Magyar Nemzet, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-11 / 59. szám

Kedd, 1975. március 11.. Magyar Nemzet Az ágazat kiválói Törökéinél, három év után Három év múltán most újra felkerestem Törökéket, az önt­vénytisztítókat Csepelen. A kí­váncsiság hajtott, vajon köny­­nyebb, tisztább lett azóta ez a munka? 1972-ben ismertem meg őket, az ágazat kiváló bri­gádját, összesen három „ága­zati brigád” van a Csepel Vas- és Fémműveknél. Éveken át megőriztem a találkozás emlé­két, talán azért is, mert vas­por- és kőporfelhőben láttam meg Törökéket, a Béke-brigá­dot, homokhegyeken magasod­tak, hajladoztak, kalapáccsal verték le az öntvényekről a felesleges vasat, s amikor kísé­rőm udvariasan kitessékelt a friss levegőre, mintha ez volna most a legfontosabb, a brigád nevetett, ők már vagy húsz évet ledolgoztak itt, vagy a gyártelep más műhelyeiben, s akadt, aki többet is. Csodál­koztam, miképpen lehet itt ki­váló valaki? Miféle szerephez juthat itt az emberi gondolko­dás, ha a 15 kilós kalapáccsal egyféleképpen lehet jól ütni? Csak később értettem meg, hogy éppen a nehéz körülmé­nyek közötti helytállásért adó­zott tisztelettel, kitüntetéssel a nagyobb közösség. S gondol­kodni éppenséggel itt is lehe­tett. Újításon törték a fejüket Törökék, miképpen lehetne el­tüntetni a homokhegyeket. Nem titkolták a gondjaikat sem, eltöprengtek az „adok és kapok” mérlegén, de a meg­szokott munka beidegződöttsé­­gének biztonságát szerették és ez az igazság mégiscsak töb­bet számított az életükben. S inkább csak arra gondoltak, „ki vállalja majd utánunk?”. A dolgokban rejlő természe­tesség azonban efelől is meg­nyugtatta őket. Ha eddig akadt ember, ezután is akad. Vagy a körülmények alkalmazkodnak az emberekhez. A pártirodában — Nem sokat változott az a műhely — mondja az egykori mintakészítő szakmunkás, a vas- és acélöntödék pártszer­vezetének vezetőségi tagja, Láng Károly. — Miért? — Ahhoz, hogy megértsük, egy kissé el kell távolodnunk a brigádtól. Amikor elkezdő­dött a nagy öntödei rekonst­­rukció, akkor még állami tá­mogatásra is számíthattunk. A gazdasági reformok idején mindazokat a beruházásokat, amelyek csupán 40 százalék­ban valósultak meg, a továb­biakban a vállalatoknak kel­lett befejezniük. Így aztán ki­fizettünk 300 milliót, de be is fejeztük az öntödék rekonst­rukcióját. Az öntödékben alig akad nehéz fizikai munka, an­nál több a félautomata gép. A tisztítóüzemre már nem ju­tott pénz. Később nyilvánvaló­vá vált annak a helyzetnek a tarthatatlansága, hogy az egyik gyár eladósodik, a másik meg vígan él, mert magas a tőkés exportja. Most központilag in­tézik a hiteligényeket, hitel­­törlesztéseket, a fejlesztési ala­pok szétosztását, s­­ elsősorban a nagyobb közösség érdekeit veszik figyelembe. — Végül is mi lesz az önt­vénytisztítókkal ? — Elkészültek a tervek az üzem korszerűsítésére, két­­három változatban. A negye­dik ötéves terv idején azonban még csak szinten tartásra, gé­pek, épületek állagának meg­óvására kaptunk pénzt. A leg­nagyobb munka például most egy tetőfelújítás. Ebből a pénz­ből nem jut még a műszaki fejlesztésre. Pedig most sokkal több öntvény készül, mint 1972-ben. A járműprogram bennünket is szorít, 13 ezer MAN-forgattyúsházat kértek tőlünk, 16 ezret adunk, de most már 20 ezret kérnek a győriek. — Mégis, mit