Magyar Nemzet, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-12 / 85. szám
V agy hét KDMPEST HANGVERSENYTERMEIBEN TYIHON HRENNYIKOV vendégszereplése fémjelezte a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hétfői estjét; Kórodi András vezényelt. A Szovjet Zeneművészek Szövetségének elnöke kiváló zeneszerző és világjáró zongoraművész, aki felszabadulásunk ünnepi eseménysorozatát Második zongoraversenye bemutatásával tisztelte meg. A hatvankét esztendős Hrennyikov nagyszerűen zongorázik. Játékában a zeneszerző robusztus egyénisége mutatkozik meg, tónusa hatalmas — kizárólag a forte dinamika különböző fokozatait alkalmazza —, billentése magvas, erőteljes, egy-egy hang, amit leüt, önmagában is karakterisztikus, dús zengésű, fényes és nagyon határozott. Interpretációja lényegretörően egyszerű, tömör és — amennyire telt tónusa megengedi — puritán. A sokat megélt, sokat tapasztalt és a nagyon elfoglalt emberek modorában muzsikál, társasági csevegés hangja idegen tőle. Formálása a nagy felületek világos és plasztikus érzékeltetése révén logikus és jól követhető. Tekintettel arra, hogy Hrennyikov zongorajátékáról saját műve előadása során támadtak e benyomások, jószerével zenéjére is állnak a fent elmondottak. Mű és előadás ez esetben szétválaszthatatlan egységet jelentett a hangverseny közönsége és a rádióhallgatók számára, ezt a közvetítést több külföldi rádióállomás is átvette. Ha a hallottak alapján találgatni kellene, saját zenéjén kívül melyik zeneszerző világa állhat közel a zongoraművész Hrennyikovhoz, elsősorban Bachra esik a választás, nemcsak azért, mivel a zongoraverseny anyaga szinte mindvégig kontrapunktikus szerkesztésű, hanem azért is, mert zongorajátékának fortétól fortisszimóig ívelő teraszos dinamikáját nehezen lehet más zeneszerző stílusába beilleszteni. De mindez csak találgatás, elképzelhető, hogy ezt a dinamikát éppen saját kompozíciójának kívánalmaihoz alkalmazta a zongoraművész. Hrennyikov Második zongoraversenye úgyszólván mindvégig a zongora kizárólagosságának jegyében fogant; a zenekar szerepe merő dekoráció, szinte elhanyagolhatóan másodrendű fontosságú. Nemcsak a klasszikus-romantikus versenyművek hagyományos „tutti szakaszaitól tekintett el Hrennyikov, hanem a barokk concertók „ritomell”-jeit is kiiktatta kompozíciójából. A zenekarnak csak azt engedte meg, hogy a mindvégig ellenpontozó, nagy jelentőségű és a több évszázados stílusreminiszcencia ellenére is eredeti hangú, mindvégig lebilincselően érdekes zongoraszólam szerény kísérője legyen. Csak a befejezés lekerekítő visszaemlékezése során juttatott némi szerény formaalkotó funkciót az együttesnek. Annál nagyobb erénye, hogy a szüntelenül foglalkoztatott szólóhangszer zenei anyában nyoma sincs a virtuóz üresjáratoknak, tetszetős passzázsoknak, ékes kádenciáknak. Ez a nagyon igényes mondanivalót hordozó zongoraszólam a maga bonyolult szólamszövedékében is áttetszően egyszerű és komoly, minden ritmikai gazdagsága ellenére is lapidárisan súlyos. A kompozíciót ismétlést követelő, zajos tetszéssel fogadta a közönség. Voltaképpen ekkor került sor a Filharmonikusok igazi produkciójára (a műsort bevezető Galántai táncok sajnos e tekintetben nem méltó említésre). Szabó Ferenc Föltámadott a tenger című oratóriumát nemcsak a Budapesti Kórus lelkes közreműködése vitte megérdemelt sikerre, hanem Korondi György szépen megformált tenorszólói és a végre magára talált zenekar pontos, tiszta és bensőséges muzsikálása