Magyar Nemzet, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-26 / 225. szám
6 NAPI KRÓNIKA — Táviratban fejezte ki jókívánságait Apró Antal, az országgyűlés elnöke Mijalko Todorovicsnak, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság szövetségi nemzetgyűlése elnökének 60. születésnapja és magas kitüntetése alkalmából. — A KGST mezőgazdasági állandó bizottságának öntözési és meliorációs állandó munkacsoportja Budapesten tartja ülését. Az ülést kedden dr. Madas András mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg. A Vas megyei tanácsi küldöttség utazott kedden dr. Gonda György megyei tanácselnök vezetésével Grazba, a stájer tartományi kormány vezetőjének, dr. Friedrich Niederlnek meghívására. A partnerek a két szomszédos terület eddigi kapcsolatainak továbbfejlesztéséről tanácskoznak. — Bukarestbe utazott a román főváros Népi Tanácsának meghívására — küldöttség élén — Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke. Az ötnapos látogatás során megbeszéléseket folytatnak a két fővárost egyaránt érintő városrendezési és várospolitikai kérdésekről. — A magyar—szovjet baráti kapcsolatok erősítéséről tanácskoztak kedden Szigetvárott a baranyai tsz-ekben és állami gazdaságokban működő MSZBT-tagcsoportok küldöttei. A tájértekezleten részt vett és felszólalt Nagy Mária, az MSZBT főtitkára is. A tanácskozáson érdekes kezdeményezés született: javasolták, hogy társadalmi segítséggel utaztassanak minél több munkás-paraszt származású fiatalt a Szovjetunióba. A bolgár népi felkelés 50. évfordulója alkalmából kedden ünnepi megemlékezést rendezett az MSZMP és a Hazafias Népfront Vas megyei bizottsága, valamint a celldömölki és jánosházi nagyközségi bizottsága. Szombathelyen, a Dimitrov körúton.Koszorúzási ünnepséget tartottak Georgi Dimitrov emléktáblájánál, este pedig Jánosházán — ahol a Magyar—Bolgár Barátság Tsz működik — ünnepi gyűlést rendeztek. — Kitüntetés: Prieszol Lászlónak, a moszkvai magyar nagykövetség tanácsosának eredményes munkássága elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. — A bolgár békemozgalom kongresszusára kedden küldöttség utazott Szófiába Terényi Istvánnak, az Országos Béketanács alelnökének vezetésével. — Megkezdte munkáját kedden az Építők Dózsa György székházában az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetségének vezető testülete, az adminisztratív bizottság. A négynapos ülésen 18 ország építőipari szakszervezetének küldöttsége vesz részt. Az ifjúságot, a diákságot hívják szórakozva nyelveket gyakorolni, az iskolai nyelvoktatást kiegészíteni társalgással az Ifjú Nyelvbarátok angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol társalgási és b irodalmi asztaltársaságaiba szerdán és csütörtökön a Hotel Palace-ba, pénteken az EIVIKÉ-be, szombaton a XV., Irinyi József u. 9. alatti Münnich Kollégiumba és vasárnap a Budapesti Műszaki Egyetem ,,R” klubjába, mindenkor 5—9 óráig. — A gőzmozdony gyártását 100 évvel ezelőtt, 1873-ban kezdte meg a Ganz-MÁVAG jogelődje, a Magyar Állami Gépgyár. A Gépipari Tudományos Egyesület és a Közlekedéstudományi Egyesület kedden jubileumi emlékülést tartott a Közlekedési Múzeum előadótermében, ahol kiállították az első magyar gyártmányú mozdony 1,5-ös modelljét, s a 100 éves magyar rmozdonygyártás dokumentumaiból kabinetkiállítást rendeztek. Dél-jemeni munkaügyi küldöttség érkezett hazánkba Ali Asad Muthnának, a Déljemeni Népi Demokratikus Köztársaság munka- és bérgazdálkodási hivatala elnökének vezetésével, Karakas László munkaügyi miniszter meghívására. A delegáció a magyar munkaerő- és bérgazdálkodás rendszerét tanulmányozza itt-tartózkodása alatt. — Párizsban tartott előadást Kramer Béla, a Külkereskedelmi Bank nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője a nemzetközi kooperáció kérdéseiről, a francia gazdasági élet vezetői és az iparvállalatok képviselői előtt. Látogatása során tárgyal a magyar—francia kapcsolatok elmélyítéséről is. — NÉGYÉVES KISLÁNYT GÁZOLT EL Maglódon Vida Illés 24 éves gyömrői lakos motorkerékpárjával. A kislány — Pető Valéria — kórházba szállítása közben meghalt. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat folyik. Műszaki térképkiállítás nyílt meg Zuglóban, a Bosnyák tér 5. szám alatt. A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala és a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület közösen mutatja be a szakembereknek és érdeklődőknek a nagyméretarányú földmérési alaptérképek előállításának korszerű módszereit, a fotogrammetrikai és automatizált térképészeti eljárásokat. A MAHART közli, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt szerdától — szombat-vasárnap kivételével — a Vigadó téri hajóállomásról reggel 7.30 órakor induló esztergomi járata kis befogadóképességű hajóval közlekedik. Ugyancsak szerdától a budapesti sétahajó esti, nyolcórás járata megszűnik. A menetrendben meghirdetett többi sétajárat továbbra isközlekedik. A magas oktánszámú benzint fogyasztó gépkocsik ellátására épített új üzemben kedden megkezdték a próbatermelést a Komáromi Kőolajipari Vállalat szőnyi üzemében. A VONTATÓVAL ÜTKÖZÖTT ÖSSZE Pest megyében, Sülysápon Balázs Gábor 28 éves gyömrői lakos, aki személykocsiját ittasan vezette. A balesetnél Balázs Gábor életét vesztette. Három utása — Mucsinyi András 28 éves, Mucsinyi Tibor 23 éves és Tóth Ferenc 25 éves gyömrői lakos súlyos sérüléssel került kórházba. — A Szicília szigetén tomboló sirokkó jelentős anyagi károkat okozott, jelentik Rómából. A forró szélvihar tüzeket okozott, több lakóház leégett. Sok a sérült. Tűz ütött ki a palermói központi pályaudvaron is, s néhány órára megbénult, a vasúti közlekedés. ítéletidőről érkezett jelentés Szardínia szigetéről is. Cagliari környékén özönvízszerű felhőszakadás volt. A televízió műsora szerdán: 9.20—9.40: Iskoláiévá. Kémia (középisik. I. oszt.) 9.41: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) Ko.io—n.45: Mindent George miatt. NSZK tévéfilm. (Isim.) 15.50: Hamu és gyémánt. Lengyel film. 17.30 Hírek. 17.35: Zsebtévé. (Ism.) 18.10: Jugoszlávia—Magyarország. Válogatott labdarúgó-mérkőzés közvetítése Belgrádiból. 20.90: Tv-Híradó. 20.30: A föld szíve — az Amazonas-vidéktől északkeletre. Olasz filmsorozat. m. rész: Az ember és a folyó. 21.20: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Egy zenekar hangja. 22.10: Tv-Híradó — 2. kiadás. Kísérleti (2.) műsor. 20.00: A forradalmak kora és Magyarország. II. Az első kísértet. (Ism.) 20.45: Tv-Híradó — 1. kiadás ism. 21 20—22.30: Rendezte: Zsurzs Éva. Példázat. Már késő. Írta: Mesterházi Lajos (1965. aug. 15-i adás ism.) — Nemzetközi tudományos konferencia kezdődik csütörtökön Budapesten Kelet-Közép-Európa második világháborús historiográfiájáról, az Akadémia Történettudományi Intézete, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendezésében. A kétnapos konferenciára hatvan neves külföldi történész érkezik hazánkba. Nagyfokú radioaktivitást észleltek a Csendses-óceán déli része felett a levegőben és az esőmintákban, jelentette be hétfőn az új-zélandi sugárzáskutató intézet. A jelek szerint a Mururoa-zátonynál végrehajtott francia nukleáris kísérleteket követően megfordult a szél és az eredetileg tervezett övezetből a lakott területek felé sodorja a radioaktív szennyeződést. Lovas kocsinak ütközött motorkerékpárjával Kerekegyházán Szűcs Tibor 19 éves helybeli lakos. A motoros életét vesztette a balesetnél. Ugyancsak lovas kocsinak ütközött Csongrád