Magyar Nemzet, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-02 / 78. szám
IMLOPPEME.NT ~ggCI£^gffigRSZ35g7 El M0UDJAH1D MagwVm/Pi ELPAIS JORNAL DO BRASIL Fnmkfarterftundschaii i la STAMPA nflflHTNftfl Die Presse excelsior indián EXPRESS CfUtftiiJe DAWN te soleil £ Cj—---------------------------------------------———|--------— ------------------—-————----------------------- --------frf NEMZETKÖZI MELLÉKLET AZ ÚJ GAZDASÁGI VILÁGRENDRŐL AZ ENSZ SZERVEZETEINEK A KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL \ ^ _ .* úi nemzetközi gazdasági rend Tájékoztatás és gazdasági fejlődés A politikának vajon már mindenütt nagy tétje lett-e, hogy miképpen csökkenthetjük az iparosított országok és a harmadik világbeliek egyenlőtlenségét az információban? Miképpen szabadíthatjuk meg a tájékoztatást a pénz hatalmától és a propagandáétól? Ezekre a kérdésekre igyekezett válaszolni a sajtó és a tájékoztatás világszerte ismert képviselőiből alakult ,Mae Ilide-bizottság. A jelentését végre közzétették, és jövő ősszel minden bizonnyal szenvedélyesen fogják megvitatni Belgrádban, az UNESCO huszonegyedik értekezletén. „Korszakunkban mindenütt — állapítja meg a jelentés — tapasztalható az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására épülő igazságosabb és demokratikusabb társadalmi rend igénye. Csak akkor lehet eleget tenni ennek, ha érvényre jut a megértés és a türelem, ezen múlik nagymértékben a szabad, nyílt és kiegyensúlyozott kommunikáció.’* A fejlődő országokban — folytatja gondolatmenetét a jelentés — nagy szükség van a függőség enyhítésére, ezért igénylik az igazságosabb és méltányosabb új tájékoztatási rendet. Meggyőződésünk, hogy nem juthatnak teljesen gazdasági szuverenitásuk birtokába, nem győzhetik le az elmaradottságukat, ha változatlanul azoktól a tájékoztatási eszközöktől függenek, amelyeket ma a nyugati államok, és mindenekelőtt az Egyesült Államok szinte monopolizálnak. Ezeket a tájékoztatási eszközöket egyenlően kell elosztani a nyugati, keleti és a déli országok között. Ugyanakkor az új tájékoztatási rend igénye mélységes bizalmatlanságot kelt több nyugati ipari államban. Arra hivatkoznak, hogy ez elvezetne a tájékoztatási eszközök uniformizálására és államosítására — mint mondják —, megfosztaná az egyént és a csoportokat az információ szabadságától. Mégsem utasíthatja vissza senki a fejlődő országoknak azt a jogát, hogy a maguk tájékoztatási eszközeivel rendelkezhessenek, és ezeknek az útján adhassanak hírt magukról az északi közvetítők kikapcsolásával, bármilyen kvalifikáltak lehetnek is közöttük egyesek. „Az afrikaiak véleményét kívánjuk hallani földrészüknek az eseményeiről, miképpen magunk szeretnénk az Indiában történteknek a hátterét megvilágítani — fejtette ki 1998 júliusában Indira Gandhi miniszterelnök, az el nem kötelezett országok hírügynökségi pooljának az alapszabályzatot megfogalmazó értekezletén. Éppen ez az elsőrendű célja a „Földrészek párbeszéde" mellékletnek is: az, hogy lehetőséget nyújtson minden résztvevőnek, és különösképpen a harmadik világ lapjainak, miképpen az ENSZ szervezeteinek is, hogy a vállalkozás többi lapjában megismertethessék a nézeteiket az új nemzetközi gazdasági rendről. Ez lehetővé teszi számukra, hogy a teljes egyenlőség és függetlenség alapján széles körű párbeszédet kezdjenek, amelyet szeretnének még mélyebbé tenni. Ez a párbeszéd ma éppen a tájékoztatás témakörével foglalkozik. A belgrádi Politika kezdeményezésére ültek össze a jugoszláv fővárosban az e-mellékletben közreműködő napilapoknak a főszerkesztői. Valamennyien elismerték, hogy mennyire fontos a közöttük tavaly elhatározott párbeszéd, bármennyire híján van is még a tökéletességnek. Alapvető ez, mert lehetőséget nyújt a tájékoztató eszközökben és kifejezési lehetőségekben szegény fejlődő országoknak, hogy hallassák a hangjukat az egész világon, és különösképpen az ipari államokban, amelyeknek a közvéleménye és a tömegtájékoztatása megszállottan csak önmagával foglalkozik, és csekély érdeklődést tanúsít a harmadik világ iránt. Ezért határozta el ez a főszerkesztői