Magyar Nemzet, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
10 MASZKOK ÉS ARCOK LEVELEZŐ Ezúttal kissé hamiskás a cím, mert dr. Del Medico Imre, akiről az alábbiakban szó lesz, foglalkozását tekintve nem levelező, hanem jogász. Mégis — az én szempontomból — helyénvaló a „levelező” szó használata, hiszen Del Medico Ime azzal keltette fel figyelmemet, hogy szépen és érdekesen csengő nevét a legkülönbözőbb lapok, folyóiratok levelezési és vitarovatában pillantottam meg, ha nem is nap nap után, de feltűnő gyakorisággal. Sokféle témához szólt és szól hozzá, mint olvasó, érvel, kiegészít, vitatkozik, tévedésekre figyelmeztet — egyszóval a közvélemény hangját testesíti meg. Leveleit — bár olykor kivonatolva — szívesen használja fel az olvasók számára biztosított hasábokon a Magyar Nemzet, az Esti Hírlap, a Magyarország, az Új Tükör, az Ország Világ, az Élet és Irodalom, az Élet és Tudomány. Az előbb akarva-akaratlanul használtam ezt a kifejezést: a közvélemény hangja. Mielőtt bemutatnám Del Medico Imrét, szeretnék néhány szót szólni erről a hangról, amely a magyar sajtóban, rádióban, televízióban gyakran felcsendül és véleményem szerint egyik jelzése a szólásszabadságnak, sígy természetesen a demokráciának. Persze az olvasó (hallgató, néző) véleménye, helyeslése, panasza nem mindig kerül a nyilvánosság elé, s nem csupán azért, mert korlátozottak a közlési lehetőségek, hanem azért is, mert túlságosan bőséges a vélemény, helyeslés és panasz. Ez a bőség alapjában véve örvendetes, hiszen azt jelenti, hogy az emberek bíznak a tömegkommunikáció (tk) hatékonyságában és saját igazukban. Ugyanakkor csöppet sem irigylésre méltó a levelezési rovatok munkatársainak helyzete. Szinte fuldokolnak az olvasók (nézők, hallgatók) véleményének áradatában. Ez az áradat tartalmazhatja azt a panaszt, hogy a szomszéd gyakran szöget ver a falba, így a levélírónak nincs lehetősége a pihenésre, s a szerkesztőségtől azonnali segítséget vár, vagy azt, hogy Glaubernének a harmadik emeleten 71 macskája van és a KÖJÁL tehetetlen, ám tartalmazhat ennél sokkal lényegesebb panaszokat is, s olyan hozzászólásokat, amelyek fontosak, közérdekűek, s még közlésre is felhasználhatók. Nos, az olvasó véleményének közlése vagy elvetése szerintem rendkívül bonyolult dolog. Voltak olyan idők, amikor az újságok nem egyszer fiktív aláírásokkal ellátott olvasóleveleket publikáltak, amelyek legtöbbször egy-egy kollektíva nevében megerősítették a lap álláspontját. Különös módon épp ebben a korszakban hivatkoztak legtöbben a közvéleményre, a munkás-, a haladó értelmiségi, vagy a dolgozó paraszt-kollektívák hangjára. Ez az időszak elmúlt. Korunkban legtöbbször az elfogulatlan, értelmes, vitaképes közérdekű olvasói vélemények kerülnek az újságok hasábjaira. Őszintén szólva bennem azonban még így is gyanakvást ébreszt, ha valaki sokat levelez a napi- és hetilapokkal. Gyanakvásom tovább erősödik, ha ez a levelezés majdhogynem hivatásszerű, s számos, egymáshoz csöppet sem közel álló témát érint. Ilyenkor az fut át a fejemen, miből gondolja az olvasó, hogy ő egyféleképpen ért az urbanisztikához és a régészethez, a gyermekneveléshez és a zöldségtermeléshez, a sporthoz, a közlekedésbiztonsághoz és az