Magyar Nemzet, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

Nyúlszív Van egy másik nyúlszív is. Egy másik nyúlszívünk. Az egyik a használatos, a hétköznapi, az ismeretes nyúlszív. Lapul a mezők bok­ra alján, a gödörben, síkföldi üregben meglapuló nyálban, és fél. Kis dobogása minden levél­ neszre hevesen fölgyor­sul, teti aggodalommal és reszketéssel. Ha eldörren egy messzi lövés, már ugrana ki a nyúlből, ha elcsattan egy távoli szó, valahonnan maga­sabbról, mint az üreg, vagy el se csattan, de elcsattanhat, hajjal, már ugrana ki az em­berből, s megfutamodna, mint a bokorból kiugrasztott nyúl. Riadalmas szív e hétköznapi nyúlszív, megijed a nyúl ár­nyékától. Riadalmas szív és hasonla­tos szív. Remegéseiben ha­sonlatos a többi rágcsálóéhoz, a kalács hörcsögéhez például, mely már tavasszal azon reszket, hogy jaj, csak télire teli legyen a kamra, s ez ag­godalma sem sokban külön­bözik a nyúl szívének aggo­dalmától, hogy jaj, csak észre ne vegyenek. Hasonlatos a ■nyúlszív a kis tyúktolvaj ra­gadozókéhoz is, nyúlt testű nyestéhez, nyusziéhoz példá­ul, vagy megnyúlt orrú göré­nyéhez, mert nyilván melen­get e nyúlszív is afféle mohó vágyakat, hogy jó lenne egy­szer végre nem gödörben la­pítani, hanem vadászva sur­ranni az éjben, jó lenne nem folyvást­alánt káposztalevelet rágcsálni, hanem egy kicsit jóféle galambfin élni, s ez izgalmas, meleg vérén. Dehát e hétköznap használatos nyúl­­szívben nincs erre mersz. Akad azonban egy másik ny­úlszív is, mely nem akad el akármi zizzenésre. Van egy másik nyúlszívünk. E másik az ünnepi nyúl­szív, csak húsvétkor haszná­latos. Tele képzelet­ek­el, tele játékkal, ijedelmek és félszek helyén csordultig jókedvvel és örömmel. E másik nyúlszív szökkenésre, megszökésre nem egyfolytában riadtan, éber, e­ másik ■ nyúlszív v álmodik. Megálmodja, hogy nem min­den tojás hasonlít úgy egy­másra, mint egyik tojás a másikra, hanem úgy tud kü­lönbözni egymástól, mint az egyik piros tojás ,a másik kéktől. E másik nyúlszív pimgál, e másik nyúlszív fest, és nem ördögöt a falra, ha­rlem mintát, virágot,­­árkai­mat, kedvet egy törékeny tojáshéjra. E nyúlszívnek oroszlán­szívű mersze van meglepetést szerezni, mersze van emlé­kezni. Emlékezni arra, hogy a nyúlnak — bármily megle­pő — húsvétkor szokása to­jást rakni, s kikelteni belőle valami játékot. A lakás egy zugában, gyerekszobában, ki­kelteni egy nyuszit, élő nyúl­­szívvel, vagy egy csokoládé­ból vádat, édessel. Kikelteni egy üveg kölnivizet, egy pár Zoknit, egy rúzst, valami bi­zsut a házikert egy bokra alatt, egy színes zsebkendőt, egy sálat, szagosszappant, va­lami akármit, amit e másik nyúlszív,­e nem rémálmú, megálmodni tud, kikelteni tud, egy rejtett sarokban, ahová húsvétkor a nyulaknak tojni szokása. E nyúlszívnek, e másiknak, van mersze, fő­ként pedig van szíve megtar­tani régi szokásokból, a ked­veset, húsvétból a húsvétot, harangok visszatértének szép legendáját, locsolkodást kút­­vödörből és illatos spray-ből, tojások tárheát az asztalom. E veszélytelen, kockázat nélküli tojástánchoz végül is használatos maradhat mind a kétféle, a köznapi és az ünnepi nyúlszív. Az is, amely félni is reszket, az is, amely képzelni, játszani, örülni sem fél. M. B. B. — A MAGYAR NEMZET­I következő száma április 18-án, szerdán jelenik meg. — Az Inter Komponent kö­zös magyar—lengyel vállalko­zás öt évvel ezelőtt kezdte meg működését azzal a céllal, hogy koordinálja a­ fejlesztést és az együttműködést az elektronikai alkatrészgyártásban. Az e te­rületen végzett kiváló mun­káért a Magyar Népköztársa­ság kohó- és gépipari minisz­tere a „Kiváló Munkáért” ki­tüntetést adományozta Lucjan Jaskolski belkereskedelmi mi­niszterhelyettesnek és másik három személynek, ketten pe­dig a „Külkereskedelem kivá­ló dolgozója” kitüntetésben ré­szesültek. A kitüntetéseket Ga­­ramvölgyi József, hazánk var­sói nagykövete ünnepségen ad­ta át.