Magyar Nemzet, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

4 MaOTNomzet N­API KRÓNIKA a Dabrokai csárdában! Betyárlegendák egész sora fűződik a dabrokai csárdához. Emlékeztetőül az étterem, il­letve a csárda-ebédlő falát hí­res betyárok­­képei díszítik. Veszprém és Vas megye kö­zött épült a csárda, s a száj­hagyományok őrzői máig me­sélik, hogy nem véletlenül, hanem inkább Savanyú vagy Sobri Jóska ötlete miatt tör­tént így. Abban a betyár­világban ugyanis „vét egy ol­­yan törvény, hogy minden me­gye zsandárja csak a saját megyéibe zsandárkodhatott”. Ha tehát Veszprémből „kaj­tatták” a zsandárok a betyá­rokat, azok a Vas megyei ka­pun mentették az irhájukat, vagy ellenkező esetben eltűn­tek a Veszprém megyei Ba­kony irányába. Így volt-e vagy se, ki tudja. Az viszont tény, hogy nap­jainkban az utasok kedvenc pihenőhelye, ízes ételek, pin­cehideg bor, sör, üdítő ital, mi több friss presszókávé kapha­tó itt. A minap ötödmagammal tértem be a csárdába. Kávét kértünk. Az udvarias pincér nyomban hozta is, ámde min­den gőzölgő kávéscsésze mel­lett csupán egyetlen szem cu­kor árválkodott. — Nem kaphatnánk még egyet? — érdeklődtünk. — Sajnos nem — hangzott a válasz. — Mától a takaré­kossági törvényre való tekin­tettel minden kávéhoz csak egy kocka cukor jár. De ..., ha elfogadják tőlem, Édeskével szolgálhatok. Térült, fordult, s már az asztalunkon is volt a cukor­­pótló. Az udvariasságon nem esett csorba. Csak „ezt a tör­vényt” nem olvastuk sehol­­sem. (r. f. k.) — A tudomány­os-technikai tájékoztatás új országos rend­szerét, amely a KGST leendő h­asonló rendszeréhez és az UNESCO hasonló intézményé­hez csatlakozik majd, most dolgozzák ki Bulgáriában. A rendszer első egysége a tudo­mányos­ tájékoztatás központi intézete, a CINTI már műkö­dik. Az intézet hatalmas me­móriatárolóiban rendkívül sok információt őriznek a­ gép­gyártás, az elektrotechnika, a távközlés, a fizika, a biológia, stb. területének legújabb ered­ményeiről. A CINTI több mint ezer külföldi információs köz­ponttal áll cserekapcsolatban. — Jugoszlávia lakossága ja­nuár 1-én 22 millió 262 ezer fő volt. A múlt évihez képest az ország népessége 190,5 ezer fővel nőtt.­­ Szigorú módszerekkel biz­tosítják a Chicago Public Lib­­rary könyvtár alkalmazottjai, hogy az ügyfelek időben visz­­szavigyék a kölcsönkönyveket. A chicagói közkönyvtár ugyan­is a könyveket vissza nem származtató személyekre letar­­tóztatási parancsot szerzett be A könyvtárban az elmúlt há­rom év során a késedelmi dí­jak összege elérte az 1,9 millió dollárt.­­ A tej­­ csomagolására könnyű, műanyag tejesüvege­ket próbálnak ki az NSZK- ban. A műanyag üveg polikar­­bonátból készül, s legalább száz alkalommal használható, azaz újra felhasználásának mértéke négyszer akkora, mint az üvegből készült tejesüvege­ké. A Bayer cég most egy­éves időszak alatt próbálja ki ezeknek a műanyag tejesüve­­geknek az alkalmazását.­­ Tizennyolcmillió köbmé­ter levegőben levő széndioxi­dot dolgoz fel élete során egy százéves fa és fotoszintézis útján egy felnőtt húszévi oxi­génszükségletét termeli meg. Ezzel szemben áll a megdöb­bentő tény, hogy egy autó egyetlen üzemórája alatt hét­­százhatvan felnőtt oxigénadag­­ját fogyasztja el. — Felemelték a benzin, a presel- és fűtőolaj árát ked­den Spanyolországban. Az át­­lagban négytől nyolcszázalé­kos drágulás következtében egy liter normál benzin 48 pesetába, a szuper benzin 54,­­ 98 oktánszámú extra benzin pedig 56 pesetába kerül. — Újabb Molnyija—1 táv­közlési műholdat bocsátottak Föld körüli pályára pénteken a Szovjetunióban. A műhold feladata, hogy biztosítsa, a tá­volsági telefon- és rádióössze­­kötettést, valamint továbbítsa a Szovjetunió központi tele­víziós programjait az Orbita távközlési rendszer vevőállo­másainak Szibériába, a Távol- Keletre és Közép-Ázsiába.