Magyar Nemzet, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-12 / 239. szám

Péntek, 1973. október 12., Magyar Nemzet 0­7U1V17T Chiléből U /101M HI 1 CHILÉBE három Évtizeddel, ez­előtt a hazájukat elhagyni kényszerült magyar kommu­nisták, antifasiszták és becsü­letes magyar demokraták egy kis csoportja Chilében, e tá­voli dél-amerikai országban nyert menedéket. 1941 márciusában „Üzenet” címen indítottak folyóiratot Santiagóban a magyar emig­ránsok. A lap „Üzenünk..című vezércikke így szólt: „... Egy­néhány, hazájától sok ezer ki­lométernyire, Chilébe szakadt magyar szükségét érezte an­nak, hogy egy magyar nyelvű folyóirat kiadásával szellemi központot teremtsen és meg­szólaltassa a Dél-Amerikában élő magyar emigráció hang­ját ... Bennünk kell élni Vö­rösmarty, Petőfi, Arany és Ady verseinek, a magyar zenének, büszkének kell lennünk Ma­gyarország tudósaira... A je­lenlegi viszonyok mellett, a magyar sajtószabadság és vé­leménynyilvánítás hiánya miatt az egyoldalú propagan­da által befolyásolt, elkorcso­­sult-­ közvélemény sok problé­mát nem tud olyan helyesen megítélni, mint mi. Szabad or­szágban élve, abban a szeren­csés helyzetben vagyunk, hogy őszintén megmondhatjuk azt, amit gondolunk. Üzennünk kell tehát magyar nyelven mindenüvé, ahová csak eljut­hat szavunk... Miszerintünk az az igazi magyar, aki a ma­gyar kultúra szellemében ne­velkedett és a magyarság ér­dekeiért minden körülmények között helytáll. Aki szó nélkül tűri, hogy kirekesszék nemze­tiségéből, az hallgatólagosan elismeri a náci fajteóriákat... Üzenetet várunk a világ min­den részéből, hogy lapunk kö­rül találkozzék mindenki, aki velünk egyetért...” 1938 ŐSZÉN Chilében nép­frontkormány alakult, mely befogadta a menekülteket s velük együtt harcolt a náci fa­sizmus ellen. A demokratikus kormányzat segítette a magyar emigránsokat is s lehetővé tet­te számukra, hogy anyanyel­vükön szólhassanak honfitár­saikhoz. 1941 őszén, az első dél-ame­rikai elnök halálakor így írt az „Üzenet” szerkesztője, Hart­­stein Miklós: „Chile népe gyászol. Novem­ber 28-án kísérte utolsó útjára azt a férfit, akinek 1938. októ­ber 25-én kezébe adta a hatal­mat, hogy megvalósíthassa az ország emberi és szociális vá­gyait, hogy felépíthesse de­mokratikus fejlődésének és kulturális haladásának szilárd alapjait. Vele gyászol egész Latin-Amerika demokratikus népe. Meghalt Pedro Aguirre Cerda, meghalt az első dél­amerikai köztársasági elnök, akit a népfront zászlaja alatt egyesült tiszta népakarat ül­tetett az ország vezető tisztsé­gébe. Tanár, ügyvéd és politikus volt egy személyben és e há­rom életpálya tapasztalatai ré­vén tiszta államférfiúi meglá­tással tudta megjelölni azt az utat, melyen nemzetének ha­ladnia kell. „Kormányozni annyi, mint nevelni”, volt első jelszava és irányelve ... Leg­nagyobb érdeme, bölcs poli­tikai érzékének legszebb bizo­nyítéka az, hogy kormányzása alatt teljes és tökéletes szabad­ságot biztosított a népe szá­mára és gondoskodott róla, hogy az alkotmány és törvé­nyek által biztosított jogait mindenki a legteljesebb mér­tékben gyakorolhassa ... Nem maradt érzéketlen idegen né­pek fiainak szenvedése előtt sem. Tágra nyitotta az ország vendégszerető kapuit azok előtt a szerencsétlenek előtt, akiknek életét saját hazájuk­ban lehetetlenné tette a barna pestis rettenetes átka ...” 