Magyar Nemzet, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

Vasárnap, 1980. június 1. mm Mmi Világmegváltók vagy reálpolitikusok? Gondolatok egy nemzetközi diákszemináriumról Nemzetközi szak­ember-talál­kozók, tanácskozások, szirupo­­zionok, konferenciák, ülések százai zajlanak évente. Jelzik, hogy országrós, földrajzi és politikai hovatartozástól, a nemzetközi helyzet feszültebb vagy enyhébb voltától (csak­nem) függetlenül a specialis­ták változatlanul módot talál­nak gondolataik, véleményük cseréjére, az egymással ütkö­ző, vagy egymást kiegészítő nézeteik megismerésére. Mér­nökök, közgazdászok, pedagó­gusok, agrárszakemberek — az elmélet és gyakorlat kérdé­seiben jártas különböző kuta­tók-fejlesztők, tudósok gyűl­nek össze ily alkalmakkor, világméretű, vagy csak egy­­egy szűkebb szakterületet érintő gondokról, feladatokról beszélve. És egyre gyakrab­ban találkoznak-tanácskoznak a jövő szakemberei, a diákok is. Azok a fiatalok, akiknek ma szerzett új ismeretei, most kialakuló nemzetközi kapcso­lataik a holnap, holnapután együttműködési sikereinek, gazdaságfejlődésének ígéretét hordozzák. Szerencsém volt részt venni a közelmúltban egy ilyen diáktalálkozón — egy, a ke­let­-nyugati kereskedelem, az exportfinanszírozás néhány kérdésével foglalkozó szeminá­riumon. Szervezője az AISEC, a Közgazdászhallgatók Nem­zetközi Szövetsége volt. Fér­fiasan bevallom, nevét a meg­hívó olvasásakor láttam elő­ször, s így ném­i meglepetéssel böngésztem a mellékelt füzete­kében, Kurt Waldheiimnek, Robert Kennedynek, más ve­zető politikusoknak és Nobel­­díjas tudósoknak az AISEC- munkájáról, eredményeiről szóló elismerő nyilatkozatait. Feltételezvén, hogy ez ügy­ben az olvasók többsége is tájékozatlan, bevezetőben né­hány szó a nemzetközi szer­vezetről. Az AISEC — az ala­pítása óta eltelt több mint há­rom évtized alatt — jelentős rangot vívott ki: évente ismét­lődő eseménysorozatai ma már 48 ország ifjú közgazdász­­hallgatóit­­érintik. Kapcsolat­ban áll az ENSZ-szel, az UNESCO-val külön is, „eltar­tásáról” multinacionális és nemzeti vállalatok, társ- és patronáló szervezetek gondos­kodnak. „Nem profitot ter­melő és nem politikai jellegű szervezet a miénk ...”, hirde­tik az AISEC vezetői. Nyilván mindkét megállapítás igaz, egy rövidke kiegészítéssel: tagjai azért — nem is akármi­lyen vehemenciával­ — politi­zálnak, igaz, többnyire csak az egymás közti vitákon vezet­ve le indulataikat. Milyen is egy AISEC-tanács­­kozás? Budapesten, Pozsony­ban és Bécsben volt alkalmam Végig követni (előadáshallgató­­vitázó-mulatozó minőségükben is, látni, hallani­ a közgazda­ságtudomány ifjú reménysé­geit Az első, ami meglepett: sokat dolgoztak. Van összeha­sonlítási alapom, le merem hát írni: többet mint általában a­­„felnőttkonferenciák” részve­vői. Többet és­­ másként isligha lenne értelme, hogy a tanácskozás napjain történtek­kel részletesen foglalkozzak — igressziókról, a kiprovokált és véletlen-szül­te tapasztala­taimról számolnék be inkább. Címszavakban, némi kommen­tárral kiegészítve. Tehát: másként tanácskoz­tak ezek a fiatalok. Mindenek­előtt „szemtelenebből”. Buda­pesten — nem a honfiúi büsz­keség szól belőlem — kiváló előadások sorát hallgathatták végig, s mégsem voltak mara­déktalanul elégedettek.