Magyar Nemzet, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
12 Hetven éves Vagyim Ringyin A Szovjetunióban ma ünnepük Vagyim Ringyin Állami-díjas kiváló díszlet- és kosztümtervezőnek, a Szovjetunió népművészének, a Képzőművészeti Akadémia tagjának 70. születésnapját. „A színház — varázslat” — ez Ringyin művészeti hitvallása. Ezjellemzi munkáit, ha „mesés” témájú darabhoz készülnek, de akkor is, ha napjainkról szól, realista megközelítést igénylő díszletekben, kosztümökben. Szívesen szenteli erejét, tehetségét, ihletét olyan előadásoknak, amelyek korukat, a forradalmi tömegeknek a felszabadulásért vívott harcát, a Nagy Honvédő Háború hősi napjait idézik, de éppoly szívesen azoknak is, amelyekben a népi fantáziavilág legendái elevenednek meg. Rengeteg díszlet- és kosztüm tervet készített, különböző időkben, különböző színházaknak, más és más rendezőkkel együttműködve. Első nagy munkája az 1933-ban készült díszletterv Visnyevszkij Optimista tragédiájához. Már ebben erőteljesen kifejeződött, hogy Ringyin új utakat keres és forradalmi romantikus ihletettségű. Terveit és makettjeit a klasszikus szovjet alkotások között tartják számon, az előadást pedig a szovjet színházművészet egyik csúcsaként. Erről a tervről mondta Ringyin: „A dráma hősei lakonikusak és monumentálisak, tehát hasonló színpadképi megoldást kellett keresnem. Ezért választottuk Alekszandr Tajrov rendezővel a színpad fő elemévé az utat, amely a jövőbe visz...” Az egyik kritikus így írt Ringyin díszleteiről: „A lakonizmus, ha valódi, a fokozás rendkívüli eszköze, amely kifejezi a parányban a nagyot, egyetlen momentumban a sokféleséget”. Ringyin sokat dolgozott a szovjet színházművészet kiváló, talán legizgalmasabb egyéniségével, Nyikolaj Chlopkovval. Mindketten mélyen érző, impulzív egyéniségek, akiket vonzanak a nagy alkotói izzást, temperamentumot, merészséget igénylő feladatok. Mindketten kedvelték a politikai aktualitás a komoly témákat, a Shakespeare-drámák filozófiai mélységeit, az antik tragédiákat. Rendkívüli erővel tolmácsolták együtt Shakespeare Hamletjét, Euripidész Médeiájának tragikumát. Együtt vitték színpadra Gorkijnak a munkásosztály forradalmi harcát idéző művét, Az anya operaváltozatát Tyihon Hrennyikov zenéjével. Ringyin 1953-ban lett a moszkvai Nagyszínház fő díszlettervezője. Ebben a színházban és a Kreml Kongreszszusi Palotájának színpadán egy sor opera- és balettelőadás színpadképét formálta meg. A díszletek és a kosztümök szépségét, kifejező erejét tekintve a legjelentősebb munkái között érdemel említést Prokofjev operája, a Háború és béke, Verdi Don Carlosa, Rahmanyinov Paganini című balettje és Rimszkij-Korszakov dalműve, a Mese és láthatatlan Kityezs városáról. Ennek színpadán Ringyin egész gazdagságában életre keltette az ősi Oroszország városképét. A 60-as évek újabb nagy és felelősségteljes feladatokat hoztak Ringyinnek. Ekkor tervezte meg Vano Muradelli: Október, Iván Dzserzsinszki: Egy igaz ember és Kirill Molcsanov: Az ismeretlen katona című operájának díszleteit. Natalia Szokolova, a Szovjet Képzőművészeti Akadémia levelező tagja (APN) STAN ÉS PAN MEG A HÖLGYEK A filmművészet őskorának hősei ismét a közönség előtt Bemutató: JANUÁR 28 Magyar Nemzet BARTÓK BÉLA LEVELE és más érdekes zenei emlékek Komor Vilmos hagyatékában Néhány hónappal ezelőtt hunyt el Komor Vilmos, az Operaház kitűnő karmestere. Halála után a család rendezni kezdte hagyatékát. Kiderült, hogy Komor Vilmos nemcsak a mindennapi munkájában volt rendkívül lelkiismeretes és pontos, hanem emlékeinek összegyűjtésében is. Füzetekbe ragasztva megőrizte például régi hangversenyeinek, mindenekelőtt a 20-as években az Operaház muzsikusaiból alakított kamarazenekar koncertjeinek kritikáit, azután különféle