Magyar Nemzet, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-03 / 182. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT Karácsonyi gyilkosság Bravúros gyorsasággal járt végére a rendőrség az Üllői úti gyilkosságnak. 72 óra alatt elfogták a tetteseket, fény derült az elkövetés módjára, kellő mennyiségű bizonyító anyagot sikerült összegyűjteni. Sietni ezúttal nemcsak azért kellett, amiért ilyen ügyekben általában ajánlatos sietni a nyomozással. Ez az eset karácsony hetében történt s az időpont miatt a szokásosnál nagyobb nyugtalanságot keltett a lakosság körében. De „a szeretet ünnepe”, amint Martinkó Károly és Borenich Péter dokumentumjátéknak nevezett, korrekt riportjából kiderült, szerepet játszott a bestiális cselekmény elkövetőinek indítékai között is. ,,Pénz nélkül nem indulhat neki az ünnepnek” — hallottuk az egyik tettes szájából a főbűnössel kapcsolatban, aki azért érdeklődött fűtői-fától számításba vehető áldozatok iránt, hogy pénzt szerezzen karácsonyi bevásárlásaihoz. Mint ahogy a zsákmányolt táskarádión is azért huzakodtak, mert egyikük — jó fiúhoz illően! — szerette volna az ünnepre megajándékozni vele az édesanyját. Legalábbis — ezt mondta önmagának. Miként önmaga becsapása végett tette fel így a kérdést a társainak: nem tudnak-e „egy jó balhét”? Nem nevezte néven, hogy valakit ki kellene fosztani, s ha ellenkezik, leütni. Az ártatlannak, sőt, kedélyesnek hangzó „balhé” szóval önmaga előtt igyekezett eltakarni, valójában miről van szó? „Elmarta az öregasszonyt” — hallottuk egy másik vallomásban. Nem fojtogatásról beszélt az illető fiatalember, hiszen a fojtogatás — ha megkérdezik — nyilván szerinte is rémséges tett. De „elmarni” valakit? Mindjárt más. Elkövetni akármit lehet — csak ne kelljen, tudomásul vennünk, hogy mi az, amit teszünk. Hidegfejű, tudatos, végletesen cinikus bűnöző aránylag kevés akad. Társadalmi kórtünetként, mindenesetre, azokat vélem veszélyesebbeknek, akik jmaguk sem akarják tudni, mit művelnek. A szleng, az ő esetükben, bűnsegédi bűnrészes. Ártatlan hecce kicsinyíti azt, amibe belevágnak, megszépíti a dolgokat, segít önmaguk elől elhazudni cselekedeteik lényegét. Valamiféle hamis kedélyességbe mossa egybe az igazi tréfát és a megbocsáthatatlan törvénysértést. Semlegesíti a mindenkiben eredendően ott élő gátlásokat és megadja a kockázathoz szükséges indító energiát. Furcsa, hogy manapság éppen a nyelv legsivárabb, legcsúnyább rétege töltheti be az eufémizmus szerepét , de betölti. Föltehető, hogy a fiatalkorú bűnözők jelentős része hasonlóképpen csak „jó kis balhéra” készül, s aztán visszavonhatatlan tetteknél végzi. Az Üllői úti gyilkosságot négy, 20— 25 év közti fiatalember követte el. Ha rákényszerülnek, hogy szembenézzenek szándékaik valódi arculatával — föltehetőleg visszariadnak. Csakhogy éppen ettől kímélte meg őket a feloldozást kínáló zsargon. Mindez a vallomásaikba nagy ritkán be-becsúszó elszólásokból, személyes érdekű megjegyzéseikből volt kikövetkeztethető. Talán, ha a 72 óra című riport készítői nem szorítkoznak oly minuciózusan csak az adott gyilkosság körülményeinek elmondatására, hanem a bűnügyi nyomozás rekonstruálásán kívül egy társadalmi nyomozás is fölkelti érdeklődésüket, fáradságos munkájukból a jelzett dokumentumjáték is kikerekedett volna.. az érettebb generációk számára sem lehetett tanulság nélkül való annak fölidézése, hogy az éhező munkásság sztrájkokkal tiltakozott az infláció ellen — 1946-ban! Más elvben hallani a pénz elértéktelenedéséről és más arról értesülni, hogy aki délelőtt nem vette föl a fizetését, este már az egészen legfeljebb egy skatulya gyufát vásárolhatott. A műsor igazi érdekességét mégsem a visszaemlékezések adták. Sokkal inkább az a — kérdésekből és válaszokból egyaránt sugárzó — felfogás, hogy a múltra emlékezni nem öncél, nem kegyeletes, vagy protokoláris kötelezettség, hanem a jelen jobb megértésének feltétele. Friss István és Berend T. Iván okfejtéseiből hallatlanul világosan és izgalmasan derült ki, mennyire meghatározzák mai helyzetünket is azok a gazdasági körülmények, amelyek közepette a stabilizációt meg kellett valósítani. Hogy az, ami augusztus elsején történt, tartós legyen, s a pénzromlás ne kezdődjék fél év, egy év múltán elölről, a még kis mértékben termelt iparcikkek árát magasan kellett megszabni s ezzel a keresletet korlátok közé szorítani. Ugyanakkor, hogy életszínvonal tekintetében kiegyensúlyozhassák ezt, igen alacsonyan kellett megállapítani a szolgáltatások: lakbér, világítás, gáz, víz, közlekedés stb. árát. A körülmények, a feltételek azóta, harminc év alatt, gyerekesen megváltoztak, de az iparcikkek és szolgáltatások árának arányai még lényegében a régiek. S mindez miért érdekes? Mert annak szemében, aki csupán a napjainkban folyamatosan végbemenő korrekciókat látja, érthetőbbé válik egy jelenség. Fény derül öszszetettségére, bonyolultságára, történelmünkben gyökerező meghatározóira. Ahhoz pedig, hogy valamit elfogadjunk, mindenekelőtt értenünk kell. Ha nem is ünneprontó, de semmiképp sem ünnepien fennkölt kérdéseket tett fel a műsor riportere, Fazekas Erzsébet, a mikrofonja előtt bárki számára érthetően megszólaló tudós történészeknek, közgazdászoknak. A mai forint értékét, jövőjét firtatta, miután sikerült származását tisztáznia. Ehhez mérten kapott nem kevésbé egyéni, a személyes meggyőződés hitével, indulatával megfogalmazott válaszokat. A harmincadik születésnapot aligha lehetett volna rokonszenvesebb módon köszönteni. Nyerges András Harmincéves a forint Ismét egy évforduló, megint a zengzetes közhelyek, a nosztalgikus emlékezés, az ünneplés sablonos fordulatai . . . Nem minden alap nélkül vélhette a hallgató, hogy valami effélét kap a stabilizációról szóló műsortól. Csalódása annál kellemesebb volt. Konkrét, személyes sorsok tükrében hallhatott a pénzromlás hihetetlen mértékéről. Nemcsak az időközben felnőtt, de Magyar Nemzet Táncművészetünk nyara A közfelfogás könnyen úgy véli, hogy két színházi évad közt a táncosok lehúzzák a csizmát vagy a balettcipőt, s legfeljebb egy-egy szabadtéri fellépés kedvéért térnek vissza a színpadra. Nincs ez így, s nemcsak azért, mert sok együttes épp a látszólagos uborkaszezonban „kapcsol rá” igazán s turnézik itthon és a nagyvilágban. A nyár a szokásostól eltérő szakmai feltöltődés, vagy éppen bizonyítás lehetőségeit is tartogatja művészeinknek. Táncosaink, pedagógusaink élnek is a lehetőséggel. Tanulnak itthon is (nemrég fejeződött be például a néptáncoktatók abaújszántói tábora, ahol a hallgatók az eredeti néptáncok tanulásának szentelték idejüket), s ha alkalom kínálkozik, beneveznek külföldi nyári kurzusokra. Akár azért, hogy korábbi tudásukban megerősödjenek, akár ellenkező célból, hogy eddig ismeretlen táncstílusokkal és kifejezési módokkal lépjenek kapcsolatba. A drezdai Palucca-iskola nemzetközi nyári tanfolyamának magyar hallgatói ugyancsak összetett indítékkal keltek útra, hiszen delegáló intézményeik — az Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett és az Állami Balett Intézet — itthon ugyancsak a táncművészet különböző arculatát képviselik. A Vasas Művészegyüttes táncosa, Fuchs Lívia milyen friss benyomásokkal, tapasztalatokkal gazdagodott a tanfolyamon? — önmagában már az is nagyon izgalmas volt, hogy egy olyan táncstílusba pillanthattunk be, amelyről eddig csak hallomásból vagy tánctörténeti stúdiumokból alkothattunk fogalmat. Grete Palucca, az iskola névadó igazgatója ugyanis a két háború közti expresszionista irányzat, az úgynevezett „új művészi tánc” kiváló