Magyar Nemzet, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
4 Befejeződtek Faluvégi Lajos párizsi tárgyalásai Faluvégi Lajos pénzügyminiszter befejezte párizsi tárgyalásait, amelyek során Maurice Papon költségvetési miniszterrel és René Monory gazdasági miniszterrel országaink gazdasági és pénzügyi kapcsolatainak kérdéseiről folytatott eszmecserét, s a költségvetési miniszterrel megállapodást írt alá a kettős adóztatás elkerüléséről. Faluvégi Lajos az MTI munkatársának elmondta, hogy a megállapodás elősegíti a két ország közötti gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatok fejlődését, közös vállalatok létrehozását. Egyéb tárgyalásai is a gazdasági kapcsolatok fejlesztését szolgálták. Különösen hasznos lehet a kapcsolatok kiépítése a francia kis- és középvállalatokkal. ''A tárgyalásokon szóba kerültek közös vállalkozások létrehozásának lehetőségei. Faluvégi Lajos szerdán hazaérkezett Párizsból. Május 16-én összeül a TDT Szerdán Szabó István elnökletével ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület megvitatta a XII. pártkongresszus határozatából a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomra háruló feladatokat, és úgy határozott, hogy az állásfoglalás-tervezetet az Országos Tanács legközelebbi ülése elé terjeszti jóváhagyásra. Az elnökség az Országos Tanács ülését május 16-ra hívta össze. A dolgozók esti középiskolái is csatlakoztak az idén a Ki tud többet a Szovjetunióról című vetélkedőhöz, amelyet a Szovjetunió című lap alapján rendeztek. A két fővárosi és egy székesfehérvári iskola — több száz felnőtt diák, szakmunkás, adminisztrátor, gépköltő — vett részt. A legkiválóbb 9 csapat döntőjére április 29-én került sor. A magas színvonalú, nagy tájékozottságot bizonyító szellemi torna győztese a budapesti VI. kerületi Asztalos János Dolgozók Gimnáziuma II. osztályos, hétfői levelező csoportja lett. Mivel felnőttek versenyeztek, a smalom nem csoportos utazás, hanem szabadon választott szovjetunióbeli társasutazás. — A televízió csütörtöki műsora: 8.48. Műsorismertetés. 8.50: Idősebbek is elkezdhetik... 8.55: Kapcsoljuk Moszkvát. 9.55: Májusi seregszemle. Kb. 11.55—-12.40-ig : Déli muzsika. 14.43: Műsorismertetés. 14.45: Csak gyerekeknek. FF. 15.25: Madame Curie. 16.20: Hoszszú útra megyek. FF. 16.50: A Smokie együttes műsora. 17.35: Hírek. 17.40: Jean Gabin-sorozat. Az alvilág királya. FF. 19.10: Tévéforma. 19.15: Esti mese. FF. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Felvonulók kérték. 22.30: Tv-hiradó 3. 22.40— 23.55: Hogy állunk fiatalember? FF. — 2. műsor. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenye. 21.20: Tv-híradó 21.40— 23.05: A tréfacsináló. Francia film. FF. — A televízió pénteki műsora. 9.23: Műsorismertetés. 9.25: Tévétorna. 9.30: A kéz öt ujja. 9.50: Csak gyerekeknek. FF. 10.15: Hat év történelem. XXI. (ism.) 11.00— 12.30: Ki tud többet a Szovjetunióról. Vetélkedőműsor. FF. 13.40: Műsorismertetés. 13.50: Nagy tévében kis mozi. 14.15: Pedagógusok fóruma. FF. 14.50: Van képünk hozzá! FF. 15.30: Elektromos-Tatabányai Bányász. Bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. FF. 16.45: Ziska. FF. 17.05: Hétvégén. FF. 17.40: Öt perc meteorológia. 17.45: Tarzan fia. FF. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. 19.35: Tévétorna. 19.40: Esti mese. FF. 20.00: Hírek. 20.05: Megtörtént bűnügyek. A kiskirály. FF. 21.15: Savaria '80. 21.45: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk. 23.15: Hírek. — 2. műsor. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Gólyavári esték. XIII 4. 19.05: Még egyszer — gyerekeknek. Játsszunk bábszínházat. 20.00: Hírek. 20.05: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenye. 21.25: Öt perc meteorológia. 