Magyar Nemzet, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
10 Majyar Nemzet A pokoljáró nyomában Poklot is megjárta Tar Lőrinc, s ottani látogatásának emléke Tinódi Sebestyén jóvoltából maradt ránk. Amint a költő célzásából is kitetszik, a nevezetes históriát egy akkoriban hallott ének alapján illesztette a Zsigmond királyról szóló krónikás poémához. Tehát a hétszer négysornyi versezet mégcsak nem is kortársi dokumentum, hiszen másfél évszázad késedelemmel keletkezett. Ám arra éppen elegendő, hogy e huszonnyolc sor verslábain Tar Lőrinc bebicegjen az irodalomba. Alakja félezred év múltán is él, noha sorsáról, tetteiről és szörnyű bűneiről aligha tudhatunk többet, mint amit Tinódi szűkszavú följegyzése megörökítésre érdemesített. Vagyis: „Énekben hallottam, vagy volt, vagy nem volt, Tar Lőrinc hogy pokolba bement volt, Egy tüzes nyoszolyát ő ott látott volt, / Négy szeginél négy tüzes ember volt.” Művelődéstörténetünk Tar Lőrinc históriáját úgy tartja számon, hogy önmagában is ritka szép darabja a középkori Európa látomásirodalmának. Talán elsősorban az öszszehasonlító folklórkutatás dolga lenne egyszer végérvényesen tisztázni a monda minden mozzanatát hiszen a magyar művelődés két lényeges alkotóeleme ötvöződik benne: a sztyeppei pogány és az európai kresztény hagyomány emlékvilága. Tranyur füst lebeg a Zagyva fölött, gyantás erdeivel innán lódul magasba a Mátra. Évek óta foglalkoztat Tar Lőrinc különös története. A valóságos események, valamint a Tinódi megörökítette látomás mozaikszemcséit összeillesztve néha egy dráma körvonalait látom fölserdülni. Bizonyosan nem tudhatom, csupán sejtem, hogy végül is Tar Iőrinc nyomait itt, a Mátra nyugati tövében kell megkeresni. De hát ki volt ő, akinek személyisége ma is nyugtalanítóan érdekes, s akinek pokolbeli látomásai ma is oly sok talányos kérdésre keresnek rálúszt? A család az Árpád-kor alkonyán tűnik elő. Genezisük szerim a Rátót nemből való, XI—XII. században hazánkba települt s megadományozott nemzetség-és ivadékai. A Rátófiak kivált IV. László és III. Endre idején, a pártviszályok korában jeleskedtek, ekkor kapták birtokaikat. Egyebek között hősünk névadó helyét, a mai Tar községet minden tartozékával, nemkülönben a pásztói cisztercita klastrom kegyuraságát. De nemcsak jeleskedtél ők. . már buzgólkodva ott voltak az Anjou-kor nagy osztozkodásánál is, az új arisztokrácia hatalmasaiként, s olyannyira, hogy a család nem csupán bárókat, de főtisztviselőket is adott Róbert Károly rendszerének. Föltörekvésükben is nyomasztóan tökéletesek. Ilyen a család Tari ága is. Lőrinc már Zsigmond udvarában vitézkedett, s érdemes megemlíteni róla, hogy amikor 1401-ben az összeesküvő bárók a királyra törtek, egyedül ő rántott kardot ura védelmére. A király életében csak apró közjáték volt a négyhónapos visegrádi és siklósi fogság, ám a fegyveres csetepaté Tar Lőrinc sorsát előbbre lendítette. Zsigmond, bizonyára hálája jeleképpen, csakhamar Magyarország zászlós urai közé emelte az ifjút, aki 1405—1406 között pohárnokmester, vagyis már a szűkebb kabinet tagja. Hogy ebben az időben mit csinált, mit nem csinált? Sejtelmünk sincs róla. Az országgyűlés 1405-ben kétszer is ülésezett, májusban a polgárok jogviszonyait