Magyar Nemzet, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
KÖNYVSZEMLE Bolgárok és magyarok Sztojan Radev tanulmánya Sztojan Radev a budapesti Bolgár Kulturális Központ igazgatója. A két ország közötti kulturális kapcsolatoknak csaknem egy évtized óta páratlanul eredményes tevékenységet fölmutató munkája. Történetíró és publicista. A bolgár—magyar történelmi és kulturális összeköttetések kutatójaként eddig már hat kötete jelent meg és kettő van sajtó alatt. Könyvei és tanulmányai bolgár anyanyelvén kívül oroszul, angolul és németül is megjelennek. Eredeti vizsgálódásokon alapuló közleményei a magyar—bolgár történelmi kapcsolatok egyes fontosabb korszakait részleteiben és összefoglalóan is földolgozzák, de szöveggyűjteményeket, antológiákat is szerkeszt a magyar—bolgár irodalmi kapcsolatok dokumentációjaként Első könyve 1971-ben jelent meg Szófiában „Vér és rozsá■ kon” címmel. A bolgár honvédelmi minisztérium kiadásaként közzétett munka magyar utazók leírásait tartalmazza a bolgár nép életkörülményeiről, főképp a XVII—XIX. században. A budapesti ELTE Bölcsészeti Karán védte meg disszertációját, melynek alapján megkapta a történettudomány kandidátusa fokozatot. Ennek témája: „Az 1876-os Áprilisi Felkelés visszhangja a magyar sajtóban.” A bolgár Hazafias Front Országos Tanácsa adta ki 1975-ben a több évszázados bolgár—magyar kapcsolatokról szóló könyvét, ennek címe: „Amíg a Duna folyik”. Kitűnő újságírói teljesítménye a magyar társadalmi, politikai és kulturális élet tizennyolc kiemelkedő képviselőjével folytatott interjúsorozata. Ez a „Barátság” című kötet többek között Kádár Jánost, Münnich Ferencet, Dobi Istvánt, Kodály Zoltánt, Kisfaludi Stróbl Zsigmondot, Ortutay Gyulát és másokat mutatott be 1974-ben. A közeljövőben jelenik meg bolgár, orosz, angol és magyar nyelven a bolgár—magyar kulturális kapcsolatok dokumentumait (rajzokat, fényképeket és más illusztrációkat) tartalmazó kötete, túlnyomórészt először itt közlésre kerülő anyaggal. Eddigi részletkutatásainak összefoglalása mostani kötete (Bolgárok és magyarok), amely bőséges szöveg- és képdokumentációval támasztja alá állításait. A kiváló bolgár tudós az összehasonlító irodalomtörténet-írás nemzetkép-kutatási módszerével írta meg könyvét. Kulturális kapcsolatok vizsgálatával foglalkozó honi kutatásainkban, sajnálatos módon, háttérbe szorult ez a rendkívül haszna vehető eljárás. Pedig a kapcsolattörténeti kutatásokban a ma itthon divatos két módszer, a tipológia és a strukturalizmus nemigen haszn ziálható. Bolgár kutatónak kellett jönnie, hogy figyelmeztessen arra, milyen kincsesbányák tárulhatnak elénk ezen az úton. Kadev könyvének pontos és helyes címe ez lehetne: A bolgár nép és történelem a magyar közvéleményben, és Magyarország a bolgár köztudatban. Tulajdonképpen az érem mindkét oldalát szemügyre veszi a szerző és a történelmi kapcsolatok voltaképpen csak hátteret alkotnak a bolgár—magyar kölcsönös nemzetkép-vizsgálathoz. Bármenynyit emlegetjük is, a történelmi kapcsolatok a két nemzet között csak szaggatottak és időlegesek voltak. A két nép őstörténeti rokonsága több tudományág modern magyar képviselőinek megállapításai révén tisztázódott. A középkor derekán bekövetkezett és a XX. századig tartott oszmán— török hódítás miatt azonban kevés közvetlen történelmi és diplomáciai kapcsolat jöhetett létre. Mindenesetre érdekes és jellemző, hogy e két nép függetlenségi és szabadságharcai valósággal népmozgalomszerűen indították meg az érintkezéseket. Viszonylag korán kerültek az elnyomás elől menekülő bolgár hazafiak