plakátokat külföldön, a Zeneakadémián, az Állatkertben, az egykori Városi Színházban és vidéken tartott hangversenyeiről igen sok becses levelet is megőrzött Komor Vilmos. Ezek közül a legféltettebb kincs egy Bartók-levél, a Falun című kompozíciójának négy női hangra és kamarazenekarra készített átiratával kapcsolatban. „Készséggel engedem át Önnek” 1926. augusztus 9-én írta Szilágyi Dezső tér 4. szám alatti lakásáról Bartók ezt a levelet: „Igen tisztelt Karmester Úr! Júl. 11-i sorait csak most kaptam meg, mert időközben távol voltam Pesttől. A szóban levő művet (magyar címe: „Falun”) készséggel engedem át önnek, szíveskedjék ebben az ügyben az Universal Editionhoz fordulni, akiket a mai postával szintén értesítek erről az ügyről. Lehet, hogy ők időközben a Filharmóniai Társaságnak felajánlották a művet (ha ez így van, akkor ön erről bizonyára már tud is); de ez, azt hiszem, nem baj, mert ezt ön elintézheti a Filh. Társasággal. Kiváló tisztelettel igaz híve Bartók Béla.” . Ez a levél bizonyos zenetörténeti adatokat is módosít. A dr. Ujfalussy József Bartók-monográfájában található műjegyzék még 1926 májusára teszi a bemutatót a Falun című műnek ebből a négy altra készített átiratából, holott a bemutató pontos dátuma 1927. február 14-e volt. A koncertről másnap kritikát közölt a Pesti Napló (Tóth)-aláírással, félreismerhetetlenül Tóth Aladár tollából. A Bartók és Kodály művészete iránt elkötelezett zenekritikus részletes elemzést ad a Falumról, és azokkal a „Brahms iskoláján nevelkedett múlt századbeli fülekkel” vitázik, amelyek számára szokatlanok ezek a népdalfeldolgozások. „Akik azt gondolják, a népdal csak arra való, hogy művelt úri lelkeket bájos naivitásukkal szórakoztasson, azok ne jöjjenek Bartókhoz. Mert itt naivitást találnak ugyan, de világokat teremtő ősi naivitást.” Fjodor Saljapin köszönő levelét, amelyet a nagy orosz basszista a svábhegyi szanatórium levélpapírján 1929. november 30-án írt Komor Vilmosnak, a karmester annak idején — becses emlékként — bekereteztette. Ennek a levélnek — amint a családtól hallottuk — érdekes előtörténete van. A Faust című Gounod-operában Mefistót énekelte Saljapin, Pataky Kálmán volt a címszereplő. Előadás előtt Komor Vilmos megállapodott Saljapinnal, hogy a Rondó esetleges ismétlésénél az élőzenét is vezényli, csak utána énekli az áriát Saljapin. Előadás közben azonban az énekes megfeledkezett a megállapodásról és az ismétlésnél már az előzene közben belevágott az áriába. Le kellett inteni a zenekart. Kínos pillomato következtek, Saljapin roppant ingerült lett. Az előadás szünetében a művész impresszáriója arra kérte a dirigenst, hogy fáradjon, be Saljapin öltözőjébe. Saljapin Pataky Kálmán társaságában fogadta, és így szólt: „Uram, bocsánatát kell kérnem. Valóban úgy állapodtunk meg — tanú rá Pataky művész úr is —, hogy ön az élőzenével kezdi az ismétlést. Nagyon bánt a dolog, és ha óhajtja, akár a függöny előtt is elmondom ezt a közönségnek.” Vajon hány mai világsztár tenné meg ezt? „Én már kezdek félni.” Dohnányi Ernő New Yorkból írt levelet Komornak 1925. április 4-i keltezéssel. Ebből a személyes hangú levélből azért is érdemes idézni néhány sort, mert érdekesen világítja meg a zeneszerző-zongoraművész akkori véleményét a Horthy-rendszer politikájáról. .,A jövő évad nagyobb felét New Yorkban kell eltöltenem, mint a State Orchestra dirigense. Ők az egész évadra akartak, de erre nem tudtam magam elhatározni többféle okokból, amelyek közt a Filharmónia is az egyik. De ha a destruktió nálunk (a szót ne írt, fajvédő értelemben használom) továbbra is oly szép gyümölcsöket fog hajtani, mint az idén, akkor a jövőre nem garantálom, hogy tekintettel leszek hazai intézményekre.” Rácz Aladár, a világhírű cimbalomművész 1944. január 