is. A rég nem hallott kompozíció új színeit csillantotta fel, új megkapó részleteit tárta fel Kórodi András a hangverseny befejező számában. A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZEnEKAR, mint budapesti vendégszereplései során minden alkalommal, ezúttal is kiválóan képzett, fegyelmezett és temperamentumosan muzsikáló együttesnek bizonyult. E tulajdonságok a zenekar vendégkarmesterében, a fiatal Erik Klaasban is felfedezhetők, aki Tallinnból jött hozzánk. Erik Klaas nagy körültekintéssel és imponáló biztonsággal vezényel. Nem bocsátkozik látványos modorosságokba, szerény és tárgyilagos magatartása éppoly rokonszenvessé teszi, mint a zeneműveket meközelíteni próbáló őszinte lelkesedése és művészi alázata. Produkciójából egyedül a hangzás árnyalatainak gazdagabb rétegei hiányoznak. Vizuális hasonlattal élve, ennek a zenekari hangzásnak nem volt kellő mélysége,a különféle hangszercsoportok dinamikájának arányaira nem ügyelt eléggé a karmester. Gondos munkáját dicséri ezzel szemben az összjáték hibátlansága és az a mértéktartó ízlés, amely Csajkovszkij Negyedik szimfóniájában valóban az orosz zene klasszikusát elevenítette fel. A második tétel tiszta vonalrajzú, szépen árnyalt dallamai valósággal kamarazenei finomsággal szólaltak meg. Baranyai László Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét adta elő, múlt heti szereplésénél lényegesen jobb diszpozícióban, nagyvonalú virtuozitással és igen szép tónussal. Nem vitás, hogy ez a gyöngyházfényű billentés kitűnő fiatal zongoraművészünk játékának legfőbb ékessége. Remélhetőleg ezt akkor sem veszíti majd el, ha az úgynevezett nagytechnika, a dübörgő oktávfutamok és mennydörgő akkordzuhatagok kivitelezése során a kisebb bizonytalansági tényezőket végleg felszámolja. A ráadásul előadott Liszt-koncertetűd (Manók tánca), éppen, mert ennek a kockázatnak nem volt kitéve, meggyőző bizonyságát adta Baranyai László ragyogó kvalitásainak. Pándy Marianne 4 A magyar zene fesztiválja Svájcban A luzerni fesztivált ebben az évben Bartók munkásságának szentelik. Az augusztus 13. és szeptember 6. között elhangzó 12 hangverseny csaknem mindegyikén szerepel Bartók egyegy műve, s az egyik koncerten kizárólag kortárs magyar szerzők művei hangzanak el. A svájci fesztivál megnyitó koncertjén Ferencsik János Bartók Táncszvitjét, Beethoven VIII. szimfóniáját és Liszt Koronázási miséjét vezényli. Augusztus 20-án Kocsis Zoltán és Ránki Dezső Mozart kétzongorás versenyművét tolmácsolja, majd ugyanezen a koncerten Bartók II. zongoraversenyét Kocsis Zoltán adja elő. Bemutatkozik a Budapesti Kamaraegyüttes is Mihály András vezényletével; műsorán a dirigens kompozícióján kívül Szőllősy András, Durkó Zsolt, Kurtág György és Balassa Sándor egy-egy műve szerepel. Az augusztus 31-i „Clara Hasel” emlékhangverseny szólistájának a fesztivál rendezősége Ránki Dezsőt kérte fel. A fiatal pianista Händel, Mozart és Schubert művein kívül Bartók Szvitjét (Op. 14.) tűzte műsorára. Bartók egyéb művei Yehudi Menuhin, Peter Schreier, Silvio Varviso, Moshe Atzman, a tokiói vonósnégyes, Riccardo Muti, Maurizio Pollini, Ernest Bour, Itzhak Perlman, Zubin Mehta, Herbert von Karajan, Edith Mathis és Pierre Boulez interpretálásában fognak elhangzani. Herbert Blomstedt svéd dirigenst nevezték ki a drezdai Állami Opera és a drezdai Állami Zenekar vezető karmesterévé. Blomstedt 1967 óta a dán rádiózenekar vezető karnagya, vendégként gyakran vezényelt Drezdában is.