értekezlet, hogy további egy esztendőre folytatja ezt a közös kísérletet, és új tagként befogadja az athéni To Vima című görög lapot. A találkozón ismételten megerősítették „azt a szándékukat, hogy e melléklet közlésével is hozzájárulnak az igazságosabb, szolidárisabb és hatékonyabb gazdasági rend megteremtéséhez... Aláhúzzák, mennyire fontosnak tartják szakmai együttműködésüket e melléklet keretében az Egyesült Nemzetek Szervezeteivel, és szükségszerűnek tartották a párbeszéd elmélyültebb folytatását.. .Jenn Schneeber Frankfurter Rundschau I Frank furt Hans Paasche négere Mintegy hetven esztendeje élt Hans Paasche német író, aki egy afrikai világjárót választott a hőséül. Lukanga Muharának nevezte el. Mukara Berlinből és a német tartományokból képzeletbeli leveleket küldözgetett az akkor még Német Birodalomnak nevezett állam szokásairól. Igencsak meglepődött rajta, hogy az európaiak milyen ritkán esznek és isznak normálisan (rágás nélkül nyelnek, és az ételt egyszerűen valamilyen folyadékkal öblítik le), nincs soha idejük, szerencsétlen lüktetésben élnek, végeláthatatlan beszédekkel emlékeznek meg teljesen abszurd eseményekről fa hősök mellére, ruhájukra erősítve fémgombokat, raknak), vagy valamilyen nemezt nyomnak a fejükbe, a lábaikat bőrzsebekbe kényszerítik, amelyek föltörik a bőrüket, és szinte még a járásban is akadályozzák őket. Lukanga Mukara tájékoztatta a királyát, aki az egyik legnagyobb afrikai tó közepén, Ukererewe szigetén élt. Az európai kalandiunk módjára festett képet Mukara, megfordítván a tükröt, amelyben ezek az európaiak „egzotikus törzsekről” meséltek etnocentrikus látásmódjukkal: sokkal többet árultak el a szerzőről, mint írásuknak a tárgyáról. Faaschénak, illetve Lukangának a levelei még ma is döbbenetes erejűek.. A parodikus stílusban írt sztereotípiák még hetven év után is időszerűek. Az újságokban, a könyvekben, a televízió folytatásos sorozataiban a hírügynökségi jelentésekben és a gondolatmódban változatlanul 02 európai szemlélet érvényesül. A nyugatnémet tájékoztatási eszközöknek esztendőkön át kevés közölnivalójuk volt Iránról, kivéve a palota pletykáit, amelyeknek a főszereplői az eseményektől függően Soraya Esfambary vagy Farah Diba voltak. Nagyon ritkán érkeztek információk a Teherántól délre húzódó nyomornegyedekről, a parasztok élethalál küzdelmeiről, az értelmiségi lázadásokról a SAVAK titkosrendőrség kínzásairól. A nyugatnémetek legtöbbjét éppen ezért meglepetésként érte az iráni forradalom híre, jóllehet lett volna alkalmuk elsőkézből tájékozódniuk néhány napilapból és minőségi hetilapból. Afrikának a Szaharától délre eső része az elmaradottsága és a szegénysége ellenére még mindig a boldog négerek földje, ezé a gyermekes, függetlenséget vállalni alkalmatlan népé. Legalábbis, ezt hiszik a nagy példányszámú hírközlönyök olvasói, és a televízióműsorok nézői. Néha még azt is hallani, hogy talán embert is esznek. Néhány karikaturista szívesen ábrázolja, az itt élőket embercsontot fűzve a hajukba, avagy „jellegzetes négerekként”, amint bográcsban puhuló misszionáriust táncolnak körül. Torlódnak a példák a hatévesnél kisebb gyermekeknek írt pedagógiai célzatú könyvektől, amelyben „szénfekete, és ébenszínű mórok” sorakoznak föl, egészen a kávé- és csokoládéreklámokig. Ugyanezeket a példákat említhetjük keleti viszonylatban is. Ezek az orosz és lengyel barbárok mindig agresszívak, „alacsonyabbrendű lények” mondják a jobboldali lapok, és az egyik televízióadás „vörös veszélylyel” fenyeget. (Eközben az Egyesült Államokban az ostoba náci hóhérok órákat kapnak a televízió folytatásos sorozataiban.) Napestig folytathatnánk. Mindaz, amit ebben a szellemben nyomtatnak ki, elkel, mert a betűvásárlónak egy bizonyos típusa szereti azt olvasni, ami a várakozásainak megfelel. Mégis, van már néhány fénysugár. Tizenöt esztendőn át dolgozott az a nyugatnémet— lengyel államközi bizottság, amely megpróbálta megszabadítani az egyes tankönyveket a mindkét oldalon fölgyülemlett előítéletektől. Ezernyi megbeszélést szenteltek annak, hogy összehasonlítsák a tankönyveket, és