23-án — a dátum itt különösen lényeges! — a karmestert, akit akkor már üldöztek, így szólítja meg levelében: „Kedves Vilmoskám! (Légy szíves, fogadd el tőlem, hogy így szólítsalak, mint akiket szeretek.)” Egy közelgő hangversenyről ír, amelyen régi francia táncot ad elő zenekari kísérettel a cimbalomművész. „Nagyon kedves lennél, ha megírnád, hogy melyik napon lesz a koncert, mert én már kezdek félni! Egyszer olvastam az újságban, hogy egy koncerted alkalmával valaminyilvános főpróba is volt’ (?). Tudod, hogy én ettől iszonyonyodom, és végtelen hálával tartozom Neked, ha engem ilyen dologtól felmentenél.” Pályatársai nevelő-karmesterként is szokták emlegetni Komor Vilmost, ezzel is kifejezve, hogy fiatal korától kezdve a dirigens mindig szíves-örömest foglalkozott a tehetségek önkéntes oktatásával, támogatásával. Az ilyen tehetségek közé tartozott Hyde Guden, a világhírű osztrák koloratúrszoprán-énekesnő is, aki 1947 júniusában Olaszországból írt levelében elmondta, mi történt vele az elmúlt években, azóta, hogy török állampolgársága miatt zaklatták a nácik, és Bécsből el kellett menekülnie. „Ezekben a hosszú években férjemmel gyakorta beszéltünk önről, és ahányszor csak Marcellinát vagy Micaelát éneklem, mindig önre kell gondolnom.” (Ezeket a szerepeket ugyanis Komor Vilmos tanította be a művésznőnek.) „Én is először vezénylem” Több más híres művész, Alpár Gitta, Basilides Mária, Tatjána Menotti, Székely Mihály, Svéd Sándor neve például gondosan megőrzött plakátokról tekint le ránk. Komor Vilmos, aki 1923-tól kezdve a már említett kama-razenekarral nagyon sok modern magyar és külföldi bemutatót tartott — 1923. január 2-án Schönberg Op. 9. jelzésű Kamaraszimfóniáját, 1925-ben Sztravinszkijtól az Egy katona történetét. 1926- ban Kása György Szvitjét, Weiner Katonásdiját, 1927- ben Sztravinszkijnak kis zenekarra írt négytételes Szvitjét mutatta be például, rendszeresen vezényelt szimfonikus hangversenyeket, operaelőadásokat külföldön, az Állatkert szabadtéri színpadán és vidéken is. Egy 1935-ös plakát szerint az Aida nyári állatkerti előadásán Németh Mária, Pataky Kálmán, Svéd Sándor működtek közre. 1933. március 21-én a szegedi Városi Színházban A sevillai borbély előadásán Komor vezényletével Székely Mihály énekelt. Néhány hónappal később, ugyancsak Szegeden a Lammermoori Luciában Tatjána Menotti, a világhírű olasz szopránénekesnő lépett föl. Menotti az előadás előtt remegve mondta a karmesternek, hogy legyen tekintettel rá, mert életében először énekli Luciát. Komor nem szólt egy szót sem, csak az előadás végén vallotta be: „Én is most vezényeltem először a Lammermoori Luciát". Egy 1926. január 25-i zeneakadémiai hangversenyen — amelyre a jegyeket 17—115 ezer koronáért árusították a Thália jegypénztáránál — Alpár Gitta Richard Strauss Ariadne Naxos szigetén című operájából énekelt egy áriát. És Alpár Gitta nevéhez ismét egy emlék fűződik: • Erich Kleiber, a híres német karmester Komor Vilmos lakásán találkozott a művésznővel, ott hallgatta meg, és ennek alapján szerződtette Berlinbe. Zenetudósok munkájára vár mindaz a gazdag levél- és kritikagyűjtemény, plakátanyag, amely Komor Vilmos leányának lakásában gondos rendben fölsorakoztatva megtalálható. Egy újságcikk ebből csupán nagyon halvány ízelítőt adhat, inkább csak fölvillanthatja a karmester egyéniségét és azt a kort, amelyben működött. Erről a munkásságról meghatóan szép levélben emlékezett meg Tóth Aladár, abból az alkalomból, hogy Komor Vilmos 1953-ban érdemes művész lett. (A levél egyébként más szempontból is érdekes: Tóth Aladár, az Operaház akkori igazgatója az augusztus végén Balatonakarattyáról írt levélben részletesen beszámol az Operaház következő évadjáról, énekeseket értékel, és alapos igazgatói