Magyar Nemzet, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
Vasárnap, 1980. június 1. mm Mmi Világmegváltók vagy reálpolitikusok? Gondolatok egy nemzetközi diákszemináriumról Nemzetközi szakember-találkozók, tanácskozások, szirupozionok, konferenciák, ülések százai zajlanak évente. Jelzik, hogy országrós, földrajzi és politikai hovatartozástól, a nemzetközi helyzet feszültebb vagy enyhébb voltától (csaknem) függetlenül a specialisták változatlanul módot találnak gondolataik, véleményük cseréjére, az egymással ütköző, vagy egymást kiegészítő nézeteik megismerésére. Mérnökök, közgazdászok, pedagógusok, agrárszakemberek — az elmélet és gyakorlat kérdéseiben jártas különböző kutatók-fejlesztők, tudósok gyűlnek össze ily alkalmakkor, világméretű, vagy csak egyegy szűkebb szakterületet érintő gondokról, feladatokról beszélve. És egyre gyakrabban találkoznak-tanácskoznak a jövő szakemberei, a diákok is. Azok a fiatalok, akiknek ma szerzett új ismeretei, most kialakuló nemzetközi kapcsolataik a holnap, holnapután együttműködési sikereinek, gazdaságfejlődésének ígéretét hordozzák. Szerencsém volt részt venni a közelmúltban egy ilyen diáktalálkozón — egy, a kelet-nyugati kereskedelem, az exportfinanszírozás néhány kérdésével foglalkozó szemináriumon. Szervezője az AISEC, a Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szövetsége volt. Férfiasan bevallom, nevét a meghívó olvasásakor láttam először, s így némi meglepetéssel böngésztem a mellékelt füzetekében, Kurt Waldheiimnek, Robert Kennedynek, más vezető politikusoknak és Nobeldíjas tudósoknak az AISEC- munkájáról, eredményeiről szóló elismerő nyilatkozatait. Feltételezvén, hogy ez ügyben az olvasók többsége is tájékozatlan, bevezetőben néhány szó a nemzetközi szervezetről. Az AISEC — az alapítása óta eltelt több mint három évtized alatt — jelentős rangot vívott ki: évente ismétlődő eseménysorozatai ma már 48 ország ifjú közgazdászhallgatóitérintik. Kapcsolatban áll az ENSZ-szel, az UNESCO-val külön is, „eltartásáról” multinacionális és nemzeti vállalatok, társ- és patronáló szervezetek gondoskodnak. „Nem profitot termelő és nem politikai jellegű szervezet a miénk ...”, hirdetik az AISEC vezetői. Nyilván mindkét megállapítás igaz, egy rövidke kiegészítéssel: tagjai azért — nem is akármilyen vehemenciával — politizálnak, igaz, többnyire csak az egymás közti vitákon vezetve le indulataikat. Milyen is egy AISEC-tanácskozás? Budapesten, Pozsonyban és Bécsben volt alkalmam Végig követni (előadáshallgatóvitázó-mulatozó minőségükben is, látni, hallani a közgazdaságtudomány ifjú reménységeit Az első, ami meglepett: sokat dolgoztak. Van összehasonlítási alapom, le merem hát írni: többet mint általában a„felnőttkonferenciák” részvevői. Többet és másként isligha lenne értelme, hogy a tanácskozás napjain történtekkel részletesen foglalkozzak — igressziókról, a kiprovokált és véletlen-szülte tapasztalataimról számolnék be inkább. Címszavakban, némi kommentárral kiegészítve. Tehát: másként tanácskoztak ezek a fiatalok. Mindenekelőtt „szemtelenebből”. Budapesten — nem a honfiúi büszkeség szól belőlem — kiváló előadások sorát hallgathatták végig, s mégsem voltak maradéktalanul elégedettek. Bankrendszerünkről, a forint konvertibilissá tételéről, a beruhá- zási finanszírozás gondjairól, eladósodásunk mértékéről, a termelési és exportszerkezet változtatásának szükségességéről, nemzetközi kapcsolataink alakulásáról tettek fel — a már elhangzottak kiegészítését várva, — igencsak hozzáértő kérdéseket. Az udvariaskodás kötelező szabályait félredobva közbe-közbeszóltak, ,,... de én úgy tudom, hogy..kezdetű megjegyzésekkel ellenérvelve újra és újra provokálták „felnőtt-partnereiket”. Az utóbbiak — furcsa mód — úgy tűnt, szinte élvezik a helyzetet A fiatalok légkört teremtő rámenőssége átragadt rájuk is: a nemzetközi hírű szakember elnéző mosolyát mellőzve vitáztak, válaszoltak. (Jó néhány új információt adva a szűkkörű, belső tájékoztatók százait végigült újságírónak is...) „Megértően." Külhonban az egyik előadás meglehetősen laposra, semmitmondóra sikeredett Befejeztével elhangzott az első lényegre törő kérdés, aztán a második... diplomatikus válaszok, udvarias mosoly kíséretében. A japán, a kanadai, a mexikói, a svéd fiú levette füléről a tolmácskészüléket az előadás nyelvén tudók pedig szomszédaikkal kezdtek beszélgetni, majd egyikük — nem kevésbé diplomatikus mosoly kíséretében — megköszönte az értékes új információkat, „több kérdésünk nincsen ...”