Magyar Nemzet, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-07 / 56. szám

3 VASÁRNAPI KÖNYVESPOLC vmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiimiiiiiimitniinttiiniiiiimiimitiiiiiiiiiiiimitiiiriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiuiiiiismiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiimiiiiiiHiiiiKiimi iiiiiíiuiiíiiiiiiiiíiiííij iiimimiiiiiiitstKiimcíniiiiinHiiiiniuiuiiiiiiniinniiiiiiiminiiiimMmimiiimumHiiiattmHitiimiiiuiiiiniiiuiiiiiiniiifniiiiiiiiiiiimmn IKARUSZ FIAI Ungvári Tamás esszéi E É­­ppenségge! Mm könnyű és nem hálás feladat olyas­valakinek a könyvét recen­­zeálni, aki e sorok írójánál ré­gebben és gyakrabban ír ugyanezeken a hasábokon. Ki­vált nem, ha az illető könyve olyan jó könyv, mint Ungvári Tamás esszéinek gyűjteménye, az Ikarusz fia. Az­ olvasó óhatatlanul azt hiszi: az el­ismerésnek legalábbis egy ré­sze merő kollegialitásból fa­kad. Ungvári azonban nem szorul rá erre — nem is szen­vedhetné: éppen ő, aki eb­ben a könyvben közreadott tanulmányaiban is olyan szi­gorúan szól egyes kritikusok , kritikátlanságáról. Eleinte úgy tűnik, Ungvári mindent tud: esszét, irodalom­­­történeti tanulmányt, portrét, önéletrajzi vonatkozású tár­cát, majdnem -novellát írni. Aztán szerencsére kiderül, hogy a helyzet nem ilyen sú­lyos; az összképből magasan kiemelkednek az esszék és az esszéisztikus portrék. Minden okét szolgálja. A néhány ol­dalas, egyébként roppant szó­rakoztató karcolatok éppúgy, mint az aprólékos filológiai gonddal készített tanulmá­nyok. És néhány közepesen sikerült részletelemzés termé­szetes köreibe hozza az egész gyűjteményt, igazi értékei eb­ben iss összefüggésbe® bon­takoznak ki. E­bben a természetes közei­ben és közegben, ebben a jó értelmű elfogultságot va­lósággal­­megkövetelő irodal­mi, közéleti szférában igazán virulensek Ungvári esszéi, só szellem szabad ötletei”. Ám amennyire szabadak szellemi­ségükben, amennyire szerte­ágazóak témájukban és gaz­dagok bizonyítóanyagukban, annyira szigorúak logikájuk­­­ben, abban, hogy egy­­ponto­­­­san meghatározható vezérelv szolgálatában születtek. Ezek a könyvön áthúzódó vezérmotívumok is emberkö­zelségükkel igazán meggyő­zőek. Például, mindaz, amire a gyűjtemény címe — Ikarusz fiai — is utal, mindaz ami a modern tudományok huma­nizálásával, eredményeinek a hétköznapi életbe, a minden­napok költészetébe való be­építésével kapcsolatos. „A laikus és a természettudo­mány" című esszében, amely a kötet egyik legjobb darab­ja, novellisztikus tehetséggel és tudós elemzéssel tárja fel egy fontos tudománytörténeti tény, a kettős hélix golyós­­­ pálicikás modelljének Crick és Watson angol tudósok által történt fontos felfedezésével kapcsolatosan, hogy milyen ritka és szenzációs ennek a nóvumnak az egyik szerző önéletrajzi, írásában találha­tó költői megfogalmazása. .. Amit Watson felfedezett — írja Ungvári — az csak­ugyan az élet, nemcsak a DNS alakjában, hanem abban is, hogy egy regényíró bátor­ságával visszalopta a tudo­mányba, amit a szédületes fejlődés elűzni kényszerült. A szemléletességet, az érzékszerv üzenetét, a látást, a tapintást­, a szaglást, ahogy a kezével hajlítja a DNS drótjait, s ahogy a DNS hipotézisét éppúgy tulajdonítja a csigalépcsőnek, a lányoknak, a bornak, mint Charnraff és társai fontos hoz­zá­j­árulásának .. .