1941 MÁRCIUSÁTÓL 1942 júniusáig élt a folyóirat. Chi­léből üzentek a hazai ellenál­lókhoz, s a világ minden prog­­resszíven gondolkodó emberé­hez, mindazokhoz, akik szívü­kön viselték az emberiség bé­kés fejlődését és a szabadsá­got. Üzentek, s nemcsak a leg­nagyobb magyar költők, Petőfi és Ady verseivel, hanem a befogadó haza vezető politiku­sainak állásfoglalásával, s a chilei költők — Pablo Neruda, Eusibio Lillo, Victor Domingo Silva — szabadságharcos ver­seivel. Beszámoltak az egész vilá­gon kibontakozó szabad ma­gyar mozgalomról. Közölték Károlyi Mihály levelét a chilei magyarokhoz, melyben felhív­ja őket, hogy az új, demok­ratikus Magyarországért folyó harcban küzdjenek együtt for­radalmi elszántsággal. A lap nemcsak a „magyar ügy”-re figyelt. Az egész emberiség sorsa, jövője iránti felelősség hatotta át minden sorát. Az „Üzenet” majdnem min­den számában találkozik az ol­vasó Ádám György cikkeivel, melyekben a korszak legége­tőbb politikai, gazdasági, tár­sadalmi kérdéseit elemzi a szerző. A cikkírók között talál­juk Görög Erzsi, Krámer Pál, Sándor Károly és a Kanadai Magyar Munkás szerkesztője, Szőke István nevét. ELSŐ SZÁMA a „Város” — Santiago történetét vázolja, s megállapítja, hogy Chilében a progresszív polgári és munkás­pártok szövetsége, Fronte Po­­pular van uralmon, kifejezet­ten antifasiszta hitvallással. A chileiek legnagyobb nemzeti ünnepéről szól a „Dieciocho” — „Tizennyolc” című írás, mely röviden végigtekint az ország történetén, a szörnyű gyarmati sorsból a dicsőséges felszabadulásig. A nép meg­mozdulását idézi, mely 1810. szeptember 18-án a független­ség kivívásához vezetett. A lap első száma Victor Do­mingo Silva fordításában kö­zölte spanyol nyelven Petőfi „Egy gondolat bánt engemet” című költeményét, „Un solo pensaroiento me­­ atormenta” címmel.* A „BARNA PESTIS” — há­rom évtized múltán — ismét ott ütötte fel fejét, ahol annak idején elsőként harcoltak elle­ne a dél-amerikai kontinen­sen. Cerda 1941-ben meghalt s 1973 szeptemberében meg­ölték Allendét, akinek utol­só szavai eljutottak a föld­kerekség minden népéhez: „ ... életem árán is megvédel­mezem a nép által rám bízott elnöki posztot. Csak holtan visznek ki a Monedából. El­mondhatjátok, hogy a végső­kig kitartottunk.” Louis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt főtitkára így nyilatkozott 1973 tavaszán: „A problémák leegyszerűsí­tése volna, ha azt állítanánk, hogy forradalmi céljaink el­érése pusztán szavazatok kér­dése. Nem. Sose tekintettük úgy, hogy a forradalomhoz ve­zető chilei út kizárólag a vá­lasztások útja. Az állandó szembenállás és az osztályharc útja ez, amelynek során leg­főbb tényező a tömegek moz­gósítása, harca, és forradal­mi öntudatának növelése ...” S amikor az újságíró, Eduardo Labarca Goddard, a reakció erősödésével kapcsolatban in­téz kérdést Corvalanhoz, ő így válaszol: „Ebben az esetben a munkásosztály, az egész nép példát mutat majd