­­ Hazaérkezett Lengyelor­szágból szombaton az a ma­gyar küldöttség, amely Sütő Kálmánnak, a Magyar Szab­ványügyi Hivatal elnökhelyet­tesének a vezetésével Zakopa­néban részt vett a KGST-or­­szágok minőségügyi szakembe­reinek egyhetes, tanácskozásán. A konferencián a hosszú távú minőségszabályozási feladato­kat vitatták meg.­­ A milánói nemzetközi ke­reskedelmi vásár szombaton megnyílt. A vásáron a világ nyolcvan országából több mint kilencezer cég és vállalat ál­lította ki termékeit. — Osztrák—magyar közös haltelepítések folynak a Fer­tő tavon. Az érvényben levő államközi szerződés értelmé­ben az angolnát osztrák, a többi halfajtát pedig magyar halászok pótolják. A napokban az osztrák halászok ötmillió angolnaivadékot helyeztek a tóba. Ezt követi magyar rész­ről a süllő, ősszel pedig a pontytelepítés.­­ A Csendes-óceán északi részében élő medvefókák vé­delmére alakult nemzetközi bi­zottság 22. ülésszaka megnyílt szombaton Washingtonban. Az ülésszak munkájában a Szov­jetunió, az USA, Kanada, és Japán képviselői, vesznek részt.­­ Autóbuszok járnak villamos viteldíjjal április 18-án üzemkez­dettől várhatóan 23-én üzemkez­detig a 9-es, a 19-es, a 18-as és a 49-es éjszakai villamosjáratok he­lyett a Gellért téren végzendő táv­fűtő vezeték helyreállítási munkái miatt, közli a BKV.­­ A héthónapos mammu­­tot, amelyet a magadáni terü­let örök fagy dermesztette földje konzervált, most kitöm­ve láthatja a leningrádi közön­ség a város zoológiai múzeu­mában. A Zoológiai Intézet munkatársainak kétéves fárad­ságos munkába került, amíg sikerült , a hatalmas állatot bal­zsamozni.­­ A televízió vasárnapi műsora. 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik... Sz. 8.05: Óvodások filmműsora. Sz. 8.25: Játsszunk együtt! 8.35: Kis-, dobos-tornaverseny. 9.35: A bátor Robin Hood. 10.00: A romantika és a Masszicizmu­s küzdelme. Sz. 10.50: Hírek. 10.55: Mozdulj! 11.50: A hetedik kontinens ékszerei. Sz. 12.20—13.00: Déli muzsika. Sz. 14.58: Műsorismertetés. 15.00: Gusztáv kicsi. Sz. 15.05: Cimborák. Sz. 16.25: Szervusz, Szergej! Sz. 16.55: Volt egyszer egy juhász. . . Sz. 17.25: Reklám. 17.30: Műsorainkat ajánljuk. 17.55: Lehet egy kérdés­sel több? 18.25: Reklám. 10.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. Sz. 18.50: Időseb­bek is elkezdhetik ... Sz. 19.00: Hét. Sz. 20.00: Hírek. 20.05: A Ze­­begényiek. Tévéfilm. Sz. 21.20: Te­lesport. Sz. 22.50: Kérlek, szeress! Sz. 23.20: Hírek. — A televízió hétfői műsora: 9.00: Tévétorna. (Ism.). Sz. 9.05: Csak gyerekeknek! Sz. 9.35: Zseb­tévé. sz. 10.05: Cimbora matiné. Sz. 11.05: Ludas Matyi. Sz. 15.13: Műsorismertetés. 15.15: Vivaldi­­hangverseny. Sz. 16.00: Összeka­csintó. Sz. 16.40: Hely a nap alatt. Szovjet film. Sz. 17.45: „A ro­mának jól megy dolga ...” Bangó Margit műsora. Sz. 18.20: A nagy­­enyedi két fűzfa. Sz. 19.40: Esti mese. Sz. 19.50: Idősebbek is el­kezdhetik. Sz. 20.05: Funny Girl. Amerikai filmmusical. Sz. 22.30: Hírek. — A televízió keddi műsora. 