* Ezzel az ellenpéldával vi­lágít rá találóan Ungvári, hogy milyen kor: korunk termé­szettudományos felfedezései­nek többségébe­n egymás mel­lett él a tudomány és a köl­tészet A klasszikus­ és az ókor e tekintetben megvalósí­tott ideális, állapotát tudo­mány és költészet együttélé­sét, áhítja, követeli és bonta­ná ki abban az­­És az idő nem áll meg..című tanul­mányban, amelyet­ 1969-ben Cambridge-ben olvasott fel, s amelynek befejezésében az előbbiekkel összehangzóan ezt írja:­­ az időnek mint ob­jektív kategóriának a felfo­gása elvezethet minket az anyagi világ egységének gon­dolatához, és ebben az egysé­ges világban a tudományok és a művészetek közös disz­ciplínájának. Mielőségében is.* A természettudományok mű­velőivel és önmagával szemben támasztott magas kö­vetelmények feljogosítják Ungvárit arra, hogy (némi ön­kritikával fűszerezve) magas­ra állítsa a mércét korunk kritikája és kritikusai előtt. Amikor „A kritika tévedései” című sorozatban össztűz alá veszi a recenzensek közhe­lyeit, a reprezentatív fogal­mát, a mindig eleven hagyo­mányokat, a merev és zárt periódusfogalmakat, logikusan jut arra a követ­keztetésre, hogy az így önmagát kalodába záró bíráló természetszerűleg veti el a tehetséget, a min­denkoron alapvető tényezőt Ungvárinak, akárcsak egyik kritikus­ ideáljának. George S­tein ennek az adott fogalmak felülvizsgálata a legfőbb szen­vedélye. Inkább deduktív tí­pus, aki az általános jelensé­gekből)­ indulva jut el, az egyes esethez. A már említett csé­széken kívül ezt példázza töb­bek között „A hétköznap mí­toszai”, ,és csak metafiziká­ja" a „Trágárság és irodalom” cí­mű tanulmány is. Jóllehet az egyesből az­ általános felé mu­tató, induktív módszerű,, tehát jellegzetesen filológiai dolgo­zataiban (Babits, Móricz, Ka­rinthy, Füst, Laczkó Géza) is számos részletértést található, és Gelléri tanulmánya, különö­sen az elemzés, a beleélés ki­tűnő ötvözete, mégsem , ezt érezzük a szerzó igazi műfajá­nak. Úgy is mondhatnánk:­ át­fogó kérdéseket tárgyaló ér­tekezéseivel szántó önmagát tromf­ólja le. Megint csak ezemében van azonban a kortárs írók portréinál. A személyesség, a mértéket tartó szubjektivitás neo­ csak közte és az adott író, hanem az író és a közönsége között is szilárd hidat ép­ít Ungvári (akárcsak­ az­ éltele méltatott George Steimner) „kérdez­i ha a válaszokat nem is találja meg, kíváncsi­sága, helyzetjelentése pontos” s a műveket a helyükre teszi, az írókat, közelebb hozza. Mint például Déry Tiborról, Zenk Zoltánról, Vas Istvánról, Bóka Lászlóról, Kolozsvári Grand­­pierre Emilről írott tanulmá­nyaiban, de főként a kiemel­kedő értékű Örkény-elem­zésé­ben, ahol nemcsak azt világít­ja meg, hogy a Lila tinta író­ja egy ironikus szituáció ré­vén egy kis komédiában mi­ként tükrözi a történelem nagy drámáját, hanem a Macskajá­ték kapcsán az irónia felemás érzéseket bemutató szerepét , szenvedélyt és konvenciót, érzést és reflexet megkülön­böztető jellegét, kvalitatív eszközvoltát, a dolgok és em­berek minőségét mérő tulaj­donságát is felfedi. Ennek az­ írásnak a zárószakaszában, amikor a novellaformálás elő­készítő szakaszának