magyar földre, éspedig nem is kis tömegben. A bolgár nép valódi helyzetéről, a kegyetlen elnyomás miatti szegénységről az első leírások a Konstantinápolyba tartó erdélyi követek tollából maradtak fönn. Az ide vándorolt bolgár kertészeti gazdasági segítségének viszonzásaként foghatjuk föl a budai Egyetemi Nyomda bolgár könyvkiadványainak sorozatát. A felvilágosodás és romantika a bolgár föld és nép széles körű magyar fölfedezésének kora. Aránylag korán indult meg a Balkán-kutatás keretei között a bolgár táj és néprajz megismerése. Valódi tömegmozgalom azonban magyar részről csak a szabadságharc leverése után török fennhatóság alá, voltaképpen szerb és főképpen bolgár földre menekülő Kossuth-emigráció révén valósult meg. A mintegy négyezer magyar honvéd soraiban számos olyan értelmiségi és iparos akadt, aki szaktudásával lényegesen hozzájárult a bolgár városok fejlődéséhez.ossuthék őszinte bolgár barátsága Andrássy Gyula külügyminiszteri szereplése következtében ellenkezőjére fordult. Andrássynak sikerült a sanstefanói béke bolgárokra kedvező megállapításait viszszafordítani. A magyar középosztálynak a szabadságharc és az első világháború között többször megnyilvánult külpolitikai tájékozatlansága és melléfogása volt a pesti egyetemi ifjúság törökbarát tüntetése akkor, amikor egész Európa, Kelet és Nyugat egyaránt a török atrocitások miatt volt fölháborodva. Dicséretére válik az egykorú magyar sajtó többségének pontos helyzetismerete és bátor kiállása a bolgár ügyben. A magyar irodalom olyan nagyságai is mellettük nyilatkoztak, mint Arany János és Jókai. A bolgárbarát nemzetközi közvélemény megnyilatkozásainak is szabad teret adtak a vezető magyar sajtóorgánumok. Radev könyvének két kiemelkedő fejezete Botev és szabadcsapatának következetes dicsérete a magyar sajtóban és az 1877—78-as orosz— török háború ielyes értékelése magyarrészről. Sajnálatos, hogy, nyilván kiadói megfontolásokból, nem jutott már elég hely a XX. század első fele kulturális kapcsolatainak. Említetlenül maradtak Gombocz Zoltán, Szilády Zoltán, Szabó Lőrinc és más írók és tudósok bulgáriai útjai és írásai. Bővebb méltatást érdemelt volna Bődey József úttörő és máig legkimerítőbb tanulmánya a magyar—bolgár kulturális kapcsolatokról. (Magyarország és Kelet-Európa, 1947.) De hiányoljuk a Kossuth a bolgár irodalomban tárgyú és című fejezet anyagát is. Sztojan Radev nagy könyve bőséges anyagot közöl a írét nép történeti tudatának kölcsönös tükrözéséről. Ki kell emelni, milyen fontos és mintaszerű a magyar sajtótörténet egyik nemzetközileg legjelentősebb anyagának összegyűjtése és megfelelő történeti háttérbe való állítása. (Gondolat) Gál István ÚJ KÖNYVEK MAGVETŐ KIADÓ: Barabás Tibor: Török daráló — Egy címíró emlékiratai (könyvheti) Benedek István: Az író lelke Hernádi Gyula: Elindulnak a karácsonyi mezők (Szépirodalmi) Kolozsvári Grandpierre Emil: Hullámtörők (könyvheti) Moldova György: A beszélő disznó (könyvheti) Kolozsvári Papp László: Monológok a határon Németh G. Béla: Az egyensúly elvesztése Táncsics Mihály: Mik a vörös republikánusok és mit akartak? SZÉPIRODALMI KIADÓ: Ambrus Zoltán: A türelmes Grizeldisz Balázs József: Szeretők és szerelmesek Balogh Edgár: Szárnyas oltár Bárány Tamás: A bíró Benkő Samu: A helyzettudat változásai (Kriterion) Beke György: Vizek törvénye (Dacia) Beke György: Istók Péter három napja (Kriterion) Boldizsár Iván: A sétáló szobor Csíki László: Az eladott nagyapó (Dacia) Déry Tibor: Újabb napok hordaléka Déry Tibor: Botladozás, I—II. Duba Gyula: Ívnak a csukák (Madách) Esszépanoráma, I—II—II. Faragó