Magyar Nemzet, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-08 / 84. szám

4 A HÉT FILMJEI A színész és a vadak Egy híján negyven évvel ve­szt vissza az időben A színész és a vadak című kétrészes ro­mán film. A második világhá­ború előtti korszakot idézi fel, amikor a náci Harmadik Bi­rodalom agresszivitásának nö­vekedésével itt is, ott is mind jobban nekieresztették hang­jukat a szélsőséges nacionalista mozgalmak. Azt a kort, ami­kor — a németek támogatását élvezve — előléptek a homály­ból és terrorakciókkal intézték el a velük szembeszállókat. A film meséje — író: Ti­tus Popovici — egy ilyen „szem­­beszálló” sorsát követi. Cara­­tase, a színész és színházigaz­gató nem tudatosan, nem vi­lágnézeti alapon hirdet harcot a Romániát Hitler kezére ját­szani a­karó vasgárdisták el­len. Az egészséges emberek morális érzése és hazafisága munkál benne akkor, amikor készülő új műsorában a vas­­gárdistákat akarja kigúnyodni. A tervről, a készülő műsorról természetesen a megcélozottak is tudomást szereznek, és fe­nyegetéssel, erőszakkal, sőt fegyverrel is „jobb belátásra” akarják bírni a színészt és szövegíróját. Az egyenlőtlen párharc vég­ső kimenetelét botorság volna fölfedni, hiszen a küzdelmet Manólé Marcus rendező nagy rutinnal krimivé alakította. A két rész pedig elegendő időt és alkalmat ad arra, hogy a cselekményt sok fordulaton át vezesse el — gyakran bizony meglehetős lassúsággal — a végkifejletig. A kor, amelyért, ebben a film­ben háttérként elénk vetít a rendező, szinte azonos azzal, amelyet a Christopher Isher­­wood kitűnő novellái alapján forgatott Kabaré is bemutat. (A jobboldal radikalizálódása Romániában természetesen né­hány évvel később ment vég­be, az idő eltolódása ebből fakad.) A két film összevetése azonban rámutat A színész és a vadak egynémely hiányossá­gára. Manólé Marcus filmje — úgy tűnik fel — megelégszik azzal, hogy az események moz­gató rugójaként bemutassa a vasgárdisták mozgalmát, de az­tán a cselekmény tovább már többé-kevésbé bűnügyi törté­netként bonyolódik. Jó lett volna többet megtudni a kor más társadalmi mozgásairól, szélesebb horizontot kapást a háború előtti Romániáról, mert a filmben a társada­lomábrázolás megreked a színház és az egyetem életé­nek villanásszerű illusztrálásá­nál. Manole Marcus kitűnő szí­nészekkel dolgozik. Caratase szerepében Tom­a Caragiu ra­gyogóan játssza el az öregedő, öntelt, hiú „művészt”, akit a körülmények és saját emberi normái hőssé lenni kényszerí­tenek. v. p. Pavlinka Virág a leány, napsugár a mosolya, harmat a könnye. A táncos léptű, büszke tartású, aranyszőke Pavlinka gyöngyöt fűz — pirosat, kéket, zöldet, sárgát — szivárványszín füzér­be. Szivárványszín füzérbe fűz ősi és új metaforákat ez a csehszlovák film, amelyet Ka­rel Kachyna rendezett Alfréd Technik regényéből, Iván Úr­ban forgatókönyvéből. Pavlín­­ína­ életét a hegyek, az erdők. Só rétek ringatják. Örömét és fájdalmát a kenderike-madár dalolja. Szerelme együtt zsen­­dül a csipke­bok­orral. Szerető szülők árnya, titkokat tudó nagyanya, játékos gyermek­pajtások vigyázzák könnyed lépteit, amelyek az ifjú takács mellé szegődtek. Meghallja már a megaláztatásait éneklő öregembert, meglátja a kiszol­gált, rokkant katonát, ellöki a hintó, elesik a leány. A mese burka megpattan, a képzelet megretten. Az időt­lent fölváltja a történelem. 