Magyar Nemzet, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-04 / 130. szám

K­ÖNYVSZEMLE Bolgárok és magyarok Sztojan Radev tanulmánya S­ztojan Radev a budapesti Bolgár Kulturális Központ igazgatója. A két ország kö­zötti kulturális kapcsolatok­nak csaknem egy évtized óta páratlanul eredményes tevé­kenységet fölmutató munkája. Történetíró és publicista. A bolgár—magyar történelmi és­ kulturális összeköttetések ku­tatójaként eddig már hat kö­tete jelent meg és kettő van sajtó alatt. Könyvei és tanul­mányai bolgár anyanyelvén kívül oroszul, angolul és né­metül is megjelennek. Eredeti vizsgálódásokon alapuló közle­ményei a magyar—bolgár tör­ténelmi kapcsolatok egyes fon­tosabb korszakait részleteiben és összefoglalóan is földolgoz­zák, de szöveggyűjteményeket, antológiákat is szerkeszt a ma­gyar—bolgár irodalmi kapcso­latok dokumentációjaként Első könyve 1971-ben jelent meg Szófiában „Vér és rozsá­­■ kon” címmel. A bolgár honvé­delmi minisztérium kiadása­ként közzétett munka magyar utazók leírásait tartalmazza a bolgár nép életkörülményei­ről, főképp a XVII—XIX. szá­zadban. A budapesti ELTE Bölcsészeti Karán védte meg disszertációját, melynek alap­ján megkapta a történettudo­mány kandidátusa fokozatot. Ennek témája: „Az 1876-os Áprilisi Felkelés visszhangja a magyar sajtóban.” A bolgár Hazafias Front Országos Ta­nácsa adta ki 1975-ben a több évszázados bolgár—magyar kapcsolatokról szóló könyvét, ennek címe: „Amíg a Duna folyik”. Kitűnő újságírói tel­jesítménye a magyar társadal­mi, politikai és kulturális élet tizennyolc kiemelkedő képvi­selőjével folytatott interjúsoro­zata. Ez a „Barátság” című kötet többek között Kádár Jánost, Münnich Ferencet, Dobi Istvánt, Kodály Zoltánt, Kisfaludi Stróbl Zsigmondot, Ortutay Gyulát és másokat mutatott be­­ 1974-ben. A kö­zeljövőben jelenik meg bolgár, orosz, angol és magyar nyelven a bolgár—magyar kulturális kapcsolatok dokumentumait (rajzokat, fényképeket és más illusztrációkat) tartalmazó kö­tete, túlnyomórészt először itt közlésre kerülő anyaggal. Eddigi részletkutatásainak összefoglalása mostani kötete (Bolgárok és magyarok), amely bőséges szöveg- és képdoku­mentációval támasztja alá ál­lításait. A kiváló bolgár tudós az összehasonlító irodalomtör­ténet-írás nemzetkép-kutatási módszerével írta meg könyvét. Kulturális kapcsolatok vizsgá­latával foglalkozó honi kuta­tásainkban, sajnálatos módon, háttérbe szorult ez a rendkí­vül haszna vehető eljárás. Pe­­­dig a kapcsolattörténeti kuta­tásokban a ma itthon divatos két módszer, a tipológia és a strukturalizmus nemigen haszn ziálható. Bolgár kutatónak kel­lett jönnie, hogy figyelmeztes­sen arra, milyen kincsesbá­nyák tárulhatnak elénk ezen az úton. K­adev könyvének pontos és helyes címe ez lehetne: A bolgár nép és történelem a magyar közvéleményben, és Magyarország a bolgár köz­tudatban. Tulajdonképpen az érem mindkét oldalát szem­ügyre veszi a szerző és a tör­ténelmi kapcsolatok voltakép­pen csak hátteret alkotnak a bolgár—magyar kölcsönös nem­­zetkép-vizsgálathoz. Bármeny­nyit emlegetjük is, a történel­mi kapcsolatok a két nemzet között csak szaggatottak és időlegesek voltak. A két nép őstörténeti rokonsága több tudományág modern magyar képviselőinek megállapításai révén tisztázódott. A középkor derekán bekövetkezett és a XX. századig tartott oszmán— török hódítás miatt azonban kevés közvetlen történelmi és diplomáciai kapcsolat jöhetett létre. Mindenesetre érdekes és jellemző, hogy e két nép füg­getlenségi és szabadságharcai valósággal népmozgalomsze­­rűen indították meg az érint­kezéseket. Viszonylag korán kerültek az elnyomás elől me­nekülő bolgár