­­ A Magyar Rovartani Tár­saság január 18-án, pénteken délután fél hat órakor a Ter­mészettudományi Múzeum elő­adótermében (Magyar Nemzeti Múzeum épülete II. emelet) tartja évi közgyűlését. Dr. Jen­ser Gábornak az 1979-es évről szóló titkári beszámolója után Szalóki Dezső Rovargyűjtés Szibériában címmel tart elő­adást.­­ Az amerikai lakosság át­lagos, várható élettartama nem egészen tíz év alatt két év­vel, 71 évről 73 évre emelke­dett. Ugyanez alatt az idő alatt csaknem 25 százalékkal csökkent a szívkoszorúér meg­betegedésben elhunytak száma. Ez nem kis mértékben annak is köszönhető, hogy az ameri­kaiak egészségesebben élnek. Az USA-ban a fejenkénti ál­lati zsírfogyasztás visszaesett a növényi zsírok, olajok javá­ra, s az erőteljes dohányelle­nes akciók hatására növeke­dett a cigarettázást elhagyók száma.­­ A tengerek problémáival foglalkozik az ENSZ környe­zetvédelmi programjának nai­robi regionális kutatóintézete. Hatásköre a Földközi-tengerre, az Arab-öbölre, a Guineai­­öbölre, a Vörös-tengerre, va­lamint a délkelet-ázsiai ten­gerekre és a Csendes-óceán­ra terjed ki. — A „gorillák” — a politi­kusok és­­milliomosok testőrei — iránt egyre nagyobb a ke­reslet a nyugati országokban. Az NSZK-ban­ jól bevált üz­letté vált a, testőrök" bérbeadá­sa." Egy düsseldorfi cég pél­dául háromezer­ ..gorillát” al­kalmaz és kölcsönöz, jó pén­zért. Az „üzleti ágazat” össze­sen hetvenezer testőrnek ad munkát. A „gorillákat” speciá­lis oktatási intézményekben készítik fel feladatukra. —­27,5 kilogramm heroint foglalt le a dortmundi rend­őrség pénteki razziája során. A feketepiacon 13 millió már­ka értékű szállítmányt fél­kilós csomagokban próbálták a csempészek eljuttatni rendel­tetési helyére.­­ Az Északi-tenger mada­rainak atlaszát elkészítik Nagy-Britanniában, a Nature Conservancy Council tanulmá­nya nyomán. Az intézmény munkatársai három évig vizs­gálták, milyen hatással van a tengeri madarak életére az olajszállító hajók tengerszeny­­nyezése. A természetvédelmi tanácsadó intézmény javasolja olyan pénzalap felállítását is, amely a madarak védelmére hozott intézkedéseket finanszí­rozná. — Jugoszláviában ebben az ötéves tervben megkezdték a Karavankák—Ljubljana—Zág­ráb—Belgrád—Nis—Szkopje— Gevgelija közötti, 1162 kilo­méter hosszú autópálya építé­sét. Az ország fő közlekedési vonalának számító sztrádából eddig 181 kilométer készült el, ebből 145 kilométer Szerbia területén. Az idén további 264 kilométert adnak át a ren­deltetésének. Az autópálya tel­jes hosszában 1990-re épül meg. — Gyilkossági rekordot ál­lított fel Los Angeles az el­múlt évben. A városban 1979- ben 819 személyt öltek meg. Az 1­978-as korábbi „rekord” 755 emberölés volt. — A televízió vasárnapi műsora. 8.0­1: Műsorismertetés. 8.05: Tévé­­torna. 8.10—0.15: Mindenki iskolá­ja. F-F. 9.15: Óvodások filmmű­­sora. 9.35: Borik és csapata. Cseh­szlovák filmsorozat. F-F. 10.10: Kamerával hetedhét országon át. Francia filmsorozat. (Ism.) 10.25: Alpesi sí Világkupa. 