. (Más kérdés, hogy már kifelé menet aztán ebéd közben, az utcán egymás közt robbantottak ki élénk vitát arról: vajh, miért volt ennyire óvatos az előadó.) „Meglepetten.” Bécsben az osztrák pénzügyi élet egyik kiemelkedő egyénisége olyan előadást tartott mely akár a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen is elhangozhatott volna. (Mondta is a mellettem ülő ifjú ember: „Pár hete Kozma professzor úrtól hallottam szinte megszólalásig ugyanezeket a gondolatokat...”) A kelet—nyugati kereskedelem, a finanszírozás és főként a kompenzációs üzletek dolgát taglaló előadás után nem is hangzott el provokatív, inkább „csak” további, hasonlóan érdekes információkat sürgető kérdés. Ez alkalommal — érthetően — a magyarok voltak a főszereplők, a szomszéd ország gazdaságához fűződő szoros kapcsolataink érdeklődésüket bőséggel indokolta. Együtt utaztam, éltem és okultam jó néhány napon át ezzel a hatvanegynéhány közgazdász hallgatóval. Sok mindent megtudtam róluk. Többi közt azt: országaikban — s itt most elsősorban a Nyugat- Európából, tengerentúli országokból jöttekről beszélek — alapvetően más a képzés igénye és módszere. A közgazdászjelöltek már a kezdet kezdetén egy-egy szűk szakterületre specializálódnak, az egyetemi években arról minden létező információt begyűjtve. A vitákon előny is volt, meg hátrány is volt számukra ez: ha az „ő témájuk” került szóba, felcsillanó szemmel ontották ismereteiket, bölcs kérdéseiket, máskor viszont majdhogynem a kívülálló közönyével hallgattak. A mieink? Ha nem is „mindenhez konyítunk egy kicsit” alapon, de inkább általános ismereteikkel — s ez a társtudományokkal való kapcsolatukra is vonatkozik! — voltak jelen. Már aki. Mert — hogy azért kritika nélkül egy ilyen, dicsérő hangú beszámoló se fejeződhessék be — tizenöt fős „csapatunk” korántsem volt egységes. Mutatván: a diákszemináriumokra is érvényes a tőlünk külföldre utaztatottak kiválasztásának egynémely gyermekbetegsége. Pályázati rendszer alapján dőlt el ugyanis, ki megy, ki marad? S eddig a dologgal még nincs is semmi baj. Csakhogy vizsgaidőszak előtt egy sor, a „hazai sikert” fotosabbnak ítélő tehetséges fiatal meg sem próbálkozott a bejutással, annál többen a szorgalmasközépszer képviselői közül. Utóbbiak mit tehettek? Végigülték, hallgatták a többiek „véres vitáit”, s élvezték az esték, éjszakák hangulatos programjait.Szerencsére ők voltak kevesebben: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karáról és a Külkereskedelmi Főiskoláról igazán jó erők is érkeztek ... Folytatása következik ... búcsúztak egymástól a közgazdászhallgatók. Ősszel bécsiek, linziek, budapestiek és pécsiek közös számítógépes játékon vesznek részt, melynek győztese az a csapat lesz, mely az azonos gazdasági tényezők mellett a legnagyobb nyereséget produkálja a komputer segítségével Az esemény említése sugallja a záró gondolatot is. Konkrétan azt: azok a közgazdászjelöltek, akik — igaz, ma még csak „játékosan” — rendkívül összetett gazdasági feladatok megoldására képesek, diplomával a zsebükben jól jönnek akármelyik vállalatunknak. Érdemes lenne hát tanácskozásaikat, találkozóikat, „játékaikat” és elmefejlesztő vitáikat az eddiginél erőteljesebben támogatnánk. Az AISEC ifjú svéd főtitkára azt mondta nekem: a szervezet világszerte elismert, különösebb anyagi gondjaik nincsenek. Lehet Más kérdés azonban, hogy mindez a magyarokra mennyire érvényes? Igaz, tekintélyes a támogatók listája — a Magyar Nemzeti Bank, a KISZ központi bizottsága, az érdekelt egyetemek, az Állami