Magyar Nemzet, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-28 / 23. szám
Péatek, 1972.janár 28. Két hét Svédországban A modern meg a szülőföld Svédországban jelenleg körülbelül tízezer magyar él és túlnyomó többségük 1956-ban került ki. A diákok befejezték tanulmányaikat, az értelmiségiek és szakmunkások egzisztenciát alapítottak. Legtöbben fiatal férfiak voltak, főleg tanult városi emberek. Könnyen tanulták a nyelvet, viszonylag hamar megkapták az állampolgárságot, benősültek svéd családokba. Az éghajlatot, az idegen környezetet, a más élettempót nem tudták megszokni, az eltérő értékrendszert, az érintkezés szinte szertartássá kövesedett szokásait nem tudták átvenni máig sem. Pedig a magyarok a „legsikeresebb” bevándorlók közé tartoznak. Alig van olyan hivatás, szakma, amelyben a legjobbak között ne tartanénak nyilván néhány magyart, a többség pedig mindenütt a jó közepes szinten helyezkedik el Egyesületek és együttesek A magyarok kezdetben öszszejártak, önvédelmi reflexeik ösztönzésére egyesületeket alapítottak. Ahogy beilleszkedtek, az egyivású családok baráti együtteseivé töredezett az ottani magyarság. Az egyesületek nagy része élettelen keretekké meszesedett. Eltűnt az összetartó erő, megszűnt a külső bizonytalanság és elfogyott az indulat, ami értelmet adott volna a valami ellen való szervezkedésnek. Soha nem volt olyan céljuk, ami valamiért tömörítette volna őket. (A Svéd—Magyar Filmklub kivétel: viszonylag új organizáció; a hazautazásokat szervezi, filmbemutatókat tart, a szülőfölddel összetartó kulturális kapcsolatokat ápolja.) Svédországi magyarjaink közérzetének két alaptényezője van: a magas életszínvonal elégedettsége és a svéd társasági-emberi kapcsolatokkal való elégedetlenség. Félreértés ne essék, a svéd türelmességet, udvariasságot, fegyelmet élvezik, a mindennapi élet demokratizmusát, az egymás iránti tapintatot becsülik. Ugyanakkor nagy részük tudatában van az eltérő feltételek közt kialakult szokások, jellemvonások szinte áthidalhatatlan különbségeinek is, és ezektől sokat szenvednek. Egy uppsalai pedagógusnő így fogalmazott: A politikai légkör . A svédek más emberek, más az életük dinamizmusa és más a dolgok átélésének mélysége is. Más idegzetű emberek és nemcsak a felnőttek, már a gyerekek is enerváltak. Nem bírják a konfliktusokat, öszszeroppannak. A férjem nagyon rendes ember. Amikor elmeséltem neki iskolai konfliktusaimat, idegesen azt mondta: „Hagyd ott az iskolát, de ne mesélj róla.” Én meg mesélném, de maradok és végig csinálom. Itt minden a praktikus élet, ügyet csinálnak abból, hogy a tojás ötperces legyen. Ha férjemnek Magyarországon nem ízlett az ebéd egy vendéglőben, el volt rontva a napja. Itt hiányzik az úgynevezett „üsse kavics” magatartás, amely átsegített minket, magyarokat annyi bajon. Izgalmas probléma a szociáldemokraták által kormányzott ország politikai légkörének hatása erre a magyarságra. A szocializmust építő Magyarországról mentek el Voltak, akiknek tulajdonából társadalmi vagyon lett. Mások a Horthy-rendszer elitjéből csúsztak le a társadalmi ranglétra alsó fokaira. Ezeknek az embereknek nem is kis hányada kezdetben jobboldali nézeteket hangoztatott. E politikai álláspontok találkoztak a hivatalos eszmerendszer antikommunista irányzataival, de más pontokon szembekerültek a svéd polgári demokrácia valóságával. E nézeteket legtöbbjüknél jócskán elkoptatta az elmúlt tizenöt év, jó néhányuknál azonban nem oszlottak el, csak betokozódtak. A gazdasági visszaesés, a terjedő munkanélküliség hatásaira ezekben az emberekben feltámadtak a tetszhalott gondolatok és határozott jobboldali színezettel jelentkeznek újra. Ezek a magyarok most vagy a svéd polgári