11.25: Hó­kusz-pókusz a Kakaó Bárban. 12.05: Volt egyszer egy juhász... 12.35: Chi Coltrane műsora. 12.55: Alpesi sí Világkupa. 14.47: Műsor­­ismertetés. 14.50: Tengerre! NDK tévéfilmsorozat. 16.00: Tenisz Ki­rály Kupa. Magyarország—Fran­ciaország. K-F. 17.35: Műsorainkat ajánljuk. 18.00: Lehet egy kérdés­sel több? F-F. 18.40: Tévétorna. 111.15: Esti mese. 19.00 : HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: A kertész kutyája. Szovjet film. 21.55: Telesport. F-F. Kb. 23.05: Hírek. — A Szputnyik januári szá­ma igen érdekes olvasnivaló­kat kínál. A megtervezett bé­ke utópia-e vagy realitás cím­mel írt cikket F. Burlackij professzor, a Lada gépkocsik­ról szól a Nemcsak egyszerűen kedvenc című írás, a Kudarcra ítélt háború című cikk pedig az USA titkosszolgálatának er­kölcstelen háborúját ismerte­ti Kuba ellen. Néhány cím még ízelítőül: Lehet-e Szibéria önellátó?, Miről beszélnek az állatok? A gleccserek és az emberiség története”, ínyencek múzeuma. — Még mindig három japán katona rejtőzködik állítólag Mindora szigetén, Manilától kétszáz kilométerre délre az őserdőben a II. világháború óta. Most egy japán katonai expedíciót indítanak keresé­sükre. Emlékezetes, hogy 1973- ban a japán hadsereg­ egy volt ezredese harmincévi rejtőzkö­dés után adta meg magát a hatóságoknak Lubangu szige­tén, Manilától 128 kilométerre, délkeletre.­­ Kétszázezer embert ver­ne fel álmából Párizsban az éjszaka kellős közepén egy hangtompító nélkül száguldó motoros, számították ki elmé­leti úton a francia szakembe­rek. Milánóban viszont el is végezték a kísérletet, amely­nek eredményeként ötvenezren riadtak fel. A Kenguruinvázió sújtotta Ausztrália északkeleti vidé­keit azt követően, hogy hat éve tilos az erszényes állatok irtása az országban. Queens­­land szövetségi állam búzater­melői panaszolják: nem egy farmerrel megtörténik, hogy a kenguruk éjszaka termésének 75 százalékát felfalják. Ebben az államban az erszényesek csak­nem tízmillió ausztrál dollár veszteséget okoztak. Ezért a farmerek most ismét fegyvert fogtak a kenguruk ellen. — A Pataky István Művelődési Központ Tamási Áron Röpülj Pá­va Köre tagfelvételt, hirdet. Je­lentkezés minden hétfőn 17—19 óráig a Művelődési Központban (X., Pataky tér 7—14.) Tímár Má­­téné körvezetőnél. / X — Az IBUSZ 3 napos társasuta­zást szervez Salzburgba. Utazás repülőgéppel. Félpanziós ellátás. A március 28-i csoport részvételi díja 2800.— Ft. További indulási időpontok: május 2., szeptember 2­­., október 24. Részvételi díj: 2900.— Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodák­ban. X — Hungária Show! Az IBUSZ Művészegyüttese, mely a nyári hó­napokban a világszerte ismert Gulyás-party műsorát szolgáltatja, április 30-ig hétfő és péntek ki­vételével minden este a Hungária Étteremben lép fel (Bp. VII., Le­nin krt. 9—1l.). A vacsora és mű­sor ára: 130.— Ft. A vacsora kez­dete: 20.00 óra. Jegyek az IBU­SZ- irodákban, a budapesti szállodák IBUSZ-kirendeltségeinél kapha­tók.