♦ Két új magyar film vitáját rendezi meg a népfront április baji a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban: 16-án öt órakor Böszörményi Géza Autó című vígjátékát mutatják be és vitatják meg a népfront Filmfórumán. Magyar Nemzet Megemlékezések a költészet napján A költészet napján, József Attila születésének 70. évfordulóján megkoszorúzták József Attila sírját a Mező Imre úti temetőben, a munkásmozgalmi panteonban. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében dr. Kornidesz Mihály, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, és Agárdi Péter, a KB munkatársa, a Kulturális Minisztérium nevében dr. Marczali László miniszterhelyettes és Tóth Gyula, az irodalmi osztály vezetője, az írószövetség részéről Garai Gábor főtitkárhelyettes és Molnár Géza, a titkárság tagja helyezte el koszorúját József Attila sírján. A Nógrád megyei Csesztvén a költészet napján avatták fel az emléktáblát az iskolán, ahol 1944-ben Váci Mihály tanított. Emlékbeszédet Czine Mihály mondott. Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán művelődési központban irodalmi estet rendeztek a költészet napján. Kaposvárott a Latinca Sándor megyei művelődési központ színháztermében péntek este rendezték meg a József Attila szavalóverseny országos döntőjét. Jelen volt dr. Marczali László kulturális miniszterhelyettes, Kurdi Béláné, a SZOT alelnöke. A zsűri elnöke Nagy László költő, tagja Juhász Ferenc, Bánki Zsuzsa, Dorogi Zsigmond, a rádió főosztályvezetője és Debreceni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője. A műsort Simon István vezette. Balatonszárszón is megkoszorúzták József Attila szobrát. TOSCA a Pécsi Nemzeti Színházban William Ashbrook Puccinikönyve szerint a Tosca egyik balul sikerült paviai előadása után ezt írta egy levelében Puccini: „...szomorú korszakban került színre a Tosca. Kivesztek a művészek!... Azt a hibát követtem el, hogy olyan operát írtam, amelyet sohasem adnak majd elő úgy, ahogy kellene”. A zeneszerző rossz hangulatában fogalmazta ezt a levelet, bár világszerte egy sor unalmas és átélés nélkül ledarált Tosca-előadás valóban mintha az ő igazát bizonyítaná. A pécsi bemutatót látva azonban bátran állítható, hogy ezzel az előadással a szigorú ítéletű Puccini is meg volna elégedve. A kitűnő produkció egyik legfőbb pillére ezúttal nem a zenei kivitel — noha az is figyelemre méltó —, hanem a rendezés. Eck Imre, aki balettkoreográfiái mellett az utóbbi időben több operát állított színre a Pécsi Nemzeti Színházban, egyre otthonosabb az operarendezésben. Don Carlos rendezése még vitatható volt, a Hoffmann meséiben akadtak szertelenségek, de a Tosca rendezése világos, tiszta, egyértelmű és zenei fogantatásé. Az ugyancsak Eck Imre által tervezett díszletek éppencsak jelzik a Sant’Andrea della Valle templom belsejét, a Barnese-palota egyik termét és az Angyalvár teraszát; az első felvonásban hat kék színű, kör alapú oszlop, a másodikban öt hasáb alakú pillér, a harmadikban barna színű, lépcsőkkel megközelíthető emelvény látható, amihez a templomi képben a tetőről vízszintesen felfüggesztett rozsdabarna kereszt járul, olyan, mintha valamely modern képről került volna színpadi térbe. Ezt a keresztet azután a másik két felvonásban érdekesen variálja a tervező, hol térdíszítő elemmé, hol rácsozattá alakítva át. Noha egy, a századfordulón bemutatott és száz évvel még annál is korábban játszódó romantikus opera színpadán szokatlan a jelzett díszlet. Eck Imre ezúttal azért élhetett ezzel