Magyar Nemzet, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-28 / 23. szám

Péatek, 1972.­­janár 28. Két hét Svédországban A modern meg a szülőföld Svédországban jelenleg kö­rülbelül tízezer magyar él és túlnyomó többségük 1956-ban került ki. A diákok befejezték tanulmányaikat, az értelmisé­giek és szakmunkások egzisz­tenciát alapítottak. Legtöbben fiatal férfiak voltak, főleg ta­nult városi emberek. Könnyen tanulták a nyelvet, viszonylag hamar megkapták az állam­­polgárságot, benősültek svéd családokba. Az éghajlatot, az idegen környezetet, a más élet­tempót nem tudták megszok­ni, az eltérő értékrendszert, az érintkezés szinte szertartássá kövesedett szokásait nem tud­ták átvenni máig sem. Pedig a magyarok a „legsikeresebb” bevándorlók közé tartoznak. Alig van olyan hivatás, szak­ma, amelyben a legjobbak kö­zött ne tartanénak nyilván né­hány magyart, a többség pedig mindenütt a jó közepes szinten helyezkedik el Egyesületek és együttesek A magyarok kezdetben ösz­­szejártak, önvédelmi reflexeik ösztönzésére egyesületeket ala­pítottak. Ahogy beilleszkedtek, az egyivású családok baráti együtteseivé töredezett az ot­tani magyarság. Az egyesüle­tek nagy része élettelen kere­tekké meszesedett. Eltűnt az összetartó erő, megszűnt a kül­ső bizonytalanság és elfogyott az indulat, ami értelmet adott volna a valami ellen való szer­vezkedésnek. Soha nem volt olyan céljuk, ami valamiért tömörítette volna őket. (A Svéd—Magyar Filmklub kivé­tel: viszonylag új organizáció; a hazautazásokat szervezi, filmbemutatókat tart, a szülő­földdel összetartó kulturális kapcsolatokat ápolja.) Svédországi magyarjaink közérzetének két alaptényező­je van: a magas életszínvonal elégedettsége és a svéd társa­sági-emberi kapcsolatokkal va­ló elégedetlenség. Félreértés ne essék, a svéd türelmességet, udvariasságot, fegyelmet élve­zik, a mindennapi élet demok­ratizmusát, az egymás iránti tapintatot becsülik. Ugyanak­kor nagy részük tudatában van az eltérő feltételek közt kiala­kult szokások, jellemvonások szinte áthidalhatatlan különb­ségeinek is, és ezektől sokat szenvednek. Egy uppsalai pe­dagógusnő így fogalmazott: A politikai légkör . A svédek más emberek, más az életük dinamizmusa és más a dolgok átélésének mély­sége is. Más idegzetű emberek és nemcsak a felnőttek, már a gyerekek is enerváltak. Nem bírják a konfliktusokat, ösz­­szeroppannak. A férjem na­gyon rendes ember. Amikor elmeséltem neki iskolai konf­liktusaimat, idegesen azt mondta: „Hagyd ott az iskolát, de ne mesélj róla.” Én meg mesélném, de maradok és vé­gig csinálom. Itt minden a praktikus élet, ügyet csinálnak abból, hogy a tojás ötperces le­gyen. Ha férjemnek Magyar­­országon nem ízlett az ebéd egy vendéglőben, el volt ront­va a napja. Itt hiányzik az úgynevezett „üsse kavics” ma­gatartás, amely átsegített min­ket, magyarokat annyi bajon. Izgalmas probléma a szociál­demokraták által kormányzott ország politikai légkörének ha­tása erre a magyarságra. A szocializmust építő Magyaror­szágról mentek el Voltak, akiknek tulajdonából társadal­mi vagyon lett. Mások a Horthy-rendszer elitjéből csúsztak le a társadalmi rang­létra alsó