építészethez. Tehát gyanakszom: nem fontoskodási hajlamról, feltűnési vágyról, esetleg félresiklott írói ambícióról tanúskodnak-e ezek a polihisztorságra és szerteágazó érdeklődésre valló levelek? Bevallom, ezért kerestem fel dr. Del Medico Imrét, s hogy gyanakvásom indokolt, avagy nem, azt döntse el az olvasó. — Pietro Del Medico, a dédapám, olasz születésű volt, az 1840-es években jött Magyarországra. Családi hagyomány szerint ő kezdte el először a szalámigyártást Magyarországon Herz és Pick előtt. Az általa alapított gyár szerepel egy 1885-ös cégjegyzékben, 1906-ban viszont megszűnt. Tehát az, hogy a Del Medicoféle szalámi létezett, nem vitás, akkor sem vitás, ha manapság már senki sem tud róla. Nagyapám már Budán született, így hát olasz származású, de magyar születésű. Azért mondom ezt így, mert gyakran felbosszant, ha valakit, aki Magyarországon született és nőtt fel, úgy aposztrofálnak, hogy magyar származású. Teszem azt, Szent- Györgyi Albert nem magyar származású, hanem magyar születésű, hiszen itt látta meg a napvilágot, itt nőtt fel... Ezzel a téves szóhasználattal kapcsolatban számos lapnak beírtam. Szépen berendezett lakásban ülünk. Az ablak mellett XVIII. századi festett népi-barokk stílusú szekrény. Gyönyörű darab. . Del Medico Imre magas, szemüveges férfi, ajka felett picinyke bajusz, így idézhetjük fel röviden élettörténetét: 1924-ben született, a középiskola elvégzése után jogot tanult. 1945-ben a külügyminisztériumhoz került segédfogalmazónak, onnan a 48-as átszervezéskor elbocsátották, félbeszakadtak egyetemi tanulmányai is. — Két évig nem volt állásom. Fizikai munkát nem végezhetem, mert húszesztendős koromben gyermekparalizisen estem át, s így mozgásomban bizonyos mértékig korlátozott vagyok. Mint állásnélküli, akkoriban fordításokból tartottam el magam; németül, franciául, angolul és olaszul beszérlt. 1952-től 1970-ig a Szerzői Jogvédő Hivatalnál dolgozott, aztán a Magyar Népköztársaság művészeti alapjához került, a jogi osztályra. Egyetemi tanulmányait 1970-ben fejezte be. — öreg legény voltam már, amikor megnősültem, harmincnyolc éves koromban. A feleségem vegyészmérnök. A gyerekek? Két fantasztikusan különböző típus: Mihály fiam a közlekedés iránt érdeklődik elsősorban, hallatlanul vonzza a közlekedés felépítése, szervezése. A másik fiú szenvedélye a sport. Hallatlanul mozgásigényes ... Ő a tipikus gyerek. — Elnézést kérek — mondom én e bevezető után —, ahogy említettem, engem elsősorban a levelezése érdekel. Ha megengedi, térjünk rá erre a témára. Foglalkozott-e valamikor irodalommal? — Nem. 1941—42-ben megjelent három riportom a Mai Napban. Ennyi az egész. Két vagy három riportom, pontosan nem emlékszem... De mégiscsak három jelent meg ... Az égjük a követségi nyelviskolákról szólt, a másik a posta méntelepéről... A harmadik ... azt már nem tudom. Egyébként írással nem foglalkoztam. De rendszeresen olvasok újságot és elég sokat. Ha az embert felbosszantja valami, két dolgot tehet, vagy füstölög magában, vagy hozzákezd és ír egy levelet. Természetesen én minden levelemet aláírom, mert a név nélküli vélemény semmit sem ér. Sokan azért ki is nevetnek. Most, nemrégiben névtelenül írt nekem valaki néhány sort, hogy