Magyar Nemzet, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-21 / 144. szám

4 AÜreleWízió műsoráról wmiimiwminmHUtmiumiwuimiHHitmimfimiimiHiiiimimmimiimHitmmimitiimiii Portréfilm Weöres Sándorról „A nappalt, mint a bagoly vagy a denevér, nem is látom’’ — kezdve televíziókéli vallomását a hatvanöt esztendős költő, Weöres Sándor, televíziós szokások tekintetében meglehetősen nappali időpontban, délután öt órakor, szombat délután. Tévébeszélgetéseket, költöportrékat a baglyoknak és denevéreknek illő kései időpontokban szokta műsorára tűzni a televízió, mert úgy tartja — s többnyire bölcsen —, az éjszakai virrasztók érdeklődésére és okulására való műsorok ezek az alkotáslélektant, a tudományos megismerés folyamatát, avagy a személyiség rendkívüliségét kutató beszélgetések. Miért szorult hát Weöres Sándor tévéarcképe e szokatlan időzítés szerint egy fő műsoridőbe nem való angol Turgenyev-adaptáció és reklámrigmusok közé? Mert a szerkesztői, rendezői, riporteri jó szándék ellenére, és Weöres Sándor hallatlanul izgalmas, vitára és továbbgondolásra érdemes elbeszélése ellenére is egy felszínesen fölrajzolt, pontatlanul megmunkált arcmás került a képernyőre. Zolnay Pál, e portréfilm rendezője többnyire e műfaj, a művészportré kedvéért tesz kirándulásokat a nagyfilm világából a televízióba. Szikár egyszerűségű filmeket forgat tévéportrék gyanánt. A látványt a gondolatnak rendeli alá. Semmiféle háttérrel, couleur locale-lel, irodalmi és irodalomtörténeti etikettel nem törődvén, csakis a személyiség megnyilatkozását követted a kamerájával. Szemüvegtől a kezekig, a töprengés közben tétován félrehajló fej mozdulatától a könyv után kapó kéz ívéig terjedt most is csupán, a kör, amelyben Weöres Sándor, a ritka jelenség, a költő, az elmélkedő, a kísérletező, a kisfiús mosolyú emlékező megmutatkozhatott volna. Nem a szűkre szabott képi világon múlt, hogy ez nem így történt. Hol mint szerkesztő, hol mint riporter vesz részt a tévé irodalmi munkájában Bihari Sándor és Domokos Mátyás tiszteletre méltó felkészültséggel és szerkesztői, riporteri tapintattal. Ezúttal Bihari Sándor szerkesztésében és Domokos Mátyás kérdéseivel az egyórás beszélgetés jószerint végigpásztázta mindazokat a témaköröket, amelyek Weöres Sándor költészetéről és személyiségéről szólván, többnyire foglalkoztatja a költő olvasóit, ismerőit , azokat is, akik tüzetes ismerői poézisének, és azokat is, akik csak a kósza híresztelések és a divatos kötetek Weöres Sándoréra kíváncsiak. Nemcsak az eddig megtett életút fő mozzanatai és a hatalmas életmű jellemző tartalmi vonulatai, formai különösségei válhattak volna az okos és átgondolt szerkesztés jóvoltából érzékelhetővé a néző számára, de a gondolatok súlyosságát enyhítő vidámságok, a beszélőre jellemző kis történetkék, a Weöres Sándor-ian kedves anekdoták is. Nem a szerkesztői, riporteri gondosságon múlt tehát, hogy ez nem így törént. És nem is az elbeszélőn. Weöres Sándor — ámbár a televízió nyilvánossága előtti megnyilatkozás szemmel láthatóan nem tartozhatott kedvelt foglalatosságai közé — megadóan válaszolt és vallott, önmagának inkább, mint a kameráknak, önmagának, s ezáltal szellemi egyenrangúsággal megtisztelt mindnyájunknak. Válaszait, tudós tömörséggel és gyermeki csökönyösséggel fogalmazott mondatait nem valamiféle belső visszafogottság, riadt tartózkodás halkította-fakítota meg, hanem a mondatokat, azok tartalmát, s a megnyilatkozó személyét nem tisztelő vágástechnika. A Weöres Sándorról rajzolt tévéportrét ugyanis az irgalmatlan vágás tette végül