szilárdság­ból és hősiességből, ugyanúgy, mint minden más nép tette, amelyiknek nem volt más vá­lasztása, mint győzni vagy meghalni.” Chile népe harcol. Harcol a reakció, a népgyilkosság ellen. A második világháború idején Chiléből üzentek Magyaror­szágba s a világba azok, akik ugyanúgy gondolkodtak, mint Cerda, Allende, Corvalan — és még sokan mások. Most az egész világon a sor, hogy tettekkel, aktív segítséggel üzenjen Chilébe. A dél-amerikai függetlensé­gi háború harcáról így írt Pab­lo Neruda — akinek „Ének Bolivárról” című költeményét 1944 nyarán Reichmann Jenő tolmácsolásában egy másik magyar antifasiszta lap, a me­xikói Szabad Magyarság kö­zölte: ... Kemény kapitány te, harcolsz, amerre ajkak szabadságért kiáltanak s rá felfigyel az ember, A vörös katonával, ki barna bestiát öl Te harcolsz. És ahol csak babért bont a szabadság S a hajnal vérpiros a zászlónkat ékesíti, Bolivár, kapitány, a te arcod fénylik ottan... Egy fáradt délelőttön láttam meg én Bolivárt, Madridba jött a Quinto Regimientóval együtt: „Apám” — szóltam én hozzá — „te vagy az s ha nem, ki vagy hát?” S ő hosszasan figyelve a Cuartel de la Montanát Szólt: „minden száz évben egyszer, mikor a nép felébred Én is felébredek.” Markovits Györgyi Szolidaritási nagygyűlések Chiléért A chilei szolidaritási nap — október 11. — alkalmából csütörtökök­ a Józsefváros nagyüzemeinek munkásai til­takozó nagygyűlést tartottak a Taurus Gumiipari Vállalatnál. A nagygyűlésen részt vett So­mogyi Sándor, a budapesti pártbizottság titkára, vala­mint Nunez Hector, a Chilei Kommunista Párt Központi Bi­zottságának tagja. A forró hangulatú gyűlésen Nagy Jó­­zsefné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke mondott beszédet. — Minden fehérterror ke­gyetlen, égeti a könyveket, s ezt teszik most Chilében is — mondotta a szónok, majd rá­mutatott: egy nép akaratát, szabadságvágyát a legkorsze­rűbb fegyverekkel és máglyák­kal sem lehet megsemmisíte­ni. — A bebörtönzött chilei ha­zafiak — közöttük Luis Cor­valan, a Chilei Kommunista Párt főtitkára — életének megmentésére a világ külön­böző részein mindannyian fel­emeljük szavunkat, s követel­jük a szabadságot, az életet Chile hős fiainak — hangsú­lyozta Nagy Józsefné. A nagy tapssal fogadott be­széd után Nunez Hector, a Chilei Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagja kö­szönetét fejezte ki a nagygyű­lésen részt vett több száz munkásnak, a magyar nép­nek azért a szolidaritásért, amelyet a chilei nép iránt ta­núsít. Majd Józsa Ferenc, a Taurus abroncsgyár dolgozója lépett a mikrofonhoz. Tolmá­csolta a gyár munkáskollek­tívájának azt a javaslatát, hogy Budapesten utcát nevez­zenek el a terror áldozatául esett Salvador Allende elnök­ről. Ifjúsági szolidaritási nagy­gyűlés volt csütörtökön Duna­újvárosban; az ünnepi beszé­det B­abacar N. Diongue, a DJVSZ munkatársa mondotta el. A nagygyűlés résztvevői tiltakoztak a chilei junta ter­rorra, a haladó chilei erők embertelen üldözése ellen. MEGJELENT a Korszerű Társadalmi Ismeretek Könyvtára sorozat két legújabb kötete: VALLÁSTÖRTÉNETI KISLEXIKON Írta: Gecse Gusztáv Második bővített és részben átdolgozott kiadás 340 oldal 40.