1870-ben az elbocsátások és a bércsökkentés miatt sztrájk­ban áll a svarovi szövőgyár. A szerelem és a küzdelem, a falu és az üzem, az ösztönös és a tudatos erkölcs, a népi és a munkáshagyományok egyet­len dallamban csendülnek meg Karel Kachyna lírai, szimbo­likus, szép filmjében — Josef Pavek felvételein a rebbenő múlt és jövendő, a sugaraktól­­páráktól lebegő tájak, a nyílt tekintetek, a görgeteg sodrú tömeg hangjegyeivel, melyek­hez képest monoton Zdenek Liska zenéje. A sorssal néz farkasszemet Maria Brozova szikár öreg­asszonya. Gobbi Hilda higgad­tabb szinkronhangjával. A földön jár Marian Klein Pave­­le. Nagy Gáboré olykor a föld felett is. A tartózkodás, a tisztaság, a tökéletesség fé­nyeivel csiszolta szilárd gyé­mánttá Pavlinkát Brigitta Hausnerová, Jani Ildikó lá­­gyabb szavával. Letört a virág. A táncos lép­tű, büszke tartású, aranyszőke Pavlinka kezéből lepergett a gyöngy. A stadion őrültjei A nevetés illékony, mégis maradandó a burleszk, ha ma­gatartások, sőt gondolatok bontakoznak ki a képtelen fél­reértésekből és mulatságos hajszákból. Múlandó lesz bi­zonnyal A stadion őrültjei, mert a négy Charlot csetlése­­lotlása nem érlelt négy egyé­niséget, képlékeny ötleteik pedig ismét gyenge matériához idomultak. Holott a sportvilág fonákságain verhették volna el a port az egykori muskétá­sok, a jelenkori sorkatonák és s­panyolhoni turisták, a min­denkori Charlot-k. Nemcsak súlytalan, de pon­gyola is Jacques Fausten és Gaude Zidi forgatókönyve, Claude Zidi rendezése. A lel­kes, de kétbalkezes fiatalem­berek akaratlanul csöppennek a Nemzetközi Játékok dél­francia ünnepi és sportesemé­nyeibe, történetük azonban kettétörik. Az első rész szám­talanszor és ügyetlenül másol­ja Jacques Táti Kisvárosi ün­nep című filmjét, a második részben pedig csupán a ver­senyszámokból jó előre sejthe­tő, egyre erőtlenebb poénok bukkannak fel. Felületesek Paul Boras fel­vételei, színezésük indokolat­lanul, csaknem beállításon­ként változik. Gyakran nem egyezik a francia színészek és magyar szinkrontolmácsoló­k karaktere séta. Magyar kulturális hetet rendeznek Grazban Május 8—15. között magyar kulturális hetet rendeznek Grazban — jelentette be dr. Gonda György, a Vas megyei tanács elnöke szerdán, szom­bathelyi tájékoztatóján. A ma­gyar és az osztrák sajtó kép­viselői előtt elmondotta, hogy a stájer tartomány fővárosában először lezajló hét főszereplője Vas megye lesz, amely évek óta jó kapcsolatokat tart fenn a szomszédos osztrák terület­tel. A Kulturális Kapcsolatok Intézete, a bécsi Collegium Hu­ngaricum, a Magyar Rádió több budapesti tudományos kutató és a Pécsi Balett is köz­reműködik a magyar héten. A szombathelyi szimfonikus zenekar Petró János vezény­letével, Szabó Csilla közremű­ködésével Erkel- és Kodály­­művet játszik. A Szombathe­lyi Madrigálkórus magyar és külföldi szerzők műveit adja elő. A május 8-i megnyitó után nyitik meg Bartha László festőművész önálló tárlata. Egy másik tárlat Magyarország 30 éves műemlékvédelmét ismer­teti. Magyar könyvkiállítás is lesz Grazban. A május 12-i magyar irodalmi esten magyar verseket adnak elő, osztrák vendégművészek közreműkö­désével. A Schubert filmszín­házban magyar játékfilmeket vetítenek. Jövőre viszonzásképpen gra­zi kulturális hét lesz Szombat­helyen. Masar Nemzet Mikor jár jogdíj kölcsönkönyvek után? A nemzetközi szerzői jogi­­életben hosszú idő óta erős küzdelem folyik a nyugati or­szágokban élő írók és zeneszer­zők részéről annak érdeké­ben, hogy a könyvtárakból ki­kölcsönzött könyvek és zene­művek után az írók, illetve zeneszerzők jogdíjban része­süljenek. E törekvések alapja elsősorban az, hogy különösen az utóbbi években — az