hagyjam abba a fontoskodást, hogy senkit sem érdekel a véleményem, amellyel teli van a sajtó. — Rosszul esett ez a névtelen szidalmazás? — Nem adok az ilyesmire. Gondolom, maguk is kapnak néha névtelen levelet. — Bizony, előfordul... Mi az oka annak, hogy szokásává vált a levelezés? -! Két oka van ... Most ki fog nevetni! Van egy dossziém, abban összegyűjtöm a leveleimet és a válaszokat. Ha belepillant, látni fogja, hogy akkor írok valamelyik lapnak, ha' tárgyi' tévedésre bukkanok egy-egy cikkben. A másik: ha valami visszás dolgot látok, tapasztalok a környezetemben. Ilyenkor írás formájában adom ki a mérgemet. Az a véleményem, az ember ne csak morogjon, hanem tegyen is valamit. Igenis, az emberek megírhatnák a véleményüket, panaszaikat. Ez lenne a közvélemény hangja. Sokszor jönnek hozzám ismerősök: írjak be valamelyik újsághoz ezért vagy azért, hiszen amúgy is be szoktam írni... Erre azt felelem: írj be te, ha engem bosszant valami, akkor majd én írok a saját nevemben. Ez hobby. Nevezzük annak. De hasznos hobby ... — Mikor kezdődött? — öt-hat éve. Felesége, aki akkor lép be a szobába, közbeszól. ..Szerintem tíz éve, mióta ide kiköltöztünk a lakótelepre . . ." A szekrényből dossziék kerülnek elő. A legalsón a dátum: 1966. — Neked van igazad — mondja a férfi —, tényleg tíz éve levelezek. — Logikus — feleli az aszszony —, mióta itt lakunk, kevesebb emberrel találkozol, kevesebb emberrel beszélsz ... Isv hír írásban mondod el a véleményedet. Lapozgatok az 1976-os doszsziéban. Szén rendben sorakoznak a levélmásolatok, újságkiválások, a válaszok . . . Lesrél az Élet és Irodalomnak, a Magyarországnak a Minnr Nemzetnek, a Kartográfiai Vállalatnak... — A levelek zömét nem is a sajtónak, hanem az illetékes szerveknek írom ... Lenél a MALÉV-nek, az Ország Világnak, a Budspesti Távbeszélő Igazgatóságnak, az Élet és Tudománynak, a Magyar Televíziónak a MÁV- nak, megint a Kartográfiai Vállalatnak... — A Kartográfia furcsa cég. Kerestem az általuk megjelentetett Budapest Atlaszban a léptéket, nem találtam. Erre írtam nekik. Válaszukban közölték, ez turistatérkép, erre nem is kell lépték. Más turistatérképeken viszont van lépték ... — Nekem nem jutna eszembe ... — Szerintem szóvá kell tenni azt, ami sérelem. — Elmosolyodik. — Látja, én ilyen ronda, izgága fráter vagyok. És még egy: nem bírom a butaságot. — Jólesik, ha a leveleit nyomtatásban viszontlátja? — Nem ez a dolog lényege, de azért jólesik. — Hány levelet ír egy héten? — Ezt így nem tudom. Van, amikor egy hónapig se gerjedek be. Aztán jön egy sorozat. Júliusban például hét ilyen levelem volt. Úgy jött ki a lépés. Nem keresem az alkalmat, de ha belebotlok, nem nézek félre. — Úgy érzi, hogy ezeknek a leveleknek hatása van? — A pszichiátriai gyógyítás egyik módszere, hogy a pácienst lefektetik a díványra és ott beszél, beszél... Így vagyok én ezekkel a levelekkel. Megnyugszom tőlük. Tehát számomra hasznosak. És bízom abban, hogy a közösség számára is. Ha egy csomó ember nem volna rest írni, állítom, hogy sokkal jobban mennének a dolgok. — Történt olyan, hogy egy levelének kézzelfogható hatását észlelte? — Igen. Például a Váci utca egyik kirakatában neon felirat hirdette: Különleges szövetek, így. hosszú ,.