nehézsé­geiről, és Musilt idézve, a megragadás hirtelen erejéről, az előkészített fordulatot vá­ratlannak feltüntető gyors írói mozdulatról beszél Ung­vári és azt írja, hogy „a két ellentétes erőt csak a jó mű­vész jelkép teremtő látomása foghatja egybe”, ami idézetek­kel magyarázható ugyan, de laboratóriumban nem állítható elő —, akkor nemcsak arról tesz tan­úságot, hogy a rokon­­lélek-író műhelyében mozog a legotthonosabbai­. Hanem egy­szersmind elárul sok mindent a maga esszéiről módszeréből; továbbá mintha csak azt is feltárná ami az Ikarusz fiai repesszenseie­k, ismertetőjé­nek-magyarázói árak- munká­ját megnehezíti. Már bevezetőben gyertük, hogy éppenség­gel a«« hálás és nés® kökö­­styű feladat egyik újságíró­társunk könyvét recenzeálni. Kivált ha olyan jó műről van szó, mint Ungvári Tamás esz­­szégyűjteménye, az Ikarusz fiai. Az olvasó azt hiheti, me­rő kollegialitásból­ kapott a könyv dicséretet. Ám csak, az hiheti, aki magát a tanul­mánykötetet nem olvasta (Szépirodalmi Kiadó.) Baris András Héber L­ászló illusztrációja F. Uszpenszkij Krokodil klub cumi meséjéhez, amely a Móra Könyvkiadó és az uzsgorodi Kárpáti Kiadó közös gondozásában jelent meg. Külső körön Baráth Lajos regénye Baráth Lajos könyvéből megtudhatjuk, hogy a futók élete sem fenékig tejföl. Nem­csak a fárasztó tréning, az ön­megtartóztató életmód miatt nem az, hanem a vetélytársak, a szó szerinti értelemben vett konkurrencia — az együttfu­tás — miatt sem. Egy csöndes, szerény, inkább­ gátlásos, mint öntelt fiú — tehát nem a gon­dolati sémáinkból előugró ti­pikus élsportoló .— Akáczos Béla, például roppant nagy szorgalommal rója a köröket. Útközben­ már víziókat lát, szeme káprázik, lába össze­­csuklani készül, de nem adja fel a küzdelmet. Pontosabban: mégis meghátrál azon a ver­senyen, amelyen a „nagyme­nők” is indulnak, és ahol tré­nerének előzetes utasítása sze­rint nem szabad még megmu­tatnia igazi­­ oroszlánkörmeit. Egy újabb, versenyen azonban nem képes már fegyelmezni magát, benyomul a belső kör­be, a nagyok, az erősek közé — aztán hirtelen kitántorul a külső körbe és összecsuklik. Lehet, hogy sohasem lesz töb­bé futó belőle. Az eset vilá­gos, a kiváltságukat féltő ügyesebbek végleg lerúgták a futópályáról Akáczos Bélát Talán a történetnek ebből a rövid összefoglalásából is ki­tűnik, hogy­ Baráth Lajos nem kizárólag sportregényt írt, no­ha a kisváros sporttársadalmá­nak remek rajza önmagában is találó és plasztikus. A könyv példázata azonban ennél jóval szélesebb: azokról is szól, akik tehetségük, rátermettségük el­lenére sem juthatnak be a bolyba, az élmezőnybe, mert könyökök és lábak sürgetően kitaszítják őket az élet külső köreibe. Félreérthetetlen indu­lat feszíti Baráthot, amikor a vidéki lapszerkesztő fiát, vagy a többi nagyhangú futót, ököl­­vivőt veszi tollával célba, ugyanakkor a tehetséges b író ebben az érdekes, okos könyv­ben egyértelműen a jogtalanul mellőzöttek, a tehetségükkel élni nem hagyott emberek ol­dalára áll. Van a könyvnek még egy síkja, amely erősíti a sport­példázat hatását: biblikus tör­ténetet sző Baráth Lajos Aká­­czos Béla sikereinek,­ kudar­cainak lapjai közé. Dávid és Absolon tragikus végű harcát. Ott mai és egykorú fiúk, itt apa és fia ősi