József: Balladák földjén (Kriterion) Galgóczi Erzsébet: Úszó jégtábla Gábor Andor; Erélyes elégia Gúzs Imre: Otthoni emberek (Dacia) Hárs Ernő: Toronyzene Héra Zoltán; A világ öt sebe Hidas Antal: Cseresznyefák Horváth Teri: Sári-gyöp Katkó István: Háziőrizet Kosztolányi Dezső: Színházi esték, in. Kardos László: Hármaskönyv Kovács István: Egy parasztfiú elindul (Dacia) Kozma Dezső: Mikszáth Kálmán (Dacia) Kurucz Gyula: Kicsi nagyvilág Köntös-Szabó Zoltán: Hova tűntek a hűségesek? avagy, száz úton csatangol az ember (Kriterion) Méliusz József: Kávéház nélkül (Kriterion) Mocsár Gábor: Kék barlang Nagy Péter: Drámai arcélek Palotai Boris: Hetedik év Sőni Pál: Nagy István (Kriterion) Sütő András: Nagyenyedi fügevirág Szemlér Ferenc: Fegyveres felhők (Dacia) Szőcs Géza: Kilátótorony és környéke (Kriterion) Rózsa királyfi — Berekméri Sándor gernyeszegi meséi (Kriterion) Tar Károly: Hazai utakon (Dacia) Vihar Béla: Egy katona megy a hóban ÁRVÁCSKA sírverse Árvácska sírverse — Nagy László képverse verseinek posztumusz kötetéből, melyet Jönnek a harangok értem címmel az ünnepi könyvhéten adott ki a Magvető • • Összeláncolva Bistey András elbeszélései Zavarbaejtő Bistey András első novelláskönyve, az összeláncolva. Zavarunkat elsősorban az okozza, hogy kiérlelt írások és kísérletek megszerkesztetlen összevisszaságban keverednek benne. Ez a kuszaság a tematikára is kiterjed, hiszen a hasonló témájú, rokon mondanivalójú írások csak ritkán kerülnek egymás mellé, és ez alaposan megnehezíti az egységes alkotói kép kialakítását. Két témakör foglalkoztatja leggyakrabban Bisteyt. Fiatalok és öregek életformája és e két világ ütközve is összekapcsolódása. Legsikerültebbek azok az írások, amelyekben az író a hétköznapjainkat, mindennapos konfliktusainkat ábrázolja, pontos, tárgyilagos stílusban, ezáltal bizonyos távolságot teremtve maga és hősei között. Ilyen a Baleset, amelyben egy idős asszony póztalan gyászát, környezete közönyét írja meg, vagy a Búvárharang, amelyben fűtetlen szobában fagyoskodó két öreg párbeszédében egy teljes életet, gondolkodásmódot rajzol meg, csakúgy, mint a címadó elbeszélésben. Ebben albérlő fiatal házaspár és főbérlőjük ebédelnek együtt. A cselekmény csupán ennyi, de Bistevnek elég ahhoz, hogy rádöbbentsen bennünket a szomorú tanulságra: öreg és fiatal keresik egymást, szüksége lenne erre mindkettőnek, de hiába, mert nem értik meg a másikat, ezért is türelmetlenek és gyanakvók, őszinteségével válik emlékezetessé egy gyermekkori élményt egyes szám első személyben felelevenítő novellája, amely arról szól, hogy nem tudhatjuk, ártatlannak tűnő szavaink másokban milyen sebeket, sérelmeket szaggatnak fel.A fiatalokról szóló írások közül Az utolsó óra a legjobb, amely azt a dermesztő felismerést fogalmazza meg hogy ki tudja miért és hogyan, de a brutalitás újratermelődött, és jó néhány fiatalban. Felfeltűnik, emlékeztetve arra a korra, amely, reméljük, többet nem tér vissza, de olyan emberek, mint akkor, ma is, köztünk is vannak. Lényegesen halványabb a Gyere velem Viareggióba, Az üdülés utolsó napja és az Elsg szál dróton. Találó A látogatás környezetrajza, amelyben egy tréfa jóvoltából a főszereplő az emberek általa nem ismert arcát láthatta meg. Kísérletnek tűnik a Hosszú sötét utca című írás, amely a realizmusból az irrealitás talajára próbálja átlendíteni hősét, de ez a figura halványsága miatt nem tűnik túlságosan meggyőzőnek. Mint ahogy Az utolsó harc Néma partizánjának gyilkossága sem. Az Akvárium című hosszabb elbeszélésben szintén a jellemteremtés sikeredik