reakció pártjainak tartalékát jelentik, vagy elszigetelődve a svéd élettől, az európai szélsőjobboldal különböző helyeken megbúvó, revansra áhítozó osztagaihoz igazodnak. A régi jobboldal nagy része azonban széttöredezett. A hazautazás lehetősége, a szülőföld, a család vonzása szétfeszítette a kezdeti politikai kereteket. Sokan közülük azt mondogatják, hogy „az örök hazába utaznak és nem vesznek tudomást a szocialista rendről”. De ez csupán önáltatás. Persze, nem lesznek szocialisták az itthon belélegzett levegőtől, ám nem járhatnak behunyt szemmel, nem vonhatják ki magukat az itthoni élmények hatása alól. A többség nem politizált. Kialakítottak egy „európai magatartást”, amely a divatos svéd nézetek és a magukkal hozott magyar eszmerendszer vegyüléke volt Hazaküldik a gyereket nyáron a nagymamához egy kis magyar szóra. Aztán eljárnak a filmklubba, örülnek a kiutazó magyar művészeknek, megnézik a magyar filmeket Vannak — nem is kevesen —, akik a megszállottan beolvadók csoportjába tartoznak, eszelősen vagdalják a gyökereket, melyek őket magyarságukra emlékeztetik. Egy Fischer Annie-koncert vagy egy futballmeccs hatása alatt egy időre mindig felfüggesztik ezt a görcsös állapotot és csendes perceikben önmaguknak is bevallják, hogy az első generációnak nem levethető ruhája, hanem bőre a magyarság. Jó és rossz A gazdasági nehézségeket svédországi honfitársaink nagy többsége átmenetinek tartja Helyzetüket szilárdnak érzik, nem akarnak változtatni. „Nem lehet minden húsz évben újra kezdeni és különben sem vagyunk már tizenévesek” — így fogalmazta a szinte általános véleményt egy Göteborgban élő magyar sportember. Ugyanakkor az is általános tapasztalat, hogy a generációs problémák megijesztik, a pornóhullám, a kábítószerélvezés terjedése felháborítja őket. Akaratlanul is jobban figyelnek arra, hogyan élünk, mit csinálunk itthon. És az a tény, hogy néhány hetet évente Magyarországon töltenek, és ezalatt magasan jegyzett pénzüket költik, jól élnek,nem kevés illúziót kelt bennük. Egy malmöi magyar értelmiségi ismerősömtől hallottam a következőket: — Jó a kacsalábon forgó svéd konyha, és rossz a pincéből cipelni a szenet, ahogy a régi lakásban Pesten, anyámék még mindig csinálják. Rémesek az unalmas téli esték Svédországban, és csodálatos a baráti környezet melegsége Magyarországon. A kettőt kellene valahogy összevegyíteni, az itteni technikai színvonalat és a pesti életformát. Új és ellentmondásos történelmi szakaszba értünk. Sok minden kérdésessé vált, ami azelőtt természetesnek tűnt. A svéd társadalmi-gazdasági élet további menete, az esetleges zavarok vagy a helyreállt biztonság, aztán saját fejlődésünk üteme sok meglepetést hozhat és befolyásolhatja a svédországi magyarok belső helyzetét, a várható mozgásokat. Mindenképpen örvendetes tény azonban a szülőföld és svédországi honfitársaink közt a sokszálú kapcsolatok erősödése, amely a következő években törvényszerűen folytatódik majd. Szántó Miklós Budapest nem „vidék”? Budapestnek van környéke, vonzási területe, vannak elővárosai, van körülötte falugyűrű, Budapestnek van „vidéke”, de Budapest nem „vidék”. A fogalmak élesen határolódnak el. Mit jelent e szó, vidék, mit jelent vidékinek lenni, mi több, vidéken élni? — Vidéki a szegedi, miskolci, győri, pécsi, debreceni? — tette föl a kérdést Galamb. — Mindenképpen — feleltek kórusban a többiek. — Vidéki a szentesi, csongrádi, balassagyarmati, sümegi ember? — folytatta Apó. — Még inkább. Még „vidékibb”, válaszolták a keserűek. — Meg tudnák határozni szabatosan és pontosan azt, hogy ki számít — vidékinek? — Mindenki. Az ország lakisságának óriási többsége. Tízmillió közül nyolcmillió. Mindenki, aki nem Pesten