­ Bank­­rendszerünkről, a forint kon­vertibilissá tételéről, a beruhá- zási finanszírozás gondjairól, el­adósodásunk mértékéről, a ter­­melési és exportszerkezet vál­toztatásának szükségességéről, nemzetközi kapcsolataink ala­kulásáról tettek fel — a már elhangzottak kiegészítését vár­va, — igencsak hozzáértő kér­déseket. Az udvariaskodás kö­telező szabályait félredobva közbe-közbeszóltak, ,,... de én úgy tudom, hogy..kez­detű megjegyzésekkel ellen­érvelve újra és újra provokál­ták „felnőtt-partnereiket”. Az utóbbiak — furcsa mód — úgy tűnt, szinte élvezik a helyzetet A fiatalok légkört teremtő rámenőssége átragadt rájuk is: a nemzetközi hírű szakember elnéző mosolyát mellőzve vitáztak, válaszoltak. (Jó néhány új információt ad­va a szűkkörű, belső tájékoz­tatók százait végigült újságíró­nak is...) „Megértően." Külhonban az egyik előadás meglehetősen laposra, semmitmondóra sike­redett Befejeztével elhangzott az első lényegre törő kér­dés, aztán a második... dip­lomatikus válaszok, udvarias mosoly kíséretében. A japán, a kanadai, a mexikói, a svéd fiú levette füléről a tolmácskészü­léket az előadás nyelvén tudók pedig szomszédaikkal kezdtek beszélgetni, majd egyikük — nem kevésbé diplomatikus mosoly kíséretében — megkö­szönte az értékes új informá­ciókat, „több kérdésünk nin­csen ...”. (Más kérdés, hogy már kifelé menet aztán ebéd közben, az utcán egymás közt robbantottak ki élénk vitát ar­ról: vajh, miért volt ennyire óvatos az előadó.) „Meglepetten.” Bécsben az osztrák pénzügyi élet egyik kiemelkedő egyénisége olyan előadást tartott mely akár a budapesti Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetemen is elhangozhatott volna. (Mondta is a mellettem ülő ifjú ember: „Pár hete Kozma professzor úrtól hallottam szinte megszólalásig ugyan­ezeket a gondolatokat...”) A kelet—nyugati kereskedelem, a finanszírozás és főként a kompenzációs üzletek dolgát taglaló előadás után nem is hangzott el provokatív, inkább „csak” további, hasonlóan ér­dekes információkat sürgető kérdés. Ez alkalommal — ért­hetően­­ — a magyarok voltak a főszereplők, a szomszéd or­­­szág gazdaságához fűződő szo­ros kapcsolataink érdeklődésü­ket bőséggel indokolta. Együtt utaztam, éltem és okultam jó néhány napon át ezzel a hatvanegynéhány köz­gazdász hallgatóval. Sok min­dent megtudtam róluk. Többi közt azt: országaikban — s itt most elsősorban a Nyugat- Európából, tengerentúli orszá­gokból jöttekről beszélek — alapvetően más a képzés igé­nye és módszere. A közgaz­­dászjelöltek már a kezdet kez­detén egy-egy szűk szakterü­letre specializálódnak, az egye­temi években arról minden lé­tező információt begyűjtve. A vitákon előny is volt, meg hátrány is volt számukra ez: ha az „ő témájuk” került szó­ba, felcsillanó szemmel ontot­ták ismereteiket, bölcs kérdé­seiket, máskor viszont majd­hogynem a kívülálló közönyé­vel hallgattak. A mieink? Ha nem is „mindenhez konyítunk egy kicsit” alapon, de inkább általános ismereteikkel — s ez a társtudományokkal való kapcsolatukra is vonatkozik! — voltak jelen. Már aki. Mert — hogy azért kritika nélkül egy ilyen, dicsérő hangú beszá­moló se fejeződhessék be — tizenöt fős „csapatunk” ko­rántsem volt egységes. Mutat­ván: a diákszemináriumokra is érvényes a tőlünk külföldre utaztatottak kiválasztásának egynémely gyermekbetegsége. Pályázati rendszer alapján dőlt el ugyanis, ki megy, ki marad? S eddig a dologgal még nincs is semmi baj. Csak­hogy vizsgaidőszak előtt egy sor, a „hazai sikert” fotosabb­­nak ítélő tehetséges fiatal meg sem próbálkozott a bejutással, annál