megyében, Székkutas és Hódmezővásárhely között Mikulai Imre 31 éves hódmezővásárhelyi lakos motorkerékpárja. A motoros a helyszínen meghalt. MEGSZÖKÖTT KÉT FEGYENCNŐ hétfőn az USA-beli Colombus börtönéből. A keresésükre induló rendőrök a börtön kerítésénél csaknem teljes ruházatukat megtalálták. Nem sokkal később a közelben levő gyorsforgalmú úton szolgálatot teljesítő rendőr jelentette, hogy két fehérneműben levő „hölgy” állította meg kocsiját, elpanaszolván, hogy rablótámadás és erőszak áldozatai lettek. A jóhiszemű rendőr az őrszoba udvarára vitte a két nőt, mire azonban a szükséges ruhadarabokkal visszatért, azok árkon-bokron túl voltak. Fának ütközött személykocsijával Nógrád megyében, Őrhalom és Balassagyarmat között Tárnai Imre Marcell 44 éves budapesti római katolikus pap. A gépkocsi utasa, Kiss Árpád Vilmos 62 éves nógrádmegyeri római katolikus pap kórházba szálltása után belehalt sérülésébe. Az autó vezetőjét életveszélyes állapotban szállították kórházba. A világ legnagyobb földgáztelepén, a tyumenyi terület északi részén felfedezett hatalmas gázmezők alatt megtalálták a feltételezett olajat. A tyumenyi geológusok a Jubilejnoje nevű gázlelőhely alatt 2600 méter mélységben bukkantak rá az ipari kitermelésre alkalmas olajra. Késsel többször mellbe szúrta feleségét szájoli lakásukon Kubala Antal 73 éves nyugdíjas. Az asszony azonnal meghalt. Kubala tettének elkövetése után nikotinnal megmérgezte magát és meghalt. — A József Attila Színház 1973. október havi bérleti műsora: Bérletes előadások: LILIOMFI: ALATTUNK A VÁROS: 4-én: H-bérlet 1. ea. 5-én: L-bérlet 1. ea. 7-én. du: Vasutas-bérlet 1. ea. 8-ám: B- bérlet 1. ea. 13-án: T-bérlet 3. ea. 14-én. du: O-bérlet 1. ea. 15-én: U- bérlet 1. ea. 16-án: Z-bérlet 1. ea. 18-án: Y-bérlet 1. ea. 19-én: K-bérlet 1. ea. 20-án: Premier-bérlet 2. ea. 21-én, du: Radnóti-bérlet 1. ea. 21-én, este: R-bérlet 2. ea. 22-én: A-bérlet 2. ea. 27-én, du. 3h: Postás-bérlet 1. ea. 27-én,este: M-bérlet 1. ea. 28-án: Bródy-bérlet 1. ea. 29-én: X-bérlet 1. ea. Felhívjuk kedves bérlőink figyelmét, hogy az előadások csak az esedékes bérletrészlet befizetésével látogathatók. Késedelmes befizetés esetén a bérleti helyet nem tudjuk biztosítani. — A Színházművészeti Szövetség elnöksége keddi ülésén dr. Malonyay Dezső, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának vezetője ismertette a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának tervét, azokat a feladatokat, amelyeket a szövetséggel közösen kívánnak megoldani. Az egészségügyi törvény Vöröskeresztre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról országos tanácskozás kezdődött kedden a Magyar Vöröskereszt központjában, a Vöröskereszt megyei titkárainak részvételével. Az értekezletet Hantos János, a Vöröskereszt főtitkára nyitotta meg. Esztergom millenniuma alkalmából a szovjet hadsereg központi művészegyüttese kedden ajándékműsorral köszöntötte a város lakóit. A Labor MIM művelődési házát zsúfolásig megtöltő közönség nagy tetszéssel fogadta a 90 tagú együttes ének-, zene- és táncműsorát. Új Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak kedden a pedagógusok Belgium valamennyi általános és középiskolájában. Több mint 160 ezer pedagógus hagyta abba a munkát a délelőtt utolsó tanítási órájában, hogy felhívja a figyelmet bérköveteléseire és az iskolai munka megjavítását célzó javaslatokra. — Angol—magyar kooperációban új festékalapanyagok próbagyártását kezdték meg a Tiszamenti Vegyiművekben, az angol lei Vegyipari Gyárral kötött szerződés alapján. A Tiszamenti Vegyiművekben a kooperáció eredményeként kétszeresére növelik a porfestékgyártást. Vízgazdálkodási tervezésfejlesztési konferencia kezdődött kedden