Magyar Nemzet, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-11 / 59. szám
Kedd, 1975. március 11.. Magyar Nemzet Az ágazat kiválói Törökéinél, három év után Három év múltán most újra felkerestem Törökéket, az öntvénytisztítókat Csepelen. A kíváncsiság hajtott, vajon könynyebb, tisztább lett azóta ez a munka? 1972-ben ismertem meg őket, az ágazat kiváló brigádját, összesen három „ágazati brigád” van a Csepel Vas- és Fémműveknél. Éveken át megőriztem a találkozás emlékét, talán azért is, mert vaspor- és kőporfelhőben láttam meg Törökéket, a Béke-brigádot, homokhegyeken magasodtak, hajladoztak, kalapáccsal verték le az öntvényekről a felesleges vasat, s amikor kísérőm udvariasan kitessékelt a friss levegőre, mintha ez volna most a legfontosabb, a brigád nevetett, ők már vagy húsz évet ledolgoztak itt, vagy a gyártelep más műhelyeiben, s akadt, aki többet is. Csodálkoztam, miképpen lehet itt kiváló valaki? Miféle szerephez juthat itt az emberi gondolkodás, ha a 15 kilós kalapáccsal egyféleképpen lehet jól ütni? Csak később értettem meg, hogy éppen a nehéz körülmények közötti helytállásért adózott tisztelettel, kitüntetéssel a nagyobb közösség. S gondolkodni éppenséggel itt is lehetett. Újításon törték a fejüket Törökék, miképpen lehetne eltüntetni a homokhegyeket. Nem titkolták a gondjaikat sem, eltöprengtek az „adok és kapok” mérlegén, de a megszokott munka beidegződöttségének biztonságát szerették és ez az igazság mégiscsak többet számított az életükben. S inkább csak arra gondoltak, „ki vállalja majd utánunk?”. A dolgokban rejlő természetesség azonban efelől is megnyugtatta őket. Ha eddig akadt ember, ezután is akad. Vagy a körülmények alkalmazkodnak az emberekhez. A pártirodában — Nem sokat változott az a műhely — mondja az egykori mintakészítő szakmunkás, a vas- és acélöntödék pártszervezetének vezetőségi tagja, Láng Károly. — Miért? — Ahhoz, hogy megértsük, egy kissé el kell távolodnunk a brigádtól. Amikor elkezdődött a nagy öntödei rekonstrukció, akkor még állami támogatásra is számíthattunk. A gazdasági reformok idején mindazokat a beruházásokat, amelyek csupán 40 százalékban valósultak meg, a továbbiakban a vállalatoknak kellett befejezniük. Így aztán kifizettünk 300 milliót, de be is fejeztük az öntödék rekonstrukcióját. Az öntödékben alig akad nehéz fizikai munka, annál több a félautomata gép. A tisztítóüzemre már nem jutott pénz. Később nyilvánvalóvá vált annak a helyzetnek a tarthatatlansága, hogy az egyik gyár eladósodik, a másik meg vígan él, mert magas a tőkés exportja. Most központilag intézik a hiteligényeket, hiteltörlesztéseket, a fejlesztési alapok szétosztását, s elsősorban a nagyobb közösség érdekeit veszik figyelembe. — Végül is mi lesz az öntvénytisztítókkal ? — Elkészültek a tervek az üzem korszerűsítésére, kéthárom változatban. A negyedik ötéves terv idején azonban még csak szinten tartásra, gépek, épületek állagának megóvására kaptunk pénzt. A legnagyobb munka például most egy tetőfelújítás. Ebből a pénzből nem jut még a műszaki fejlesztésre. Pedig most sokkal több öntvény készül, mint 1972-ben. A járműprogram bennünket is szorít, 13 ezer MAN-forgattyúsházat kértek tőlünk, 16 ezret adunk, de most már 20 ezret kérnek a győriek. — Mégis, mit