ű"-vel és „ő*’-vel. Beírtam az illetékeseknek. Két hónap múlva arra jártam és láttam, hogy a feliratot kicserélték. Új neont kellett csináltatni, de kicserélték. Ez győzelem volt. Jólesett. Ilyenkor érzi az ember, hogy érdemes szót emelni. Kristóf Attila Magyar Nemzet SZÍNHÁZAK HETI MŰSORA Margitszigeti Szabadtéri Színpad: V: Ecseri lakodalmas (az Állami Népi Együttes műsora) (8) — P. Carmen (8) — Szó: Pillangókisaszszony (8) — Jövő V: Gálaest (8). Budai Parkszínpad: V. H. K, Sz, Cs: Afrikai varázs (a szenegáli táncegyüttes műsorai (8). Városmajori Szabadtéri Színpad: V. H. K. P. Szó, JÖVŐ V: Próbababa (zenés bohózat) (8). Körszínház: V: Petruska (fél 8). Zenélő Udvar: (I., Úri u. 62.). H: Antal István Chopin—Liszt zongoraestje (esőnap: augusztus 10-e) (8) — Cs: Kovács Lóránt fuvolahangversenye (Négy szonátaest 4.) (esőnap: augusztus 13-a) (8). Kiscelli Múzeum: K. Sze: a Magyar Állami Hangversenyzenekar Mendelssohn-estje (AJZ., ill. B 2. bért.) vez.: Kórodi András, közr.: Ondrej Ágoston) (esőnap: augusztus 12-e) (8). Mátyás-templom: P. Kistétényi Melinda orgonahangversenye (8). Az Állami Bábszínház vendégjátékai: Városmajori Szabadtéri Színpad: V: Piroska és a három kismalac (du. 4) — Jövő V: Rosszcsont Peti (du. 4) — Hűvösvölgyi Szabadtéri Színpad: V: Ludas Matyi (du. 3) — Pataki István Művelődési Központ és Ifjúsági Ház: V: Piroska és a három kismalac (de. 11). Fővárosi Nagycirkusz: Egész héten (kiv.: K.): Trolié Rodin (vízicirkusz) (fél 8; V, P, Szó, Jövő V: du. fél 4-kor is, V, Jövő V: de. 10- kor is). KIÁLLÍTÁSOK MAGYAR NEMZETI MÚZEUM: Magyarország története a honfoglalástól 1849-ig. — Rákóczi-emlékkiállítás. — Céhemlékek a Magyar Nemzeti Múzeumban. PETŐFI IRODALMI MÚZEUM: Károlyi emlékszoba. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM: Egyiptomi kiállítás. — Görög-római kiállítás. — Régi képtár. — Modern képtár. — Modern szoborkiállítás. — A XX. század művészete. — Műkincsek Mexikóból. KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PARTJA MEGALAKULÁSÁNAK EMLÉKMÚZEUMA (Nyitva: vasárnap kivételével 10—18 óráig.) MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUM (Budavári palota „A” épülete). A magyar munkásmozgalom története 1919. augusztus 1-ig. NEMZETI GALÉRIA (Budavári palota B, C, D épülete): Középkori kőtár. — Barokk művészet a XVIII. században. — Magyar éremművészet és kisplasztika. — XIX. századi városképek és útirajzok. — XIX. századi festészet. — Nagybányai festészet. — Lesznai Anna emlékkiállítás. — Nagy Ferenc fafaragó népművész kiállítása. — XIX—XX. századi magyar szobrászat. — Orosz János kiállítása. — Konecsni György festőművész emlékkiállítása. — Borsos Miklós szobrászművész kiállítása. MATYÁS-TEMPLOM EGYHÁZMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYE (Nyitva: naponta 9—19 óráig.) NÉPRAJZI MÚZEUM: Magyar népi bútorok. — Az Európán kívüli népek művészete. — Az ősi Peru. — Csákvári fazekasság. — Bíró Lajos (1856—1918). Óceániában. (Zár: ma este.) — Butella Bálint és Pörső Orzse (emberalakú kerámiák). FÉNYES ADOLF-TEREM: Völgyesi István szobrászművész kiállítása. (Zár: ma este.) HELIKON GALÉRIA: Bozóky Mária grafikusművész kiállítása. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM (Budavári palota .,E. épülete): Régészeti ásatások Budapesten. — Fővárosunk ezer éve. — Középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai. — Így élnek a budapestiek a NVII. századtól napjainkig: H. Otthon. MŰCSARNOK: Szovjet szcenikai kiállítás. — Kontraszty László festőművész kiállítása. — Galambos Edit festőművész kiállítása. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM: A vasutak, a légiközlekedés, a hajózás, a közúti közlekedés története. — Eredeti történelmi járművek. — A magyar vasút története. FÖLDALATTI VASÚTI MÚZEUM: (V., Deák téri aluljáró). SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM: Képek a gyógyítás múltjából. — Ötezer év orvosi divatja. ARANY SAS PATIKAMÚZEUM: Gyógyszerészet a reneszánsz és barokk korban. IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM: Az európai iparművészet remekei. Európai kerámiaművészet. — Megmentett műkincsek. — Restaurátor kiállítás. — Art Nouveau 1900. NAGYTÉTÉNYI KASTÉLYMÚZEUM: XV—XVII. századi bútorok. — XIX. századi bútorművészet. — Magyar bútorművészet a XVII. században. — Kályha- és kályhacsempe-bemutató. — Római kori lapidárium. — Orosz ikonok kiállítása. — Úrvölgyi rézedények. POSTAMÚZEUM: írástörténeti kiállítás. — Távirótörténet. — Postatörténet. — 100 éves a telefon. MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM: Pásztorélet. — Állattenyésztési kiállítások. — Lótenyésztési kiállítás. (Nyitva: hétfő kivételével 19—17, vasárnap 10—18 óráig.) KULTURÁLIS KAPCSOLATOK INTÉZETE (V., Dorottya u.): Fiatal képzőművészek stúdiójának csoportos kiállítása. HADTÖRTÉNETI MÚZEUM: Rákóczi szabadságharc. — Az 1848— 49-es forradalom és szabadságharc. — Az Osztrák—Magyar Monarchia és az első világháború. — A kézifegyverek története. — Haditechnikai park. (Nyitva: hétfő kivételével 9—17, vasárnap 10—18 óráig.) TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM. (A Nemzeti Múzeum épületében) : Magyarország állatvilága. — Ásványok és kőzetek világa. — A természet világa a grafikákon. — Ex Libris kiállítás. (A Mezőgazdasági Múzeum épületében) : Magyarország növényvilága. STUDIO GALÉRIA: Bohus Zoltán festőművész kiállítása. (Nyitva: vasárnap kivételével 9.30—18, szombaton 9—14 óráig.) A múzeumok és kiállítótermek hétfő kivételével 19—18 óráig látogathatók ! Kisbálint Az egymásra dobált újságok szénakarjából kikandikál a fehér cédula. „Értesítő”. Vakarja a fejét. Sejti, mi vár rá. Csak egy nappal előbb jött volna ez a kis pénz. Ám elutazásuk után érkezett. Amikor a család már a Balatonban lubickolt. A derűs arcú, fiatal postásra gondol. A múltkorira. „Ugyan, kedves uram, természetesen átadom a pénzt, hiszen az édesapja. Miért csúszkáljanak utána hiába?” Hát igen. De most más a helyzet. Marietta és a kicsi még a tóparton üdül. Most Kisbálint mosolyát látja. Hallja a kacarászását. A hasonfekvés tudományát tanulja, és napestig ezt gyakorolja. Módszeresen. Fáradhatatlanul. Először a lábával rúgkapál. Utána himbálózni kezd. Egyre gyorsabban, egyre erősebben. Aztán egy nekirugaszkodás, és máris a hasára billen. És megkezdődik a kitágult világ birtokba vétele. Milyen más, mint hanyattfekve. Már nemcsak a mennyezet repedésein lehet elmélázni és rácsodálkozni a lámpahintára. Ott