete. Ilyenformán a „borravalós” szakmák a hiva­talos kereseti ranglétra alsóbb fokán helyezkednek el. Beszá­mítva azonban a „láthatatlan” jövedelmeket is, több lépcső­fokot is átlépnek, számos ha­sonló szakmát megelőzve. Ma már szinte elfogadottá vált e szakmák alacsony fizetésének indoklásául, hogy „ott úgyis van borravaló”. „Egyes foglal­kozási ágakban dolgozók mun­kabérének megállapításánál már eleve számításba veszik a borravaló címén elért jövedel­meket s ezzel a borravaló igényléséhez mintegy legális alapot teremtenek.” (Dr. Zol­tán Ödön: A borravaló szám­bavétele egyes jogviszonyok­ban, Magyar Jog, 1969 októ­ber.) Részben ez a magyarázata annak is, hogy a hivatalos ke­reseti ranglista nem azonos a vagyoni differenciálódással. Más szavakkal: a vagyoni kü­lönbségek sok esetben nem magyarázhatók, nem indokol­hatók a hivatalos fizetési diff­e­­renciákkal. A JÖVEDELMEK „láthatat­lan” újraelosztása kétszeresen is megváltoztatja az egyes ré­tegek fogyasztási szerkezetét, és végső fokon a lakosság össz­­fogyasztásának összetételét is. Az aki adja, valójában annyi­val többet költ szolgáltatások­ra, mint amennyit a statisztika kimutat. 1968-ban pl. a lakos­ság összesen 22 milliárd forin­tért „vásárolt” szolgáltatást. Figyelembe véve csupán e 2—3 milliárdos „láthatatlan” szol­gáltatási „felárat”, ez az összeg 10—15 százalékkal több. És természetesen még nagyobb a szolgáltatások aránya annál a rétegnél, amelyik a borravalót adja. Amelyik viszont kapja, annál elsősorban az áruvásár­lás aránya emelkedik, az előb­bi rétegek vásárlásainak terhé­re. A jövedelmek „láthatatlan” újraelosztásának jelentős szo­ciális következményei is van­nak. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a nyugdíjat és a táp­pénzt a „borravalós” szakmák­ban is csak a hivatalos fizetés alapján állapítják meg. Ezért az ilyen dolgozó jövedelme be­tegség és nyugdíj esetén zuha­násszerűen csökken. (E szak­mákban természetesen a jutal­mak, prémiumok, a nyereség­­részesedés, de a jövedelemadó, tagdíjak stb. összegét is hiva­talos fizetés alapján számolják ki.) . . JOGGYAKORLATUNK már évekkel ezelőtt szembetalálta magát ezzel a „szociális igaz­ságtalansággal” és bírósági szerveink egy területen hatá­rozott álláspontot alakítottak ki. Figyelemre méltó, hogy ez az állásfoglalás nem az állam és az egyén közötti vitákban, hanem az állampolgárok egy­más közti peres ügyeiben dönti el a borravaló beszámíthatósá­­gának kérdését. Bírósági gya­korlatunkban ugyanis az az egyértelmű álláspont alakult ki, hogy a tartásdíjak megíté­lésénél figyelembe kell venni a borravaló összegét is. Végül pedig szociális ellent­mondásokat és visszásságokat szül a borravaló be nem szá­­míthatósága minden olyan fi­zetési kötelezettség esetén, amelynek az alapja a nyilván­tartott, hivatalos kereset. Pél­dául: a bölcsődei­ napközi dí­jak, egyetemi szociális ösztön­díj, vagy az állami, szövetke­zeti lakások odaítélése stb. A jövedelmek „láthatatlan” átcsoportosítása jelentős ha­tással van a közvéleményre is. Mivel — mint említettük — semmiféle áttekintésünk nincs, hajlamosak vagyunk néhány kirívó példa ismeretében a túl­zásokra, és egyes szakmák, ágazatok összes dolgozó,­ an­nak alapján megítélni és sok­szor el is ítélni. Különösen hajlamosak erre azok, akik a szokásosnál is jobban rá van­nak szorítva e „szolgáltatások” igénybevételére. A beteg éppen akkor kénytelen „hálapénzt” adni orvosának, amikor táp­pénzt kap, bevétele csökkent és kiadásai egyébként is meg­haladják az átlagos szintet. Ennek folytán bizonyos el­lentét, szembenállás alakul ki e külön kereseti lehetőségek­kel rendelkező és nem rendel­kező rétegek között. A problé­ma visszásságát még csak fo­kozza az a tény, hogy olykor kínos és kényelmetlen adni és legalább ugyanilyen kínos és kényelmetlen kapni, és még ami ennél is rosszabb, kérni, vagy kiprovokálni. Kínos és kényelmetlen adni már csak azért is, mert nincsenek sem a formákra, sem a nagyság­rendekre kialakult szabályok. Akik adják, gyakran úgy gon­dolkoznak, hogy szerényebb jövedelmükből kénytelenek ál­dozni annak, aki úgyis jóval többet keres, mint ő. Sokan pedig, akik kapják, lényegében lealázónak tartják, de alacsony fizetésük mellett rá vannak kényszerítve, hogy elfogadják. Nem véletlen, hogy a hálapénz átnyújtásakor a következő for­mula alakult ki: „Nem akarom megsérteni, de ...” Ezt a „rétegellentétet” fo­kozza az is, hogy a köztudat bizonyos szakmákat szinte már „védetté” nyilvánított. A köz­vélemény szerint