is felszínessé, pontatlanná, kapkodó filmmé. Nem a szemet zavaró, ugráló képváltásokat, a félbehagyott mozdulatokat bánja természetesen elsősorban az ember — noha azok is bosszantják —, hanem fájlalja a gondolatok ívének megtörettetését, sajnálja a talán egyszer volt, talán soha másutt meg nem fogalmazott szavak értékét. A vágó persze nem önhatalmú úr egyfilm elkészítésében. Ollójának csattogását szerkesztői, rendezői vagy egyszerűen műsorszervezési megfontolások irányítják. Farkas Éva vágó technikai felkészületlenségének ezúttal tehát csak a Weöres Sándorról forgatott portréfilm képeinek ugra-bugra egyenetlensége róható fel. Az egyenetlennek megmutatott gondolatiságért azok hibáztathatóak, akik e vágásokat — talán azért, hogy e beszélgetés ötven percnyi adásidőbe beleférjen — jóváhagyták. Rövidért Mi az az infrastruktúra? — kedd este óta — feltéve, ha mindenki nézte Fekete Anna, Kovács István, Léderer Pál és Vince Mátyás rajzfilmjét — alighanem nincs e hazában olyan ember, aki ne tudná szabatosan, példákkal is megmagyarázni. A Közgazdasági kislexikon című rajzfilmsorozatot pedig nem lehet nem nézni. Már első adásakor sejteni lehetett, méltó okító párja ez az új sorozat a Szabó Sípos Tamás-féle szellemesen, gúnyosan, és mégis bölcsen tanító, politizáló, kifejezetten a tévénézés attitűdjéhez illő kisfilmeknek, dr. Agy intelmeinek. Dr. Agy tudós magatartását ezúttal egy bölcs papagáj képviseli, „akinek”, mielőtt tudós fejtegetéseibe belekezdene, le kell győznie a tudni nem akarók erőszakos, hangoskodó gyülekezetét, a tévétől langymeleg szórakoztatást váró gazdáját és kutyáját. És a papagáj, erőszakosságra erőszakossággal felelvén, hangoskodásra rikácsolással replikázva, győzedelmeskedik is. Nemcsak meghallgatják, de egy csapásra meg is tanulják tőle a közgazdasági kislexikon aznapra rendelt címszavát. Úgy tetszik, más tévéműsorokban is elkelne olykor egy igy hasznos, okos, erőszakos papagáj. Jókedvű nap címmel csakugyan jókedvű show-műsort készített Szitányi András a Happening és a Kerek Perec együttessel. A műsor jókedvűségének titka alighanem az lehetett, hogy a hasonló műfajú műsorokkal ellentétben, látszólagos teljes kötetlenséggel énekelt, játszott és táncolt ki-ki e műsorban, ahogyan azt táncolni, énekelni, zenét hallgatni — és zenét látni — öszszegyűlő fiataloktól várni lehet. Agyonkoreotgrafált, sejtelmesre festett és öltöztetett táncosok és énekesek helyett ez a műsor egy sereg olyan fiatalt mutatott be a képernyőn, akik természetes jókedvvel örülnek a zenének, a mozgásnak, a világnak. Az a néhány, tanultságit csökönyös következetességgel bemutató táncos, aki a kedves kavalkádban mégis fel-felbukkant, inkább szánalmat keltett a kötöttségek iránti tisztelete miatt, mint elismerést: vajon miért nem jutott nekik is abból a felszabadult jókedvből, amely még a műsor nézőire is kisugárzott ? Lőcsei Gabriella Múltjárta környezetben örökifjú múzsák kezdenek ma hancúrozni a budai Várkerületben: este nyolckor a Hilton-szálló udvarán és kerengőjében megnyílik a főváros kétségtelenül legmegfűttebb szabadtéri színpada. Pergolesi két vígoperáját, Az úrhatnám szolgálót és A zenemestert adják elő, a kettő közti szünetben pedig egy kis boccacciói pantomimet és egy rokokó marionett-játékot. Az egykori, nevezetes, gyertyafényt és fáklyalángú kerti ünnepség, az Eszterházi vigasságok felidézésére született a Budavári vigasságok ritka jó ötlete, nem utolsósorban abból a kínálkozó és szerencsésen fel is fedezett adottságból, hogy akadt városunkban helyszín, ahol az igen