képviselője. A maga módján tehát némileg folytatója annak, amit korábban pl. Isadora Duncan kezdett el, s rendszere mind gondolatkörében, mind mozdulatvilágában erősen eltér a klasszikus balett normáitól. Természetesen a tanfolyamon a rebbenések és hullámzások, görcsök, spontán mozdulatreflexek és rögtönzések gyakorlata csupán az egyik stúdium lehetőségét jelentette, Palucca és asszisztense, Éva Winkler irányításával. A legalább 15 éve ismétlődő nyári tanfolyamra sorra bevonultak az egyéb tantárgyak is. Rendszeressé vált a folklórtánc (az idén éppen dr. Pesovár Ernő lett az egyik előadó), s a különböző külföldi moderntánc-tantárgyak mellett meghonosodott a klasszikus balett is, évről évre kiváló szovjet mesterek hospitálásával. — Minden tantárgy gyakorlatain részt vettünk, így tanultunk ukrán táncokat és jazztáncot is. A legérdekesebbnek azonban most épp a Palucca-módszer bizonyult, főleg azzal a hatásával, hogy fizikailag is feloldja és szellemileg is felszabadítja a táncosokat. Ez a módszer tulajdonképpen „anti-balett”, amikor például az elengedett vállakat vagy a test görbüléseit tartja éppen fontosnak, s a táncos gondolkozásától egészen más irányt és fegyelmet követel, mint amit mi is megszoktunk. Gyakori feladat volt, hogy bizonyos zeneművekre, zenei inspirációkra ki-ki a táncban szabadjára engedte önmagát, hogy meglássuk: ki mit érez a zenéből? Éva Winkler igen szuggesztív mozdulatokkal demonstrálta ezeket a gyakorlatokat. Úgy hiszem, a testet és a szellemet egyaránt megmozgató foglalkozásoknak az lehet számunkra a legfőbb érteke, hogy a táncos gondolkodás és mozgás egészen új, eddig rejtett irányaira fordította figyelmünket. Uhrik Dóra, a Pécsi Balett magántáncosa a XX. Kölni Nemzetközi Nyári Táncakadémián vett részt. Milyen élményekkel tért vissza társulataim? — A kölni két hét többszörös programot tartogatott, mindenenelőtt ott volt a szorosan vett próbatermi munka, amely kilenc táncágazatban nyújtott tanulási lene ..őséget, a klasszikus tánctól a pantomimig, a történeti és folklortáncoktól a különböző modern tánctechnikáig. Aki akart, indiai vagy spanyol táncot is tanulhatott. Talán megbocsátható, ha engem különösen a modern tánctechnika érdekeit. Kiváló tanárok közül lehet ett választani, csakúgy, mint a toubhi tantárgynál, de a próbatermen kívül is akadt élmény, mert a tanfolyam alatt rendezik meg a fiatal koreografusuk versenyét, sőt, erre az időre tömörítik a különböző vendégegyüttesek fellépéseit. A komimant-Forum társulat, vagy az amerikai Martha Graziam Dance Company nagyon gazdag és újszerű kifejezési lehetőségekkel ismertetett meg, még ha az utóbbi társulat repertoárját kissé muzeálisnak jeleztem is. Plulzás lenne azt állítanom, hogy a két néz akad bármit is igazán elsajátítottam. Ez táncban szinte lehetetlen, ha merőben új stílusról van szó. Az órák és az esti előadások nyomán viszont felfedezhettem magamnak, hogy a modern balettnek igenis van egy sajátos technikája, amely ugyanakkor általános mozgáskultúrát és kifejező nyelvet is jelent, a modern gondolatok közvetítésének lehetőségét. Nem gondoltam volna korábban például azt sem, hogy a spicc-cipő hiánya, a mezítláb táncolás mennyire nem egyenlő a technikátlansággal! A Graham-technikán nevelődött táncosok, teszem azt, kiválóan forognak, egész sorozatokat is, a mezítláb. Persze, ez részkérdés, a fontos az egész: a testkultúra és a kifejezés gazdagításának lehetősége. Érdemes lenne a Pécsi Balettnél, vagy akár már a pécsi művészeti szakközépiskola tánctagozatában ezzel a technikával foglalkozni — gazdagodnánk vele. Mert azt ugyancsak megfigyeltem, hogy ebben a stílusban azok mozognak igazán csodálatosan, akik klasszikus iskolázottsággal is rendelkeznek, márpedig nálunk ez meglevő adottság. Operaházunk magántáncosnője, S