­­ — A volt Baár-Madas Gimná­zium 1930-ban érettségizett diák­jai idén tartják 50 éves érettségi találkozójukat 1980. május utolsó hetében, Budapesten. Felkérjük a régi osztálytársainkat, hogy mi­előbb lépjenek összeköttetésbe a részletek megbeszélése végett Waldhauser Ilonával (1117 Buda­pest XI., Mészöly u. 8., telefon: 060-083). X — Dr. Marosváry Margit ideg­gyógyász főorvos rendelését foly­tatja hétfő és péntek délután. Be­jelentkezés a 313-009-es telefonszá­mon. X — Sebők György, a világhírű, magyar származású zongoramű­vész ad hangversenyt a Zeneaka­démián január 24-én, csütörtökön este. Műsorán Beethoven-, Brahms- és Liszt-művek szerepel­nek. Jegyek válthatók az Orszá­gos Filharmónia jegypénztárában (V., Vörösmarty tér 1.), a Zene­akadémián és az üzemi közönség­szervezőknél. X — Dr. Papp László fogorvos rendel: hétfő—szerda 6—8-ig. Bu­dapest XI., Orlay u. 2. Tel.: 861- 357. " . — Az orvostudomány és or­vostechnika fejlődése új gyógy­módokat, új tudományágakat teremt napjainkban. Ezek egyike a foniátria, a hangsza­lagok megbetegedésének, illet­ve működésének a tana. Euró­pában elsőként Lengyelország­ban létesítettek foniátriai ku­tatóállomásokat, amelyek a ze­neművészeti főiskolákon tevé­kenykednek. Jelenleg már a felvételi vizsgák alkalmával meg tudják mondani a fom­et­­riai szakemberek, van-e a je­lölt hangszerveiben „láthatat­lan hiba”. — A lottó 2. játékhetén öt­­találatos szelvény nem volt. Négy találatot 88 fogadó ért el, nyereményük a nyeremény­­illeték levonása után egyen­ként 81 781 forint. Három ta­lálata 8711 fogadónak, volt, nyereményük az illeték levo­nása után egyenként 410 forint. A 222 299 darab kéttalálatos szelvényre egyenként 20 fo­rintot fizetnek. — Ruttkai fi­a találkozik a kö­zönséggel január 14-én a Jókai Klub (XII., Hollós út, 5.) Hétfőn hétkor portrészínpadán.­­ A bőrápolás műhelytit­kait vitatták meg Moszkvá­ban a francia és a szovjet kozmetikai ipar szakértői, most véget ért szimpozionu­­kon. A francia szépségipar képviseletében két neves cég, az Yves Saint Laurent és a Laboratoire Pierre Fabre mun­katársai ismertették legújabb termékeiket szovjet kollégáik­kal. A francia kozmetikai ipar szakértői pedig a vitaminok­kal dúsított, gyógyhatású bőr­ápoló krémek készítése terü­letén veszik át a szovjet ta­pasztalatokat. —­­A kubai és az amerikai krokodilfajtát a Zapata-mo­­csár vidékén tenyésztik Kubá­ban. A szakemberek a két kro­kodil fajtából igen jó tulajdon­ságokkal rendelkező új fajtát hoztak létre. — Cigánybál nyitotta meg szombaton este Tolna megyé­ben az idei farsangi mulat­ságok sorozatát. A szekszárdi Garay-szálló emeleti nagyter­mében több zenekar húzta a cigánybálon a talpalávalót. — Tárlatvezetések ma délelőtt: Paál László művészete, fél 10-kor: Történeti festészetünk, fél 11-kor a Nemzeti Galériában. — A kö­zépkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai. 10. 11 és 12-kor a Budapesti Történeti Múzeum­ban.­­ „A Beatles után mi va­gyunk a következők", hirde­ti büszkén Zak Starkey zene­kara, a The Next. Zak Starkey a Beatles egykori tagja, Ringó Starr 14 éves fia, s mint apja, ő is dobos. Mint a Bunte ri­porterének nyilatkozta, biztos benne, hogy az övék a 80-as évek, ahogyan a 60-as esz­tendők a Beatlesé voltak. A The Next angol ifjúsági klu­bokban játszik, nagy sikerrel.­­ Magyarország nevezetes híd­­jairól hangzik el előadás ma dél­­előt­ti órakor a Közlekedési Mú­zeumban. Az előadást vetített szí­nes dia képek és kísérő film egé­szíti ki.­­ A moszkvaiak kedvelt ki-­­ rándulóhelyének, a kuszkovói park rekonstrukciójának első szakasza befejeződött. A hatal­mas park és a XVIII. század­ban épült palota egykor a Se­­remetyev grófok birtoka volt. A különleges műgonddal lét­rehozott kertet fasorok, virág­ágyak, szökőkutak, lugasok, műromok díszítik. A resturá­­torok első lépésként a park eredeti állapotát állították vissza.