megőrizzék a közös örökséget. A bizottság tagjainak sikerült megértetniük, hogy milyen együttes értékek vannak Közép-Európa történelmében, mégha különböző nemzeti, gazdasági és szellemi forrásból fakadnak is. Amidőn ebbe a szakaszba érkeztek, átírták a tankönyveket. A neveket illetően vannak még eltérések. A nyugatnémetek még ma is inkább „Breslau”-ról beszélnek, mintsem Wroclawról, és „Danzig”-ot mondanak Gdansk helyett. De mit számít, hogy a Sziléziában 1440-től 1533-ig élt szobrászt Veit Stossnak hívják itt, Wit Stosznak amott. A történelem úgy szerepel, olyan tények együttesére épülve, hogy mindkét oldalon egyezik. Sajnos hamisító tendenciák jellemzik azonban még ma is a harmadik világról írottakat A nyugatnémet tankönyvek a nem európai országokat európai szemlélettel vizsgálják. Nagyon ritka a kivétel. Hiába néhány jeles személyiségnek és néhány nemzetközi szervezetnek az erőfeszítése, a dolgok alig mennek jobban. Nincs nyugatnémet—afrikai bizottság, hogy fölülvizsgálja a tankönyveket, és kevés az olyan újság, amely a cikkeiben valóban tájékoztatna arról, mi történik a keresztény, kapitalista és demokratikus övezeten kívül. Valami azonban mégis mintha változni kezdene. De mindez ritka madár, mégis, miért ne hozhatnának nyarat az első fecskék is? Tömérdek a tennivaló. Az emberek többsége nem is tudja, hogy milyen sztereotípiákat örökölt. Bátorság, szellemi nyíltság, közlési képesség — íme, erre kell bátorítani, mert többet ér egyszer látni, mintsem százszor hallani valamiről. így mondja egy közmondás, amely egyáltalán nem német, sőt — kínai KARO GROBE a1 nDJlHTHKH IBelgrád___________________ Az el nem kötelezettek paolja Hozzávetőlegesen tíz hírügynökség képviselői öt évvel ezelőtt tanácskozásba kezdtek. A megbeszéléseiknek az volt a tárgya, hogy az el nem kötelezettek külpolitikája megfelelő információs eszközökhöz jusson, mivel teljesen hiányzott közöttük a kölcsönös tájékoztatás Ezek a hírügynökségek azonosan értékelték a helyzetet és az igényeiket, így jutottak arra a következtetésre, hogy közösen cselekedjenek, és adták vállalkozásuknak a „pool" nevet. Ez a pool kezdetben azokat tömörítette, akiknek nem voltak meg a maguk információs eszközei, és még kevesebb híradással rendelkeztek más országokról. Tizenkét hírügynökség végül is megállapodott, hogy egyesíti az erejét, és a pool közreműködésével az információk nagy választékát kínálja. A kezdeményezés nyomán első ízben az el nem kötelezettek colombói csúcsértekezlete határozatban erősítette meg az információs együttműködést. Ebben az időszakban negyven hírügynökség volt tagja a poolnak, amelyek rögzítették alapvető elveiket. Nem új nemzetek fölötti ügynökséget kívánnak létrehozni, hanem egyenlő jogú partnerek együttműködését Közösen keresik a módokat, hogyan lehet a minél szélesebb körű tájékoztatáscserét előmozdítani, híreket sugározni az egész világra az el nem kötelezettek tevékenységéről. Az a gyorsaság, amellyel a pool fejlődött, hála a részt vevő országok buzgalmának és a nyújtott tájékoztatás mind jobb minőségének, heves reakciót váltott ki az információ eddigi monopolizálóiból. Még hevesebb lett ez a támadás, amidőn hatvan ország képviselői gyűltek össze a pool ügyének a támogatására, és fejlődésének szabályokba foglalására Éppen a poolt vádolták azzal, hogy új monopolhelyzetet igyekszik kivívni magának, akadályozza az információk szabad áramlását, a független tájékoztatást állami eszközökkel akarja helyettesíteni. Valójában azonban e küzdelemnek a tétje nem maga a pool volt, hanem a monopóliumok uralma a tájékoztatás világrendjében. Annál is inkább, hogy a pool példája nem maradt magányos, új együttműködési formákra serkentett, az el nem kötelezettek akciója nem maradt elszigetelt kezdeményezés. Az az érdeklődés, amely a pool híranyagait és bulletinjeit fogadja, megerősíti: nagy a belső igény az el nem kötelezett államokból és a fejlődő országokból érkező tájékoztatásokra Ez élteti azt a reményt, hogy a pool tovább erősödik, tagjainak az akcióegysége által is. PERO IVACIC, a Tanjug vezérigazgatója Magyar Nemzet 11