Fejlesztési Bank, a Közép-európai Nemzetközi Bank, az OTP és a MUOSZ szerepelnek rajta — mégis az itteni munkát a szükséges anyagiak előteremtését néhány lelkes fiatal és idősebb patrónus öszszefogása biztosítja csak. Az ilyen és hasonló diákszemináriumok haszna sem forintban, sem rövidebb távon nem mérhető. Azt hiszem, túl vagyunk azonban már azon, hogy a távlatokat megalapozott reményeinket ne tartsuk elsőrendűen fontos kérdésnek. Puskás L. Tamás Az NSZEP küldöttsége Magyarországon A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására május 27— 31. között látogatást tett hazánkban a Német Szocialista Egységpárt pártmunkásküldöttsége, dr. Heinz Besserrel, a KB mezőgazdasági osztálya helyettes vezetőjével az élen. A küldöttség a mezőgazdaság fejlesztésének és a tudományos-műszaki eredmények hasznosításának tapasztalatait, valamint a mezőgazdasági és a feldolgozó ipar együttműködését tanulmányozta. A delegációt fogadta Kovács Antal, a Központi Bizottság tagja, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának vezetője. Elutazott Hans-Joachim Heusinger Szombaton elutazott dr. Hans-Joachiim Heusinger, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese és igazságügyminiszter, aki dr. Markója Imre igazságügyminiszter meghívására küldöttség élén hivatalos látogatást tett hazánkban. A miniszterek áttekintették a két ország közötti jogi kapcsolatok helyzetét, és e kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit Megállapodtak abban, hogy új együttműködési megállapodást kötnek a két minisztérium között A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Markója Imre igazságügy-miniszter búcsúztatta, jelen volt Rudolf Rossmeisl, az NDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. A szíri pártmunkás-delegáció látogatása Az MSZMP és az Arab Újjászületés Szocialista Pártja együttműködési munkaterve alapján május 25—31. között szíriai pártmunkásküldöttség tett látogatást hazánkban Amin Abdul Bakirnak, a Hama megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya igazgatójának vezetésével. A küldöttséggel, amelyet fogadott Kovács Antal, az MSZMP KB tagja, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályánál vezetője, megbeszélést folytatott Zsuffa Ervin osztályvezető-helyettes. A vendégek látogatást tettek az MSZMP KB külügyi osztályán, valamint a mezőgazdasági termelést, a szövetkezeti mozgalmat irányító intézményekben. Tanulmányozták a mezőgazdasági területen folytatott piltmunkatapasztalataik megtekintettek különböző típusú mezőgazdasági üzemeket. Ábrahám Kálmán hazaérkezett az NSZK-ból Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter szombaton hazaérkezett az NSZK-ból, ahol delegáció élén — dr. Dieter Haack, területrendezési, építésügyi és városépítési miniszter meghívására- a két országépítőipara közötti együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyalt. Elsősorban az energiatakarékos építési eljárások alkalmazásáról, korszerű épületfenntartási technológiák bevezetéséről folytattak megbeszéléseket. Megállapodtak, hogy megvizsgálják a két ország vállalatai közötti építőipari tervezésben és kivitelezésben — főként a harmadik piacon — történő együttműködés lehetőségeit. Kölcsönösen támogatják a szorosabb kapcsolatok kialakítását a két ország építészszövetségei között is. Az osztrák kereskedelmi miniszter Budapesten Szombaton dr. Josef Staribacher osztrák kereskedelmi és iparügyi miniszter Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter meghívására hazánkba érkezett. Az osztrák miniszter vasárnap délelőtt részt vesz a BAH-csomópontnál épülő új szálloda alapkőletételénél. A béketanácshoz küldött levelek A szolidaritás üzenetei Az Országos Béketanács titkárságához — a béke és barátság hónapja alkalmából — küldött levelek, táviratok jól érzékeltetik, hogy hazánk lakossága rokonszenvvel és eszmei közösségvállalással kísérte figyelemmel a Béke-világtanács elnökségének a hónap elején megtartott ülését, a népek világparlamentjének Szófiában megrendezendő szeptemberi