Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-05 / 234. szám

6 NAPI KRÓNIKA — Magyar—NDK barátsági napot rendeztek kedden Oros­házán. A város művelődési központjában tartott ünnepsé­gen Pieter Henze, az NDK bu­dapesti Kulturális és Tájékoz­tatási Központjának igazgató­ja adott tájékoztatást a ba­ráti ország életéről. — Odesszából baráti dele­gáció érkezett kedden Szeged­re Konsztantin Ivanovics Ma­sziknak, az odesszai területi pártbizottság másodtitkárának vezetésével. A vendégek részt vesznek az október 5-től­ 12-ig tartó Csongrád megyei odesz­­szai barátsági hét politikai és kulturális rendezvényein, s több előadást tartanak a me­gyében a Nagy Október jelen­tőségéről, a Szovjetunió gaz­dasági és társadalmi helyzeté­ről, a szovjet nők és fiatalok életéről.­­ A szocialista országok számítógép szakembereinek tanácskozása hétfőn megkez­dődött Havannában. A szakér­tők a szocialista országok együttműködésének támogatá­sára alakult kormányközi bi­zottság gazdasági tanácsa 10. ülésének a szakterületre vo­natkozó témáit tárgyalják meg.­­ Műszaki hónap kezdődött kedden Nógrád megyében. A hónap során Salgótarján, Ba­lassagyarmat, Szécsény, Pász­tó és Cered előadótermeiben összesen 36 tudományos elő­adás hangzik el, építési és mű­szaki filmnapot, valamint kon­téner-bemutatót tartanak. A magyar—szovjet tudományos műszaki együttműködésről pe­dig a budapesti Szovjet Kul­túra és Tudomány Házában hallhatnak előadást a Nógrád megyei mérnökök, kutatók.­­ A KGST szabványügyi állandó bizottsága minőség­ügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága ötnapos érte­kezletet tart Szegeden. A ked­den kezdődött ülésen a többi között megvitatják a szocia­lista országok árucsere-forgal­mában részt vevő termékek minőségvizsgálatának kölcsö­nös elismerésére vonatkozó el­veket. Ezek alapján készítik el a későbbiekben a tagországok közötti egyezményt és szabá­­lyozatot. — Hét szocialista ország — köztük hazánk — pedagógiai tudományos­­ intézményeinek négynapos matematika-oktatá­si szemináriuma kezdődött meg kedden Pozsonyban. A 150 szakember a matematikai oktatás korszerű módszereit tárgyalja meg.­­ A KGM és Békés megye vezetői kedden tervegyeztető megbeszélést tartottak Békés­csabán. A résztvevőket tájé­koztatták Békés megye 1976. évi beruházási termelési és ex­porttevékenységének eredmé­nyeiről, valamint az 1977. évi célok eddigi teljesítéséről.­­ Magyar írószer-kiállítás nyílt kedden Prágában. A Chemolimpex Külkereskedel­mi Vállalat gazdag választéká­ban 14 különleges újdonság is szerepel, köztük a Pevdi kor­szerű műanyagvégű golyóstol­lat, amelyek a hagyományos golyóstoll és a filctollak legki­válóbb tulajdonságait egyesí­tik. — Új hőközpont üzemi pró­báit kezdték meg kedden Ta­tabányán. Az új hőközponttal hosszú időre biztonságossá és gazdaságossá teszik a távfű­tést. — Halálra gázolta egy személy­­autó Özv. Balogh Kálmánné 66 éves budapesti lakost a XIX.. Vö­rös Hadsereg útja és a Batthyány utca kereszteződésénél. — Őszi viharok dúlnak a Balti-tengeren. A szél erőssé­ge a Beaufort skálán 10-es erősséget ért el. A viharok elöl valamennyi lengyel ha­­lászhajó kénytelen volt a leg­közelebbi kikötőbe visszahú­zódni.­­ A Szovjetunió űrhajózá­sának eredményeit mutatja be az a kiállítás, amely kedden nyílt meg Moszkvában az ál­landó népgazdasági kiállítás területén levő Kozmosz-pavi­lonban. A kiállításon megte­kinthető a Szojuz és az Apolló űrhajó kicsinyített mása és az összekapcsolásukról készített modell is.