fokaira. Ezeknek az embereknek nem is kis hánya­da kezdetben jobboldali néze­teket hangoztatott. E politikai álláspontok találkoztak a hi­vatalos eszmerendszer anti­­kommunista irányzataival, de más pontokon szembekerültek a svéd polgári demokrácia va­lóságával. E nézeteket legtöbb­jüknél jócskán elkoptatta az elmúlt tizenöt év, jó néhá­­nyuk­nál azonban nem oszlot­tak el, csak betokozódtak. A gazdasági visszaesés, a terjedő munkanélküliség hatásaira ezekben az emberekben feltá­madtak a tetszhalott gondola­tok és határozott jobboldali színezettel jelentkeznek újra. Ezek a­ magyarok most vagy a svéd polgári reakció pártjai­nak tartalékát jelentik, vagy elszigetelődve a svéd élettől, az európai szélsőjobboldal külön­böző helyeken megbúvó, re­­vansra áhítozó osztagaihoz igazodnak. A régi jobboldal nagy része azonban széttörede­zett. A hazautazás lehetősége, a szülőföld, a család vonzása szétfeszítette a kezdeti politi­kai kereteket. Sokan közülük azt mondogatják, hogy „az örök hazába utaznak és nem vesznek tudomást a szocialista rendről”. De ez csupán önálta­tás. Persze, nem lesznek szo­cialisták az itthon belélegzett levegőtől, ám nem járhatnak behunyt szemmel, nem von­hatják ki magukat az itthoni élmények hatása alól. A többség nem politizált. Ki­alakítottak egy „európai ma­gatartást”, amely a divatos svéd nézetek és a magukkal hozott magyar eszmerendszer vegyüléke volt Hazak­üldik a gyereket nyáron a nagymamá­hoz egy kis magyar szóra. Az­tán eljárnak a filmklubba, örülnek a kiutazó magyar mű­vészeknek, megnézik a ma­gyar filmeket Vannak — nem is kevesen —, akik a megszál­lottan beolvadók csoportjába tartoznak, eszelősen vagdalják a gyökereket, melyek őket ma­gyarságukra emlékeztetik. Egy Fischer Annie-koncert vagy egy futballmeccs hatása alatt egy időre mindig felfüggesztik ezt a görcsös állapotot és csen­des perceikben önmaguknak is bevallják, hogy az első gene­rációnak nem levethető ruhá­ja, hanem bőre a magyarság. Jó és rossz A gazdasági nehézségeket svédországi honfitársaink nagy többsége átmenetinek tartja Helyzetüket szilárdnak érzik, nem akarnak változtatni. „Nem lehet minden húsz év­ben újra kezdeni és különben sem vagyunk már tizenéve­sek” — így fogalmazta a szin­te általános véleményt egy Göteborgban élő magyar sport­ember. Ugyanakkor az is álta­lános tapasztalat, hogy a gene­rációs problémák megijesztik, a pornóhullám, a kábítószer­­élvezés terjedése felháborítja őket. Akaratlanul is jobban figyelnek arra, hogyan élünk, mit csinálunk itthon. És az a tény, hogy néhány hetet éven­te Magyarországon töltenek, és ezalatt magasan jegyzett pén­züket költik, jól élnek,­­nem kevés illúziót kelt bennük. Egy malmöi magyar értel­miségi ismerősömtől hallottam a következőket: — Jó a kacsalábon forgó svéd konyha, és rossz a pincé­ből cipelni a szenet, ahogy a régi lakásban Pesten, anyá­­mék még mindig csinálják. Rémesek az unalmas téli esték Svédországban, és csodálatos a baráti környezet melegsége Magyarországon. A kettőt kel­lene valahogy összevegyíteni, az itteni technikai színvonalat és a pesti életformát. Új és ellentmondásos törté­nelmi szakaszba értünk. Sok