kulturált színházi mulatságot meg lehet valósítani. Mindezen felül a barokk, a rokokó zenei világa rendkívül gazdag, vonzása napjainkban igen erős, a Széchényi Könyvtár hatalmas kottaanyagának java része nem szólalt még meg hazánkban — úgyhogy e budavári környezetbe illő művek, köztük valódi remekművek az új intézmény műsorát — színpadi és koncertműsorát — hosszú-hosszú évek, sőt évtizedek nyári évadaira bízvást elláthatták. Egy ilyen feledésbe merült, csak zenetudósok ismereteiben lappangó vígopera. Dittersdorf A hűséges parasztlány című műve már az e nyári évadban színre kerül itt, az új, gyönyörű kis szabadtéri színpad következő bemutatóján. Évekre, évtizedekre terjedő évadokról azért lehet beszélni, mert remélhető, hogy a Budavári vigasságok szén kezdeményének hosszú folytatása lesz és lassanként csakugyan hagyománnyá nagy értékeket őrző és felelevenítő hagyománnyá nemesedik. Magyar Nemzet Évadzáró társulati ülés a Nemeti Színházban öt bemutatót tartanak a következő évadban a Nemzeti Színházban. Először Georg Büchner: Danton halála című művét állítják színpadra, majd — terv szerint — előadják Maxim Gorkij: Éjjeli menedékhely, Arnold Wesker: A konyha, Weöres Sándor: Octapus és Shakespeare: Julius Caesar című drámáját. Az 1978—79-es évadban felújítják Ibsen—Miller: A nép ellensége és Csurka István: Döglött almák című színpadi művét — közölte Nagy Péter igazgató a Nemzeti Színház keddi, évadzáró társulati ülésén. Elmondta: a Fővárosi Művelődési Házban —, ahol sikerrel játsszák Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül és Németh László: Erzsébet-nap című darabját — két újabb bemutató lesz. Vörös László igazgatóhelyettes elmondta: az évadban a színház 435 előadását a tervezettnél 11 százalékkal több néző tekintette meg. Általában telt ház előtt játszottak vidéken is, ahol 22 előadást tartottak. A következő évadban arról is gondoskodnak, hogy a pénzitárakban az eddiginél több jegyet árusítsanak. Közgyűlést tartód a Nyelvtudományi Társaság Az anyanyelv fejlődése érdekében szükséges a mai magyar szóalkotás részletes kézikönyvének elkészítése — mondta Hadrovics László akadémikus. Az idegen szavak és a Magyar Nyelvtudományi a purizmus című előadásában. Társaság közgyűlésén, kedden, a Tudományos Akadémián. A Benkő Loránd akadémikus elnökletével megtartott tanácskozáson Szathmári István főtitkár elmondotta: a mintegy 800 tagot számláló társaság fontos feladata a nyelvi értékek megteremtése, a népnyelvi anyag, szavak, nevek, kifejezések gyűjtése, illetve e munkálatok népszerűsítése, szervezése, irányítása, megjelentetése. A társaság állandó figyelemmel kíséri és támogatja a földrajzinév-gyűjtést. A közgyűlésen kimagasló munkája elismeréséül a Révai Miklós emlékérmet Benkő Lorándnak adták át. Gombocz Zoltán emlékéremmel jutalmazták Kemény Gábor tudományos munkatársat, a Csűry Bálint emlékérmet kapta Rónai Béla főiskolai tanár és Bognár András tudományos főmunkatárs. A Fokos- Fuchs Dávid professzor alapítvány díját Molnár A. Ferencnek nyújtották át. A társaság döntött arról is, hogy jövőre egy új díjat is átadnak a hazai magyar nyelvtudomány ápolásában élenjáró nyelvész elismerésére. Az új díjat kétévenként ítélik oda. Lohengrin Wagner operája Pécsett Mint Wagner valamennyi zenedrámájához, a Lohengrinhez is több magyarázatot fűztek minden korban. Az a vélemény a legvalószínűbb, amely szerint a Lohengrinben Wagner a művésznek és korának viszonyát fogalmazta meg. E nézet ugyan leegyszerűsíti a Wagner földolgozta Grál-legendát, de nem téved abban, hogy az Elza