a stílussal, mert a játék mindent kifejez és mindenben eligazít. Ehhez jó fogódzót adnak a jellemeket pontosan meghatározó kosztümök is, amelyeket ugyancsak a rendező tervezett. Apró motívumokból összeálló, mély drámát állít a néző elé a rendező. Az érzelmek túlfűtöttsége jellemzi az előadást; Tosca és Cavaradossi szenvedélyes szerelme, Scarpia mohó sóvárgása. Ez a felfokozott szenvedélyesség rendkívül feszült, érdekes és újszerű színpadi megfogalmazásokat sugall a rendezőnek. Színpadi kivitel és nagyon gondos zenei megmunkálás szerencsés találkozása a pécsi Tosca. A zenei kidolgozás fő érdeme mindenekelőtt a zeneigazgatóé, Breitner Tamásé, aki ebben a városban évről évre egyre színvonalasabb operakultúrát teremt. Puccini értelmezése éppen olyan drámai, valódi érzelmektől áthatott és őszinte emberi, mint amilyen a rendezőé. Breitner Tamás kitűnő betanító és karmesteri koncepcióját a zenekar hajlékonyan, örömest valósítja meg, és különösen a vonósok, azon belül is a gordonkások tűnnek ki kulturált játékukkal. (Ugyanezt az elykor recsegve megszólaló rezesekre kevésbé lehet elmondani.) A gondos rendezés mellett a betanítás eredménye is, hogy a Puccini-dalmű Pécsett általában szépen, olykor pedig kifejezetten gyönyörűen szólal meg. Az előadásnak minden szempontból kimagasló alakítása Németh Józsefé, Scarpia szerepében ; ez a fiatal művész hangban és játékban pontosan meg tudja fogalmazni a zeneileg olyan plasztikusan jellemzett zsarnokot. Németh Alice Toscája jó körvonalú alakítás, ha énekhangja a premieren néha kisebb indiszpozíciókkal küzdött is, játéka pedigtovábbi színekkel még gazdagítható volna. Cavaradossit Horváth Bálint énekelte olaszosan lágy, lírai tenorhangon, figyelemre méltó zenei és színészi kvalitásokkal. A vidéki operaelőadások egyik sajátossága, hogy a kis énekeslétszám miatt az epizódszerepekben is vezető művészek lépnek fel. Így emelte csaknem főszereppé Angelottit Marczis Demeter és a sekrestyést , akinek beállítása ugyancsak a rendezői elképzelést dicséri — Berczeli Tibor. Az első felvonás Te Deumjelenetében fontos feladatot bízott a zeneszerző a kórusra; ezt a feladatot a pécsi színház énekkara a karigazgató Károly Róbert vezetésével kiválóan látta el, figyelmesen követve a karmester átgondolt zenei utasításait. Gábor István Magyar kulturális hét az NDK-ban A Német Demokratikus Köztársaságban pénteken megkezdődött magyar barátsági és kulturális héten a színészek 18 magyar prózai és zenei művet fognak bemutatni 48 előadásban, 25 koncertet rendeznek, a mozik hat magyar játékfilmet vetítenek, és NDK-szerte irodalmi, képzőművészeti, fotóművészeti és egyéb témájú kiállításokat rendeznek Magyarországról. A magyar hét ünnepélyes megnyitója pénteken este lesz a berlini operaházban, ahol a Magyar Állami Operaház Szokolay Sándor Sámson című operáját adja elő. A magyar hét megnyitásával kapcsolatban pénteken sajtóértekezletet tartott Siegfried Wagner és Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettes, Lukács Miklós, az Operaház igazgatója. Romániába utazik a Nemzeti Színház Egyhetes romániai vendégszereplésre utazik hétfőn a Nemzeti Színház. A társulat repülővel indul Bukarestbe, ahol három előadást tartanak. Két alkalommal a Bánk bán kerül színre a román főváros nemrégiben korszerűsített Nemzeti Színházában, majd április 17-én — Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című drámája. Április 20-án a kolozsvári Nemzeti Színházban a Bánk bánt, a következő este