lehet tenni? Éppen erről volt szó a legutób­bi vállalati pártértekezleten Az egyik küldött azt mondta „mindaddig, amíg nem tudunk korszerűbb körülmények kö­zött dolgozni, a legjobb az len­ne,­­ha mozgalom indulna az öntödékben. Készítsenek olyan minőségű öntvényt, amelyet kevesebbet kell tisztítani. Van ebben igazság, mert úgy is le­het öntvényt gyártani, hogy a kikészítő két napig dolgozik rajta, meg úgy is, hogy két óra alatt megtisztítják. A műszaki igazgató összehívta az üzemi osztályvezetőket, és arról ta­nácskoztak, mit kellene tenni ezért a mozgalomért. — Miért kell ehhez mozga­lom? — Hiszen, ha ma is azok az öntők dolgoznának itt, akik 30 éve, összesen ötven öntőnk van, a többi betanított munkás és segédmunkás. Lassan nem jön ide ember és az öntők 55 évesen nyugdíjba mennek. De itt van már az utánpót­lás. A korszerű öntőtanmű­helyben, amelyre nagyon büsz­kék, 70 tanuló ismerkedik a szakmával. A műszaki osztályon Iratkötegben lapozgat Sziko­­ra János műszaki osztályveze­tő. Mutatja, mennyi szerszá­mot, gépet terveznek, szeret­nének vásárolni az öntvény­tisztítók számára. Nagyobb teljesítményű szerszámokat, amelyek egyben kevesebb vib­rációs ártalmat okoznak. A vibrációs betegségre az utóbbi években figyeltek fel. S véde­kezésül nem elég, hogy a mun­kások időnként vízben áztatják a kezüket. Meg is rendelték a Szovjetunióból az új pneu­matikus légköszörűket és lég­pisztolyokat. Terveztek mani­pulátort az egyik öntvényfaj­tához. A 260 kilós öntvényeket most még kézzel forgatják. A manipulátor mintadarabját ki­próbálták, változtattak rajta, s az Egyedi Gépgyárban elké­szítik az újat. A Szerszámgép­gyár megtervezi és elkészíti a műanyagtárcsás vágógépet, ez is olcsóbbá, könyebbé, egészsé­gesebbé teszi az öntvénytisztí­­tók munkáját. Egy elképzelés szerint a vasöntő­k üzeme szá­mára, a nagy szilárdságú ön­töttvas gyártására alkalmas rendszer licencét megvásárol­ják, akkor kisebb súlyú öntvé­nyek készülhetnek a szerszám­génekhez, átalakul a formázá­si technológia és így kevesebb munka marad a tisztítóknak. Mindez azonban, mint kide­rült, elsősorban a finomtisztító üzemet érinti, ahonnan néhány év alatt sokan elmentek. A „durva” tisztítóműhelybelie­ket sokkal inkább érdekelheti, hogy felújítják a vizeskamrát és akkor kevesebb öntvényt kell majd kézzel homoktalaní­­tani. De a vízmosás a hatvanas években volt korszerű techno­lógia. S nyáron hamar meg­száradnak az öntvények, de té­len eléggé lassan­ marad a ké­zi homoktalanítás. „Akkor lesz könnyű a Béke-brigádnak, ha nagyobb teljesítményű fúvógé­pet állít majd be a vállalat, s ez az öntvények 90 százaléká­nál megszünteti a vízmosást.” Meg a kezdődő reumát. — Az öntödékben eléggé el­terjedt­ a mennyiségi szemlélet, talán a megnövekedett terme­lés nyomán — mondja a mű­szaki osztályvezető. — A vál­lalat intézkedett, hogy olyan­kor, amikor az öntők miatt többletmunkát kell végezniük a tisztítóknak, az öntő üzemek is besegítenek. Másrészt való­színűleg felelevenítik azt a ré­gi intézkedést, hogy a többlet­­költséget levonják az öntő fi­zetéséből. Szigorúbban ellenőr­zik a gyártás közben az önt­vényeket. — Miért csak most? — A művezetőknek kevés idejük volt erre. A művezető a részleg általános segédmun­kása volt. Néha beállt a hiány­zó helyére, vagy anyagért szerszámért