a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozáson Vincze József, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese ismertette a magyar vízgazdálkodás legfontosabb feladatait és távlati fejlesztési program irányelveit. Szovjet burgonyatermesztési gépeket mutattak be kedden a burgonyatermesztéssel foglalkozó állami és szövetkezeti gazdaságok szakembereinek a Lábodi Állami Gazdaságban. Mogyoró nagyságú jég pásztázott végig keddre virradóra Komárom megyében, a Somodorpusztai Állami Gazdaság felsőörsi kerületének 95 hektáros téli alma kertjében. A környéken a legöregebbek sem emlékeznek szeptemberi jégesőre. A jeget hatalmas felhőszakadás követte. A kár rendkívül nagy a gyümölcsösben. 1978-ra lesz kész az az űrállomás, amelyet az Egyesült Államok és 9 nyugat-európai ország közösen tervez. A Föld körüli pályára küldendő laboratórium legénységének tagjai között első ízben foglal helyet majd egy nyugat-európai tudós is. Százhalombatta városközpontjának rendezésére tervpályázatot hirdet a százhalombattai és Pest megyei tanács, a KPM és az ÉVM. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődők az ÉVM-ben. A kész terveket legkésőbb december 10-ig kell elküldeni postán a százhalombattai városi tanács műszaki osztályának. — HALÁLOZÁS: Szeretett Édesanyánk, Adamkovits Bertalanná rövid szenvedés után elhunyt. Az urna elhelyezése előtti búcsúztatása 1973. október 2-án, kedden 1210 órakor lesz az Óbudai temetőben. Minden külön értesítés helyett: a gyászoló család. X — A Semmelweis Orvostudományi Egyetem rt. Belklinika dolgozói mély megrendüléssel és fájdalommal tudatják, hogy a klinika igazgatója: dr. Gömöri Pál akadémikus, egyetemi tanár, 1973. szeptember 20-án elhunyt. Temetése 1973. szeptember 28-án 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. •— Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága jó Édesapánk, Páka Zsigmond, életének 83. esztendejében i f. hó. 22-én elhunyt. Temetése 1973. szeptember 28-án, pénteken 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: Tóth Péterné, dr. Naszvadiné—Póka Jolán gyemekei, Edit és Ágnes unokái és rokonsága. (Minden külön értesítés helyett.) — Dr. Vajta István, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főelőadója f. hó 19-én elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása október 2-án (kedd) du. 14 órakor a Rákoskeresztúri temető halottasházában lesz megtartva. A gyászoló család. X LELKES KUTATÓ Keleten is esők Várható időjárás szerda estig: túlnyomóan felhős idő, sokfelé esővel, keleten helyenként zivatarral. Mérsékelt. Időnként élénk, napközben helyenként erős északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés keleten is gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 14—19 fok között. A Duna vízállása Budapestnél 2,9 centiméter. _i Mamar Nemzet - Munkaidő-beosztás az év vég munkaszüneti napok előtt Ebben az évben november 7-e szerdára esik. Mivel a megelőző vasárnaptól két munkanap választja el, a munkaidő-beosztás nem változik. Ennek megfelelően hétfőn és kedden a szokásos munkarendet kell követni. December 25-e és január 1-e keddre esik, a megelőző vasárnaptól csak egy munkanap választja el. Ezért a heti pihenőnapot az általános érvényű rendelkezések értelmében a közbeeső munkanapon, vagyis hétfőn kell kiadni. A munkaidő-beosztás tehát azalábbiak szerint alakul: december 22-én és 29-én (szombaton) hétfői, 23-án és 30-án (vasárnap) szombati munkaidőbeosztás szerint kell dolgozni. 