pedig a Maróti-művet játsszák. Ezzel a turnéval a magyar színészek egyben, a bukaresti Nemzeti Színház tavalyi nagy sikerű magyarországi turnéját is viszonozzák. Altakti, M. O. Olcsai-Kiss Zoltán kisplasztikái a Csók Galériában Kétszeresen jeles esztendő az idei Olcsai-Kiss Zoltán szobrászművész számára. November 4-én ünnepelheti nyolcvanadik születésnapját, e tavaszi hetekben pedig az egész országgal együtt köszöntheti a harminc esztendeje eljött szabadságot, amely az emigráció hosszú évtizedei után megnyitotta előtte hazája határát, otthonát. S ugyan miképpen köszönthetné méltóbban egy művész élete — mások számára is sokat jelentő — fordulatait, mint műveinek tárlatával? A logika „legegyenesebb útján született” következtetése szerint : életművének visszapillantó felsorakoztatásával. De ugyan ki, s ugyan melyik kiállítóteremben tudná —például — méltó környezetbe állítva bemutatni Olcsai-Kiss Zoltán kétségtelen főművét, a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Mártíremlékművét, hogy társait, a Kazinbarcikán álló Táncospárt, az ózdi Fésülködő nőt, a gyulai Lenin-szobrot, a nyíregyházi Szamuely-emlékművet, s a többieket? Márpedig nélkülük, nyilvánvaló, nem lehet Olcsai-Kiss Zoltán életművéről beszélni. Olcsai-Kiss Zoltánt — és tárlatának rendezőit — mégsem ezek a problémák tartották vissza az életmű bemutatásától. Az ok más — fontosabb is, szebb is: Olcsai-Kiss Zoltán új művei kértek helyet a Csók Galéria termében, azok a kisplasztikai sorozatok és azok a kör-domborművek, valamint érmek, amelyek javarészének ez a fiatalos lendülettel felépített tárlat jelenti a premierjét, első nyilvános szereplését. Az új művek feszítése azonban — ez is a jó tárlatrendezés titka —, sohasem lehet olyan erős (olyan erőszakos), hogy teljességgel nélkülözni tudja az életmű régebbi rétegeinek hátterét, legalább a kiválasztható főművek jelzésszerű megjelenését. Ezen a bemutatón, Olcsai-Kiss Zoltán tárlatán, igaz, nagyon könynyű volt a rendezők dolga, töprengés és gond nélkül emelhették ide, a bemutató középpontjába az életmű központi alakját, a Kerepesi temető Mártíremlékművét, illetve a nagy kompozíció egyenértékű, minden erényét megmutató, kisebb léptékű változatát. Ez a mű aztán, mint minden hozzá hasonló súlyú munka, már mintegy Nap-ként gyűjti maga köré a többieket, szervezi meg szellemének erővonalai köré társait, az egész kiállítást. De kell is ez az erő! Mert most látszik igazán, mennyire sok szálból szövődő Olcsai-Kiss Zoltán munkássága, s milyen sokfajta merészség mozgatja, hány fordulat veri föl látszólag töretlen nyugalmát, s hogy higgadtsága nem az akadémiáé, hanem a magabízó kísérletezőé. Bár ez utóbbiról talán fölösleges is beszélni, hiszen aki csak egy futó pillantást vetett már Olcsai-Kiss Zoltán életművére (s az életművön belül példám elefántcsont szobrainak körére) meggyőződhetett erről. Akinek pedig e régebbi élmények megerősítésére van szüksége, megkapja a Csók Galéria bemutatóján: a Sárkányölő, s mellette egy másik, finoman munkált, gracilis kompozíció pontosan tükrözi Olcsai-Kiss Zoltán munkásságának ezt a rétegét. Olcsai-Kiss Zoltán kísérleteit azonban nem lehet csupán az anyagok és a formák vonzataként szemlélni. Különösen nem munkásságának jelenlegi periódusában, amelyben — tárlatának tanúsága szerint — elsősorban a tartalom, s a mélységeit kibontó témakörök feldolgozása foglalkoztatja. Az e téren végzett kísérletek azonban nem kevésbé merészek az imént emlegetetteknél. Hiszen