hívására megjelenő Grál-lovag jelképezi a művészt is, a nehezen megfejthető titkok letéteményesét. Először kísérleteznek Wagner-előadással a Pécsi Nemzeti Színházban. A csehszlovákiai vendégrendező, Vaclav Veznik nem törekedett a Grállegenda teljes újrafogalmazására. A szintén vendég Josef Salek szűkszavú díszletében, lépestrendszerében és stilizált kosztümjeivel, e rendezés híven eleveníti meg a történetet, kiváltképp részletesen ábrázolja a lelki folyamatokat. Így az előadás világos vonalvezetésű, nem homályosítja el semmiféle bele- vagy túlmagyarázás. Bár az egyszerűség veszélyeket is rejt, egyes jelenetek állóképekké merevülnek. így a kórus nem brabanti, szász, thüringiai grófokat, nemeseket katonákat jelenít meg, inkább kifejezéstelen, tétlen tömeggé olvad. Az előadásban kétségkívül sok az értékes elem. Mindenekelőtt a zenekar játéka értékes. Breitner Tamás könnyű szívvel lemond a karmesteri magamutogatásról, a színpadi összhatás, Wagner esetében szó szerint a Gesamtkunst érdekében. A legbonyolultabb helyzetekben is kiegyenlítetten, lágyan megszólaló zenekara sohasem födi el a színpadi éneket, Breitner elveti a Wagner-muzsikára reárakódó rossz, harsány, az énekeseket kétes értékű mutatványokra késztető tradíciókat. Dirigálásában külön kiemelendő az előjáték kezdetén a hegedűsök magas fekvésű, már-már éteri hangzása, és a második felvonás néhány költői részlete. Két női alakítás önmagában is indokolhatná a pécsi Wagner-bemutató jogosultságát. Németh Alice Elzája fénylő tisztaságával, mély poézisával, minden regiszterben gyönyörűen megszólaló drámai szopránjával igazi hősnő. Ez a kitűnő művészi eszközökkel megoldott szerep méltó társára lelt Kővári Anikóban, aki a megszokottnál merőben eltérő Ortrudot alakít. Túl a dekoratív megjelenésen Kővári Anikó Ortrudját a misztikus bosszú vágya helyett nagyon is evilági óhaj hevíti, hogy ellenfelét, Elzát, legyőzze férje, Terramund segítségével. Félelmetes nőisége, amelyhez rendkívül szuggesztív, a szerepet bensőséges tisztasággal végigéneklő drámai hang társul, a tájékozatlanabb nézőt is jól eligazítja a Lohengrin szövevényes történetében. I. Henriket a pécsi társulat egyik legnagyobb erőssége. Marczis Demeter énekli, ezúttal is ízléses, biztonsággal, a szerep súlyához igazodó erővel és dinamikával. Albert Miklós hőstenori erényeit főképpen bejövetelekor és a híres Grál-elbeszélésben csillogtatja meg. Másutt hangja nem eléggé erőteljes: olykor prozódiai nehézségekkel is küzd, és az egyéniség varázsa sem mindig süt át szerepen. Zeneileg tökéletesen oldja meg feladatát Telramundként Németi József, ám az a figura, amelyet partnerével, Kővári Anikóval ellentétben megformál, sok fölöslegesen sámánisztikus vonással terhelt. Ebben bizonyára hibás a rendezés és a nem túlságosan szerencsés maszk is. Berczeli Tibornak nem kevés erőfeszítésébe kerül, hogy a Király hirdetőjének szerepében megküzdjön a nehéz énekesi feladattal. (f. i.) A SZOT irodalmi pályázatára 95 pályamű érkezett. Tíz író: Asperján György, Baráth Lajos, Bari Károly, Berkovics György. Csörsz István, Kiss Dénes. Munkácsi Miklós. Székely Dezső. Szentgalovai Géza és Várkonyi Anikó nyerte a Szaktanács egyéves ösztöndíját. * Kováts Kolos, a Magyar Állami Operaház énekese sikeresen mutatkozott be az angol közönségnek a Varázsfuvola Sinastro szerepében a glyndebourne-i fesztiválon. Az Ilia Glazunov szovjet festőművész kiállítása, amellyel kapcsolatban korábban nyugati lapok arról írtak, hogy a hivatalos szervek nem akarják engedélyezni. Moszkva egyik legjelentősebb