szaladgált. Most ez a központi funkcionális szervek dolga. Nagyon fontos­nak tartjuk azt is, hogy to­vábbképezzük az öntőket. Amíg több pénz lesz, addig okosodni kell. Török József nincs már a régi helyén. Már nem is bri­gádvezető. Két éve hagyta el a brigádot, egészségi okokból helyezték át. Mi járhat a fejé­ben, amíg egykedvűen vála­­szolgat a kérdésekre? Mögötte 23 évi munka, a brigádja híre, sikerei, a vaspor és homok­hegy, a helytállásokból fakadó büszkeség, a tárgyak megszo­kott képe, az ismerős munka­mozdulatok, amelyeket soha­sem felejthet már el, s amely mind-mind a hétköznapokhoz tartozott. Most sem kevesebb a fizetése és újra kiváló dol­gozó. De mennyit birkózhatott magával, amíg elfogadta élete új rendjét, hogy mindig az helyettesíti, aki hiányzik: gya­lust, esztergályost, darust. Neki úgy lenne jó, ha tudná, melyik az ő gépe, az ő munkája, s nem kellene reggelenként megkér­deznie: ma mit csináljak? Az üzemnek meg így jó. Úgy gon­dolják, a sokféléhez értő mun­kás magasabbrendű s ezért nincs helye a szégyenkezésnek. „Török Jóska megérti ezt.” Hát igen, megérti. De őt is meg le­het érteni. A műhelyben­ ­ újra a régi kép, a homok­hegy, a porfelhőből előbukka­nó emberek. Változás? Kisebb lett a hely az ide épített gör­gősor miatt. „S az idén még többet akarunk önteni.” Az „adok és kapok” mérlegén valószínűleg most is a brigád serpenyője a súlyosabb. Tavaly a szocialista brigád elnyerte az arany fokozatot. Nekik kö­szönhető az utánpótlás is, a brigád két új tagja. Úgy taní­tották be őket, hogy a brigád nem vette igénybe a betanítási időt, az első naptól kezdve úgy számolták el a teljesítményü­ket, mint a többiekét. — Tudunk a tervekről, de szeretnénk látni belőlük vala­mit — jegyzi meg Torma Fe­renc, az új brigádvezető. — Minden fórumon igazat adnak nekünk, mondják is, hogy ten­ni kell valamit, de többre még nem jutottak. Nem tudjuk, mit lehet változtatni a magas nyomású gépeken, de annyit segíthetnének, hogy ne homok­dombokon mászkáljon az em­ber. — Miért nem takarítják ki a műhelyt? Újra a régi kérdés, s a válasz is ismerős: — Minden nap elvisznek va­lamennyit a hulladékból, de nem eleget. — Két év múlva minden más lesz itt — mondja az üzemvezető. A tröszt évente 5—6 százalékkal többet termel, pedig csökkent a létszám. S a termelékenység tíz százalékkal emelkedett. A Csepel Vas- és Fémművek nagy fejlődés előtt áll.­ 1978-tól kezdve már sokkal több pénz jut a vas- és acél­öntödéknek, s a tisztítóüzem­nek is. Tény az is, hogy aki ebben a „gyárvárosban” jár, jól tud­ja, nem Tormáéké az egyetlen korszerűtlen munkahely. Lát­ni másutt is porfelhőt a mű­helyben, s nemcsak Tormáék­­nál pótolja a huzat a szellőző­berendezést. S nemcsak náluk szükséges helyet csinálni a munkának, mielőtt elkezdődik a műszak. Egy másik, gyárte­lepi műhelyben emelik, igazít­ják a felfüggesztett, pályán ha­ladó munkadarabot, mert kü­lönben elsodorná az útban levő, másutt­ el nem férő öntvény­halmot. Egészen más világ ez, mint a szerszámgép­­gyáré. Régi, elavult részlegek ezek. Bontásra érettek. Majd egyszer pénz is kerül rá. Addig azonban e műhelyekben a fo­lyamatos termelés ilyen eset­leges emberi mozdulatokra is rászorul. Tóth Erzsébet Idegenforgalom Hajdúsági hármas Az év első idegenforgalmi tanácskozásain hangsúlyozták: Magyarország legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjainak túlzsúfoltsága miatt a követ­kező tíz-tizenöt év alatt új ki­ránduló- és üdülőtájakat kell kifejleszteni és akalmassá ten­ni nagyobb turistatömegek fo­gadására és ellátására. Bővül tehát a kör, amelyben hazai és külföldi utazók mozognak, a távolságok rövidülnek, számí­tani kell — és természetesen felkészülni — olyan idegenfor­galmi áramlásra, amely felke­resi az ország eddig kevésbé felkapott tájait, városait, ter­mészeti és kultúrtörténeti ne­vezetességeit. Néhány riport­ban tehát megkíséreljük fel­vázolni e „táguló kör” ama pontjait, amelyek emberi szá­mítás szerint belekerülnek a hétvégi és nyári forgatag sűrű­jébe. Első utunk Hajdú-Bihar me­gyébe vezetett, amely máris te­kintélyes idegenforgalmat bo­nyolít le, ha nem is fekszik az első vonalban. Vizsgálódá­sunk alapgondolata az volt, mi­képpen szolgálja idegenforgal­mi céljainkat a jeles hajdúsági hármas, nevezetesen Debrecen városa, a Hortobágy és Hajdú­szoboszló. Farsang után „Farsang után vagyunk” — így kezdődik minden beszélge­tés ezekben a napokban a haj­dú fővárosban, mintha minden valamirevaló debreceni em­ber afölött búslakodnék: el­múlt a tizedik hajdúsági far­sang, amelynek színes, ízes, muzsikás napjai nemcsak a méltóságteljes Debrecen váro­sát töltötték meg farsangi vi­dámsággal, de a többi hajdú­várost és nagyközséget is. Le­hetetlen vállalkozás lenne fel­sorolni, hány helyen hányféle farsangi esemény zajlott le ezekben a napokban, a siker árnyalatai közül azonban éle­sen kiviláglik egy: a hajdúsági farsang legvonzóbb vonása a hajdúsági főzőművészet, a ma­gyar konyha hagyományainak féltékenyen őrzött tekintélye, amelynek hanyatlásáról vagy újjászületéséről heves viták dúlnak mind a szakma, mind a fogyasztók berkeiben. — Az az igazság — mondja Végh László, a sokszorosan ki­tüntetett Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat igaz­gatója —, hogy a hajdúsági konyha egyedülálló ízbeli re­mekléseit nemcsak a debreceni Aranybikában, de a kisebb vá­rosok és falvak éttermeiben, csárdáiban is nagy gonddal őr­zik. Nem véletlen, hogy Szé­kely Ödönné — közismert ne­vén : Bözsike­n töltött káposz­táját, orjalevesét, húsos pala­csintáját egész Európában em­legetik és számon tartják. A farsangi hetek műsorán termé­szetesen tömörítve tálalták a hajdú konyha különlegességeit, tévedés lenne azonban azt hin­ni, hogy ez alatt a tíz nap alatt a szakácsok és főzőasz­­szonyok ellőtték a puskaporu­kat. A mi gasztronómiánkra az állandóság a jellemző s egészen biztos, hogyha megnyitjuk a Hortobágyi Nemzeti Park te­rületén a kadarcsi csárdát, ott is ugyanazok az asztali örömök várják a vendéget, mint az Aranybikában. Az Aranybika új szárnyának építése 1976 májusában befe­jeződik, és elkezdődik a régi szárny felújításának második szakasza. Az első mostanában fejeződött be a távfűtés be­kapcsolásával. Még az évtized befejezése előtt elkészül az egész épületkomplexum, amely a monumentális arányokban fejlődő város belső területét mintegy 10„hozzáigazítja” a liba­kerti és vénkerti lakótelepek látványához. Hortobágy A Hortobágyi Nemzeti Park megalakulása óta rohamosan növekszik a hazai közönség és a külföld érdeklődése az utolsó puszta iránt, amelynek érté­keit még nem is tártuk fel tel­jesen, pedig a