lehet tenni? Éppen erről volt szó a legutóbbi vállalati pártértekezleten Az egyik küldött azt mondta „mindaddig, amíg nem tudunk korszerűbb körülmények között dolgozni, a legjobb az lenne,ha mozgalom indulna az öntödékben. Készítsenek olyan minőségű öntvényt, amelyet kevesebbet kell tisztítani. Van ebben igazság, mert úgy is lehet öntvényt gyártani, hogy a kikészítő két napig dolgozik rajta, meg úgy is, hogy két óra alatt megtisztítják. A műszaki igazgató összehívta az üzemi osztályvezetőket, és arról tanácskoztak, mit kellene tenni ezért a mozgalomért. — Miért kell ehhez mozgalom? — Hiszen, ha ma is azok az öntők dolgoznának itt, akik 30 éve, összesen ötven öntőnk van, a többi betanított munkás és segédmunkás. Lassan nem jön ide ember és az öntők 55 évesen nyugdíjba mennek. De itt van már az utánpótlás. A korszerű öntőtanműhelyben, amelyre nagyon büszkék, 70 tanuló ismerkedik a szakmával. A műszaki osztályon Iratkötegben lapozgat Szikora János műszaki osztályvezető. Mutatja, mennyi szerszámot, gépet terveznek, szeretnének vásárolni az öntvénytisztítók számára. Nagyobb teljesítményű szerszámokat, amelyek egyben kevesebb vibrációs ártalmat okoznak. A vibrációs betegségre az utóbbi években figyeltek fel. S védekezésül nem elég, hogy a munkások időnként vízben áztatják a kezüket. Meg is rendelték a Szovjetunióból az új pneumatikus légköszörűket és légpisztolyokat. Terveztek manipulátort az egyik öntvényfajtához. A 260 kilós öntvényeket most még kézzel forgatják. A manipulátor mintadarabját kipróbálták, változtattak rajta, s az Egyedi Gépgyárban elkészítik az újat. A Szerszámgépgyár megtervezi és elkészíti a műanyagtárcsás vágógépet, ez is olcsóbbá, könyebbé, egészségesebbé teszi az öntvénytisztítók munkáját. Egy elképzelés szerint a vasöntők üzeme számára, a nagy szilárdságú öntöttvas gyártására alkalmas rendszer licencét megvásárolják, akkor kisebb súlyú öntvények készülhetnek a szerszámgénekhez, átalakul a formázási technológia és így kevesebb munka marad a tisztítóknak. Mindez azonban, mint kiderült, elsősorban a finomtisztító üzemet érinti, ahonnan néhány év alatt sokan elmentek. A „durva” tisztítóműhelybelieket sokkal inkább érdekelheti, hogy felújítják a vizeskamrát és akkor kevesebb öntvényt kell majd kézzel homoktalanítani. De a vízmosás a hatvanas években volt korszerű technológia. S nyáron hamar megszáradnak az öntvények, de télen eléggé lassan marad a kézi homoktalanítás. „Akkor lesz könnyű a Béke-brigádnak, ha nagyobb teljesítményű fúvógépet állít majd be a vállalat, s ez az öntvények 90 százalékánál megszünteti a vízmosást.” Meg a kezdődő reumát. — Az öntödékben eléggé elterjedt a mennyiségi szemlélet, talán a megnövekedett termelés nyomán — mondja a műszaki osztályvezető. — A vállalat intézkedett, hogy olyankor, amikor az öntők miatt többletmunkát kell végezniük a tisztítóknak, az öntő üzemek is besegítenek. Másrészt valószínűleg felelevenítik azt a régi intézkedést, hogy a többletköltséget levonják az öntő fizetéséből. Szigorúbban ellenőrzik a gyártás közben az öntvényeket. — Miért csak most? — A művezetőknek kevés idejük volt erre. A művezető a részleg általános segédmunkása volt. Néha beállt a hiányzó helyére, vagy anyagért szerszámért szaladgált. Most ez a központi funkcionális szervek dolga. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy továbbképezzük az öntőket. Amíg több pénz lesz, addig okosodni kell. Török József nincs már a régi helyén. Már nem is brigádvezető. Két éve hagyta el a brigádot, egészségi okokból helyezték át. Mi járhat a fejében, amíg egykedvűen válaszolgat a kérdésekre? Mögötte 23 évi munka, a brigádja híre, sikerei, a vaspor és homokhegy, a helytállásokból fakadó büszkeség, a tárgyak megszokott képe, az ismerős munkamozdulatok, amelyeket sohasem felejthet már el, s amely mind-mind a hétköznapokhoz tartozott. Most sem kevesebb a fizetése és újra kiváló dolgozó. De mennyit birkózhatott magával, amíg elfogadta élete új rendjét, hogy mindig az helyettesíti, aki hiányzik: gyalust, esztergályost, darust. Neki úgy lenne jó, ha tudná, melyik az ő gépe, az ő munkája, s nem kellene reggelenként megkérdeznie: ma mit csináljak? Az üzemnek meg így jó. Úgy gondolják, a sokféléhez értő munkás magasabbrendű s ezért nincs helye a szégyenkezésnek. „Török Jóska megérti ezt.” Hát igen, megérti. De őt is meg lehet érteni. A műhelyben újra a régi kép, a homokhegy, a porfelhőből előbukkanó emberek. Változás? Kisebb lett a hely az ide épített görgősor miatt. „S az idén még többet akarunk önteni.” Az „adok és kapok” mérlegén valószínűleg most is a brigád serpenyője a súlyosabb. Tavaly a szocialista brigád elnyerte az arany fokozatot. Nekik köszönhető az utánpótlás is, a brigád két új tagja. Úgy tanították be őket, hogy a brigád nem vette igénybe a betanítási időt, az első naptól kezdve úgy számolták el a teljesítményüket, mint a többiekét. — Tudunk a tervekről, de szeretnénk látni belőlük valamit — jegyzi meg Torma Ferenc, az új brigádvezető. — Minden fórumon igazat adnak nekünk, mondják is, hogy tenni kell valamit, de többre még nem jutottak. Nem tudjuk, mit lehet változtatni a magas nyomású gépeken, de annyit segíthetnének, hogy ne homokdombokon mászkáljon az ember. — Miért nem takarítják ki a műhelyt? Újra a régi kérdés, s a válasz is ismerős: — Minden nap elvisznek valamennyit a hulladékból, de nem eleget. — Két év múlva minden más lesz itt — mondja az üzemvezető. A tröszt évente 5—6 százalékkal többet termel, pedig csökkent a létszám. S a termelékenység tíz százalékkal emelkedett. A Csepel Vas- és Fémművek nagy fejlődés előtt áll. 1978-tól kezdve már sokkal több pénz jut a vas- és acélöntödéknek, s a tisztítóüzemnek is. Tény az is, hogy aki ebben a „gyárvárosban” jár, jól tudja, nem Tormáéké az egyetlen korszerűtlen munkahely. Látni másutt is porfelhőt a műhelyben, s nemcsak Tormáéknál pótolja a huzat a szellőzőberendezést. S nemcsak náluk szükséges helyet csinálni a munkának, mielőtt elkezdődik a műszak. Egy másik, gyártelepi műhelyben emelik, igazítják a felfüggesztett, pályán haladó munkadarabot, mert különben elsodorná az útban levő, másutt el nem férő öntvényhalmot. Egészen más világ ez, mint a szerszámgépgyáré. Régi, elavult részlegek ezek. Bontásra érettek. Majd egyszer pénz is kerül rá. Addig azonban e műhelyekben a folyamatos termelés ilyen esetleges emberi mozdulatokra is rászorul. Tóth Erzsébet Idegenforgalom Hajdúsági hármas Az év első idegenforgalmi tanácskozásain hangsúlyozták: Magyarország legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjainak túlzsúfoltsága miatt a következő tíz-tizenöt év alatt új kiránduló- és üdülőtájakat kell kifejleszteni és akalmassá tenni nagyobb turistatömegek fogadására és ellátására. Bővül tehát a kör, amelyben hazai és külföldi utazók mozognak, a távolságok rövidülnek, számítani kell — és természetesen felkészülni — olyan idegenforgalmi áramlásra, amely felkeresi az ország eddig kevésbé felkapott tájait, városait, természeti és kultúrtörténeti nevezetességeit. Néhány riportban tehát megkíséreljük felvázolni e „táguló kör” ama pontjait, amelyek emberi számítás szerint belekerülnek a hétvégi és nyári forgatag sűrűjébe. Első utunk Hajdú-Bihar megyébe vezetett, amely máris tekintélyes idegenforgalmat bonyolít le, ha nem is fekszik az első vonalban. Vizsgálódásunk alapgondolata az volt, miképpen szolgálja idegenforgalmi céljainkat a jeles hajdúsági hármas, nevezetesen Debrecen városa, a Hortobágy és Hajdúszoboszló. Farsang után „Farsang után vagyunk” — így kezdődik minden beszélgetés ezekben a napokban a hajdú fővárosban, mintha minden valamirevaló debreceni ember afölött búslakodnék: elmúlt a tizedik hajdúsági farsang, amelynek színes, ízes, muzsikás napjai nemcsak a méltóságteljes Debrecen városát töltötték meg farsangi vidámsággal, de a többi hajdúvárost és nagyközséget is. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni, hány helyen hányféle farsangi esemény zajlott le ezekben a napokban, a siker árnyalatai közül azonban élesen kiviláglik egy: a hajdúsági farsang legvonzóbb vonása a hajdúsági főzőművészet, a magyar konyha hagyományainak féltékenyen őrzött tekintélye, amelynek hanyatlásáról vagy újjászületéséről heves viták dúlnak mind a szakma, mind a fogyasztók berkeiben. — Az az igazság — mondja Végh László, a sokszorosan kitüntetett Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója —, hogy a hajdúsági konyha egyedülálló ízbeli remekléseit nemcsak a debreceni Aranybikában, de a kisebb városok és falvak éttermeiben, csárdáiban is nagy gonddal őrzik. Nem véletlen, hogy Székely Ödönné — közismert nevén : Bözsiken töltött káposztáját, orjalevesét, húsos palacsintáját egész Európában emlegetik és számon tartják. A farsangi hetek műsorán természetesen tömörítve tálalták a hajdú konyha különlegességeit, tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ez alatt a tíz nap alatt a szakácsok és főzőaszszonyok ellőtték a puskaporukat. A mi gasztronómiánkra az állandóság a jellemző s egészen biztos, hogyha megnyitjuk a Hortobágyi Nemzeti Park területén a kadarcsi csárdát, ott is ugyanazok az asztali örömök várják a vendéget, mint az Aranybikában. Az Aranybika új szárnyának építése 1976 májusában befejeződik, és elkezdődik a régi szárny felújításának második szakasza. Az első mostanában fejeződött be a távfűtés bekapcsolásával. Még az évtized befejezése előtt elkészül az egész épületkomplexum, amely a monumentális arányokban fejlődő város belső területét mintegy 10„hozzáigazítja” a libakerti és vénkerti lakótelepek látványához. Hortobágy A Hortobágyi Nemzeti Park megalakulása óta rohamosan növekszik a hazai közönség és a külföld érdeklődése az utolsó puszta iránt, amelynek értékeit még nem is tártuk fel teljesen, pedig