úgy­nevezett best­sellerek kivéte­lével — az irodalmi művek vá­sárlóinak száma a legtöbb or­szágban megcsappant. Ugyan­akkor erősen megnőtt azoknak a száma, akik szépirodalmi, ismeretterjesztő vagy tudomá­nyos műveket könyvtárakból kölcsönöznek ki. A közkönyv­tárak fenntartása a kapitalis­ta országokban sem nyereséges üzlet, így az állami szervek vagy egyes alapítványok jelen­tős támogatást nyújtanak a könyvtárak fenntartásához. Az írók és zeneszerzők nyomtatásban megjelent mű­veik után a jogdíjat a nyugati országokban az eladott pél­dányszámokhoz igazodóan, vagyis a befolyt eladási ár arányában kapják. Tehát, való­ban méltánytalannak látszik, hogy ha egy könyvtár valame­lyik műből öt-hat példányt vá­sárol, úgy a szerző ugyanúgy csak az öt-hat példány eladási árához igazodóan kapja meg a jogdíjat, mintha ezeket a pél­dányokat magánszemélyek vá­sárolták volna meg. Pedig a könyvtárak ezeket a könyveket hosszú éveken át sok ezer em­bernek kölcsönzik, de ebből a szerzőknek semmiféle anya­gi haszna nincsen. Holott nyil­vánvaló, hogy a kölcsönzési le­hetőség hiányában, legalábbis az olvasóközönség egy része, megvásárolná a könyvet vagy a kottát. Ez a küzdelem egyes nyu­gati országokban, így elsősor­ban Svédországban eredmény­re vezetett. Most az teszi ak­tuálissá a kérdést, hogy néhány napon belül Angliában is meg­hozzák a kérdés rendezését szolgáló törvényt. A törvény­­tervezetet márciusban tár­gyalta első ízben a parlament és most újra a parlament elé került. Az előzetes hírek sze­rint a Lordok Házában sem fognak akadályt gördíteni a javaslat törvényerőre emelése ellen. Dönteni kell abban a nemzetközi szempontból fon­tos kérdésben is, hogy a tör­vényt csak az angol állampol­gár írókra és zeneszerzőkre vagy külföldiekre is alkalmaz­ni kell-e. Nyilvánvaló ugyan­is, hogy az angol könyvtárak sok-sok szerzői jogilag védett, külföldi szerzőtől származó iro­dalmi művet és zeneművet is kölcsönöznek. A nemzetközi szerzői jogi egyezmények alap­vető elvi tétele, hogy a külföldi szerzőket a belföldiekkel azo­nos elbírálásban kell részesíte­ni, így ha az angol törvényho­zó szervek eleget kívánnak tenni e nemzetközi kötelezett­ségnek, a döntésnek úgy kell szólnia, hogy a kölcsönzött művek jogdíjaira rendelkezés­re bocsátott összegből a kül­földi művek szerzőit is része­síteni kell Az angol törvény­javaslat konstrukciója az, hogy a kor­mány évi egymillió font ösz­­szegét kitevő alapot bocsát a közkönyvtárak rendelkezésére abból a célból, hogy ezt az összeget osszák fel a szerzői jogvédelemben részesülő iro­dalmi alkotások és zeneművek szerzői között, akiknek a mű­veit kölcsönvették. A becslé­sek szerint évente hatmillió könyvet kérnek ki Anglia 6500 közkönyvtárából és ugyancsak becslések szerint az angolok a megjelent könyvekből átlag­ban tíz példányból egyet vásá­rolnak meg, kilencet pedig kölcsönvesznek a könyvtárak­ból. Az új rendszer szerint a szerzők egy pennynek a ti­­zedrészét fogják kapni min­den olyan esetben, ha vala­melyik könyvüket közkönyv­tártól veszik kölcsön. Az angol újságok szerint an­nak ellenére, hogy a törvény minden különösebb akadály nélkül egészen rövid időn belül hatályba fog lépni, bevezeté­se annyi bonyolult problémát okoz, hogy előreláthatólag csak 1978 végén kerül első ízben sor arra hogy a szerzőknek kifi­zessék a könyvtárakból köl­csönvett művek után az új törvény alapján őket megillető jogdíjakat. Nem kétséges, hogy az angol szerzői érdekképviseleti szer­vek részéről immár negyedszá­zada folytatott küzdelem