eseményét előkészítő bizottság munkáját, az európai bizottság helyzetét áttekintő értekezletet, mely fórumoknál parlamentünk adott otthont. Nagy visszhangot váltott ki a „Budapesti felhívás” népeket, kormányokat a béke megoltalmazására fölszólító dekrétuma. Az emberekben él a remény, hogy mielőbb oldódik a nemzetközi feszültség, mirameg a hidegfrontot. Helsinki szellemében folytatódik a párbeszéd, s majdan az együttműködés újabb távlatait nyitja meg a madridi konferencia. Befejezéséhez közeledik a békehónap eseményeinek sorozata. Június első harmadával véget érnek a békegyűlések, -konferenciák, -fesztiválok, -szemináriumok, mindama fórumok, amelyeken társadalmunk különböző rétegeiből — munkások, mezőgazdasági dolgozók, értelmiségiek, alkalmazottak, egyházi személyiségek, kisiparosok, az ifjabb s az idősebb korosztálybeliek köréből — ezernyien tettek, tesznek hitet országunk szilárd békepolitikája mellett, nyilvánítják szolidaritásukat a szabadságukért, függetlenségükért, az emberi jogokért marabb politikai enyhülés törib küzdő népekkel. 1 A pásztói jegyzőkönyv i IGAZGATÓ JELENTI, hogy rozat V. fejezetének 4. pontjaaz oroszoknak december 17-én történt bevonulása után már pár nap múlva a városparancsnok magához hívatta, kifejezvén, hogy mennyire fontosnak tartja az iskola mielőbbi megnyitását... Az iskola ügyét a városparancsnok annyira szívén viselte és olyan lelkesen támogatta, hogy Pásztó összes iparosainak kivezénylésével és megfelelő egyéb munkás rendelkezésre bocsátásával az iskola helyreállítását példátlan erélyel végrehajtotta.” A pásztói állami polgári iskola 1945. január 30-i tantestületi értekezletének jegyzőkönyvében áll e néhány sor, amint ez a Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról című kötetben olvasható. És e jegyzőkönyv láttán — amelynek külön időszerűséget ad hazánk felszabadulásának 35. évfordulója — óhatatlanul fölvetődik a kérdés: a mai magyar társadalom, is úgy a szívén viseli-e az iskola ügyét, mint az egykori, ismeretlen nevű szovjet városparancsnok? " Igaztalanság volna e távolról sem szónokikérdésre nemmel válaszolni. Beszédes adatok bizonyítják, hogy a társadalom nagyon sokat tett és tesz ma is az iskoláért. Ha az óvodáskorúak 85 százaléka járhat már óvodába, ha az elsőosztályosok több mint 98 százaléka óvoda- vagy iskolaelőkészítő tanfolyam után kezdheti meg tanulmányait,ha a tanköteles korú fiatalok 93,4 százaléka fejezi be az általános iskolát, és 88 százalékuk középfokú iskolában tanul tovább, ez a társadalom erőfeszítéseit is tükrözi. Hiszen az új óvodákat, az új tantermeket, az új tornacsarnokokat csak úgy lehet fölépíteni, ha az iskolai hálózat fejlesztésére irányuló központi szándék találkozik a társadalmi óhajokkal, készséggel és az igényekkel is. TOVÁBB KÉRDEZVE önmagunkat, elmondható, hogy az egyes gyermek sorsát tekintve, általában elégedettek lehetünk. Sok szülő ugyanis — sajnos még nem mind — sokat áldoz saját gyermeke előrejutásáért. Talán olykor többet is, mint amennyi arányban állna képességeivel és rátermettségével. Gyakori a tapasztalat, hogy meglehetősen nagy a küzdelem már az általános iskola felső tagozatában és még inkább a középiskolában a továbbtanulásért, és ez a harc, amely a kiszorító játékra emlékeztet — csak annál sajnos sokkal komolyabb —, némelykor bizony megkeseríti nemcsak a diák és a szülő, hanem a pedagógus életét is. Nem könnyíti meg sem a szülői, sem a gyermekek helyzetét az a bürokrácia, amely sajnos ma még megtalálható az iskolában. A minap tartott országos pedagógiai tanácskozáson dr. Kornidesz Mihály, a Központi Bizottság osztályvezetője említette, hogy az iskolában eluralkodott a protekcionizmus, bár ez olyankor emberileg már-már érthető is, ha a szülőnek a legmagasabb összeköttetéseket kell igénybe vennie, hogy a merev körzethatárok miatt a gyereknek ne kelljen a forgalmas utca túlsó oldalán levő iskolába járnia. És ami a körzetesítés merevségét illeti, arra dr. Polinszky Károly oktatási miniszter is említett példát. Ez az eset