többen a szorgalmas­­középszer képviselői közül. Utóbbiak mit tehettek? Végig­ülték, hallgatták a többiek „véres vitáit”, s élvezték az esték, éjszakák hangulatos programjait.Szerencsére ők voltak kevesebben: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről, a Pécsi Tudo­mányegyetem Közgazdaságtu­dományi Karáról és a Külke­reskedelmi Főiskoláról igazán jó erők is érkeztek ... Folytatása következik ... búcsúztak egymástól a köz­gazdászhallgatók. Ősszel bé­csiek, linziek, budapestiek és pécsiek közös számítógépes já­tékon vesznek részt, melynek győztese az a csapat lesz, mely az azonos gazdasági té­nyezők mellett a legnagyobb nyereséget produkálja a kom­puter segítségével Az ese­mény említése sugallja a záró gondolatot is. Konkrétan azt: azok a közgazdászjelöltek, akik — igaz, ma még csak „játé­kosan” — rendkívül összetett gazdasági feladatok megoldá­sára képesek, diplomával a zsebükben jól jönnek akár­melyik vállalatunknak. Érde­mes lenne hát tanácskozásai­kat, találkozóikat, „játékaikat” és elmefejlesztő vitáikat az eddiginél erőteljesebben tá­mogatnánk. Az AISEC ifjú svéd főtitkára azt mondta ne­kem: a szervezet világszerte elismert, különösebb anyagi gondjaik nincsenek. Lehet Más kérdés azonban, hogy mindez a magyarokra mennyire érvényes? Igaz, tekintélyes a támogatók listája — a Magyar Nemzeti Bank, a KISZ köz­ponti bizottsága, az érdekelt egyetemek, az Állami Fejlesz­tési Bank, a Közép-európai Nemzetközi Bank, az OTP és a MUOSZ szerepelnek raj­ta — mégis az itteni munkát a szükséges anyagiak előteremtését néhány lelkes fiatal és idősebb patrónus ösz­­szefogása biztosítja csak­. Az ilyen és hasonló diákszemináriumok haszna sem forintban, sem rövidebb távon nem mérhető. Azt hi­szem, túl vagyunk azonban már azon, hogy a távlatokat megalapozott reményeinket ne tartsuk elsőrendűen fontos kér­désnek. Puskás L. Tamás Az NSZEP küldöttsége Magyarországon A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására május 27— 31. között látogatást tett ha­zánkban a Német Szocialista Egységpárt pártmunkáskül­döttsége, dr. Heinz Besserrel, a KB mezőgazdasági osztálya helyettes vezetőjével az élen. A küldöttség a mezőgazdaság fejlesztésének és a tudomá­­nyos-műszaki eredmények hasznosításának tapasztala­tait, valamint a mezőgazdasá­gi és a feldolgozó ipar együtt­működését tanulmányozta. A delegációt fogadta Kovács An­tal, a Központi Bizottság tag­ja, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának ve­zetője. Elutazott Hans-Joachim Heusinger Szombaton elutazott dr. Hans-Joachiim Heusinger, a Német Demokratikus Köztár­saság miniszterelnök-helyette­se és igazságügyminiszter, aki dr. Markója Imre igazságügy­­miniszter meghívására küldött­ség élén hivatalos látogatást tett hazánkban. A miniszterek áttekintették a két ország közötti jogi kap­csolatok helyzetét, és e kap­csolatok fejlesztésének lehető­ségeit Megállapodtak abban, hogy új együttműködési meg­állapodást kötnek a két mi­nisztérium között A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Markója Imre igazságügy-miniszter búcsúz­tatta, jelen volt Rudolf Ross­­meisl, az NDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. A szír­i pártmunkás-delegáció látogatása Az MSZMP és az Arab Új­jászületés Szocialista Pártja együttműködési munkaterve alapján május 25—31. között szíriai pártmunkásküldöttség tett látogatást hazánkban Amin Abdul Bakirnak, a Ha­­ma