Magyar Nemzet, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-31 / 205. szám

4 A HÉT FILMJEI Keménykalap és krumpliorr Magyar film Tagadni, titkolni lehet, mégis mindenki feledi gyermekkorát felnőtt fővel, ki előbb, ki utóbb, ki többé, ki kevésbé. Sokak emlékeznek arra, ami a legszebb, és ami a legfájóbb volt annak idején. Kevesek emlékeznek arra, ami a legfurcsábbnak, a legfantasztikusabbnak látszott. Senki sem sejti, miért éppen azok az események, azok az emberek, nem pedig mások sarkallták a képzeletet kalandozásra. A kicsinyek képzelete sok mindent másnak lát, mint ami. A köznapit különlegesnek, a szürkét színesnek, vidámnak és varázslatosnak véli. A Keménykalap és krumpliorr szerzői is, Csukás István író, Bácskai Srauró István rendező és Ráday Mihály operatőr e metamorfózis szerint mutatják meg a világot ahol egy tér legalábbis haditerep, a bokor áttörhetetlen bozótos, az autóroncs pedig rejtek, fedezék, bunker, és ahol a játék legalábbis hadjárat, krimi, kaland. E kisvilág törvényteremtő, teljes jogú polgárai a gyermekek. A Hörömpő-cirkusz megalapítására, beteg Péterke védencük szórakoztatására, nem utolsósorban nyomaveszett kismajmok felkutatására szövetkezik Kisrőce, Süle, Jóska, Karcsi és Marci. Míg a rendbontók, a rakoncátlanok a felnőttek. Hiszen rossz fát tesz a tűzre a majomtolvaj. folyton fondorkodik Bagaméri fagylaltos, kétségbeesetten kapkod az állatkertigazgató, lelkesülten fontoskodik Lópici alakátragasztó, mániákusan fürkész mindenkit a doktor, lelkifurdalás nélkül torkoskodik a parkőr. Nemde, gyermeki gyöngeségekkel ? Ha e földkerekség szebb is, tágasabb is, titokzatosabb is, mint amilyen, ha ihezített emberek mókáznak pöttöm pajtásaikkal, ha a kicsinyeknek kezes e világ, akkor ez nemcsak a gyermek-jelen, hanem a felnőtt múlt is. Idevalóban mindenki visszakéredzkedne szívesen. Visszatérnének akár egyegy cirkuszi világszám erejéig — mert itt minden szám csakis világszám — bohócként, bűvészként vagy éppen Bandzsa Halamandzsa bőrében, mint Bagaméri, az elátkozott fagylaltos is. Visszavágynának akár esztendőre, egy évtizedre, egy életidőre is — mert itt múlik az idő a legsebesebben, legsietősebben —, visszavágynak elátkozottak és el nem átkozottak. Vonzó a világ e gyermekfilmben, amelyet idestova fél évtizede forgatott a televízió és amelyet most rövidítve mutatnak be a mozikban. A terjedelmes tévéfilm nemigen szenvedte meg a kurtítást. A történet tömörebb is lett, bár most kevéssé tűnik ki, miért is vállalkoznak valójában a kisfiúk a majmok keresésére, inkább segítőkészségből, szívességből, a maguk tisztázására-e állatkerti lábatlankodásuk miatt, vagy inkább a Hörömpő-cirkusz felvirágoztatására szánt jutalompénz reményében. Az eredeti négy részt most eggyé fűzték. Az epizódok különbözősége nem is annyira a szerkesztés szakaszossága miatt, hanem a sokszor elütő stílusú színészi alakítások miatt érezhető. Végül vannak mozzanatok, amelyek másként hatnak a mozivásznon, mint a képernyőn. Így a Hörömpő-cirkusz bemutatója, az attrakciók sorozata a szembe-képeken nagyon is statikusnak, színházszerűnek látszik. Némi hézagosság, egyenetlenség, merevség. Nem sok. Mégis int: más a valóság, más a varázs. (Hunnia Filmstúdió) Bogácsi Erzsébet éjszakai vagonkirakodást vállal azért, hogy — a minderre persze érdemtelen — szerelmén segítsen. Nagyvonalú férfiú is, aki fájó szívvel ugyan, de lemond kedveséről, ha az úgy kívánja. Meggondolt és tudatos férfiú is, csodálatos tehetségű