24- e és 31-e (hétfő) heti pihenőnap, december 25, 26 és január 1 munkaszüneti nap. Azoknál a vállalatoknál, ahol december 22-én vagy 29-én szabad szombat lenne, ezt 23-án, illetve 30-án kell kiadni. A munkaidő-beosztás ezeknél a vállalatoknál tehát a következő: december 22-e és 29-e (szombat) rendes munkanap, 23-a és 30-a (vasárnap) szabadnap, 24-e és 31-e (hétfő) heti pihenőnap, december 25— 26 és január (kedd, szerda, illetve kedd) munkaszüneti nap. , E rendelkezések nem alkalmazhatók a megszakítás nélkül üzemelő vállalatoknál. Nemzetközi szövetség az olcsó, kényelmes pihenésért A Szociálturisztikai Idegenforgalmi Szervezetek Szövetsége, az IFPTO szeptember 24 és 26 között tartotta végrehajtó bizottsági ülését. A szövetség 1950-ben alakult meg Finnországban kilenc ország részvételével. Ma már a keddi ülésen felvett Ausztráliával együtt — 21 ország a tagja. Munkája a szakszervezeti és a szövetkezeti mozgalmakon alapul. A szervezet elsősorban a „kispénzű”, alacsony jövedelmű emberek turizmusát igyekszik elősegíteni, olyan szállodahálózat kiépítését szorgalmazza, amely minél olcsóbban a lehető legnagyobb kényelmet, pihenést nyújtja. Tehát nem a „hátizsákos” turisztika híve, hanem az emberek megnövekedő igényeinek eleget téve és növelve szervezi meg a nagy utazási irodák nemzetközi együttműködését. Az IFPTO központi bizottságának tagja a Coopturist, a magyar szövetkezetek utazási irodája is. Tanácskozás 7600 vállalat, szövetkezet jövedelemszabályozásbról Az MTESZ szervezési és vezetési tudományos társasága a Magyar Közgazdasági Társasággal együttműködve Sopronban október 1—3. között vállalati pénzügyi konferenciát rendez. 7600 vállalat, szövetkezet jövedelemszabályozási feladatait tárgyalják. A vitaindító előadást dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter tartja, majd három szekcióban folytatják a megbeszéléseket. A pénzügyi tanácskozásnak öt külföldi vendége lesz az NDK-ból, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságból, Lengyelországból és Ausztráliából. .Szerda, 1973. szeptember 26. Idegenforgalmi iroda a Déli pályaudvaron A Budapesti Idegenforgalmi Igazgatóság kezelésében levő Budapest Tourist irodák száma ismét szaporodott. Kedden délelőtt adták át rendeltetésének az újjáépült Déli pályaudvaron az aluljáró üzletsorában a negyedik idegenforgalmi kirendeltséget, amely változatos szolgáltatásokkal áll a Budapestre látogatók rendelkezésére. A Déli pályaudvari idegenforgalmi iroda azért is nagy fontosságú, mert ezen a pályaudvaron igen élénk külföldi forgalom zajlik le és a Balatonra igyekvő, vagy onnan érkező látogatók is itt kaphatnak tájékoztatást a budapesti látnivalókat, szórakozási lehetőségeket illetően. Az irodákat felkereső vendégek szállodai, fizetővendég-szobai és kemping elhelyezést is kaphatnak. Itt válthatják be valutájukat, gépkocsit bérelhetnek, jelentkezhetnek városnéző körsétára, vidéki túrákra, belföldi társasutazásokra. Növekvő termelés és kivitel textilárukból A textilipar rekonstrukciója kapcsán jelentősen fejlődik a Pamuttextilművek, amely Budapesten két, vidéken négy gyáregységet üzemeltet. A vállalat a negyedik ötéves terv időszakában 850 millió forintot ruházott be gyárai korszerűsítésébe. A vállalat, amely eddig évente 32 millió négyzetméter pamuttextíliát készített mintegy egymilliárd forint értékben, a rekonstrukció eredményeként 1,3 milliárd forintra növeli termelését és 37 millió négyzetméter textilt állít elő. ÉRTESÍTJÜK T. VEVŐINKET, HOGY HASZONFÉMET FORGALMAZÓ TELEPÜNKÖN: BUDAPEST XIII., VÁCI ÚT 37. (Telefon: 490—997) folyó év október 1—8-ig LELTÁROZUNK Leltározás alatt anyagot felvásárolni és kiszolgálni nem áll módunkban. Kérjük T. Vevőinket, szíveskedjenek beszerzéseiket úgy ütemezni, hogy a szükséges és megrendelt tételeket a jelzett időpont előtt elszállíthassák. TÖBBI TELEPEINKEN AZ ÁRUSÍTÁS ZAVARTALAN FÉMIPARI ÉS TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI VÁLLALAT Budapest XIII., Jász utca 5—7. Telefon: 202—320