megyei pártbizottság me­zőgazdasági osztálya igazga­tójának vezetésével. A küldött­séggel, amelyet fogadott Ko­vács Antal, az MSZMP KB tagja, a KB ipari, mezőgazda­­sági és közlekedési osztályá­nál­ vezetője, megbeszélést folytatott Zsuffa Ervin osz­tályvezető-helyettes. A vendégek látogatást tet­tek az MSZMP KB külügyi osztályán, valamint a mező­­gazdasági termelést, a szövet­kezeti mozgalmat irányító in­tézményekben. Tanulmányoz­ták a mezőgazdasági területen folytatott pil­tmunka­­tapaszta­lataik megtekintettek külön­böző típusú mezőgazdasági üzemeket. Ábrahám Kálmán hazaérkezett az NSZK-ból Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter szombaton hazaérkezett az NSZK-ból, ahol delegáció élén — dr. Dieter Haack, terület­rendezési, építésügyi és város­­építési miniszter meghívására­­- a két ország­­építőipara kö­zötti együttműködés továbbfej­lesztéséről tárgyalt. Elsősor­ban az energiatakarékos épí­tési eljárások alkalmazásáról, korszerű épületfenntartási technológiák bevezetéséről folytattak megbeszéléseket. Megállapodtak, hogy megvizs­gálják a két ország vállalatai közötti építőipari tervezésben és kivitelezésben — főkén­t a harmadik piacon — történő együttműködés lehetőségeit. Kölcsönösen támogatják a szo­rosabb kapcsolatok kialakítá­sát a két ország építészszö­vetségei között is. Az osztrák kereskedelmi miniszter Budapesten Szombaton dr. Josef Stari­­bacher osztrák kereskedelmi és iparügyi miniszter Sághy Vil­mos belkereskedelmi­­ minisz­ter meghívására hazánkba ér­kezett. Az osztrák miniszter vasárnap délelőtt részt vesz a BAH-csomópontnál épülő új szálloda alapkőletételénél. A béketanácshoz küldött levelek A szolidaritás üzenetei Az Országos Béketanács tit­kárságához — a béke és ba­rátság hónapja alkalmából — küldött levelek, táviratok jól érzékeltetik, hogy hazánk la­kossága rokonszenvvel és esz­mei közösségvállalással kísér­te figyelemmel a Béke-világ­­tanács elnökségének a hónap elején megtartott ülését, a né­pek világparlamentjének Szó­­fiában megrendezendő szep­temberi eseményét előkészítő bizottság munkáját, az európai bizottság helyzetét áttekintő értekezletet, mely fórumok­nál­ parlamentünk adott ott­hont. Nagy visszhangot váltott ki a „Budapesti felhívás” népe­ket, kormányokat a béke meg­­oltalmazására fölszólító dekré­tuma. A­z emberekben él a re­mény, hogy mielőbb oldódik a nemzetközi feszültség, mira­meg a hidegfrontot. Helsinki szellemében folytatódik a pár­beszéd, s majdan az együtt­működés újabb távlatait nyit­ja meg a madridi konferen­cia. Befejezéséhez közeledik a békehónap eseményeinek soro­zata. Június első harmadával véget érnek a békegyűlések, -konferenciák, -fesztiválok, -szemináriumok, mindama fó­rumok, amelyeken társadal­munk különböző rétegeiből — munkások, mezőgazdasági dol­gozók, értelmiségiek, alkal­mazottak, egyházi személyisé­gek, kisiparosok, az ifjabb s az idősebb korosztálybeliek köré­ből — ezernyien tettek, tesz­nek hitet országunk szilárd békepolitikája mellett, nyil­vánítják szolidaritásukat a szabadságu­­kért, f­üggetlensé­gükért, az emberi jogokért marabb politikai enyhülés töri­b küzdő népekkel. 