távírász, aki anyja munkahelyén, anyja távírógépénél folytatja a munkát, amikor az asszony — megvakulván — nem tud már dolgozni. Talpig mintagyerek ez a Kolja, olyan, amilyenről minden anya titkon álmodik, olyan, akinek semmiféle kifogásolható kedvtelése, apró kis komiszsága nincsen, olyan, aki mindig, mindenkivel csak jó. Viszolyogtatóan jó, viszolyogtatóan mintagyerek ez a Kolja, olyannyira az, hogy még a gyermekekhez szóló, nyilvánvalóan tanító szándék sem mentheti, hogy csupa erényből szőtték alakját. A Gorkij-stúdió konvencionális eszközökkel megcsinált filmje eszményt akar adni a serdületlenebb ifjúságnak. Csakhogy ezt az eszményt közhelyekből szövi. Ez az eszmény, az alkotók föltehető szándéka szerint — huszadik századi. Csakhogy az irodalmi, filmművészeti sematizmus korszaka is huszadik századi. V. P. Baljóslat kegyetlenül perzseli a nap a földet, az égen keselyűk keringenek, a sajtok megférgesednek, magától kondul meg éjfélkor a harang a toronyban, a rég meghaltak föltámadnak és elbeszélgetnek családtagjaikkal, szerelmek teljesednek be a forró éjszakában, gyermekek sírnak fel álmukban — minden él, lélegzik, mozog, szeret és gyűlöl Gabriel Garcia Marquez dél-amerikai világában. García Marquez, aki minden írásával, regényével — mint koncentrikus körökkel — ugyanazt a középpontot, a dél-amerikai létet járja körül, izgalmasan furcsa, babonákkal s misztikus jelenésekkel, álmokkal s a tudat legményén vibráló vágyakkal festi meg újra és újra e névleg országokra tagolódó, de lélekben oly rokon kontinens mindennapjait. Az író egy interjúban a lovagregényt vallotta eszményéül, tán azért, mert abban a cselekmény fordulatai mindvégig várakozásban tartják az embert. E várakozás mindenképpen áll Garcta Marquez regényeire, ám a lovagregények epikussága helyett nála a balladai misztikum, a múltat, jelent, jövőt egybemosó időkezelés, és néha a lírai lágyság e legfőbb eszköz. A Baljóslat című színes mexikói film, amelynek forgatókönyvét saját novellájából írta Garcta Marquez, nem többről, az életről szól. A délamerikai életről, annak megsavanyodásáról, eltorzulásáról, a csírából kihajtó embertelenségről, a babonák, mesék, jóslatok, varázslások mindent markában tartó hatalmáról. A történetbeli falu — mint oly sok hasonló közösség a nagyvilágban — a hanyatlás korszakát éli. A tudati, gazdasági bomlás megindult itt, mert nincs víz, nincs áru, nincs rendes munka, nincs megfogalmazható jövő — s ezért nincs remény és tisztaság, sem a szerelemben, sem az életben, sem a munkában. Nincs tisztaság az emberekben, csak egymásra sandítás, csak egymást okolás, egymásba marás, egymást pusztítás. Beteg e világban a jövő: betegek a gyerekek, betegek és elhullanak az állatok, megbetegednek a szerelmi vágyak. Betegek az indulatok is, amelyek az összefogás, a bajban egymásra találás helyett oly könnyen fordíthatók rossz irányba, a bűnbaknak kikiáltott család ellen. A reménytelenségből fakadó indulatok esztelen tobzódása végül valóban eljuttatja a közösséget oda, ahova ésszerű helyzetértékeléssel, közös gondolkodással soha nem jutott volna: a pusztuláshoz, a település feladásához. Kimondva-kimondatlanul a fasizmus bujkál e világban, a fasizmus, amely az emberek tudatlanságára építve bűnbakokat jelöl ki, amely manipulációival megrohasztja az életet, elvágja az emberek közötti szálakat, a horda kegyetlen törvényeit szentesíti. Luis Alcoriza filmje perzselő képsoraival, néhol túlságosan lassú epikájával, az élet