a megalakulás óta példátlanul megnövekedett a Hortobágy sajtója. A nemzeti park mai állapotában a fejlődési folyamat első lépcsőfokánál tart, de már ma is kivehető körvonalakkal jelentkezik a turisztikai célokat és tudományos igényeket elválasztó egészséges törekvés. Írásunk az idegenforgalom céljait és lehetőségeit vizsgálja, ezúttal tehát nem ejtünk szót a puszta ősi világának tudományos értékéről és megtartásának fontosságáról. A Hortobágy idegenforgalmának mai állapotáról dr. Jenkei László, a megyei idegenforgalmi hivatal helyettes vezetője azt mondja, hogy százalékokban nehezen kifejezhető az érdeklődés növekedése s ez nemcsak a puszta sajátos egzotikumának köszönhető, de a hortobágyi lovasnapoknak, a hídi vásárnak, a csárdaromantikának és a „nagy semmi” lenyűgöző látványának. A hortobágyi lovasnapok, ma már előkelő helyet foglalnak el az európai lovassportban, a mátai lóállomány évről évre értékesebb. A tíz évre visszatekintő versenyekre eddig 53 állami gazdaság és termelőszövetkezet küldte el lovasait és saját tenyésztésű lovait, a lovasnapok tehát az ország lótenyésztésének újjáéledését is jelenti. Mátán ma olyan tekintélyes és nagy tudású szakembergárda dolgozik, amely biztosítja a hortobágyi lótenyésztés és lovassport jövőjét is. A lovasnapokon már 30—40 ezer főnyi közönséggel számolunk Ennyi embert ellátni nem kis feladat, s akkor még nem beszéltem azokról a látogatókról, akik nem a lovasnapok megtekintésére érkeznek. A „csárdaprogram” keretében, reméljük, rövidesen sikerül kitágítani a Hortobágy látogatható területét és a mai központ, a hídi csárda mellett két-három olyan „alközpontot” kialakítani, amely tehermentesíti a klasszikus hortobágyi centrumot. Az állami gazdaság előzékenységéből rövidesen elkészül a mátai lovaspályáhozvezető út burkolása, állandó kiállítási csarnok létesül a kilencfikú hídnál s gazdagodik a pásztormúzeum gyűjteménye. A megyei vendéglátó vállalat a hortobágyi fogadóban, a puszta egyetlen emeletes épületében művésztelepet rendez, ez idén először, a felszabadulás évfordulója jegyében. A meghívott képzőművészeket a vállalat egy hónapig látja vendégül a fogadóban, még arról is gondoskodik, hogy eljussanak a puszta távoli festői pontjaira. A vállalat a meghívás és vendéglátás ellenében egy kikötéssel él: elővételi jogot kér a pusztán készült képzőművészeti alkotásokra. A művésztelepen született képeket, szobrokat, faragásokat az újjászülető Aranybika szobáinak díszítésére szánják. Európa legfiatalabb gyógyfürdői közé tartozik. Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1925. október 26-án Pávay Vajna Ferenc főgeológus kutatófúrása sikerrel járt, 1091 méter mélységből 8000 kalória értékű földgáz tört fel s vele együtt 73—78 fokos hévíz. A tudományos vizsgálat előtt a forró vizet mosásra felhasználó szoboszlói asszonyok észrevették, hogy a vízben állva ízületi fájdalmaik megszűnnek vagy enyhülnek. A laboratóriumban azután kiderült, hogy a szoboszlói hévíz jódot, brómot, nátriumchloridot tartalmaz, de a rádiumemanáció is kimutatható. Ez a vegyi összetétel páratlan értéket jelent a mozgásszervi betegségek gyógyításában. Az első fúrást újabb három követte s a négy kút ma négymillió liter gyógyvizet szolgáltat naponta. Még a második