próbálta szabályozni, majd a másodikon adta ki Zsigmond nevezetes III. dekrétumát, amely kimondta, hogy a jobbágy fölött első fokon ura bíráskodik. E törvényben fogalmazódott meg a földesúri hatóság hatalma. S vele a pallosjog is. Ebben az esztendőben a meggyilkolt Lackfi István birtokait is fölosztotta Zsigmond a maga hívei között. Ugyancsak említésre érdemes esemény esküvője Borbálával, majd a királyné megkoronázása. Tar Lőrinc, mint az ország egyik zászlós ura, bizonyára ott volt az országgyűlésen, de a király lakodalmán is jelen kellett lennie. Az osztrák hercegekkel való hadiviszály is ebben az időben fejeződött be. Nem volt ez igazi háború, csak inkább amolyan büntetőexpedíció-féle, amelyet egyik Kanizsaira bízott a király. Beteljesedett a Garai— Ciliéi famíliákkal kötött liga konszolidációja. Zsigmond már szövögethette nagyratörő politikai terveit. S ekkor egyik leghűbb benső embere, Tar Lőrinc, akinek nevét már nem egy királyi adománylevél említi, egyszerűen kapja magát, s hátat fordítva a vigalmas udvari életnek, elindul poklot járni )» mert elindult oda, s nem csupán a Tinódi-vers tanúsítja, de egy korábbi latin költemény, a „Peregrino Laurentii Taar” is bizonyíték e különös utazásra. Ugyancsak fontos dokumentum Zsigmond király 1408. január 10-én „in castro nostro Sancti Georgi” keltezéssel kibocsátott védlevele és utazási engedélye, Tar Lőrinc lovag és kísérete számára. Ebből az is látható, hogy noha a pohárnokmester megvált udvari méltóságától (s bizonyára ő mondott le), urával és jótevőjével nem vitte kenyértörésre a dolgot. Három és fél év alatt már a XV. század elején is be lehetett járni az akkori keresztény világ zarándokhelyeit, akár Jeruzsálemtől Composteláig is, ám az is igaz, nincsen hitelt érdemlő bizonyítékunk arra, hogy 1408 januárja óta, csaknem négy évig, hol járt s mit csinált Tar Lőrinc. Ám 1411. november 11-én partra szállt Írországban, a dublini öbölben, innét fordult zarándoklatának végcéljához északnak, Szent Patrik barlangja felé. A középkori keresztény hiedelem szerint az Armagh folyócska torkolatában levő szigeten van a pokol bejárata, a Szent Patrik barlang. Hiteles feljegyzésekből tudjuk, ide alászállani veszélyes vállalkozás volt: nagyon kevés vezeklő élte túl a pokoljárás lelki és egyéb gyötrelmeit. A barlang létezése sem legendaszülemény; befalaztatását a múlt században éppen az egyháznak kellett elrendelnie, hogy megoltalmazza a jámbor zarándokok életét, mivel közülük sokan odavesztek. Talán valami kénes gáz lehetett ebben a barlangban, ezért varázsolta oda a képzelet mindjárt a pokol bejáratát. Ma már tudjuk, Tar Lőrinc bement ebbe a pokolba, s látomásai még Tinódi korában is hatottak a közgondolkodásra. Bement s vissza is tért. Mi több, pokolbeli látogatásáról, vízióiról hiteles jegyzőkönyv is készült a dublini királyi kancellárián. Jacobus Yonge királyi jegyző örökítette meg, amit Tar Lőrinc tollba mondott neki, miközben hazaigyekvő hősünk hajóra várt a kikötőben. Ez a jegyzőkönyv is ránk maradt, a századfordulón adták közre a dublini kancellária egyéb irataival. Ahogy Tar Lőrinc személyében sem volt okunk kételkedni, éppen úgy elhnthetjük vezeklő zarándoklatát, s azt is, hogy útja végén eljutott Írországba. S Szent