él. A helybeli értelmiségi klubban helybeli értelmiségiek, orvosok, mérnökök, pedagógusok, fiatalok, középkorúak és idősebbek vették körül a Malibu utasait, akik — meghívásuk alapján — azért érkeztek ide, hogy meghallgassák, s följegyezzék és megírják panaszaikat. — A vidék a világ vége. Az észre nem vevődés állandó állapota. A nihil. A zsák utca — zengték fiatalok és öregek, e szegények, a vidékiek. Próbálnák ki egyszer a Malibu utasai azt, hogy például az egyik dunántúli megyében utazgatnának, s a megyei újságban tennék közzé észrevételeiket. A kutya se tudna a fekete Maliburól. Apó hümmögött, Galamb heherészett, K. kuncogott, Csupaszor széles mellel ült a panaszok közt, miután ő törzsökös pesti. — Éltek a kedves utasok valaha is vidéken? — kérdezte egy öreg tanár, ezüstfehér hajzattal, hirtelen piros arccal, kissé belehevülve a vita nélküli, panaszos beszélgetésbe. Galamb visszaemlékezett Nagyváradra, ifjúsága fényes és göröngyös színterére, Apó Székesfehérvárra, ahol a megyei főispán mindig fehér kesztyűben ült roppant tölgyfa íróasztala mögött, s eléje a helybeli újságíró sohasem merészkedett. K. eltűnődött Kőszegen, gyermekévei kisvárosán és eszükbe jutott, hogy Kőszegtől, Fehérvártól, Nagyváradtól Budapest irtózatosan messze volt. Szinte földöntúli távolságban, már-már az Óparencián is túl, valamely színes, talán nem is igaz, mesebeli messzeségben. — Mi sohasem kaptunk filmszerepet. Nem szereplünk a televízió képernyője előtt. Nem veszünk részt szinkrongyártásban. A mi arcunk, hangunk, szavunk nem érdekes. Vidéken élünk — panaszolta egy kitűnő színész. — D. megyeszékhelyen, egyik nagyvárosunkban megrendeztük azt az orvosi konferenciát, amely a legmagasabb színvonalon elemezte az öngyilkosság egyéni, idegrendszerbeli, társadalmi okait, az egyén, a környezet, a szenvedélyes, a káros szenvedélyek és a sérülések szerepét az önpusztításban. Mintha meg se rendeztük volna — folytatta egy orvos. — Miért jegyzi meg azt, „mintha meg sem rendeztük volna”? — vetette közbe Galamb. — Egy szó sok, annyi sem jelent meg erről a budapesti sajtóban. Galamb eltűnődött. Eszébe jutottak friss és régi emlékei. Ködképek a múltból. Beszélgetések. Bárhova érkezik, bármely kisvárosban érdeklődik, s keres olyan személyt, aki „mindent” tud erről a kisvárosról, azonnal ajánlanak neki valakit, aki könyvei, följegyzései, kiadatlan kéziratai közt ül egy félig befüggönyözött lakásban, s miután Galamb meglátogatja és kifaggatja, szinte felkiáltani szeretne: milyen kitűnő ember! Milyen megszégyenítően sokat tud. Milyen gyöngy a porban. S mennyi gyöngyszem hever a mi szomorú, vidéki magyar portengerünkben, az észre nem vétel, a feledés, a vidékiség kesernyés szorításai között... A panasznap ezzel a megállapítással folytatódott: — Tessék elolvasni a külföldre induló hazai küldöttségek névsorát. Pestiek utaznak. Mintha Magyarország nem is volna. Mintha csak egyetlen városállamunk lenne, Budapest, s ez a városállam képvisel minket mindenütt. Galamb megjegyezte, hogy nemcsak Budapest mellőzi a vidéket, a „vidék” is mellőzi önmagát Hangos közbeszólások hallatszottak. — Hogy ítai önnönmagunkat?!... Galamb szelíden beszélte el, hogy egy vidéki nagyváros vezetői néhány esztendővel ezelőtt megbízták őt azzal, hogy rajzolja le, beszélje el városukat. Írjon könyvet róluk. Galambnak erről a városról mindent meg kellett tanulnia, hónapokon át tanulta azt, amit egy helybeli író vagy hírlapíró könyvek nélkül is tudott. A város vezetői azonban azt akarták, hogy „fővárosi ember” írjon róluk. Tehát a vidék is át van itatva azzal a vidéki fölfogással, hogy vidéken nincs alkalmas ember arra, hogy könyvet írjon róluk. Galamb, miután megtanulta és