­­ Kétnapos nemzetközi új­ságíró sztrapé­dion kezdődött kedden Prágában, „A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom és a szocialista újságírás feladata" címmel. A Csehszlo­vák Újságírószövetség által, a 60. évforduló alkalmából meg­rendezett tanácskozáson 10 szocialista ország képviselői vesznek részt. Jelen van a MÜOSZ kéttagú küldöttsége is: Benkő Károly, a MÜOSZ titkára és dr. Wiesel Iván, a Figyelő rovatvezetője. — NEM TÖRTÉNT CSERBEN­­HAGYÁS, az augusztus 4-i lapok­ban megjelent, hogy Hatvan bel­területén Veréb Gyula 40 éves bá­dogos, hatvani lakos személygép­kocsijával elütötte Ronyecz Mik­lós 17 éves segédmotoros kerékpá­rost, majd megállás nélkül tovább­hajtott. A vizsgálat során megálla­pították, hogy a baleset bekövet­kezéséért a sérült is felelős volt. Veréb Gyula felajánlotta segítsé­gét Ronyecz Miklósnak, aki azt el­utasította, áldozatát tehát nem hagyta cserben, s Veréb Gyula el­len az illetékes hatóság a nyomo­zást megszüntette.­­ A vegyianyagok széles körű felhasználásáról nyílt ki­állítás kedden a szolnoki Ti­­szamenti Vegyiművek műve­lődési házában, a Magyar Ve­gyészeti Múzeum rendezésé­ben.­­ Két személyt, gázolt el Buda­pesten, a XIV., Fogarasi úton Czi­­nk István 34 éves budapesti lakos személykocsival, Tordai Tibor 36 éves és Lakatos Adolfné 28 éves budapesti lakost, Tordai Tibor a helyszínen meghalt. Lakatosnét sú­lyos sérüléssel szállították kórház­ba a mentők. Czine István jogosít­ványát a rendőrség bevonta. A súlyos baleset ügyében folyik a vizsgálat. A PESTISJÁRVÁNY ütöt­te FEL A FEJET Tanzánia északi részén, a kenyai határ közelében. A hatóságok intéz­kedéseket hoztak a járvány érintette terület elszigetelésé­re, a kór terjedésének meg­akadályozására. A BÁZELBEN EGY TÖRÖKOR­SZÁGBAN KOLERÁVAL FERTŐ­ZÖTT SZEMÉLYT ÁPOLNAK. A svájci egészségügyi hatóságok meg­tették a szükséges óvintézkedése­ket a járvány terjedésének meg­akadályozására. Szíriában vasár­nap 14 megbetegedést jelentettek, a betegségek száma azonban csök­ken. Irakból hétfőn három újabb megbetegedést jeleztek, Malaysia Kush­ing városából az elmúlt há­rom nap alatt húszat, Törökor­szágban három gyereket kolera­­gyanúval kórházba szállítottak, s 50 személyt „ismeretlen bélfertő­zéssel” kezelnek, a hivatalos je­lentés szerint. Az ankarai polgár­­mester viszont azt közölte, hogy az elmúlt öt hónap alatt 500-an haltak meg ismeretlen bélfertőzésben — feltehetően kolerában. — A televízió mai műsora: 8.05— 10.20: Iskolatévé. 10.20: Delta. Tu­dományos híradó. (Ism.) Sz. 11.00: A bűvész. Amerikai filmsorozat. A színésznő személyzete. (Ism.) Sz. 11.50: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. (Ism.) 13.45 —16.20: Iskolatévé. 18.30: Nofretete és a komputer. Angol dokumen­tumfilm. (Ism.) 17.15: Gazdag a tőke, édes a must. Szüreti riport­­műsor. (Ism.) 17.50: Magyarország —Jugoszlávia válogatott labdarú­gó-mérkőzés. Sz. 20.30: Nyitott könyv. Szabó Magda: Régimódi történet. 21.35: A Zeneszalontól a Fehér teremig. Sz. 22.05: Most mu­tasd meg! Társasjáték. 22.35: Tv- Híradó 3. 2. műsor. 20.01: Műhely. Társadalomtudományi figyelő. 20.55: Vlaszov: Aszel. Balettrészle­­tek. Szovjet film. sz. 21.15: Tv- Híradó 2. 