küzdelme mu­tatja, hogy külső és belső kö­rök között az utat néha nem könnyű megtalálni. Erőteljes, tömör regény a külső körön: egy gondolkodó és tapasztalt író vallomása azokról, akik megérdemelnék, hogy rövid- és hosszútávon is győztesek le­gyenek, és hogy ne szorulja­nak ki a küzdőtérről. (Szép­­irodalmi Könyvkiadó.) (S- J.) JAMES NGUGT Búcsú az éjtől Gyáva-e csakugyan Njoroge, James Ngugi­­kenyai író Bú­csú az éjtől című regényének szánni való hőse? Ez a tehet­séges fekete fiú tehet-e arról, hogy a kenyaiak szabadság­­mozgalmát ti­pró fehér önkény kettétöri a tanulmányait, el­szakítja szerelmesétől, megrit­kítja a családját, megannyi szenvedést zúdít az emberek­re, küzdeni kényszeríti őket, némelyeket árulóvá tesz, má­sokat hőssé, megint másokat gyávává , vagy talán óvatos­sá, félrehúzódóvá, zárkózottá? A könyv szinte tőmondatok­kal jellemez, mégis igen finom árnyalatokat érzékeltet. Az európai olvasó számára külö­nösen érdekes fölfedezni isme­rős vonásokat és fölfigyelni eltérő mozzanatokra, így a könyvben is sok mindent meg­határoz a háború, mégis meny­nyire más, ahogyan a fehérek háborújából hazatért kenyaiak emlékeiket, idézik­,. Az eltérő vonásokkal együtt, részben ép­pen azokból fakadóan az, em­ber szabadságvágyának s föl-­ falé törekvésének egysége bon­takozik­ ki Nyugi kitűnő köny­véből. „Mert a fehér az fehér” — mondja egy ízben Njoroge. .— „De ha a fekete a fehér em­ber módjára viselkedik, az rossz és durva dolog” Ebben az értelemben mindnyájan le­hetünk fehérek és feketék. Az ember akkor hű emberségéhez, ha bátram teszi, amire­ hivatott, s ■ nem szegül ellene ■ az övéi­nek. (Európai Könyvkiadó) VASZILT­J ARDAMATSZKI 3 Grant hívja Moszkvát Ardamatszki­ népszerű ka­­landregényíró a Szovjetunió­ban. A Grant hívja Moszkvát a Honvédő Háború egy egysze­rű hőséről szól, a frontvonal mögött felderítő és ellenálló munkát végző tisztről, őszinte és hiteles a kép, amit megraj­zol. (Kozmosz Könyvek.) KŐSZEGI IMRE Összkomfortos Robinson Sajátos humorú írás Kőszegi Imre fantasztikus regénye, az összkomfortos Robinson. Egy furcsa feltaláló még furcsább kalandjait meséli el a könyv, viaskodását a gépekkel, mene­külését előlük, s végül, játéko­san, hogy mindez csak képze­let, álom, talán éppen rém­álom, hogy rádöbbenjünk, a legfontosabb az ember. Har­sány ez a történet, olykor ri­kító is, szórakoztató és mulat­ságos, meggyőző érvelése azon­ban csekélyebb, mint groteszk humora (Móra Ferenc Könyv­kiadó.) TASNÁDI KUBACSKR ANDRÁS Óriások birodalma Az őskori óriásállatok vilá­gáról szól, és az ősikor kutatói­­ról Tas­nádi Kubacska András könyve, az Óriások birodalma. A szerző maga is tett kutató­­utatkat, és személyesen ismert más kutatókat, de nemcsak azok a részei élményszerűek a könyvnek, amelyekben a maga tapasztalatáiól szól Tizenkét éven felülieknek érdekes, iz­galmas és tanulságos olvas­mány, minden kalandregény­nél jobb­­ez a könyv. (Móra Könyvkiadó) Kut­ak földje Új magyar versantológia Finnországban A­z első érzés, amely Anna- Maija Raittila finn költő­­nő mai magyar antológiájának (Kaivojen maa — Kutak föld­je, Kirjayhtyma, Helsinki 1970) olvastán hatalmába kerített, a meglepetés öröme volt. Nem a megjelenés ténye okozta ezt, jó ideje tudtam