programot ad.) Azt írta: „Nekem Te már cím nélkül is régen érdemes művész voltál, és kulturális törekvéseidet már akkor megmutattad, mikor a régi kamarazenekarod élén sorra mutattál be olyan műveket, melyekről a Filharmónia és más hivatalos szervek nagy bölcsen megfeledkeztek T’ Gábor István .tÜSi® Színes, szinkronizált lengyel film Rendezte •• ANDRZEJ WAJDA Költői hangulatú történet a szerelemről és a halálról... Két ragyogó színész Daniel Olbrychski és Olgierd Lukaszewicz atmoszférateremtő alakítása BEMUTATÓ: JANUÁR 20. .Yasirnap, 1972. Január 16. Napirendre kerül az iparesztétika sorsa Egy járókelő mutatta meg a prágai utcán, merre található a csehszlovák iparesztétikai intézet épülete. Valamelyik nap Budapesten a taxi vezetője a fejét rázta az Iparművészeti Tanács említésére: „Annyi mindenféle tanács van, ki ismeri valamennyit?”. A kettős példát a véletlen szülte, és nem is lehet jelentőséget tulajdonítani neki. Könnyen lehet, hogy Prágában az utca embere éppúgy nem ismeri az iparesztétika lényegét, s a legtöbb járókelőnek fogalma sincs arról, hogy ilyen nevű intézet a városban létezik. Az viszont már nem véletlen, hogy a csehszlovák intézet igazgatója, dr. Vcelák, nem értette a kérdést: „melyik iparággal tart fenn közvetlen kapcsolatot az intézet?” Megismételte előző mondatát: „Az iparesztétikai intézet 1964 decemberétől a minisztertanács önálló intézete, amelyet azért létesítettek, hogy az ipari termékek fejlesztésébe az ipari formatervezés is beletartozzék és ezáltal korszerűbb, értékesebb termékeket gyártson az ipar.” Konyhák és városok 1964 óta Csehszlovákiában kormányrendelet határozza meg, hogy a gyártmányfejlesztés fogalmába beletartozik a tárgyak esztétikai megformálása, formai tervezése is. Ez minden iparágra, valamennyi gyárra érvényes. Az intézet szakemberei részt vesznek azokon a tárgyalásokon, amelyeken egy-egy iparág fejlesztéséről döntenek. Központi koordinációs tevékenységet fejtenek ki az egyes iparágak, szakterületek között. Tevékenységük a népgazdaság tervfeladataira, országos célkitűzésekre épül. Az igazgató példaként elmondta, hogy korábban a lakások építésében az építészek és a bútortervezők között hiányzott az összhang. Másutt és mások tervezték a lakást és a berendezést. Megint mások a konyhai bútorokat, gépeket. A tervezők között lényegében semmilyen kapcsolat nem volt és az összhang hiányát csak utólag, a beköltözöttek érezték. Ma két bizottság működik az intézet hatáskörében: az egyik a konyhafelszerelések, berendezések tervezésével és a konyhák építésével foglalkozik. A másik a lakások korszerű, egészségügyi berendezéseivel. Ilyen bizottságokkal alakítják ki a környezet és az ember kapcsolatának más követelményeit is. A fekvőhelyek elhelyezését, beépítését, vagy a lakásban lévő audiovizuális készülékekét. Ilyen bizottsággal kívánják megvizsgálni egy-egy város egészségügyi vagy kereskedelmi hálózatát, ellátottságát, egészen az egyes üzletek, vagy egy-egy kórház berendezésének ideális megtervezéséig. Felemás helyzet Természetesen ilyen komplex tervezői feladat csak úgy lehetséges, ha abban valamenynyi iparág, valamennyi gyártó és tervező részt vesz. Ezért nem értette az igazgató a kérdést. Pedig a kérdés: „Melyik iparággal tart fenn az intézet kapcsolatot” — hazai viszonyok között természetesen hangzik. Nem végeztük el ugyan az ellenpróbát és nem tettük fel körkérdésként a magyar ipar egy-egy szakemberének, a gyárigazgatóknak, nem is számoltuk meg hányan tudnak az Iparművészeti Tanács létezéséről, munkájáról. A válasznak ugyanis nincs gyakorlati jelentősége. A formatervezés, az iparesztétika helyzete és problémája ma már túlnőtt az Iparművészeti Tanács feladatkörén. Túlnőtt a probléma megoldása is. Hazánkban 1948 óta főiskolai, 1971 