teljességét bemutató jeleneteivel az elembertelenedés stációit állítja a néző elé. E nemcsak dél-amerikai kísértetet. (A filmet stúdióelőadásokon mutatják be.) Keoma Magányos lovas a magaslaton. Hullámzó vidéken, vagy halmon, vagy hegyen. Hosszú haját szél lobogtatja, vagy vonzó vonásait a por rajzolja keményebbre, vagy arányos alakját a nap sugarazza körül. Szétnéz, vagy hátranéz, vagy előrenéz a magaslatról Keoma — talán tíz percenként. Szembeszegül szóval, tekintettel, tettel Keoma — talán pár percenként. Üt, lő, vág Keoma — percenként vagy másodpercenként ebben az olasz filmben? Mindenesetre, a hatás szinte matematikai számítása szerint. Kiszámították, kell egy hős — Franco Nero személyében kellően kék szemű, jóképű, jó külsejű, jó mozgású —, aki merész, tántoríthatatlan, mindig tettre kész. Mesztic lévén, egyesíti az indiánok mítoszát és a fehér emberek valóságát egyaránt, modern meghasonlottsággal. Kiszámították, ilyen kettősségtől keseredjen meg minden kapcsolata. Otthona nem otthona, apja ugyan bálványozná, ám fivérei gyűlölik. Szerelme nem szerelme, mert más gyermekét hordja a szíve alatt, mire Keoma megismeri és mire Liza megszereti, meg is hal a gyermekszülésben. Hazája nem hazája, hanem az erőszak földje, ahol a nép már csakis a békességszerzőt szeretné, nem kíván már semmilyen békétlent, bosszúállót, igazsághozót. Kiszámították az eszméket éppúgy, mint az eszközöket Keoma filmtörténetében. Nagy mesterségbeli tudással? Már-már mulatságos mesterkéltséggel. Vadnyugati mackókaland Találni egy történetet, formálni bábfigurákat, végül fotografálni. Ennyi a bábfilm fortélya — vélhették e francia—lengyel koprodukció készítői. Semmivel sem több a Vadnyugati mackókaland summája, valóban. Csupán egy western-történetet látni Colargol mackóról — hazai használatra nem lelni más nevet, mifelénk beszédesebbet, kevésbé semmitmondót? —, a történetben pedig tévelygő fordulatok, nyomukban kullog a tanulság. Csupán egy szakajtónyi bábszereplőt látni. Ám a mackó és társai nem elég kedvesek, igaz, kismedvét még könnyű, kispatkányt és nagy hollót viszont körülményesebb megkedveltetni. Míg a mackó ellenlábasai, a prérifarkasok elég kacifántosak ahhoz, hogy ne lehessen tudni, meddig tart fegyverzetük, öltözetük és meddig tartanak ők maguk. Csupán felvételeket látni. Többnyire kis- és nagytotál képeket, nem pedig bábközeli, azaz: emberközeli filmkockákat. Nem lelni sehol sem a mesét, a mesehősöket , a művészetet. B. E. Bölcsődai férfiaknak Szép film Iván Lukinszkij és Vlagyimir Zlatousztovszkij filmje, túlságosan szép. Mármár a mese határait súrolja, a bevallottan didaktikus mesékét, amelyekben a jók áttetszően tiszták és becsületesek, mégis annyi sorscsapás éri őket, hogy a mese hallgatója gyakran kénytelen fölitatni könnyeit. A Gorkij-stúdió filmjének nézője valószínűleg nem visz magával zsebkendőt a moziba, pedig nagy szüksége volna rá. Kolját, a Bölcsődal férfiaknak hősét a tragédiák olyan zápora éri, hogy csak a legmarconább férfiak tudják könnyezés nélkül nézni az eseményeket. Kolja a világ legjobb gyereke. Beteg, megvakult anyjának egyetlen gyámolítója, kóbor kutyák felkarolója, kigúnyolt lányok védelmező lovagja, önfeláldozó férfiú, aki Magyar Nem.et Egy „notórius elmagyarosodott angol" A debreceni egyetem kitűnő „Angol Filológiai Tanulmányok” kiadványában szép megemlékezés jelent meg Peter Sherwood tollából Yolland Arthurról, a budapesti egyetem egykori angol tanáráról, aki életéből hatvan