velük is nagy fába vágta a fejszéjét: egyrészt a muzsika testi-lelki lényének és lényegének szoborba formálása izgatja, másrészt az emberi természet két sarkított karakterpólusa, Don Quijote és Sancho Pansa ellentéte-összetartozása. Amiből egyébként, mint több változatban is elkészített munkájának minden megjelenése meggyőz. Olcsai-Kiss számára az összetartozás a fontosabb, hisz tudván tudja, hogy mindkettő bennünk lakik. A nagyobb próba tehát: a muzsika. Olcsai-Kiss több oldalról közelíti meg: muzsikustípusokat kutat föl és mintáz meg (Tenorista, Basszista, Zongorista, Karmester), zeneszituációkat keres (Bölcsődal, Koldus-zene, Nászinduló, Sírva vigad a magyar) és zenei korszakok szimbolikája után kutat (Barokk zene, Beat zene) — a témától függően váltakozó eredménnyel, de mindig szívós erőfeszítéssel és szakmai alázattal. A két nagy ciklus persze nem tölti Olcsai-Kiss Zoltán tárlatát. Jut hely, mint ahogyan gondolat és munkakedv is jutott, másnak is. Hiszen mellettük olyan kompozíciók sorakoznak itt, mint Kun Béla portréja (szobor- és éremváltozatban is), az öntöző lány kedves figurája, az Olvasó lány finom alakja, a Fekvő akt, az Arany János-portré, s a Tarasconi Tartarint élővé varázsló, a szó minden értelmében megtestesítő karakterfigura. És tovább, az érmek, a reliefek sora (a Színház ciklus, a Budapest-érem, a Bohóc, a Fővárosi Tanács emlékérme), majd végül azok a „funkcionális plasztikáknak nevezhető művek, amelyekkel (anyaguk és rendeltetésükben kifejezett tartalmuk terén) Olcsai-Kiss Zoltán műfajának határait tapogatja-tágítja. ". NAPLÓ | Aprilia 12 Hazaérkezett a Szovjetunióból a Vígszínház társulatának első csoportja. A „Három nővér” szereplőit mind Moszkvában, mind Kijevben nagy szeretettel fogadta a közönség. A társulat többi tagja Örkény István Macskajátékával folytatja vendégszereplését. Pénteken Párizsban szívbántalmakkal kórházba szállították Josephine Bakert. A 69 éves világhírű sztár tíz nappal ezelőtt lépett újra színpadra, hogy megünnepelje pályakezdésének fél évszázados jubileumát.♦ Az ungvári múzeumban ünnepélyesen megnyitották a Nyírség három évtizedes fejlődését bemutató fotókiállítást. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban viszont a „Kárpát- Ukrajna szabad 30 esztendeje” című fotótárlat nyílik meg vasárnap. 150 Mándy Iván Tribünök árnyékában című könyvéről rendez vitát a Hazafias Népfront budapesti irodalmi fóruma a Népköztársaság útja 125. alatti népfrontszékházban április 21-én, hétfőn fél hatkor. Vitaindítót Lengyel Balázs tart. A felszabadulásunk harmincadik évfordulóját köszöntő jubileumi képzőművészeti kiállítást április 19-én, szombaton délben nyitja meg Somogyi József szobrászművész, a Képzőművészek Szövetségének elnöke a Műcsarnokban. ♦ Április 15-én, kedden délután három órakor a Fészek Klubban köszöntik a 80 éves Lázár Máriát. Ez alkalomból levetítik a „Három sárkány” című régi magyar filmet is. Varga László grafikusművész kiállítását Granasztói Pál nyitja meg április 15-én, kedden 6 órakor a Fészek Művészklubban. A tárlat április 27-ig lesz nyitva. Megnyílt a Nemzeti Galériában Sirdy Brutus emlékkiállítása. A Galéria öt évvel ezelőtt elhunyt, kiváló restaurátora jeles festő is volt, és a kiállítás ötven év terméséből mutat be ötven képet. Koós Iván bábművészeti kiállítását a Petőfi Irodalmi Múzeumban április 17-én 12 órakor nyitja meg Gyurkó László. Közreműködik B. Kiss István, Erdős István: Gruber Hugó: az Állami Bábszínház művészei.