hazafiak ma­gyar földre, éspedig nem is kis tömegben. A bolgár nép valódi helyze­téről, a kegyetlen elnyomás miatti szegénységről az első le­írások a Konstantinápolyba tartó erdélyi követek tollából maradtak fönn. Az ide vándo­rolt bolgár kertészeti gazdasági segítségének viszonzásaként foghatjuk föl a budai Egyete­mi Nyomda bolgár könyv­kiadványainak sorozatát. A fel­világosodás és romantika a bolgár föld és nép széles körű magyar fölfedezésének kora. Aránylag korán indult meg­ a Balkán-kutatás keretei kö­zött a bolgár táj és néprajz megismerése. Valódi tömeg­­mozgalom azonban magyar részről csak a szabadságharc leverése után török fennható­ság alá, voltaképpen szerb és főképpen bolgár földre mene­külő Kossuth-emigráció révén valósult meg. A mintegy négy­ezer magyar honvéd soraiban számos olyan értelmiségi és iparos akadt, aki szaktudásá­val lényegesen hozzájárult a bolgár városok fejlődéséhez.­­­ossuthék őszinte bolgár ba­rátsága Andrássy Gyula kül­ügyminiszteri szereplése kö­vetkeztében ellenkezőjére for­dult. Andrássynak sikerült a sanstefanói béke bolgárokra kedvező megállapításait visz­­szafordítani. A magyar középosztálynak a szabadságharc és az első világháború között többször megnyilvánult külpolitikai tá­jékozatlansága és melléfogása volt a pesti egyetemi ifjúság törökbarát tüntetése ak­kor, amikor egész Európa, Kelet és Nyugat egyaránt a török atro­citások miatt volt fölháborod­va. Dicséretére válik az egy­korú magyar sajtó többségének pontos helyzetismerete és bá­tor kiállása a bolgár ügyben. A magyar irodalom olyan nagyságai is mellettük nyilat­koztak, mint Arany János és Jókai. A bolgárbarát nemzet­közi közvélemény megnyilat­kozásainak is szabad teret ad­tak a vezető magyar sajtó­­orgánumok. Radev könyvének két kiemelkedő fejezete Botev és szabadcsapatának követke­zetes dicsérete a magyar sajtó­ban és az 1877—78-as orosz— török háború i­elyes értékelése magyar­­részről. Sajnálatos, hogy, nyilván kiadói megfontolásokból, nem jutott már elég hely a XX. szá­zad első fele kulturális kapcso­latainak. Említetlenül marad­tak Gombocz Zoltán, Szilády Zoltán, Szabó Lőrinc és más írók és tudósok bulgáriai útjai és írásai. Bővebb méltatást érdemelt volna Bődey József úttörő és máig legkimerítőbb tanulmánya a magyar—bolgár kulturális kapcsolatokról. (Ma­gyarország és Kelet-Európa, 1947.) De hiányoljuk a Kossuth a bolgár irodalomban tárgyú és című fejezet anyagát is. Sztojan Radev nagy könyve bőséges anyagot közöl a írét nép történeti tudatának köl­csönös tükrözéséről. Ki kell emelni, milyen fontos és minta­szerű a magyar sajtótörténet egyik nemzetközileg legjelen­tősebb anyagának összegyűjté­se és megfelelő történeti hát­térbe való állítása. (Gondolat) Gál István ÚJ KÖNYVEK MAGVETŐ KIADÓ: Barabás Tibor: Török daráló — Egy címíró emlékiratai (könyv­heti) Benedek István: Az író lelke Hernádi Gyula: Elindulnak a ka­rácsonyi mezők (Szépirodalmi) Kolozsvári Grandpierre Emil: Hullámtörők (könyvheti) Moldova György: A beszélő disz­nó (könyvheti) Kolozsvári Papp László: Monoló­gok a határon Németh G. Béla: Az egyensúly elvesztése Táncsics Mihály: Mik a vörös republikánusok és mit akartak? SZÉPIRODALMI KIADÓ: Ambrus Zoltán: A türelmes Gri­­zeldisz Balázs József: Szeretők és szerel­mesek Balogh Edgár: Szárnyas oltár Bárány Tamás: A bíró Benkő Samu: A helyzettudat vál­tozásai (Kriterion) Beke György: Vizek törvénye (Dacia) Beke György: Istók Pé­ter három napja (Kriterion) Boldizsár Iván: A sétáló szobor Csíki László: Az eladott nagyapó (Dacia) Déry Tibor: Újabb napok horda­léka Déry Tibor: Botladozás, I—II. Duba Gyula: Ívnak a csukák (Madách) Esszépanoráma, I—II—II. Faragó József: Balladák földjén (Kriterion) Galgóczi Erzsébet: Úszó jégtábla Gábor Andor; Erélyes elégia Gúzs Imre: Otthoni emberek (Da­cia) Hárs Ernő: Toronyzene Héra Zoltán; A világ öt s­ebe Hidas Antal: Cseresznyefák Horváth Teri: Sári-gyöp Katkó István: Háziőrizet Kosztolányi Dezső: Színházi es­ték, i­n. Kardos László: Hármaskönyv Kovács István: Egy parasztfiú elindul (Dacia) Kozma Dezső: Mikszáth Kálmán (Dacia) Kurucz Gyula: Kicsi nagyvilág Köntös-Szabó Zoltán: Hova tűn­tek a hűségesek? avagy, száz úton csatangol az ember (Kri­terion) Méliusz József: Kávéház nélkül (Kriterion) Mocsár Gábor: Kék barlang Nagy Péter: Drámai arcélek Palotai Boris: Hetedik év Sőni Pál: Nagy István (Kriterion) Sütő András: Nagyenyedi fügevi­rág Szemlér Ferenc: Fegyveres felhők (Dacia) Szőcs Géza: Kilátótorony és kör­nyéke (Kriterion) Rózsa királyfi — Berekméri Sán­dor gerny­eszegi meséi (Krite­rion) Tar Károly: Hazai utakon (Da­cia) Vihar Béla: Egy katona megy a hóban ÁRVÁCSKA sírverse Árvácska sírverse — Nagy László képverse verseinek posztu­musz kötetéből, melyet Jönnek a harangok értem címmel az ünnepi könyvhéten adott ki a Magvető • • Összeláncolva Bistey András elbeszélései Z­avarbaejtő Bistey András első novelláskönyve, az összeláncolva. Zavarunkat el­sősorban az okozza, hogy ki­érlelt írások és kísérletek meg­­szerkesztetlen összevisszaság­ban keverednek benne. Ez a kuszaság a tematikára is kiter­jed, hiszen a hasonló témájú, rokon mondanivalójú írások csak ritkán kerülnek egymás mellé, és ez alaposan megne­hezíti az egységes alkotói kép kialakítását. Két témakör­ foglalkoztatja leggyakrabban Bisteyt. Fiata­lok és öregek életformája és e két világ ütközve is összekap­csolódása. Legsikerültebbek azok az írások, amelyekben az író a hétköznapjainkat, min­dennapos konfliktusainkat áb­rázolja, pontos, tárgyilagos stí­lusban, ezáltal bizonyos távol­ságot teremtve maga és hősei között. Ilyen a Baleset, amelyben egy idős asszony póztalan gyá­szát, környezete közönyét írja meg, vagy a Búvárharang, amelyben­ fűtetlen szobában fagyoskodó két öreg párbeszé­dében egy teljes életet, gondol­kodásmódot rajzol meg, csak­úgy, mint a címadó elbeszélés­ben. Ebben albérlő fiatal há­zaspár és főbérlőjük ebédelnek együtt. A cselekmény csupán ennyi, de Bistevnek elég ah­hoz, hogy rádöbbentsen ben­nünket a szomorú tanulságra: öreg és fiatal keresik egymást, szüksége lenne erre mindkettő­nek, de hiába, mert nem értik meg a másikat, ezért is türel­metlenek és gyanakvók, őszin­teségével válik emlékezetessé egy gyermekkori élményt egyes szám első személyben felelevenítő novellája, amely arról szól, hogy nem tudhat­juk, ártatlannak tűnő szavaink másokban milyen sebeket, sé­relmeket szaggatnak fel.­A fiatalokról szóló írások közül Az utolsó óra a legjobb, amely azt a dermesztő fel­ismerést fogalmazza meg hogy ki tudja miért és hogyan, de a brutalitás újratermelődött, és jó néhány fiatalban. Fel­feltűnik, emlékeztetve arra a korra, amely, reméljük, többet nem tér vissza, de olyan em­berek, mint akkor, ma is, köz­tünk is vannak. L­ényegesen halványabb a­­ Gyere velem Viareggióba, Az üdülés utolsó napja és az Elsg szál dróton. Találó A lá­togatás környezetrajza, amely­ben egy tréfa jóvoltából a fő­szereplő az emberek általa nem ismert arcát láthatta meg. Kísérletnek tűnik a Hosszú sötét utca című írás, amely a realizmusból az irrealitás tala­jára próbálja átlendíteni hősét, de ez a figura halványsága miatt nem tűnik túlságosan meggyőzőnek. Mint ahogy Az utolsó harc Néma partizánjá­nak gyilkossága sem. Az Ak­várium című hosszabb elbeszé­lésben szintén a jellem­terem­tés