— Ft MARXISTA­LENINISTA ESZTÉTIKA Tankönyv 712 oldal 55,— Ft KOSSUTH KÖNYVKIADÓ Catullus és a whiskys üvegek Sarmione, 1973 nyarátó Rousseau „Nouvelle Heloise” című munkájának egyik feje­zetében tanúi vagyunk annak a találkozásnak, amely Lord Bomston és Saint Preux kö­zött zajlott le a Simplonnál. Lord Bomston mesél az Itáliá­ban tett utazásáról, csaknem aléltan részletezi a látott fest­ményeket, szobrokat, épülete­ket, beszámol az érdekes szo­kásokról, a tájról, a természet nyújtotta szépségekről egyet­len szót sem ejt. Harmónia okunk van rá, hogy ne kö­vessük most Lord Bomston példáját, nemcsak azért, mert a lombardiai tavak látványa nem tűri a hallgatást, hanem főként azért, mert az itteni táj megragadó példáját adja az ember és a természet évszáza­dokon, évezredeken át fenn­maradt és hatékony harmóniá­jának. Brescia felől jöttünk s a re­mek autósztrádáról letérve rá­futottunk arra a betonútra, amely a Garda-tóba benyúló keskeny félszigetre s a rajta épült ősi városkába, Sirmioné­­ba vezet. A nap szikrázva szórja sugarait, az ég kristály­­fényű, s a tó azúrkék színnel visszhangozza ezt a valószí­nűtlen tisztaságot. Az opálos párában halványlila hegyek koszorúja vibrál, furcsa, bí­borban és kékes-szürkében játszó ormokkal: a Lago di Garda a déli síkság felé tüle­kedő Elő-Alpok kétezer métert jóval meghaladó magasságú nyúlványai közé ékelődött a jégkor utolsó időszakában, amikor egy gigászi gleccser itt rakta le irdatlan morénáit, el­vágta így a víz útját s parto­kat, meg formát adott a Gar­da-tónak. A gleccser nem állt meg... Már a rómaiak észrevették a természet működésének lenyű­göző hatását, s annál a Garda nevű kis településnél (amely­től az egész tó a nevét kapta) végigrakták a partot a szürke, fehér, rózsaszínű sziklákkal azt a benyomást keltve, mintha a jégkori gleccser nem hagyta volna abba a tevékenységét, mintha a jégár nem állt vol­na meg, mert „neki is tet­szett, hogy szobrászkodhat a tó öblökkel szegélyezett, cso­dálatos partjain”. Így született meg a természet és az ember bölcs együttműködésével a tó, amelynek felszíne 370 négyzet­­kilométer, hossza 52, szélessé­ge 3—18 kilométer (kisebb te­hát, mint a mi Balatonunk, de a legnagyobb a lombard tavak között) — csakhogy mélysége a középrészen több mint 300 m­­éter. A magas hegyek útját áll­ják a kemény, zord északi sze­leknek s így Sirmione csak három évszakot ismer. Tél nincs; az összefonódó tavasz— nyár—ősz párás melegében cit­rom-, narancs-, füge- és pál­mafák erdőnyi csoportjai so­rakoznak, majd ezüst-szürke olajfaligetek következnek, amelyeknek tisztásain mélytü­zű virágok és a különös, élénksárga cédrázfák koloritja villan elő, hogy aztán egyszer­ csak helyet adjon annak, ami elnyeli­ az oleanderek és cip­rusfák kék-fekete árnyékának. A költő „barlangjai'’ így látta a Garda-tó partjait, a félszigetet és Sirmionét Goethe (bár a hegyek zavar­ták, csak a kőzetdarabkákat szerette — s ezeknek híres szakértője volt —, de azok gi­gászi összességét, a hegyeket, ki nem állhatta, a hegymá­szást fölöttébb istentelen, sőt embertelen dolognak tartotta). Ő