megalakulás óta példátlanul megnövekedett a Hortobágy sajtója. A nemzeti park mai állapotában a fejlő­dési folyamat első lépcsőfoká­nál tart, de már ma is kive­hető körvonalakkal jelentkezik a turisztikai célokat és tudo­mányos igényeket elválasztó egészséges törekvés. Írásunk az idegenforgalom céljait és lehe­tőségeit vizsgálja, ezúttal te­hát nem ejtünk szót a puszta ősi világának tudományos ér­tékéről és megtartásának fon­tosságáról. A Hortobágy idegenforgal­mának mai állapotáról dr. Jen­kei László, a megyei idegen­­forgalmi hivatal helyettes ve­zetője azt mondja, hogy száza­lékokban nehezen kifejezhető az érdeklődés növekedése s ez nemcsak a puszta sajátos eg­zotikumának köszönhető, de a hortobágyi lovasnapoknak, a hídi vásárnak, a csárdaroman­tikának és a „nagy semmi” le­nyűgöző látványának.­­­ A hortobágyi lovasnapok, ma már előkelő helyet foglal­nak el az európai lovassport­ban, a mátai lóállomány évről évre értékesebb. A tíz évre visszatekintő versenyekre ed­dig 53 állami gazdaság és ter­melőszövetkezet küldte el lo­vasait és saját tenyésztésű lo­vait, a lovasnapok tehát az or­szág lótenyésztésének újjáéle­dését is jelenti. Mátán ma olyan tekintélyes és nagy tudá­sú szakembergárda dolgozik, amely biztosítja a hortobágyi lótenyésztés és lovassport jö­vőjét is. A lovasnapokon már 30—40 ezer főnyi közönséggel számolunk Ennyi embert el­látni nem kis feladat, s akkor még nem beszéltem azokról a látogatókról, akik nem a lovas­napok megtekintésére érkez­nek. A „csárdaprogram” kere­tében, reméljük, rövidesen si­kerül kitágítani a Hortobágy látogatható területét és a mai központ, a hídi csárda mellett két-három olyan „alközpontot” kialakítani, amely tehermen­tesíti a klasszikus hortobágyi centrumot. Az állami gazdaság előzé­kenységéből rövidesen elkészül a mátai lovaspályához­­vezető út burkolása, állandó kiállítási csarnok létesül a kilencfikú hídnál s gazdagodik a pásztor­múzeum gyűjteménye. A me­gyei vendéglátó vállalat a hor­tobágyi fogadóban, a puszta egyetlen emeletes épületében művésztelepet rendez, ez idén először, a felszabadulás évfor­dulója jegyében. A meghívott képzőművészeket a vállalat egy hónapig látja vendégül a foga­dóban, még arról is gondosko­dik, hogy eljussanak a puszta távoli festői pontjaira. A vál­lalat a meghívás és vendéglá­tás ellenében egy kikötéssel él: elővételi jogot kér a pusztán készült képzőművészeti alko­tásokra. A művésztelepen szü­letett képeket, szobrokat, fara­gásokat az újjászülető Arany­bika szobáinak díszítésére szánják. Európa legfiatalabb gyógyfür­dői közé tartozik. Pontosan öt­ven évvel ezelőtt, 1925. októ­ber 26-án Pávay Vajna Ferenc főgeológus kutatófúrása siker­rel járt, 1091 méter mélység­ből 8000 kalória értékű földgáz tört fel s vele együtt 73—78 fokos hévíz. A tudományos vizsgálat előtt a forró vizet mo­sásra felhasználó szoboszlói asszonyok észrevették, hogy a vízben állva ízületi fájdalmaik megszűnnek vagy enyhülnek. A laboratóriumban azután ki­derült, hogy a szoboszlói hévíz jódot, brómot, nátriumchlori­­dot tartalmaz, de a rádium­­emanáció is kimutatható. Ez a vegyi összetétel páratlan érté­ket jelent a mozgásszervi be­tegségek gyógyításában. Az első fúrást újabb három követte s a négy kút ma négy­millió liter gyógyvizet szolgál­tat naponta. Még a második