megismerte ezt a várost, öt olyan világhírű professzort fedezett föl a város egyetemén, akinek munkáit tankönyvként tanítják az ország határain túl, akik már-már világhírűek. Őket is be akarta mutatni e könyv oldalain. A város vezetői e világhírességek mellőzését kérték. — De miért? — kérdezte Galamb. — A többi professzor megsértődött volna azért, hogy kimaradt középkorú férfi érkezett a klubba, s mikor leült a vendéglátók és az utasok közé, a helybeliek közül megjegyezte valaki: — Ő az egyetlen, akinek sikerült ... — Sikerült — micsoda?... — vetette közbe Galamb. — Az érvényesülés — volt a válasz. — Dani barátunk átvágta a gordiusi csomót és a maga számára megoldotta a vidékiség minden hátrányos kérdését Mikor — érkezésekor — a nevét mondta, e név ismerősen csengett. Apó is bólintott, Galamb pedig visszaemlékezett a középkorú férfi kitűnő tanulmányaira, amelyeket rendszeresen olvasott. — Hallgassuk el a nevet, Dani barátunk foglalkozását, azt a hivatást, amelyet gyakorol és azt a szaktudományt, amelyet annyira reménytelenül képviselt városunkban, ebben a „vidéki” városban. Dani, kérlek, beszéld el érvényesülésed történetét. „Dani” mosolyogni kezdett, ravaszkás arcán olyasféle vonások jelentek meg, amelyek szinte kirajzolták arra turpisságait. Azt, hogy ő túljárt a pestiek eszén, ő kitört a vidékiségből. Szétvágta azt a gordiusi csomót. — Hogyan történt? — kérdezte Apó. Csupaszőr pedig fényképezni kezdte a csodalényt, aki nem panaszkodott, aki nem tetézte meg e különös vidéki panasznapot, hanem igen magabiztosan azt beszélte el, hogy lehet, mindenek ellenére is lehet vidéken, vidékről érvényesülni. — Belevettem magamat a munkába, tanultam, dolgoztam, hivatásomon belül külön szakterületet választottam, A területről szóló tanulmányaimmal, tudományos dolgozatokkal bombázni kezdtem Budapestet, de munkáimat visszaküldték, írásaimat senki sem fogadta el, s mikor ezért nagyon becsavarodtam, egy jó barát megjegyezte, az a te bajod Dani, hogy vidéki vagy.. Ezen elgondolkozott. Hogyan maradhatna vidéken anélkül, hogy vidéki lenne. Úgy kellene élni „lent”, hogy közben az ember azt a képzetet keltse, hogy „fent” van. Vidéken úgy lenni, mintha pesti volna. A tudományos ember néhány hetes tűnődés, töprengés után megoldotta a megoldhatatlannak tetsző helyzetet. — Újabb tanulmányokat küldtem be, de megváltoztattam a címemet. Nevem tucatnév, ilyenből az országban sok ezer van. Nevemet tehát nem cseréltem föl álnévvel. Tanulmányaimat azonban sógornőm pesti címére küldtem, s sógornőm az én nevem, de az ő pesti címe föltüntetésével továbbította azokat tudományos intézetekhez, szakfolyóiratokhoz. — És?... — kérdezte Apó. — Valamennyi tanulmányom megjelent. Vidéken tehát úgy kell élni, hogy ne legyünk vidékiek. Nekem sikerült ezt a példátlan képletet megvalósítanom. «':#*:*:*.*»**•• k.»·% Barcsi-Ruffy-Kristóf: Lsírdzások a sebesebb Viaibus Vidéken ítiatar Nemzet Salgótarján várossá nyilvánításánál jubileuma Salgótarján várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulója tiszteletére csütörtökön a József Attila Művelődési Központban együttes ülést tartott az MSZMP városi bizottsága, a KISZ városi bizottsága, Salgótarján város tanácsa és a Hazafias Népfront városi bizottsága. Az elnökségben helyet foglalt Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. Részt vett a jubileumi megemlékezésen Salgótarján két testvérvárosának, a szovjetunióbeli Kemerovónak, valamint a szlovákiai Besztercebányának a küldöttsége is. Jedlicska Gyula, az MSZMP Nógrád megyei bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi ülésen Salgótarján díszpolgárává választották A. F. Jestokint, az SZKP Kemerovó területi bizottságának