művészeti eszménvének számít. Óriási érdeklődés kíséri a Matyezs-csarnokban rendezett tárlatot, a Szovjetszikaia Kultúra, és a Pravda kritikusa nagy elismeréssel írt Glazunov munkásságáról. Növendékeinek vizsgaelőadását június 26-án hétkor tartja az Állami Balett Intézet az Operaházban. A Elhunyt Kovács István bábművész az Akarai Bábszínház tagja. Temetése június 28-án 13 órakor lesz a rákoskeresztúriÚj Köztemetőben. ,Szerda, 1978. június 21. „Az történt Moliére-re!, ami Franciaországgal.. Ariane Mnouchkine nyilatkozata filmjéről A színháztörténet már számon tartja Ariane Mnouchkine-t. Talán ezentúl a filmtörténet is? A francia rendezőnő a Théatre du Soleil társulatával a milánói sportcsarnokban, 1970 novemberében mutatta be az 1789 című színjátékát. Már a világhír birtokában költözött Párizs környékére, a vincennes-i tölténygyárba, az 1789 további sikersorozatára, az 1793 és az Aranykor bemutatóira. Filmet is készített az 1789 előadásaiból, színházi filmet — ezt a magyar közönség is láthatta már. Nemrégiben pedig filmet forgatott Moliére életéről — az idei cannes-i fesztivál versenyfilmjét —, úgy hírlik, ezúttal pár ercellence filmet. — Miért választotta Moliére-t, amikor ... — kezdte a Le Nouvel Observateur munkatársa. — ... amikor sohasem rendeztem és talán sohasem rendezek majd Moliére-művet? — folytatta a kérdést Ariane Mnouchkine. — Mert egy művész életéről szerettem volna szólni, és könnyebb volt színházi embert választanom, mint festőt vagy muzsikust. — És miért filmet készített? Netán megválik a színháztól? — Természetesen nem. Ám mindig is szerettem a filmet éppúgy, mint a színházat.. . A Théatre du Soleil tizennégy esztendős. Egyszeriben megéreztük a rutin, a megállapodottság veszélyét. A több cég már szükségesnek tartotta szakítani a szokásokkal, mégsem akart megválni egymástól. •— A filmen szerepel-e, játszik-e Moliére? — Természetesen látni Moliére-t rendezni és két ízben játszani. Először, amikor hatalmas pocakkal játszik egy tragédiában, Corneille Nicoméde-jében. 1658-ban, tizenkét évi távollét után visszatérve Párizsba, a király előtt, és látszik egy farce-ban is, mégpedig commedia dell’arte maszkban. Másodszor pedig, amikor a Képzelt beteget adja elő, ekkor fehérre kendőzött arcán már vér patakzik. — A Moliére nem színházi film. Nem is múltidézés. Kerültem azokat a mozzanatokat, amelyeket már mindenki kívülről tud. Egyet kivéve, Moliére halálát. Mindannyiszor, amikor megkíséreltem „történelmi” jelenetet írni, hiányzott az az áttételesség, ami szükséges a lényegi megeleenítéshez ... Valamiféle képzeletbeli élettörténet lett? Bizonyosan nem. Legfeljebb annyiban, hogy igyekeztem elképzeli Moliére-nek és társulatának életét. Nem dokumentumokat akartam, hanem hasonlatosságokat. Amikor például egyes párizsi utcákat kellett rekonstruálni, azt mondtam a díszlettervezőnek: Párizs a XVII. században — az Calcutta, napjainkban ... — A commedia dell’artét említette. Nem gondolja, hogy Moliére voltaképpen elárulta a commedia dell’artét, amikor e színháztípushoz az azelőtt tőle idogén gondolatiságot társította? — A film közvetve erről szól. Mert Moliére útja mindenképpen történelmi jelentésű. Ifjúságának idejében a kultúra szint® mindenütt jelen volt: az utcákon, a dalokban, a vásári teáturmokban, a családi imeneken, karneválokon. Ezt mutatom be a film első fotóban, amelyet Boldoosáynak lehetett volna nevezni. Bár fent"(*")ett boldogság ez, olyan, mint a rend őrei által szorongatott, nagyon is rogány, farsangi menet. A•*.,top a dolgok lassan szabri'vozódnak. Az udvar és a XVI. Lajos mintegy elkobozza a maga hasznára a művészetet, a művészeteket — míodent. A nép müff'ű!