esztendőt — 1896-tól 1956-ig — töltött Magyarországon, haláláig. Akkor érkezett, amikor Magyarország az ezredéves jubileum káprázatában ünnepelt, akkor vonult nyugalomba, amikor az ostrom romjai vetettek árnyékot a budapesti utcákra. Az 1874-ben született Yolland Arthur — 1896-ban — egy angol futballcsapattal jött Budapestre. Középcsatárt játszott a Millenáris pályán tartott bemutató meccsen, amelyen a magyar közönség megismerkedhetett a „nemzetközi” labdarúgó-mérkőzések izgalmával. Az ifjú Yolland azután évekig szerepet játszott a magyar labdarúgó- és teniszsportban — 1900-ban megnyerte az ország tenniszbajnokságát és sokáig volt elnöke a BEAC-nak, az egyetemi klubnak —, de nem ezzel éredmelte azt a méltó elismerést, amellyel a tanulmány emlékének adózott. Aolland ugyanis itt ragadt Budapesten, előbb a Ferenc József Intézet angol tanára volt — mondhatni tökéletesen megtanult magyarul — és 1898-ban a budapesti egyetem angol lektora lett. Ezzel elindult azon a pályán, amelyen valósággal az angol—magyar kulturális kapcsolatok „nagyköveti” szerepét töltötte be. Első irodalmi műve a Mire megvénülünk című Jókai-regény angol fordítása volt. Az egyetemen megszerezte a filozófiai doktorátust éspedig azzal a maradandó értekezéssel, amelyet sir John Bowring 1866-ban megjelent Petőfi-fordításairól írt. A csak „A Yolland”-nak emlegetett angol—magyar szótára 1907-ben jelent meg. Évtizedekig ez leghasznosabb szótárunk. Magyar—angol része 1924-ben látott napvilágot. 1908-ban nevezték ki az egyetem nyilvános rendkívüli tanárává. Időközben számos politikai és irodalmi cikke jelent meg a magyar napilapokban, folyóiratokban — ezek között Toldy Ferencről, Zrínyiről, Dickensről, Shelleyről, Swinburne-ről, Tennysonról, Thackerayről és számos Shakespeare-tanulmány. Politikai cikkeiben élesen cáfolta és visszautasította Seton Watsonnak az angol sajtóben megjelent magyarellenes támadásait. Egyetemi kinevezésekor, 1908-ban, fölvette a magyar állampolgárságot, és amikor 1914-ben családjával szabadságra Angliába utazott, s ott érte a háború kitörése, ellenséges állampolgárnak számított szülőhazájában. Sikerült 1915 áprilisában Svájcon át visszatérnie Magyarországra. Svájci tartózkodása alatt pénzszűkében két cikket írt egy Berlinben megjelenő angol nyelvű propagandalapnak és ettől kezdve az angolok „anti-brit”-nek bélyegezték. A Times „a notórius elmagyarosodott angol”-nak nevezte. Yolland hazatérve cikkeket írt, amelyekben arra figyelmeztette az angol népet, hogy kormánya és sajtója félrevezette a Magyarország iránti állásfoglalásában. Amikor a trianoni béketárgyalásokra a magyar delegáció mint „angol szakértőt” magával vitte, levelet írt Lloyd George angol miniszterelnöknek, felajánlva tanácsadó szolgálatait a közép-európai békeszerződések előkészületeihez. De nem hallgattak rá. A harmincas években Yolland mind nagyobb tekintélyt szerzett az egyetemen — tanítványai többször szerkesztettek tanulmányköteteket a tiszteletére. Amikor 1946-ban visszavonult, szerény fordítói munkával tartotta fönn magát. Életét beárnyékolta az a számára érthetetlen politika, amely szülőhazáját és fogadott hazáját élete során többször is szembeállította. De szótáraival, irodalmi tanulmányaival, fordításaival Yolland maradandó érdemeket szerzett, tanítványainak több nemzedékét vezette be az angol kultúra ismeretébe és szeretetébe. Peter Sherwood, aki a londoni egyetem szláv és kelet-európai intézetében már eddig is hasznos tolmácsa volt a magyar irodalomnak, kis Yolland-monográfiájával és az ahhoz csatolt bibliográfiával végre kiemelte a feledésből ezt a „notórius elmagyarosodott angolt”. Varaimai Aurél A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának (1074 Budapest Dob u. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—M Szerdán 14—16 Pénteken 13—14.30 Építkezők tanácsadója: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.30 csütörtökön 15.30—17.30 Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30 .Csütörtök, 1978. augusztus 31. Műszaki könyvek az NDK-ból Az NDK könyvkiadói évente többször rendeznek Budapesten könyvkiállítást. Most a műszaki és építészeti irodalom legújabb kiadványait és folyóiratait mutatják be az NDK budapesti kulturális központjának Deák téri helyiségeiben. A szerdán délben megnyílt kiállítás anyagát Siegfried Seeliger, a Verlag für Bauwesen igazgatója ismertette. A bemutatott mintegy ötszáz kötet felöleli a műszaki és tudományos szakterület széles skáláját, ezenkívül politikai műveket is állítottak ki. Az NDK-beli kiadók szoros kapcsolatot tartanak fenn a magyar partnerkiadókkal, kölcsönösen megjelentetnek egymás kiadványaiból. A kiadók gondoskodnak arról is, hogy a könyvek elsősorban a szakmabeliekhez jussanak el, így például az ipari szakmunkástanulók képzésével foglalkozó sorozat egy-egy kötetét sokszor tankönyvként forgatják a diákok. Szeptember 12-én délután az NDK Centrumban előadást tart prof. dr. Gerhard Krenz, az NDK Építőművész Szövetségének elnökhelyettese, az Architektur der DDR szakfolyóirat főszerkesztője, és a szakembereknek tájékoztatást ad az NDK lakásépítési programjáról. Egyébként a kiállítás szeptember 12-én zárul. NAPLÓ Augusztus 31 A Német Demokratikus Köztársaság Brecht-központja közzétette az író egyik eddig ismeretlen művét, „A keresztrejtvény” című elbeszélését. A rövid történet a kutatóközpont „Notate” című tájékoztatójában jelent meg. A tájékoztató kéthavonként, rendszeresen lát napvilágot, s szemmel tartja a Brecht-kutatás NDK-beli és nemzetközi új eredményeit. Egyben vitafórumot is kíván teremteni a céltudatos kutatómunka számára a Brecht-művek rendezőinek, dramaturgjainak, előadóművészeinek, irodalomtudósoknak és kritikusoknak a bevonásával. A tájékoztatót nemzetközi terjesztésre is szánja a Brecht-központ. A Euripidész tragédiáját, a Medeiát balettszínpadra ültette át R. Gabcsivadze grúz zeneszerző és G. Alekszidze koreográfus a tbiliszi opera- és balettszínházban. A Szovjetszkaja Kultúra az előadásról azt írja, hogy bár egyes rendezői és koreográfiai megoldásokon lehet vitatkozni, a feldolgozás kétségtelenül értékes. A koreográfia teljes egészében a klasszikus balett formavilágán alapul, ugyanakkor igyekezett megtartani a görög tragédia jellegét is. A debreceni Csokonai Színházban, az új évadban színre kerül Beaumarchais vígjátéka, a Figaro házassága, O’Neill színműve, az Egy igazi úr, magyarországi bemutatóként pedig Rozewicz groteszkje, a Kartoték, és Pintér színműve, A születésnap. Előadják Krúdy Gyula színművét, Az arany meg az asszonyt, Móricz Zsigmond népi játékát, a Sátánt Eredeti bemutató lesz Görgey Gábor Törököt fogtunk című komédiája és Ördögh Szilveszter Kapuk Thébában című drámája. Tervezik a Ma éjjel megnősülök című zenés komédiát, a Nebáncsvirágot, Ránki György operáját, a Pomádé király új ruháját, Donizetti A mi kis színházunk és Mozart Szöktetés a szerájból című vígoperáját Felújítanak még hét opera- és egy