Patrik barlangjába. A pokolba. * Márra és Cserhát között nyújtózik az egykori pohárnokmester szűkebb pátriája. Ha arrafelé visz utam, mindig odafordulok, lássam, mi őrzi emlékét. A XVIII. században még állt pásztói kőpincés háza Tar Lőrinc kérésére 1407-ben olyan fontos kiváltságokat kapott Pásztó, mint Buda városa: polgárai a földesurak tetteiért sem anyagi, sem büntetőjogi felelősséggel nem tartoztak, így lett Pásztó a táj legfőbb vásároshelye. De hiába járom a mai Pásztót, nem tudom, hol állhatott Tar Lőrinc egykori kőháza. Még emléke is elsüppedt a sátortetős település talajában. A család másik — talán meghittebb — fészke a mai Tar község helyén állt. Egykor sikerült mezővárosi rangra vergődnie, ám címét s mindenét elvesztette a török hódoltság hullámaiban. Kies, kőfallal védett temploma, amelyet inkább neveznek kápolnának, egy kerek dombon áll. Falairól régóta tudjuk, hogy több periódusban épültek, s ebből az is kiderül, hogy a templomot — ezért vagy azért — többször kellett fölrakni. Köveiből szinte kiolvashatók történelmünk sorsfordulói: az első, XII. századból való kváderköves, román falak maradványai a tatárjárásra emlékeznek. Második építési periódusa gótikus, vegyes kőfalazású részletei, az oldalkaréjok tán akkoriban keletkeztek, amikor a Tar család báróságra jutott késő gótikus korszakából valók a mészrétegek alatt most meglelt falfestmény-maradványok, amelyek teljes feltárásra várnak. A helyet és templomát az 1696-os Canonica Visitatio is említi: „Taar, habét Templum Catholicum”. Későbbi barokk átépítése, illetve klasszicista bővítése éppen azt takarta be, ami megőrzésre lett volna érdemes. Mostani gondos műemléki föltárásakor Colini Juan Cabello régész nemcsak a templom finommívű kőfaragványait és román kori ablakait lelte meg, de arra is fölfigyelt, hogy a közelében magányosan álló, sokáig barokknak vélt romokat is érdemes lenne föltárni. A castellum romfalai között föltehetőleg előtalálhatnánk Tar Lőrinc itteni rezidenciáját. Gy él ezredév múltán Tar Lőrinc nyomdokain járva, ha nem is a pokolba, de talán valahova eljutottam. A korszak fordulópont a vi. világtörténelemben. A középkor alkonyán vagyunk, s már pirkad a reneszánsz. Az egyházi megújulás is föl-földereng; Európa-szerte érni kezdenek Wicliff tanításai. Tar Lőrinc pokoljárása után néhány esztendővel ülésezik a konstanzi zsinat s megégetik Husz Jánost. Válságban van az egyház, három pápa is uralkodik, s mindegyik azt reméli, hogy a másik kettőt csapja el Zsigmond. El is csapta mindhármat, hogy a negyediket, V. Mártont ültesse Szent Péter trónusára. De Zsigmond is olyan átmeneti ember, mint a korszak. Tetteiben és lelkében oldhatatlanul ott van a korabeli Európa minden feszültsége: még lovagkori eszményekért lelkesedik, udvarában vitézi tornákat rendez, de világméretű diplomáciáját a titkos társaságok látható és láthatatlan ügynökeivel intézteti. Magánéletében élveteg, s noha fejlett valóságérzéke van, mégis olykor fantaszta vagy talán kalandor is. De jó ízlésű mecénásnak is mutatja magát, s mellesleg neki köszönhetjük a magyarországi reneszánsz első emlékeit. Diplomáciai sikerei diadalra vitték politikáját: Örült Károly barátsággal fogadta Párizsban, VI. Henrikkel Canterburyben katonai