21.30—22.30: Madame Curie. V/5. — A televízió szombati műsora. 8.03: Műsorismertetés. 8.05: Tévétorna. 8.10—9.15: Mindenki iskolája. FF. 9.15: Óvodások műsora. Kisfümössireálatás. FF. 9.35: A Tenkes kapitánya. FF. 10.00: Játszszunk bábszínházat! 10.35: Mindent bele! FF. 11.35—11.55. ..Körül fodros a szoknyám . . 13.53: Műsorismertetés. 13.55: Gruntoveci emberek. 14.45: Műsorainkat ajánljuk. 15.10: Mi, tizenketten. ... 16.10: Dunai halászok. 16.40: Apokalipszis, most. FF. 16.55: ,,Sok van, mi csodálatos” Vitray Tamás műsora. 17.25: Köszöntjük az édesanyákat! 17.55: Lehet egy kérdéssel több? FF. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Bp. Honvéd—V. Dózsa. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A szünetben. Esti mese. FF. 20.30: Hírek. 20.35: Vers — Mindenkinek. 20.40: Vízkereszt. — 2. műsor. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Mussolini végnapjai. Olasz film. 22.05—22.30: Beszélgetés Leo Villani olasz történészprofesszorral. FF. 22.20: Hírek. — Felhívjuk olvasóink figyelmét arra hogy a heti rádió- és tévéműsort, kivételesen május 4-i, vasárnapi számunkban közöljük. — A MAGYAR NEMZET legközelebbi száma vasárnap, a szokott időben jelenik meg. A KGM és a vasasszakszervezet vezetői szerdán a KGM-ben tanácskoztak. Soltész István kohó- és gépipari miniszter és Herczeg Károly, a vasasszakszervezet főtitkára az év indítását vitatta meg, valamint az új ár- és szabályozórendszer bevezetésének tapasztalatait a vállalatoknál és a tervezőmunkában. — Hazaérkezett Ulánbátorból szerdán a Szigeti István munkaügyi miniszterhelyettes vezette küldöttség, amely részt vett a KGST-országok állami munkaügyi szerveinek 12. értekezletén. — Molnár István, hazánk Új-Zélandon is akkreditált nagykövete Wellingtonban átadta megbízólevelét Sir Keith Holyoake főkormányzónak. — A magyar—mongol diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulójáról ünnepségen emlékeztek meg szerdán Mezőtúron. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és megyei bizottsága rendezte baráti gyűlésen részt vett Donom Purev, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete is. — Budapest hetedik nyugdíjasházát szerdán vette birtokába csaknem 100 óbudai idős ember Békásmegyeren. — Vietnam lakosságának a száma 52 millió 741 766 fő, jelentették be Hanoiban. 1975. május óta az ország lakosainak a száma 5,1 millió fővel nőtt. — A Budapest Tourist külföldi ajánlatai: Tátralomnic. 4 nap. júniusban. félpanziós ellátás. Utazás: különjárati autóbusszal. Részvételi díj: 1980.— Ft. Pozsony. 2.5 nap. májusban, júniusban, júliusban, augusztusban, teljes ellátás. Utazás: szárnyashajóval. Részvételi díj: 1750.— Ft. Zakopane—Krakkó. 5 nap. júniusban, augusztusban, októberben, teljes ellátás. Utazás: autóbusszal. Részvételi díj : 3340.— Ft, ill. 3140.— Ft. Zakopane. 4 nap, júliusban és augusztusban, félpanziós ellátás. Utazás: különjárati nv.tgj?usszal. Részvételi díj: 1890.— Ft. Lipcse, augusztus 20—23 között, félpanziós ellátás. Utazás: repülőgéppel. Részvételi díj: 2680 — Ft. Drezda— Jéna, június 30—július 5 között, félpanziós ellátás. Utazás: vonattal. Részvételi díj: 2450.— Ft. Berlin. 5 nap, júliusban és augusztusban, félpanziós ellátás. Utazás: repülőgéppel. Részvételi díj: 3660.— Ft. Lipcse—Erfurt—Eisenach, július 16—21 között, félpanziós ellátás. Utazás: vonattal. Részvételi díj: 2980.— Ft. NDK körút, június 15—22 között, félpenziós ellátás. Utazás: vonattal. Részvételi díj: 3950.— Ft. Üdülés a Keleti-tenger partján. 9 nap június 19—27 között, teljes ellátás. Utazás: vonattal. Részvételi díj: 4990.— Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei városi Idegenforgalmi Hivatalokban. — A NIMSE Tenisz szakosztálya mini-tenisz tanfolyamot indít 6—8 éves gyermekek részére. A tanfolyam május közepén indul és október 15-ig tart, heti háromszori oktatással a délutáni órákban. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen az alábbi címen : NIMSE Sporttelepe, 1037 Budapest, III., Folyondár u. 15. — Intenzív nyári nyelvtanfolyamokat indít a TIT. A TIT Budapesti Nyelviskolája — a korábbi évek gyakorlatának megfelelően — angol, német, orosz, francia és az idegenajkúaknak magyar nyelvű nyolchetes nyári intenzív nyelvtanfolyamot indít. Jelentkezni és a részletes feltételeket megismerni 1980. május 10-ig a TIT Budapesti Idegenforgalmi Szakosztályán lehet (Budapest, Vil., Múzeum u. 7.). X — A VI. ker.: Kemény Zsigmond Gimnázium Villa osztályának 1950-ben érettségizett hallgatói 1980. május 17-én rendezik 30 éves találkozójukat. Kérünk mindenkit, hogy este 6 óra után az alábbi telefonszámon jelentkezzék: 657-604 (dr. Léb József). — A Magyar Állami Operaház Énekkara felvételt hirdet a tenor szólamba. Korhatár 35 év. Zeneileg képzett énekesek jelentkezése a személyzeti osztályon. X — A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatósága 1980 októberében rendezi meg az iskola fennállásának 25 éves jubileumát. Ebből az alkalomból évkönyv jelenik meg, mely tartalmazza az iskola krónikáját és az eddig végzett tanulók névsorát. Az évkönyv megrendelhető a gondnokságon. Felkérjük az iskola minden volt tanulóját — aki 1959. évtől kezdve 1979. nyaráig érettségi vizsgát tett — írja meg jelenlegi pontos címét, hogy az ünnepség tájékoztatóját és a meghívót elküldhessük. Postacím: 2001 Szentendre Pf. 41. Római sánc u. 1. X — Thermál Szalon Pódium bemutatja Asturia. ..Oh, az a félvér nőszemély” c. művét, Köllő Miklós pantomim művész és a Dominó Együttes előadásában, a Margitszigeti Thermál Szálloda Havanna Clubjában máj. 4-én, vasárnap este. 19.30 órai kezdettel. Belépődíj: 120.— Ft. Jegyek kaphatók a Thermál Szállodában és a Danubius Utazási Irodában. (Bp., V., Martinelli tér 8. Tel.: 173-115). Színházak Központi Jegyirodájában (Bp., VI., Népköztársaság útja 18. Tel.: 120-000). Országos Filharmónia Jegyirodájában. (Bp., V., Vörösmarty tér 1. ,Tel.: 176-222). X — Látogatást tett Budapesten Alfred Cahen, a belga külügyminisztérium politikai főigazgatója és megbeszélést folytatott Nagy János külügyminiszter-helyettessel a kétoldalú kapcsolatokról, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről. A főigazgatót fogadta Pója Frigyes külügyminiszter. Az édesanyákat köszöntik ezekben a napokban országszerte, a szokottnál korábban, mivel most pénteken lesz „vasárnap". A gyárak, intézmények zömében viszont a vasárnapi munkanapokon üdvözlik a dolgozó anyákat. Az anyák napja tiszteletére ünnepségeket rendeznek a Hazafias Népfront kerületi bizottságai is. A Fővárosi Kertészeti Vállalat 87 üzletébe a többi között 121 ezer szál szegfűt, 30 ezer szál tulipánt és 21 ezer szál üvegházi rózsát szállítanak vasárnapig. — A margitszigeti mikrobusz május 1—től hagyományos menetrendje szerint közlekedik, szombaton, vasárnap és más ünnepnapokon 10 és 19 óra között, közli a BKV. — A vitorlabontó ünnepséget május 17—18-án, szombaton és vasárnap rendezik meg Balatonfüreden, s ezzel megnyílik a nyári szezon. Május 17-én, Füreden nemzetiségi folklór bemutatót tartanak, Bohócporond címmel vidám műsort, majd énekkarok és népi együttesek lépnek fel. A vitorlabontó ünnepség vasárnap lesz, ennek látványosságát az MHSZ műrepülő -és ejtőernyős bemutatója növeli. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács Czabón Dánielnénak, a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet személyzeti osztályvezetőjének, nyugállományba vonulása alkalmából. A kitüntetést szerdán Juszt Lajos egészségügyi miniszterhelyettes adta át. — Ünnepi munkásgyűlésen adták át szerdán a Nyíregyházi Konzervgyár új tyukodi üzemét. — A Kiskörei Tisza II. vízlépcső hajózó zsilipjeit ma öt órától ismét megnyitják a forgalom előtt. A víziút átkelőhelyét nagyjavítás miatt március 24-én zárták le. A zsilipkapuk működése most több esztendőre ismét biztonságos. — Befejeződött a távfűtés szerdán, mivel, az elmúlt három''nap hőmérsékleti átlaga meghaladta a 12 fokot. — A fővárosi tévészervizek ünnepi ügyelete: A Gelka 333-333 telefonszámán 1-én és 2-án 7-től 31 óráig fogadják el a fekete-fehér és a színes tévékészülékekre vonatkozó hibabejelentéseket. Az Orion tévészerviz az ünnep első napján nem tart szolgálatot. Május 2-án 7—16 óra, 3-án 7—12.30 között a 124-220. és a 117-160-as telefonszámokon hívható a szerviz. A Szövetkezeti Ipari Javító Szolgálatnál május 1-én és 2-án reggel 9 órától 13 óráig jelenthetők be a meghibásodott feketefehér tévékészülékek a 313-313-as telefonszámon. A GRÚZIÁBAN EGY EGO OI,AJKUTAT 17 napi megfeszített munkával sikerült eloltani. Jelentik Moszkvából. A Tbiliszi közelében fekvő Szamgorszki olajlelőhely egyik olajkútja a statikus elektromosság következtében keletkezett szikrakisüléstől lobbant lángra. A kőolaj- és földgázlelőhelyeken kitörő tüzek oltására specializált tűzoltók annak idején hazánkban is segítettek az aliesi gázkitörés elfojtásában. Megkezdődött Berlinben tegnap a szocialista országok II. nemzetközi népművészeti fesztiválja. Az első hangverseny, amelyen mind a tizenkét résztvevő ország képviselteti magát, ma este lesz, címe A békéért szól a dalunk. A magyar küldöttséget dr. Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes vezeti. Gálaestünket Magyar képeskönyv címmel szombaton Hagenwerderben tartják meg. — A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége alkotói díjat adott ki a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fejlődését, tagjainak életét bemutató írói és publicisztikai tevékenységükért Bertha Bulcsúnak, Dobozy Imrének, Mezei Andrásnak és Varga Domokosnak. A díjakat tegnap Szabó István, a TÓT elnöke adta át. A Nemzeti Művész címet kapott kitüntetésül Lőrincz Gyula festőművész, a CSEMADOK és a Szlovák Képzőművészek Szövetsége elnöke, a CSKP KB tagja; egész életművéért és kulturális, politikai tevékenységéért kapta a magas kitüntetést. Május 1-e alkalmából adta át tegnap a prágai várban Gustáv Husák a legmagasabb állami kitüntetéseket: 100 Állami Díjat és 54 Klement Gottwald Díjat; a Nmzeti Művész kitüntetést heten kapták meg. — Fezenczy Noémi születésének 90. évfordulójára kiállítás nyílt meg tegnap Simontornyán, a vármúzeumban a művész tanulmány- és vázlatmunkáiból. — Lendvay Kamilló nagysikerű szerzői estet adott kedden a Párizsi Magyar Intézetben. Videofelvételen bemutatták a Tisztességtudó utcalány című Sartre-drámára készült operáját is, amelynek lemezfelvétele tavaly a francia hanglemezakadémia nagydíját nyerte. Az est második felében Barlay Zsuzsa, Szakályi Ágnes, Tihamér Elek és Onczay Csaba a szerző műveiből adott elő. • 1 — A múzeumok nyitvatartása május 1-én országszerte nyitva lesznek a múzeumok. Budapesten a Hősök tere környékén lévő kiállítóhelyek — tekintettel az ünnepségre — csak délután 3 órakor nyitnak. Május 2-án, pénteken és 3-án szombaton ugyancsak várják az érdeklődőket a múzeumok: vasárnap és hétfőn szünnapot tartanak. Magyar gasztronómiai hetet tart Milánóban május 1. és 13. között a HungarHotels Szálloda és Étterem Vállalat a La Nuraghe étteremben. A bemutatóra a budapesti Kárpátia étterem héttagú csapata utazik Gonda Mihály, a Kárpátia üzletvezetőjének vezetésével A milánói magyar hét megnyitásával egyidőben kezdi