minden kérdésessé vált, ami azelőtt természetesnek tűnt. A svéd társadalmi-gazdasági élet további menete, az esetleges zavarok vagy a helyreállt biz­tonság, aztán saját fejlődésünk üteme sok meglepetést hozhat és befolyásolhatja a svédorszá­gi magyarok belső helyzetét, a várható mozgásokat. Mindenképpen örvendetes tény azonban a szülőföld és svédországi honfitársaink közt a sokszálú kapcsolatok erősö­dése, amely a következő évek­ben törvényszerűen folytatódik majd. Szántó Miklós Budapest nem „vidék”? Budapestnek van környéke, vonzási területe, vannak elő­városai, van körülötte falu­gyűrű, Budapestnek van „vi­déke”, de Budapest nem „vi­dék”. A fogalmak élesen ha­tárolódnak el. Mit jelent e szó, vidék, mit jelent vidékinek lenni, mi több, vidéken élni? — Vidéki a szegedi, miskol­ci, győri, pécsi, debreceni? — tette föl a kérdést Galamb. — Mindenképpen — feleltek kórusban a többiek. — Vidéki a szentesi, csong­rádi, balassagyarmati, sümegi ember? — folytatta Apó. — Még inkább. Még „vidé­ki­bb”, válaszolták a keserűek. — Meg tudnák határozni szabatosan és pontosan azt, hogy ki számít — vidékinek? — Mindenki. Az ország la­ki­­sságának óriási többsége. Tízmillió közül nyolcmillió. Mindenki, aki nem Pesten él. A helybeli értelmiségi klub­ban helybeli értelmiségiek, orvosok, mérnökök, pedagógu­sok, fiatalok, középkorúak és idősebbek vették körül a Ma­­libu utasait, akik — meghívá­suk alapján — azért érkeztek ide, hogy meghallgassák, s föl­jegyezzék és megírják pana­szaikat. — A vidék a világ vége. Az észre nem vevődés­ állandó ál­lapota. A nihil. A zsák u­­tca — zengték fiatalok és öregek, e szegények, a vidékiek. Próbál­nák ki egyszer a Malibu utasai azt, hogy például az egyik du­nántúli megyében utazgatná­nak, s a megyei újságban ten­nék közzé észrevételeiket. A kutya se tudna a fekete Mali­­buról. Apó hümmögött, Galamb heherészett, K. kuncogott, Csupaszor széles mellel ült a panaszok közt, miután ő tör­­zsökös pesti. — Éltek a kedves utasok valaha is vidéken? — kérdezte egy öreg tanár, ezüstfehér hajzattal, hirtelen piros arccal, kissé belehevülve a vita nél­küli, panaszos beszélgetésbe. Galamb visszaemlékezett Nagyváradra, ifjúsága fényes és göröngyös színterére, Apó Székesfehérvárra, ahol a me­gyei főispán mindig fehér kesztyűben ült roppant tölgy­fa íróasztala mögött, s eléje a helybeli újságíró sohasem me­részkedett. K. eltűnődött Kő­szegen, gyermekévei kisváro­­­­sán és eszükbe jutott, hogy Kőszegtől, Fehérvártól, Nagy­váradtól Budapest irtózatosan messze volt. Szinte földöntúli távolságban, már-már az Ópa­­rencián is túl, valamely szí­nes, talán nem is igaz, mese­beli messzeségben. — Mi sohasem kaptunk filmszerepet. Nem szereplünk a televízió képernyője előtt. Nem veszünk részt szinkron­­gyártásban. A mi arcunk, han­gunk, szavunk nem érdekes. Vidéken élünk — panaszolta egy kitűnő színész. — D. megyeszékhelyen, egyik nagyvárosunkban megrendez­tük azt az orvosi konferenciát, amely a legmagasabb színvo­nalon elemezte az öngyilkos­ság egyéni, idegrendszerbeli, társadalmi okait, az egyén, a környezet, a szenvedélyes­, a káros szenvedélyek és a sérü­lések szerepét az