és politikai szövetségre lépett, hogy a konstanzi zsinaton újabb fenyegető paktummal kényszerítse ki az európai államok támogatását. Okleveles forrásból tudjuk, hogy Tar Lőrinc 1413 januárjában, tehát pokoljárása után, Zsigmond király megbízásából álruhában Velencébe utazott s városnézés ürügyén titkos tárgyalásokat folytatott a Signoriával. Ez nem vezetett eredményre, abból is kiderül, hogy néhány hónap múlva ismét kitört Dalmáciáért a velencei—magyar viszály. De amikor zarándokútra kelt, az 1408-as esztendő is nevezetes eseményt hozott. Ebben az évben alapította Zsigmond a Sárkányosok különös lovagi társaságát, ezt az államok és rendek fölötti véd- és dacszövetséget. Meglehet, hogy vezeklés helyett ennek titkos ügyeit intézgette Tar Lőrinc, s talán a Csatornán is azért kelt át, mert előkészítette ura angliai látogatását. A királyi birtokadományokban később is szerepel neve- 1424-ben nyerte birtokul Jobbágyit. Sámsonházát 1439-ben kapta Tar Lőrinc királyi adományként. A fanyar füstöt nézve, mint lebeg a Zagyva fölött, s hogy lódul gyantás erdeivel magasba a Mátra, azon tűnődöm, vajon megjárta-e a poklokat Tar Lőrinc, avagy csupán a teljes szabadságot kereste? Kiss Károly SZÍNHÁZAK HEH MŰSORA Magyar Állami Operaház: V. H. nincsen. — K: Don Juan (L. béri. 4.) (7) — Szó: Hovanscsina (Reisler béri. 4.) (7) - Cs: Szüktetés a szerájból (M. béri. 5.) (7) — P: Bohémélet (Gyurkovics béri. 4.) (7) — Szó: Poppea megkoronázása (N. béri. 5.) (7) — Jövő V: A szeválai borbély (Oláh G. béri. 5.). Borisz Godunov (Basilides béri. 4.) (de. 11. 111. 6.). Erkel Színház: H: A Fonográf együttes koncertje (7) — K.Bánk bán (Kerner béri. 4.) (7) — Szó: Traviata (7) — Cs: Don Carlos (3. béri. 11.) (7) — P: János vitéz (4. béri. 4.) (7) — Szó: Pikk Dáma (Komor V. béri. 4.) (7) — JÖVŐ V: Bánk bán (Failoni béri. 4.), Tosca (12. béri. 4.) (de. 11. ill. 7). Nemzeti Színház: V. P: Kulcskeresők (7) — H: Jövő V: KÜköke (7. 111. de. fél 11) — K: Faust (7) — Szó: Az a szép, fényes nap (7) — Cs. Szó: Bánk bán (7) — Szó: örvény (éjjel fél 11) — Jövő V: Csongor és Tünde (7). Madách Színház: V: Warrenné mestersége (7) — H: Csillag a máglyán (7) — K. Cs. Szó, Jövő V: Régimódi történet (Cs. D. béri.: Szó, N. béri.: Jövő V: O. béri.) (7. Jövő V. férfi) — Szó, Jövő V: Hamlet (Jövő V: X. béri.) (8. ill. du. fél 3) — P: Lóvá tett lovagok (7). Madách Kamara Színház: V: Bunbury (7) — H: A házasságszerző (7) — K. P. Szó: Kései találkozás (K: B/2. béri.: P: E/2. béri.: Szó: V/2. béri.) (7) — Szó: A vihar kapujában (K/2. béri.) (7) — Cs: Isten nem szerencsejátékos (7) — Jövő V: A házasságszerző. Elveszett paradicsom (du. fél 3. ill. 7). Vígszínház: V: Kakukkfészek (7) — H: Cs: Jó estét nyár, jó estét szerelem (H: H. béri. 1.: Cs: M. béri. 1.) (7) — K: Szó: Szó: Jövő V: Valencia bolondjai (K: K. béri. 1.: Szó: L. béri 1.: Szó. — Jövő V: G. béri. 2.) (7) — P: Harmincéves vagyok (7) — Jövő V: Mirantiolina (du. fél 3). Pesti Színház: V: Királyi vadászat (7) — H: Ami a legszentebb (I. béri. 1.) (7) — K. Szó: Jövő V: A gondnok (K . sáltóbemutató: Szó: Bemutató béri. 3.: Jövő V: —) (Z. Jövő V: fél 8) — Cs. Szó: Utazás az éjszakába (Cs: IV. béri. 1.: Szó: VI. béri. 2.) (7) - P: Eredeti helyszín (7) — Jövő V: Lőtte (du. fél 3). József Attila Színház: V. Szó. Jövő V: Veled, vagy nélküled (V. — Szó: Móricz béri. 2.: Jövő V: Radnóti béri. 2.) (Z, Jövő V: du. fél 3) — H. K. Cs. P: Éljen a királynő! (H: B. béri. —K: Z. béri. 3.; Cs: H. béri. 3.: P: J. béri. 3.) (7) — Szó: Jövő V: Nagytakarítás (Jövő V: Heltai béri. 2.) (7). Thália Színház: V. Sz. Cs: Bal négyes páholy (7) — H. Szó: Történelem alulnézetben (7) — K: Gargantua és Pantagrüel (7) — P. Színházi regény (7) — Jövő V: Bánk bán (de. 11. és 7). Fővárosi Operettszínház: V. Sze. Jövő V: My Fair Lady (Sze: Komb. 2. béri. 2.; Jövő V: P. béri. 2.) (7) — K: Cigányszerelem (7) — Cs. P: Kabaré (7) — Szó: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak. Az ellopott futár (du. fél 3. 111. 7) — Jövő V: Montmairtrei ibolya (Komb. 6. bér. 2.) (du. fél 3). Mikroszkóp Színműi: H. oktatás! nap.— K. Szó, Jövő V: Ki fog gólt lőni ? (fél 9) — Szó, P: 60. szimfónia (7). Korona Pódium: Sze. Cs. ..Szeretőnk, anyánk” (Tolnay Klári esti) (7). Vidám Színpad: V. Cs. ) Szó: Észnél legyünk! (fél 8) — H: Jövő V: Segítség, válunk! (fél 8, ill. du. fél 4) — K: Egy király Párizsban (fél 8) — Sze: Jövő V: Kölcsönlakás (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: V. Sze. Cs: Minden másképpen van (8) — H: Jövő V: A székesegyház (7) — K: A Muszáj-Herkules (7) — Szó: Szegény emberek (7). Ódry Színpad: P: Éhezőrművész (du. 4) — Szó: Éjjeli menedékhely (du. 3). Egyetemi Színpad: Szó: Jean Vugo filmklub (fél 6 és fél 8). Budapesti Gyermekszínház: Szó. Jövő V: A farkas és a hét gida (du. 3) — Jövő V: Magányos fehér vitorla (dell). Zeneakadémia: H: Lehotka Gábor orgonaestje (Orgonaestek a Zeneakadémián 2.) (fél 8) — K: a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje (vez.: Ferencsik János) (Zenekari estek szoc. brigádok részére 3.) (fél 8) — Sze: Kincses Veronika és Gáti István műsora (Dalestek 5.) (fél 8) — Cs: Klepoch Ernő, Tarján Ferenc, Gregor József és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye (Versenyművek 3.) (fél 8) — P. a MÁV Szimfonikusok koncertje (vez.: Tolmácsy László) (MÁV bék. 7) (8), kisterem: Almásy László zongoraestje (A zongorairodalom nagy korszakai 1/7) (fél 8) — Szó: a Néphadsereg Művészegyüttesének ének- és zenekara (Téli bérl. 1/6.) (fél 8) — Kisterem: Bokor Tamás hegedűestje (Hegedűsbérl. 4.) (fél 8) — Jövő V: a Magyar Rádió és Televízió Zenekarának öt matinéja 1. (de. 11). Kertész Lajos zongoraestje (Chopin—Liszt zongorahangversenvek 1.) (8). Pertis Zsuzsa csembalóestje (Csembalóestek 1.) (8). Állami Bábszínház: Jókai tér 10: V: János vitéz (de. fél 12) — K. Cs. Szó. Jövő V: Jancsi és Juliska (K. Cs. de. 10: Szó: du. fél 3: Jövő V: de. fél 10 és fél 12). Népköztársaság útja 69: V: A titokzatos jóbarát (du. 4) — Szó-tól Jövő V-ig: Gicaház az erdőszélen (hétköznap: du. 3; egyébként: du. 4; Jövő V: de. 11-kor is). Kamara Varieté: V: Szó: Jövő V: Téli karnevál (de. 10 és du 3). Fővárosi Nagycirkusz: egész héten (kiv.: K): Gála *78 (fél 8. P. Szó: du. fél 4-kor is; rokon: de. 10-kor is és du. fél 4-kor. Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. ■Vasáraap, 1978. január 1. Útközben Miből van az autóbusz? „Mondd, csak, öcsi, meg tudnád nekem mondani, hogy miből van az autóbusz?” Aki kérdezi, szép szál óriás. Deres hajú, de még fiatalos. Ötven felé járhat. Kezében szatyor, a Skála díszével. Tíz év körüli legénykét faggat, de a srác nem válaszol. Nagyokat nyel, és a férfi tekintetét fürkészi. Vajon mit rejthet ez a furcsa mondat? Miféle csalafintaság húzódhat meg mögötte? Még hogy miből van az autóbusz? Hallottak már ilyet? A gyerek húzza az időt, hátha kiderül valami. Hiába. A kérdés ismétlődik. Szövege rövidebb lett, a hang csattan. ..Miből te, öcsi, felelj!” Nem lehet tovább kertelni. „Hát vasból!” Az óriás felnevet. „Na, ne mondd!” A kölyök bátorságra kap, visszakérdez: „Miért? Nem vasból?” „Nézz csak ki az ablakon. Végig.” „Üvegből is, nahát." „Szóval üvegből meg vasból?” „Igen.” „Nagyszerű. Pislants a talpad alá. Az ott mi?” „Gumi.” „Az eszed tokja.” A kapaszkodóidra mutat, meg az ülésekre. A burákra is. „És ezek?” A gyerek pipacsvörös. Feladja a harcot. „Nem tudom.” A férfi taktikát változtat. És mintha semmi sem történt volna, úgy kezd beszélni. Kedvesen, halkan, behízelgően szinte. „Na, és mi szólsz az Újpesti Dózsához?” Hát azért ez más. Ez már egészen más. A felelet magabiztos. „Ha a Törőcsik játszhatott volna. Mert ugye a Kerekes ...” A férfi bólogat. Az egyensúly helyreállt. Egyenrangúak társalognak immár. Érthető dolgokról. A fiú nekibátorodik. „És az autóbuszt miért kérdezte?” „Csak. Eszembe jutott.” „Miért?” „Nem fontos.” „Mondja már!” „Mit?” „Hát, hogy miből van?” „Igazán érdekel?” „Igazán.” És a férfi mondja. A gépet, amely a karosszériát hajlítja papírként. Az üstökben fortyogó üveget. A bauxitot. Az alumíniumot. Az olajkutat. A csodát is, ahogyan benzin lesz a fekete folyadékból, meg autóbuszülés, padló is, akármi. Amit csak akar az ember. Messzi tájakról mond olyasfélét, hogy a kis srác szája tátva marad. Bányákról szól. Kemencék lávafolyamáról. A motor titkairól. Ezer alkatrészéről. Csapokról, huzalokról, csavarokról. Valami Fuji nevű masináról is, amely éjjel-nappal szuszog egy gyárban. Csápjai húznak-vannak, ragadnak, és fúr, mér, mar. Amit csak akar. Amire az ember megtanította. „Még?” — kérdezi a fiú, és várja a választ. „De még mennyi! Nagyon sok minden” — feleli az óriás. Ám hogy mi az a sok minden, ami még kell, hogy egy kék autóbusz talpra szökkenjen, már nem tudja elmondani. A gyerek leszállni készülődik. Búcsú. „Szervusz, fiú. Tiszteltetem az édesapádat!" Az ismerős társaság hallgatja a történetet. „Tanmese? így esett, valóban?” „Valahogy így.” „De hát miért?” „Egy kifakadás miatt.” „Hogyhogy?” „•'■Ez a rohadt busz« — mondta ama reggelen a kisfiú, amikor már a harmadik kocsi is dugig tömve érkezett. Ami persze nem történhetett volna meg, ha az út meg az új trolivonal előbb készült volna el, mint a frissen felnövekedett lakótelep. De hát mit tehet erről az autóbusz? A pótjármű. És mit tehetnek róla azok az ezrek, akiknek keze munkáját őrzi. Vagy legyen bűnbak a sovány buszvezető, aki dagadt csuklóval veszi a kanyarokat és izzadt homlokát törölgeti? Rájuk szálljon a harag? Ugyan miért? »Ez a rohadt busz!