vi­lágháború előtt kezdődött a hajdúszoboszlói gyógyfürdő ki­építése, a város robbanásszerű fejlődése, a gyógyító központtá való kiépítése sokáig tartott. Szakszervezeti és vállalati üdü­lők sora épült a negyven hek­táros fürdőterületen, magán­erőből egész új város született az alföldi tájon. Jellemző a szoboszlói víz hazai népszerű­ségére, hogy a városban 2500 fizető-vendéglátó helyet tarta­nak nyilván, s az elmúlt évben a gyógyulni-üdülni vágyó ven­dégek 800 ezer vendégnapot töltöttek Szoboszlón. Néhány évvel ezelőtt a Haj­dú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat megépítette a három­­emeletes kis Délibáb Szállót, s a múlt év tavaszán hozzá­fogtak egy új, hatemeletes szárnyépület kialakításához. Házgyári elemekből, rekordidő alatt, nem egészen egy év alatt épült fel az új szálloda, ame­lyet földszintes fogadócsarnok köt össze a régivel. A szálloda a fürdő területén áll, lakói köz­vetlenül átsétálhatnak a gyógy­fürdőbe. Hajdúszoboszló első nemzetközi igényeket is kielé­gítő gyógyüdülő-szállójában 360 vendéget tudnak fogadni egész évben. — A vendégeket — mondotta Végh László igazgató, aki az április 2-án nyíló szállót be­mutatta , saját szállodaorvo­sunk vizsgálja meg, előírja a fürdő adagolását, szükség ese­tén a diétát is. A szálloda ér­tékesítésére az IBUSZ-t kér­tük fel, amely már meg is kezdte a propagandát, elsősor­ban az észak-európai államok­ban, ahol a legtöbb a reuma­tikus betegségben szenvedő ember. A szállodát részben sa­ját erőből, részben állami köl­csönből építettük s nemcsak a felépítése rekord, az építési költsége is. Kétágyas, fürdőszo­bás szobákban és lakosztályok­ban egy szállodai ágy önkölt­sége 200 ezer forint, harmad­része az országos átlagnak. A fiatal Hajdúszoboszló te­hát alaposan „lekörözte” nagy tekintélyű és patinás vetély­­társait, Hévizet és Harkányt. Befejezésül egy mondat, amelyet az új szálloda legfelső emeletén hallottunk: — A Hajdúságnak évente sok ezer észak-európai átutazó vendége volt, aki megcsodálta a pusztát, megbámulta Debre­cent és megízlelte a szoboszlói vizet, azután tovább utazott külföldi gyógyüdülőkbe. Az át­utazók most maradó vendégek lehetnek. Úgy véljük, a hajdúsági hár­mas a magyar idegenforgalom táguló körének egyik legerő­sebb pontja, amely egy-más­fél évtized alatt a turisztikai tájak versenyében az élme­zőnyben foglal helyet. Baróti Géza ÚJ BOLT, RÉGI HELYEN! OPTIKAI SZAKÜZLET nyílt Budapesten MŰANYAG SZEMÜVEGLENCSE SZEMÜVEGKERETEK SZEMÜVEGLENCSÉK ÉS EGYÉB OPTIKAI CIKKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN MŰANYAG ÉS ÜVEG SZEMÜVEGLENCSÉK SZÍNEZÉSE TÖBBFÉLE ÁRNYALATBAN :Grorgit 1 5. SZ. OPTIKAI SZAKBOLT VI., NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 31. Hajdúszoboszló A Hajdúság fővárosának fo­gadóképességéről még annyit, hogy a nagyerdei kempinget fokozatosan bungalórendszerű üdülővárossá fejlesztik, s a Nagyerdő távolabbi pontján új kempinget alakítanak ki a sá­torozó és lakókocsival érkező vendégek számára. A három pilléren nyugvó hajdúsági idegenforgalom har­madik oszlopa Hajdúszoboszló, a világhírt mindenképpen megérdemlő fürdőváros, amely 7 A Magyar Hírlap VASÁRNAP ESTI SZÁMÁHOZ MOZGÓ LAPÁRUSOKAT KERES A POSTA Jelentkezés: vasárnap délután 17.30- tól a Lapkiadó Vállalat portáján BUDAPEST VII., LENIN KÖRÚT 9—11.

Next