túl a függöny földön érő narancsszín szoknyája libben, és mögötte szél cibálja a fák ágait. Egy pillanatra árnyék suhan a szobára, aztán újra világos lesz. És újra árnyék, és újra világos. Megunhatatlan. Nagy szeme kerekre tágul és issza a csodát. Egészen addig, amíg észre nem veszi, hogy anyu párnája elérhető távolságban van. Nosza odakúszni, megragadni, megcibálni. És megkezdődik a hasonaraszolás sziszifuszi művelete. Mintha minden porcikáját motor mozgatná. Lába a levegőben, aztán újra lent. Csöppnyi alsó karját előre lendíti. Támaszkodik, húzza, tolja magát. Hasa is részt vesz a nehéz tornában. Fejét föltartja. A célt figyeli. De jaj, nagyon nehéz még ez a fejtartás. Nagyon nehéz. És a kis kéz is hamar elfárad. Szuszogva lehanyatlik. Karjára dől, pihen egyet. Homlokán parányi gyöngyszemek. Csillog a munka verejtéke. És újra fel a fejjel, és újra támaszba a kezeket. És rugózás, kapaszkodás, kígyómozgás. Előre, csak előre. Most jobb karját hirtelen kinyújtja, közelinek sejti a célt. De a párna óhajtott csücske megtréfálja. Még távoli az új játékszer. Legalább húsz centi. Aztán végtelen gagyarászás. Aztán viháncolás. Öröm. Veri a párnadobot. Lábával kalimpál. Tán sosem hagyja abba. De lassan-lassan mégiscsak gyengül az ütem. Elmarad a dobolás. Él a viháncolás is. Csönd. Pihen tán? Nem, elaludt. Oldalra dőlve, feje anyja párnájának csücskén. Kezével a huzatot markolászsza. Alszik, szuszog. Elégedett. Elérte a célt. Ó, ez a kicsi. Az ő unokája. Elérzékenyül, és fölrémlik a régmúlt. A fiatalsága. Amikor a kislánya volt ekkora. Nagyon szerette. Mint ahogy most is szereti. Hirtelen elfogja a rémület. Erőlteti az agyát, hogy legalább picurka képet tudjon összerakosgatni emlékmozaikokból. Marietta akkori világából. Hogy miként tanulta a hasonfekvést. Hogyan ismerkedett kezével, lábával. Semmi. Csak egyetlen kép sejlik föl a távolból Annak a pillanatnak az ámulata, amikor az első szót kimondta. A keserűség fojtogatja. Mennyi fölösleges dologgal törődött akkortájt. Fontosnak tartott semmiségekkel is élte az időt. A gyerekre kellett volna figyelnie. Jobban. Többet. Lélegzetviszszafojtva lesni mindent. Ahogy megismeri a testét. Ahogy birtokolni kezdi a világot. Nyugtatgatja magát. Majd Kisbálint. Majd ő. És a kisfiúról újra eszébe jut az értesítő, amely a valahol kalandozó „Gyes”pénzre figyelmezteti. Ideje utánajárni. Nemsokára itthon lesznek, meglegyen. Kell az a pénz. A Kisbálinté. 62-es posta. Információ. „A letéti osztály?” „Második emelet jobbra.” „Köszönöm.” Második emelet. Letéti osztály. Kis terem. Benne kalicka. Rekeszek levelekkel. Nyilvántartó könyvek. A kalickában három postás. Mindig szerette a postásokat. Ó, az örökké mosolygó Kiss bácsi a Váci úton. Meg a nagyapa. A felesége nagyapja, az öreg kézbesítő. Már nem él. Most egészen tisztán látja nagyapát. Szidja a levest, hogy nem elég meleg. Pedig tűzforró, fortyogó láva. Aztán félresimítja harcsa bajszát, és kanalazni kezd. A nagy bajuszos öreg a kalickában éppen olyan, mint nagyapa. Még ketten vannak előtte. Morfondírozik. Dühös lesz. Újabban mindig hetedhét mérföld távolságra levő dolgok is eszébe jutnak. Ez volna az öregség! Most már örökké így lesz? Dörmögő hang rezzenti. ..Tessék kérem!” Nyújtja a cédulát, magyarázza a dolgát. A kisöreg böngészi a cetlit. Könyveket nyálaz. Tanácsot kér a társától. Aztán megszületik a szentencia. „Nincs nálunk. A 4-es postára tessék menni.” Másnap délelőtt. 