Stetzger Márta ugyancsak részt vett a kölni nemzetközi Táncakadémián: a „tánckettősök” tantárgyat docensként tanította. Félidőben azonban repülőre ült, hogy társulati kötelezettségének is eleget tegyen, s mint Erdélyi Sándor partnere fellépjen a Várnai Nemzetközi Balettversenyen. Nem először találkozott a szabadtéri versenyszínpaddal — most mit tapasztalt? — Soha nem látott létszámban jelentek meg a versenyzők a világ minden tájáról: a 134 bejegyzett „pályázó” mellett sokan léptek fel versenyen kívüli partnerként is. Különösen az ifjúsági kategóriában jelentkeztek nagy számban és ritkán tapasztalható lelkesedéssel. A felnőtt korosztályban ezúttal mintha kevesebb csillogó nagyság ígéretét láttam volna, mint korábban, de sok ország így is erős „csapatot” küldött. A mindig felkészült szovjet táncosok mellett Kuba és a vendéglátó Bulgária vonultatott fel jelentékeny erőket, de néhány kitűnő táncossal erősítette részvételét az Egyesült Államok és Franciaország is. Meglepődve tapasztaltuk az egyiptomi táncosok gyorsiramú fejlődését, s míginkább azt, hogy Japán milyen nagy létszámú és felkészült csoportot delegált. Az utóbbiaknak pedig biztosan nem volt könnyű dolguk. A verseny „anyaga” olyannyira európai, hogy habitusuktól nyilván távolabb állt: az idén is elsősorban a klasszikus balettirodalom kijelölt részleteivel lehetett fellépni, s kisebb részben — a második versenyfordulóban — modern táncokkal. A bolgár szervezők kitűnő fogadtatásban részesítették a táncosokat. A kéthetes verseny öldöklő tempóján persze ők sem tudtak sokat enyhíteni. Éjjel és nappal egyaránt folytak a próbák. Ezen nem lehetett változtatni, sőt azon sem, hogy hajnalba nyúljon egy előadás, ha az előző napi eső miatt összetorlódtak a versenyzők. Pongor Ildikó és Erdélyi Sándor egyik leghatásosabb kettősére például — Marice Béjart indiai fogantatású Bhaktí jának egyik tétele volt ez — már hajnali fél három táján került sor, a maroknyira olvadt közönség ovációja közben. Ilyen körülmények közt nagy segítség volt számunkra N. Baltacsejeva és A. Kumisznyikov balettmesterek jelenléte. Itthon is javarészt ők készítettek fel bennünket a versenyre, s a várnai forgatagban nélkülözhetetlenné vált áldozatkész jelenlétük. A zongorakorrepetitoroktól — nálunk Macher Lajostól — ugyancsak szüntelen készenlétet, koncentrálókészséget követelt a próbák rendje. És hogyan látta a várnai versenyt Láray Klotild balettmester, aki — a nemzetközi zsűri tagjaként — „hivatalból szigorúan” is szólhat? — Ami azt illeti, a zsűri sem nyaralt a gyönyörű tengerparton — de beszéljünk inkább a magyar táncosok helytállásáról. Sommásan szólva: nem jöttünk haza üres kézzel, de szerepelhettünk volna jobban is. Azt szélesebb körben is elismerték Várnában, hogy táncosainknak testületileg jó a küzdőszelleme. Úgy látom azonban, hogy ez az adottság nem pótolhatja, s nem is fedheti el az előzetes felkészülés egyenetlenségeit. Nem könnyű erről szólnom, hiszen „itthoni fejjel” nagyon jól tudom, hogy a színházi évad utolsó hónapjaiban táncosainkra milyen igénybevétel nehezedett. Ám a várnai színpadot nemcsak a sirályok figyelik. Ott ül Ancia Alonso, a kritikus Walter Terry, elnökként Jurij Grigorovics, a moszkvai Nagyszínház balettigazgatója, s velük együtt a nemzetközi balettélet számos kiemelkedő egyénisége. Döntésük a látottakon alapul és nem az előadható mentségeken, s ez így is van rendjén. Egyik-másik táncosunknak tehát, aki lazábbra fogta a felkészülést, szükségszerűen korábban búcsút kellett vennie a versenytől. Nagy öröm és elégtétel viszont, hogy a korábbi ergedetlen munka és a stílusos előadás nem maradt észrevétlen Nóra és Erdélyi Sándor a zsűri elismerő diplomájával távozott, Metzger Márta pedig elnyerte „a legjobb partnernő” különdíját. — A népes