önpusztítás­ban. Mintha meg se rendeztük volna — folytatta egy orvos. — Miért jegyzi meg azt, „mintha meg sem rendeztük volna”? — vetette közbe Ga­lamb. — Egy szó sok, annyi sem jelent meg erről a budapesti sajtóban. Galamb eltűnődött. Eszébe jutottak friss és régi emlékei. Ködképek a múltból. Beszél­getések. Bárhova érkezik, bár­mely kisvárosban érdeklődik, s keres olyan személyt, aki „mindent” tud erről a kisvá­rosról, azonnal ajánlanak neki valakit, aki könyvei, följegy­zései, kiadatlan kéziratai közt ül egy félig befüggönyö­­zött lakásban, s miután Ga­lamb meglátogatja és kifag­gatja, szinte felkiáltani szeret­ne: milyen kitűnő ember! Mi­lyen megszégyenítően sokat tud. Milyen gyöngy a porban. S mennyi gyöngyszem hever a mi szomorú, vidéki magyar portengerünkben, az észre nem vétel, a feledés, a vidékiség kesernyés szorításai között... A panasznap ezzel a­ meg­állapítással folytatódott: — Tessék elolvasni a kül­földre induló hazai küldöttsé­gek névsorát. Pestiek utaznak. Mintha Magyarország nem is volna. Mintha csak egyetlen városállamunk lenne, Buda­pest, s ez a városállam kép­visel minket mindenütt. Galamb megjegyezte, hogy nemcsak Budapest mellőzi a vidéket, a „vidék” is mellőzi önmagát Hangos közbeszólások hal­latszottak. — Hogy ítai önnönmagun­­kat?!... Galamb szelíden beszélte el, hogy egy vidéki nagyváros ve­zetői néhány esztendővel ez­előtt megbízták őt azzal, hogy rajzolja le, beszélje el városu­kat. Írjon könyvet róluk. Ga­lambnak erről a városról min­dent meg kellett tanulnia, hó­napokon át tanulta azt, amit egy helybeli író vagy hírlap­író könyvek nélkül is tudott. A város vezetői azonban azt akarták, hogy „fővárosi em­ber” írjon róluk. Tehát a vi­dék is át van itatva azzal a vidéki fölfogással, hogy vidé­ken nincs alkalmas ember ar­ra, hogy könyvet írjon róluk. Galamb, miután megtanulta és megismerte ezt a várost, öt olyan világhírű professzort fe­dezett föl a város egyetemén, akinek munkáit tankönyvként tanítják az ország határain túl, akik már-már világhírűek. Őket is be akarta mutatni e könyv oldalain. A város veze­tői e világhírességek mellőzé­sét kérték. — De miért? — kérdezte Galamb. — A többi professzor meg­sértődött volna azért, hogy ki­maradt középkorú férfi érkezett a klubba, s mikor leült a ven­déglátók és az utasok közé, a helybeliek közül megjegyez­te valaki: — Ő az egyetlen, akinek si­került ... — Sikerült — micsoda?... — vetette közbe Galamb. — Az érvényesülés — volt a válasz. — Dani barátunk át­vágta a gordiusi csomót és a maga számára megoldotta a vidékiség minden hátrányos kérdését Mikor — érkezésekor — a nevét mondta, e név ismerősen csengett. Apó is bólintott, Ga­lamb pedig visszaemlékezett a középkorú férfi kitűnő tanul­mányaira, amelyeket rendsze­resen olvasott. — Hallgassuk el a nevet, Dani barátunk foglalkozását, azt a hivatást, amelyet gya­korol és azt a szaktudományt, amelyet annyira reménytele­nül képviselt városunkban, eb­ben a „vidéki” városban. Da­ni, kérlek, beszéld el érvé­nyesülésed történetét. „Dani” mosolyogni kezdett, ravaszkás arcán olyasféle vo­nások jelentek meg, amelyek szinte kirajzolták arra turpis­ságait. Azt, hogy