sikeredik erőtlenre. A kötetet záró elbeszélésben (Szent Hilárion megkísérteté­­se) Ristey új hanggal, új szem­léletmóddal kísérletezik. Meg­jelenik nála az elidegenített hős, aki valahonnan jött, akár­melyik ország akármelyik vá­rosába. Bár ő maga a függet­lenség, a sehova, senkihez tartozás megtestesítője, végül mégis állást kell foglalnia, ez az ő „bűnbeesése". Egy tünte­tésen, amit csupán szemlélni óhajtott mégis közbelép, ki­szabadít valakit a rendőr srar­­maiból. Bár formailag nem a legsikerültebb írása ez Bistey­nek, mondanivalójával mély­ségesen egyetértünk. Kívülál­lásunkat nem lehet, de nem is szabad megőrizni. (Magvető) Bán Magda Hajóharang a Hold utcában Majtényi Erik könyve E­mlékszel? Régi barátok kö­zött aligha ismétlődik kér­dés ennél gyakrabban. Szere­tünk emlékezni, különösen if­júságunkra, s szeretjük az emlékeket, különösen, ha ér­dekesek. Bizonyára ebből az emberi sajátosságból nőtt ki az irodalom. Saját emlékeik­hez az írók — a különböző műfajok igényeinek megfele­lően — kellő mennyiségű kép­zeleti és tudás­anyagot adnak hozzá, de mindmáig fenn­maradt a „tiszta” emlékezés ősi műfaja is. Sőt, a legújabban erősen di­vatba jött. Mai művelői per­sze nem mindenben követik a régi, nagy emlékírók — Kemény János, Bethlen Mik­lós, Bethlen Kata, II. Rákó­czi Ferenc — klasszikus pél­dáját. Vas István például szinte mindent alárendel ra­cionális szellemű oknyomozó buzgalmának. Déry Tibor, akit igazából mindig csak a jelen és a jövő érdekelt, em­lékei fölidézését játékos szel­lemi tornának fogta föl; Né­meth László viszont magasra emelt tekintettel, halálos ko­molyan kereste a maga igazát a múltban. És melléjük so­rolhatnánk a romániai ma­gyar irodalom megannyi kü­lön úton járó önéletíróját — Szemlér Ferenctől Balogh Ed­gárig, Méliusz Józseftől Nagy Istvánig. Majtényi Erik abban is kü­lönbözik az előbb emlí­tettektől, hogy lényegesen fia­talabb, emlékeit tehát az ösz­­szefoglalás igénye nélkül idézi föl.­ Ezért ír csupán gyermek­koráról és első ifjúságáról Hajóharang a Hold utcában című könyvében, amelynek műfaját illene itt megad­nunk, ha ez nem hozta volna zavarba már a kiadó fülszö­vegének íróját is. Egyaránt nevezhetjük lírai életregény­nek, önéletrajzi vallomásnak vagy szabálytalan, fölforga­tott időrendű krónikának Maj­tényi zaklatott — és fölzak­lató — emlékiratát. Legjel­lemzőbb művészi sajátossága, hogy az időben egyre távo­labb kerülő múltat nem a lo­gika, hanem az emlékezés asszociatív törvényeinek meg­felelően idézi föl Azokat a lélektani folyamatokat követi — és ebben, mivel Majtényi „eredetileg” lírai költő, nincs semmi meglepő —, amelyek egy rég nem látott tárgy vagy helyszín, egy rég nem érezett íz vagy illat nyomán indul­nak el abban az anyagtalan világban, amely mindnyájunk életének szerves része. Szer­ves, de rendezetlen, s a kí­vülálló számára hozzáférhe­tetlen része. Emlékeink kusza útvesztőiben szívesen elkalan­dozunk, de ha mással is meg akarjuk osztani titkainkat, ah­hoz már rendelkeznünk kell a kifejezés művészi adottságá­val. Majtényi Erik, miközben, látszólag szabadon engedi a maga kusza emlékeit, olyan rendet teremt, amiből végül teljes hatású mozaikkép áll össze, s közben arra készteti az olvasót, hogy időnkint föl­kiáltson, hiszen ez velem is így történt. Írásának egyik titka éppen az, hogy sokszor köti személyesen a maga él­ményeihez az olvasót, gyak­ran tágítja az „én” sajátos kis világát a „mi” közös vilá­gává. Ezáltal hozza baráti kö­zelibe emlékeit, a hajóha­­rangot és, a temesvári Hold utcát, a gyermekkori borzon­gásokat és ifjúságának , bor­zasztó élményeit. Kiinduló­pontja a gyermek forrásban levő