balettelőadást az Az NDK-beli Haldenslebenben megnyílt a Grimm testvérek múzeuma, melyben a világhírű mesemondó testvérpár eredeti kéziratait, a világ számos nyelvén megjelent gyűjteményeit, személyi tárgyait állították ki. A Sir Max Mallowan brit régész, a nemrég elhunyt világhírű regényírónő, Agatha Christie férje Londonban 74 éves korában elhunyt. Rainer Kunad Münchhausen-balettjét ősszel mutatja be a weimari Nemzeti Színház. Pablo Picasso műveinek reprodukcióiból összeállított, hét értékből álló bélyegsorozatot jelentetett meg a spanyol posta. Czóbel Béla születésének kilencvenötödik évfordulója alkalmából szeptember 4-én 11 órakor a Képzőművész Szövetség koszorúzási ünnepséget rendez sírjánál, a Farkasréti temetőben. Az ősz folyamán három jugoszláviai magyar szerző ősbemutatójára kerül sor a Vajdaságban. Szabadkán mutatják be Bosnyák István Nehéz honfoglalás című dokumentumdrámáját, Újvidéken novemberben kerül a nézők elé Gion Nándor Ezen az oldalon című regényének színpadi változata, decemberben pedig Tolnai Ottó Végeladás című drámája. A marosvásárhelyi Új Szó című irodalmi folyóirat legújabb száma Lászlóffy Aladár Juhász Ferenc-tanulmányát közli. Megérkezett a „Pannónia**, az európai közeledés, együttműködés érdekében létrehozott folyóirat legújabb, 1978. tavaszi—nyári száma. Az Eisenstadtban, magyarul Kismartonban, szerkesztett magazin vezércikkében Gerald Mader, Burgenland tartományi kultúrtanácsnoka, azt kérdezi, létezik-e, lehetséges-e valamiféle „pannon kultúrpolitika*’ — miközben viszszatekintve az első világháborút követő évekre, megállapítja, hogy Burgenland „sohasem volt politikai egység, és erősen kételkedtek is sokan e legifjabb szövetségi állam életképességében*’. A továbbiakban ismerteti az utóbbi évtized immár magyarokkal és szlovénekkel és horvátokkal közös kísérleteit, mi több: eredményeit a pannon térség néprajzi emlékeinek, jelenkori művészetének kölcsönös feltárásában-megismertetésében. A későbbi oldalakon „Irány Budapest” című versét adja közre Alfred Gesswein, két József Attila-fordítását Ernst Schönwiese. „A magyar film újabb tendenciái”-ról Lothar Stráter elmélkedik, a magyar naiv művészet bécsi kiállításáról Maria Buchsbaum emlékezik meg. De tágasabb körültekintést is ad a lap, szerzőinek figyelmét nem kerüli el, ha egy lengyel történésznek könyve jelenik meg az egykori galíciai és lodomériai királyságról vagy Prágában kiadnak egyéletrajzi regényt II. Ottokár cseh királyról. Ugyanakkor a szűkebb pátria érdekei is szem előtt tartatnak: a Rába szabályozásának kérdéskörével (a ligetes ártér megmentésére hozandó kompromisszummal) foglalkozik egy összefoglaló cikk: a háború utáni stadtschlainingi várjátékokat idézi fel egy másik: a burgenlandi írók helyi publikációs lehetőségeit ismerteti egy harmadik. Wilhelm Szabó, a költő, aki, neve ellenére, nem magyar, költőtársát, Hugó Huppertet üdvözli a lap hasábjain. Kőváry György műfordító, a színész Kőváry Gyula Bécsben élő fia, Ödön von Horváth életének magyar vonatkozásairól ír és arról, hogy műveivel szemben nálunk még mindig idegenkedés tapasztalható. Sebestyén György, a lap főszerkesztője, részletet ad közre a bécsi újborkimérésnek hangulatát festő esszéjéből. Más színvonalas olvasnivalók mellett sikerült reprodukciók is díszítik a szép kiállítású lapot , és mai magyar részről is jelentős hozzájárulások a régészet tárgykörétől Lukács György emlékezetéig. Áma folyóirat magyar szerzőit sorolják föl az osztrákok! (e)