erőtlenre. A kötetet záró elbeszélésben (Szent Hilárion megkísértetése) Ristey új hanggal, új szemléletmóddal kísérletezik. Megjelenik nála az elidegenített hős, aki valahonnan jött, akármelyik ország akármelyik városába. Bár ő maga a függetlenség, a sehova, senkihez tartozás megtestesítője, végül mégis állást kell foglalnia, ez az ő „bűnbeesése". Egy tüntetésen, amit csupán szemlélni óhajtott mégis közbelép, kiszabadít valakit a rendőr srarmaiból. Bár formailag nem a legsikerültebb írása ez Bisteynek, mondanivalójával mélységesen egyetértünk. Kívülállásunkat nem lehet, de nem is szabad megőrizni. (Magvető) Bán Magda Hajóharang a Hold utcában Majtényi Erik könyve Emlékszel? Régi barátok között aligha ismétlődik kérdés ennél gyakrabban. Szeretünk emlékezni, különösen ifjúságunkra, s szeretjük az emlékeket, különösen, ha érdekesek. Bizonyára ebből az emberi sajátosságból nőtt ki az irodalom. Saját emlékeikhez az írók — a különböző műfajok igényeinek megfelelően — kellő mennyiségű képzeleti és tudásanyagot adnak hozzá, de mindmáig fennmaradt a „tiszta” emlékezés ősi műfaja is. Sőt, a legújabban erősen divatba jött. Mai művelői persze nem mindenben követik a régi, nagy emlékírók — Kemény János, Bethlen Miklós, Bethlen Kata, II. Rákóczi Ferenc — klasszikus példáját. Vas István például szinte mindent alárendel racionális szellemű oknyomozó buzgalmának. Déry Tibor, akit igazából mindig csak a jelen és a jövő érdekelt, emlékei fölidézését játékos szellemi tornának fogta föl; Németh László viszont magasra emelt tekintettel, halálos komolyan kereste a maga igazát a múltban. És melléjük sorolhatnánk a romániai magyar irodalom megannyi külön úton járó önéletíróját — Szemlér Ferenctől Balogh Edgárig, Méliusz Józseftől Nagy Istvánig. Majtényi Erik abban is különbözik az előbb említettektől, hogy lényegesen fiatalabb, emlékeit tehát az öszszefoglalás igénye nélkül idézi föl. Ezért ír csupán gyermekkoráról és első ifjúságáról Hajóharang a Hold utcában című könyvében, amelynek műfaját illene itt megadnunk, ha ez nem hozta volna zavarba már a kiadó fülszövegének íróját is. Egyaránt nevezhetjük lírai életregénynek, önéletrajzi vallomásnak vagy szabálytalan, fölforgatott időrendű krónikának Majtényi zaklatott — és fölzaklató — emlékiratát. Legjellemzőbb művészi sajátossága, hogy az időben egyre távolabb kerülő múltat nem a logika, hanem az emlékezés asszociatív törvényeinek megfelelően idézi föl Azokat a lélektani folyamatokat követi — és ebben, mivel Majtényi „eredetileg” lírai költő, nincs semmi meglepő —, amelyek egy rég nem látott tárgy vagy helyszín, egy rég nem érezett íz vagy illat nyomán indulnak el abban az anyagtalan világban, amely mindnyájunk életének szerves része. Szerves, de rendezetlen, s a kívülálló számára hozzáférhetetlen része. Emlékeink kusza útvesztőiben szívesen elkalandozunk, de ha mással is meg akarjuk osztani titkainkat, ahhoz már rendelkeznünk kell a kifejezés művészi adottságával. Majtényi Erik, miközben, látszólag szabadon engedi a maga kusza emlékeit, olyan rendet teremt, amiből végül teljes hatású mozaikkép áll össze, s közben arra készteti az olvasót, hogy időnkint fölkiáltson, hiszen ez velem is így történt. Írásának egyik titka éppen az, hogy sokszor köti személyesen a maga élményeihez az olvasót, gyakran tágítja az „én” sajátos kis világát a „mi” közös világává. Ezáltal hozza baráti közelibe emlékeit, a hajóharangot és, a temesvári Hold utcát, a gyermekkori borzongásokat és ifjúságának , borzasztó élményeit. Kiindulópontja a gyermek forrásban levő lelkivilága. Meggyőzően