16.33: Műsorismertetés. 16.35: Hí­rek. 16.40: Magyar rövidhírnek a képernyőn. Sz. 17.30—18.35: Min­denki iskolája. 13.35: Kongó fája. Olasz rövidfilm. Sz. 18.45: Len­gyelország a tengeren. Sz. 19.10: Esti mese. Sz. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Sz. 19.30: Tv-híradó. Sz. 20.00: Az Onedin család. An­gol tévéfilmsorozat. XXVIII/16. Sz. 20.50: Színházi album. 21.50: Magyarok a szomszédos Auszt­riában. Sz. 22.35: Tv-híradó 3. Sz. 2. műsor. 18.23: Műsorismertetés. 18.25: Telesport. Jégkorong-világ­bajnokság. Sz. Kötöttfogású bir­kózó Európa-bajnokság. Sz. Kb. 21.00: Tv-híradó 2. Sz. 21.50: Egészségünkért. 22.00—22.40: A Manhattan Transfer együttes mű­sora. Sz. — Tizenhárom autót tört össze Jam­bó, a kenyai N&rok­ megye elefántja, „aki” úgy lát­szik nem kedveli a fényképe­ző turistákat. K­ÖZ UGROTT Tóth Károly 21 éves kecskeméti lakos kocsija elé Zalagyörűrő külterületén. A vezető elrántotta a volánt, és autója egy másik személykocsinak ütközött. A szerencsétlenségnél Tóth Károly utasa, Tóth Antal 52 éves kecske­méti lakos és a másik kocsi ve­zetője, Magyar Istvánné, 59 éves kapuvári lakos, valamint utasa. Magyar István 73 éves kapuvári nyugdíjas életét vesztette. Tóth Károlyt életveszélyes állapotban szállították kórházba.­­ A legújabb japán zsebté­vé 11,8-szor 11,5 centiméter és 640 grammot nyom. A televí­zió két elemre van kötve, ame­lyek három órán át biztosít­ják üzemeltetését.­­ Három csőtörés adott munkát a Fővárosi Vízművek szakembe­reinek péntek estétől a VIII. Práter, utcában, a XV. kerületben, a centenáriumi lakótelepen és a XIX. Wesselényi utca és Bem ut­ca sarkán. A Práter utcában és a centenáriumi lakótelepen már van víz, a kispesti csőtörésen még dol­goznak.­­ Felrobbant egy dinamit­­szállítmány szombaton reggel egy dél-koreai bányában, ra­kodás közben, jelentik Szöul­ból. A szerencsétlenségnél ti­zenkilenc bányász vesztette életét. — A Centrum áruházakban 1979. április 19-től új nyitva­tartási rendet vezetnek be: a csütörtöki napokon i mind a 34 áruház 20 óráig lesz nyitva. — Dr. Pintér Adrienne egyetemi tanársegéd FOGSZAKORVOS ren­­delőjét megnyitotta. Rendel: hét-A főtől csütörtökig 16—19 óráig. Bpest., III., Folyóka u. 22. Meg­közelíthető: Bécsi úttól 65, 165 busszal. X — Az JELZETT MÜVEK Be­rettyóújfalui Gyára. Berettyóúj­falu, Széchenyi u. MNB 207-02235­19. Átvettem** szövegű bélyegzője elveszett. A bélyegző lenyomatai 1979. március 26-tól érvénytele­nek. X — Fa- és Papíripari Szövetkeze­tek Közös Vállalkozása. Budapest, VIII., Vas u. 14. Levélcím: Buda­pest B2. Pf. 66. MNB 20B—34834. Tel.: 144-444, 142-681 6. sorszámú bélyegzőnk elveszett, ezért érvény­telen. X — JUBILEUMI HANGVERSENY — 1979. április 21-én 19 éveikor a Várkonyi György Úttörő és Ifjú­sági Házban (III. San Marco u. 81.) tartja hangversenyét a fenn­állásának 25. évfordulóját ünnep­lő ÓBUDAI KAMARAZENE­­KAR. X — A szombathelyi Nagy Lajos gimnázium (azelőtt Csornai Pré­­montrei főgimnázium) 1929. évben végzett tanulói közöljék pontos címüket i. é. május hó 31-ig Dr. Prágay Györgyvel, Budapest, Ilka u. 32. II. 4/a. 1143, tel.: 634-352 az 50 éves érettségi találkozó meg­rendezése céljából. Javaslatokat kérek. X­­ — A lottó 15. játékhetén öt­­találatos szélvétty vírum­ volt. Négy találatot 41 fogadó ért el, nyereményük az illeték levo­nása után egyenként 182 773 forint. Három találata 5612 fo­gadónak volt, nyereményük az illeték