világháború előtt kezdődött a hajdúszoboszlói gyógyfürdő kiépítése, a város robbanásszerű fejlődése, a gyógyító központtá való kiépítése sokáig tartott. Szakszervezeti és vállalati üdülők sora épült a negyven hektáros fürdőterületen, magánerőből egész új város született az alföldi tájon. Jellemző a szoboszlói víz hazai népszerűségére, hogy a városban 2500 fizető-vendéglátó helyet tartanak nyilván, s az elmúlt évben a gyógyulni-üdülni vágyó vendégek 800 ezer vendégnapot töltöttek Szoboszlón. Néhány évvel ezelőtt a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat megépítette a háromemeletes kis Délibáb Szállót, s a múlt év tavaszán hozzáfogtak egy új, hatemeletes szárnyépület kialakításához. Házgyári elemekből, rekordidő alatt, nem egészen egy év alatt épült fel az új szálloda, amelyet földszintes fogadócsarnok köt össze a régivel. A szálloda a fürdő területén áll, lakói közvetlenül átsétálhatnak a gyógyfürdőbe. Hajdúszoboszló első nemzetközi igényeket is kielégítő gyógyüdülő-szállójában 360 vendéget tudnak fogadni egész évben. — A vendégeket — mondotta Végh László igazgató, aki az április 2-án nyíló szállót bemutatta , saját szállodaorvosunk vizsgálja meg, előírja a fürdő adagolását, szükség esetén a diétát is. A szálloda értékesítésére az IBUSZ-t kértük fel, amely már meg is kezdte a propagandát, elsősorban az észak-európai államokban, ahol a legtöbb a reumatikus betegségben szenvedő ember. A szállodát részben saját erőből, részben állami kölcsönből építettük s nemcsak a felépítése rekord, az építési költsége is. Kétágyas, fürdőszobás szobákban és lakosztályokban egy szállodai ágy önköltsége 200 ezer forint, harmadrésze az országos átlagnak. A fiatal Hajdúszoboszló tehát alaposan „lekörözte” nagy tekintélyű és patinás vetélytársait, Hévizet és Harkányt. Befejezésül egy mondat, amelyet az új szálloda legfelső emeletén hallottunk: — A Hajdúságnak évente sok ezer észak-európai átutazó vendége volt, aki megcsodálta a pusztát, megbámulta Debrecent és megízlelte a szoboszlói vizet, azután tovább utazott külföldi gyógyüdülőkbe. Az átutazók most maradó vendégek lehetnek. Úgy véljük, a hajdúsági hármas a magyar idegenforgalom táguló körének egyik legerősebb pontja, amely egy-másfél évtized alatt a turisztikai tájak versenyében az élmezőnyben foglal helyet. Baróti Géza ÚJ BOLT, RÉGI HELYEN! OPTIKAI SZAKÜZLET nyílt Budapesten MŰANYAG SZEMÜVEGLENCSE SZEMÜVEGKERETEK SZEMÜVEGLENCSÉK ÉS EGYÉB OPTIKAI CIKKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN MŰANYAG ÉS ÜVEG SZEMÜVEGLENCSÉK SZÍNEZÉSE TÖBBFÉLE ÁRNYALATBAN :Grorgit 1 5. SZ. OPTIKAI SZAKBOLT VI., NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 31. Hajdúszoboszló A Hajdúság fővárosának fogadóképességéről még annyit, hogy a nagyerdei kempinget fokozatosan bungalórendszerű üdülővárossá fejlesztik, s a Nagyerdő távolabbi pontján új kempinget alakítanak ki a sátorozó és lakókocsival érkező vendégek számára. A három pilléren nyugvó hajdúsági idegenforgalom harmadik oszlopa Hajdúszoboszló, a világhírt mindenképpen megérdemlő fürdőváros, amely 7 A Magyar Hírlap VASÁRNAP ESTI SZÁMÁHOZ MOZGÓ LAPÁRUSOKAT KERES A POSTA Jelentkezés: vasárnap délután 17.30- tól a Lapkiadó Vállalat portáján BUDAPEST VII., LENIN KÖRÚT 9—11.