első titkárát, dr. Perényi Imrét a Budapesti Műszaki Egyetem rektorát és Magyar Géza Állami-díjas építőművészt 1 Szovjet-francia meteorológiai kísérlet A JZubov professzor, szovjet tudományos kutatóhajó fedélzetén és a Francia-Guyana partjai közelében levő francia kozmikus kísérleti telepen végrehajtották a „Trópusi hajnalok” elnevezésű szovjet— francia meteorológiai kísérletet Múlt év december 16-án felbocsátották a „Veronique” elnevezésű francia rakétát A „Veronique” fedélzetén elhelyezett berendezés segítségével az ionoszférábam az elektronok sűrűségét és a hőmérsékletet vizsgálták. A Zubov professzor hajó fedélzetéről 170 kilométer magasságba felbocsátották az „MR—12” szovjet meteorológiai rakétát. Ennek a rakétának a fedélzetén is tömegspektrométereket helyeztek el — csakúgy, mint a „Veronique”-en —, ami lehetővé tette a különböző napszakokban végzett mérések adatainak összehasonlítását. A kozmikus meteorológia területén 1967-ben kezdődött a szovjet—francia együttműködés. Azóta az Északi-sarkon, Hejsza-szigetén évente folytatnak kísérletsorozatokat a sarki légkör tanulmányozására 120—160 kilométer magasságban. Ezeket a kísérleteket „MR—12”-es szovjet rakétákkal és francia tudományos műszerekkel végzik. Huszonöt esetben bocsátottak fel rakétát és értékes tudományos adatokhoz jutottak a hőmérsékleti változásokról a sarki légkör felső rétegeiben. Vulkanikus történelme van a Marsnak Felvétel egy kráterről Negyvan kilométernyi átmérőjű Mars-kráterről adott közre szerdán fotókat a Mariner—9 szonda földi irányító központja. A pasadanai központ képviselője szerint a kráter belső falát függőleges forradások szabdalják, a felszín ráncos és barázdált, s az „eltűnt anyagot” valószínűleg a Mars-szelek fújták a kráteren kívülre. Törmeléknek a kráter felszínén nyoma sincs. A most készült felvételek, csakúgy, mint a korábbiak, abban a meggyőződésükben erősítették meg a tudósokat, hogy a Marsnak „vulkanikus történelme” van, hasonlóan a Földhöz, ahol a belső izzás vizet juttatott a kőzetből a légtérbe. Ha ez a Marson is így történt, akkor Pasadenában felvetik a kérdést: „Hová tűnt a víz?” A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal holdkőzetmintákat adott a Szovjet Tudományos Akadémiának — jelentették be szerdán. A kőzetmintákat, amelyeket az Apolló—14 űrhajósai gyűjtöttek a Holdon, három szovjet tudós vitte Moszkvába. Mint ismeretes, korábban a NASA kapott a Luna—16 szovjet automatikus állomás által gyűjtött holdtalajból és mintákat küldött viszonzásképpen az Apolló—11 és az Apollo—12 asztronautái által a Földre hozott kőzetekből. Felmérés a tanácsi munka korszerűsítéséért Az államélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének fontos részfeladata a községi tanácsok igazgatási szervezetének ésszerű kialakítása. Ennek elősegítésére kidolgozzák a községi tanácsok igazgatási szervezetének modelljét. A Közalkalmazottak Szakszervezete és a Tanácsakadémia tanácsigazgatási szervezési intézetének közös kezdeményezésében — négy munkabizottságban — kiváló elméleti és gyakorlati szakemberek vesznek részt. A program szerint 61 községre kiterjedő adatfelvételt végeznek, s feldolgozzák az országosan nyilvántartott, illetve beszerezhető adatokat. A felmérés és a vizsgálódás — hangsúlyozzák — nem a tanácsi igazgatási létszám csökkentésére irányul, hanem a munka korszerű feltételeinek megteremtését, az igazságosabb munkamegosztást, az igazgatási létszám egyenletesebb terhelését igyekszik elősegíteni. 1 tT » C7T 1*TT Á 7 . ILLYÉS GYULA: _ Rendezte: KAZIMIR KÁROLY ‘ ~ —•* v —„f •—— *—- • — — Ke$s”.th J'jas fr ’em*5 * ’ .z Nagymező utca 22-24 ^ JU* i0. JLj JTÉl JL* jj k? Éj 1 Jr*k 1 i BEMUTATÓ: JANUÁR 28. j