azonban már nem a protekcionizmusra, hanem a pedagógusok megbecsülésének hiányára vonatkozik. Elmondta, hogy az intézmények olykor hibás és elsietett összevonása miatt az egyik iskolában az igazgatót egy évvel a nyugdíjazása előtt mentették fel beosztása alól. ,A látszólagos külsőségek: a bürokrácia, a rengeteg papírmunka, a jelentéskészítések megszaporodása, a merev körzetesítés és összevonás mögött azonban az iskola tartalmi munkájának gondjai is meghúzódnak. Ezekről a gondokról sok szó esett a XII. pártkongresszuson is, és a határozatok világosan megállapí tották a feladatokat. A harcban egyebek között ez olvasható: „Az állami oktatás minden szintjén — az általános iskolától az egyetemig — fő feladat a tanulóifjúság álta-' lános és szakmai műveltségének megalapozása, a nevelés és a képzés hatékonyságánál növelése. Változatlanul kapjon elsőbbséget az általános iskola ferlesztése... A középfokú oktatás eredményesebben feleljen meg a korszerű szakmunkás- és szakemberképzés igényeinek.’ A JOBBÍTÁSRA az Oktatási Minisztérium valóban igyekszik, tények bizonyítják, s törekszik a kongresszus megszabta feladatok végrehajtására. Az említett pedagógiai tanácskozáson jelentette be például az oktatási miniszter — és ez vélhető az eddigi munka kritikájának is —, hogy a sok bírálattal fogadott első gimnazista magyar irodalmi könyvet átdolgoztatják. Az érettségi tekintélyét, komolyságát nem utolsósorban azzal is igyekeznek növelni, hogy ismét kötelező lesz a vizsga történelemből.• Ez utóbbi azért is örömmel üdvözölhető, mert, különféle fölmérések riasztó adatokat közölnek a mai fiatalság rendkívül fogyatékos történelmi ismereteiről, amint erről Kornidesz Mihály is szólt De önmagában néhány intézkedés — ha még oly bölcs és átgondolt lesz is — nem oldja meg az iskola valamennyi gondját. Egy tanulmányban, amelyet Ferge Zsuzsa és Gazsó Ferenc készített, olvasható az a gondolat, hogy az iskolában még nem sikerült kialakítani a vezetés és irányítás új mechanizmusát Ebből következően a jelenlegi merev számonkérési és ellenőrzési rendszer nem teszi lehetővé az egykor oly híres tudós-tanár egyéniségek kibontakozását sem. A TUDOMÁNY BÖLCSŐI és műhelyei is voltak valaha a jobb iskolák, ma viszont inkább csak kisebb manufaktúrák, vagy nagyüzemek, amelyekben elgépiesedőben van a munka, valamennyi jó ha-tározat ellenére. A tudós pedagógus, aki nemzedékeket nevelt szaktárgya és a haza szeretetére, aki nemzedékek sorába oltotta be a szellemi és a fizikai munka megbecsülését, mai tisztelet a kivételnek — gyakorta hiányzik az iskolából. Pedig Apáczai Csere János már 1653-ban megírta Magyar encyclopaediájában: „a tanítóban, hogy tisztiben hasznosan járhasson és, megkívántatik, hogy tanításához illendő életet éljen s tanítványainak jó s dicséretes példát adjon, hogy elég tudós legyen ...” Bizonyos terhektől, a fölösleges értekezletektől, a jelentésgyártástól, a túlzott adminisztrációtól meg kellene szabadítani az iskolavezetést, hogy színvonalasabb irányítással igazi alkotóműhellyé formálhassa az iskolát Azt az intézményt, amelynek feladatai a szocializmus építése közepette napról napra szaporodnak, és amelynek áldozatos, tehetséges munkásait — akik jelenleg is nagy számban tevékenykednek — a mai pedagógusnapon nagy tisztelettel köszönti az ország. A PEDAGÓGUSNAP mindig fölemelő ünnep a nevelők és a társadalom számára, de hiba volna a figyelmet az iskola iránt pusztán egyetlen napra korlátozni. Mindenkinek ereje és képességei szerint — akár pedagógus, állami és pártvezető, társadalmi munkás, szülői munkaközösségben tevékenykedő apa és anya legyen is — állandóan szívén kell viselnie az iskola sorsát, legalább úgy, ahogyan, az egykori pásztói szovjet városparancsnok tette. Erre is emlékeztet a mostani pedagógusnap, amikor a társadalom azt kívánja a sok tízezer magyar nevelőnek, hogy az óvodától az egyetemig mind kevesebb gond közepette, s nagyobb állami és társadalmi támogatással végezhesse munkáját a biztató, szép jövő szolgálatában. Gábor István