sike­res befejezése más országokban is arra fogja ösztönözni a szer­zőket és az érdekeiket védő szerveket, hogy ugyancsak szorgalmazzák ennek a szerzői jogdíj kategóriának a beveze­tését. Dr. Tímár István NAPLÓ Le*mi A II. kerületben lakó képző­művészek tavaszi tárlatát áp­rilis 10-én, a II. kerületi ta­nács helyiségében (II., Keleti Károly u. 22.) dr. Trautmann Rezső, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnö­ke nyitja meg. Szimfonikus zenekarok és előadóművészek cseréjéről szól az a kulturális együttműködé­si szerződés, amelyet Havan­nában kötött meg a kubai or­szágos kulturális tanáccsal a Magyar Interkoncert képvise­lője. Az egyezmény 1980-ig ér­vényes.• A Nemzetközi Bábművész Szövetség, az Unima magyar központja szerdán a Fáklya Klubban tartotta közgyűlését. Délután és este a legjobb együttesek bemutatón adtak számot tudásukról. A közgyű­lés színhelyén bábművészeti kiállítás nyitt meg. Megválasz­tották a magyar központ új vezetőségét, amelynek elnöke dr. Szilágyi Dezső, az Állami Bábszínház igazgatója lett, tit­kára Hollós Róbertné, a Nép­művelési Intézet munkatársa. ♦ Az év legszebb kottája cí­met kapta Durkó Zsolt Halotti beszéd című oratóriumának partitúrája. A különdíjat Sárai Tibor főtitkár adta át a kottát tervező grafikusnak, Richter Andreának, de Garai Gábor költői estjét pénteken este rendezik meg a Fészek Klubban. A műsor bevezetőjét Mezei András mondja, közreműködik a mű­sorban Bánffy György, Bodor Tibor, Dévai Nagy Kamilla, Géczy Dorottya, Jancsó Ad­rienné, Keres Emil, Sütő Irén és Szensen Gyula. Tokióban megnyílt a magyar klasszikus festészeti kiállítás. A tárlatról elismerően írnak a japán lapok, a Jomiuri Sim­­bun, a Mainicsi Simbun és a Heibon Punchi című újság.­­ Az irodalomkritikusok nem­zetközi szövetsége március 28. és április 3. között Lisszabon­ban tartotta közgyűlését, ame­lyen a Humanizmus — humán­­tudományok — kritika téma­körről tanácskoztak. A közgyű­lés Szabolcsi Miklóst az alel­­nökök sorába választotta. A Trattler Gábor orgonaestje ma, csütörtökön este fél nyolc­kor kezdődik a Zeneakadémián a J. S. Bach Összes orgonamű­vei sorozatban. Hetvenötmillió kötet könyv jelent meg tavaly Hét és fél kötet jut az ország minden lakosára a statisztikai átlag szerint: 1975-ben 7726 könyv jelent meg 74 és fél millió példányban. Legna­gyobbrészt szakkönyvek, kere­ken 3000. A tankönyvek száma 1255, az ismeretterjesztő iro­dalomé százzal több, a tudo­mányos műveké kereken ezer. Megjelent hétszáz szépirodal­mi mű és majdnem háromszáz könyv gyermekeknek, fiatalok­nak. Csaknem másfél milliárd forintért vásároltak könyvet tavaly, ehhez jön még 340 millió közületi könyvvásárlás, örvendetesen emelkedik a munkások könyvvásárlása; ta­valy már az összes könyvvá­sárlás negyedrészénél több a munkásoké, s a falusi könyv­­vásárlás is valamivel több, mint az összes negyedrésze. A könyvesboltok száma 421, har­madrészük budapesti. .Csütörtök, 1976. április 8. Tavaszi tárlat Ajkán Veszprém megye művészeinek munkáiból Munkásvárosaink kultúrájá­ról, s e fogalomkörben a mű­pártolás helyzetéről és felada­táról kell megemlékeznie an­nak, aki e tavaszi hónapjaink fordulóján rendezett, s meg­nyitott tárlatról a maga he­lye és jelentősége szerint sze­retne beszélni. Ajka városa ugyanis nem csak művelődési központját adta ennek a tár­latnak, nem is csak udvarias vendégszeretet. A figyelmét is. A kapcsolatkeresés kétoldalú igyekezetét, kiállítótársakat a megye más tájairól érkező mű­vészeknek és érdeklődő