21.35: Milyen nagyon sze­retlek. Tévéjáték. — A mezőgazdasági és élel­miszeripari hosszú távú együtt­működési célprogram terveze­tét jóváhagyták a KGST me­zőgazdasági állandó bizottsága Ulánbátorban megtartott 47. ülésén. Pontosították az 1978. évi tudományos koordinációs értekezletek tervét és elfogad­ták a bizottság 1978. évi mun­katervét.­­ A „Korszerű elektronika 1977” szakvásár megnyílt Ljubljanában, Európa, Ázsia és Amerika 22 országának 600 kiállítója részvételével. A Hungexpo szervezésében a Budavox, az Elektromodul és a Videoton adatátviteli beren­dezéseket, stúdiótechnikai és elektroakusztikai készülékeket mutat be a vásáron. — A szkopjei őszi nemzet­közi vásár — amelyen mező­­gazdasági, dohányipari és gép­ipari bemutatót is tartanak — megnyílt. A vásáron több mint 300 jugoszláv és külföldi vál­lalat mutatja be termékeit. — Szedésre érettek a bika­vért adó kékszőlőfajták Heves megye történelmi borvidékein, a Mátraalján és az egri dom­bokon. Ez egyben a nagyszü­ret megkezdésének idejét is jelenti ezen a vidéken. Ked­den már csaknem 30 ezer má­zsa szőlőből préseltek mustot és ez az ütem jó idő esetén két hétig tart majd. 1­60 személyes bölcsödét adtak át kedden rendeltetésé­nek Győrött.­­ A Külkereskedelmi Miniszté­rium Oktatási Osztálya 1977 őszén három féléves orosz, német és an­gol nyelvű külkereskedelmi gép­gyorsító tanfolyamot szervez, el­sősorban pályakezdő fiatalok ré­szére. A tanfolyam sikeres­­ elvég­zése felkészíti a hallgatókat ide­gen nyelvű gyors-,­­gépíró felada­tok ellátására (pl. magyar levelek lefordítása idegen nyelvre, illetve egyszerűbb idegen nyelvi levelek fogalmazása stb.). A jelentkezés­hez, szükséges: 1. középiskolai érettségi, 2. a középiskolában elsa­játítható szintnek megfelelő orosz, német vagy angol nyelvtudás. A sikeres felvételi vizsgát tett pályá­zók elhelyezéséről a Külkereske­delmi Minisztérium szükség sze­rint gondoskodik. Az oktatás heti ötször 4 órában folyik, ehhez a munkaadó külkereskedelmi válla­lat a szükséges munkaidő-kedvez­ményt biztosítja. Jelentkezési ha­táridő: 1977. november 15—30. kö­zött. Tájékoztatót és jelentkezési lapokat a Külkereskedelmi Főis­kola portáján lehet beszerezni. (Budapest, V., Néphadsereg útja 1. vagy Budapest, IX., Ecseri út 1.). X . A Budai Juventus Vegyeskar felvételt hirdet amatőr kóruséne­kesek számára. Próbák kedden és pénteken 18.30—20.30-ig. Jelentke­zés Csik Miklós karnagynál. II. ker., Tanács Műv. Közp. Marczi­­bányi tér 5/a. X — Fényképezőgépek és tartozé­kaik kiállítása a japán ASAHI cég rendezésében október 6-ig az OFOTERT bemutatótermében Bp. VII., Asbóth u. 15. szám alatt. Nyitva: naponta 18.00 óráig. Csak 1 napig!­­ — A Fővárosi Gázművek értesí­ti a tisztelt gázfogyasztókat, hogy az V. ker. Királyi Pál utca 5—7. sz. alatti szerelési kirendeltség 1977. október 1-én elköltözött XIII. ker. Kresz Géza utca 47— 49. sz. alá. Tisztelt fogyasztóink zavartalan kiszolgálása érdekében kérjük, hogy az V. és VI. kerü­letekben érintett gázfogyasztóink gázszolgáltatással kapcsolatos üzemzavar bejelentéseiket és egyéb, gázszolgáltatással kapcsolatos meg­keresésüket, illetve igénybeje­lentésüket a fenti címen levő sze­relési kirendeltségünkben, tegyék meg. Fenti kirendeltség tevékeny­sége kiterjed az eddig IV. ker. Munkásotthon u. 32. sz. kirendelt­ségünkhöz tartozó XIII. kerületi gázfogyasztók bejelentésének in­tézésére is. Ezért kérjük a XII. kerületi gázfogyasztóinkat, hogy megkeresésükkel ugyancsak a fenti cím alatt levő szerelési