‘ínik az első részben, ám eltűnik a mácnd'khan. ítod Csakis az udvart !átni már, __ bődére a fejlődés embere. új ember. Ha mégis meg- Hasonlott, az történt vele, ami Franciaországgal is. Ki akart lenni ifjúsága korának sértot_ ségéből. obskurussázáhni. Támadták, pocskondiázták, veszélybe sodorták, mert kimoride+t méz V mondhatatlan tények“t. Kétféle terror nyomása alatt őrlődött, a felvilágosodott despotizsmus és a vallási fanatizmus között. Ezért olyan komor végül a film. Komorabb, mint sejtettem. Nem volt hős Moliére, nem volt harcos. Nem volt következetes ember sem. Megkíséreltem megmutatni az ellentmondásokat, amelyek az ő korának és mi korunknak egyaránt ellentmondásai. (bogácsi) A zsűri magyar tagja a moszkvai Csajkovszkij versenyről A moszkvai nemzetközi Csajkovszkij zenei versenyen hetvenöt zongorista közül 28 jutott tovább a középdöntőbe. A két magyar versenyző, Hernádi Hilda és Hegedűs Imre jól szerepelt ugyan, de a továbbjutáshoz szükséges pontszámot nem érte el. Hernádi Lajos, a Zeneművészeti Főiskola professzora, a nemzetközi zsűri tagja szerint a versenyzők tudása és ezzel a verseny átlagszínvonala rendkívül nagy növekedést mutat: valóban igen tehetséges, sokféle felfogást képviselő, de kivétel nélkül jól felkészült ifjú művészek mutatták be tudásukat. Így a döntés nem volt könnyű, de a zsűritagok összetétele, a viszonylag nagy létszám biztosítékot nyújtott, arra, hogy valóban a leggondosabb elemzés, értékelés érvényesüljön a továbbjutók meghatározásánál. A második forduló még nehezebb feladatokat állít a továbbjutók elé. A döntőbe 12 fiatal művész jut majd. A 28 továbbjutott versenyző között elsősorban szovjet és amerikai fiatal zongoristák vannak, de sokan más országokból is, például a verseny egyetlen madagaszkári részvevője. Nemzetközi tanácskozás a népi iparművészet hagyományairól A népi iparművészet és a háziipar hagyományainak ápolásáról, megőrzéséről kezdődött kedden négynapos nemzetközi tanácskozás az OKISZ székházában hét szocialista ország iparművészeti képviselőinek részvételével. A hagyományokat életben tartó, továbbfejlesztő művészeti munkára alakult meg 1975-ben a szocialista országok szövetkezeti központjainak népművészeti munkacsoportja, hogy a népművészet nagyobb ágaiban feldolgozza a sajátosságokat, a formavilág jellemzőit, és tapasztalatcserével, a mai népművészek munkájának kölcsönös megismertetésével segítse a népi iparművészet fejlődését. Bulgária a cserépedény-készítés, Románia a fafaragás művészetének feldolgozását, Csehszlovákia az iparművészet és a népművészet kapcsolatának feltárását vállalta a népi kerámia tükrében. Magyarország a népművészet mesterei jogi státusának tisztázását és a népi iparművészeti alkotások szerzői jogvédelmének kidolgozását végzi A mostani tanácskozás is ezzel a témával foglalkozik. Javaslataikat a tagországok megküldik a nemzetközi jogi oltalommal foglalkozó genfi uniónak. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Magyar Állami Operaház: A bolygó hollandi (Rösler bék. 10.) (7) — Erkel Színház: Pillangókisasszony (2. bék. 10.) (7) — József Attila Színház: Nagytakarítás (7) — Fővárosi Operettszínház: A kutya akit Bozzi úrnak hívtak (7); Zsebszínház: Ő mege (fél 8) — Hilton Szálló dominikánus udvara: Budavári vigasságok. Pergolesi vígoperák (esőnap: 22-e) (8) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszvilág (tél 8). Rövid tartalom és szerepldásra a Pesti Műsorban.