ugyanis egyes szakmákban azért korlátozzák a felvételt — és a kapacitás bővítését —, hogy a külön jö­vedelmek ne csökkenjenek. ELLENTMONDÁST szül a külön jövedelmek lehetősége az egyes szakmákon belül is. Eléggé ismert, hogy az orvo­soknak csak egy része juthat hálapénzhez. Ez az „orvos­tár­sadalmon” belül is ellentmon­dásos rétegeződést eredmé­nyez. Ugyanakkor a közvéle­mény nemigen tesz különbsé­get orvos és orvos között. Az is világos, hogy a több­letjövedelem lehetősége és haj­szolása olykor sajátos élet­­szemléletet alakít ki azon ága­zatok dolgozóiban, amelyek­ben hiányos, szűk a kapacitás, ezért az igénybevevők sorban­­állnak. És az igénybevételt nem elsősorban a szükségletek határozzák meg, hanem a fel­ajánlott anyagi előny. A tágabb értelemben vett és — ny­ugodtan mondhatjuk — a jövedelmeknek ez az egyre in­kább fokozódó és szélesedő „láthatatlan” újraelosztása mindezeken túlmenően még azt a veszélyt is magában hor­dozza, hogy a sokasodó példák nyomán közvéleményünk oly­kor általánosító következteté­seket von le szocialista gazdál­kodásunkat illetően is. A szol­gáltatások terén kétségtelenül meglevő „hiánygazdálkodást” általánosítják. S nem értik, miért nem tudják megoldani e szakmák dolgozóinak bérezé­sét,­­miért kényszerítik borra­való formájában valamiféle adózásra a lakosságot. Nem ér­tik, miért tűrik el egyáltalán a jövedelmek „láthatatlan” új­raelosztását, amely ellentétben áll a szocialista közerkölccsel. Be kell vallanunk, hogy e véleményeknek sok tekintet­ben igazuk van, hiszen eseten­­kén hivatalosan és jogilag el­ismerjük a „láthatatlan” jöve­delmeket. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy e néhány gondolattal va­lójában csak felvázoltuk a té­mát. A számítások, a fogal­mak, a következtetések jelle­gükből adódóan maguk is el­nagyoltak. Már csak azért sem lehet e témát egy cikk kereté­ben pontosan és részletesen ki­fejteni, mert az a valóságban sokkal bonyolultabban, sokol­dalúbban és ellentmondáso­sabban jelentkezik. De bár­mennyire is bonyolult és el­lentmondásos a jövedelmek e „láthatatlan” újraelosztásának rendszere, egyre halaszthatat­lanabb az igazságos rendezés napirendre tűzése. Nyilas András tudományos érdekességek Az Androméda-köd­ben nyolc új csillagot fedeztek fel szovjet csil­lagászok, amelyek közül néhány a csillagrendszer szélén van, het­venöt fényév távolságra a köz­ponttól. 4* Kétszáznegyvenmillió telefon­­előfizetője van a világnak. Ezek naponta körülbelül egymilliárd­­szor hívják egymást. Az NSZK-ban gyártott személy­­gépkocsikba átlagosan harminc kilogramm műanyagot „építenek” be. A tendencia az, hogy a jövő­ben minél több fémet műanyag­gal helyettesítsenek. Úgy számít­ják, hogy 1975-re egy autóban át­lag ötven kiló műanyagot hasz­nálnak majd fel. Óriási léptekkel nőtt a japán autógyártás. Az idén előrelátható­lag öt és fél millió autó készül el. A japán autógyárak úgy terve­zik, hogy 1975-ig az autótermelés felét Japánon kívül adják el. A legtöbb japán autót az Egyesült Államokban veszik meg. A jugoszláviai Sibenik környé­kén arra a megállapításra jutot­tak, hogy a bauxitgy­ártás alkal­mával keletkező vörös iszap növe­li a búza terméshozamát. Ezen a vidéken 32 százalékkal több búza termett azokon a vidékeken, ahol a parcellákat vörös iszappal szór­ták be. 1,8 millió­ nyugatnémet márkát követel a 33 éves amerikai James Finley az egyesült államokbeli ohiói hatóságoktól. Kártérítési igényét azzal indokolta, hogy ő, mint néger — kórházban kapott gyógyszerek hatására — hirtelen fehér lett. Az orvosok ezt a je­lenséget Vitiligo néven ismerik. A bőr ilyen festékanyagzavarának oka még nem egészen ismeretes. 'f' A göttingeni egyetemi klinika röntgenológusai új készítménye­ket próbáltak ki a gyomor- és bőr­­vizsgálatoknál. Ilyen vizsgálatokat a közeljövőben az eddiginél gyor­sabban lehet majd elvégezni, ugyanis a kontrasztanyag gyor­sabban halad át az emésztőcsa­tornán. A haladást gyorsító anya­gok nemcsak megrövidítik a vizs­gálat idejét, hanem csökkentik a sugárzásterhelést, ugyanakkor a röntgenfelvételek minőségét nem befolyásolják. Új hormont fedezett fel a hous­toni Baylor egyetem kutatócso­portja, amely az agyalapi mirigy működését szabályozza. Az agy­alapi mirigy feladata — többek között — a növekedésért, szapo­rodásért és anyagcseréért felelős hatóanyagok termelésének ellen­őrzése. Az újonnan felfedezett szabályozó hormon szerkezete — noha már régóta kutatják — vi­szonylag egyszerű, s mestersége­­se­l is előállítható.

Next