kirendeltségünkhöz forduljanak. Telefonszámok: 201—843, 293—062, 228—228 174 és 104 mellékállomás. Fővárosi Gázművek. X — A Batthyány téri Angelika cukrászdában a Radnóti Szín­pad folytatja irodalmi soroza­tát. Az elmúlt években har­minc magyar íróval és költő­vel ismerkedhettek meg a „Sarokasztal” vendégei. Idén október 5-től kezdve minden hónap első szerdáján este 7 órakor egy idősebb és egy fia­talabb író, illetve költő szere­pel a műsorban, vallomásai­kat szembesítik egymással. Az évadkezdő előadóesten Jókai Anna író és Nagy Gáspár köl­tővel Katopa Tamás beszélget. Jancsó Adrienné, Újlaki Ká­roly és Végvári Tamás a két vendég műveiből ad elő sze­melvényeket. A soroz­at szer­kesztője: Szentpál Mónika. — A martonvásári Brunsz­­vik Klubban hétfő este Bee­­thoven-emlékestet rendeztek. Az Új Budapest vonósnégyes nagy sikerrel adott elő Beetho­­ven-műveket. A zeneköltő ma­gyarországi kapcsolatairól Környei Elek tartott előadást. — A Vidám Színpad társu­lata hétfőtől az orenburgi gáz­vezeték magyar építői előtt lép fel. Az első előadást a huszti művelődési házban tartják meg. — Kass János grafikai és tipográfiai kiállítása kedden nyílt meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtárában. — Mintegy száz művész há­romszáz művét bírálta el ked­den a miskolci országos grafi­kai biennále zsűri bizottsága. Ebből százhúsz művet állíta­nak ki, valamint az előző­­bi­ennále nagydíjasának, Rékás­­sy Csabának számos munká­ját is.­­ A miskolci Herman Ottó Múzeum meghirdette az idén is az Istvánffy Gyuláról, a matyó népélet kutatójáról el­nevezett honismereti gyűjtő­­pályázatot. A felnőtt és az if­júsági kategóriában kedden huszonhárom díjat, összesen negyvenezer forintot, adtak át.­­ A romániai Enescu fil­­harmóniai zenekar kedden ha­zánkba érkezett. Október 5-én Nyíregyházán, 6-án Szegeden, 7-én Kecskeméten és 9-én Bu­dapesten lép fel.­­ Tóbiás Áron újságíró tart él­ménybeszámolót október 6-én, csütörtökön este 17.30-kor az Új Tükör Világjárók Klubjában (Jó­kai Klub, XII., Hollós út 5.). Elő­adásának címe: Világ­járás mag­netofonnal. A második részben folytatódik Baczkó Jenő idegen­­vezető előadássorozata Svájcról.­­ Az Antarktisz ásványi kincseinek kiaknázására még vagy 25 évet kell várni, mon­dotta el George Hall az An­­tarktisszal foglalkozó nemzet­közi konferencia angol elnö­ke. A tanácskozáson 13, állam vesz részt. Egyébként nemcsak speciális berendezésekre van szükség az Antarktisz termé­szeti kincseinek­­ megszerzésé­re, hanem még részletes kuta­tásokra is.­­ A posta-vezérigazgatóság köz­li: az Amerikai Egyesült Államok postaigazgatósága a dokkmunká­sok sztrájkja miatt a hajó útján továbbított posta­forgalmat azonna­li hatállyal felfüggesztette. A kor­látozás miatt a Magyar Posta a további Intézkedésig nem vesz fel az USA-ba szóló, hajó útján to­vábbított leveleket és csomagokat. Az USA-ból sem érkezik ilyen anyag. Az USA-ból irányuló légi­postas forgalomnál korlátozás nincs. A Reumatológiai Kongresz­szus kezdődött kedden Pös­­tyénben, 19 ország 500 szak­emberének részvételével. A kongresszuson megvitatják a gyulladásos és degeneratív re­umatikus megbetegedések ke­letkezésének okaival, diag­nosztikájával és új kezelési módszereivel összefüggő kér­déseket. — Belgrádban, hetvennyol­­cadik esztendejében meghalt Velibor Gligorics jugoszláv író, a szerb tudományos és művészeti akadémia volt el­nöke. — HALÁLOZÁS: Édesanyám, Novák Istvánné 1977. szeptember 29-én elhunyt. Temetése a Farkas­réti temetőben (59-es villamos végállomásánál) 1977. október hó 7-én, de­ fél 12 órakor. Novák Éva: X — Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy dr. Gaál Tibor, a VAS­­VILL Kereskedelmi Vállalat igaz­gatójának kereskedelmi helyette­se életének 56. évében hivatása teljesítésekor szept. 