ő túljárt a pestiek eszén, ő kitört a vidé­­kiségből. Szétvágta azt a gor­diusi csomót. — Hogyan történt? — kér­dezte Apó. Csupaszőr pedig fényképezni kezdte a csoda­lényt, aki nem panaszkodott, aki nem tetézte meg e külö­nös vidéki panasznapot, ha­nem igen magabiztosan azt beszélte el, hogy lehet, min­denek ellenére is lehet vidé­ken, vidékről érvényesülni. — Belevettem magamat a munkába, tanultam, dolgoz­tam, hivatásomon belül külön szakterületet választottam, A területről szóló tanulmányaim­mal, tudományos dolgozatok­kal bombázni kezdtem Buda­pestet, de munkáimat vissza­küldték, írásaimat senki sem fogadta el, s mikor ezért na­gyon becsavarodtam, egy jó barát megjegyezte, az a te bajod Dani, hogy vidéki vagy.. Ezen elgondolkozott. Hogyan maradhatna vidéken anélkül, hogy vidéki lenne. Úgy kel­lene élni „lent”, hogy közben az ember azt a képzetet keltse, hogy „fent” van. Vidéken úgy lenni, mintha pesti volna. A tudományos ember néhány hetes tűnődés, töprengés után megoldotta a megoldhatatlan­nak tetsző helyzetet. — Újabb tanulmányokat küldtem be, de megváltoztat­tam a címemet. Nevem tucat­név, ilyenből az országban sok ezer van. Nevemet tehát nem cseréltem föl álnévvel. Tanul­mányaimat azonban sógornőm pesti címére küldtem, s sógor­nőm az én nevem, de az ő pesti címe föltüntetésével to­vábbította azokat tudományos intézetekhez, szakfolyóiratok­hoz. — És?... — kérdezte Apó. — Valamennyi tanulmá­nyom megjelent. Vidéken te­hát úgy kell élni, hogy ne le­gyünk vidékiek. Nekem sike­rült ezt a példátlan képletet megvalósítanom. «':#*:*:*.*»**•• k.»·% Barcsi-Ruffy-Kristóf: Lsírd­zások a sebese­bb Via­­ibu­s Vidéken ítiatar Nemzet Salgótarján várossá nyilvánításánál jubileuma Salgótarján várossá nyil­vánításának ötvenedik évfor­dulója tiszteletére csütörtökön a József Attila Művelődési Központban együttes ülést tartott az MSZMP városi bi­zottsága, a KISZ városi bizott­sága, Salgótarján város taná­csa és a Hazafias Népfront városi bizottsága. Az elnök­ségben helyet foglalt Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályvezető­je, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsá­gának elnöke. Részt vett a ju­bileumi megemlékezésen Sal­gótarján két testvérvárosá­nak, a szovjetunióbeli Keme­­rovónak, valamint a szlová­kiai Besztercebányának a kül­döttsége is. Jedlicska Gyula, az MSZMP Nógrád megyei bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi ülésen Salgótarján díszpolgárává választották A. F. Jestokint, az SZKP Keme­­rovó területi bizottságának első titkárát, dr. Perényi Im­rét a Budapesti Műszaki Egyetem rektorát és Magyar Géza Állami-díjas építőmű­vészt 1 Szovjet-francia meteorológiai kísérlet A JZubov professzor,­ szov­jet tudományos kutatóhajó fe­délzetén és a Francia-Guyana partjai közelében levő francia kozmikus kísérleti telepen végrehajtották a „Trópusi haj­nalok” elnevezésű szovjet— francia meteorológiai kísérle­tet Múlt év december 16-án fel­bocsátották a „Veronique” el­nevezésű francia rakétát A „Veronique” fedélzetén elhe­lyezett berendezés segítségé­vel az ionoszférábam az elekt­ronok sűrűségét és a hőmér­sékletet vizsgálták. A Zubov