­ A második szakaszban a kertben megbúvó, különböző stílusjegyeket viselő pavilono­kat, például az úgynevezett holland házat és az olasz há­zat, állítják helyre. — Földünk bolygót­estvérei a cí­me a Planetárium ma délelőtt 10 és 12 órára meghirdetett ifjúsági programjának. Délután 4 és 6 órakor a felnőttek műsorában A betlehemi csillagról hangzik el is­mertetés. — Műszívvel él több mint egy hónapja egy bikaborjú Csehszlovákiában. Hasszánt a múlt év december elején lát­ták el a korszerű csehszlovák gyártmányú szerkezettel a brnói Purkyne Egyetem orvos­­tudományi kar szakemberei, akik országos kutatási prog­ram alapján a szívműködést támogató, valamint szívpótló eszközök kidolgozásával és kipróbálásával foglalkoznak.­­ A budapesti Bolgár Kulturá­lis Központ új, intenzív, három­­hónapos bolgár nyelvtanfolyamot indít február 4-én. Az oktatás in­gyenes. Jelentkezni február 1-ig lehet az intézet székházában: Bu­dapest VI., Népköztársaság útja 14. Tel.: 315-354. — Háromféle szennyező anyagot tud egyidejűleg ki­szűrni a kipufogógázból a frankfurti Degussa cég katali­zátora. A környezetvédő be­rendezést egyelőre a tengeren­túli piacokra szánt BMW gép­kocsikba építik be. — Almaízű káposztát kísér­letezett ki egy brit magneme­sítő állomás. Az új növényfaj­­­tát „nagy almának” nevezték el, jelentik Londonból. — HALÁLOZÁS: Szokody Árpád ,38 éves tervezőépítész, Svájcban 1979. december 22-én, hosszú szen­vedés után elhunyt. December 28-­­­n végbemenő temetésén St. Gal­­lenben édesanyja, dr. Szokody Gyuláné szül. Fogaras Ilona, a ,,SOLI DEO GLÓRIA” Diákszö­vetség volt leány­titkára, férje és gyermekei karjai között össze­rogyva, jajszó nélkül adta visz­­sza lelkét Terem­tő­jének. St. Gal­­lenben elhamvasztva, együtt pi­hennek. Az elhunytakban dr. Szokody Gyula dabasi reformá­tus tesíti pásztor fiát és hitvestár­­sá­t vesztette el. X — Dr. Urbán Ernőné sz. Balikó Eszter nyugdíjas tanárnő életének 68. évében, súlyos betegségben ja­nuár 10-én elhunyt. Temetése a soproni Balfi úti temetőben január 15- én, kedden 15.15 órakor lesz.­­ — A gyászoló család értesíti ba­rátait és ismerőseit, hogy édes­apjuk, Pásztor Andor (III., Vá­­radi u. 34.) életének 77. évében, 1979. december 31-én rövid szen­vedés után elhunyt. Hamvait 1930. január 30-án de. 10.30-kor helyez­zük örök nyugalomra édes­anyánk mellé, az óbudai temető­ben.­­ — Fájdalomma­l tudatjuk, hogy dr. Sípos József ny. táblabíró, a Vízügyi Dokumentációs és Tájé­koztató Iroda volt csoportvezető­je hosszú szenvedés után, életé­nek 75. évében 1979. december 24- én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. január 30-án, szerdán 11 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. A gyászoló csa­lád. X — Mélységes szomorúsággal tu­datjuk, hogy Rácz Lajos nyug. MÁV főfelügyelő. Rákosrendező pu. volt állomásfőnöke 86 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 17-én, csütörtökön 14 órakor lesz a Bp. X. ker. Rákoskeresztúri te­metőben. X — Mély fájdalommal tudatom, hogy testvérem, özv. Dobó Pálné (sz. Roller Margit) 1979. december 19-én elhunyt. Hamvait 1980. ja­nuár 18-án de. 9 órakor a Far­kasréti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fédor Béla 1979. december 19-én hirtelen elhunyt. Hamvasz­tás utáni búcsúztatása 1980. január 16- án, szerdán dé­ 11 órakor lesz a Farkasréti temető ravatalozójá­ban. Minden külön értesítés he­lyett.