óta egyetemi szinten folyik az iparművészek képzése. Az Iparművészeti Tanács 1955-ben alakult. Feladatát minisztertanácsi rendelet írja elő. Az Iparművészeti Tanács teremtette meg azt a szervezetet, amely összehangolja a gyártást és az iparesztétika, a formatervezés feladatait,összekapcsolja, összehangolja a művészeti ágak képviselőinek és az ipari szakembereknek a tevékenységét A helyzet felemás voltát mutatja azonban, hogy amíg az utolsó években az iparművészképzés mind magasabb szintre, tavaly egyetemi szintre emelkedett, az ipar és az iparművészet koordináló szervezete, az Iparművészeti Tanács mind jobban elvesztette hatáskörét. Az Iparművészeti Tanács tagjai között ott találjuk ugyan valamennyi ipari tárca képviselőjét, a képzőművészek szövetségének és a kereskedelemnek a képviselőit. Elnöke ma is a művelődésügyi miniszter. A tanács élén titkár áll, akit a művelődésügyi miniszter nevez ki, a szakbizottságok munkáját pedig nálunk szakelőadók végzik. Pályázatok a levegőben A formai felépítés tehát lehetővé teszi, hogy a tanács tevékenységét valamennyi iparágra kifejthesse. *Az első években ez a hatás gyakorlatban is megvalósult. Az Iparművészeti Tanács pályázatot hirdetett, kiállításokat rendezett, kezdetben szakirodalmat gyűjtött és archivált. Az ötvenes évek végefelé azonban tevékenysége egyre inkább elszakadt az ipartól. A pályázatokat továbbra is meghirdette ugyan, megtervezték, eldöntötték, sőt a pályadíjakat ki is fizették. Arra azonban már nem volt lehetősége, hogy a pályázatok további sorsába is beleszóljon, megvalósításukat keresztülverekedje. A tanács tárcaközi összetételű ülései mind ritkábbak lettek. Hat éve egyáltalán nem hívtak össze tárcaközi ülést. A tanács nemzetközi kapcsolatai nem alakultak ki, vagy pedig csak személyes kapcsolatok jöttek létre. A hazai iparművészetről jóformán semmilyen dokumentációs anyaggal nem rendelkezik, így nem vesz részt a nemzetközi dokumentációs cserékben sem. Kire tartozik? Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével sem javult a helyzet. A gyárak még ma is maguk döntik el, hogy termékeiket formaterveztetik-e vagy sem. S mindaddig, amíg a korszerűtlen termékek is vevőre találnak, amíg sokszor egy vállalat önkényesen dönti el, hogy mit kínál a kereskedelem — változásra nem is lehet számítani. Az Iparművészeti Tanács újjászervezése, hatáskörének, jogainak és kötelességeinek a meghatározása halaszthatatlan. Az iparesztétika hazai helyzetét bizonyára nem kizárólag az Iparművészeti Tanács formai, szervezeti felépítése dönti el. Az azonban bizonyos, hogy az Iparművészeti Tanács, vagy iparesztétikai intézet feladatainak, jogkörének kialakításában igen nagy szerepet játszik az, hogy a minisztériumok között hol helyezkedik el, szervezeti felépítése hogyan segíti, vagy hogyan gátolja tevékenységét. Az Iparművészeti Tanács újjászervezéséről sok szó esett eddig is. Javaslattervezetet készített ,a képzőművészek szövetsége, elkészítette feladattervét a tanács jelenlegi titkára is, a Művelődésügyi Minisztérium- az Iparművészeti Tanács jelenlegi felettes szerve — az évek folyamán több ilyen tervezetet is készített. Tudomásunk van róla, hogy rövidesen ismét megtárgyalják a felettes szervek, hogy milyen legyen az Iparművészeti Tanács vagy iparesztétikai szervezet felépítése. Lapunkban szeretnénk a következőkben az illetékesek elképzeléseiről tájékoztatni és példaként szeretnénk olvasóinkat néhány szomszédos ország iparesztétikai intézetének munkájával, jogkörével is megismertetni. Fekete Judit „Üzenet mindenkinek” címmel irodalmi estet rendeznek az I. kerületi tanács művelődési házában (Bem rakpart 6.) január 19-én este 7-kor. Az est házigazdája Baranyi Ferenc, közreműködik Merényi Judit és Kovács P. József előadóművész.