■* Otrombaság egy gyerek szájából. De senki sem kapta fel a fejét, csak az óriás.” A társaság hallgatott. Aztán vitázni kezdett. Egészen másról. Mert ők sem tudták, miből van az autóbusz. És nem is érdekelte őket. Reich mesél Karácsonyi ajándék. Kinyitom az albumot, belefeledkezem. Reich Károly mesél. A Bagódombról. Édesanyjáról. Apjáról. Víg szüretekről és fekete bánatról. Gyermekleiket indító dolgokról. Testvéreinkről, az állatokról. Játékos lovakról. Szép testűekről. És szép testű, büszke ifjakról Pompás lányokról. Ringó csípejűekről. A szerelemről. Vonalak íve hajlik, kanyarog, fut, és meg-megáll. Golyóstoll nyomán kibomlik a ..Pitypangvirág, kicsi Napocska”. Színes tus álmodja papírra őskelet leányzóit. És tempera kék vizén ring a Vízimanó sajkája. De hát ki törődik most a technikával? Érdekes ez? Érdekes lehet, de Reich gondoskodik róla, hogy ne törődjünk vele. Nem tudunk vele törődni. Mert belemerítkezünk történeteibe. Vallomásába. Bűvkörébe van költészete. Honnan e költészet? Csapongó fantázia csupán? Fantázia is szülte, természetesen. De ősforrása az emlékezet. A megtapasztalt valóság. A gyermekkor is. A szülői ház. A lélekbe ivódott öröm és bánat. Rozzant kerekeskút. Kereke láncra verve. Lécek támasztják meg öreg testét. Tövében tyúk kapirgát, és kivénhedt leander szépíti. ..A mi kutunk.” A sosem felejthető.. De van itt egy másik kút is. A költészetbe szépült valóság. Az emlékezetből talpra szökkent. Uralkodik az éjszakai kert fölött. Fejét a hold sarlója koszorúzza. Fák békálnak neki, és virágok illegetik magukat előtte. A hold képét fürösztő apró tavacska is őt köszönti. A vizet adót. Fáradt lovacskák, kopott szekerek. És egy vénséges vén szekér egyedül. Kerekei sokat próbáltak. Tán rás sincs már rajtuk. A saroglyában egykor gyerek kuporoghatott. Ott áll a szekér az udvaron, mint egy dolgos élet mementója. Miként odébb a lőcsből, tengelyből, kerékből eszkábált másik is. A fejfa. A temető dombján az apára emlékező. És a vidám lovak honnan? A ficánkoló paripák. A békésen legelészek. A szerelmet idézők. És a szomorúak honnan? A tragédiát hordozók. A Hetedik ecloga üvöltő menje honnan? És honnan az elpusztult, a szekérderékon hurcolt? Ők is a gyermekkor tájairól érkeztek? Onnan is. De kegyetlen létünk más vidékeiről is. Az emlékezés paripái ők, meg az engesztelésé. „Lovak, ti a teremtés gyönyörű remekei, az élet játékos ficánkolásai, napban fürdők, csillagos homlokúak, szabadon élők és kegyetlen sorsúak, egymást melengetők, bennünket örvendeztetni és segíteni tudók, ti kedvesek, jók és nagyon szépek, emlékezésem útján engemet kísérők — legyen szivem létetek simogatása.” És a bávatag oroszlán, a mélázó honnan érkezhetett? Hát a csíkjaiba burkolózó tigris? Bagolymama bagolycsemetéivel? És a mafla kecskék, bumfordi tehénkék? Mesét fiadzó költők tarsolyából? Onnan is, persze. Ám legelébb gyermekálmokból. Gyermekszívek meglesett vágyaiból. És a nők, Reich szerelemre termett asszonyai? A magukat kelletők. A játékosok. A szemérmesek. A tüzet szikráztatok és tüzet oltók. Ok honnan? Ábrándok erdejéből tán? Nem. A valóságból. A vágy szülte őket. A vágy, a szerelem csiholója. Az élet szeretete. Hitem szerint — ez a kötet címe. Két szóban a kitárulkozó őszinteség. És több mint száz képben az ígéret beváltása. A sors adta örömök és bánatok vállalása. Hite szerint. És rátestált tehetsége, szép mestersége eszközeivel. A látvány semmivel sem pótolható erejével. Csatár Imre