­­ — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sebő László 1979. dec. 25-én Floridában elhunyt. Gyászolják felesége Zsuz­s­i, leánya Judit, uno­kái Kim és Viki. X — Balogh K­éil, a volt budapesti Juliánna református elemi isko­la tanítónője 88 éves korában­­el­hunyt. Urnáé temetése január 17- én de­ fél ti-kor lesz a Rákoske­resztúri temetőben. X — Köszönetnyilvánítás: Szeretett apám, Halász Jenő elhunytá­val ezúton mondok édesanyám nevében is köszönetet mindazoknak, akik baráti, rokoni és munkatársi kö­réből búcsúztatták és részvétnyil­vánításukat küldték. Halász Jenő­­né és fia, Bp., Vérhalom u. 12­ c.­­ — Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik férjemet utol­só útjára elkísérték és fájdal­munkban oszto­zik. Dr. Kovács Zoltánná és gyermekei. X —■ Ezúton mondok köszönetet azoknak a munkatársaknak, sporttársaknak és sok kedves is­merősnek és rokonainknak, akik férjem temetésén részt vettek és fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Szabadi Gézáné: X — Hálásan köszönöm mindazok­nak, akik fivérem, dr. Rosinger Andor temetésén résztvettek, szó­ban, vagy írásban fájdalmamban osztoztak. Dr. Rosinger Antónia:X­ iimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimiimiimiiiimiiiiiimiimmimiimumimiiHiMmiiimimtimiiimfiiimtiim (Brenner György rajza) iiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiniiiiiiiiiiii Vasárnap, 1980. január 13. ­ Száraz, hideg időjárás Kontinensünk legnagyobb részén az időjárást egy hatalmas kiter­jedésű anticiklon irányítja. Ha­tására Nyugat-, Közép- és Észak- Európában csendes, sokfelé párás, helyenként napközben is ködös az idő. Számottevő csapadék nem hullik. Az anticiklon keleti olda­lán viharos északi szél kíséreté­ben sarkvidéki, hideg levegő áramlik a Szovjetunió európai te­rületére. A hideg levegő szomba­ton már elérte a Fekete-tenger térségét és Törökországot is. Lé­nyegében a Kárpát-medence idő­járását is ez a levegőfajta alakít­ja, így a hét végén és a jövő hét első napjaiban még nem számít­hatunk lényeges időt,ú.r.változás­ra. Folytatódik a száraz, igen hi­deg idő. Hazánkban szombaton délelőtt, a déli, délnyugati megyékben még erősen felhős volt az ég, máshol sütött a nap. A hőmérséklet az ország nagy részén a k­ora dél­utáni órákban —2, —7 fok között váltasz­ott. A várható időjárás vasárnap es­tig. Általában kevés, felhő, száraz, igen hideg idő. Az északkeleti, keleti szél időnként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet —4, —9 fok között alakul. A Duna vízállása Budapestnél szombaton 238 centiméter volt. Európai Időjárás­ körkép Az 1980. január 13., 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet ,a a. Meleg' front /// £s5 a a -Hideg front ' Kavarja ._Aa_ Okkluzlóa frolá­k? .Zápor . A£ áramlás iránya, . K .Zivatar • . e Ki A Az a$a 1s8ony nyomás középpontja U­­ A indíni nyomás középpontja 1989. január 13. Budapest napos —4 Ankara szeles —3 Athén zápor 10 Belgrád felhős —3 Berlin párás —5 Bécs napos *—4 Bu­karest hózápor —6 H pisiik* havazás —3 Klje* felhős —in Koppenhága ködös —2 Leningrád havazás —4 Lisszabon napos 14 London ködös 3 Madrid napos 8 Milánó borult 2 Minszk szeles —12 Moszkva derült —14 München felhős —5 Or­o szeles 4 Párizs párás 2 Práza derült —3 R­ónya borult in Stockholm havazás —11 Szófia hózápor —5 Varsó derült —10

Next