lelkivilága. Meggyőzően idézi föl ehhez hőse környezetét, a harmin­cas évek Temesvárjának kis­szerű világát, benne családja súlyos gondjait és a kisebb­ségi sors nyomasztó terheit. A négy­nyelvű város fia szo­katlan módon szívja magába a magyar kultúrát, az egész világirodalomra kiterjedő könyvfaló mohóságából lassan kristályosodik ki a magyar költészet iránti különös ér­deklődése, s ebből táplálkozik nemzeti öntudata, s a költővé válás tudatosodó szándéka. A cím hajóharangja a ten­gerre, az elvágyódásra, a kalandszomjra­­ utal. Arra a nyugtalanságra, amit a nagy­szülőknél nevelkedő kisfiú legfőbb apai örökségeként mondhat magáénak. Otthona az Úri utca szomszédságában van, társadalmi helyzete pe­dig az úri osztály peremén: apja újságíró, anyja tisztvise­lő, nagyszülei szerény jómódo­ban élnek, de a család élete rendezetlen, apja nehezen biztosítja és találja meg a maga kenyerét, anyját korán elviszi a tüdőibat. A családi környezet és a társadalom sokféle forrásból táplálja a fiú házadó hajlamait, de az író a kamasz indulatok kö­vetkezményeinek felelősségét nem hárítja el magától. A történet első rétegének fe­szültségét a­ világot fölfedező gyermeki lélek ártatlansága és a léleknyomorító külső erők közti ellentmondás teremti meg. Az írói hang nem szé­pít, nem nosztalgikus, nem önsajnáló, de nem is vádas­kodó. Egy pillanatra sem ér­zékenyül el, érzelmeinek még akkor sem adja át magát, amikor — az emlékek máso­dik rétegében — igazán oka van a gyűlöletre. A legszörnyűbb élményekre emlékezve sem mond le a könnyed csevegés elegan­ciájáról; humor és irónia se­gítségével utasítja a múlt áthidalhatatlan túlsó partjára emlékeit. . Inkább mellbevág, mintsem megnevettet Majté­nyi humora, ami főleg azt szolgálja, hogy mások ember­telenségét és saját szenvedé­seit törpítve a borzalmait groteszk értelmetlenségét emelje ki, s ezzel a történe­lemben már legyőzött brutá­lis erőszakot a szellem fegy­verével újból megsemmisítse. Annak az embernek a fölé­nyével gondol vissza megaláz­tatásaira, kiszolgáltatottságá­ra, fájdalmaira, éhezésére, fá­­zásra, nyomorúságra, akiben a borzalmas körülmények kö­zött főleg a szellem tartotta a lelket, az életet. Annyi munkatábor-történet után Majtényi meg sem kí­sérli, hogy teljes képet adjon a craiovai börtön és a Tirgu Jiu-i tábor szörnyűségeiről. De az emlékek mozaikjaiból összeáll e pokol megdöbbentő ábrája, s arra kell gondol­nunk, mi minden történt itt, a közvetlen közelünkben is, amiről alig, vagy igen keve­set tudunk. Pedig az író szá­mára mindez elsősorban azért fontos, hogy emlékirataiban — amely természetének megfele­lően „Bildungsroman”, fejlő­dési regény is —, a gyerme­ki ártatlanság naiv világából kiindulva mutathassa be a férfivá, öntudatos, gondolkodó emberré érés folyamatát Ott zárja emlékezését, amikor a háború végén visszatérhet — egy új világ reményében — régi otthonába. Tudtuk eddig is Majtényi Erikről, ismertük lírikus ér­zékenységét. A Hajóharang a Hold utcáiban elsősorban az élményanyag gazdagságával és a megformálás művészi fi­nomságával lepi meg az ol­vasót. Ha most lemérjük, hogy mit tanult Majtényi Erik az élet iskolájában, jó bizonyítványt kell kiállíta­nunk, sokkal jobbat, mint amit hajdani iskolájában ka­pott s talán annál is, amivel életművét eddig a kritika minősítette. (Magvető) Taxner-Tóth Ernő A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának (1074 Budapest, Dob u. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—16 Szerdán M—16­ Pénteken 13—14.30 Építkezők tanácsadója: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.30 Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30

Next