közön­séget műveiknek. Mindazt te­hát, ami nélkül a művészet önnön körébe zárttá, s így ér­telmét veszítővé válik, azt, amivel táplálni, virágoztatni, gyümölcsöztetni lehet. A kapcsolatteremtés azon­ban, természetesen, nem egyol­dalú dolog. Sikere nem csupán a fogadón múlik. Az érkezőn is. Ajkán most ebben sem volt hiba, pontosan érezték a ma­guk felelősségét és tudták a maguk feladatát a kiállítók, Veszprém megye művészei is: a felhívásra tizenöten festmé­nyeiket, heten grafikai lapjai­kat, nyolcan akvarelljeiket, ketten textilkompozícióikat küldték, egy művész pedig szo­borportréit juttatta el a kiál­lításra. S természetesen, kivé­tel nélkül műhelyük termésé­nek javát, sorukban nem egy, országos tárlatokon is bemu­tatott, széles körben ismert és „jegyzett” művet. E munkákat, s méltó társai­kat keresve ki mindenekelőtt a tárlat anyagából, elsőül Ud­­vardi Erzsébet képeiről kell megemlékeznünk. Fehér­arany ragyogású kompozíciói mindig megállásra kényszerítik a szemlélődőket, s nem is első­sorban dekoratív pompájukkal (habár, kétségtelen, a megálla­pításban ennek is van némi szerepe), hanem belső igazsá­gukkal. Udvardi képein ugyanis — már régóta, de az utóbbi években különösen — olyan átható szuggesztivitással jelenik meg a táj (most ezen a kiállításon, mint képei címé­ről is leolvasható: a Badacsony és a Balaton), amilyennel már nagyon régen nem találkoz­tunk e környék vizuális króni­kájában. S persze nemcsak a táj megidézésére alkalmas ez a remek festői nyelv. Mint Ud­vardi kollekciójának harmadik képe, a Requiem az űrhajó­zásért mutatja, fogalmak és érzések pontos kifejtésére is. Tovább folytatva a sort, s egyelőre még a festészet műfa­jánál maradva, Udvardi képei után Presik József, Heitler László és Csizmadia Zoltán munkái kínálkoznak említésre. Az általuk feltérképezett fizi­kai és szellemi térség valami­vel szűkebb az imént szem­ügyre vettnél: otthonuktól, a hazai tájról csak kisebb kirán­dulásokra vállalkoznak. Mégis, képeik —­tresik Szentkirály­­szabadja-­ tája, Heitler Bor­­ház­a és Ablak­a, illetve Csiz­madia Bakonyi táj­a. — a ma­guk helyén és módján feltétlen figyelemre méltóak, hisz tar­talmaik adekvát kifej­ezésekkel jelennek meg, s pontos kapcso­latot találnak a velük találko­zó szemlélőkkel. E művek említésével azon­ban, természetesen még nem értünk el a sor végére, hisz számos érdekes munka sorako­zott elénk az ajkai művelődési kö­zpont kiállítótermében. Va­lamennyiükről érdemük sze­rint beszélni — túlmenne ter­jedelmi lehetőségeinken. Meg kell hát elégednünk Szelestey László, A. Kovács Béla és A. Tóth Sándor képeinek említé­sével, s ama megjegyzéssel, hogy reméljük, lesz még alka­lom a műveikkel való talál­kozásra. A grafikai és az akvarell­­technikával készült lapok kö­zött valami oknál fogva keve­sebb erős egyéniséget találha­tott a tárlatra látogató, mint a festők sorában, habár Kéri Imre két kompozíciója és Decsi Ilona lapjai — Tenger, Egy rossz álom — kétségkívül fi­­gyelemkeltőek, egyelőre mégis inkább ígéretek. Kováts Gá­bor, A. Kovács Béla és Hódosi Piroska jó felkészültséggel, de — talán — a szükségesnél több elfogódottsággal nyúl az akva­­rellhez. Pedig ez a mostanság újra feljövőben levő műfaj so­kat ígér a kezükön. Ha egyé­niségük teljesen ki tud bomla­ni munkáikban, vízfestmé­nyeik érzékeny műszere a tel­jes élet hullámzását is képes lehet átvenni. A szobrászok közül ezúttal csak Sigmond Olivér munkái­val találkozhattunk az ajkai Tavaszi Tárlaton; a megyében tevékenykedők közül egyedül