levonása után egyen­ként 668 forint. A 177 074 két­­találatos szelvényre egyenként 26 forintot fizetnek. — Levonulóban a hirtelen áradás Belorussziában és Uk­rajnában. Az utóbbi köztársa­ságban az ár több kisebb hi­dat elmosott, távvezetéket ron­gált meg, s egyes körzetekben házakat döntött össze. Az ár­sújtotta területeken a lakosság, a polgári védelem és a hadse­reg egységeinek­­az összefogá­sával sikerült időben bizton­ságba helyezni a lakosságot és az állatállományt, s biztosíta­ni az ellátást és az ipari üze­mek működését. — A MÁV-vezérigazgatóság köz­li, hogy pályakorszerűsítési mun­kák miatt április 18-tól több hó­napig Budapest Déli pályaudvar­ról a menetrend szerint 7.20 órai szombathelyi és zalaegerszegi gyorsvonat helyett, a 6.00 órakor induló 1802/A számú gyorsvonat közlekedik. A vonat kerülővel, hétfőtől csütörtökig Boba—Ukk— Zalaszentiván vonalon 11.10 óra­kor, pénteken, szombaton és va­sárnap Celldömölk—Porpác útirá­nyon 9.59 órakor érkezik Szom­bathelyre. Zalaegerszegre a vonat 11.15 órakor érkezik. Mar Nemzet N­API KRÓNIKA — A Kozmosz—1093 mester­séges holdat szombaton Föld körüli pályára bocsátották a Szovjetunióban, a kozmikus térség további kutatására. A szputnyik berendezései kifo­gástalanul működnek. — Új nemzetközi járatokat indít az idén, a nyári időszak­ban a szovjet légiforgalmi vál­lalat, az Aeroflot. Már meg­nyílt a Kijevet Párizssal ösz­­szekötő vonal, rövidesen meg­indul a közvetlen forgalom Je­reván és a szíriai Aleppo kö­zött Új járat indul Moszkvá­ból Ho Si Minh-városba, va­lamint több afrikai fővárosba. A közeljövőben rendszeres lé­gijárat indul Marseille-be is, ez a járat Budapesten is le­száll majd.­­ Az 1919. évi munkaszüne­ti napok körüli munkarendet szabályozta a­­munkaügyi mi­niszter. E szerint április 28-án, szombaton teljes munkanap lesz, ekkor kell ledolgozni az április 30-i munkaidőt. Április 29-én, vasárnap, 30-án hétfőn és május 1-én, kedden mun­kaszüneti nap lesz, ezeken a napokon adják ki a szabad szombatot, a heti pihenőnapot és a május elsejei munkaszü­neti napot. Azoknak, akik áp­rilis 28-án nem lennének sza­bad szombatosok, az április 28-i munkaidőt április 21-én kell teljesíteniük. A rendelet nem vonatkozik a megszakítás nélkül üzemelő és a rendelte­tésük folytán e napokon is működő válalatokra.­­ Avar kori kincsekre buk­kant Csanytelek határában, egy régi homokbánya területén Szabó Imre helybeli lakos. A szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei szerint valószínűleg régi sírt bontottak meg ho­mokkitermelés közben. A le­letek — aranyból készült fül­bevaló, aranyozott ezüstből való díszes övcsat, nyílhegyek, tőrök és kardok — a szegedi múzeum avar kori anyagát gazdagítják. — Tárlatvezetések ma délelőtt: Romantikus festészetünk, fél 10- kor; Történelmi festészetünk, fél 1l-kor a Nemzeti Galériában. — Kínai porcelánművészet, 11-kor a Kína Múzeumban. — A középkori Buda királyi várpalotája és góti­kus szobrai. 10, 11, 12, du. 3, 4 és 5 órakor a Budapesti Történeti Múzeumban. — Restaurálják a világ egyik legrégibb ágyúját, a „Lusta lányt”, amely 1410-ből való és Szász Svájc-beli königsteini várban található. Nevét onnan kapta, hogy súlya 27 mázsa és megmozd­ít­ásához 40 lóra volt szükség. A restaurált löveget a drezdai Hadászati Múzeum­ban állítják ki.­­ A Reneszánsz kórusmuzsika műsorában ma délelőtt 11 órás kezdettel a gyulai Erkel Ferenc gimnázium­i szakközépiskola énekkara, valamint a budapesti Móricz Zsigmond gimnázium Énekkara ad hangversenyt a Bu­dapesti Történeti Múzeumban.