már, hogy ki­adják, hanem az a kép, aho­gyan mai költészetünk megje­lent előttem, milyen nagyszerű vonulatai vannak háború utáni költészetünknek, micsoda csú­csai! Ezt éreztem finnül olvas­va most az ismert verseket, túlzás nélkül állíthatom: kon­­geniális átültetésben. Anna- Maija Raittila méltó köntös­ben nyújtotta át a finn olvasó­­közönségnek újabb verstermé­­sünk javát: huszonöt száza­­dunkbeli magyar költő 197 versét. A magyar líra finnországi útja nem volt túlságosan sze­rencsés. Néhány múlt századi próbálkozás után költészetünk ismeretlen maradt rokonaink között és csak a húszas-har­mincas évekbe® fedezte fel Ottó Manninen s fordított előbb Petőfi-verseket, majd lefordította (tegyük hozzá: ki­tűnően) a Toldit és a Toldi es­téjé­t. 1952-ig ismét nagy szü­net következett, ekkor vékony­ka antológia látott napvilágot Arvo Turtiainen szerkesztésé­ben: a Vapauden tület (A sza­badság lángjai), ebbe a kötet­be azonban csak Petőfi Arany, Ady, József Attila néhány ver­se került. Költészetünk bővebb bemutatása még váratott ma­gára A hatvanas évek végén azonban (alighanem az 1968- ban Stockholmban megjelent Sex ungerska poeter című, Thinsz Géza szerkesztette kö­tet hatására) a finn irodalmi élet egyszerre érdeklődni kez­dett irántunk. Hannu Iiauno­­nen és jómagam Parnasso­­beli fordításai is ezt bizonyít­ják (Taunonen fordította pél­­­dául Juhász Ferenc A szarvas­sá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című versét, kitűnően). Ilyen előzmények után, 1970 ben két magyar antológia is napvilágot látott. Az első: a Madách-fordító Toivo Lyy Un­­karin lyyra (Magyar líra) cí­mű könyve. Noha Lyy antoló­giája terjedelmében meglehe­tősen nagy, mintegy 400 oldal, a súlyt klasszikus líránkra he­lyezte s a közölt 227 versből élő költészetünket mindössze 29 vers képviseli Ezt a hiányt pótolja a Kutak földje, a Kaivojen maa, Rait­tila modern válogatása. Anna- Maija Raittila vérbeli lírikus. Érzékenysége, nagy mesterség­beli tudása avatta jeles műfor­dítóvá s ennek köszönhető, hogy szinte a könyv teljes anyaga egyenletesen magas színvonalú. Ha csúcsokat pró­bálnék kiemelni, ezt főként Illyés-, Csoóri-, Juhász-, Nagy-, Szécsi-fordításaival tenném. Véleményem szerint ezek a legsikerültebbek, majd­nem hibátlanok. Néhány nagy Illyés-vers (Anyánk, Nem me­nekülhetsz, Bartók, Alvó asz­­szony, Látogatók) mellett Nagy László (Tájkép magammal, Ki viszi át a Szerelmet, Bartók és a ragadozók, Menyegző), Szécsi Margit három remeke (November, Karnevál, Levél a kórházba), Csoóri-versek (Rejtsétek el a csodát. Aztán, Késői sírfelirat, Ki akarom hagyni) tündökölnek. Raiztila fordítói kvalitásait mi sem bi­zonyítja jobban, mint hogy megbirkózott a talán legna­gyobb feladattal is és szinte hiánytalanul mentette át finn­re Juhász Ferenc olyan ver­seit, mint­ a Történelem, vagy a Babonák napja, csütörtök,­ amikor e legnehezebb. Mert ez az, ami talán leg­közelebb áll a finn költői lé­lekhez, ez a Juhász­—Csoóri— Nagy—Szécsi-típusú költészet az, amely minden valószínű­ség szerint sikert arat, s talán hátat is fog a finn líra életére. E költők alapvető előnye, hogy az ebben az antológiában kö­zölt legtöbb versük rímtelen, vagy laza rím­elésű és így a hagyományos, kötött