ő küldte be munkáit. Portréi — Déry Tibor és Veress Ferenc arcmása — azonban helytáll­nak műfajuk nevében, s jól képviselik beküldőjüket is, hí­ven tájékoztatnak munkálko­dásának eredményeiről. Két iparművésznő textil­kompozíciója zárja a kiállított munkák sorát, s beszámolón­kat: Cs. Török Mária Arti­csókák címet viselő kárpitja és Maria Gargan szabad formá­­lású, fantáziadús Lepke című munkája, — habár ugyancsak ízelítője a műfaj törekvései­nek és eredményeinek — vi­dám, színes részlete az ajkai művelődési ház tavaszi tárla­tának. —b­— Bánffy György előadóestje a magyar nyelv hetén Már vagy háromszázszor hangzott el nagy- és kisváro­sokban, kőszínházak és műve­lődési otthonok pódiumain, falvak és tanyák csöppnyi színpadain Bánffy György ko­rábbi műsora, Édes-érdes anyanyelvünk címmel. A magyar nyelv hetét új összeállítással üdvözli, ismét hitet téve nyelvünk, hagyo­mányaink, kul­túrkincsünk ereje mellett A távoli XVI. századból, a méltatlanul elfe­­ledettségből szólaltat meg sze­relmes énekeket, kesergőket, gúnydalokat, históriás éneke­ket rádöbbentve mai hallga­tóit nyelvünk erejére, formái­nak, szerkezeteinek hűvös méltóságára, fegyelmére. A ré­gi költőket: Ilosvai Selymes Pétert, Tinódit Kecskeméti Végh Mihályt, Balassit a XIX. és a XX. század nagyjaihoz, Aranyhoz, Vörösmartyhoz, Radnótihoz, Kosztolányihoz kapcsolja, felmutatva a to­vábblendítő erőt és az össze­kötő szálakat. Az est önálló része a nyelv eredetét kutató, egymásnak ellentmondó vélemények csok­ra, amelyben a higgadt, tudo­mányos értekezés részletétől a gyermetegebb nyelvészeti csodabogarakig nézetek és találgatások bőséges tárhá­za nyílik meg szemünk előtt, iróniával fűszerezetten. A vé­lemények és ellenvélekedé­sek kavargásában biztos irányt mutatnak Bánffy hang­súlyai, apró gesztusai, a szö­vegrészletek tudatos szembe­állítása. A Fáklya-klubban bemuta­tott est zárórésze mai, beszélt — és írott — nyelvünk ap­­róbb-nagyobb pongyolaságait pellengérezi ki kedves humor­ral, hogy aztán magasabb ré­tegek felé lendülve rávezesse hallgatóit a nyelv erőteljes, rejtelmes és izgalmas, még sokunk előtt feltáratlan vilá­gának szépségeire. „Anyád nyelvét bízták rád a századok’’ című új műsorá­val Bánffy György ismét hitet tesz szívesen és kedvvel vál­lalt munkája, a szó nemes értelmében vett nyelv- és nép­művelés mellett Az estet az Irodalmi Színpad szerkesztet­te, Gáspár János rendezte. V. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház: Borisz Godunov (C. bér­. 7.) (fél 7) — Er­kel Színház: Leonyid Kogan zene­kari hegedűestje (közr.: a Buda­pesti Filharmóniai Társaság zene­kara, vez.: Erdélyi Miklós) (Tava­szi bék­. A/I—A/II.) (Május 10-től előrehozva!) (fél 8) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7) — Madách Színház: Királyidillek (7) — Ma­dách Kamara Színház: Egy, kettő, három (7) — Vígszínház: Vidám kí­sértet (7) — Pesti Színház: Szere­lem és halál játéka (7) — Fővá­rosi Operettszínház: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (Komb. 3. ber. 6.) (7) — Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7) — József Attila Szín­ház: Nálunk, nálatok, náluk (7) — Vidám Színpad: Aki mer, az nyer! (fél 8) — Huszonötödik Színház: Kőmíves Kelemenné balladája (fél­ 8) — Zeneakadémia: Trajtler Gá­­­bor orgonaestje (J. s. Bach összes­ orgonaművei 0.) (fél 8) — Állami­ Bábszínház: Misi mókus vándori úton (de. 10) — Kamara Varieté® Őfelsége a női (fél 6 és 8) — Fővá­­­rosi Nagycirkusz: Trolie Rodins (svéd vízicirkusz) (fél 8). 1

Next