4-es posta. Információ. Mutatja a céduláját. „A távolsági távbeszélő teremben.” Nem érti. „Igen, fáradjon csak oda.” A 3-as ablak, kis táblával: „Interurbán.” Ifjú hölgy hallgatja. Nézi a papírját. A telefonhoz nyúl. Tárcsáz. Azaz, hogy csak tárcsázna, mert a készülék jelzőlámpája idegesen vibrálni kezd. „Halló, halló, szóval nem jelentkezik?” A kislány pattan. Hangja zeng a teremben. „Milánó nem jelentkezik, tetszik még várni?” A mélyből válasz érkezik. „Várok?’ És újra próbálkozás, és megint újabb. Aztán a túloldali építkezésen hirtelen feldörög egy kompresszor, és cseréppé zúz minden beszélgetést. Ám az ifjú hölgy fáradhatatlan. És három interurbán beszélgetés után, a kompresszor ágyúdörgésétől kisérve mégis csak elcsípi emeleti kolléganőjét, akit közli, hogy a pénz nincs náluk. „Most hová, kedves, amit tanácsol?” ..Menjen vissza a 62-esre!” „De hiszen ott már voltam.” „Akkor is. Mindig ezt csinálják. Szére-szóra küldözgetik ide a feleket. Beszéljen az osztályvezetővel.” „Köszönöm.” Harmadnap délelőtt. 62-es posta. Letéti osztály. Kalicka. A nagybajuszú. Mondóka. Hogy már járt itt, hogy a 4-es postára irányították, onnan meg vissza. Az öreg ideoda forgatja a cetlit. Hümmög. Aztán átadja egy fiatalasszonynak, aki kerek-perec kijelenti, hogy a pénzt már visszaküldték. Most merre? Menjen az osztályvezetőhöz? Veszekedjen? Hátha valóban visszaküldték. Megpróbálja. Negyedik nap. Dohány utca. Nyugdíjfolyósító. Jóféle fenyődúcokkal alátámasztott sötét előtér. Információ. Szemüveges hölgy. „Kérem szépen nem voltunk otthon... 62-es posta ... 4-es posta ...” Elmotyogja jötte indokait. Jóindulattal hallgatják. „A kismalma sorszáma?” „Jaj, azt nem tudom.” Most vége. Mehet haza. De nem. A hölgy telefonál valahová, és máris kezében a sorszám. „És most tessék felmenni a 423-asba. Ott majd intézkednek.” Csikorgó lépcsők, kopár folyosók. Dossziétömeg. A 423-as. Kopog. A tenyérnyi kietlen szobában három ifjú nő és egy fiatalember. Fülig a munkában. Székkel kínálják. Nyúlánk barna lányka a kinti dossziékban keresi a választ. „Még nem jött vissza hozzánk a pénz. A posta tévedett. Sajnos. De semmi baj. Újra kikézbesítjük. Hamarosan ott lesz. És természetesen lehet érdeklődni is.” És már írja is kis papírra a telefonszámot, meg a nevét. Elköszön tőlük. Baktat lefelé. A padlózat fájdalmasan nyikorog. „Főlépcső — Hauptstiege.” „Fürdő — Bach.” Persze az egykorvolt Continentalszálló haldokló épületében bandukol. De telve jó érzéssel. Valakinek ki kell öntenie a szívét. Az ám, az információ. A szemüveges hölgy. „Kérem, én végtelenül hálás vagyok. Ilyen figyelmet és kedvességet.” Mosoly. „Ez nálunk természetes, uram. Pedig ha tudná, hány szegény nyugdíjast küldözgetnek ide, hiába. Úgy, mint önt is.” „Dehát mégsem hiába.” Elköszön. Kilép az utcára. Nyugodt. Megjön a pénz hamarosan. A Kisbálinté. A csöppség kerekre tágult szemét látja, ahogy a párna mögül a világra csodálkozik. Van is rajta mit csodálkozni. Csatár Imre Útközben .Vasárnap, 1976. augusztus *•