így írta le Tennyson és — visszafelé haladva az időben — Plinius, Vergilius és Catullus, a Római Köztársaság utolsó századának, Julius Caesar ko­rának merész és őszinte han­gú lírikusa. Neve összeforrt Sirmionéval (villája volt itt), ide járt üdül­ni, pihenni és verset írni­ a nagy római hajszák után. A félsziget északi csücskében le­nyűgöző látványt nyújtanak ma is „Catullus grottái”; az épületmaradványok a boltoza­tok s falak formái és árnyékai miatt kapták a „barlang” ne­vet. Egyre emelkedő út vezet a grottákhoz, kétoldalt bódító illatú, szépséges kertekkel és tüneményes villákkal (köztük Maria Callas ciprus- és mag­­noliafák mögé bújt álomszerű villája). Egy káprázatos park­ban az egykori főúri kastély­ból átalakított osztályon felüli szálloda, a Hotel Cortina egekbe szökő árakkal. Távo­labb, már a völgy hajlatában a XI—XIV. században épült San Pietro-templom s az ugyancsak korai, de a XIV. században renovált, s ebben az állapotában mindmáig meg­maradt (XV. századi toldások­kal) a megragadó szépségű, fi­nom oszlopsorú Santa Maria Maggiore... Tiepolo, és a hegedű feltalálója Lent a parton, a mólóknál kikötött motorcsónakok, csí­kos trikójú kapitánysapkás, bronzbarna „pilóták” állnak a kormánykerekeknél. Szemé­lyenként 500 líra (az ár min­dig változik az infláció mérté­ke szerint) a díjszabása a grottákhoz vezető csónakút­­nak, innen már villanybatté­riás minibusz visz el Nagy Konstantin császár gigantikus fürdőépületének maradványai­hoz (mintha a Caracalla-em­­lékekkel kelne itt versenyre) s a sziget déli részén levő De­­senzano városkához, amely­Sirmiót szerette és imádta Metellus Celer consul felesé­gét, a bűvölően gyönyörű és hírhedt Clodiát, akit verseiben Lesbiának nevezett. Szépségét s a vele töltött napok gyönyö­reit olyan költeményekben örökítette meg, hogy a mai, minden nemzetekben szemér­mes műfordítók olykor nem­csak egyes szavakat, hanem egész mondatokat kénytelenek kipontozni — így még tán el­tűri a dolgot a nyomdafesték. Az imperátor jelleméből adódik, hogy soha nem harag­gal, hanem inkább kíváncsiam és érdeklődve olvasta Catullus költeményeit. Pedig Catullus nem éppen szelíden versel; dü­höng, vadul csókol, szitkozó­dik. Körülötte most minden szennyes, álnok, csaló, hazug és idegen a régebben annyira kedvelt Rómában. De Sirmio más: itt minden megnyugtató, derűs, tiszta. Az ég kristályfé­nyű és a tó, a Lacus Benacus (Jótékony Tó: így hívták a ró­maiak a Lago di Gardát) azúr­kék színnel visszhangozza ezt a valószínűtlen tisztaságot. A turisták... Így látta Sirmiót Caius Va­­lerius Catullus, a Veronában született költő. Tíz évvel Ju­nek temploma Tiepolo „Utolsó vacsora” című képét őrzi s aztán az öböl vonala mentén vissza Sirmionéba, az ősrégi épületek által körülvett Scali­­ger-várhoz. (Az­ egész Lombar­dia tele van ennek a híres fe­jedelmi családnak inkább rej­télyes szépségű, semmint fé­lelmetes váraival.) Középkori kép: lőréses, pártázott tetők, csipkés oromzatú tornyok — mintha színpadi díszletek vol­nának, a várkapuhoz híd ve­zet, a tó vize fölött s a kapun át léphetünk csak be a város falai közé. A vár falai — ve­lencei módra — belemélyed­nek a kikötő vizébe. Hosszú időn át Velence birtoka volt Sirmione; abban az időben épült ki a túlparton látható Salo városka, szülőhelye an­nak a Bertolatti da Salo-nak, aki a feltevések és a helyi ha­gyomány szerint a hegedű fel­találója. Ő is a természettel dolgozott együtt: itt találta azt a legjobb fafajtát, amelyből a legszebb hangú hegedűket ké­szíthette. Sirmio, Lesbia és a többiek... Sirmione egyik kis, napsü­tötte terén alkalmi „gyorsfes­tő” kínálja a portékáját. Egy árkádos bejáratú ház kapujá­nak lépcsőjén ül, előtte festő­állvány s ő gyors kézzel, ügye­sen másolja, nagyítja — színes postai levelezőlapról — most éppen Catullus grottáit. Az el­készült festmény 1000 líra (egy bécsi szelet ára). Ott, az épp most lefestett boltozat valame­lyike alatt írhatta a hűs ho­mályban Catullus a szeretett­­ tóparti város, Sirmio (a város ókori neve) dicséretét zengő költeményét, akkor amikor idejött Bithyniából, ahová Gaius Memmius propraetort kísérte el valószínűleg 63-ban időszámításunk előtt. Érdemes felidéznünk az érzéseit a ver­sével, Devecseri Gábor fordí­tásában : Amit pedig Julius Caesar koráról, a hanyatló köztársa­ság társadalmáról, a gazdag zsarnokokról, a besúgókról, a szaporodó tolvajokról, a ho­moszexuális férfiakról, s a tö­mérdek pénzt követelő heté­­rákról ír, azt csak magános éji órán szabad olvasni még tizennyolc éven felülieknek is. Caesart se kedvelte, egyik ver­sében így írt: hius Caesar meggyilkolása előtt halt meg, immár több mint kétezer éve halott. Sok helyi legenda meséli, hogy nyugtalan lelke sokszor feléb­red s pihenni jön ide még ma is, az új időkben, Sirmionéba. Ott, ahol megmártotta magát a hűs habokban, a jégkor em­lékét őrző partokon, most vé­­gestelen-végig táblák sorakoz­nak. Pericolo — Veszély. Ve­szélyes partszakaszok a vízbe dobált whiskys, gines, konya­kos üvegek miatt. Kotorni sem lehet­ a gép, de akár egy ge­reblye is még apróbb és seb­­zőbb szilánkokra zúzza szét a Garda-tó finom homokjában a turisták által behajigált mér­hetetlen tömegű italüveget. Pihenj, aludj, ne ébredj fel Catullus. Maron Ferenc O. Sirmio, te gyöngyszemecske minden szép sziget és félsziget között, ahányat csak Neptun tavon, vagy óceánon hordoz; milyen vidáman, boldogan kereslek föl, alig hiszek szememnek is, hogy elhagytam a"thyn s bithyn mezőt s ma látlak épségben. Mi boldogítóbb, mint a gondot elszórni, mikor kitisztul elgyötört agyunk, messze földről jövünk meg otthonunkba lankadtan és annyiszor kívánt ágyunkba fekszünk le? Vigaszt fáradalmainkra ez hoz csak. Szép Sirmio, örülj uradnak, üdvözlégy, örüljetek ti is, ti lúd habok, szóljon minden kacaj, mi bennetek van, egyszerre. Nem töröm én magamat, Caesar, soha tetszeni néked, sem megtudni, mi vagy: hószina vagy fekete. 7 DECEMBERI KÉPAUKCIÓNKRA :­­ - NEVES MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI FESTŐK KÉPEIT ÁTVESSZÜK Értékesebb festményekre ELŐLEGET FOLYÓSÍTUNK BUDAPEST V., SZENT ISTVÁN KRT. 3. V., KOSSUTH LAJOS U. 1. SZ. ALATTI FELVEVŐHELYÜNKÖN 10—15 óráig. Szombaton: 10—13 óráig if | BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT­­u/

Next