30-án Szófiá­ban váratlanul elhunyt. Gyászoló család. X — Köszönetnyilvánítás: Ezúton köszönöm meg mindenkinek, aki elhunyt férjem temetésén részt vett, ill írásban vagy szóban fe­jezte ki együttérzését nagy fájdal­munkban. Gólos Emilné.­­ — Látod, itt mindent megtesznek a turizmusért... (Hegedűs István rajza) Kissé tovább melegszik az idő Várható időjárás szerda estig: az ország északi felében időnként erősen megnövekszik a felhőzet, de csak néhány helyen várható jelentéktelen mennyiségű eső. Máshol változóan felhős idő lesz, eső nélkül. A déli, délnyugati szél napközben kissé többfelé meg­élénkül, sőt a Dunántúlon erős széllökések is lesznek. A nappali felmelegedés kissé tovább erősö­dik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 16—21 fok között alakul. A Duna vízállása Budapestnél 156 centiméter, vízhő 13,3 fok. Magyar Nemzet Szerda, 1977. október 5. Gyalogos-KRESZ Egyre több családban van gépkocsi, és ma már talán alig-alig akad olyan, ahol legalább egy családtagnak ne lenne jogosítványa, ha autója pillanatnyilag nincs is. A gyalogosok száma azon­ban sokkalta több, mint az autósoké, így — ha csak a százalékos arányt is vesszük figyelembe — a közúti bal­esetek többsége a gyalogo­sokat érinti. Vagyis a bal­esetek nagy részének vagy ők az okozói, vagy a szenve­dő alanyai. Bizonyára ebben közrejátszik az is, hogy a gyalogos kevésbé, vagy egy­általán nem ismeri a közúti közlekedés alapvető szabá­lyait. Hiszen tőle azt soha senki nem kérte — legalább­is papíron — számon. Nyilván ez a felismerés adta az ötletet a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Ta­nácsnak, amikor a gyalogos közlekedés szabályait és a szükséges közúti ismereteket tartalmazó, nyolc füzetkéből álló sorozatot bocsátott ki családok részére. A füzetek kiadására az 1976-ban in­dult, „Tanítsa meg családját biztonságosan közlekedni” elnevezésű mozgalom kere­tében került sor. Az alap­­gondolat az volt, hogy majd­nem minden családban akad egy gépkocsivezető, illetve jogosítvánnyal rendelkező családtag, aki megismertet­heti a többiekkel, a gyalogo­sokkal az alapvető közleke­dési szabályokat. A mozga­lom népszerűségére jellem­ző, hogy tavaly 3600 család mintegy tízezer fővel vett részt az oktatásban, az idén pedig több mint hétezer csa­lád 21 000 fővel szerepelt a főváros kerületeiben lebo­nyolított vetélkedőkön. Ez a szám kevésnek tűn­het a gyalogosok összessé­gét nézve, de ha a balesetek megelőzésének fontosságát, a fokozottabb gondossággal­­való közlekedés kívánalmát tekintjük — mégis figyelmet érdemel, örvendetes. Hiszen a csökkenő baleseti statisz­tikáknak — az autótulajdo­nosok gyarapodó számát és a fokozódó forgalmat is fi­gyelembe véve — egyik fel­tétele: a gyalogosok bizton­ságos és szabályos közleke­dése. Mert nem lehet azt mondani: „Majd fékez az az autó!” Ha a sűrűsödő városi forgalomban a gyalogos rossz helyen lép le a járdáról, a KRESZ nem fogja megvéde­ni. S lehet, hogy már a féke­zés sem használ. E. J. P. A lakosság további támogatását kéri a