idézi föl ehhez hőse környezetét, a harmincas évek Temesvárjának kisszerű világát, benne családja súlyos gondjait és a kisebbségi sors nyomasztó terheit. A négynyelvű város fia szokatlan módon szívja magába a magyar kultúrát, az egész világirodalomra kiterjedő könyvfaló mohóságából lassan kristályosodik ki a magyar költészet iránti különös érdeklődése, s ebből táplálkozik nemzeti öntudata, s a költővé válás tudatosodó szándéka. A cím hajóharangja a tengerre, az elvágyódásra, a kalandszomjra utal. Arra a nyugtalanságra, amit a nagyszülőknél nevelkedő kisfiú legfőbb apai örökségeként mondhat magáénak. Otthona az Úri utca szomszédságában van, társadalmi helyzete pedig az úri osztály peremén: apja újságíró, anyja tisztviselő, nagyszülei szerény jómódoban élnek, de a család élete rendezetlen, apja nehezen biztosítja és találja meg a maga kenyerét, anyját korán elviszi a tüdőibat. A családi környezet és a társadalom sokféle forrásból táplálja a fiú házadó hajlamait, de az író a kamasz indulatok következményeinek felelősségét nem hárítja el magától. A történet első rétegének feszültségét a világot fölfedező gyermeki lélek ártatlansága és a léleknyomorító külső erők közti ellentmondás teremti meg. Az írói hang nem szépít, nem nosztalgikus, nem önsajnáló, de nem is vádaskodó. Egy pillanatra sem érzékenyül el, érzelmeinek még akkor sem adja át magát, amikor — az emlékek második rétegében — igazán oka van a gyűlöletre. A legszörnyűbb élményekre emlékezve sem mond le a könnyed csevegés eleganciájáról; humor és irónia segítségével utasítja a múlt áthidalhatatlan túlsó partjára emlékeit. . Inkább mellbevág, mintsem megnevettet Majtényi humora, ami főleg azt szolgálja, hogy mások embertelenségét és saját szenvedéseit törpítve a borzalmait groteszk értelmetlenségét emelje ki, s ezzel a történelemben már legyőzött brutális erőszakot a szellem fegyverével újból megsemmisítse. Annak az embernek a fölényével gondol vissza megaláztatásaira, kiszolgáltatottságára, fájdalmaira, éhezésére, fázásra, nyomorúságra, akiben a borzalmas körülmények között főleg a szellem tartotta a lelket, az életet. Annyi munkatábor-történet után Majtényi meg sem kísérli, hogy teljes képet adjon a craiovai börtön és a Tirgu Jiu-i tábor szörnyűségeiről. De az emlékek mozaikjaiból összeáll e pokol megdöbbentő ábrája, s arra kell gondolnunk, mi minden történt itt, a közvetlen közelünkben is, amiről alig, vagy igen keveset tudunk. Pedig az író számára mindez elsősorban azért fontos, hogy emlékirataiban — amely természetének megfelelően „Bildungsroman”, fejlődési regény is —, a gyermeki ártatlanság naiv világából kiindulva mutathassa be a férfivá, öntudatos, gondolkodó emberré érés folyamatát Ott zárja emlékezését, amikor a háború végén visszatérhet — egy új világ reményében — régi otthonába. Tudtuk eddig is Majtényi Erikről, ismertük lírikus érzékenységét. A Hajóharang a Hold utcáiban elsősorban az élményanyag gazdagságával és a megformálás művészi finomságával lepi meg az olvasót. Ha most lemérjük, hogy mit tanult Majtényi Erik az élet iskolájában, jó bizonyítványt kell kiállítanunk, sokkal jobbat, mint amit hajdani iskolájában kapott s talán annál is, amivel életművét eddig a kritika minősítette. (Magvető) Taxner-Tóth Ernő A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának (1074 Budapest, Dob u. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—16 Szerdán M—16 Pénteken 13—14.30 Építkezők tanácsadója: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.30 Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30