verseié­­­től elszokott finn olvasót könnyebben meghódítja. Egy fordító­ módszerével el­lentétben Raittila -elsősor­ban a gondolat, a kép pontos interpretálására, átmentésére törekszik. Ahogy Hannu Lam­­nonen Lyy antológiájáról a Parnassá­ba írt bírálatában észrevételezte, Lyy fordítói vi­lága a forma szentélye. A szö­veghűség terhére is hajlandó pontos, szép rímeket, azonos metrumokat keresni. Baszu­la elgondolása, törekvése látha­tóan eltér ettől: fordításai épp ezért pontosabbak s mert iga­zán éli, átéli a verset, nemes izzásunk is. Csoóri­ fordításai­­ban egyáltalán nem. Juhász fordításaiban elvétve találunk (akkor is laza) nmeket. És mindez egy csöppet sem zava­ró. Még csak az sem mond­ható, hogy zavarja, vagy meg­bontja a hangulatot. Mindez nem jelenti azt per­sze, hogy Baszu­la szűkölködne formai eszközökben, hiszen egyik remeklése éppen 111 gős Gyula Bartókja és ebben a versben a szerző méltó társa­ként kongeniális élményt nyújt, a hatalmas víziót bírja átlényegítő erőve. Verselésé­­nek egyik fontos tényezője, hogy eredetiből fordít — szem­ben Manninennel és Lyyvel akik nyers fordításból dolgoz­tak —, s így közvetlenebbül kapcsolódik be a magyar vers áramába. A kutak földje esete bizo­nyítja, hogy olykor sze­rencsés gondolat ha egy mű­fordító mutatja be egy másik nép költészetét. Hiszen a Kutak földje esetében Raittila könnyebb helyzetben volt, mint Lyy. Neki huszonöt—har­minc év verstermését kellett megszólaltatnia hét évszázad hangjai helyett És mert élet­korával, modern szemléletével és költői eszközeiben tökélete­sen azonosulni tudott e hu­szonöt költő világával, szándé­ka hiánytalanul sikerült Egyetlen hiányt érzünk Rait­tila magyar versei után: va­jon mikor születik meg köny­vének magyar megfelelője a modern finn líra hazai antoló­giája? Jávorszky Béla A HÉT KÖNYVEI AKADÉMIAI KIADÓ: Juhász Gyula Összes Művei. I CORVINA KIADÓ: Henri Perru­che*: Manet élete KOSSUTH KIADÓ: Borsányi György: „Munkáit! Ke nyelhet!** Mauric* Chou­ry: Vive la Com­munel Csató István: A kibernetika. — A/. Információ forradalma V. I. Venin összes Művei. 28 A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának jegyzőköny­ve Magyar szemtanúk a Párizsi Kom­­münről Nemes Károly: a nyugati filmmő­­vészet konfliktusa A. X. Puskás: Magyarország a II. világháború­ban KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, Demográfiai Évkönyv, 1969. Az állami iparban foglalkoztatott munkások létszámösszetétele, munkakörülményei és bérará­nyai MAGVETŐ KIADÓ: Almán Miklós: A látszat valósága Max von der sírün: Két levél Hajnal Gábor: Kalandozáso­k. (Műfordítások) Pákolyz latván: Jeá MŰSZAKI KIADÓ: R. P. Peynman—R. B. Leighton- M. Sanda: Mai fizika. 8. Dr. Léczfalvy Sándor: Kútépítés Sz. V. Szerenczev: Méretezés ki­fáradásra, statisztikai móds­zer­­?ei SZÉPIRODATALT KIADÓ Csontos Gábor*: Kishágom, Na£ne~ tét?? csurk* István ■ Hét tonna dohár Devecseri Gábor Kalauz Homé­roszhoz Galambos Lajos: Azok az álmok Karinthy Ferenc: Három huszár Kónya Lajos: Kicsi a világ Móricz Zsigmond: Pillangó Petri György: Magyarázatok M. számára Radnóti Miklós: Próza Szauder József: Az eetve és az TÁNCSICS KIADÓ: Norman Garr: Vissza a vadonba Palást­ Lászlót !v naplóval a Föld körül

Next