a munkáját a 19. szakács világkongresszus is. Hazatért az NDK-ból a Lukács Ervin vezette Állami Hangversenyzenekar, az MRT- kórus, valamint Köröndi György operaénekes és Jandó Jenő zongoraművész. A magyar zenei napok alkalmából: Berlinben, Lipcsében, Drezdában, Gerában, Frankfurt-Oderben szerepeltek. A Borsod megyében élő és alkotó képzőművészek pályázati kiállítása pénteken megnyílt a Miskolci Galériában. A tárlat megnyitása után átadták a pályázat díjait. A Borsod megyei Tanács díját Feledy Gyula Kossuth-díjas, érdemes művész, Miskolc Város Tanácsa díjat Pető János, a Szakszervezetek megyei Tanácsának díját Tóth Imre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának díját Mezey István festőművész, a KISZ megyei bizottságának díját pedig Varga Éva szobrászművész kapta. Hírt adtunk vasárnap az MTI jelentése alapján a párizsi Magyar Intézet koncertjéről. Az egyik közreműködő zongoraművész, neve hibásan jelent meg, helyesen: Pólya Irén. — HALÁLOZÁS : Kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk, hogy Tömöri László erdőmérnök, tájrendező és környezetvédő szakmérnök a VÁTI dolgozója életének 30. évében tragikus baleset következtében elhunyt. Gyászolják szülei, felesége, kislánya, apósa, anyósa, barátai, munkatársai. Csendben eltemettük. — Fájó szívvel tudatjuk, hogy id. Hajdú Lajos 83 esztendős korában. április 16-án, Budapesten, fia Ifj. Hajdú Lajos 60 éves korában. április 19-én Melbourne-ben (Ausztrália) meghalt. Nagy család és sok barát gyászolja őket Magyarországon, Los Angelesben és Melbourne-ben. Budapesten a temetés május 24-én, fél 10 órakor lesz az Újköztemetőben. Melbourne-ben április 22-én volt a temetés. Mély szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik ismertek és szerettek, hogy dr. Rákóczy Gézagyógyász főorvos 1980. április 26-án váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1930. május 6-án, 2 3-kor a Rákoskeresztúri új köztemetőben lesz. A gyászoló család. X — A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy Erzsikénk, dr. Kaunitz Lajosné Szabó Erzsébet többszörösen kitüntetett, vasdiplomás nyugalmazott tanítónő 1980. április 9-én. 86 éves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Kívánságára csecsben eltemettük. Minden külön értesítés helyett. — Szomorúan tudatjuk, hogy dr. Bónis Lászlóné Jurány Lilly ny. külker, levelező április 10-én elhunyt. Drága hamvait május 9-én 2 10 órakor a Farkasréti temetőben lévő családi sírban helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. X — Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, Neumayer László elhunyt. Gyászolják szeretett rokonai és baráti köre. Temetése 1980. május 4- én, vasárnap 2 órakor lesz az Újpesti temetőben. — Megtört szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága nagymamám. Gönczi Dezsőné sz. Stefanovik Mária, aki a munkásmozgalomnak 1923. óta volt harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetettje 1980. április 22-én, életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. május 16-án, 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. (Kozma u. 6.) Unokája és a gyászoló család. — Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem. Both Dezső, nyugállományú ezredes hosszas betegség után 85. évében elhunyt. Április 15-i hamvasztás utáni búcsúztatása május 6-án, kedden 10 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. Gyászolják felesége, a rokonok és a barátai. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Ácsi Béla. 81. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése május 2-án (pénteken) 1/2 12 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. Kozma u. 6. Gyászolják, unokaöccse Nemes László és unokahúgai. X — Feleségem, anyánk, Bodnár Lászlóné Edith, csendesen elaludt. Temetése 1980. május 5-án, 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Gyászolják: férje Bodnár László, fia Bálint Endre, lánya Szerb Antalné, menye, unokái, és mindazok, akik ismentek és szerették. — Fájdalommal tudatjuk, hogy drága musikánk, Frisch Lajosné sz. Waldner Dusi, 1980. április 28- án. 72 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Soha nem feledjük okos, kedves, derűs lényét. Május 6-án, de. 1/2 12-kor temetjük a Rákoskeresztúri temetőben. (X., Kozma u. 6.) Gyászoló rokonai és barátai. X — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mondunk köszönetet a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet Vezetőségének, Pártszervezetének, Szakszervezetének, dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, a ház lakóinak és mindazoknak, akik elhunyt férjem elvesztése miatt a végtisztességen való részvétükkel együttérzésüket, fejezték ki. Gettler Jenőné és családja. X — Sírkőavatás: Totisz Ervin sirkőavatása 1980. május 4-én. 12 órakor lesz Rákoskeresztúr. (Kozma u. fi.) B. parcella 31. sor fi. sírnál. Tataszjié, X _________ NAPI KRÓNIKA nmtiimittiiiiiiiiiiiimimniiiiiiiiiiiiinfimiHiiiiiuiiiiiiiiHnntiiiiiiiiiinnitniiiiitiiiiitiiiUliiiiiiiiiNuiiiiiiniiiMtiiiiiiiiiiNiiiiiiiiiiiiiiMniiiaiiiitiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiKiimiiiiiiiiiiiiiiiiitHiumiiiim ili!lfllll!lll!ll!!íll!!ll.Mlllllll!ll|l!llll!l!|!l!!íi!ll!llllinil!:!!ll!!ll|lllllllillll!!|lll!![ttlil|!llllll|j|l!ll!||llliI|l!!l!llilll!,ll!l'!ll!||l!!llltlllil!llill!l|ll,[lllli:!lil!i!l'liH!l!ll!l^i!i!!íilll!1 — Halló, korrigálni szeretném a népszámláláskor mondott adatokat, már csak egyedül lakom a lakásban ... (Várnai György rajza) " llllf!ilHIIII!lllllllllini!íillinnni(l(llinilJllt!l!l!l!lllllU!ll!Hi;i(tnmilliniII!tHI’I#W11llllí)nnHI'i;i]tfillH!!lll,ltlfHJl!ll:nNIUI!llllM!<!fiH!:il|li!iiTIII|ll!l!ll'lti|!lin:l'!llllirl Magyar Nenizri_ ______ Kissé tovább melegszik az idő Kontinensünk északi, középső és keleti részén lelassultak a légmozgások, viszonylag csöndes az idő. Napközben megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. A hőmérséklet általában az évszaknak megfelelően alakul, a Szovjetunió európai területén pedig még mindig lényegesen magasabb, mint a sokéves átlag. A Brit-szigeteken a nedves óceáni levegő hatására többfelé esik az eső, záporeső. A Szicília fölött örvénylő ciklon egyelőre még Spanyolországban valamint Olaszországban okoz szeles, csapadékos időjárást. Az említett ciklon keleti oldalán több fokkal melegebb, nedves levegő áramlik a szárazföld belseje felé. A mediterrán léghullámok lassan a Kárpát-medence időjárását is befolyásolják. Hazánkban szerdán időnként megnövekedett a gomolyfelhőzet, de csak néhány helyről jelentettek futó záport, és egy-két zivatart. A hőmérséklet kora délutánra 16, 20 fokig emelkedett. A várható időjárás csütörtök estig, időnként megnövekszik a felhőzet. Néhány helyen, elsősorban nyugaton, délnyugaton várható kisebb eső, zápor, zivatar, a déli, délnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között lesz. A Duna vízállása Budapesten: 501 cm. Európai időjárási körkép Az 1980. május 1. , 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet 1980. május 1. Budapest derült 20 Ankara derült 18 Athén esős 21 Belgrád zápor 19 Berlin napos 15 Bécs felhős 18 Bukarest felhős 21 Helsinki zápor8 Ivnev derült 19 Koppenhága felhős 12 Lenini rád derült 18 Lisszabon derült 18 London zápor 13 Madina felhős 16 Milánó esős 17 Minszk derült 19 Moszkva napos 20 vilimben napos 15 Ősit derült 10 Párizs derült 15 Praea derült 18 Roma zápor 20 üykbolto napos 10 Szófia felhős 18 Varsó derült 15 .Csütörtök, 1980. május 1.