rendőrség a Ferenc körúti postarablás nyomozásának elősegítésére Mint ismeretes, szeptember 15-én este a budapesti IX., Fe­renc körút 39. szám alatti 9. sz. postahivatalban fegyveres rablótámadást követtek el. A széles körű nyomozás több új körülményt állapított meg. A korábbi tájékoztatásokból ismert, hogy a támadók egy mustársárga színű Skoda MB 1000-es személygépkocsival menekültek el a helyszínről. A­­ nyomozás megállapította, hogy a postarablás napján még egy kék színű Skodát is elloptak, amivel a tettesek to­vább menekültek. A lopott gépkocsikban a tettesek sérü­lése miatt keletkezett vércso­port azonos. A postarabló körülbelül 175—180 cm magas, izmos testalkatú, rövidre vágott, ol­dalra fésült szőke hajú, kerek arcú, jó megjelenésű, sportoló típusú 30 év körüli férfi. Fel­tehető, hogy a bűncselekmény elkövetése óta más frizurát visel, vagy bajuszt és szakáin is növesztett. A­ támadó sö­tétbarna bőrdzsekit és világo­sabb színű farmernadrágot vi­selt. Társa — aki a posta előtt a lopott gépkocsiban várta és a járművet vezette — vékony arcú, rövid barna hajú, bor­dó színű garbó pulóverbe öl­tözött fiatalember. A szemta­núk megítélése szerint 20—22 éves lehetett. A rendőrség kéri, jelentkez­zék, aki felvilágosítást tud ad­ni a tévéhíradóban és a sajtó­ban korábban bemutatott — és más bűncselekményekből származó — fogantyús, cs­a­­tos, fekete színű aktatáskáról és az ugyancsak fekete színű műanyagból készült cipzáras aktatáskáról, valamint egy kisméretű, úgynevezett autós­táskáról, amelyben Bán József névre kiállított különböző ira­tok voltak. Az elkövetett rablótámadás kapcsán keres a rendőrség egy szabványméretű postazsákot és engedély nélkül tartott fegyvert. Mint ismeretes, a postarab­lót a postahivatal egyik dol­gozója coca-colás üveggel fej­be ütötte, ettől megsérült és vérzett. A posta pénzszállító dolgozója két lövést adott le a lopott kocsival menekülő tettesek után, ami ugyancsak vérző sérülést okozott. Kéri a rendőrség, hogy aki tudomással bír annól, hogy ütés vagy lövési sérülés miatt a támadók elsősegélyt, orvosi ellátást, kötszert, gyógyszert kértek vagy szereztek, jelent­sék bármelyik rendőri szerv­nél. Továbbá, aki a megadott személyleírás alapján tud ar­ról, hogy környezetében valaki­ eltűnt, vagy esetleg sérült sze­mélyek rejtőzködnek, jelezze a 07-es telefonszámon, vagy a legközelebbi rendőrnek. A rendőrség köszöni a la­kosság eddig nyújtott értékes segítségét, támogatását, ame­lyet a tettesek mielőbbi elfo­gása érdekében továbbra is kér. ­ GYERMEKR­ABL­­ÁS TÖRTÉNT Svájcban. Egy bo­líviai milliomos ötéves kislá­nyát rabolta el két ismeretlen fegyveres a család genfi kas­télya felől. A rendőrség lezárta a határátkelőhelyeket, de kö­zölte, hogy a gyermek életének megmentése érdekében nem avatkozik az ügybe. A kislány apja hétfőn a svájci tévé egyik adásában felhívást inté­zett a gyermekrablókhoz, ígér­ve, hogy teljesíti a feltételeket a gyermek szabadulásáért. AUTÓTULAJDONOSOK, FIGYELEM! A Fővárosi Háztartási és Illatszerbolt Kiskereskedelmi Vállalat megnyitotta új autóápolási szaküzletét a VIII., Üllői út 68. szám alatt Telefon: 139—063 A boltban megtalálható a gépjárművek ápolásához, tisztításához és karbantartásához szükséges cikkek széles választéka Nyitva tartás: hétköznap 9—17-ig szombaton 10—14-ig DÍJTALAN SZAKTANÁCSADÁS! ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS!

Next