1 A pásztói jegyzőkönyv­ i IGAZGATÓ JELENTI, hogy rozat V. fejezetének 4. pontja­az oroszoknak december 17-én történt bevonulása után már pár nap múlva a várospa­rancsnok magához hívatta, ki­fejezvén, hogy mennyire fon­tosnak tartja az iskola mi­előbbi megnyitását... Az is­kola ügyét a városparancsnok annyira szívén viselte és olyan lelkesen támogatta, hogy Pásztó összes iparosainak ki­­vezénylésével és megfelelő egyéb munkás rendelkezésre bocsátásával az iskola helyre­állítását példátlan erél­­yel végrehajtotta.” A pásztói állami polgári is­kola 1945. január 30-i tantes­tületi értekezletének jegyző­könyvében áll e néhány sor, amint ez a Dokumentumok a magyar közoktatás reformjá­ról című kötetben olvasható. És e jegyzőkönyv láttán — amelynek külön időszerűséget ad hazánk felszabadulásának 35. évfordulója — óhatatlanul fölvetődik a kérdés: a mai magyar társadalom, is úgy a szívén viseli-e az iskola ügyét, mint az egykori, ismeretlen nevű szovjet városparancs­nok? " Igaztalanság volna e távol­ról sem szónoki­­kérdésre nemmel válaszolni. Beszédes adatok bizonyítják, hogy a társadalom nagyon sokat tett és tesz ma is az iskoláért. Ha az óvodáskorúak 85 százaléka járhat már óvodába, ha az elsőosztályosok több mint 98 százaléka óvoda- vagy iskola­­előkészítő tanfolyam után kezdheti meg tanulmányait,­­ha a tanköteles korú fiatalok 93,4 százaléka fejezi be az általános iskolát, és 88 száza­lékuk középfokú iskolában tanul tovább, ez a társadalom erőfeszítéseit is tükrözi. Hi­szen az új óvodákat, az új tan­termeket, az új tornacsarno­kokat csak úgy lehet fölépí­teni, ha az iskolai hálózat fej­lesztésére irányuló központi szándék találkozik a társadal­mi óhajokkal, készséggel és az igényekkel is. TOVÁBB KÉRDEZVE ön­magunkat, elmondható, hogy az egyes gyermek sorsát te­kintve, általában elégedettek lehetünk. Sok szülő ugyanis —­ sajnos még nem mind — sokat áldoz saját gyermeke előrejutásáért. Talán olykor többet is, mint amennyi arányban állna képességeivel és rátermettségével. Gyakori a tapasztalat, hogy meglehe­tősen nagy a küzdelem már az általános iskola felső tago­zatában és még inkább a kö­zépiskolában a továbbtanulá­sért, és ez a harc, amely a ki­szorító játékra emlékeztet — csak annál sajnos sokkal ko­molyabb —, némelykor bi­zony megkeseríti nemcsak a diák és a szülő, hanem a pe­dagógus életét is. Nem könnyíti meg sem a szülői­, sem a gyermekek hely­zetét az a bürokrácia, amely sajnos ma még megtalálható az iskolában. A minap tartott országos pedagógiai tanácsko­záson dr. Kornidesz Mihály, a Központi Bizottság osztály­­vezetője említette, hogy az iskolában eluralkodott a pro­tekcionizmus, bár ez olyankor emberileg már-m­ár érthető is, ha a­ szülőnek a legmagasabb összeköttetéseket kell igénybe vennie, hogy a merev körzet­határok miatt a gyereknek ne kelljen a forgalmas utca túlsó oldalán levő iskolába járnia. És ami a körzetesítés merevségét illeti, arra dr. Polinszky Károly oktatási mi­niszter is említett példát. Ez az eset azonban már nem a protekcionizmusra, hanem a pedagógusok megbecsülésének hiányára vonatkozik. Elmond­ta, hogy az intézmények oly­kor hibás és elsietett össze­vonása miatt az egyik iskolá­ban az igazgatót egy évvel a nyugdíjazása előtt mentették fel beosztása alól. ,A látszólagos külsőségek: a bürokrácia, a rengeteg papír­munka, a jelentéskészítések megszaporodása, a merev kör­zetesítés és összevonás mögött azonban az iskola tartalmi munkájának gondjai is meg­húzódnak. Ezekről a gondok­ról sok szó esett a XII. párt­­kongresszuson is, és a hatá­rozatok világosan megállapí­­­ tották a feladatokat. A harc­ban egyebek között ez olvas­ható: „Az állami oktatás min­den szintjén —­­ az általános iskolától az egyetemig — fő feladat a tanulóifjúság álta-' lános és szakmai műveltségé­nek megalapozása, a nevelés és a képzés hatékonyságánál­ növelése. Változatlanul kapjon elsőbbséget az általános iskola ferlesztése... A középfokú ok­tatás eredményesebben felel­jen meg a korszerű szakmun­kás- és szakemberképzés igé­nyeinek.’ A JOBBÍTÁSRA az Okta­tási Minisztérium valóban igyekszik, tények bizonyítják, s törekszik a kongresszus meg­szabta feladatok végrehajtásá­ra. Az említett pedagógiai ta­nácskozáson jelentette be pél­dául az oktatási miniszter — és ez vélhető az eddigi munka kritikájának is —, hogy a sok bírálattal fogadott első gim­nazista magyar irodalmi köny­vet átdolgoztatják. Az érett­ségi tekintélyét, komolyságát nem utolsósorban azzal is igyekeznek növelni, hogy is­mét kötelező lesz a vizsga tör­ténelemből.­­• Ez utóbbi azért is örömmel üdvözölhető, mert, különféle fölmérések riasztó adatokat közölnek a mai fiatalság rend­kívül fogyatékos történelmi ismereteiről, amint erről Kor­nidesz Mihály is szólt De ön­magában néhány intézkedés — ha még oly bölcs és átgon­dolt lesz is — nem oldja meg az iskola vala­mennyi gondját. Egy tanulmányban, amelyet Ferge Zsuzsa és Gazsó Ferenc készített, olvasható az a gon­dolat, hogy az iskolában még nem sikerült kialakítani a ve­zetés és irányítás új mecha­nizmusát Ebből következően a jelenlegi merev számonké­rési és ellenőrzési rendszer nem teszi lehetővé az egykor oly híres tudós-tanár egyéni­ségek kibontakozását sem. A TUDOMÁNY BÖLCSŐI és műhelyei is voltak valaha a jobb iskolák, ma viszont inkább csak kisebb manufak­túrák, vagy nagyüzemek, ame­lyekben elgépiesedőben van a munka, valamennyi jó ha-­­tározat ellenére. A tudós pe­dagógus, aki nemzedékeket nevelt szaktárgya és a haza szeretetére, aki nemzedékek sorába oltotta be a szellemi és a fizikai munka megbecsü­lését, ma­i tisztelet a kivé­telnek — gyakorta hiányzik az iskolából. Pedig Apáczai Csere János már 1653-ban megírta Magyar encyclopaediájában: „a tanítóban, hogy tisztiben hasznosan járhasson és, meg­­kívántatik, hogy tanításához illendő életet éljen s tanítvá­nyainak jó s dicséretes példát adjon, hogy elég tudós le­gyen ...” Bizonyos terhektől, a fölös­leges értekezletektől, a jelen­tésgyártástól, a túlzott admi­nisztrációtól meg kellene sza­badítani az iskolavezetést, hogy színvonalasabb irányí­tással igazi alkotóműhellyé formálhassa az iskolát Azt­ az intézményt, amelynek felada­tai a szocializmus építése kö­zepette napról napra szapo­rodnak, és amelynek áldoza­tos, tehetséges munkásait — akik jelenleg is nagy szám­ban tevékenykednek — a mai pedagógusnapon nagy tisztelettel köszönti az ország. A PEDAGÓGUSNAP min­dig fölemelő ünnep a nevelők és a társadalom számára, de hiba volna a figyelmet az iskola iránt pusztán egyetlen napra korlátozni. Mindenki­nek ereje és képességei sze­rint — akár pedagógus, álla­mi és pártvezető, társadalmi munkás, szülői munkaközös­ségben tevékenykedő apa és anya legyen is — állandóan szívén kell viselnie az iskola sorsát, legalább úgy, ahogyan, az egykori pásztói szovjet vá­rosparancsnok tette. Erre is emlékeztet a mosta­ni pedagógusnap, amikor a társadalom azt kívánja a sok tízezer magyar nevelőnek, hogy az óvodától az egyetemig mind kevesebb gond közepette, s nagyobb állami és társadal­mi támogatással végezhesse munkáját a biztató, szép jövő szolgálatában. Gábor István

Next