­­ Egy XVI. századbeli Európa-atlasz 695 500 dollárért kelt el a londoni Sotheby mű­kincskereskedés árverésén, nyolcszor annyiért, amennyit aukción atlaszért valaha is ad­tak. A térképgyűjtemény any­­nyiban különleges, hogy Ge­­rardu­s Mercator, a korszerű térképészeti tudomány fla­­mand származású atyja állí­totta össze és látta el kézje­gyével. — Verne és a csillagászat a cí­me a Planetárium ma délelőtt 10 és 12 órakor kezdődő programjá­nak. Délután 4 és 6 órai kezdettel Földünk bolygótestvéreiről ■ hang­zik el előadás. — A Szityin-ház, a Trud szerkesztőségének egykori épü­lete a moszkvai Gorkij utcá­ban 33 méterrel távolabbra ke­rült régi helyéről. Az épület,­­amelyet­­ városrendezési okok­ból kellett átköltöztetni, három nap alatt tette meg az utat, különleges fémkeretre szerel­ve, síneken.­­ A vasárnapi kórusmuzsika műsorában ma délelőtt 11 órakor a békéscsabai Bartók Béla vegyes­­kar, és a gyulai Erkel Ferenc Ve­gyeskar ad hangversenyt a Nem­zeti Galériában. — Húsvéti locsolótúrát vezet 16-án hétfőn délelőtt a BTSZ és a Pesti Műsor a budai hegységbe. Pesthidegkút — Nagykovácsi — Vadvédelmi terület* — Kutyahegy — Nagyszénás — Zsíroshegy — Ördöglyuk barlang — Solymár út­vonalán, mintegy 14 km-es tavon. Találkozás 10 órakor a metró Moszkva téri kijáratánál. — Csehszlovákiai városképekből mutat be előadással kísért váloga­tást ma délelőtt 11 órás kezdettel a Közlekedési Múzeum. — A Libegőről gyönyörködhet­nek a budai tájban a kirándulók a húsvéti ünnepek alatt délelőtt fél 10-től délután négy óráig. A Libegő az ünnep után, kedden zárva lesz. A Gyerekeknek egy csepp alkoholt se adjunk a húsvét­hétfői locsolkodáskor, az alko­hol ugyanis méreg a gyerek­nek. Úgy tetszik, van foganat­ja az évről évre rádióban el­hangzó, újságokban megjelenő intő szónak: az utóbbi két év­ben egyetlen kisfiút sem kel­lett alkoholmérgezéssel kór­házba szállítani húsvéthét­főn. — N­ALALOZAS: Megtört szívvel tudatjuk, hogy özv. Köttössy Jó­zsef­né sz. Lányi Gabriella tragi­kus baleset következtében, súlyos szenvedés árán, folyó hó v­ért el­hunyt. Gyászolják fia: Töttössy Miklós és családja (USA Virginia Beach), leánya: Ruszinné Töttössy Margit és fiai, valamint nővére: H. Lányi Piroska és családja. A temetésről később történik gon­doskodás.­­ — A gyászoló család mély fájda­lommal tudatja, hogy Kimer De­zső ,ny. közg. technikumi tanár, a PM ezüstkoszorús törzsgárda tag­­ja, kétszeres kiváló pénzügyi dol­gozó hosszú súlyos betegség után 1979. IV. 2-án elhunyt. Búcsúzta­tása 1979. április 20-án fél 12 óra­kor lesz a Farkasréti temető­ben. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Weinstein Pál, az orvostudo­mányok doktora, ny. egyetemi ta­nár életének 73. évében elhunyt* Temetéséről később történik in­tézkedés. Gyászolják felesége és hozzátartozói. X —­ Szomorúan tudatjuk, hogy dr. Albrecht Ferenc ny. ügyvéd Bu­dapesten 81. életévében, 1979. áp­rilis 8-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására az Új közte­mető ravatalozójában, 1979. április 24- én, 11 órakor lesz, majd ham­vait Bánffyhunyadon szülei sírjá­ban helyezzük végső nyugalom­ba.­­ — Dr. Nagy Béla, volt OTT tit­kár, 82 éves korában elhunyt. Csendben­ eltemettük.­­ — Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik , ismerték és szerették, hogy Reich György öt­vösmester (Budapest V., Váci utca 7.) folyó hó 10-én, 65 éves korában, szívroham következtében váratlanul elhunyt. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái, test­vére és a kiterjedt rokonság. A temetés időpontját később közöl­jük.­­­­- Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Jókai János, A Ceglédi Gim­názium nyugdíjas tanára életének 92. évében, Budapesten csend­ben elhunyt. Temetése április 25- én lesz a Ceglédi Kálvária Te­metőben. Minden külön értesítés helyett.­­ X — Húgom: Szántó Klára (Holló Zoltánná), az Állami Bábszínház nyugdíjasa március 31-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a Farkasréti temetőben­ április 23-án fél .12. órakor, lesz.. Tersánszky J. Jenőné és a gyászoló család. X — Petrusz János nyugalmazott gimnáziumi tanár, az Eötvös gim­názium éveken át volt tanára, életének 88. évében elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása: 1979. április 20-án, 13.30-kor lesz a Kis­pesti új temetőben. X — Minden külön értesítés he­lyett tudatjuk azokkal, akik még nem felejtették el. Tapasztó Jánosi színész, az Állami Déryné Szín­ház alapító tagja hosszú szenvet­és után elhunyt. X — A Háziipari Szövetkezetek Or­­szágos Szövetsége (IN­SZÖV), v­* lamint a gyászoló család fájdalon*, tól megtörtén közük, hogy mun­katársuk, a szeretett férj, a sze­rető édesapa Nagy Elek tragikus hirtelenséggel f. évi április 10-én elhunyt. A HISZÖV az elhunytat saját halottjának tekinti. Temeté­se április 20-án, 14 órakor Tisza­­ugaron lesz. * x — KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS: Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik dr. Bálint Kálmán ny. főorvos temetésén részt vettek és együttérzésükkel a fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Bálint csa­lád.­­ CHAPLIN 90 ÉVE SZÜLETETT (Kaján Tibor rajza) .Vasárnap, 1999. április 13. Napsütéses, tavaszi idő Szárazföldünk középső, déli és nyugati részén napos, száraz, igen enyhe időjárás uralkodik. A hő­mérséklet csúcsértéke több fokkal meghaladja az évszaknak megfe­lelő értéket. Észak-, északkelet- Európában viszont télies, hideg az időjárás. A Leningrádtól északra fekvő területeken szórványosan havazik. Angliában és Spanyolor­szágban néhány helyen esik a eső, záporeső. Hazánkban szombaton meleg, ta­vaszi idő volt. A hosszan tartó napsütés hatására kora délutáni, országszerte 20 fok körül alakult a hőmérséklet. * Vasárnap estig az időjáráson­ lényegesen nem változik, napsü­téses, tavaszi idő várható ... Várható időjárás vasárnap estig kevés felhő lesz, száraz, napos idő várható. A változó irányú szé mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok kö­­zött alakul. A Duna vízállása 435 cm volt. Budapestnél Európai időjárási körkép 1979. április 15-re Az 1979. április 15.06 órára előre.jelzett európai időjárási helyzet A U ZZ EsS *4- * Havazás V • Zápor* T? .Zivatar S Köd Áss alacsony nyomás középpontja A tonnai nyomás középpontja Meleg­ Tront •Hideg front Okkluziós front Az áramlás iránya,­ Budapest napos 20 Ankara derült 17 Athén derült 20 Bel­rrád napos­ 22 Berlin felhős 17 Bécs derült 20 Bukarest derült 22 Helsinki havas eső2 Kijev derült 15 Koppenhága záport 13 Leningrád zápor4 Lissza­bon derült 19 London zápor 11 Madrid felhős 17 Milánó napos 22 Minszk felhős 14 Moszkva felhős 13 München derült 18 Oslo zápor 10 Párizs zápor 17 Prása derült 19 Róma napos 23 Stockholm szeles 12 Szója napos 17 Varsó felhős 17

Next