professzor hajó fedélzetéről 170 kilométer magasságba fel­bocsátották az „MR—12” szov­jet meteorológiai rakétát. En­nek a rakétának a fedélzetén is tömegspektrométereket he­lyeztek el — csakúgy, mint a „Veronique”-en —, ami lehe­tővé tette a különböző nap­szakokban végzett mérések adatainak összehasonlítását. A kozmikus meteorológia területén 1967-ben kezdődött a szovjet—francia együttmű­ködés. Azóta az Északi-sar­kon, Hejsza-szigetén évente folytatnak kísérletsorozatokat a sarki légkör tanulmányozá­sára 120—160 kilométer ma­gasságban. Ezeket a kísérlete­ket „MR—12”-es szovjet raké­tákkal és francia tudományos műszerekkel végzik. Huszonöt esetben bocsátottak fel raké­tát és értékes tudományos adatokhoz jutottak a hőmér­sékleti változásokról a sarki légkör felső rétegeiben. Vulkanikus történelme van a Marsnak Felvétel egy kráterről Negyvan kilométernyi át­mérőjű Mars-kráterről adott közre szerdán fotókat a Mari­­ner—9 szonda földi irányító központja. A pasadanai köz­pont képviselője szerint a krá­ter belső falát függőleges for­radások szabdalják, a felszín ráncos és barázdált, s az „el­tűnt anyagot” valószínűleg a Mars-szelek fújták a kráteren kívülre. Törmeléknek a kráter felszínén nyoma sincs. A most készült felvételek, csakúgy, mint a korábbiak, abban a meggyőződésükben erősítették meg a tudósokat, hogy a Marsnak „vulkanikus történelme” van, hasonlóan a Földhöz, ahol a belső izzás vizet juttatott a kőzetből a légtérbe. Ha ez a Marson is így történt, akkor Pasadená­­ban felvetik a kérdést: „Hová tűnt a víz?” A NASA, az amerikai űr­kutatási hivatal holdkőzetmin­tákat adott a Szovjet Tudo­mányos Akadémiának — je­lentették be szerdán. A kőzet­mintákat, amelyeket az Apol­ló—14 űrhajósai gyűjtöttek a Holdon, három szovjet tudós vitte Moszkvába. Mint isme­retes, korábban a NASA ka­pott a Luna—16 szovjet auto­matikus állomás által gyűjtött holdtalajból és mintákat kül­dött viszonzásképpen az Apol­ló—11 és az Apollo—12 asztro­nautái által a Földre hozott kőzetekből. Felmérés a tanácsi munka korszerűsítéséért Az államélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztésé­nek fontos részfeladata a köz­ségi tanácsok igazgatási szer­vezetének ésszerű kialakítása. Ennek elősegítésére kidolgoz­zák­ a községi tanácsok igaz­gatási szervezetének modell­jét. A Közalkalmazottak­ Szak­szervezete és a Tanácsakadé­mia tanácsigazgatási szerve­zési intézetének közös kezde­ményezésében — négy mun­kabizottságban — kiváló el­méleti és gyakorlati szakem­berek vesznek részt. A prog­ram szerint 61 községre kiter­jedő adatfelvételt végeznek, s feldolgozzák az országosan nyilvántartott, illetve besze­rezhető adatokat. A felmérés és a vizsgáló­dás — hangsúlyozzák — nem a tanácsi igazgatási létszám csökkentésére irányul, hanem a munka korszerű feltételei­nek megteremtését, az igazsá­gosabb munkamegosztást, az igazgatási létszám egyenlete­sebb terhelését igyekszik elő­segíteni. 1 t­T » C­7­T 1*T­T Á 7 . ILLYÉS GYULA: _ Rendezte: KAZIMIR KÁROLY ‘ ~ —•* v —„f •—— *—- • — — Ke$s”.th J'jas fr ’em*5 * ’ .z Nagymező utca 22-24 ^ JU* i0. JLj JTÉl JL* jj k? Éj 1 Jr*k 1 i BEMUTATÓ: JANUÁR 28. j

Next