mezőnyben Pongor Ildikó harmadik díjat nyert (a balerinák közt az első díjat most nem adtuk ki). Kerülhetett volna tudása alapján előnyösebb helyzetbe is, s ez ugyancsak a tanulságokhoz ugyanis lehetővé teszi a szólóban való fellépést, s Pongor Ildikó is így nevezett be. Ez a fellépési mód azonban még a legjobb táncosoknál is kockázattal jár, mert a felkészültségnek gyakran csak a technikai oldalára, s nem a művészi teljességére tud rávilágítani. Másként szólva: gyakran a nagyobb felkészültség is szerényebb értékű látványhatással jár, s ezen érdemes lesz a jövőben elgondolkozni. Az ellenpróba most mindenesetre bizonyított: Mészáros László és Erdélyi Sándor kettős partnerségével, a Lander-Etűdök egyik részletének előadásával Pongor Ildikó nagyszerű sikert aratott. Maácz László A Budapesti Filharmonikusok sikere Bécsben „Budapester Philharmoniker, Dirigent, András Kórodi” — hirdették a plakátok Bécsben a városháza hatalmas díszudvarában rendezett hangversenysorozat, a Bécsi Zenélő Nyár műsorán. Az ez évi sorozatban a bécsi szimfonikusok, az Osztrák Rádió szimfonikus zenekara, a Salzburgi Mozarteum zenekara, a Brnói Filharmónia, a Linzi Bruckner zenekar és a Tonkünstlerorchester lépett, vagy lép még pódiumra, a háromezer nézőt befogadó udvarban. A mi Filharmonikusaink szereplésére is itt került volna sor, a szeszélyes nyári időjárás azonban közbeszólt, és másfél órával a koncert kezdete előtt a rendezőség bejelentette: a hangversenyt a bizonytalan, esős idő miatt a Konzerthaus nagytermében tartják meg. Az ilyen változás sohasem kellemes a zenekar, és karmester számára, hiszen újabb költözködéssel, a hangszerek újabb szállításával jár, s ehhez sok idő kell, így a hangversenyteremben csupán néhány perc maradt akusztikai próbára, Kórodi András és a zenekar megismerkedésére a nagymúltú terem kitűnő akusztikájával. Az Arkadenhof hangversenyeire a jegyeket egységes áron adják ki, és rossz idő esetén, automatikusan a Konzerthaus nagytermében kerül sor az előadásra ezért a közönség már háromnegyed 8- kor megrohanta a termet. A hivatalos kezdés előtt negyedórával már egyetlen helyet sem lehetett találni a kétezer személyes, remek akusztikájú koncertteremben. A hangverseny első számaként Mendelssohn Skót szimfóniája hangzott el. Feladatát zenekar és karmestere ragyogóan oldotta meg. Igen jól sikerült a puhán, lírain megszólaló lassú tétel, és az ünnepélyes kóda után tapsvihar zúgott fel. A hangulat még forróbb lett, amikor a második műsorszám, Liszt Les Preludes című szimfonikus költeménye hangzott fel színes, drámai előadásban. A szünetben már érezte az együttes, hogy csatát nyert a bécsi muzsika egyik fellegvárában! Kodály Felszállott a para variációsorozatát talánmég sohasem hallottam a Filharmonikusok és Kórodi előadásában ilyen lendülettel, ilyen sok színnel, és energiával megszólalni. Különösen a mű indítása, és a gyászinduló karakterű variáció ragadta meg a közönséget. Ellenállhatatlan sodrással hangzott fel az utolsó variáció. A Kodály-mű befejezése után a hatalmas tapsot már számos brávó-kiáltás is, élénkítette, a közönség lelkesedése észrevehetően növekedett. A befejezésül megszólaló Rákóczi induló azután végleg rátette a koronát a produkcióra, óriási tombolás, ováció és lelkesedés fogadja az előadást, és amikor Kórodi András már ötödször tért viszsza a karmesteri pódiumra, hogy zenekarával együtt megköszönje a tapsokat, a sikert csak ráadással lehetett tetézni. Urna felcsendült tehát Berlioz Rékóci iidulóta, ha lehet más fs«Titebb, még színesebb előadásban. Meixner Mihály Kedd, 1976. augusztus 3. öAPLO Augusztus ii | Vasárnap Tiszaladányban megnyílt az V. tokaji írótábor, amelyen Borsodból elszármazott, vagy műveivel a megyehez kötődő 40 író vesz részt. Hegyi Imre országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára méltatta a megnyitón az írótábor jelentőségét, majd a részvevők megkoszorúzták a Darvas József általános iskola falán a márvány táblát és az ismert naiv festő, a tiszaladányi születésű Győri Elek síremlékét. A A Beethoven-emlékeket idéző Marton vásáron rendelték meg a Beethoven-műveltségi versenyt: életéről, műveiről, koráról és kortársairól vetették össze tudásukat a Székesfehérvárról, Abáról, Velencéről, Iszkaszentgyörgyről, Seregélyesről, Belső-Bárándról, Zámolyról, Agárdról, Sukoróról és Martonvásárról jött fiatalok. Egy hónapon át készültek fel arra, hogy felelni tudjanak Szili Mihály zenetanár kérdéseire. Első az Akadémia martonvásári kutatóintézetének csapata lett, második az agárdi állami gazdaságé, harmadik a mindössze háromszáz lakosú Belső-Báránd fiataljainak csapata. Az első helyezett ezüstserleget nyert, a többiek könyv- és hanglemez jutalmakat kaptak. A versenyzők természetesen megtekintették a Beethoven-múzeumot és szombat este meghallgatták az Állami Hangversenyzenekar Németh Gyula vezényelte Beethoven-koncertjét. (kdi)a Hétfőn megnyílt Egerben a műemlékvédelemmel foglalkozó nyári egyetem, amelynek első előadását hazánk három évtizedes fejlődéséről dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára tartotta. Az egri nyári egyetemre 16 országból száz vendég érkezett, a részvevők az idén a műemlékvédelem elvi alapjait tanulmányozzák. A balatoni filmvígjátéknapok idei műsora augusztus 16-án az Előléptetés című lengyel film bemutatójával kezdődik meg a siófoki művelődési házban. Később szovjet, NDK-beli, bolgár, csehszlovák, lengyel, román és jugoszláv filmeket vetítenek. A magyar vígjátékokat Bacsó Péter munkája, a Zongora a levegőben képviseli. Kiállítás is látható a régi filmvígjátékok plakátjaiból. A Kéthetes országos grafikai művésztelep nyíltmeg hétfőn Békéscsabán a Kner Nyomdában, 23 képzőművész részvételével.♦ Értékes lelettel gazdagodott a dunaújvárosi Intercisa Múzeum; csatornázás közben a római városrészben szobortöredékre bukkantak. A körülbelül fél méter magas torzó ruhátlan férfialakot mutat; a szobor két lábfeje, jobb karja és bal alsó karja hiányzik. A régészek megállapítása szerint a szobor Junitert ábrázolja, a III. század elején készült, s valószínűleg az aquincumi istenszoborral egy műhelyből került ki a Dunaújvárosi beteket, rendez ősszel a vasasszakszervezet és a Dunaújvárosi Munkás Művelődési Otthon. A programban szerepel a vasasnépművelők tanácskozása, munkásnépművészek találkozója és megvitatják a munkásművelődés új formáit. A kulturális heteken színháztörténeti sorozattal lép fel a budapesti Irodalmi Színpad. A A Szépművészeti Múzeumban a Műkincsek Mexikóban című kiállítás alkalmából előadássorozat indul. Augusztus 4-én délután hat órakor mexikói tanulmányútjáról tart előadást dr. Boglár Lajos, a Néprajzi Múzeum, munkatársa. Augusztus 14-én Szilágyi Éva újságíró, szeptember 8-án Passuth László, 15-én Csőke József filmrendező beszél mexikói élményeiről. A Szőllősy Kálmán fotóművész 88. éves korában, augusztus 1-én meghalt. A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Művészeti Alap saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. A szegedi sajtóház művészklubjában hétfőn megnyílt Molnár Edit fotóművész íróportrék című kiállítása. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Budai Parkszínpad: SHOW ‘7# (a bukaresti Tanase Revüszínház vendégszereplése) (3) — Városmajori Szabadtéri Színpad: Próbapaba (zenés bohózat) (8) — Kiscelli Múzeum: a Magyar Állami Hangversenyzzenekar hangversenye (vez.: Németh Gyula, közr.: Horváth László) (A/l. bér.) (esőnap: 5-e) (8) — Fővárosi Nagycirkusz, szünnap. — Zenélő Udvar: Wehner Tibor Chopin—Liszt zongoraestje, (esőnap: 4-e) (8).